Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-29 / 39. szám
1973. szeptember 29. SZABAD Föl7'MOVES. Az öregkor nehézségei Az életkor meghosszabbításával kapcsolatos öregkori problémákkal világszerte foglalkoznak. Tény, az emberiség létezése óta még nem volt annyi öreg korú ember a világon, mint manapság. Statisztikai jelentések szerint a földkerekségen mintegy 175 millió idősebb (65 éven felüli) ember él, ezek közül 28 millió a Szovjetunióban, ahol az életkorátlag már hetven esztendő.- Az öregkor problémával a Szovjetunión kívül még számos államban foglakoznak, mint például Romániában, Bulgáriában, ahol szintén sok idős ember él és dolgozik. Nálunk is létezik Gerontológiai Bizottság, csakhogy nem rendelkezik e célra szakosított kórházzal, bár nagy szükségét érezzük. Hazánkban is egyre szaporodik az öreg, s többnyire beteg emberek száma. Voltaképpen mikor is kezdődik az öregedés, illetvemz elhasználódás ideje. Egyesek szerint mindjárt a megszületéskor. Az intenzív öregedési folyamat azonban, orvosok véleménye szerint 45 évtől kezdődik. Nem általánosítható az a nézet, hogy az idős emberek már csak negatív helyet töltenek be a társadalomban. Ellenkezőleg: a történelem bizonyítja, hány tudós, politikus, művész, államférfi, stb. magas kora ellenére még tevékenyen, szellemileg frissen dolgozott. Mindettől eltekintve azonban az öregkor nehézségei léteznek, még ha igyekszünk is eltitkolni. Az öreg kornak nemcsak orvosi, egészségügyi, szociális, hanem lélektani problémái is ismertek. Az e problémákkal a geriatria foglalkozik. Mint tudomány, az öregkor betegségeinek keletkezését, azok gyógyítását és megelőzését kutatja, mindezek kedvezően befolyásolhatják, illetve meghosszabbíthatják az ember életkorát. Ismeretes, a környezet, az életmód, a munka, a lakásviszonyok, a helyes táplálkozás, a pihenés és más egyéb életszokás hat az életkorra. Legfontosabb, amin az idős embernek változtatnia kell: az életmód. Nem elég mérsékelni, ajánlatos végképp lemondani a dohányzásról, az alkoholfogyasztásról és a feketekávéról [ezek az öregkor elsőrendű ellenségei). Tanácsos enyhe diétán élni, kevesebb sót, édességet és folyadékot fogyasztani, de annál több gyümölcsöt enni, sokat mozogni a szabadban; egészségügyi séták, mérsékelt sportolás elősegítik az egészséges életmódot, előrehaladottabb korban. Az öregkor lélektani problémái olykor több gondot okoznak, mint a M tcl Hol volt, hol nem volt, Dornándon innét, Tepélyen túl, volt egyszer egy király, annak volt két fia meg egy gilicemadara. Ez a gilicemadár egyszer kibeszélte, hogy aki a legszebb tollát kalapjára tűzi, az király lesz Bükkmakkfalván; aki pedig a legkisebb tollát tűzi a kalapjára, annak a párnája alatt mindennap lesz egy arany. 4z idősebb királyfi kihúzta a legszebb tollat; azonmód királlyá választották Bükkmakkfalván. A fiatalabbik a legkisebb tollat húzta ki, volt a párnája alatt mindennap egy aranypénz. Nem is hívták másnak, csak Gilice királyfinak. Egyszer Gilice királyfi vándorútra ment. s betévedt a szomszéd királyhoz, ott kért szállást. A királyné kérdezte. ki s miféle, és amikor megmondta a nevét, azt gondolták, hogy nincs ki a négy kereke. De hát mégisfizikai nehézségek. A lelki elváltozások szellemi téren hatnak leginkább, hiszen az idős ember egyéniségét, teljesítőképességét befolyásolják. Az idős emberek zöménél jelentkezik a magábazárkózottság, szellemi képesség és önállóság-csökkenés, legyengül az érzékszervek tevékenysége. Elhasználódik a szervezet, ami lényegében természetes folyamat — helyes és józan életmóddal ez a folyamat lassítható. Mi is a lelki elváltozás? Az