Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-30 / 26. szám
1 1973. jtinius 30. .SZABAD FÖLDMŰVES, 7 Szovjet tapasztalatok nyomában az alkatrasz-proHeoiaról Mezőgazdasági nagyüzemeinkben ilyenkor, a csúcsmunkák idején gyakran kerül szóba az egész évben is oly sokszor emlegetett alkatrész-probléma. Nem ártunk talán az ügynek, ha felelevenítjük ezt az évről-évre visszatérd gondot. Hazánkban eléggé általános. hogy a gépjavítások időszakában a mezőgazdasági üzemek gépesítési dolgozói nyakukba veszik az országot. hogy akár a föld alól is. de előteremtsék a szükséges alkatrészt. Sokszor csupán néhány koronás alkatrészről van szó. de arra az is elég, hogy hiánya miatt százezer koronás gépek napokig, esetleg hetekig vesztegeljenek. Persze azért nem olyan mértékig vesztegelnek a gépek, mint amilyen sokat beszélnek az alkatrész hiányról, mert az anyagbeszerzők jelentős részének nagy gyakorlata van ebben a szakmában. Ha nem üres kézzel indul el otthonról, nem is tér viszsza üresen. Ebben a megszokott mondásban van némi túlzás, de az tény, hogy akik jó „összeköttetést“ teremtettek az illetékes bázisokkal, azoknak a szükség óráiban kevesebbet fő a fejük az alkatrész miatt. A végeredmény, hogy miközben a pótalkatrész-ellátást szidjuk, közben azt is kideríthetjük, hogy lényegében van elég alkatrész, csak éppen nem mindig oda jut el, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. A józan ész szinte diktálja a kérdést: ezek szerint nem is annyira a pótalkatrész gyártásában, mint amennyire az elosztásban van a hiba? Mert, hogy kissé visszakanyarodjak a probléma gyökeréhez, mikor nálunk néhány körzetben felmérést végeztek az alkatrész-készletről, kiderült, hogy egyes mezőgazdasági üzemekben bőségesen van az olyan alkatrészekből, amelyekből másutt nagy volt a hiány. A felmérés másik érdekessége, hogy vagonszámra találtak olyan alkatrészeket a raktárakban, amelyek már soha nem kerülhetnek bele a gépekbe, mert azokat a gépfajtákat, amelyekhez tartoztak, részben kiöregedés, részben erkölcsi kopásuk miatt már régen kivonták a forgalomból. Ezeknek az ismereteknek az alapján kerestük a választ arra a kérdésre. milyen a helyzet a Szovjetunióban a mezőgazdasági gépek alkatrész-ellátása terén. Moszkvában, a Mezőgépipari Főigazgatóságon az elvtársak türelmesen végighallgatták Arnošt Bak elvtársnak fejtegetéseit a nálunk uralkodó problémáról. De amikor az említett kérdést tette fel, hogy a Szovjetunióban megoldották-e már ezt a problémát, avagy milyen fokon állnak a megoldással, az elvtársak közül többen is elmosolyodtak. A mosolyból persze még nem kaptunk választ a kérdésre, arra, hogy náluk mi a tényleges helyzet, de aztán elmondottak szép sorjában mindent a gépalkatrész-ellátásról. Évtizedekig náluk is hasonló gondokkal küszködtek, mint nálunk mindmáig. Sőt, náluk a probléma megoldása még annyival bonyolultabb volt, amennyivel a gigantikus ország egyes vidékei differenciáltabbak a mienknél. Azt is elmondták, hogy egyes körzetekben még mindig a régi mód érvényesül, így azokban a körzetekben csak annyiban van javulás, amenynyivel több alkatrészhez jutnak a mezőgazdasági üzemek. De a mienkhez hasonló problémáikat minek részletezzem, inkább arról szólok, hogyan javítanak fokozatosan a helyzeten. Az országos mezőgazdasági szervizszolgálatot 1961-ben kezdték szervezni s a gépjavításhoz, kemizáláshoz 1963-ban, az állattenyésztés gépesítése, mechanizálása is párosult. A szerviz-szolgálat nagyot lendített előre a mezőgazdasági termelés fejlesztésén. De pár év után rájöttek, hogy a pótalkatrészekkel történő ellátás terén az országos szolgálat nem áll feladatainak magaslatán. Ebben az is szerepet játszott, hogy a szolgáltatásokat végző vállalat és a pótalkatrészeket gyártó üzemek között ott állt a kereskedelem, méghozzá miniszteri szinten. Az pedig elsősorban