Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-08 / 36. szám

.SZABAD FÖLDMŰVES. 1973. szeptember 8. SZÖVETSÉGI SZEMLE A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA Beszélgetés J. § ü TIК A hnb-elnökével arról, mit eredményezhet a a személyes példamutatás Demandicén a hnb képviselői és a lakosság közösen fáradoznak a vá­lasztási program-terv megvalósításán. A faluhoz öt kisebb tanya is tartozik. Ennek ellenére mégis {ól sikerült a feladatok teljesítésére mozgósítani a lakosságot. Munkamódszerekről, ered­ményekről, távlatokról beszélgettünk Július Š u t i к a hnb-elnökkel, akitől sok olyan dolgot tudtunk meg, ami egyrészt a demokratizmus elmélyülé­séről, másrészt az egyszemélyi veze­tés szilárdulásáról tanúskodik. Az elnök szerint az első jó lépést a képviselőknek a társadalmi tevé­kenységük, s a mindennapi munkában való helytállásuk szerinti jelölése je­lentette. Ezek közé tartozott J. Sutika elvtárs is, aki az Autóforgalmi Válla­lat (ČSAD) levicei (lévai) kirendelt­ségének többszörösen kitüntetett él­munkása volt. Hétszázötvenezer kilo­métert járt be autóbuszával baleset nélkül. Ezért több elismerő oklevelet is kapott. Mint közkedvelt honpolgár, az 1971. november 26—27-i választá­sokon a legtöbb szavazatot kapta. De a többi képviselő is a választók leg­teljesebb bizalmát élvezi. Huszonnégytagü a plénum, melyben hat asszony és tizenhárom fiatal ka­pott helyet. Ez az összetétel nagyonis megfelel a lakosságf szociális össze­tételének. Felfrissült, megifjodott te­hát a hnb plénuma, s tagjai rendkí­vüli aktivitással fogtak hozzá a nyolc millió korona értékű falufejlesztési és szépitési akció megvalósításához, szorosan támaszkodva a lakosság igye­kezetére, kezdeményezőkészségére. a tűzoltók, a Szlovákiai Nőszövetség helyi szervezetének, s a kisállatte­nyésztők szervezetének tagjai is. Eb­ből is kitűnik: csaknem az egész falu megmozdult, ilymódon járulva hozzá a választási programterv feladatainak teljesítéséhez. A lakosok a nemzeti bizottság ve­zetésével egyre jobban kiaknázzák a szocialista rendszer nyújtotta lehető­ségeket, kamatoztatva ezt a társada­lom és saját boldogulásuk javára. Jócskán előretört a motorizmus. A legújabb összesítés szerint már min­den harmadik család rendelkezik sze­mélyautóval. Közintézmények száma szaporodik. Átadták rendeltetésének a kultúrhá­­zat, a kilencosztályos iskolát, a közel három és fél millió korona költség­ráfordítással épült vásárlóközpontot. Az állami gazdaságban dolgozó tizen­két család költözhetett új családi ház­ba. Több mint két és félmillió korona beruházással aszfaltozott bekötőút épült a tanyasiak részére. A falu ar­culata teljesen megváltozott. Emeletes családi házak magasodnak az ég felé. Eltűntek már a régi, ökörszem-ablakú házak... Egyre széleskörűbb a szociális gon­doskodás: az évi nyugdíjjáradék ösz­­szege már túlhaladja a kétmillió ko­ronát (a nyugdíjasok száma kétszáz­­kilencvenhárom). Ez azt jelenti, hojjy egy-egy nyugdíjas havi járadékátlaga hatszáz korona. Évről évre emelkedik ez az összeg a párt szociális gondos­kodást szüntelenül javító határozatá­nak szellemében. A jó együttműködés eredménye­­" ként új kultúrház épült Plavé Vozokanyban, melyhez a jnb több mint hárommillió koronával járult hozzá. Ilymódon a község lakosai 4,5 millió korona értékű művet alkothat­tak. Vagyis, több mint 20 ezer óra társadalmi munkát végezték az épít­kezésen és a kultúrház környékének rendbehozásán. A hnb tisztségviselői és tagjai is jó példát mutattak. Jelenleg úgy tűnik, a kultúrház túl­méretezett. Csakhogy gondolni kell a jövőre is. Hiszen az aratóünnepély résztvevői — közel hatszázan — alig fértek be a tágas épületbe. — A kultúrház avatása, aratóünne­péllyel