Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-02-03 / 5. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES 1973. február 3. Sikereink biztatóak 3ommentá riuiR Az év első hónapjában megjeleni a Szövetségi Statisztikai Hivatal, vala­mint a Szlovák Statisztikai Hivatal Közleménye. A közzétett adatok azt bizonyítják, hogy jól gazdálkodtunk és sikereink feljogosítanak arra, hogy az áj évben még nagyobb bizakodás­sal lelkesedéssel fogjunk hozzá fel­adataink teljesítéséhez. A nemzeti jövedelem az 1971-es év­hez képest 5,9, az ipari termelés pe­dig 6,4 százalékkal emelkedett. Biz­tató, hogy az ipari termelés növeke­désének 91 százalékát a munka ter­melékenységének fokozódása fedezte és emellett gyorsan emelkedett az egy érára számított munkatermelékeny­ség is, ami azt jelenti, hogy dolgo­zóink jobban kihasználták munkaide­jüket. A termelés dinamikus növeke­désének következtében jelentős szo­ciális intézkedéseket tehettünk az életszínvonal emelésének érdekében. Többek között megemlíthetjük a CSKP. valamint a Szakszervezetek Központi Tanácsának közös határozatát a gyer­mekes anyák helyzetének javításáról és a gyermeksogély emeléséről. A múlt évben az 1971-es évhez képest 5,5 azázalékkal nőtt a személyi fo­gyasztás és 4,4 százalékkal emelked­tek a reálbérek, ami azt jelenti, hogy ma már a dolgozók átlagos havi ke­resete 2090 korona. A két közlemény mezőgazdasági részéből arra a következtetésre ju­tunk, hogy mezőgazdasági dolgozóink a rendkívüli mostoha időjárás ellené­re is általában teljesítették feladatai­kat. Az élelmiszer fogyasztás növeke­dését például sikerült saját termelés­ből fedezni. Országos méretben az állattenyésztés 0,7 milliárd koronával teljesítette tül a tervet, ezzel szem­ben a növénytermesztés 1,4 milliárd koronával adás maradt. A cuknrrépa szerződéses eladási tervét például a mezőgazdasági üzemek csak 94,8 szá­zalékra teljesítették. Szlovákia mezőgazdaságára jellem­ző, hogy az eladási tervek tálteijesí­­tése mellett növekedett mind a sertés, mind a szarvasmarha állomány szá­ma, tehát megvan minden előfeltétel, hogy idén is fokozódjon a termelés. A párt társadalmi és népgazdaság­fejlesztési konszolidációs politikája biztonságot adott polgárainknak, ami megmutatkozik я népszaporulat emel­kedésében is. A Szlovák Szocialista Köztársaságban 4500 gyermekkel több született, mint az 1971-es évben és Így a lakosság száma már elérte a 4 millió 823 500-at. Országos méret­ben 13 ezer gyermekkel született több ás ha figyelembe vesszük az elhalá­lozás csökkenését, a múlt év végén a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ságnak 14 millió 524 ezer lakosa volt. Ezen a helyen még az óévben írtuk egy kommentárunkban, hogy a világ legnagyobb imperialista hatalma, az Amerikái Egyesült Államok, hiába fokozza barbár, néppusztitó háborúját az indokínai térségben, a hős vietna­mi népet sohasem fogja térdre kény­szeríteni, mert olyan nép legyőzhe­tetlen, amely az igazságért, a haladá­sért küzd. A várt beteljesedett. Pá­rizsban aláírták a megállapodást a vietnami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról. A béke csilla­ga tehát végre felragyogott a vietna­mi nép felett és fölcsillant a tartós béke reménye. Az amerikaiaknak pe­dig takarodniuk kell onnan, ahol any­­nyi könnyet okoztak és ahol sohasem voltak szívesen látott vendégek. A megállapodás tehát megtörtént. Sorra hangzanak el a nyilatkozatok, egész Vietnam újraegyesítésével. Hangsúlyozza, hogy Észak-Vietnam és Dél-Vietnam között a 17. szélességi fok mentén a demarkációs vonal csak ideiglenes, tehát nem politikai vagy területi határ. Ez azt jelenti, hogy Vietnam kettéosztottsága csak ideiglenes jelleggel bír és ha létre­jönnek a kedvező feltételek, újra egyesítik az országot. Átmenetileg a nemzeti megbékélés és egyetértés or­szágos tanácsa gondoskodik arról, hogy Dél-Vietnamban betartsák a megállapodásokat és a kialakult