Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-22 / 38. szám
A vadászat teljes látlelete Minden mellékzönge nélkül Írtam a címbe látleletet. Nem kívánok ezzel Gyímesl György orvosi hivatására utalni, hiszen ebből a vetületből nézve ez most teljesen mellékes jelenség. De a könyv valóban látlelet, nagyon őszinte látlelet. Kezdjük talán azzal, hogy Gyímesi György könyve „Az Ördöngöstől a Hortobágyig“ több szempontból letagadhatatlan jelentőséggel bír. Nézzük a helyzeti előnyből származó jelentőségét. Mint a szerző is megírja a könyv füljegyzetében a néhai Jurán Vidor két könyve a Kárpáti ordasok és a Vadászkrónika óta nem jelent meg a csehszlovákiai magyar irodalmi termésben vadászkönyv, napló, vagy regény, esetleg beszámolók gyűjteménye formájában. Nem lehet túlhangoztatni ennek a könyvnek a hézagpótló szerepét, mert ezzel a könyv jelentőségét kisebbítenénk, oktalanul. Gyímesi György vadászkönyvének jelentősége elsősorban abban áll, hogy a vadászkönyvek mondhatnánk egy szempontból tipikus világában ájat, frisset — kicsi túlzással eddig még nem ismertet tár az olvasó elé. Ez a többlet Gyímesi személyéből ered. Gyímesi nem az elképzelhető vadászok családjába tartozik. Nem azok közé, akiket a bajor söröskorsó, a becsempészett giccsfalvédő, vagy unalmasan piszkossárga réz levélnehezék idéz, nem is az a vadász, aki űzi a vadat lelkében valamilyen ősi vérengzést dajkálva, nem Is az „angolos“ típusú ponyvavadász, akinek a legflegmább és leghazugabb sztorijai vannak, nem Is kalandok halmazával önti el olvasóját, hanem önmagát adja. Önmagát olyannak, amilyen. S ez a legtöbb — hány literátus képtelen erre —, mert ebben a többletben irodalmi élményt nyújt. A könyv főszereplője Gyímesi, az ember. Aki a vadászat örömeiben nem egyfajta külön örömet dajkál, hanem emberi örömet, amilyet a kamasz mutat sikereinek elérésekor, amikor nem ellenőrzi önmagát. Mi is a vadászat Gyímesi Györgynél? Beteljesülés. Egy kívánság, mely ezer ággá-boggá bomlik, s végül, ha sikeres a portya, beteljesül. A vadászat sztorija csak környezete annak, amiről Gyímesi ír, mert önmagát írja, — önön magának százszoros újrateremtését, az emberi vágyak születését, mindenkori megújulását. Anélkül, hogy a szerző további terveit ismerném, vagy betekintést nyertem volna a Madách könyvkiadó távlati terveibe, egy sorozat megindulását érzem Gyímesi könyvében. Mert ez a nem tipikus vadász még sokat mesélhet nekünk önmagával folytatott kalandozásairól, miközben a fél világot bejárja. Gágyor Péter A vad tenyésztése terén legfőbb teendő a téli etetés megkezdése. A vad erőnlétének megtartása és a vad helyhezkötése céljából már októberben meg kell kezdeni minden hasznosvadunk etetését Ahol a vadászterület haszonélvezői kihasználták a nyarat takarmánygyfijtésre vagy takarmány beszerzésére, ott ez nem okoz gondot. Fel kell tölteni a csülkösvad etetőit és az aprővad szóróiba is legalább egyszer hetenként kell friss eleséget kivinni. Az aprövad korai etetését a levadászásra kerülő területrészeken kezdjük, hogy a vadat odaasoktaesnk. El kell készíteni a térsasvadászatok, valamint az élévad befogás időbeli és szervezési tervét. Jé előre kell biztosítani hajtókát, fuvarosokat, és részletesen meg kell beszélni az átvevő vállalatokkal az élóvad és Iéttvad átvételének várhaté mennyiségét, helyét és idejét, mert a rügzönzés, a tervszerütlenség mindkét fél részére hátrányos. Az egész évben lőhető károsvadon kivül a hónap lőlistáján szerepel: a gímszarvas, a dámvad, a muflon, a vaddisznó (valamennyi nemre ás korra valé tekintet nélkül), továbbá az ézsnta, az őzgida, a borz, a vadmacska, a pézsmapocok, az engedélyezett vadréce fajok, a vadliba, a közép sárszalonka, a balkáni gerle, a