egybekötve, jelentős esemény. Először ülnek együtt a közös gazda­ság tagjai, valamennyien. Eddig hely­szűke miatt csupán a futballpálya volt az egyedüli, ahol összejöhettünk — mondta Ján Spodniak mérnök, a szö­vetkezet elnöke. Mérhetetlen, s őszinte öröm sugár­zott a szövetkezeti tagok szeméből. Hogyisne! Hiszen az új kultúrház ne­kik készült elsősorban. Korszerű szín­pad, könyvtár és olvasóterem, nagy előadóterem van benne, ahol mulatsá­gokat is rendezhetnek. — A kultúrház felépítésével meg­teremtettük a kulturális és társadalmi élet teljes kibontakozásának előfelté­teleit. Mostmár a dolgozókon múlik, mennyire hasznosítják majd a kultú-Aratóünnepély az új kultúrházban rának ezt a gyönyörű hajlékát. Ogy szeretnénk, ha sose kongna az üres­ségtől ... — hangsúlyozta J. Taraba ünnepi beszédében. Mint ismeretes, a Plavé Vozokany-i Efsz — a parasztszövetség alapszer­vezete — elsőként készítette el társa­dalmi tevékenysége tervét, még 1971- ben. Konkrét eszmei-politikai nevelő­munkát, szakiskoláztatásokat tervez­tek, a fiatalokról való sokoldalú gon­doskodást irányozták elő többek kö­zött. Tény, a sportegyesületnek nem­csak futball-, hanem jégpályája is van, ahol a fiatalok kedvükre jég­­korongozhatnak, korcsolyázhatnak. Épp ennek a szövetkezetnek a pél­dája szerint tervezte meg társadalmi tevékenységét Szlovákia számos kö­zös gazdasága. Szólás-mondás tartja: nehezebb az elsőséget megtartani, mint elérni! Ez teljes mértékben érvényes a Plavé Vozokany-i (fakővezekényi) Efsz-re is. A múlban le-lemaradozó szövetkezet az idén 41,2 mázsás hektárhozamot ért el átlagosan gabonából, vagyis 12,6 mázsával többet, mint tavaly. S így á gabonatermesztésben élenjáró szövetkezetek közé került. Mint arról dr. Uhűák elvtárs, az SZLKP levicei járási bizottságának vezető titkára táiékoztatott, a gabona­félék hektárhozamátlaga járási mé­retben elérte a 43 mázsát, 47 ezer hektáron. .. .Viszont, az említett szövetkezet nagyonis lemarad a tejtermelésben. S ezért elsődleges feladat számára az állattenyésztés fejlesztése. Szívósan kell majd küzdeni a gazdasági ered­ményeik ezirányú javításáért. Ez a közös gazdaság társadalmi te­vékenysége félévi tervét túlteljesítette (1973. évre 1 millió 115 ezer korona az értők). Igen fontos, hogy az új kultúrházat rendszeresen kihasználják. Kétségte­len, hogy az efsz-tagok és a lakosok példás együttműködése meghozza gyümölcsét. A Nemzeti Front tagszer­vezeteinek közös tevékenysége alap­ján könnyebben megvalósíthatók a vá­lasztási programterv további feladatai — a CSKP XIV. kongresszusa határo­zatának szellemében. JUDr. Michal Durdiak .XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX'-XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Hajszálhasogató nem vagyok. Bár az élet apró-cseprő bosszúságait ke­serű szájízzel, többnyire szótlanul veszem tudomásul, egyesek mégis ne­heztelnek rám. Miért? Ogymond túlságosan nyílt lapokkal játszom! A fo­nákságok (az élet fekete pontjai) fölött nem hunyok szemet. Személyi agitációval olyan nagyará­nyú társadalmi munkára mozgósítot­ták a lakosságot, hogy ez év első fe­léig már 3,5 millió korona értéket hoztak létre a kitűzött tervfeladatok­ból. Ezt bizony csak dicsérni lehet. A nemzeti bizottság képviselői sze­mélyes példamutatással jutottak eny­­nyire. Például a hnb-elnök ötven, Pénzes István tizenkilenc, Oravec József tíz, Varga József (a jnb kép­viselője) kilenc, Kopanica László nyolc, Tóth Károly nyolc, Balia István pedig tizenöt napot dolgozott le társadalmi munka címén az óvoda újjáépítésénél. Így mostmár a negy­ven gyerek megfelelő körülmények között lehet napközben, míg szüleik dolgoznak. Sorolhatnánk a többi lel­kes honpolgár nevét is, akik önkénte­sen, társadalmi