Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-20 / 3. szám
A mez felhasználásának jelentősége A tudományos fejlődés korát éljük és így minden ember számára ismeretes, hogy a méhek a legkülönfélébb mezei virágok, valamint mezőgazdasági növények virágaiból, de elsősorban gyógynövényekből alakítják át mézzé a nektárt. Az i mlítctt virágok nektárjának a vitamintartalma a mézbe kerülve nemcsak a méhek életfenntartásához szükséges, hanem az utódok gyors fejlődéséhez is. Huszonegy napra van szükség ahhoz, hogy az anya által lerakott petékből (fiasítás) kifejlett méh legyen. Ily gyors fejlődést — a mézen kívül — aligha lehetne egyéb táplálékkal elérni. Ha a méltoknek oly fontos tápszere a raéz, akkor az ember számára még fontosabb, mert az évtizedekkel ezelőtt végzett vizsgálatok bizonyították, hogy a méz vegyi összetétele az emberi szervezet fejlődésére igen fontos tápszer. Megállapítást nyert az a tény, hogy öt dekagramm méz négyórai fizikai munka végzéséhez szükséges kalúriaértéket pótol, valamint azt, hogy a szénhidrátos táplálékok között az első helyet foglalja el. A mézfugyasztáshoz a cukor áll legközelebb, de a cukor fogyasztása csak csekély részben ,* * ♦> ♦> -pótolja erjeszthető alakban a Dextrozét, amely a mézben található. Amikor cukrot fogyasztunk, nem gondolunk arra, hogy azt gyomrunknak előbb erjeszthető cukorrá kell átalakítania, ami többórás munkát igényel, s az emésztés során a gyomorsav nagy része elhasználódik, s így a többi lépszerek emésztéséhez sokkal kevesebb gyomorsav marad. Tehát, akik sok cukrot, vagy édességet fogyasztanak, többnyire emésztési zavarokkal küzdenek. Más a helyzet a inézfogyasztás esetében, mert azt a méhek már invertcukorrá, erjeszthetové alakították át anélkül, hogy megsemmisítették volna annak vitamintartalmát, mint az a cukorfogyasztásnál történő főzés, szűrés és a nem kristályosodó anyagok kiválasztása révén történik. Mi az oka mégis, hogy ízesítőanyagként a cukrot részesítjük előnybe a mézzel szemben? Talán azért, mert a cukrászsütemények tetszetősek, alakjuk változatos és ízletes. De emészthetőség és tápérték tekintetében nem vetekszik a mézzel készített süteményekkel. Az elmondottakból megállapítható, hogy a méz igen tömör és jól emészthető tápszer, fogyasztásával mégis csínján kell bánni, mivel könnyen túltápláltság következhet be. A méz adagolásánál ügyelni kell arra, hogy ne lépjük túl a megengedett határt, mert a túladagolás forróságot, hasgörcsüket idézhet elő. Amint már említettem, a felnőtt embernek öt dekagramm méz elegendő négyórai munka eröutánpóllására, tehát ebből következtessünk a gyermek táplálásának szükséges adagolására. Tekintettel arra, hogy a kisgyermek anyagcseréje sokkal gyorsabb, mint a felnőtt emberé, és a táplálék nemcsak az életfenntartásához, hanem testi fejlődéséhez föltétlenül szükséges, azért a kisgyermek mázfogyasztása nagyobb lehet a felnőtt emberénél. Egyszeri étkezésnél azonban nem haladhatja meg a három dekagrammot. A méz vajjal elkeverve kitűnő táplálék, de dióval keverve sokkal finomabb, mert a dióban kevés a szénhidrát, de több a fehérjetartalom. Napjában legalább egyszer adjunk mézzel megkent kenyeret gyermekeinknek, mert ezzel elősegítjük emésztését, étvágyát. Különösen fontos ez a sápadt, vérszegény és légzőszervi megbetegedésekre hajlamos gyermekek esetében, akik a méz rendszeres fogyasztása következtében rövid időn belül rózsás arcúvá, vígkedélyüvé válnak. A lázas, beteg gyermeknek időnként egy kávéskanálnyi citrommal kevert mézet adunk, hogy ezzel pótoljuk a láz által felhasznált testhőmérsékletet. A mézzel készített sütemények sokkal tápdúsabbak, mint a cukorral készítettek és emészthetőség tekintetében is felülmúlják az utóbbit. A mákos metélt és mákoskalács is ízletesebb mézzel elkészítve, mint cukorra], mert a méz enyhíti a mák kissé kábító hatását és ellensúlyozza annak izgató összetételét. A diós metélt, mákos és diós kalács sem terhelik meg úgy a gyomrot, ha azokat mézzel, nem pedig cukorral készítjük. A méz gazdagítja étrendünket, mert a különféle mézes sütemények révén egész sor könnyen emészthető táplálékhoz jutunk. Éppen azért úgy gondolom, hogy fölösleges több szót vesztegelni a méz felhasználására, mert az megtalálta már az utat a háztartásokba, valamint a mézes süteményeket, termékeket