erő­viszonyokra támaszkodva előkészítse a talajt az általános demokratikus vá­lasztásokra, amelynek keretében a vietnami nép maga határozza meg, hogy milyen államformában, milyen jellegű rendszerben akar élni. A meg­állapodás ezen tétele igen kedvező a íj mii EiíRBtVrtBSBSPt A béke csillaga Vietnam fölött Köszönik a jubiláló színházunkat MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓSÁGA KOMÁRNO Tisztelt Igazgató Elvtárs! A közkedveltségnek örvendő színházunk, a Magyar Területi Színház megalapításának 20. évfordulója alkalmából gratulá­lunk önnek, a színház művészeinek és összes dolgozójának. Hálával és őszinte elismeréssel adózunk Önöknek a sok szép előadásért, amely példásan szolgálta a csehszlovákiai magyar kulturális élet kibontakozását, dolgozó társadalmunk sokrétű fejlődését és szórakozását. Mivel az eltelt 20 év alatt számtalanszor találkoztunk olva­sóink, a színházuk falusi közönségének elismerését és szere­­tetét tükröző véleményével, e jubileáris évfordulójuk alkalmá­ból tolmácsoljuk a hálás köszönet sokaságát azért az önzetlen munkájukért, amely gyakran még a helyi adottságok primitív volta mellett is, a színműirodalom erkölcsformálő alkotásainak színvonalas, művészi kivitelezését eredményezte. Szívből kívánunk a,színház minden dolgozójának erőt és egészségét, "elmélyüli: alkotókészséget, a színházunk további fejlődését, népszerűségének szüntelen növekedését szolgáló munkához: ’■ J A Szabad Földműves szerkesztősége munkaközösségének nevében: PATHŐ KÄROLY főszerkesztő úgy a szocialista, mint a kapitalista államok, valamint különböző pártok vezetőinek részéről, ezért nem árt összesíteni az egyezmény és a nyilat­kozat lényegét. Mi is történt valójában Vietnam­ban? Létrejött egy olyan megállapodás, amely az amerikai fél számára teljes vereséget jelent. Az USA-nalt például a megállapodás szerint tiszteletben kell tartania a Vietnamra vonatkozó 1954-es évi genfi egyezményt, amely elismeri az ország függetlenségét, szuverenitását, egységét és területi sérthetetlenségét, annak ellenére, hogy ezzel az egyezmény létrejötté­nek idején nem értett egyet, határo­zottan megtagadta. Tehat nem akadá­lyozhatja meg Vietnam egyesítését. Tekintet nélkül a vietnami helyzet alakulására, az Amerikai Egyesült Ál­lamoknak két hónapon belül ki kell vonni összes csapatait Dél-Vietnamból, de még a félig katonai szervezetek­hez és rendőrségi erőkhöz tartozó ta­nácsadóit is. Hatvan nap után nem maradhat Dél-V1atnamban egyetlen amerikai műszaki személyzet sem és magukkal keli vinniük minden fegy­verzetet, lőszert és hadianyagot. A csapatkivonásokkal egyidejűleg mind­két fél szabadon engedi, illetve ki­cseréli a foglyul ejtett külföldi polgá­rokat. EZ kiterjed a saigoni bábrezsim területén fogva tartott dél-vietnami szabadságharcosokra is. Az aláírt megállapodás részletesen és világosan foglalkozik Dél-Vietnam önrendelkezési jogával, valamint haladó erők számára, mert a dél­­vietnami térségben megsokszorozó­dott azoknak a száma, akik szimpa­tizálnak a szocialista eszmékkel. A hős vietnami nép, a szocialista országok és a világ összes haladó erőinek segítségével tehát győzelme­sen vívta mag Dávid és Góliát harcát. Meghátrálásra kényszerült az ameri­kai fenevad, amely megakarta akadá­lyozni a szocializmus előretörését az .indokínai térségben. A fegyverek te­hát elhallgattak, azonban a harc még nem ért véget. Éberségre intenek a Szovjetunió és más szocialista orszá­gok párt- és államféríiainak vélemé­nyei, hogy a harcot a diplomáciai síkon tovább kell fokozni, hogy ily módon az amerikai imperialista ag­­resszornak elmenjen a kedve egy esetleges újabb háborús kalandtól. Igaz, Japán és Franciaország után az USA-nak is beletart a bicskája Viet­namba, azonban nem lehet tudni, hogy az amerikai kapitalistákat a szocialista rendszer elleni gyűlölete mire késztetheti. A békés építő mun­ka mellett tehát nagy politikai