munkában segítik a falufejlesztést. A hnb tisztviselői szerint a lakosok személyenként átlagban 300—400 óra társadalmi munkát végeznek évente. Ez azt jelenti, hogy a középületek, új utak építésére, a csatornázásra és egyéb faluszépítési munkákra keve­sebb állami támogatás szükséges. Pél­dául az óvoda átépítési költségvetése 160 ezer koronát irányzott elő, ám ennek több mint a felét a lakosok társadalmi munkával „lefaragták“. Különösen jeleskedtek a SZISZ-tagok, A jövőben a falu lakosaira még na­gyobb feladatok várnak. Vezetéken jut majd egészséges ivóvízhez a Felső­major lakossága. Ojabb utak épülnek. Korszerűsítik a gyermekjátszóteret és folytatják a parkosítást. Bővítik a szol­gáltatásokat. A családiház-építők be­tonkeverőgéphez jutnak, a hnb köl­csönzése folytán, s a szállítást is tö­kéletesíti. Évente tisztítják a kutakat, hogy egészséges ivóvízhez juthassa­nak a lakosok. Meggyorsul a járda- és csatornaépítés. A választási programtervben még számos további létesítmény szerepel: többek között szélesvásznú mozi és buszváró épül. A vendéglőben'étterem is lesz, ahol a nyugdíjasok jutányos áron kaphatnak ebédet. Képviselők, lakosok „nagy fába vágták fejszéjü­ket“, hiszen nyolc millió korona érté­kű munkát akarnak végezni. Közös erővel, összefogással azonban túl is teljesíthetik ezen célkitűzéseiket. Hi­szen szlovákok, magyarok, németek közös egyetértésben munkálkodnak falujuk szebbétételéért. Már a felsőbb szervek is felfigyeltek áldozatkészsé­gükre, példás társadalmi munkájukra, s Demandice (Deménd) megkapta a járási, illetőleg a kerületi nemzeti bi­zottság elismerő okleveleinek második fokozatát. Balia József A közelmúltban Kalná nad Hronom­­ban (Garamkálnán) jártam. Gondol­tam, egy korsó sörrel leöblítem a hosszú út porát. A főút menti ven­déglátó üzemben (Saturn?) szinte iha­­tatlanul savanyú sörrel kínáltak. — Nyáridöben előfordul az ilyesmi — tettem túl magamat az eseten. Egy üveg Coca-Colát kértem. — Egy pillanat — rebegte angyali mosollyal a három kiszolgáló közül az egyik —, megkérdezem a főnőktől, mennyibe kerül. Vártam. Hátam mögött halkan elé­gedetlenkedett a sorbanállók tömege. Az angyalmosolyú csak nem jött. Le­hetséges, hogy. a külkereskedelemhez szaladt?! A másik kiszolgálónőtől egy juice-ot I dzsýsztf kértem, megelégel­ve a várakozást. — Decit, kettőt? — kérdezte. — Nem. Egy egész dobozzal, de fel­nyitva, ha lehet. — Egy egész ... tudja, mennyi van benne? Nem?! Majd mindjárt megkér­dezem a ... — hadarta, s eltűnt. Nem hagytam ott csapot-papot. Utó­végre szomjas voltam. Ráadásul már a sorbanállók sem szitkozódtak. Kun­cogtak a kiszolgálónő esetlenségén. Kisvártatva megkaptam az italomat. Most már csupán merő kíváncsiságból kértem egy doboz BT cigarettát is. Nem, nem történt csoda. Nemcsak azt nem tudta hirtelenében, hol keresse, hanem az árát sem. Szó nélkül távoztam. Az emberek mosolyogtak, a kiszolgálónők egy szót se szóltak. Am, ha a tekintettel ölni lehetnet? ... 2. 'Az alábbi esetet egy szavahihető embertől hallottam. Egy Duna-menti falu körzeti orvost rendelőjében csak néhányan várakoz­nak, kivizsgálásra. Jobbára Idősebbek. Lassan nyílik a rendelő ajtaja: egy 'ötven év körüli asszonyka lép ki a résen. Megtört testéről, sápadt arcá­ról lerí a kínzó fáradság. — Kiírta, szomszédasszony? — kér­di egy tarka fejkendős. — Ki — legyintett a kérdezett. — És most? Hiszen a járáson ... — Nem tudom. A járási doktorok erőgyűjtést, pihenést ajánlottak. Meg is írták mi a betegségem, milyen or­vosság kellene. Ez meg itt munkába küld. Mégcsak egy tablettát- se adott. Öt percig alig bírok állni, járkálni, hát hogy menjek így munkába? ... Némán néznek az emberek a távozó után. Fejüket csóválják. Kisvártatva T üskék