hónap IS. napjáig a császármadár kakas és аж DrvOsgalamb. К. K. Az élő fácán befogását a vadtelepítés érdekei kívánják meg. (Kucsera Szilárd felvétele) ozerencses vadász A salkai (szálkái) Jánošík vadásztársaság tíz éve alakult. Mint kezdő szervezetnek elég gondja-baja volt. Tagjai a nehézségeket legyőzve évről-évre mind nagyobb feladatokat tűznek maguk elé. Főfeladatuknak a vadvédelmet tekintik. A téli vadvédelemre is felkészültek. Minden egyes tag a megszabott területen etetőt készít és a téli időszakban köteles azt takarmánnyal feltölteni. Az Oj Élet Efsz-től kapnak szálastakarmányt és gabonatisztltásból felmaradt fűmagokat. Ezért résztvesznek különféle brigádmunkán, főleg a csúcsmuakák idején. Mindezeket a „szerencsés vadász“ ifj. Hangya Károly a vadásztársaság elnöke mondja el. Afelől tudakozódom, hogy miért ragadt rá a szerencsés vadász jelző. Talán azért, mert neki sikerül évente a legtöbb nagyvadat elejtenie? Magáról nem szívesen beszél, de Ismert tény, hogy tavaly két darab, Idén pedig már három vaddisznó bőrét nyúzhatta le. Valóban szerencse kell a vadászathoz? — kérdeztem. — Az is —, válaszolja Hangya Károly —, de szerencséje csak olyan vadásznak van, aki Ismeri a határ zegét-zugát, Ismeri a vad járását. Szükséges, hogy a vadásznak a nagyvad elejtéséhez megbízható fegyvere legyen. Türelem, éjjelezés kell ahhoz, hogy valaki szerencsés vadásznak mondhassa magát. Az óra világító számlapja éjfél utáni félegyet mutatott. Szép holdvilágos éjszaka volt. A hold sugarával bearanyozta a tájat. A szerencsés vadász éppen akkor foglalta el a helyét a szövetkezet kukoricatáblájának szélén felállított magaslesen. Alig helyezkedett el, amikor száz méternyi távolságra zörgést hallott. A szerencsés vadász élesen figyelt a zörgés irányába, de még nem látta a mit sem sejtó jóízűen falatozó vadkant. Türelmesein várt, majd nemsokára az át szélén megpillantotta a zsákmányt. Távcsöves, golyós fegyverével bemérte a célt. Egy dördülés az éjszakai csendben, és a 110 kilogrammos kan tüstént összerogyott. Ez volt a szerencsés vadász harmadik trófeája. A szerencséhez tehát kitartó, türelmes várakozás, éjjelezés, jó fegyver és a vad járásának ismerete szükséges. Mindezen adottságokkal rendelkezik a szerencsés vadász és ember. Őszintén kívánom, hogy legyen ifjú Hangya Károlynak a vaddlsznótrófea-szerzés terén még sok, nagyon sok szerencséje. Majerszky Márton g Salka (Szalka) Ne vessük meg Talán a gyermekkori élmények hatására még ma is szeretek kárászra, compóra horgászni. Valószínűleg a legtöbb falusi gyerek megpróbálkozik a cérnahorgos „pecázással“ kisebbnagyobb sikerrel. Kijárogatnak a fűzfákkal övezett holtágak, vagy az ördögtudja hogyan odakerült tavak partjára, hogy kipróbálják szerencséjüket, ügyességüket. Valamikor mi is cérnahoroggal kezdtük a horgászatot. Majd mind jobban és jobban belejöttünk, s ma már úgy látszik elkíséri az embert ez a szenvedély élete végéig. Mint gyerekek keszegeken kezdtük. Azokat úgymond bárból megtaláltuk, és amellett jól kaptak. Később a kárászokat és a compókat kerestük. Örültünk is, amikor tizenöt-húsz darab tenyérnyi nagyságú kárászt sikerült fogni. Olyankor a keszegekkel nem is törődtünk, amíg kaptak a kárászok azokra horgásztunk. Elsősorban azért, mert húsuk sokkal ízletesebb volt, mint a keszegeké. Bár sokan azt mondták, hogy sárízűek. Másodsorban ezek a halfajták feleltek meg legjobban az akkori horgászeszközeinknek, amilyen akkor össze tudtuk tákolni. Mert a tenyeres nagyságú, sőt a fél kiló körüli is aránylag könnyen partra került. Ha compő akadt a horogra, főképpen ha szép, azzal néha bizony baj volt, mert a hínár között a cérnahorogról sokszor elszabadult. Ezek a gyermekkori horgászélmények