otfen­­zíva indul majd a sokat szenvedett ország demokratikus úton való egye­sítéséért, egy olyan állam létrehozá­sáért, amelyben egyre nagyobb teret kapnak majd a szocialista eszmék és fokozatosan kialakul a Vietnami De­mokratikus Köztársaság példájára egy új szocialista ország, arai a legna­gyobb pofon lesz ű kizsákmányoló rendszereket védő amerikai imperia­lizmus számara. BÁLLÁ JÓZSEF Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, valamint a cseh­szlovák kormány meghívására 1973. január 26-tól 28-ig hazánkba tartóz­kodott a Lengyel Népköztársaság part­es kormányküldöttsége. A látogatás alkalmából több találkozóra és ma gasszintü tárgyalásra került sor. A tárgyalásokon a csehszlovák párt- és kormányküldöttséget Gustáv Htisák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, lengyel részről pedig Edward Gierek, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára vezette. A tárgyalások sorén a két küldöttség tagjai kölcsönösen tájékoztattak egy­mást a CSKP XIV. kongresszusa és a LEMP VI. kongresszusa határozatai­nak teljesítéséről. Nagyra értékelték a két ország dolgozóinak alkotó kez­deményezését, amely a népgazdaság fejlesztése igényes feladatainak meg­­valósílására. valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság népei életszínvonalá­nak emelésére irányai. A találkozón számos, a két felet érdeklő kérdést tárgyaltak mag, különösképpen Cseh­szlovákia Kommunista Pártja és я Lengyel Egyesült Munkáspárt, illetve a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköztársaság közti együttműködés bővítésének és elmé­lyítésének további lehetőségeit ele­mezték, s megvitattak számos idősze­rű nemzetközi kérdést. Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Lengyel Egye­sült Munkáspárt, valamin! a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság és a Len­gyel Népköztársaság kormánya vezető képviselőinek baráti találkozójáról közös közleményt adtak ki. Ha végigböngésszük a hárnmnapns látogatásról kiadott jelentéseket és a terjedelmes közleményt, azt a követ keztetést vonhatjuk le, hogy a két ország kapcsolatai megszilárdítása céljából előtérbe került az ideológiai együttműködés. Ezt az bizonyítja, hogy a közlemény az ideológiai prob­lémáknak ad nagyobb teret. A kiadott komüniké is hangsúlyozza, hogy a megállapodás a két testvérpárt inter­nacionalizmusának, annak a törek­vésnek a kifejezésre juttatása, hogy kölcsönösen együttműködve hozzájá­ruljanak a szocialista ideológia hatá­sának fokozásához. A hős vietnami nép szabadságának krónlája A történelem során kevés olyan népet, nemzetet találunk, aki any­­nyit harcolt a szabadságáért, mint a vietnami. Évszázadokra lehetne visz­­szamenni, de gondolom, elég, ha csak a második világháború után történt legfontosabb eseményeket soroljuk fel dióhéjban. 1945. augusztus 19: A háború alatt egész Vietnamot megszállva tartó ja­pánok kapitulációja után a Viet Minit néven harcoló vietnami felszabadító erők magukhoz ragadják a hatalmat az egész ország területén és szeptem­ber 2-án kikiáltják a Vietnami De­mokratikus Köztársaságot) Szeptember 23: A francia gyarma­tosítók megszállják Saigont és megin­dítják a háborút Viot Minh ellen. 1946. december 19: A francia csa­patok támadást intéznek Hanoi ellen, s így a háború az egész országra ki­terjed. A franciák az általuk meg­szállt területen bábkormányt állíta­nak fel, 1950: Ebben az esztendőben válik ismeretessé, hogy az Egyesült Álla­mok nyíltan segítik a francia gyar­matosítókat. Washington elismeri Bao Dái, a franciákhoz hű császár rend­szerét. 