Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-10 / 6. szám
Megszüntethető a baromfiéiból áradó kellemetlen szag! A baromfiistállók jellegzetes szaga, a levegő fertőződése igen nagy problémát okoz a kutatók számára. Naggyá nőtt baromfiíarmok a városok szélén, lakótelepek közelében nagy mértékben szennyezik a levegőt. Nagyon sok kutató foglalkozik ma is a szag problémájával, és különböző lehetőségek gyakorlati megvalósításán fáradozik. A baromfiistállő levegőjének tisztasága elsősorban attól függ, hogy valóban tisztán tartják-e az ólat, az általános higiéniai követelményeknek megfelelően. Ettől függetlenül szennyező gázok keletkeznek, s ezt a ventillátorok kiszívják vagy kinyomják az ólból. A külső széljárattól függ, hogy a szaga merre terjed. A kérdés: hogyan lehetne ezt a szagot megszüntetni? Lehetséges a szagok egymással történő közömbösítése. Más megoldás szerint lehetséges a kellemetlen szag elfedése kellemes szaggal. Ezt a megoldást egyesek túl drágának tartják. Leggyakorlatiasabbnak, legmegoldhatóbbnak a szag átszűrése látszik. Erre a faszén lenne a legmegfelelőbb anyag.. Az istálló kiszívott levegőjét mielőtt a szabadba engednék, faszénbetétes szűrőn keresztül szűrnék át. Ezen módszerek alkalmazásával nagymértékben hozzájárulnánk a levegő tisztántartásához, amely az egész világot foglalkoztatja. BAJKAI LAJOS mérnök, Búi: (Búcs) A KORSZERŰSÉG OKOZTA PROBLÉMÁK A következőkben azokról az apró problémákról szeretnék Írni, melyek gyakran szinte észre sem vehetők, mégis komoly gondokat okoznak a galambtenyésztésben. Ilyen problémák állnak fenn főleg a fűtött galambdúcokban végzett tenyésztés során a téli szaporításkor és a különböző fajták közös galambdúcban való tenyésztésekor. A jelenlegi viszonyok igen sok tenyésztőnek megengedik, hogy fűtéssel kedveskedjék galambjainak. Ami a galambdúcok fűtését illeti, az mindenképpen dicséretre méltó cselekedet, de csak bizonyos feltételek betartása mellett. A hideg, téli napokon a fűtéssel jót teszünk ugyan galambjainknak, de csak abban az esetben, ba hímgalambjainkat elkülönítjük párjaiktól. Ezt azzal indokolom, hogy így olyan feltételeket biztosítunk galambjainknak, melyek kedvezőek a szaporításhoz. Amenynyiben tudjuk, hogy a legjobb feltételek betartása mellett sem nevelnek galamjaink 5—6 párnál többet (csak kivételes esetben 7 párat), ezért ne kényszerítsük galambjainkat a téli szaporításra. A galambok elkülönítése utáni fűtést is csak akkor helyeslem, ha az egyenletesen történik. Igen károsan hat galambjaink egészségére a hirtelen és nagymértékben ingadozó hőmérséklet. A galambok elkülönítése nagy segítséget jelent a tavaszi újrapárosításhoz. A tojóktól hosszabb ideig elkülönített hímek nemileg megfeledkeznek előző párjaikról, így tavasszal kedvünk szerint párosíthatok. Az újrapárosodás szinte percek alatt megy végbe, különösen iia azt szép, napos időben .végeztetjük. A téli szaporítást semmilyen körülmények között sem látom helyesnek. Aki télen neveltet, az nem biztosítja galambjai számára a szükséges téli pihenőt, így az új tenyésztési idényt fáradt, legyengült galambokkal kénytelen kezdeni. Az egész évi szorgalmas nevelés és az őszi vedlés után fáradt galambjainknak, minden esetben pihenést kell biztosítanunk. Meggyőződéssel merem állítani, hogy a télen nevelt