Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-03 / 5. szám
1973. február 3. SZÖVETSÉGI SZEMLE * SZÖVETSÉG járási bizottságainak munkájáról AZ ELEMZÉSEK, FELMÉRÉSEK HASZNOSSÁGA A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságai a múlt év júniusában — a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságai plenáris ülései, valamint az efsz-ek VIII. kongresszusa határozatai alapján — kidolgozták munkatervüket. Most, az illető járási bizottságok tagjai a plenáris üléseken, megtárgyalják aprólékosan, bírálóén, miképt teljesítették kitűzött terv-feladataikat, mit valósítottak meg a téli időszak munkatervéból amely lényegében a szövetség Központi Bizottsága múlt év végi kétnapos plenáris ülése határozatára iránymutatáséra alapozódott, előtérbe helyezve a nevelőmunka rendkívüli fontosságát, nemcsak járási, hanem alapszervezeti szinten egyaránt. # A szövetség nltrai járási bizottsága örömmel állapította meg, nem hiába fordítottak annyi gondot a „Mindenki szocialista módon“ mozgalom, valamint a szocialista brigádmozgalom népszerűsítésére. Eddig a járás efszeiben 30 munkaközösség versenyez a szocialista brigád megtisztelő elmért, jónéhány munkaközösség példásan teljesíti munkafelajánlásait, s ugyanakkor számos versenyző kollektíva tagjai példamutatóak mind a munkahelyeiken, mind a magánéletben, mind a társadalmi élet szakaszán. Igv például az Ivánka pri Nltre-i (nyitraivánkai) Érsz tehenész-brigádja 20 ezer liter tej terven felüli kitermelésére vállalkozott. E munkaközösség a múlt évi kiváló munkája elismeréseként „A CSKP 50. évfordulójának kollektívája“ megtisztelő cím birtokába Jutott. Munkafelajánlását már november végén 100 százalékon felül teljesítette, vagyis 290 ezer liter tejet adott a dolgozók asztalára. A tavalyelőtti évhez hasonlítva tavaly 32 ezer literrel több tejet termeltek, s közel 34 ezer literrel többet adtak be. A járási bizottság plenáris ülésén a SládeCkovcei Haladás Efsz ifi-szervezetének képviselője bejelentette, hogy a 19 tagú ifjúsági traktoros brigád |a benevezett a szocialista brigád címért folyó versenybe. E munkacsoport felajánlotta: tíz tagja 3 hőnapot dolgozik я brnoi traktorgyárban, amiért szövetkezetük soron kívül egy új traktort vásárolhat, ugyanakkor vállalták 400 óra társadalmi munka ledolgozását a környezet szépítés! akció keretében, s színvonalasabb karbantartással meghosszabbítták a gépek életkorát, csökkentik a javítási költségeket, gyarapítják eszmei-politikai tudásukat, valamint tevékenyen résztvesznek a „Mindenki szocialista módon“ mozgalomban. A két jeles évforduló tiszteletére tett munkafelajánlásaik pénzértékét majd az 1973. évi pénzügyi-termelési terv elkészítésekor számítják majd ki. A sládeckovcei fiatalok versenyre hívták fel a járás többi ifjú mezőgazdasági dolgozóját. Érdemes megemlíteni: a szövetség járási bizottsága és egyéb szervek a járás 50 szövetkezetében végrehajtott felmérések alapján kitűnt, hogy a szövetkezeti tagok igen számottevő része bekapcsolódott я Nemzeti Front választási programja feladatainak végrehajtásába. Egyes fiivakban az NF tömegszervezeteivel karöltve, oroszlánrészt vállalnak az ofsz-tagok ebből я munkából. Például Lefantovcében körülkerítették a huh épületét, betonjárdákat, busz-várótermeket építettek. Zbehy-ben (Üzbégen) hősi emlékművet emeltek, s sportcsarnokot létesítettek. A felmérés egyben hiányosságokat is feltárt: például a félszáz szövetkezet közül csak háromban érdemesítik ez efsz-tagokat arra, hogy jelentősebb élet-jublleumukről megemlékezzenek, amikor is oklevelek, emléktárgyak átnyújtása közben megköszönhessék a közös gazdaság érdekében kifejtett fáradhatatlan, becsületes munkájukat, s további érdemdús munkára serkentsék. Egyes szövetkezetekben nagyon gyöngén munkálkodnak a szociális, illetőleg kulturális szakbizottságok. A szövetség nitrai Járási bizottsága elhatározta, hogy e szakbizottságok elnökeit rövidebb tanfolyamon iskoláztatja, ezáltal Is tökéletesítve, javítva e szakbizottság működését. # Dolný Kubfnban a szövetség szervei figyelmüket elsősorban