Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1973-08-25 / 34. szám

VADA SZNYELVEN

— A „dámlapátos“ torka szakadtából „barcogotr a „teknőben"! Élmény uolt fényképezni!

— Azt heghiszem — válaszolt a másik —, mert nekem is csodálatos élményt jelentett egy „örökös tizes bőgése". A „csapat“ körül több „keresöbika“ keringett. Ez a „főbikát“ roppantál ingerelte. A „rigyetés“ már a vége felé járt és a még „üzekedö“ teheneket minden szabad bika „borítani" akarta.

Jóllehet, a két útitárs halk hangon beszélgetett, többen felfigyeltek egy-egy szóra. Az a pocakos borvirágos orrú a csapat szóra kapta föl fejét a szunyókálásból, hívén, hogy valamelyik focicsapatról folyik a szó.

Szemben furcsállva nézett rájuk egy idős néni, mert nem értette, hogyan lehet egy teknőben valamilyen barcogást végezni.

Mikor a két férfi kiment a vagon folyosólyára rágyújtani — előtte komótosan tömték pipájukat, egymást kínálgatva a dohányból —, a fülkében maradók közül először a borvirágos szólalt meg:

— Ezek alighanem valamilyen huligánnyelvet beszélnek, egy szavukat sem értem!

— Azt hiszem — jegyezte meg a fiatal nő — valami illetlen dologról folyik a szó, mert azt a nem tudom mit a teknőben másképpen nem fényképezték volna le.

— Ki tudja, leikecském — így az idős néni —, hogy nem magácskának van-e igaza, mert bikákról is szót ejtettek, az pedig csak férfit jelentheti

Az eddig hallgató hatodik útitárs, aki az indulás óta könyvébe temetkezett, most közbeszólt:

— Bocsássanak meg, de útitársaink se nem huligánok, se nem őrültek, egyszerűen csak vadászok! A dámlapátos, azaz dámbika a párzásnál jellegzetes hangon hívja fel magára a figyelmet, ezt nevezik vadásznyelven barcogásnak. A teknő pedig az a hely, ahol hangját hallatva áll és várja a teheneket a dámbika.

— Meglehet, amit mond, de a rigyetés, meg a borítás az már mégiscsak disznóság lesz, kérem! — vetette ellen a borvirágos atyafi.

— Ugyan, dehogyis! A rigyetés és a borítás vadásznyelven a szarvas nászát jelenti.

— Na, ügyet —- diadalmaskodott az előbbi. — Nem megmondtam, hogy disznóságot jelent?!

E szavaknál tértek vissza a fülkébe a pipázók és az utolsó szavakat meghallották — kérdően néztek a beszélőre.

— Igen, igen! Magukról van szó, az előbbi beszédjükről. Nők

jelenlétében megválogathatnák szavaikat!

— Elnézést kérek — szólt a fiatalabb —, mi nem mondtunk semmi olyant, amiért az ön megjegyzését el kellene tűrnünk. Kikérem magamnak a gyanúsítást!

— Nyugalom! — szólt élelmedettebb társa. — Azt hiszem, félreértés az egész! Mi vadászok vagyunk és már régen nem találkoztunk. Most elmeséltük egymásnak őszi élményeinket. A barátom még ráadásul szenvedélyes fotós is.

— Na, ugye, megmondtam, vadászok! — kiáltott fel az olvasó férfi. — Bocsássanak meg, próbáltam megmagyarázni az egyes szavak értelmét mint pl. barcogás .. stb. — és itt megismételte az előbb elmondottakat

— Kérem, mondjanak egy néhányat!

— De az értelmüket is — szólalt meg, hangjában egy szikrányi bizalmatlansággal a borvirágos.

— Ha nem úntatjuk önöket, akkor... kezdjük a madarakkal. A fogoly — ismerik, az a szürke, kistestű, jóízű húsú madár —, ha jelrepül, azt mondjuk, „burrogva száll", mert lekerekített, rövid szárnyának szapora verése ilyen hangot ad. A foglyok egymást ,.csirregve" hívják, ilyen hangot hallatnak, ha valaki vagy valami felriasztja őket. A fogoly párban él és „monogam“ házaséletet élő madárnak tartjuk a „poligám" fácánkakassal“ szemben, amely többnejű — kacsintott társára a beszélő.