1954. május 7: A második világhá­borút követő évtized legnagyobb ese­ményei Vietnamban, összeomlik a francia kolonialisták expedíclós had­serege. , Június 21: Aláírják a genfi egyez­ményeket, melyek szerint a 17-es szélességi fok az ideiglenes tüzszü­­netl vonal, két éven belül általános, titkos választásokat kell tartant egész Vietnam területén a két különálló or­szágrész egyesítésére, s ki kell vonni a külföldi katonaságot. Az Egyesült Államok kormánya nem írja alá a genfi egyezményeket, holott Dulles, az akkori amerikai külügyminiszter is részt vett a genfi értekezleten. Washington katasztrófának minősí­tette a genfi megállapodásokat és gazdasági, valamint katonai támoga­tást Ígért a Diem kormánynak. 1955. április: Diám lemondatja Bao Dai császárt és önmagát kiáltja ki Vietnam államfőjének. Nyilatkozatá­ban leszögezi, hogy nem fogadja el a genfi egyezményekben megszabott általános változásokat. A kővetkező évben a genfi egyezmények nyílt megsértésével újabb amerikai katonai tanácsadók érkeznek Dél-Vietnam iö­­városába. 1960. december 20; Megalakul a Dél-vietnami szabadságharc vezérka­ra, a Dél-vietnami Nemzeti Felszaba riftási" Front. 1963. november: Az USA támogatá­sával katonai puccsot hajtanak végre Saigonban és a diktátor Diem állam­főt megölik. 1964. augusztus: A Maddox és Tur­ner Joy nevű amerikai rombolók tü­zet nyitnak a VDK torpedőnaszádjai­­ra. Johnson elnök a tényeket megha­misítva a VDK-t vádolja a „tonkiVii incidensért“ és az amerikai kong­resszus határozatra emeli Johnson javaslatát, s az elnök felhatalmazást kap a légfháború és a szárazföldi hadműveletek kiter|esztésére. 1965. február 13: Johnson parancsot ad a VDK elleni folyamatos tégihábo­­rúra. Ez év decemberében az ameri­kai csapatok létszáma Dél-Vietnam­­ban megközelíti a 200 ezret. 1966: Ho Si Minh több államfőhöz intézett levelében közli, hogy a békét csak akkor lehet megteremteni, ha az USA haladéktalanul és feltétel nélkül megszűntet minden háborús cselek­ményt a VDK ellen és elismeri a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási Fron­tot a dél-vietnami nép egyetlen törvé­nyes képviselőjének. 1967. március: A DNFF sikeres of­­fenzivája után Dél-Vietnam területé­nek már a 4/5-ét ellenőrzi, annak el­lenére, hogy az amerikai hadereők létszáma már 466 ezerre emelkedett. 1968. március 31: Johnson nyilatko­zik, nem jelölteti magát az elnökvá­lasztáson, s korlátozza a VDK bombá­zását, és kész tárgyalni a demokra­tikus Vietnammal. Májusban megkez­dődnek a hivatalos tárgyalások a VDK és az USA képviselői között. Ok­tóber 31-én Johnson bejelenti, hogy az Egyesült Államok megszünteti a VDK elleni légi támadásokat. 1969. január 18; A párizsi tárgyalá­sokba bekapcsolódik a DNFF és a saigoni rezsim küldöttsége és a dél­­vtPtnamí ideiglenes forradalmi kor­mány. Ez óv július 25-én Nixon guamt beszédében bejelenti „vietnannzálási“ tervét. A terv lényege: az ázsiaiak harcoljanak egymás ellen, az USA fokozatosan kivonja szárazföldi csa­patait és csak pénzt, fegyverzetet, légi­ós tüzérségi támogatást ad a saigoni rezsimnek. Ebben az időben már 543 ezer fő az amerikai expedíciós sere­gek létszáma. Ennek csökkentését fo­kozatosan megkezdik, de a következő években amerikai agressziős támadást indítanak Kambodzsa és Laosz ellen. 1971. július 1: A dél-vietnami Ideig­lenes forradalmi kormány a párizsi tárgyaláson előterjeszti hétpontos bé­ketervét. Eszerint az Egyesült Álla­mok végleges határidőt szab vala­mennyi katonájának hazarendelésére, megkezdődhetnek a tárgyalások a fogságba esett amerikai pilóták sza­badon bocsátásáról és a hadművele­tek beszüntetéséről, valamint egy dél­­vietnami koalíciós kormány létreho­zásáról. 