fiatal galamb, sohasem fejlődik olyan tökéletessé, mint a normális körülmények között felnevelt májusi galamb. Az ilyen galambok hiányosságait utódaik is örökiik. A léli galambok fejlődése is jóval hosszabb ideig tart és hiányosabb. Vegyük szemügyre például csak azt, hogy a művilágítással nem rendelkező galambdúcban a nevelő galamb télen kb. 16.00 órakor etet utoljára, míg nyáron ez elhúzódik, kb. 19.0U—20.00 órára. így a téli fióka az éjszaka másik felét már éhes gyomorral kénytelen eltölteni, ami a fejlődésben visszaesést jelent. Ráadásul még a reggeli órákban is később jut eledelhez, mint nyáron. Ha a kapott eledel sem tartalmazza mindazt a táplálékot, amire a galambnak fejlődéséhez okvetlenül szüksége lenne, így elgondolkozhatunk azon, hogy mennyit szenved az ilyen galamb, míg önállóvá válik. Önállósulása után következhetne a vedlés, he nem lenne tél! A továbbiakban azokról az észre nem vehető dolgokról szeretnék írni, amelyek a különböző fajták közös galambdúcban végzett tenyésztése során figyelhető meg. Legyünk jelen egy etetésnél abban a galambdúcban, amelyben egyidejűleg közösen tenyésztenek morva strasszert és német díszpostát. Az eleség leszórása után a galambok mohón szedegetnek, amelynek elfogyasztása után nyugodt lelkiismerettel távozhatunk, hogy galambjainkat jól tartottuk. Pedig ha jobban megfigyeljük és elgondolkozunk, megállapíthatjuk, hogy a díszposta ugyanazon idő alatt, jóval kevesebb részét fogyasztotta el az eleségnek, mint a strasszer. Köztudott dolog, hogy a német díszposta és még igen sok más fajta, nehezebben tudja az eleséget felszedni, amit megsínylenek nem csak a felnőtt galambok, hanem azok fiókái is. Ilyen esetben egyedüli megoldás lehetne, hogy állandóan legyen a galambok előtt eledül, ez viszont egészségügyi szempontból nem bevált módszer. Ilyen és ehhez hasonló problémák lépnek fel, ha ugyanabban a galambdúcban, nem hasonló tulajdonságokkal rendelkező galambokat tenyésztünk. Ezért ajánlatos, hogy egyidejűleg ugyanazon galambdúcban egy fajta galambot tenyésszünk, esetleg olyan fajtákat, melyek e téren hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. AGŰCS JÓZSEF, Fiľakovu (Fülek) A galambok költéséről felár többször hallottam idősebb galambászoktól is, hogy az elmúlt év nem mondható sikeresnek, mivel kevés fióka kelt és ezek sem valami jó minőségűek, pedig egész éven át jól takarmányoztam őket. Csakhogy a jó takarmány még nem minden, sőt egyes évszakokban a túlzott etetés nem is tesz jót. Nyár végén, amikor galambjaink vedleni kezdenek, nagyon fontos a jó minőségű takarmány etetése, amelynek 10—15 %-ban olajos magvakat kell tartalmaznia. Ugyanis ezek az olajat tartalmazó magvak (repce, len, napraforgó) elősegítik galambjaink anyagcseréjét és így zavartalanul zajlik le a vedlés. Ebben az időszakban galambházunkból kiszedjük a keltetőládákat, fészkeket és így akadályozzuk galambjaink esetleges költését. Ez időben nagyon kell vigyáznunk a tisztaságra, mivel vedlés alatt galambjaink szervezete bizonyos mértékben lögyengül és így kevesebb ellenállást tanúsít a kórokozókkal szemben. A hideg idő beálltával galambjainkat ivar szerint szétválasztjuk. Ahol galambjaink keltenek, ott a hím ivarú egyedeket tartjuk, a tojókat pedig máshova helyezzük. Ezekben a napokban galambjainkat