érzékenységből hipochondria lesz, a takarékosságból zsugoriság, a bizalomból bizalmatlanság, a beszélgetésből fecsegés, a jókedvből élcelődés, a lehangoltságból elkeseredés, az étvágyból mohóság, stb. Egy-egy öregember viselkedésével a család jó együttélését is felboríthatja, s megkeserítheti embertársai életét — környezetében. Az emlékezőtehetség gyengülését kevés ember kerüli el. Ezzel szemben a kombinálási tehetség, a képzelődés lesz erőteljesebb. Szexuális komplikációk, kilengések is előfordulhatnak ... Ezeket az öregkori lélektani jelenségeket, nyomott hangulatot manap-, ság már gyógyítják. Hatásos gyógyulást azonban csak a rendezett családi élet és megfelelő foglalkoztatás hozhat. Köztudomású az is, hogy magas kor ellenére lehetséges a szellemi hatékonyság bizonyos mértékű megtartása, sőt növelése. Néha helytálló a szólás-mondás: „öregség, bölcsesség“. Az érdeklődéssel végzett munka sokáig fiatalon tartja a korosabb embereket, sőt a vállalkozási kedvet fokozhatja. Mint láthatjuk, az életkor meghoszszabbítása, az öregekről való sokoldalúbb gondoskodás jó adga türelmet, s anyagi áldozatot is kíván. mm ш b Ц|0Р Felvetődött az egyes gerontológiai kongresszusokon szimpóziumokon az a gondolat: helyénvaló lenne még az öregkor beállta előtt megismertetni az embereket az öregkor problémáival. S erre már a nyugdíjazásuk előtt kellene megtenni az előkészítést, hogy az esetleges későbbi válságokat megelőzzék, könnyebben elviseljék. Ezért, már fiatalabb korban éljünk mérsékletesen, s józanul. Mindenesetre, az öregkor legjobb gyógyszere: a szeretet. Mind családon belül, mind a társadalom részéről. Sajnos, ez az, amit a legjobban nélkülöznek. Továbbá a társadalmi gondoskodást kell még színvonalasabbá, sokoldalúbbá tenni, mert a legtöbb ember éppen élete alkonyán szorul rá legjobban a gondozásra s emberszeretetre! De az öregektől is több türelmet és tiszteletet vár az ifjabb nemzedék, s embertársaik. A világ nem csak ő körülöttük forog, s igyekezzenek kellőképpen alkalmazkodni a szocialista társadalmi rendszerünkhöz. PULLMAN R. Nincs csúnya, csak elhanyagolt nö! V) < es a z < csak királyfi, ha akármilyen is, mondta magában a királyné. Talán még a lányára is szemet vet, aki ugyan nem valami szépecske. Így aztán adtak neki szállást. Másnap meg, ahogy az ágyat bevetette, megtalálta a párna alatt az aranyat. — No nézd csak — mondta a lányának —, mégse olyan féleszű ez. Attól kezdve azon böstörködtek, hogyan tudnák ki a királyfi titkát, de nem sokra mentek vele. Egy szép napon aztán álomport kevertek a borába; a királyfi meg kibeszélte álmában, hogy s mint volt azzal a gilicetollal. Másnap, mikor a királyfi fölébredt, látta, hogy hiányzik a gilice tolla. Megnézte a királylány párnáját, ott volt az arany. Gondolta, ha már ilyen csúnya a lány, jobban akad kérője, ha gazdag, s azzal továbbállt. Ahogy ment, az út mellett látott egy kertet, abban volt mindenfajta gyümölcs. Levett egy körtét, beleharapott, hát szamárrá változott abban a pillanatban. Nagyon el volt keseredve, de ha már így esett, beleharapott egy jókora káposztába. Hát, ahogy lenyelte, nyuszi lett belőle. Aztán felmászott az almafára, megevett egy szép piros almát, és egyszeriben visszaváltozott királyfivá. — No, ez így nem lesz rossz — mondta nevetve, s már tudta, mit csináljon. — Kerített egy rossz szúrt, jól kitömte körtével, káposztával meg almával. Visszament a palotához, ott árulta a körtét a kapu előtt. A királylány, ahogy kipillantott az ablakon, látja, milyen szép körtét árulnák. Küldte is a frajlát, hozzon belőle. A királyfi jó pénzért adott is. A királylány