Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-25 / 34. szám
Az én keszegezífm (Folytatás az 5. oldalról.) rátát és áthúzzuk rajta a főzsinórt, majď • a csövecskét az úszó aljába betűzött és onnan kiálló gombostűre húzzuk. A fenti drót, illetve szigetelésének beszerzése a háztartásból is megoldható. Ezzel a felerősítési módszerrel elég szorosan, de kézzel azért könnyen mozgathatónn rögzíthetjük úszónkat. A zsinór vastagsága maximálisan 0,25-ös lebet. Most már csak az ólom és a horog felerősítése van hátra. Én 15—16-os horgot használok, ezek közül is az arany színű, oldalról lapított fajtát. Indoklás képpen elmondanám, hogy a kis horgot Is éppen úgy felveszi a nagyobb, mint a kisebb hal. Sőt, a dévér kimondottan az apró táplálékot részesíti előnyben. A horog felkötésnél kizárólag 5—6 menetes nyomókötést alkalmazok, vigyázva, hogy a zsinórmenetek egymást ne keresztezzék. AZ ÖLÖM Az ólom felerősítésének, illetve a súly elosztásának több formája van. Ezt a készséget egy szem hasított sörét egyensúlyban tartja, pontosabban az úszót annyira meríti el, hogy csupán az antennája ás a lapja látszik ki a vízből. Ha a sörétet három részre osztjuk és ennek megfelelően osztva súlyozzuk meg úgy, hogy a legalsó ólomdarabka a horogtól 20 cm-re legyen, egy olyan érzékeny osztott súlyú készséghez jutunk, amely közel áll a halfogó versenyzők erősebb felszereléséhez. Ha pedig a sörétet a horogtól 2—2,5 cm-re erősítjük, akkor egy nagyon érzékeny felfektetős rendszerű szereléshez jutunk, amely még két méter mély, enyhén hullámos vízben is jól, egyértelműen jelzi a kapást. Ennél mélyebb vizen az osztott súlyú készség használata az aredményesebb. Az adott viezonyoktól függ, melyiket használjuk. Ezzel kész is a „műszer“. Jogosan vetődik fel a kérdés, milyen terhelést bír el ez a felszerelés? Annak idején én is feltettem ezt a kérdést és mielőtt összeállítottam volna, szakítópróbát végeztem. A 0,25-ös fülbe belehurkoltam a megfelelően kialakított gumi „lengéscsillapítót“, abba a 0,20-as főzsinórt, majd felfüggesztettem a fülnél, és a zsinórt terhelni kezdtem. Megelégedésemre az 1,5 kg os terhelést még bírta, nem szakadt el. Nem is kísérleteztem vele tovább, ennyi nekem elég volt; ugyanis a 0,20-as zsinórhoz még egy 0,15-ös élőké is kapcsolódik, melynek 1,3 kg a szakítószilárdsága, csomózva pedig csak kb. 1,1 kg. Tehát, ha olyan ellenfél akad horogra, amelyik ennél az értéknél lényegesen „többet tud“, szakad az élőké és a többi marad. Három éve használom ezt a felszerelést, illetve felszereléseket, mert hármat is csináltam és nagyon sok halat fogtam. A keszeg mellett termetes 80—90 dekás dévérek, több, kiló körüli ponty, sőt egy 1,2 kg-os csuka is található. A csuka fogását részletesebben megemlíteném, mert bizonyítva láttam a felszerelés és a finom készség használatának eredményességét. Akkor még partról „muzsikáltam“ és a kora reggeli órákban szépen jöttek a tenyérnyi dévérek. Hirtelen leállt a kapás. Ojra szórtam egy kicsit az etetőanyagból, de a helyzet nem változott. „Beült“ valami a tanyára. Tíz méterre a tanyától kukaccal fogtam egy sügért, a keszegező horgot átf űztem az orrán és már mártogattam is. A negyedikötödik emelésnél erőteljes húzást éreztem. Kicsit engedtem, hadd vigye, aztán bevágtam. Olyan tánc kezdődött, melyre úgy emlékszem vissza, mint egyik legszebb horgászélményemre. A csuka érezte, hogy közel egyenlő eséllyel küzd az életéért és ennek megfelelően teljes erővel harcolt a szabadságáért. Tulajdonképpen ekkor „debütált“ a gumis felszerelés, és fényesen állta a megfeszített igénybevételt. A csuka