gyengébben takarmányozzuk, hogy elkerüljük a tojók nem kívánt fészkelését. Többnyire csak árpával etessünk, esetleg egy kis bűzát adjunk hozzá. Fagyos időjárás esetén adjunk galambjainknak kukoricát is. Nagyon kell ügyelnünk, hogy e holt idényben galambjainkat el ne hizlaljuk, főleg a nagytestű fajták esetében. Ez idő alatt bőven van ideje a tenyésztőnek átgondolnia az elkövetkező tenyészidényre tervezett párosítást, amelyet az időjárás viszontagságaitól függően kb. március közepére tervez. A párosítás előtti napokban galambjainkat szintén csak árpával takarmányozzuk. Amint galambjainkat párosítottuk, azután kezdjük el őket erőtakarmányokkal etetni. Itt már nem szabad hiányozniuk a vitaminkeverékeknek és az ásványi anyagoknak sem. Ha egyidőben több pár galambot párosítunk, elérhetjük, hogy galambjaink egyszerre tojnak le. Az esetleg nem fias tojásokat egy másik pár alól kicserélhetjük. Amint galambjaink kelteni kezdenek, biztosítsunk számukra minél nagyobb nyugalmat. Csak szükség esetén menjünk a galambházba és ez időtájt főleg idegeneket ne hívjunk látogatóba. Nyáron ügyeljünk arra, hogy galambházunkban megfelelő páratartalom legyen, mert ennek hiányában fordul elő, hogy a fiókák nem képesek egészen feltörni a tojás héját és benne pusztulnak. A kikelt fiókákat fészekhagyás után a legjobb minőségű takarmányokkal etessük, hogy minél előbb átessenek a kritikus időszakon. Legjobban bevált módszer ha a fészküket elhagyó fiókákat a szülőktől elkülönítve tartjuk, így azokat nem zavarják és kedvük szerint ehetnek az előttük lévő takarmányból. A meleg nyári napokban galambjainkat hetente legalább kétszer fürödni engedjük. Fő feladatunk azonban a tisztaság fenntartása, mert csak egészséges és tiszta állománytól várhatunk sikert. KOVÄCS TIBOR, Veľké Bluhovo (Nagyabony) Az angol mfitenvésztés tíz m A hatvanas éveket a baromfitenyésztési technológia tökéletesedése jellemezte. Mind a csirke, mind a pulyka olcsóbb lett ebben az időszakban. Mindez azért történhetett meg, mert bgy-egy üzem vagy megnőtt, vagy lemaradt a versenyben. Ma Angliában 190 ezer tojató többet termel, mint 440 ezer 1960-ban. Ma a baromfiértékesítés néhány nagy cég kezében van, a termelés zöme is körülbelül két tucatnyi nagy cégtől származik. A 7ü-es években valószínűleg az értékesítés gondja lép előtérbe, új módszerek alakulnak majd ki, és ez bizonyára mind a tojás-, mind a brojlertermelés szintje szempontjából döntő lesz. Gazdasági kényszer alakította ki a nagy letojató egységeket. Ma már nem irtják ki a teljes állományt, lia a Newcastle-betegség fellép. Vakcinás védekezést alkalmaznak ellene. Sokkal nagyobb problémát okoz a Marek-kór és a légutak fertőző megbetegedése, de ezeket is sikerrel leküzdik a vakcinákkal. Azt remélik, hogy a hetvenes évek végetvetnek a megbetegedéseknek, ugyanakkor régebbi betegségek új megjelenésére számítanak. így gyakran visszatér a kokcídiózis, ahogy a felnevelés körülményei változnak. Talán a hetvenes évek mutatják majd meg, hogy a két módszer közül melyik az eredményesebb. Az óriás üzemek a trágya felhasználásának problémáit vetették fel. Jelenleg a trágya szárításában látják a megoldást. A teljesítmények növekedtek. Az amerikai térhódítás az angol tenyésztésben a takarmány-értékesülés 20 %-os javulását Idézte elő, s a pulykák