elkísérik az embert egész életén keresztül. Attól az időtől, hogy úgy mondjam, sok víz lefolyt a Vágón. Később, amikor már nemcsak cérnalioroggal horgászgattam, megfigyeltem hogy hol és milyen körülmények között, mikor lehet rájuk a legjobban horgászni. Megtörtént, hogy pontyozás közben a ponty helyett kárász vagy compé akadt a horogra. Ez természetes is, mert életkörülményeik megegyeznek a pontyéval. Csupán az a különbség, hogy ezek a halacskák sokkal igénytelenebbek, mint a ponty. Ahol a ponty már ritkán fordul elé, mint például az elöregedett holtégakban, amelyek elszaporodtak, kevés ozigénnel rendelkeznek, a kárász és a compé még mindig megél, s talán még jól is érzi ott magát. Az ilyen helyeken még akkor is, ha kevés a víz, a telet aránylag könnyen átvészeli, míg a ponty a tél folyamán ott elpusztulna. Ezekben a vizekben aztán tömegesen fordulnak elé. Talán olykor az is a baj, hogy túl sok van belőlük és táplálék hiányában nem fejlődhetnek. Ma már a nagyobb vízterületekre is telepítenek belőlük, például a víztárolókba, ahol nem ritka a két-három kilós compő sem. A falvak környékén előforduló tavakban gyakori a kárász, csak az a baj, hogy általában apróbb példányok kerülnek horogra. Míg itt a kárászokból ritkán „kap el“ az ember félkilósát, esetleg nagyobbat, addig a compőból számíthatnnk akár kétkilós fogással is. Ha ilyen helyre megyünk horgászni, a felszerelésünket aszerint kell összeállítani, hogy milyen halra számíthatunk. Hacsak kárászra számítunk, megfelel a keszegezésre használt könnyű ászős (dugós) felszerelés. Fenekezni nem szokás kárászra. Ha a kárászok „nagypapája“ akadna is a horogra, azt könnyen kivesszük húszas, esetleg huszonötös szilonnal. Más a helyzet a compóval, fogásakor, ha nagyobb példányok is előfordulnak, úgy feltétlenül szükséges az erős huzal. Harmincas, sőt harmincötüs szilon is lehet, mert rendszerint akadályokkal teli vizeken horgászunk rájuk (hínár, tavirózsa). A compő bárgyú kóstolgatása csak megtéveszti a horgászt. Hacsak egy kilós akad a horogra, még az is próbára teszi a horgász ügyességét és felszerelését. Amint a hal észreveszi, bogy horogra akadt, minden erejével igyekszik a rence, nád, vagy valami bedőlt fa ágai közé kerülni. Emlékszem egy olyan fogásra, amikor a dugó megmegmozdult, pár centiméterrel tovább ment, ott pedig újra megállt. Kis idő múlva ugyanez a jelenség ismétlődött. Ez a compő jellegzetes kapása. Fogyott a türelmem. A következő játszogatásnál bevágtam, s mire feleszméltem már egy bedőlt fa ágain lógott. Szerencsém volt, mert harmincas szilonnal halásztam. A horog jól beakadt a szájába, de ügy is merlté szák kellett ahhoz, hogy kivegyem őt Tulajdonképpen akkor nem compóra horgásztam, hanem pontyot vártam, de azért ez is megtette. Több mint egy kilót nyomott. Ha gyengébb a felszerelés, akkor bizonyára „meglépett“ volna. Ha bármilyen halfajtára eredményesen kívánunk horgászni, az bizonyos felkészülést igényel. A harcsára nem mehetünk keszegező készséggel, viszont a harcsára szánt horoggal, szilonnal nem keszegezünk. Mégis gyakran látni a víznél horgászokat, akik a harmincas vagy harmincötüs szilont veszik univerzálisnak, esetleg az élőkét cserélik vékonyabbra. Attól függően, hogy mire szándékszom horgászni, aszerint állftom össze a felszerelést is. Kárászra és compóra körülbelül 2,S—3 méteres horgászbotot használok. Ha horgászat közben csupán kárászokra számítok, akkor a 25-ös szilont teszem fel, de ha compóra is van kilátás, akkor inkább 30-sal horgászom. A horgot szintén a körülményekhez mérten, az ötöstől a tizenkettesig választom. Mivel állóvízben, tavirózsa, rence között keressük ezeket a halakat, kizárólag dugóval horgászom. Annyi ólmot rakok, hogy