A szemjátékot elkapta az oligazán süket, amikor nászdulának végezetekor „köszörülő“ hangot hallat.

— Valóban érdekes! Amit itt feltárt nekünk, az egy külön világ. Mondja, a nyálnak is van „vadászneve“ — kérdezte a borvirágos —, mert nagyon szeretem vadason?!

— Hát bizony jó is a jó vadas! Van bizony a nyúlnak is neve: „bence", „füles" — hangja „nyálsírás", „mákogás", „makogás". Ezt a hangot utánozza csalétkül a vadász, mert erre messziről megjön a ravasz róka vagy a szarka, szürkevarjú, friss pecsenyét remélve. Szegény nyúlnak ezer és egy ellensége, mind őt kívánja zsákmányul, pedig most igencsak megfogyatkozott a számuk.

— Nincs vége még a sornak, márhogy a vadásznyelvnek, mert gazdagsága kimeríthetetlen! Tavasszal az akác, az olajfűz, az orgona virágzása idején legszebb a határ. Ilyenkor vadászunk őzbakra. A legszebb „trófea" (így hívják az 'pzbak fején levő agancsot) a májusi őzbaké. „Barkácsolva" nagy területet lehet bejárni, fa, persze, elfelejtettem, a barkácsolás, az itt nem valaminek a házilag való elkészítését jelenti, hanem a lovasfogattal való vadászatot.

— Szavaiból úgy veszem ki, hogy az őzhívás szépségei elé helyezi a barkácsolást — mondta a könyvolvasó.

— Igen, én a májusi bakot többre értékelem!

—• Lehet, hogy igaza van, én azonban egyszer vendég voltam egy őzhíváson és annak fordulatossága, jóllehet nem vagyok vadász, üdítő kikapcsolódást jelentett számomra a megszokott hétköznpokból.

— Vitathatatlan — szólalt meg az első vadász —, az őz násza vagy ha úgy jobban tetszik, üzekedése vadászszívet dobogtató élmény. Ügy július vége felé már várjuk a vadőr első híreit az első „ördöggyűrűről“.

— Az ördögbe is, ördöggyürüt mondott? Hát az meg micsoda? — kérdezte a borvirágos.

— Az őzbak hajtja a sutát, az pedig körbe — ördögi körbe — menekül előle, amíg meg nem adja magát. Ilyenkor, az üzekedés kezdetén, meg a vége felé a suta „hívó" hangját, a „Piepie“-t utánozva, sok bakot lehet léprecsalni. Persze nem mindegyiket. Van olyan bak is, amelyik csak a „vészsirám", a bak által vert vagy megsebzett suta segélyt kérő hangjára jön.

— De hát elnézést kérünk, nemsokára megérkezünk, meg nem ts akarjuk tovább úntatni önöket a vadásznyelv ismertetésével.

— Viszontlátásra! — búcsúztak az útitársak.

BEREGSZÁSZI GYÖRGY

:ciNK IRASAI

A FÁCÁNOSBAN.

—k—

— Igen helyesen mondta! Gratulálunk! — szólt a két vadász egyszerre. — Mi sem tudtuk volna jobban elmondani a szavak értelmét.

Mindenki megnyugodott és most már érdeklődéssel figyelték, sőt kérdezgették is a vadászokat: „Sok ilyen szavuk van? Mindenre más megnevezést használnak?“

— Hát, hogy pontosan hány ilyen vadászkifejezésünk van, azt nem tudjuk, de majdnem minden vadfajhoz tartozóan ismerünk egy-egy régi magyar vagy éppen idegenből átvett szót.

— Jaj, de érdekes lehet! — csillant jel a fiatal nő szeme.

vasó útitárs és felnevetett: „Bár mi is így lennénk!" — Ez már a borvirágosnak is tetszett, ő is jót derült.

— Jó lenne, mi? — vetette közbe a fiatal nő., — Hol van itt az egyenjogúság?