gyártó üzemekbe. Egészségünk érdekében tehát fogyasszunk minél több mézet, s főleg gyermekeink étrendjébe iktassuk be. ANDRISÉIN JÚZSEF Viszonozták a látogatást Ä šafarikovoi (tornaijai) méhészegyesület tagjai, szeptember 16—17-én meglátogatták a Magyarországi Méhészeti Kísérleti Telepet — Leányfalun. Látogatásuk alkalmával a Budapesti Méhészeti Szövetkezet tagjai is kedves fogadtatásban részesítették őket, ezért Iván Ján a šafarikovoi alapszervezet titkára meghívta a vendéglátókat, hogy a látogatást viszonozhassák. Október 28-án a budapesti méhészek a meghívásnak eleget is tettek, Faluba Zoltán ismert kutató vezetésével. Iván Ján, az egyesület titkára kétnapos tervet dolgozott ki szórakoztatásukra. Október 28-án este közös vacsorán vettek részt a šafarikovoi méhészekkel. Vacsora után tájékoztatták К vendégeket a méhészet terén Mért sikerekről, a kaptárkér- Üésről, az anyanevelésröl, a jtaéhbetegségek elleni óvintézkedésekről stb. Vasárnap délelőtt megtekintették az otroőoki szövetkezet méhészetét, ahol a vendégek a helybeli méhészekkel, az efsz-tagokkal tapasztalatcserét folytattak és nagy érdeklődést tanúsítottak a szocialista üzemek méhészkeílése Iránt. Itf éppoly vendégszeretettel Várták a magyarországi méhészeket. ffllnt az előző nap. A lökösi kultúrházban kitűnő ebéd várta őket. Ebéd után több felszólalás hangzott el a vendégek, s a helybeli méhészek részéről, de legjobban a tureci szövetkezet elnökének, Káli elvtársnak a felszólalása ragadta meg figyelmemet. Beszéde bebizonyította, hogy Káli elvtárs szakmailag jól felkészült, és a tudás magaslatán álló efsz-elnök. — Sajnálatos, hogy a szocialista szektorban gyakran felszámolják a méhészetet azzal az indoklással, hogy az nem kifizetődő. Állításuk nem felel meg a valóságnak. A méhészetre, ha megfelelő méhészmester vezeti, nem lehet ráfizetni. Szövetkezetünkben ilyen Danko elvtárs. A hiba abban rejlik, hogy a méhészetekben nincsenek megfelelő szakemberek. A magam részéről a méhészet felszámolása helyett inkább a többi efsz elnökét is igyekszem meggyőzni a méhészetek hasznosságáról és kifizetöségéről. Szövetkezetünknek már 15 éve 100 méhcsaládja van. Ha nem is számítom a növények beporzásával elért nagyobb termést, még akkor sem fizetünk rá, — mondotta Káli elvtárs. jó lenne, ha minél több efszelnök ilyen álláspontra helyezkedne a méhészettel kapcsolatban. Káli elvtárs felszólalását a vendégek, s a helybeli méhészek és a jelenlévő efsz-tagok elismerő tapssal fogadták. A szövetkezeti elnök beszédére Faluba Zoltán válaszolt, aki hangsúlyozta, hogy találkozásuk hasznos volt, és reméli, nem az utolsó, mert igazán vendégszerető méhészek közé jöttek, s Líznak abban, hogy a barátság folytatódik. ANTAL Z. SZERVEZETÜNKRŐL A Szlovák Méhészek Szövetsége levicei (lévai) alapszervezete gazdag tevékenységet fejt ki, amit bizonyítanak a tagok szakismeretének és a méhészkedés eredményességének növelése érdekében szervezett szakmai s kulturális művelődési rendezvények. A járás méhészei jó eredményeket érnek el a méztermelésben, a méz háztartásbeli felhasználása azonban nem kielégítő. Ezért elhatározták, hogy a nők számára tanfolyamul rendeznek a méz háztartásbeli felhasználásáról. A tanfolyam négy napig tartott, tizennégy résztvevővel. A tanfolyam végén a készítményeikből kiállítást rendeztek. ÁBEL GÁBUK A látogatást viszonzó csoportok tallákozója. 1. SZÁM 1973. JANUÁR 20. A TARTALOMBÓL 0 Könnyebb megelőzni, mint gyógyítani • Gyakorlati tanács kezdő és haladó méhészeknek. 0 Kaptárbontás nélkül 0 Vitafórum 0 Külföldi aktualitások 0 A közönséges vagy mézelő-méh eredete 0 Л méz felhasználásának jelentősége 0 Viszonozták a látogatást. 