az a dugót függőleges helyzetben tartsa. Ezen hal léprecsalásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Sokak szerint jól kap főzött árpára, búzára, zöldborsóra, kukoricára, paprikás kovászra, sőt azt is állítják, hogy haldarabkákra is rákap a compő. Szerintem a kárászra leghatásosabb a trágyanyív és a paprikás kovász. A compóra a trágyanyív, harmatnyív, főtt vagy nyers tészta. A többi csalétket is ki lehet próbálni alkalomadtán, de azt hiszem attól függ az eredményünk, hogy előzőleg mivel etettünk. Olyan vizeken, ahol előre nem etettük be a helyet, legjobban a trágyanyív válik be. Egyszer kipróbáltuk társammal, hogy melyik csali a legmegfelelőbb. Ugyanolyan körülmények között 6 a speciálisan elkészített kovásszal próbálkozott, én pedig trágyanyívvel. Ugyaanzon idő alatt ő hét kárászt, én meg tizenegyet fogtam. Kárászra, compóra legtöbbször alaposan benőtt helyeken akadunk. A csalit egészen a fenékre engedjük. A rence között levő tisztásokon, vagy a nádas szélén legtöbb a kapás. Nyáron a napkelte utáni és az esti órák szoktak a legeredményesebbek lenni, míg ősszel a kora délutáni időszak a megfelelőbb. Mikor nyáron a nap már magasra kerül, a kapások legtöbbször megszűnnek. Ha rátalálunk olyan helyekre, ahol ezek a halak előfordulnak, jó szórakozást nyújthatnak számunkra, arről nem is beszélve, hogy a paprikás lisztben megforgatott, ropogásra sült kárász milyen finom. A compő vonatkozásában talán a tisztítás okoz némi nehézséget, de azt is leküzdhetjük egy kis ügyességgel. Találni még Itt az alfüldön holtágakat, kavicsgödröket, ahol a kárász és a compé tömegesen fordnl elő. S ameddig a vizek végképp ki nem száradnak, ágy gondolom a sporthorgászok is meglelik szórakozásukat. Módot találnak arra, hogy szenvedélyüket kielégítsék. Adamcsík Ferenc, šaľa (Vágsellye) Háromszáz korona jutalom harcsánként Nemrégiben meglátogattam a Szlovákiai Horgászok’ Szövetsége Piešfany-1 helyi szervezetének jól berendezett Irodáját, amely a város' közepén van. Naponta nagyon sok horgász keresi fel az itt elhelyezett Irodát, mert a fürdőzö vendégek közt sok a horgász s a helyi jegy kiváltása nélkül veszélyes a horgászat. Sok az ellenőr; jük, akik szigorúan büntetik az olyan horgászokat, akiknek nincsen kiváltva a 60 koronás heti jegyük. Ez az összeg nem sok, mert vizeik jól halasitottak. Érkezésemkor a szervezet titkárnője egy képet nézegetett, és olvasta a mellé csatolt levelet. Egyik tagjuk’ küldte be a képet ezzel a szöveggel: — Tudatom a szervezettel, hogy a Piešťanytól nem messzire fekvő Vág-menti Cigán alatti halastóban egy 25 kilós harcsát fogtam, amelynek a fejét a preparálás után bemutatom a szervezet irodájában. A harcsát 40-es szilonon húztam ki, fárasztása 30 percig tartott. Mindezt egyedül, segítség nélkül hajtottam végre, — írja levelében Štefan Balon, a helyi szervezet tagja. Amikor megkérdeztem, hogy vajon a tagoknak mindig ilyen pontos leírást kell adniuk arról, hogyan, milyen és mekkora halat fognak, meglepő választ kaptam: „Ha a vadászok közül valaki elejt egy farkast, társadalmi pénzeszközökből talán 2000 korona jutalmat kap, ha egy rókát, akkor a helyi szervezet jutalmazza meg. Most pedig vegyük szemügyre, hogy egy 25 kilós harcsa tesz-e annyi kárt a halastóban, mint egy róka a hatéiban. Nyilvánvalói igen. Tehát ezért határozta el szervezetünk, hogy a tíz kilón felüli harcsákat egész éven át nem védjük, sőt egy-egy darab megfogásáért 300 korona jutalmat fizetünk. A megoldás nem rossz. Csak hogy a eeredii, a galantai, a salai (vágsellyei), de azt hiszem Szlovákia déli járásaiban lévő többi körzetben sem igen akad már 20— 25 kilós harcsa horogra. Krajcsovies Ferdinand Galante (Galánta) , a kárászt és a compót