meg hívta az anyját, kóstolja meg, vajon olyan jó is, mint amilyen szép. Ahogy beleharaptak a körtébe, szamárrá változtak mind a ketten. A frajla meg úgy megijedt, hogy szaladt egyenesen az öreg királyhoz. A király csak elhült, mikor meglátta a két szamarat; ki is zavarta mindkettőt az utcára. De hiába, nem 'tmel ege* Bíciglizik az egér, biciglije hófehér, hosszú farka földet ér, nagyon víg a kisegér. Verseny lesz a padláson, gyakorolni kell nagyon! Find egér kitartó, dicséri az okató. ... A versenynek vége lett Finci szeme de fényes. Átveszi a babérokat, s kis kosárban a diókat. Farkas Rózsa A kozmetika fegyvereit a szépségápolásban már időtlen idők óta ismerik a nők, ősanyáink szépítőszerei, illatszerei alapjai voltak a mai kozmetikai szereknek. A modern kozmetikai készítmények, — a biológiai ismeretek fejlődésével —, sokkal hathatósabbak a régi szereknél. Tehát bátran leírhatjuk, hogy nincs csúnya, csak elhanyagolt nő! Kritikusan nézzünk a tükörbe, hol van olyan kozmetikai hibánk, amelyet gondosan el kell kendőznünk. Helyes kozmetikázással sokáig titkolhatjuk korunkatlelassíthatjuk a ráncosodás folyamatát, megfelelő tornával, diétával szépíthetjük alakunkat. Kisérjük figyelemmel a kozmetikában történő állandó fejlődést, mert segít a szépségünk megtartásában, vagy a hátrányos külsővel rendelkező nőknél az előnyös külső kialakításában. Beszélnünk kell a „kozmetikai összhangról“ és a jó megjelenés titkáról. A „kozmetikai összhang“ abban áll, hogy a szépítőszerekben lehetőleg egytónusú színeket válasszunk a kikészítésnél, és a készítmények vásárlásánál figyeljünk arra, hogy a szájrúzs, púder, egyéb szépítőszerek egyforma márkájúak legyenek. így nem lesz más-más illatú mindegyik, mély esetleg zavaróan hat. A jómegjelenés titkáról: a kikészítésnek, a hajviseletnek, a ruhának, a Jótanácsok háziasszonyoknak ® Nádbútort, bútor nád- vagy raffiabetétjét szivacs segítségével, meleg szappanos vízzel tartsunk tisztán. (A szivacsnál elkerüljük, hogy a bútor más része nedvességet kapjon.) • Nylon abroszt, térítőt ne hajtogassunk, mert a hajtogatás helyén előbb-utőbb megtörik. Az abroszt a langyos vizes lemosás után rúdra tekerjük. © Olajfesték-foltot terpentinnel távolíthatunk el. © Olajfestésü falat ne szappanos vízzel, hanem hámozott nyers burgonyával tisztítsunk. • Penészfoltot fehérneműből úgy veszünk ki, hogy másfél deka szalmiákport és két és fél deka sót oldunk fel 1 liter vízben. A foltos fehérruhát kiegészítő kellékeknek olyan összhangban kell lenni, hogy kidomborítsa egész egyéniségünket. Ez a titka annak, hogy igen sokszor látunk olyan nőt, akit nem lehet tulajdonképpen szabályos szépségnek neveznünk, mégis kellemes a megjelenése, felfigyelnek rá, ha valahová belép, szívesen vagyunk társaságában. Beszéljünk arról is, hogy már a gyermekeket is megfelelő kozmetikai igényességre kell nevelnünk! Nem helyes az az álláspont, hogy „ráérsz kozmetikázni, ha idősebb leszel“, ez nem így van. Természetesen a gyermekeknél a testápoláson és az egészségápoláson van a hangsúly. Ha kisgyermekkortól fogva megszokja a rendszeres haj-, fog-, köröm-, egyéb testápolási teendőket, akkor kihat felnőtt korára is, tovább lesz fiatalos, rugalmas, és még idősebb korban is több lesz az életkedve, mint az olyan embernek, aki nem megfelelően törődött magával, minden más fontosabb volt az életben. Sokan még ma sem törődnek kellőképpen külsejükkel. Ezek a nők csak egyszer próbálják meg hatásos kozmetikumokkal szépíteni magukat, soha többet nem mondanak le róla! Nagyszerű érzés, ha a kozmetika segítségével korunknál legalább 10 évvel fiatalabbnak