— Mielőtt eltérnénk a tárgytól, talán folytatom! — szólt közbe a másik vadász. — A fácán, a fogoly, a túzok, a nyírfajd és a siketfajd nászát „dürgésnek“ hívjuk. A túzok dürgését még külön szép szóval hívja a pusztai ember: sátoroz. Ilyenkor a túzokkakas hófehér szárnytollait kifordítja, úgy villogtatja az áprilisi napsütésben. A nyírfajd násztáncát „durukolással“ kiséri. A siketfajd pedig

J **+ «J« *j* «J» «j

Az én keszegezöm

♦ ♦*« «*♦ »*« «$♦ «J« •** ♦♦♦ «£♦ *2« *2« ♦*<

Évek óta keszegezem. Ebben nagy jelentősége van a könnyű, jól összeállított felszerelésnek. Aki a horgászatnak e lenézett, kevesek’ által űzött formáját is kellő komolysággal veszi, az tudja, hogy a keszegezés, valamint annak módja és módszere is kategorizálódik.

Nem mindegy, hogy hol, mikor és milyen, főleg mekkora halat fogunk. Mások Š körülmények a sekély, hínáros, tökleveles vízben; mások nyílt, több méteres állóvízben, és megint mások folyóvízben; számít az is, hogy fenekezünk-e vagy úszóval horgászunk, partról-e vagy csónakból.

jómagam csónakból, nyílt, akadálymentes, kavicsos fenekű, több méter mély állóvízben úszós felszereléssel horgászom, és a módszereim, valamint a felszereléseim is ehhez a körülményhez igazodnak.

A következőkben olyan összeállítást szeretnék ismertetni, amely otthon házilag is könnyen, minden nehézség nélkül elkészíthető, és — ami fontos — a hozzá való anyagok beszerzése sem jelent különösebb problémát, akár ezek utánjárási vagy anyagi oldalát vesszük figyelembe.

LÁSSUK A MEDVÉT

E rövid bevezető után „lássuk a medvét“, azaz a felszerelést. Vásároljunk kb', 4,0—4,2 m hosszú vékony bambusznádat. A választásnál az alábbiakat vegyük figyelembe. Az alsó vége kb. vastagabb hüvelykujjnyi, a felső vége gyufaszálnyi vékonyságú legyen. Ügyeljünk' arra, hogy a botnak legyen „gerince“, vagyis, amikor „megrázzuk“ és a bevágás mozdulatát próbáljuk vele, ne maradjon el a közepe, ne „rúgjon“. Kenjük be kétszer színtelen lakkal. Orsót nem használunk, viszont biztonsági berendezésre szükségünk van, ezért kb. a bot alsó egyharmadátől kezdődően spirál alakban tartalékot csavarunk fel 0,25-ös zsinórból, melyet alul kettős csomóval rögzítünk. A tartalék felső végére egyszerű dupla csomós fület kötünk. A fület egy 5—6 mm hosszú kerékpár szelepgumi darabon átbújtatjuk és azt a gyufaszálnyi botvégre húzzuk oly módon, hogy a fül a bot végétöl egy cm-re kiálljon.

Ebbe a fülbe kötjük a következő segédberendezést:

Rövidárú üzletben vagy kalapos kisiparosnál lehet vásárolni különböző vastagságú és erősségű kalapgumit. Az erősebb, nehezebben

nyúlóból levágunk kb. 15— 16 cm-es darabot, és mindkét végére egyszerű csomóval egy cm-es fület kötünk. A két fül közötti távolság 8—9 cm legyen. Az egyik végét a szelepgumiból kiálló 0,25-ös fülbe, a másik végét a tulajdonképpeni horgászzsinór egyik végére kötött duplacsomós fülbe hurkoljuk. (A csomózásnál vigyázzunk, hogy a gumi meg ne sérüljön.)

A ZSINÓR

Felmerül a kérdés, milyen legyen a zsinór?

Én 0,20-as zsinórt használok 0,15-ös élőkével. A nálunk forgalomba kerülő zsinórok szakítószilárdsági értékei igen közel állnak egymáshoz, így akármelyiket használhatjuk.

Á főzsinór hossza kb. fél méterrel legyen nagyobb a bot hosszánál, és az alsó végére is fület kötünk. Ebbe hurkoljuk a kb. 25—30 cm hosszú élőkét, miután az úszót a főzsinóron rögzítettük.

Milyen úszót használjunk?