a nyereségre törekedett. A szerviz-szolgálat csak azt kaphatta meg a kereskedelmtől, amit az a gépgyáraktól rendelt, illetve felkínált a szerviznek. Minderre a mezőgazdasági üzemek fizettek rá. Ezért történt meg az, hogy a mammut mezőgazdasági üzemek már az 1980-as években önellátásra rendezkedtek be pótalkatrészekből. A kisebb gazdaságok ezt nem tehették meg, az egyre növekvő technikai-gazdasági követelmények pedig egyre sürgetőbben állították élére a kérdést, — a pótalkatrész-ellátást hogyan oldják meg. Előszöris egy alapos felmérésre volt szükség. Nálunk is az lett a végeredmény, hogy az egyes helyeken annyi fontos alkatrészt találtak, amely annakidején csaknem 100 százalékban fedezhette volna a szükségletet. Itt a hiánycikknek számító alkatrészről van szó. Ennek természetesen többszöröse volt- az olyan készlet, amelynek már csak hulladék-értéke volt, vagyis olyan gépekhez, mezőgazdasági eszközökhöz tartoztak, amelyek közben már elhasználódtak vagy amelyeket korszerűtlenségük miatt kivontak a termelésből. A felmérésből levonták azokat a következtetéseket, hogy az alkatrészeket gyártó üzemek s velük együtt a kereskedelem, nem a szükségletet helyezték előtérbe, hanem saját hasznukat. A felmérés másik része arra világított rá, hogy a legyártott alkatrészeket sem megfelelően, a szükséglet szerint szállították az egyes körzetekbe, ezért ütköztek ki egyes vidékeken a komolyabb hiányosságok. Így született meg a Központi Raktár gondolata. Vagyis egy olyan központi raktár létesítése, amely számítógépekkel dolgozva, állandóan számontartja a szükségletet, ennek alapján köt szerződést az illetékesekkel. A szükséges mennyiség adatait a többévi átlagban felhasznált (a felhasznált és nem a legyártott) alkatrész-fogyasztás, illetve a hiány adják meg. Emellett természetesen nagy szükség van arra, hogy a Központi Raktár alaposan ismerje a meglévő gépállományt, a közeljövőben kiadásra, sorozatgyártásra kerülő új gépeket és mezőgazdasági eszközöket. Az utóbbiakhoz az adatokat közvetlenül a Mezőgépipari Főigazgatóság gépfejlesztési osztályától megtudhatják. Am a már kintlevő gépállomány helyzetének és a hozzájuk szükséges alkatrész mennyiségének meghatározása már bonyolultabb folyamat. Ezt úgy oldják meg, hogy a Központi Raktár olyan szakember-hálózatot épít ki, amelynek feladata, hogy az egyes körzetekben nyilvántartsa a gépek és eszközök állományát, figyelje a kopást, számontartsa a szükségletet, vagyis ezeken a szakembereken keresztül kiépül a szükséglet-előrejelző rendszer, amely állandó kapcsolatot tart fenn a Központi Raktárral. Ezek a szakemberek szorosan együttműködnek ugyan az egyes mezőgazdasági üzemek gépesített csoportjaival, az ugyancsak a Mezőgazdasági Főigazgatósághoz tartozó szervizszolgálattal, de tevékenységükben függetlenek tőlük, ők a Központi Raktárnak tartoznak felelősséggel. A Központi Raktár székhelye Moszkvában van, ide futnak össze az adatok, innen indul el a közvetítés fölfelé és lefelé egyaránt. Az egész országra kiterjedő hálózatot a javítószolgálat tökéletesítésével párhuzamosan 1974-ben akarják teljesen kiépíteni, így megoldani, vagy a megoldáshoz legalább közelebb vinni egy fájó problémát. Az eddigi eredmények két vonalon is sok jóval kecsegtetnek. Egyik vonalon a jó információk alapján idejében és a szükséges alkatrészek jutnak el gyorsan mert a szállítást is megszervezték, jut el rendeltetési helyére, a másik az, hogy így az elfekvő készlet szinte a minimálisra csökken, az alkatrészeket gyártó vállalatok és a kereskedelem arra kényszerülnek, hogy a mezőgazdasági üzemek szükségleteinek megfelelően végezzék munkájukat. Meg kell még jegyeznünk, hogy a pótalkatrész-ellátásához több más tényező is jelentősen hozzájárul. Már többször tárgyaltak róla az illetékesek, hogy amennyire csak a technikaiműszaki normák