látszunk, önbizalmat ad! Próbáljuk meg! F. K. neműt fektessük a napra, ezzel az oldattal nedvesítsük. Ha megszáradt, és a folt nem tűnt még el, ismételjük mez a műveletet: ® Pirított zsemlyemorzsa, ha véletlenül túl sokat készítettünk belőle, hosszú hetekig használható, ha üvegbe töltjük, és zsírt rakunk a tetejére. ® Politúros bútorról a vízcseppet eltünteti a petróleumos vatta. ® Poloska: legjobb irtószere a Gesarol. (Vannak mór máma más szerek is.) Ez is csak akkor hatásos, ha a fekvőhelyek legapróbb réseit, képkereteket, falban levő lyukakat, könyvespolcokat terpentinnel vagy más peteirtó szerrel kimossuk, és ezt követően mindezeket a helyeket beszórjuk^ és ezt gyakran megismételjük. © Radírgumival dörgöljük le antilopcipőnk orráról, oldaláról a szalonnáé foltokat. © Rézkilincseink szidolozásához készítsünk kartonpapírból keretet, hogy a folyadék az ajtófát ne maszatolja be. iERESZTREJTVÉHY volt már neki se lánya, se felesége, meg is halt még abban az árában bánatában. Gilice királyfi a két szamarat szekérbe fogta, s mivel meghallotta, hogy Bükkmakkf alván palotát építenek, gondolta, elmegy oda fuvarozni. El is ment. Bátyja kicsit furcsállotta, hogy ilyen fogattal jár, de nem szólt semmit. Az öccse meg a szűr újjából két fej káposztát, odatette a szamarak elé. Ahogy a két szamár enni kezdett, egyszeribe nyuszivá változtak. Akkor almát adott nekik Gilice királyfi, Eszik, eszegetik az almát, hát egyszerre csak szép menyecske lesz az egyikbín: a másikból meg szép lánynál is szebb. Kettős lakodalom volt Bükkmakkfalván. Gilice királyfi feleségül vette a királylányt, a bátyja meg az anyját. Talán még most is élnek, ha meg nem haltak. (Szabad Föld, Bp./1973.) A JÖ BOR VÍZSZINTES: 1. Az idézet első része. 10. Hiányos teória. 11. Halk zörej. 12. Helyrag. 13. Jegyzetek. 14. Elcsúfított. 15. Á. Ü. H. 16. Temérdek. 17. Fénykép. 18. Folyó Olaszországban. 19. Zoltán Béla. 20. Szarvasmarha hímje. 21. Nemzetközi műnyelv. 22. Folyó Svájcban (ford.). 23. Nem valódi. 24. Vízinövény. 26. Élőlény. 28. Folyó Németországban. 30. Ételízesítő. 31. Csinos. 32. Rossz vége. 33. Zamat. 34. Kevert tea. 35.. Abroncs. 36. Háziállat. 38. Argon vegyjele. 39. Eltérő. 41. Trombitahang. 43. Angliában van! 44. Beszédrész. 45. Lóverseny. 46. Alagút. 49. Állóvíz. 50. Argentina része. 51. Pihenésre szolgál. 52. Igekötö. 53. Takarmánytároló. 54. Folyó az NDK-ban. 56. Vág. 57. Ha szlovákul. 58. oFntos tápszer. 59. Lírai költemény. vissza ken. 40. Igekötö. 41. Szovjet repülőgép-típus és jelzés. 42. Földrész. 43. Szülő. 45. A madarak dísze. 47. A kutya jelez. 48. Szélmentes oldal a hajózásban (ang.). 49. Német állat. 53. A dohányos igéje. 55. Azonosak. 56. FÜGGŐLEGES: 1. Oxigénigényes. 2. Hírhedt német alakulat volt. 57. Aján- Angol könyv. 3. Orkán kezdete. 4. Zo- dékoz. kog. 5. Várpalotához csatolt község. Beküldendő a vízszintes 1., függő- 6. Római császár. 7. Évszak. 8. Kettős leges 10. és 28. számú sorok megfejhető. 9. Zöld németül. 10. Az idézet tése. második része. 14. Zsírpárna az áll alatt. 15. Tamási személyneve. 17. MEGFEJTÉS, NYERTESEK Olasz autó-márka. 18. Juttat. 20. Szlovák testvér. 21. Becézett Ilona. 22. Te- Lapunk 37. száma keresztrejtvényéle betűi. 23. Ütőkártya. 25. Földet túr. nek helyes megfejtése: Aki többet tud, 27. Shakespeare drámai hős. 28. Az az többre képes! > idézet harmadik része. 29. ... de Ja- Nyertesek:' Varga Zsuzsanna, Dia-neiro. 32..........bíró, Móricz Zsigmond kovce (Deáki) — Gere Ilona, Dolný színműve. 35. Király olaszul. 36. Fegy- Peter (Komárompéter) — Gulyás Érvérét használja, 37. Oda. 39. Össze- zsébet, Nová Vieska (Kisújfalu).