1972. Január 2: Nixon elnök tévé­beszédében bejelentette, hogy 1969 óta magánjellegű megbeszéléseket folytat Hanoi és Washington között és a vietnami OK-t tette felelőssé a sikertelenségért. Nyilvánosságra hoz­ta, hogy eddig az időpontig Kiessin­­ger tizenkétszer tett titkos látogatást Párizsban és 7 ízben tárgyalt Le Dúc Thoval és Xuan Thuyjal, az észak­vietnami küldöttség vezetőjével. En­nek ellenére május Я-án Nixon elnök ismerteti határozatát, amelv szerint aláaknázzák az észok-vietnami kikö­tök bejáratát, hogy ezáltal megakadá­lyozzák a külföldi segítség'eljuttatá­sát a Vietnami DK-ba. Június 13: Párizsban felújítják a tárgyalásokat. Henry Kiessinger és Le Dúc Tho ismét felveszik a titkos kap­csolatot. Szeptember 11-én a dél­­vietnami ideiglenes kormány beter­jeszti 7 pontos javaslatának új válto­zatát, amelyben előirányozza egy hármas koalíciós kormány megalakí­tását a DNFF, egy semleges csoport és a saigoni rezsim képviselőinek részvételével, de Thinu diktátor nél­kül. Szeptember végén és októberben Henry Kiessinger és Le Dúc Tho 19. titkos találkozása ás megbeszélése so­rán Washington és Hanoi egyetért a tűzszünet bevezetésének és a vietnami háború befejezésének módozatai kér­désében és abban, hogy aláírják a tűzszüneti egyezményt. Október 31: A világ békeszerető népe bizakodva várta, hogy aláírják a kilenc szakaszból álló megállapodás tervezetét a vietnami háború beszün­tetéséről, s ezzel végetér a népirtó hadjárat Vietnamban. Sajnos, az ame­rikai imperializmus képviselői nem váltották be szavukat és további vé­rengzés útját választották. December­ben olyan kegyetlen bombázást haj­tottak végre NDK területén, amelyre addig nem volt példa. Elsősorban a szocialista'államok, de a világ közvé­leménye is mélyen elítélte az agresz­­szort, a vietnami nép pedig tovább folytatta immár harminc éves harcát a szabadságért. T973. január 27: Végre fellélegezhe­tett a békeszerető világ, amelynek ösz­­szefogása, tiltakozása során az ame­rikai imperializmus kénytelen volt végetvetni a vérengzésnek és aláírni a fegyverszüneti szerződést, amely ko­moly alapot jelent a béke helyreállí­tására és a sokat szenvedett hős viet­nami nép hozzáláthat a tönkrebom­bázott ország újjáépítéséhez. E nagy feladat megoldásában nem lesznek egyedül, mert a Szovjetunió és a szo­cialista országok — hasonlóan, mint az igazságos háborújukban — a bé­kés építésben is mindennemű erkölcsi és anyagi támogatást megadnak a vietnami népnek. —it— A két fél párt- és kormányküldött­sége megállapítutta, hagy az 1971. évi októberi lcngyelurszági találkuzó óta — amikor szintén a két ország párt- és kormányküldöttsége tárgyalt — je­lentős haladást értünk el a csehszlo­vák-lengyel baráti együttműködés sokoldalú fejlesztésében és elmélyíté­sében a marxizmus-ieninizmiis és я szocialista internacionalizmus elvei alapján. Szorosabbra fűződtek a CSKP és a LEMP közötti kapcsolatok, a köz­ponti funkcionáriusuk mellett sor ke­rül a kerületi és a járási funkcioná riusok tapasztalatcseréjére is. Az együttműködés gyümölcsöztetése cél­jából írták alá 1973. január 2B-án az ideológiai megállapodást, amely a kát vezetőpárt mellett kilerjed a két or szág társadalmi és tömegszervezetei kapcsolatainak szorosabbra fűzésére Is. Külpolitikai kérdésekben a két kül­döttség álláspontja teljesen azonos, támogatják a békés egymás mellett élés akív politikáját, helyeslik az európai országok államközi kapcso latéinak normalizálását és teljes mér­tékben támogatják az európai bizton­sági értekezlet összehívását, amely lerakja a tarlós béke, a biztonság alapjait minden nemzet számára. He­lyeslik, hogy a vitás kérdéseket kü­lönböző szintű tárgyalássorozatokon kell megoldani. A gazdasági együttműködés kibon­takozását a két küldöttség főleg a KGST-n keresztül gondolja megvaló­sítani. A komplex program keretében kerül sor a termelés szakosítására, a két ország között főleg a megmun­káló gépekről, a mezőgazdasági gé­pekről. a pótalkatrészekről és az ön­tött vas vízvezetékcsövekról szóló szerződések alapján létrejött gyártási folyamatokról van szó. A jelenlegi eredmények is azt bizonyítják, hogy a két ország külkereskedelmi forgalma gyorsabb a tervezettnél és az együtt­működés elmélyítése, illetve a politi­kai és gazdasági tevékenységének jobb összehangolása mégjobban meg­gyorsítja az ütemet és létrehozza az igazi ló szomszédi kapcsolatokat a szocialista baráti együttélés legmaga­sabb fokát.

Next

/
Thumbnails
Contents