gyorsabban értékesíthetők. A hetvenes években a takarmány értékesülésének javulását egyrészt a baromfiházak fűtésétől, másrészt a két nem számára eltérő takarmány bevezetésétől várják. Angliában a barna tojáshoz ragaszkodnak a háziasszonyok. Annak ellenére, hogy a fehérhéjú tojások olcsóbban állíthatók elő, az állomány fele barna tojást ad. Néhány fontosabb évszám a hatvanas évek történetéből: 1961. A tojókat fémaljazatú ketrecekben helyezik el, megkezdődik az automatikus tojásgyűjtők használata. 1962. A fémketrecek tért hódítanak a mélyalom rovására. 1963. Amerikai hibridek bevitelét engedélyezik. 1964. Sok a tojás Angliában, megkettőzik a kivitelt. 1966. A CRD nagyobb gondot okoz, mint a pestis. 1967. Piacra „dobják“ a minitojót. A trágyaprobléma égetővé válik. 1968. A barna tojás iránti igények megnőnek. 1909. A teljes automatizálás tovább hódít. A trágya-problémát mélyaknával és szárítással oldják meg, kertészeti trágyaként értékesítik. (Le Courrier Avicoie) Uizlalási kísérletekről számoltak be nemrég egy nyúltenyésztési értekezleten. Az egyik az etetőhelyek optimalitására vonatkozott. E célból 420 választott fióka viselkedését vizsgálták 35 napig. Megállapították: az etetők száma nem befolyásolja a nyíllak viselkedését. Optimálisnak találták, ha 7—8 cm vályúhossz jut egy-egy növendékre. Francia A vályúk számának szaporítása helyett, kevesebbel, de jól feltöltöttel célszerű a takarmányozást megoldani. kísérletek Három kísérlet-sorozatban jutottak arra az eredményre, hogy a hizlalás nyolcas csoportokban eredményesebb, mint tizenhatosokban. Az egy négyzetméternyi ketrecben nevelhető fiókák száma 19 is lehet, azzal a korábbi hiedelemmel ellentétben, hogy 10—16 nyúlnál több nem tartható négyzetméterenként. Különbségek a pulyka- és broiierhäzak között Nemrég még nem sokat tudtunk a pulykatartásra legmegfelelőbb technológiákról és magukról a pulykanevelő házakról. Épp ezért világszerte általában arra törekedtek a pulykatartók, hogy olyan pulykaólakat építsenek, amelyek elég olcsók, hogy elviseljék az esetleges gyors elavulás terhét, a szinte naponta változó, újabb és újabb technológiák által megkívánt változtatásokat. Az utóbbi öt év során beigazolódott ez az álláspont. Sok minden változott a pulykatartásban: ma már például elképzelhetetlen az ugyanazon ólban tartott állatok különböző időpontokban történő (14—24 hetes kor közötti) vágása. Hála a 2,2—3,6 kg súlyú, klstestű pulykákkal folytatott sikeres tenyésztésnek, a legtöbb pulykatartó arra „kényszerült“, hogy átálljon az egyszerre végzett ki- és betelepítés rendszerére, s pulykáikat ma már — ellenőrzött és pontosan meghatározott technológiák szerint nevelten — ún. „bratfertig“ állapotban hozzák forgalomba, ugyanúgy, mint azt a broilertartók teszik. Annak ellenére azonban, hogy mind a pulyka-, mind a broilernevelő házak ablaktalanok, teljesen Izoláltak és automatizált szellőztetésűek, szép számmal akadnak lényeges különbségek is közöttük. Ez nem véletlen, hisz két olyan baromiifajrél van szó, melyeknek igénye, viselkedése egymástól eltér. Például a brollercsibéket általában nagyobb csoportokban nevelik, mint a pulykapipéket: egy 500 csibe számára méretezett műanya alatt csak 250 pulykapipének jut hely. Ma már kísérleteznek olyan műanyákkal, amelyek alatt 500 pipe