A hazai kereskedelemben kapható úszókat nem tartottam elég érzékenynek, ezért különböző természetes és műanyagból készített úszókkal próbálkoztam, közepes eredménnyel. Végül, mint

anyagnál, a balsafánál állapodtam meg. Kellő formájú úszó kialakítása után az eredményeim ugrásszerűen, hatványozottan emelkedtek. Ma már csak ezt használom — állíthatom — teljes sikerrel.

Az úszó anyagának beszerzése, elkészítésének kellékei és módja:

Balsafát az „Ezermester“boltokban lehet vásárolni, ahol többnyire 100X8,0X0,5 cm-es deszka formájában árusítják. Ebből a táblából kb. 120 db úszó készíthető, ami nagyon sokáig fedezi szükségletünket. Alakja hengeres, lefelé egyenletesen vékonyodó, csúcsban végződő.

KÉSZÍTSÜNK ÜSZŐT

A deszkából vékony lapu fűrésszel levágunk egy 6,5 cm-es darabot, majd a deszka eredeti hosszirányának megfelelően, a deszka vastagságával egyenlő hasábokra fűrészeljük. Ilyen módon 14—15 db 0,5 X 0,5 X 6,5 cm-es négyzetes hasábokhoz jutunk. Ez a későbbiekben ugyanennyi úszót jelent.

A hasáb egyik végébe acélgombostűt szúrunk és csípőfogóval lecsípjük. (1. ábra. ] Utána középerős dörzsvászon felületén szálirányban kialakítjuk a kúpos formát, majd a felesleges „szőröket“, egyenetlenséget polirpapírral letisztázzuk és felső végét laposra csiszoljuk. [2. ábra.) Az úszót háromszögletű vasreszelő egyik élén a hossztengelye körül a felső vége alatt 5 mm-re óvatosan rányomva az ujjaink között megpörgetjük, melynek következtében kb. egy mm széles 0,7 mm mély vajat keletkezik. Az úszó lapjára -— arra merőlegesen — 2 mm mélyen beszúrunk egy 4 cm hosszú, 0,20—0,25 mm vastag acéltüskét, és már kezdődhet is a festés. (3. ábra.)

Gondot okozhat az acéldrót beszerzése. Könnyen hozzájuthatunk, mert lehet bármelyik hangszerüzletben hegedű vagy gitárhúrt vásárolni, még válogathatunk is, és egy húrból legalább 20 db tüskét készíthetünk.

Az antenna másik elkészítési módja, hogy a régi már nem használt 0,50-es csukázó damilból éles ollóval ferdén levágunk egy 4 cm-es darabot, gombostűvel vezetőlyukat szúrunk az úszóba, és ebbe a lyukba toljuk a műanyagszálat. Előnye a könynyebb fajsúlya, hátránya, hogy idővel elgörbül, és a festést is nehezen tartja. Én fémből készített antennát alkalmazok. A festere szintetikus festéket használjunk a nitrofesték helyett. Ez utóbbi a használat során megrepedezik, idővel lepattog. Az úszót és az antennát vékony fehér festékkel kétszer lekenjük. A festések között legalább egy nap száradási Időt hagyjunk, így szép fényes, fehér fényű felületet kapunk. Ezt követően az úszó törzsére kb. 2,5 cm széles palástot festünk fekete festékkel, ugyanígy az antennára két vagy három gyűrűt. Ezzel már kész Is az úszó, csupán a felerősítésről kell gondoskodni. (4. ábra.) Ez a következőképpen történik: kerékpár szelepgumiból zsilettpengével vagy éles ollóval vékony, kb. 0,8 mm széles karikát vágunk és a főzsinórt átbujtatjuk rajta. Az úszót alsó végével beleteljük a karikába, majd a karikát felhengergetjük az úszó vájatába, melybe pontosan beillik. Ha megfelelő széles a karika, akkor olyan jól illeszkedik, hogy kézzel alig lehet érezni az úszó anyaga folytonosságának megszakadását.

Az alsó felerősítést úgy oldjuk meg, hogy vékony PVC szigetelésű drótról a szigetelést óvatosan lehúzzuk és kb. 3 mm-es darabot levágunk belőle. Gombostűvel egy kicsit megtágítjuk a fu(Folytatás a 6. oldalon.)