a mezőgazdaság szocialista átépítésére fordították, s a járási pártbizottság Irányításával — a tömeg- és társadalmi szervek járási szerveivel karöltve — eredményes munkát végeztek: a szocialista szektor 25 százalékról 40 százalékra terjedt, s a járás több falujában efsz-ek alakulását készítették elő. A szövetség e járási bizottságának legutóbbi plénum-ülésén szóba került a munkabalesetek és az ebből eredő munkaképtelenség magas arányszéma. Több üzemi baleset a bobrovi, a hruštini, az Oravská Poruba-i szövetkezetben fordult elő, egyéb baleset pedig a trstenái, tvrdošlni és a kriváüi szövetkezetben. Viszont dicséretet érdemel a kňaži és a Cimkovi közös gazdaság, ahol az utóbbi évben semmiféle baleset nem történt. Az üzemi és az üzemen kívüli balesetek, illetve megbetegedések csökkentése érdekében a szövetség járási bizottsága igyekszik elérni azt, hogy a járás szövetkezeteiben rendszeresen ellenőrizzék a mezőgazdasági gépek, közlekedési jármüvek üzemképességét, s üzembiztonságát, rendszeresen oktassák a gépkezelőket, s legaláb félévenként a gépkezelői és állattenyésztési munkaszakaszok dolgozói egészségügyi vizsgálaton essenek át. E cál érdekében az egyes efsz-ekben egészségvédelmi oktató-filmeket vetítenek. Ami meg a múlt évi, gazdasági udvarszépitési és munkakörnyezetjavltásl járási versenyt Illeti, abszolút győztese a Sedüacká Dubnvá-i Efsz lett — a 11 versenyző szövetkezet közül. A második helyet a velifcnái, s a harmadik meg a trstenái szövetkezet vívta kt. (jp) A FEBRUÁRI GYŐZELEM 25. ÉVFORDULÓJÁNAK TISZTELETÉRE HÁROMMILLIÓN FELÜL A Roinava-i (rnwnyúl) Járási Meangazdasági Igazgatóság a minap tartotta es évi elsd értekezletét, amelyen a mezőgazdasági üzemek vasaiéi és legjobb dolgozói vettek részi. Értékelték az elmúlt évi formálás! eredményeket és a kötelezettségvállalások teljesítését. A jmi igazgatóhelyettese, К о 1 e s s é r alvtérs bcssámnlófában hangsúlyozta, hagy az almáit év a mezőgazdasági üzemeknek nem a legkedvezőbb volt. Az egyes mezőgazdasági üzemek gazdasági eredményeit nagyban befolyásolta a kedvezőtlen időjárás. De ennek ellenére az egyes mulatókban szép eredmények*! értek el. Ott, ahol a szocialista munkaversenyt jól szervezték, irányították éz értékelték, most nyugodt lelkiismerettel zárhatják az elméit év mérlegét. A járás mezőgazdasági üzemeinek dolgozói mér az elmúlt években felismerték a verseny hatalmas erejét és éppen ezért ez évben is nagy súlyt helyeznek a szocialista munkaverseny megszervezésére, a kötelezettségvállalások kibontakoztatására, amelyet a dicső Februári Győzelem 25. évfordulójának tiszteletére szerveztek. Az értekezleten a mezőgazdasági üzemek dolgozói vállalták, bagv terven felül 80 ezer mázsa szénásat és ISO ezer mázsa szilázst készítenek. Az állattenyésztés torén vállalták, hogy a borjúelhullást 5 százalékkal csökkentik, és a tervezett malacelválasztási átlagot egy darabbal növelik, miáltal terven felül 800 mázsa sertéshúst adnak a piacra. Ezenkívül vállalták, hogy az idén agy százalékkal csökkentik az üzemanyagfogyasztást és 2 százalékkal a gépek javításéTM fordított költségeket. A szociális jellegű vállalásuk értéke meghaladja a 330 ezer koronát. Már mnst elmondhatjuk, hogy a kötelezettségvállalások értéke meghaladja a 3 millió korona értéket. A vállalási mozgalom még tovább tart. A gyümölcsözi tanácskozáson határozat született, amely arra kötelezi a mezőgazdasági üzemeket, hogy mozgósítsák erőiket az 1973. évi feladatok teljesítéséTM és túlszárnyalására, s ezzel kedvező előfeltételeket biztosítanak az 5. ötéves tervidőszak feladatai taljasítézére. A rozíiavai járás mezőgazdasági Üzemeinek vezetői foglalkoztak a mezőgazdasági nagyüzemi termelés szakositusával, az új technológia fokozottabb ütemű bevezetésével, a kooperáció fejlesztésével, a termalés hatékonyságénak növelésével és nem utolsósorban a komplex ésszerjsítéssBl, miáltal mód nyílik a termalés hatékonyságának további növelésére. A járás szövetkezetei e határozat sikaraz teljesítése előfeltételei megteremtése érdekében már megtették az első lépést. A 