Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-08 / 36. szám
SZÖVETSÉGI SZEM tí 1973. szeptember Я. 5 Az SZNF 29. évfordulója jegyében Járási aratóünnepély Galántán A jp.lántai járás mezőgazdasági üzemei dolgozóinak aratási ünnepélye derűs hangulatban, a Szlovák Nemzeti Felkelés 29. évfordulójának jegyében zajlott le, egybekötve a nemzetközi szövetkezeti nap ünnepségeivel. A dolgozók ezrei, a mezőgazdasági termelés legkiválóbbjai üdvözölhették a párt és állami, valamint a társadalmi szervek központi, kerületi és járási képviselőit, a becses vendégeket, köztük Jurij Iljics Tyihonovot, a Szovjetunió bratislavai főkonzulátusának titkárát, dr. Ján Janik elvtársat, Németh Jenő miniszterhelyettest, JUDR. Michal Durdiakot a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának képviselőjét és másokat. Vasárnap reggel. Leng, lobog a zászlóerdő. Selymét pajkos augusztusvégi szél cibálja. Szeleburdi módon nekiíeszíti hátát az eredményeket summázó transzparenseknek, s tovább viháncol... Szárnyéra kapja, s tova repíti a hangszóró, illetőleg a rezesbanda-játszotta ütemes indulókat. Méltóságteljes ünnepi hangulatot árasztanak ezek az indulók, tüzet gyújtva a térre sereglett dolgozók ezreinek szivébe — a Jól végzett munka örömének parázsló tüzét. Ünnep ez a javából. Az új kenyér örömünnepe. Azoké, akik idejöttek, s akik otthon maradtak; a szövetkezeti mozgalmat kiterebélyesítöké. Zsong-zslbong a hatalmas tömeg. Rendezi sorait, Proletár-himnusz akkordja csendül. Az emberek néhány pillanatra mozdulatlanná válnak, mint a Jnb-épület előtti, bronzbamerevftett Lentn-más. A fegyelmezett munkás-tisztelgést Muzslai Vidornak, a NF járási bizottságnak elnökének ünnepnyitó, forró, keresetlen szaval oldják fel. Majd a tömeg a díszemelvényre szegezi tekintetét, odafigyelve, miről beszél Csömör Lajos, az SZLKP járási bizottságának ideológiai titkára. A Járás dolgozóinak sokoldalú tevékenységéről. a mezőgazdasági üzemek kis-19 5 ы >, я ■ N СЛ váló gabonaterméséről (a járási hektárhozam-átlag 43,4 mázsa), mint amilyent a Ziharecl (zsigárdi), Tešedíkovoi (peredi), a Trsticei (nádszegi) Efsz-ben betakarítottak (55,5 — 54,18 és 51 q/ha); a gabonaeladási terv példás teljesítéséről — a kolíni felhívás nyomán ez a Járás 2480 tonna gabonát adott terven felül a hazának I — amely a mezőgazdasági dolgozók magas erkölcsi-politikai színvonalát, a CSKP-hoz való helyes viszonyát tükrözi. — Természetesen — fűzte hozzá Csömör elvtárs —, ezeknek az eredményeknek az eléréséhez nagy mértékben hozzájárult a műszaki feltételek javulása, az agronómusok, gépesítők, traktorosok, kombájnosok és egyéb gépkezelők szakmai hozzáértése, áldozatkészsége, s különösképpen a nagyhozamú szovjet és más gabonafajták vetése, a korszerű agrotechnika, s nem utolsó sorban a gabonabetakarítás leghaladóbb formája, a tökéletesebb, s rugalmasabb munkaszervezés, a betakarítást gyorsító munkaverseny, az igazságos Jutalmazás is... — A továbbiakban utalt arra, hogy a lehetőségeket még a járás számos mezőgazdasági üzemében Jobban hasznosíthatnák. Példaként említette a Trnovec nad Váhom-i (Tornóci) Állami Gazdaságot, s számos mezőgazdasági üzemet, ahol már elérték, sőt túlhaladták a 70 mázsás csúcshozamokat .Is, 10—30 hektáros parcellákon. — Célunk: a legközelebbi években elérni az 50 q/ha-t, járási viszonylatban. Ehhez azonban tovább kell tökéletesíteni az agrotechnikát, általánosítani a legjobb tapasztalatokat. A Járási pártbizottság ideológiai titkára beszéde további részében az őszi terménybetakarítás optimális feltételeinek megteremtésére, a jó termelési-üzemszervezési tapasztalatok hasznosítására hívta fel a figyelmet, majd a szövetkezeti mozgalom Járáson belüli sikereit méltatta. Ezt követően a martini járás és Banská Bystrica felhívására, a Februári Győzelem 25. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítéséről tett említést, amelynek összértéke eléri a 108 millió koronát. Dr. Ján Janik ünnepi beszéd közben Sor került a gabonabetakarításban legjobb eredményeket elérő mezőgazdasági üzemek, agronómusok, kiváló kombájnosok erkölcsi-anyagi megjutalmazására, a díszes aratókoszorúk átadására, a kedves vendégeknek. Ezt követte a tömeg, illetőleg az allegőrikus kocsik színpompás felvonulása. Fúvószenekarok szapora ütemére dobbant sokezer láb. Derűs arccal, lelkesen menetelt ez a tömeg a város főutcáján, veterán harcosok, ifjú munkahősök, a mezőgazdasági termelés élenjárói, „sorkatonái“. Oda kellett figyelni a tornóciákra, akik egyforma ünnepi ruhában vonultak fel, fegyelmezett sorokban, kezűkben vörös szegfűvel, zászlóval, ajkukról a mai élet új nótája zengett. A díszes felvonulást követően az aratási ünnepély résztvevői megtekinthették a gyümölcs- és zöldségkiállítást, a város amfiteátrumában fellépő fővárosi neves' színészek, énekesek, mókamesterek, népi együttesek gazdag és színvonalas műsorát. Felszabadultan vigadhattak, örülve a kiváló eredményeknek, amilyenek csakis összefogással, a munkás-paraszt szövetségre alapozva, a CSKP helyes mezőgazdaságpolitikája révén születhetnek. -kov◄ A beszédre figyelők egy csoportja V A járás legjobb gabonatermesztő szövetkezetének elnöke, hóna alatt az elismerő oklevéllel л\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ч\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ч\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ч\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ч\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ Augusztus 25-én nyílt meg, s szeptember 9-ig tartja nyitva kaputt az „Éltető anyaföldünk 73“ nevű orszá gos mezőgazdasági kiállítás. Feladata ennek a kiállításnak elsősorban be mutatni — főleg a fiatal nemzedék nek — azt a hatalmas fejlődést, amelyet mezőgazdaságunk az utóbbi év tizedekben elért a CSKP vezetésével A České Budéiovlce-1 országos jelle gfl kiállítás számos részlege szemléltetően érzékelteti a mezőgazdaság' termelés és az élelmiszeripar ered ményeit, a falusi lakosság társadalmipolitikai felemelkedését, s jómódűságát. Éltető anyaföldünk ‘73“ Országos mezőgazdasági kiállítás Ceské Budejovicén A kiállítás hat részlegre tagozódik. Az első részleg, mindjárt a bejáratnál, ízléses virágdíszben elhelyezett tíz ismertetötáblán mutatja be a Cseh Szocialista Köztársaság valamennyi kerületét, mezőgazdasági termelésének jellegzetességeit, eredményeit, a falvak fejlődését. A második részleg a halászat, valászat, az erdei termékek, a víztsport és az üdülés eredményeit ismerteti. A harmadik részleget a dolgozó embernek szentelték. Hatalmas tábla szemlélteti lebilincselően a Februári Győzelem hatását a mezőgazdaságra Nagyon szépen oldották meg a Csehszlovák Szocialista Köztársaság legkiválóbb dolgozóinak képcsarnokát. E csarnokon keresztül Jutunk be „Az ember a termelés legfontosabb láncszeme“ című részlegbe, amely a mezőgazdasági dolgozók művelődésével, oktatásával, életstílusával kapcsolatos eredményeket részletezi. A negyedik részleg a kiállítás közepén terül el és bemutatja a mezőgazdaság gépesítését, a legkorszerűbb gépsorokat. A kiállított mintegy 8G korszerű gépen kívül jól érzékeltetik a fejlődést a Veterán Traktor-club gyűjteményének „gépveteránjai“. Bemutatkozik a SLOVAIR és a Mezőgazdaság-gépesítési Kutató Intézet is. Legterjedelmesebb az ötödik részleg, betöltve a kiállítás egész hátsó és jobboldali részét, amely a „Barátság és együttműködés“ címet viseli. Gazdag anyagával jől jellemzi a KGST- országok közötti gazdasági, kulturális és tudományos együttműködést, valamint a nemzetközi szocialista integrációt és munkamegosztást. E részleg külön pavillonjában mutatják be az állattenyésztést a maga teljességében: fajtatenyészet, új technológia, állatorvosi szolgálat és takarmányozás. Legjobban leköti a látogatók érdek lődését az AGROPROJEKT által bemu tatott korszerű légkondicionáló berendezéssel ellátott egészségügyi, tár sadalml intézmény, amely a jövő kulturált munkakörnyezetének szerves tartozéka lesz. A kiállítási parcellákon bemutatják a korszerű zöldség- és gyümölcstermesztést, valamint a komlótelepltésl Külön pavilonban található a falufejlesztés, a