nevelhető fel, nem Is oly rég azonban csak 220 hím- vagy 240 nőivarú egyedet volt szokásos egy műanya alá rakni. Következésképpen általános az, hogy a broilereket az ólak közepén elhelyezett — ezer vagy még annál is több csibének helyet adó — nevelőrészbsn tartják, míg a pulykapipéknek a falak mentén, több kisebb csoportban biztosítanak helyet. A pulykanevelő házakban a falakon vannak a ventillátorokkal felszerelt kifuvő — a gerincen pedig a szívónyílások.. Ez az elrendezés lehetővé teszi, hogy a beáramló levegő kellőképpen felmelegedjen és a köztudomásúlag nagyobb hőigényű pulykákat ne közvetlenül érje a kinti, hűvösebb levegő. A falakon elhelyezett ventillátorok alkalmazása további előnnyel is jár: mérséklődik a levegő páratartalma. Ha ugyanis a légelszívás a tetőn keresztül történne, mindig lenne a levegőben por, amely — miután túl könnyű, hogy leülepedjen, de túl nehéz, hogy ki lehessen szivatni — állandóan a ház légterében lebegne s ez a pulykákra különösen veszélyes lehet. Annak ellenére, hogy az újabb típusú pulykaólak meleglevegős fűtéssel is fel vannak szerelve, ez csak pőtfűtésként jön számításba. A tenyésztők még mindig az infravörös műanyákat használják, mert az a tapasztalatuk, hogy a pulykapipék előnyben részesítik ezeket és segítségükkel egyenletesebb a növekedés, gyorsabb a tollasodás üteme. A műanyák alatt elhelyezett nevelőrész használatával jelentősen leegyszerűsödik a nevelés, mert a pulykapipék ha a házban ideoda szaladgálhatnak, útban vannak a dolgozóknak. A nevelőrészeket határoló kerítéseket csak ritkán távolítják el mielőtt a pulykapipék elérik a négyhetes kort, de a pótfűtés következtében ez az időpont egy héttel is lerövidülhet és ezáltal a teljesítmény fokozódhat: a pulykák jobban gyarapodnak ha több életterük van. Az ellenőrzőit környezeti feltételek elég sok pénzt emésztenek fel. Annak ellenére, hogy az új pulykanevelő házak Nagy- Britanniában 116X18 méter alapterületűek, az egy pulykára jutó költség 5Ú százalékkal nagyobb, mint az 1967-ben használatos óltipusok esetében. Az előnyök mégis megérik a költségeket: az egyik legnagyobb brit pulykatenyésztő cég, a Twyrkeys kísérleteket folytatott, amelyek során bebizonyosodott, hogy az ellenőrzött környezeti feltételekkel rendelkező istállókban felnevelt pulykák között az elhullás 20 %-kal csökkent a takarmányértékesítés pedig egytizeddel jobb volt. A környezeti feltételekkel rendelkező pulykanevelő házakban a gondozók munkateljesítménye is sokkal jobban kihasználható: a dolgozóként felnevelt pulykák számát évente 20 ezerről 30 ezerre lehet növelni ilymődon, ezen kívül a nevelést és hizlalást 8 órás munkanap keretében lehet megoldani, amely elsősorban a vészjelző rendszernek, az automatikus áramellátásnak és hőmérsékletellenőrzésnek köszönhető. Az ellenőrzött környezeti feltételekkel rendelkező pulykanevelő házak legjelentősebb gazdasági előnye, hogy a hizlaló egység teljesítménye a legpontosabban hozzáigazítható a feldolgozás szabta követelményekhez. Nemcsak az egy bizonyos napon csomagoló helyiségbe kerülő pulykák súlya határozható meg előre — miközben az időjárási feltételek teljesen figyelmen kívül hagyhatók — hanem egységesebbek a vágósúlyok is és ez lényegesen megkönnyíti az osztályozást. A Deutsche Geflügel Wirtschaft nyomán ref.: В. А.