38 efsz-ből 12 egyesített szövetkezetét létesítettek, amely képes lesz a CSKP XIV. kongresszusának határozatait maradéktalanul teljesíteni. Ib Mindent megtesznek az alapos felkészülésért, de e mostoha Időjárás gyakran közbeszól, s bizony az edzés a legnagyobb odaadás mellett sem nyújtja a szükségeset. Talán már jövő tavasszal nem kell viaskodni az időjárás viszontagságaival, mert ott lesz a kényelmes tornaterem, ahol semmi sem akadályozza a rendszeres edzés megtartását, s a kiegészítő sportágakat is nyugodtan űzhetik a labdarúgók. Tizenegyen a kiváló labdarúgó-csapat játékosai közöl: Rusák, Balogh, Gyurcsi, Krška, Mikó.czi, Balázs, Árva, Mucska, Mikšovský, Mózes. Jobboldalt: Varga Ferenc a sportszervezet elnöke. De addig a sportolóknak, a szervezet tagjainak, a község lakosságának, nem utolsósorban a nemzeti bizottságnak, s a falu gazdasági erejének, a szövetkezetnek, kéz a kézben, mindent meg kell tenniük a sportlétesítmény befejezéséért, amely nemcsak a közeljövő, hanem a holnap sportéletét is sokoldalúan szolgálja majd. TÓTH DEÍSÖ fe|ég másfél évtizeddel ezelőtt is ■ 1 gyermekcipőben járt a sport falvainkon. A legkedvesebb sportágat, a labdarúgást sem játszották szervezetten, különféle bajnoki rendszerben. Az utóbbi évtizedben forradalmi változásnak vagyunk szeiritanüi. Községeink jó részében különböző osztályokban vetélkednek a labdarúgók és más sportágak kedvelői. Mi hozta ezt a minőségi változást? Főleg a szövetkezetek gazdasági megerősödése. Sok községben a közös nevét viselik a különböző sportágakban vetélkedők, s ez egyben azt is jelenti, hogy komoly anyagi segít- , ségben részesülnek. Ez érthető, hiszen a fiatalok jelentős hányada az efsz-ben szorgoskodik, vagy a sportoló szülei tevékenykednek ott. Egyszóval a jó szervezés, a szakvezetés javulása s az anyagi gondok megoldása tette lehetővé falvaink sportjá- ! ban a gyorsütemű fejlődést. A Bratislava közelében lévő Tomášov fFél) községben szintén a szövetkezet anyagi hozzájárulása segítette elő, hogy a labdarúgó-csapat öt év alatt a járási bajnokság harmadik osztályából a kerületi labdarúgó baj- . nokság I. A osztályába került. Tavaly csak hajszálon, azaz egy ponton múlott, hogy nem kerültek feljebb. Tény, hogy napjainkban a labdarúgó-csapatok úgy állnak helyt, ha rendszeresen edzenek. Ehhez pedig hozzáértő tréner kell, aki bizonyos honorálás nélkül aligha veszi kezébe a csapat irányítását. A felső-csallóközi faluban például négy csapata van a labdarúgó szakosztálynak. Az А-sok mellett az Ifjúsági gárda is a kerületi bajnokság I.A osztályában szerepel. A kölyökcsapatok a járást bajnokságban vetélkednek a pontokért. Egyszóval utazási és egyéb kiadás van elegendő, s így bizony nagyon jól jött a sportszervezetnek, hogy az edzőt éveken keresztül a szövetkezet honorálta és másfajta segítséget is nyújtón. Részben a közös hozzájárulása és természetesen a sportszervezet vezetőinek leleményessége során autóbuszt is Vásároltak, s ezt részben megoldotta a labdarúgók szállítását s olykor-olykor még néhány koronát is hozott a házhoz. Bizony vasárnapokon sokszor kéthárom csapatot kell különböző irányba szállítani. Ezt a saját autóbuszukkal is képtelenek megoldani,,s a? a helyzet, hogy az idei szezonban is a szövetkezettől kell járművet kérni. A tomášovi sportszervezet — amelynek 240 tagja van — az utóbbi években anyagilag megerősödött s mármár úgy látszott, senkitől nem kérnek, várnak anyagi hozzájárulást. Igen ám, de a szervezet vezetői, — s különösen az agilis elnök, Varga Ferenc — szeretnének még többet tenni a sportélet fejlesztésééért, vagyis megteremteni a lehetőséget több szakosztály működésére. Igaz régebben már női kézilabda-csapatuk 1s volt. De mivel nincs a faluban tornaterem, nem tudtak idejében felkészülni s helytállni csoportjukban. Főleg ezért, s más okokból hullott szét az ügyeskezű lányok gárdája. Egyszóval addig-addig tervezgettek, amíg nagy fába nem vágták á fejszéjüket. Elhatározták, hogy önsegéllyel felépítenek a labdarúgópálya mellett egy fedett sportlétesítményt. Amikor tudomást szereztek