0 Szervezetünkről A technikai forradalom rohamos fejlődésével a mezőgazdaságban óriási változáson ment keresztül a méhészet is. Nem is nagyon régen a méhészkedés még nem igényelt nagyobb szaktudást. Némi gyakorlat és ügyesség megteremtette az előfeltételeket ahhoz, hogy bárki is sikeresen méhészkedjen. Mindez azzal magyarázható, hogy bőven volt nektár és virágpor, de kevesebb volt a méhálomány. A kedvező időjárás esetén a méhészeknek nem volt más tennivalójuk, mint a rajok befogása és a mézelszedés. A többi a méhcsaládok gondja volt. Azok ezt a feladatot mesterségesen el is végezték. Gondoskodtak teljesítőképes anyákról, tavasszal a fiasítás-szaporítás által saját erejükből — a méhész támogatása nélkül — felerősödtek. így azután a kínálkozó hordásokat is kihasználták. Annyit gyűjtöttek az édes anyagból, hogy később a mostoha időjárás beálltával is rendelkeztek elegendő mézkészlettel. Sőt még felesleg is akadt, amit a méhész saját céljaira is felhasználhatott. Voltak azonban a méhcsaládnak a természettel szemben nehézségei is. Nem tudta minden család magát kielégítően ellátni a szükséges kellékekkel s ezért akadtak családok, melyek különböző okoknál fogva lemaradtak. Az első ilyen ok a rajzás által keletkezett családnak már sok esetben nem állt elegendő idő s főleg alkalom arra, hogy kellő mennyiségű mézet gyűjthessen. Voltak akkor is beteg méhcsaládok, melyek erejét a betegség úgy legyengített, hogy teljesítő képtelenné vált. Előfordultak olyan esetek is, hogy különböző kártevők úgy megcsonkították a családot, hogy pusztulásra volt Ítélve. Az ilyen családok nem szorulhattak segítőkézre. A halálos Ítéletet leggyakrabban a természet hajtotta végre úgy, hogy a család vagy éhen pusztult, vagy más családok által lett kirabolva s így pusztult el. Itt nem létezett kegyelem: amely család nem volt életképes, aunak el kellett tűnnie a fajfenntartás folyamatából. Csak az életképes, egészséges, az időjárás viszontagságainak ellenállóképes családok maradtak meg s vehettek részt a fajfenntartási folyamatba. Vándorlás nem létezett mint ma, s csak azokon a vidékeken honosult meg a méh, ahol a természet a legközelebbi környéken elegendő legelőt biztosított a méhészkedésre. Nem létezett cukor etetés sem, hogy a hátramaradott családokat átsegíthették volna tél idején. A méhcsaládok szabadon éltek a természetben faodúkban, kőrepedésekben s hasonló helyeken kerestek maguknak lakást. Ebben az időben szó sem lehetett szakszerű méhészkedésről, mert az ember a méhek által begyűjtött eleséget egyszerűen elrabolta, legtöbb esetben a méhcsalád teljes tönkretétele által. Az ember leleményességének köszönhető, hogy maga kezdett a méhcsaládok elhelyezésére alkalmas lakást készíteni. A régi jegyzetek szerint ez már 20U0 évvel ezelőtt megtörtént. A szabadban elszórtan élő méhcsaládokat nehéz volt gondozni, ezért szükségesnek látszott a csoportosításuk. Ezen a téren az indulás nem volt könynyű s úgy kellett végrehajtani, hogy összehordták a levágott tönköket, melyekben a méhcsaládok otthont találtak. Ezekben a családok kezelése és a mézelszedés nagyon körülményes volt. A méhészeknek tovább azon kellett gondolkodniuk, hogy hogyan készíthetnek a méheknek megfelelő lakást. Ez előbb úgy valósult meg, hogy gyékényből, vagy szalmából kasokat készítettek és ez lett a méhek első otthona. Később azonban arra is rájöttek, hogy hogyan lehetne a méhcsaládok ezen lakását szükség esetén bővíteni, hogy ezáltal is könynyebben lehetővé váljék a méz elvétele. Ezekben a lakásokban már a méhek is kedvük szerint építhettek. A méhész, hogy a lépeket könnyen elvehesse a méhektől, kénytelen volt ezeket kivagdalni s ez nem volt kellemes munka. A méhészek hosszú kísérletezése nyomán 1683-ban Angliában megjelent az első írás, mely a keretes kaptárral foglalkozott. Ebben már a lépek keretekben voltak kiépítve és az egész építményt vagdalás nélkül ki lehetett szedni. Érdekes és szinte érthetetlen, hogy az újítás abban az időben nem terjedt el és szinte feledésbe ment. Ez indokolható azzal is, hogy még nem volt telefon és távíró s az írott betű is nehezen terjedt. így az újítás Dzienzonra várt, aki az 1811—1906-os években a kaptárba a lépépítés céljából léceket helyezett el s a méhek már ezekre ragasztották lépépítményeiket, de az építményt a kaptár falához erősítették. Ekkor a lépek kiszedése ugyan már megkönnyebbült, de elkerülhetetlen volt azok oldalt való kivágása. Ezért ez a módszer annak dacára, hogy az ismert méhészvilágban nagy újítást jelentett, szintén nem terjedt el nagyon. Azután ezt a kérdést majdnem egvidűben megoldotta Langstroth 1851 ben Amerika-' ban és Berlepsch 1853-ban Németországban. így született meg aztán az a keret, melybe a méhek építették a lépeket. Az így kiépített lépet már mézestől, Hasítással együtt ki lehetett szedni a kaptárból anélkül, hogy az építményt vagdalni kellett volna. (Folytatjuk.) SVANCER LAJOS A méhészet jelene, múltja és iövéie