mezőgazdasági kémia, a felvásárlás és ellátás, a feldolgozóipar, a mezőgazdasági dolgozók komplex egészségügyi ellátása, valamint a korszerű munkaruhák. A hatodik részleg a kulturális és társadalmi tevékenységgel foglalkozik. Bemutatja a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének, valamint a közszolgáltatási üzemek tevékenységét. E részleg mutatja be a népművészeti termékeket, a képzőművészek alkotásait. A látogatóknak alkalmuk nyílik e termékek vásárlására is, hogy még szebbé, vonzóbbá tegyék otthonukat. E kiállítás jól szervezett, sikeres. A látogatók megelégedéssel távoznak, mert láthatják, mezőgazdasági termelésünk — beleértve az élelmiszeripart is — minden szakaszon szép eredményeket mutathat fel. Dolgozóink, szocialista társadalmunk céltudatos fáradozása hozhat csak kielégítő eredményeket mind a termelés, mind a falusi lakosság életszínvonalának emelkedése terén. Ez a kiállítás bizonyltja: jó úton haladunk, ami a mezőgazdaság dolgozóit további eredmények elérésére serkenti. (jp) tmm Ma már egyre kevesebb az olyan mezőgazdasági üzem, ' ] amelyben nincsen szociális épület, vagy tisztálkodó. Öltözködő helyiségek. A vezetők, s tagok egyaránt tudják: korkövetelmény ez manapság. Mlndanynyiuk javát szolgálja. Mert hát, mégiscsak kellemetlen érzés az emberek között járni-kelni holmi „illatos" ruhában. Bizony kezdetben — mint minden újtól — a szociális épülettől is riadoztak az emberek. Sokan úgy vélték ez idő tájt, hogy a személyi higiénia kínek-kinek a saját dolga-gond- < ja. S ebbe senki emberfiának nincs joga beleszólni. Node, nem oda Budai A gyakorlat egészen mást tgazolt. ... Az eset egy jónevű szövetkezetben történt. Megvolt már a minden igényt kielégítő, kor- ' szerű szociális épület. Szinte < megcsodálták a más-szövetkezetbéliek, olyképp vélekedve, , no lám, így is lehet az embe- ; rekröl gondoskodni..méltóbb , munkakörülményeket teremteni. Csakhogy — mint minden nagyobb közösségben — itt is ] akadtak makacskodók, akik dologvégeztével kikerülték ezt \ az épületet, mint egymást a halálos ellenségek. A szemfüles | vezetők valamiképp megneszelték ezt, s összedugták a fejüket: a „haditanács“ meghánytavetette, miként vegyék elejét a dolognak. Ml legyen a legcélravezetőbb megoldás, a leg- 1 jobb taktika. — Hfvfük össze az állatgon- ! dozók feleségett — javallatták egyesek. — Nem rossz ötlet/ — hagy- ' ták helyben mások. — Magyarázzuk meg az aszszonyoknak értelmesen, milyen helytelen, s mennyire veszélyes a családra nézve is, ha netán fertőző állatbetegségek est- , ráit... 1 i Szóval megegyeztek: az „illa- * tos“ gúnyában „hazajáró lelke- \ két“ feleségeik tanítsák meg móresre, tisztaságszereletre... ' Nos, az ügyes vezetők az I asszony-gyűlésen nem ts fukarkodtak az okos szóval. Ha nem ts száz százalékban, de segített a feleségek határazott fellépése. Egy-icét makacskodó azonban úgy gondolta, 6 ' a pénzkereső, neki ne dirigáljon az asszony ... Továbbra is ‘ hátat forgattak a szociális épü- \, leinek... A makacsok egyikét azonban hamarosan elkapta a ' „gépszíf". A feleség fői tudta, mikor jár haza férjeura. Kellő időben kiállt a kiskapuba. Embere nem Is váratta sokáig. — \ Jött. Mint a parancsolat. Ám a kardos asszonyka útját állta: —. Férjecskéml Tudod-e, hogy nem babra megy a játék?... — Hát, téged meg mi lelt?... — hökkent meg az Illatos ruhá- 1 jú, s félre akarta tólni hites [. feleségét az ajtóból, hogy be- 1 • juthasson az udvarba. — Ha tetszik. ha nem — rl- , pakodott rá hites férjére —, '' addig át nem léped a küszöböt, \ 1 míg meg nem fürödsz, tiszta ruhát nem váltasz ... Irány a ,, szociális épületI... S mitévő lehetett a makacs- \ kodó? Meg jámborodon. Szót fo- '1 gadott. Már csak a családi bé- \ kesség kedvéért is. Persze, a faluban hamar híre futott az esetnek, miként járta , meg XY állatgondozó a feleségével ... Nem is fut eszébe az- \. óta egyetlen állatgondozónak, traktorosnak, gépjavítónak se, . hogy megszegje a személyi hl- • giénia alapvető szabályait. Hát, ilyen az asszony-regula. N. Kovács István 1