az elképzelésről, sokan csak legyintettek, és a „fantázia“ jelzőt használták. A terv szerint ugyanis egy 30 m hoszszű tornaterem, kétrészes tekepálya, két 6X16 méteres klubhelyiség, öltöző, zuhanyozó (esetleg szauna) lenne az épületben. Még amikor hozzáláttak az alap kiásásához, akkor is sokan gúnyolódva mondták: — összetúrták, de majd a buldozér elegyenlíti. Az elnök a régi focista nyugodtan válaszolta: holnapra is gondolnak Az épülő új sportlétesítmény. — A jó labdarúgó nem ismer veszett labdát. Ennek alapján teszünk mi is s bízunk abban, hogy rövidesen fedél alá kerül az épület. Persze nem ment minden olyan egyszerűen. A néhány tízezer korona vajmi kevés volt a falak felhúzásához. A jó szervezőkészség viszont segített. A falu szépítésével, rendbehozatalával kapcsolatban akkoriban kezdték el a kötelezettségvállalások szervezését a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55. és a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére. A sportszervezet néhány aktív vezetője a nemzeti bizottsággal történt közös megegyezés után házról házra járt, hogv a lakosságot mozgósítsák a sportlétesítmény építéséhez. Történt néhány rosszmájú megjegyzés, de mégis kiderült, hogy a falu többsége helyesnek látja a nagyszabású építkezést és közel 20 ezer óra társadalmi munka ledolgozását vállalták. Szombat, vasárnaponként egész sereg fiatal, s idősebb ember szorgoskodott az alap betonozásánál, s a falakat a község kőművesei szintén társadalmi munkában hózták fel. Őszre már a betonkockákból összerakott falak várták a tetőt. Igen ám, de honnan lesz rá pénz? A kilincselés, illetve a járási nemzeti bizottság segített és az év végi „maradékból“ 350 ezer koronát utalt át az építkezéshez. A sortszervézet elnökének éjt nappallá kellett tenni az anyag beszerzéséért. A lótás-futás eredménnyel járt és már „kalap“ alatt van az 50 méter bosszú épület. Persze még nagyon sok a dolog, s szükség van a sokoldalú segítségre. Annak idején a Testnevelési Szövet* ség járási titkársága is bíztatta őket, anyagi hozzájárulást igérve. Sajnos, eddig egy fillért sem adtak. A szövetkezet 30 ezer koronával kíván hozzájárulni az építkezéshez. Bizony most nagy szükség van a közös gazdaság megértésére, erkölcsi és anyagi támogatására. A lakosság a felajánlott társadalmi munkának közel a felét már ledolgozta, örvendetes lenne, ha tavasszal a többiek is teljesítenék vállalásaikat az épület és környéke rendbehozásánál. Ezernyi a tennivaló, hiszen az épülettömb mellett szeretnének kézi és röplabdapályát létesíteni. A tomášovi sportszervezet ebben az évben ünnepit fennállásának 40. évfordulóját. Eoből az alkalomból szeretnének nagyszabású sportnapot rendezni. Az évforduló azonban akkor lenne igazán nagy ünnep, ha ebből az Télen sem szünetel a munka — Csenkei János, Lehner Imre, Prints Nándor, valamint Varga Ferenc a sportszervezet elnöke a tetőzeti munka befejezésénél szorgoskodnak. alkalomból át tudnák adni rendeltetésének a sportolók új otthonát. Ez elsősorban a helyi szervezetek és a lakosság önzetlen hozzájárulásán múlik. Minden szülőnek érdeke, hogy legyen tornaterem a faluban, mert a közeljövőben épülő kilencéves Iskolához (eddig csak 5 osztályos volt) nem tervezik tornaterem építését, tehát a tanulók Is ott tornásznak, sportolnak majd télidőben. Amennyiben sikerül ebben az évben átadni rendeltetésének az épületet, megalakítják a teke- és a kézilabdaszakosztályt. Ha lesz irányító szakember, a kosár- és röplabda kedvelőkre is gondolnak és helyet kapnak az asztalitaniszezök !». A tomášovi labdarúgók már készülődnek a tavaszi idényre. Hetente háromszor edzenek rendszeresen. A „nagyoknak" neves edzőt szerződtetett a vezetőség. Popluhár Ján, — aki nemrégiben még a bratislavai Slovan és a csehszlovák válogatott erőssége volt — vette kezébe a fiúk irányítását. A nagy tapasztalattal rendelkező szakember minden bizonnyal alaposan előkészíti majd a csapatot. A jő felkészüléshez hozzájárul a közeljövőben megrendezendő téli labdarúgótorna, amelyen a környékbeli csapatokkal vetélekdnek a „Téli Kupáért“,