perceken keresztül a fenék közelében forgott, nem jött a víz felszínére. A fárasztás végül is több mint öt percig tartott, Igaz, hogy a csuka teljesen „dög“ lett. Szákolás előtt még egyszer összeszedte minden erejét és kirohant, de ez már nem befolyásolta szákba kerülését. A keszeghorgot laposfogőval kellett a szájából kioperálni. HOGYAN HORGÁSSZUNK VELE? Ez a felszerelés a finomságával, könnyedségével és átlagon felült fogósságával tűnik ki. A bevágás mint olyan, ennél a szerelésnél tulajdonképpen nincs is. Ugyanis elegendő a 4 mm-es bambuszbot végét határozott mozdulattal felemelni, a hal ellenállása következtében a könnyű bot hajlani, a közbeiktatott gumi nyúlni kezd és ezek visszaható ereje is segíti a horognak a hal szájába történő behatolását. (M. Horgász 73) Horgász-teendők — SZEPTEMBER — A védett pisztrángos vizeken kívüli összes vízterületeken ki kell használni a legtöbb horgász-sikerrel kecsegtető hónapot, mégpedig valamennyi alkalmazható csalifélék felhasználásával. A márnákra keskeny, vese-alakú villantót használunk, a keszegfélékre pedig forgó villantót alkalmazunk. A fogas süllőt legjobb kimúlt kishalra fogni. Az összes ragadozó halakat élő kishallal csalizzuk. Általában elmondható, hogy a folyóvíz fokozatos lehűlésével csökken a természetes haleledel, s így a halak jobban kapnak. A mulégy csalik minden változata alkalmazható. A pisztrángos vizeken szeptember elsejétől tart a horgászás! tilalom. Horgászni egyébként öt és húsz óra között lehet. —к— A víz és a horgászból szerelmese Kolárovon (Gútán), a Mátyus-föld sarkánál, ott ahol Vág-Dunává egyesül a Kis Duna és a Vág folyó, szívesen elidőznek a horgászok. A víz igen gazdag halban, csak kár, hogy olykor hosszabb ideig fertőzött a folyók vize — főleg a Vágé —, s ilyenkor csak kedvtelésből, a fogás öröméért halászgathatnak a horgászbot szerelmesei. A fertőzött vizű folyóból kiemelt halak ugyanis nem alkalmasak fogyasztásra. Itt, a Vág-Duna pariján találkoztam Skopp Istvánnal, a kolárovoi 053-as számú bútorüzlet vezetőjével. Éppen horgászáshoz készülődött. Elmondta, hogy már kisgyerek korában szívesen sürgölődött az idősebb horgászok körül. Minden érdekelte, ami összefüggött a halfogás mesterségével. Talán nyolc éves lehetett, amikor először fogott horgászbotot a kezébe. Egy halat sem sikerült fognia, mégis hódolója lett ennek a nemes szórakozásnak, úgy is mondhatnánk sportágnak. Skopp István most negyvenhárom éves. A városi horgászszervezet aktfv tagja. Évente mintegy száz napot tölt el a vízparton. Áradás idején a horgászbotot emleőhálőra cseréli fel. Előfordult már, hogy néhány óra leforgása alatt 40—50 kilogramm halat is fogott az emelőháló segítségével. Persze ezek csak fehér halak — jász, keszeg, dévér, sügér, stb. — voltak. A környék legnagyobb halát tudomása szerint Molnár Vili bácsi fogta — egy negyvennyolc kilogrammos harcsát. — Nekem is voltak már jó fogásaim, de ilyen nagyot még sohasem sikerült horogvégre kapni. Két évvel ezelőtt fogtam egy 18 kilós harcsát. Csalinak csíkot használtam. A harcsakoma nem nagyon kívánkozott a partra. Ügy megizzasztott, mintha legalább is fél mázsás lett volna. Alig emeltem ki a vízből, amikor az odaérkező horgásztársak figyelmeztettek, hogy a másik bot is veszélyben forog. Újabb küzdelem kezdődött. Talán negyedóra elteltével egy másik harcsa is a folyópart zöld füvén vergődött. Ez már kisebb példány volt, alig pár dekával több, mint tizennégy kilogramm. Hát ez volt az én legnagyobb fogásom, s egyben talán a iegbüldugabb napom is. Már ami a horgászszerencsét illeti. A helyi horgászszervezet tagjai eljárogatnak a belvizek szabályozását szolgáló csatornákra és a két halastóra is. Mindenhol bőven akad zsákmány, hiszen a szervezet gondoskodik a halállomány gyarapításáról. A vérbeli horgászok, a folyók, a horgászbotok igazi szerelmesei azonban legszívesebben itt a Mátyus-föld sarkánál, a gútai hídnál töltik el szabadidejüket. Skopp István is ezek közé a horgászok közé tartozik. KÁDEK GÁBOR A Szovjetunió egyik vadászati kutatóintézetében Gyakran felmerül a kérdés, vajon hány nyost, sarki róka és coboly van a Szovjetunióban. Az Is érdekli a szakembereket, hogy egy, vagy öt év múlva mekkora lesz a számuk. Mindezt fontos tudni, hogy megfelelően gazdálkodhassunk a nagy értéket képező prémes állatokkal. Számbavételükről, az állományukra vonatkozó prognózis elkészítéséről adott tájékoztatást a szovjet Össz-szövetségi Vadászati és Vadgazdálkodási Kutatóintézet laboratóriumának vezetője, a biológiai tudományok doktora, Iván Kirísz. — Saját erőinkkel minden kérdésre kimerítő választ nem adhatunk. Tevékenységi területünk óriási, közel kétmilliárd hektárnyi területen folytatnak vadászatot a Szovjetunióban. Ráadásul olyan vándorokkal van dolgunk, mint a nyulak, a mókusok, és a hermelinek. Intézetünk 14 kihelyezett osztályán és 35 támaszpontján — a Baltikumtól a Csendes-óceánig — közel kétszáz munkatársunk dolgozik, közülük minden harmadik a biológiai tudományok doktora, vagy kandidátusa. Sokat segítenek nekünk önkéntes aktíváink, a hivatásos vadászok, iskolások, tanítók, mezőgazdasági szakemberek, erdészek. Télen és nyáron egyaránt — az ország minden pontján — elvégezik a legfontosabb munkát, az elsődleges információk begyűjtését. Külföldi kollegáink mindig elcsodálkoznak, hogy nekünk több min tízezer önkéntes segítőtársunk van. Hogy miként számoljuk meg a vadat? Évenként két-három alkalommal — mintaterületeken és próbaútvonalakon — megszámolunk minden állatot, azok nyomát, a lakott odúkat, fészkeket, vackokat és búvóhelyeket. Az adott terület jellegzetességei szerint választjuk ki a számlálási pontokat. A vad felmérésének másik módja a repülőgépekről és helikopterekről történő felvételkészítés. A vad egyes fajaival kapcsolatban sokféle kérdést igyekszünk tisztázni. Milyen takarmányt, eleséget fogysztanak és azt hol szerzik be? Miként szaporodnak, milyen szokásaik vannak? Sokáig tart-e téli álmuk, élelmükkel táplálkozik-e más állatfaj is, milyen ragadozók törnek életükre, foglalják el vackukat? Számuk legegyszerűbb összehasonlítását is alapos elemzés előzi meg. Például a fehérnyúl nagy bőségben élt, de számuk hirtelen megfogyatkozott. Keresni kezdtük az okát. Azt tudtuk, hogy számuk rendkívül változó. Ami egyetlen élőlénynyel sem fordul elő, létszámuk a kétezerötszázszorosára is növekedhet. Az okokat táplálékhiányban, helytelen kilövésben, a ragadozók számának megnövekedésében keresték. Később kiderült, hogy a nagymérvű létszámcsökkenés a fehérnyulak szaporodási aktivitásának lanyhulása miatt következett be. Ezzel egyidőben fogékonyabbak lettek a betegségek iránt és érzékenyebbek az időjárási viszontagságokra. Egy másik példa a mókusokról. A maximális létszám 3—12 éves ciklusokban változik. Ez a földrajzi területtől függ. A legrövidebb ciklus a tajga központi vidékein, Nyugat-Szibéria déli részén, a leghosszabb pedig Észak-Szibériában, Kelet- és Közép-Szibériában van. A változások legfőbb oka a mókusok szaporodási ütemének alakulása. Egy mókus évente 1— 3 esetben ellhet, egyszerre 2— 8 kölyke lehet. A szaporodásban résztvevő nőstények száma az összlétszám 50—100 százaléka lehet. Mindebben természetesen nagy szerepet játszanak az élelmiszertartalékok, vagyis a termés. Természetesen kutatjuk á hírneves coboly tulajdonságait is, melynek alkalmazkodási- és életképessége igen nagy. Az apró rágcsálókból és gyümölcsből álló tápláléka igen változatos, ezért jól tűri a kemény teleket is. Számuk csak részben ingadozik, lassan szaporodik, a kilövésre érzékeny. A különféle prémesállatok részére, sajátosságaiknak megfelelően, eltérő prognosztikai módszereket és indikátorokat alakítottunk ki. A rókák esetében például az utódokkal betelepített vackok száma, az utódok mérete, az egérféle rágcsálók száma íehet meghatározó. A szárnyasok elszaporodása és a rókák száma között is megfigyelhető bizonyos összefüggés. A prognózis pontosságára előre nem látható tényezők, rossz termés, árvíz, betegség stb. kihatnak. Ennek ellenére évrőlévre pontosabb prognózisokat készítünk, egyes állatfajok vonatkozásában már 75—90 százalékos biztonsággal számolhatunk. Az első lépést már megtettük. A rendelkezésre álló adatok önmagukért beszélnek. Térjünk vissza a cobolyra. Ezt az értékes szőrméjű állatot szinte teljes egészében kiirtották. Különféle intézkedéseink nyomán a közelmúltban számuk a legutóbbi 400 év rekordját érte el. A tudományos felmérések alapján szervezett vadászata nem károsítja az állomány gyarapodását, —APN— Szenteljünk fokozott figyelmet az apróvad védelmének azzal is, hogy avatatlanok ne háborgassák a vad búvóhelyeit és etetőit. Szeptember a szarvasbőgés ideje s ezt a hónapot ne csak a kilövésre, de szarvasállományunk számbavételére is használjuk fel. Szeptemberben tovább folyik az őzbak, a szarvasbika, a szarvastehén, a szarvasborjú, a vaddisznó, a borz, a vadkacsa, a sárszalonka, az örvösgalamb és a balkáni gerle vadászata, s ezen hónap elsejével kezdődik az őzsuta és az őzgida kilövése. Lőhetők továbbá az egész évben nem védett káros vadfajok. K. K. A VADKACSÄK VÉDELMÉBEN A Nemzetközi Vadászati Tanács NSZK tagozata nyilvánosságra hozta azt a javaslatát, amely szerint a vadkacsa vadászata a jövőben az eddigi augusztus hó 1. helyett szeptember hő első napjával kezdődjék csak. Ezzel kapcsolatban megállapítják, hogy a fiatal vadkacsák augusztus elején, közepén még nem repülőképesek, védelmük tehát szeptember hó 1-ig feltétlenül indokolt. Tekintettel arra, hogy a kultúra mind több és több életteret vesz el a vizivadtól az utóbbi években, mind több fürdő és üdülőhely létesül azon vizek partjain, ahol addig a vizivad békében volt — külön vadvédelmi területeket is javasol létesíteni a vizivad, elsősorban a vadkacsák védelmére. LEGERŐSEBB SZARVASBIKA TRÓFEA A Román Népköztársaságban az elmúlt év szeptember 27-én került terítékre az a szarvasbika, amely az eredmények összesítése során 1972-ben a legerősebbnek mutatkozott. A déli Kárpátokban — a Domesti-i Erdőigazgatőság területén ejtette el a vadász, — a trófea adatait az alábbiak szerint közük: Páros tizennyolcas, súlya 20 órával ' a kifőzés után nagy koponyával 14,4 kg, szárhossz-átlag 123,5 cm, szemág 42 cm, középág 50,2 cm, rózsa körméret 27,7 cm, terpesztése 63 százalékos, a szépségpontok száma összesen 14,75. Nemzetközi pontszáma: 248,95. TÖBB A VADÁSZ, MINT A „NYÜL“ Olaszországban az Alpokban és a hegyvidékkel öszszefüggö területeken aggasztó módon emelkedett a vadászok száma. A közzétett adatok szerint ezen a területen 7000 vadászt tartanak nyilván és ez a szám komolyan veszélyezteti az Alpok állatvilágát. Az illetékes szervek most tervet dolgoztak ki, amelyben az alpesi területeket szektorokra osztják be és a vadászatnak szigorú időbeli határokat szabnak. Nimród 73)