ismét megszólal a tarka fejkendős néni. Scinte csak magának suttogja: — Ilyen ez az orvos. A múlt héten is hazaküldött valakit. Először meg­kérdezte tőle a fehérköpenyes, volt-e1 láza odahaza. Amaz „nemtudommal“ felelt. Ráparancsolt a doktor: „Akkor menjen és mérje meg. Ha lázas, jöjjön vissza“. Nem jött. Pedig tudom, három napig nyomta az ágyat. A járáson per­sze megmérték a lázát, megtalálták a bajt, s kigyógyították. De a körzeti orvos eljárásán mind­annyian hümmögtek. Aki teheti, vagy az ereje engedi, máshová megy orvoshoz. A helybeliek csak végszükség esetén keresik fel ezt a körzeti rendelőt. Jómagam sem bíznék az ilyen orvosban. Igaz, sok a „képzelt" beteg, s a körzeti orvosok a legkisebbre igyekeznek csökkenteni a „lógosok" számát. De talán ennek az ügybuzgalomnak mégsem szabad­na a valóban betegek rovására men­ni! \ 3. A helyszín Zvolen. A város szívé­ben egy szűk udvaron ütött-kopott deszkatákolmány. Sarkig tárt ajtaja előtt félszáz ember tolong. Felirat, útbaigazító tábla sehol. Mi van itt? A Zelenina raktára és Ideiglenes eladóhelye. Dinnyéért ücsö­rög a nép. A tolongók mutatják is, hol a sor vége. Beálltam és várakoz­tam. A dinnyére, zöldségfélére váró háziasszonyok, kirándulók zsörtölőd­tek — sajnálták a péntek délelőtt drá­ga perceit, félóráit. S jogosan, hiszen a három kiszolgáló félóra alatt csu­pán tíz-tizenkét vevőt szolgált ki. Megjött a „nagy főnök“. Lehurrogta a várakozókat, kiváltképp az asszo­nyokat: „Ha valakinek nem tetszik várni, hazamehet. Vagy itt van egy fehér köpeny, aztán szervezze ö a munkát!..." — így a főnök, de már elmenőben. Lehetséges, nem értek a zöldség­kereskedelem munkaszervezési elvei­hez, mégis rájöttem: lehetne ezt job­ban, másként is. Hogyan? Miért nem állították példáuj két sorba a vevő­ket? A zöldségre, burgonyára várako­zókat az egyikbe, a csak dinnyét óhajtókat a másikba. A háziasszonyok voltak kevesebben; őket egy eladónő is kiszolgálta volna, viszont a másik kettő a dinnye tránt érdeklődőkkel foglalkozhatott volna. Persze, a „fő­nök"-bői, s az elárusítónőkből hiány­zott egy kis jóakarat, illetőleg egész­séges munkakedv. A kiszolgálóknak mégiscsak kényelmesebb volt, ha tíz­­percenként válhatták egymást a mér­legnél — illetve a semmitevésben —, mert amíg egy ímmel-ámmal dolgo­zott, addig a másik kettő karbatett kézzel beszélgetett az árnyékban. Mit számított nekik, hogy ötvenen, vagy százan várakoznak a tűző napon... s közben azon morfondíroznak: ki, kiért van itt? Az elárusítók a vevő­kért, vagy fordítva? Vagy, mégiscsak a vevőkben van a hiba? ... Hát, ilyen dolgokról van szó. Az ol­vasó bizonyára helyesen ítél! meg, érdemes-e Ilyesmit szóvátenní. Szerin­tem az Ilyen FEKETE PONTOKAT mi­nél előbb le kellene tüntetni a min­dennapi életből — mégpedig közös erővel. Kádek Gábor Tetőzetet sóvárgó falak Közel félmillió korona költségráfor­dítással szociális épületet hoznak tető alá a Nitrany-i Efsz-ben. Száz személy tisztálkodhat,' öltözködhet majd át benne egyszerre. S gondoltak a nők­re is, akik külön helyiséget kaptak ebben az épületben. Lesz a szociális épületben többek között tanácsterem is, amelyben — főleg a téli időszakban — rövidehb tanfolyamokat, iskolázásokat tartanak. Mindez rendjén Is lenne. Csakhogy az átadási határidő (október elseje) vészesen közeleg. És semmi jel nem mutat arra, hogy a kitűzött idő­re elkészüljön, holott a „felhúzott“ falak — tekintettel az őszi-téli csapa­dékos időjárásra — tetőzetért sóvá­rognak ... S jogosan, hiszen az idő rosszabbra fordultával még a legé­nyek délcegebbje is kalapot, kucsmát tesz a fejére. -kov­— íme, az erkölcsi jutalom: az elismerő oklevél — mutatja örömmel a hnb-elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents