Szabad Földműves, 1973. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-25 / 34. szám
IKÜLFÖIDI BAROMFITÄP — KAGYLÓBÓL A Szahalin-sziget keleti partvidékén hihetetlen nagy tömegben él egy kistestű kagylófaj, az ún. leda (Nuculana), mely az őskopoltyúsokhoz tartozik. Szovjet szakemberek megállapították, hogy ha ezt a kagylót megszárítják, majd lisztté őrlik, s ezután baromfiak tápjába keverik — akkor a tojáshozam 10 százalékkal növelhető, mert nagy menynyiségű fehérjét, vitamint, továbbá különféle ásványi anyagot (kalciumot, mangánt, brómot, vasat, szilícíumot és nátriumot) tartalmaz. Becslések szerint a leda „készlet“ szinte kimeríthetetlen, éppen ezért máris felépítettek egy kísérleti üzemet (melynek munkáslétszáma 6 fő), ahol naponta 25 tonna kagylólisztet gyártanak, amelyet baromfitápokhoz kiegészítőként használnak. (Pravda] TEJ HALBÓL A Chilében kidolgozott nemzeti táplálkozási program szerint napi fél liter tejet juttatnak a városokban lakó gyermekeknek. Minthogy erre az ország jelenlegi tejtermelése nem elegendő, a chilei halászati kutatóintézetben széleskörű kísérletekbe kezdtek a tej előállítására — halfehérjéből. A kísérletek kimutatták, hogy 20 ezer tonnányi tengeri csukából 700 ezer gyermek részére készíthetnének nagy tápértékű tejpótlő anyagot, s ezen a módon feleslegessé tehetnék az importot. A chilei partok előtt rendszeresen nagy mennyiségű tengeri csukát fognak s a halhús tejjé feldolgozása csak fele annyiba kerülne, mint a tehéntej előállítása. Chilében rövidesen már forgalomba hozzák a halból készült tejet, s Chile kész arra, hogy a gyártási technológiát más latin-amerikai országokkal is megismertesse. A tejgyártás során a tengeri csuka húsát először is gondosan megmossák, majd a halszagot és halízt bizonyos enzim, továbbá cukor hozzáadásával megszüntetik. Ezt követően enzimhidrolízissel cseppfolyósítják a halhúst, és a visszamaradó szilárd anyagot stabilizálják. A végterméket kiszárítják — ez 65—80 százaléknyi fehérjét tartalmaz, a legkedvezőbb aminosav-összetételben. A haltej tulajdonságai nagyon hasonlítanak a tehéntejéhez.“ (Népszava) I Gyönyörű júliusi vasárnap ígérkezett. így aztán Imi barátomat úgymond „hat ökörrel“ se lehetett volna reggel háromtól tovább az ágyban tartani. Felkelt, s lábújjhegyen a konyhába osont, hogy valami harapnivalót készítsen magának. A család többi tagját nem zavarta, hogy tovább pihenhessenek. Felhajtotta kávéját, s máris szedte a horgászfelszerelését és indult a Vágra. Ez mind megszokott dolog volt, hiszen gyermekkora óta így töltötte szabad idejének nagy részét. Sokszor még az eső se riasztotta el ettől, hogy horgászszenvedélyét kielégítse, és megnyugtassa „jelborzolt“ idegeit. Ezen a reggelen is elindult, hogy kipróbálja szerencséjét, ami általában nem szokta cserbenhagyni. Hol egy süllő, hol két márna, vagy esetleg egy harcsa akadt a horgára. A hajnali csendet csak itt-ott zavarta meg egy-egy autózúgás, amely zaj szinte pillanatok alatt elült, hogy ismét csendnek adja át a helyét. Gondolataiba mélyedve ért ki a vízhez. Első dolga volt, hogy kishallal csalizza jel horgait. Ugyanis leginkább kishallal horgászott, mert mondván, ha valami akad, akkor annak legyen értelme. Valóban, ha a kishalra kap rá valami, akkor az legtöbbször „megüti“ a kilót, esetleg többet is. Arról nem is beszélve, hogy ha nemes hal kerül horogra, azt szívesebben jogyasztja mindenki, mint az apró keszegeket, amit szemét halnak neveznek. Amikor a kishalak már horgán ficánkolva bent voltak a vízben, előhúzta cigarettáját és elégedetten rágyújtott. Horgait nem kellett úgy figyelni, mintha kukacra vagy tésztára csalizták volna. Gyönyörködött a természet szépségében, noha azt a helyet számtalanszor látta már, mert javarészt arra a helyre járt horgászni. Ojra és újra hangoztatta, hogy nagyon szép, sőt gyönyörű az ilyen nyári napfelkelte. A sokáig alvó „mormoták" ezt nem veszik figyelembe, talán nem is tudják, hogy mi a szép. A cigaretta elégett. Mivel tudvalevő, hogy a kishalra csalizott horogra az ember nem várhat gyakori kapást, elövette keszegező készségét, hogy közben egy kicsit szórakozzon s egyben feltöltse kishalakkal készletét. Amelyeket alkalmasnak talált, horogra megtartotta, a többit elengedte. Élvezte a dugó billegését, lemerülését és elégedett volt, ha valamelyik halacskát sikerült megakasztani. A kishalakat az erre készített tartóba tette, a többit a víz szélén elengedte s élvezte, hogy a halacska hogyan örül szabadságának. Előbb el se akarja hinni, hogy szabad de aztán fürgén tűnik el a mély vízben. Az idő múlott, hiszen ilyenkor kint a víznél nagyon gyorsan telik. Egyszeresük kapást jelez a kishalra csalizott horog. Várt egy kicsit, majd bevágott. Szépnek mondható, kilós süllőt húzott a partra. Elégedett volt, hiszen ma sem kelt fel hiába. Ami igaz az igaz, nagyon ritkán ment haza hal nélkül. Igen értette a fogás csínjátbínját. Tudta, hogy hol kell keresni a halat, és nem a véletlenre bízta a dolgot. Ügy tíz óra tájban szedte a felszerelését és elindult haza. Tizenegyre elkészült a vasárnapi ebéd is. Felesége igyekezett, hogy mindjárt ebéd után kimehessenek a vízhez, enyhíteni a bérház melegét, ahol még levetkőzve is folyt az izzadság az emberről. így azután az ebéd elfogyasztása után mindjárt indultak a Vágra fürödni. A horgokat nem vitte magával, mert ahol fürdenek úgy se jó horgászni, és itt az egész család ... A horgász nem kedveli a zajt, szereti a csendet, s ahol férődnek nagy csendre nem számíthat az ember. Meg azután a délutáni hőségben úgy se kapnak a halak. Valahol azok is hüsölnek a fagyökerek vagy a partmenti kövek árnyékában. így zített nyél vége majd a víz színéig hajolt. Több se kellett, Imi barátunknak. Mint a párduc felugrott s futás a horoghoz. Bevágott. Érzi ám mintha valami fatörzs akadt volna a horogra. De biztosan hal, mert a víz folyásának irányában csak úgy süvít a szilon. Engedni kell, mert elszakítja, villant át az agyán. A szilon harmincas az igaz, de ahogy észrevette, ittott meg van rongálódva. Magában szidta is társát, hogy nem törődik az ilyen dolgokkal. Aztán lassan a part felé irányította őkéimét. A part közelében egy hatalmasat ugrott a hal a víz fölé. Ekkor látta csak, hogy csukával van dolga, de még milyen gyönyörű, nagy példánynyal. Nem minden nap láthat az ember ekkora csukát. Erős volt, húzott mint a ló. Mást nem lehetett tenni, mint engedni a szálat, ha nem akarta a szakadást kockáztatni. Lesz, ami lesz, gondolta. Az egész harc útra kezdődött, ö a halat akarta, a hal pedig azután élvezték a fürdést és napozást. Amint sütkéreznek az éltető nap sugaraiban, — mindennapos dolgokról beszélgetve, — odament hozzájuk egyik horgász ismerősének kisfia. Mondja: „Apukáék is itt vannak. Szabó bácsi jöjjenek oda hozzánk. Az apukám horgászik is." Rendben, gondolta Imi barátom, s áthelyezték tanyájukat horgásztársa mellé. Mint ilyenkor általában minden horgászban, benne is felébredt a szunyókáló szenvedély. A pecázö készséggel fogott kishalat, majd kölcsön kérte az egyik horgot. Mivel hármas horog drót elükével nem volt kéznél, csak úgy az egyszerű ötös horogra feltűzte a kishalat. Volt ott a vízben egy megakadt fatörzs. Netn akarta csak úgy oda dobni a kishalat, inkább fogta és gyalogosan bevitte, hiszen úgy is fürödtek. A majd mellig érő vízben leengedte a kishalat. Elvezettel nézte, milyen fürgén mozgott. Aztán újra beszélgetni kezdtek. Egyik szeme azért a horgon volt, mert sose lehet tudni. Egyszeresük a szilán meghúzódik, aztán meglazul, majd újra megfeszül. A parihoz rög küzdött életéért, ahogy csak bírt. Közelebb hozta a parthoz. A csuka újra kirohanással próbálkozott. Újra engedni kellett neki. S ekkor úgy érezte, mint\a meglazult volna a szilon. Oda a hal, villant át az agyán, s csévézni kezdte a szilont. Egész testében remegett, amikor újra megérezte azt a kellemes terhet, amivel a hal a szilonra „nehezedett“. Akkor már bízott abban, hogy győzni fog. Most már nem engedlek, mondogatta magában. Kiosztotta a feladatokat. Feri mássz a vízbe. Amint a part közelébe hozom, megkerülöd, alányúlsz és kidobod a partra. Ügy is történt. A csuka már fáradt volt. Engedelmesen jött a parthoz. Csak a parton látták, hogy valójában milyen szép példány. Amikor lemérték négy kiló huszonöt dekát nyomott. Csak amikor a hal a partra került, engedett feszültsége. Sikerült megfogni. Imi barátom ezen a vasárnap délutánon egy újabb fogást, egy szép csukát mondhatott magáénak. ADAMCSIK FERENC, Sala (Vágsellyej B. SZÄM Szlovákia vadászszövetsége • járási bizottságai minden évben, rendszeresen megtartják az elmúlt esztendő trófeáinak szemléjét, illetve annak pontozását. A pontozásra beadott trófeák azonban ritkán kerülnek a nagyközönség, a nyilvánosság elé, csupán a pontozó szakemberek, esetleg a külön érdeklődők gyönyörködhetnek bennük. Minden bizonnyal ezen gyakorlatias módszeren igyekezett változtatni Rožňaván (Rozsnyón) a járási bizottság és a vadászszövetség városi alapszervezete. amikor felvetették a vadászati kiállítás gondolatát. A kiállítást a vadászati hónap alkalmából, június utolsó hetében rendezték, amelyen bemutatták az 1972-es esztendő ragadozó és haszonvad trófeáit. Már a kiállítás propagálása magában is dicséretet érdemel, mivel plakátok és színes transzparensek hívták fel a járókelők figyelmét a kiállításra. Átutazóban magunk is értesültünk a kiállításról és megtudtuk, hogy a városi nemzeti bizottság nagytermében rendezik. A kiállítás előcsarnokában, a kilencéves alapiskola tanulóinak színes festményei, rajzai fogadták a látogatót. A rajzok, festmények hűen tükrözték a gyermekek vonzalmát az állatvilág és élő természet iránt. Az volt a benyomásunk, hogy a puszta, szakmai rajztanításon kívül egészséges nevelő-oktató munka, a természet szeretetének és az ember természethez való kapcsolatának helyes irányú elmélyítése folyik. Ezen alapvető követelményeket a képzőművészeti anyag hűen tükrözte. A kiállítás termében a dekoráció, a friss fenyőgallyak a természet, az erdő hangulatát varázsolták a látogató elé. A kiállításon több mint kétszáz szarvasagancs, ugyanannyi őzagancs és együttvéve más vadtrófeákkal a félezret jóval meghaladó példány került bemutatásra. A rendezők azt a célt, vonalat igyekeztek követni, hogy a látogatóknak bemutassák a selejtezés helyes formáit, egészen a „golyóérett“ kilövésig. Ilyen sorrendben sorakoztatták fel a szarvas és őztrófeákat. Óvás képen helyet kaptak az idő előtt elejtett, reményteljes vadtrófeák is. Minden irányban a helyes vadgazdálkodás módszereit igyekeztek szemléltetni és meggyőződésünk az, hogy a járásban egészséges vadgazdálkodás folyik. A csülkös vad trófeákon kívül néhány szép vaddisznó agyarpárt ' is láthatott a látogató. Bemutatásra került egy „albínó“ vaddisznónak a bőre is, amely vitára adott okot a látogatók között, mivel sokan úgy vélték, hogy házi sertéssel való kereszteződés útján létre jött esettel állunk szemben. A vizsgálat azonban azt bizonyítja, hogy valóban ritka „albínó“ vaddisznóval állunk szemben. A haszonvad trófeák mellett nem hiányoztak a ragadozók értékes trófeái sem. Találkoztunk vadmacska, róka, hiúz, farkas és medve trófeákkal szőrme, vagy a kikészített koponyák formájában. A szárnyas vadállományt a fácánok és a К I Á siketfajdok képviselték. A kitömött UHU (Bubo bubo) viszont magyarázat nélkül zavarólag hatott, hiszen az egyik legritkább és legvédettebb madarunk. A bemutató-terem fő falán kaptak helyet az aranyérmes trófeák, természetesen több évre visszamenően, mivel közülük jónéhány bejárt már néhány kiállítást. A rožňavaiak vadászati kiállítása a látogatottság szempontjából is elérte célját, ami akaratlanul is arra késztet, hogy néhány gondolatot fűzzünk a kiállításokhoz. Az elmúlt évek során a sajtó ban olvashattunk arról, hogy vadászszervezeteink, — de intézményeik is — rendeztek vadászati természetrajzi kiállítást. Közülük az elmúlt esztendőben a Dunamenti Múzeum Komárnoban mutatta be sikerrel a Duna madár- és állatvilágát. A törekvések mindig elismerést érdemelnek, mivel a kiállítás megszervezése és megrendezése a kiállítóknak komoly gondot okoz, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden esztendőben ugyanazon vadászszervezet, vagy akár intézmény nehezen tud kiállítást rendezni. A kiállítás megrendezése nemcsak er-ÜNK kölcsi, hanem anyagi áldozatokkal is jár, amelyek leküzdését faluhelyen, vagy akár városban Is csak több szerv együttműködésével lehet elérni. Komoly gondot okoz például a terem, vagy termek biztosítása, ahol a kiállítás megrendezésre kerül, de nem utolsó probléma a kiállítási anyag begyűjtése, leltározása és gondozása a kiállítás időtartama alatt. Kell, hogy a kiállítás bizonyos célt, mondanivalót kövessen, amellett legyen érdekes, tanulságos és könnyen áttekinthető. A vegyes vadászati kiállításokon, ahol nemcsak trófeákat, hanem kitömött madarakat, szőrmés vadat is bemutatunk, szükséges nevüket magyarul, szlovákul és latinul jól olvashatóan feltüntetni. Nem hiányozhatnak a legfontosabb adatközlő szövegek sem, amelyek feltüntetik a vadgazdálkodás jelentőségét, eredményeit, helyi és országos viszonylatban, ugyanakkor a vadvédelemre, a természeti kincsek megóvására buzdítják a látogatót. 1973. AUGUSZTUS 25. A TARTALOMBÓL О Harc a területi bajnoki címért 0 Terítékeredmény О Továbbképzés 0 A Szovjetunió egyik vadászati kutatóintézetében ©■ Vadásznaptár — szeptember © Vadásznyelven . A Az én keszegezöm A Horgász-teendők, SZEPTEMBER A A víz és a horgászbot szerelmese A Hogy több legyen a hal! A Egy szép nyári vasárnapon Jurán Vidor, a „Kárpáti ordasok“ című könyvében a trófeákról írt fejezetnél kitér a vadászati kiállításokra. Ügy fogalmaz, hogy egy-egy vadászati kiállítás láttán bizonyos hiány* érzet érlelődik benne. A hiányérzete azonban olyan irányú, hogy minden trófeának megvan a maga története, meséje és az odakívánkozik a kiállításra. Természetesen a trófeák alá nem kerülhet az elejtés története aprólékosan, de gyakorlatilag megvalósítható, hogy a trófea alatt feltüntessük az elejtés pontos dátumát, idejét. Ami Jurán Vidornak az elhúnyt vadászírónak a gondolatát illeti, a trófea elejtésére, történetére vonatkozóan méltányolni való. Nem lenne lebecsülendő a vadászkalandok, vadásztörténetek összegyűjtése olyan tapasztalt vadászoktól sem, akik nem mesterei a tollforgatásnak, vagy haladott korukra való tekintettel nem vállalkoznak az írásra. Bízom abban, hogy sok szép és érdekes történet kerülne napvilágra, sok szép és tanulságos vadászélményt mentenénk meg az utókor számára. Mntesíky Árpád RENDEZZ (GONDOLATOK A R0ŽŇAVAI VADÁSZATI KIÁLLÍTÁS UTÁN) L L I T A S T !