megengedik, különböző gépfajtáknál is egységesíteni kell egyes alkatrészeket. Ezzel az ellátás is javulhat, az elfekvő készlet is csökkenhet. De a gépek, az egyes alkatrészek élettartalmának meghosszabbítására is gondolnak, mégpedig különböző szemináriumokon, gépbemutatókon, vagy filmvetítés segítségével alaposan megismertetik a gép vagy egyéb gazdasági felszerelés „titkait“ azokkal, akik dolgoznak vagy dolgozni fognak ezekkel a munkaeszközökkel. Az iskolázásoknak különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak. Befejezésként hadd mondjam meg azt is, amit az új módszerrel kapcsolatosan a főigazgató mondott. — Csodákat nem várunk. Ismervén az embereket, számítunk arra, hogy lesznek ügyeskedők is, és olyanok is akadhatnak, akik kissé megkésnek az adatok továbbításával. Azzal is számolni kell, hogy itt-ott az alkatrészgyártásban a szerződések ellenére is lesz fennakadás. De egy bizonyos, ezzel a módszerrel jelentős lépést tettünk a tökéletesedés felé. Tegyük hozzá, hogy mind a mezőgazdasági üzemek, mind az egész népgazdaság javára. És ez benne az új, a követendő. HARASZTI GYULA L A Szovjetunióban a legutóbbi gazdasági reform első ével főként a legalsó szintet, a vállalatokat érintették. Megváltoztak a gyárak munkáinak mutatói, a termelő kollektívák ösztönzéseinek elvei, kibővültek e kollektívák jogai és közvetlen kapcsolatai. Ami a vezető szerveket, a minisztériumokat, főigazgatóságokat illeti, munkafeltételeik és az állammal fenntartott kapcsolataik elvileg nem változtak. Viszont a reform vágányaira átállt vállalatoknak nem volt könnyű az új módszerek és előírások szerint működni. A Szovjetunió Műszeripari és Automatizálási Minisztériuma, valamint a többtízezer kocsival, 90 ezer emberrel dolgozó „Glavmoszavtotransz“ nevű nagy moszkvai autóközlekedési vállalat 1970-ben utasítást kapott, hogy kísérletképpen ágazati szinten térjen át az önálló gazdasági elszámolásra. Ezekben az ágazatokban a beruházások sorsa a műszaki és tudományos fejlődés, a szükséges készletek megteremtése, a szociális- és kulturális intézkedések megvalósítása teljes egészében a munka eredményességétől függ. A termelési program teljesítése során szigorúan figyelembe kell venniük a tervben előírt költségnormákat, különben nem érik el az ugyancsak előírt nyereséget és nem tudják majd fedezni a termelés további fejlesztésének költségeit. Átmeneti pénzszűkében persze kaphatnak kölcsönt a banktól, de a hiteleket kamatostól kell visszafizetni. A jövedelmező gazdálkodásra áttért ágazatokban a nyereségből történő költségvetési befizetések összegét öt évre előre meghatározzák. Ez akkor sem változik, ha a nyereség tervét valamilyen oknál fogva nem teljesítik. A költségvetésbe garantáltan azonos összeg folyik be. Ugyanakkor azonban minél rentábilisabb, nagyobb haszonnal gazdálkodik a vállalat, annál nagyobb összeggel rendelkezik a termelés fejlesztésére és dolgozóinak anyagi ösztönzésére. amely az egyesülés vezetőségét és a vállalatok igazgatóit fogja össze, irányítja. E a tanács körülbelül háromhavonta ülésezik. Megtárgyalja az eredményeket, megszabja a távlati és a közvetlen teendők programját. Az egyesülés vezetője kötelező utasítások formájában szerez érvényt a tanács határozatainak. Ez a rendszer lehetővé teszi, Melmezőség ágazati szinten Hogyan változott meg a minisztériumok, főigazgatóságok mindennapos munkája? Ami az utóbbiakat illeti, egyszerűen nem léteznek. A túlnyomóan adminisztratív irányítással foglalkozó részlegek helyett országos szinten önelszámoló állami ipari egyesüléseket hoztak létre. Ezek mindegyike vállalatok komplexumát jelenti, amelyek a műszeripar egy-egy alágazatát alkotják (például óraipar). Minthogy az egyesülés önálló elszámolásban gazdálkodik, rendelkezik a szükséges alapokkal, és közvetlen kapcsolatokat létesít a szállítókkal, a fogyasztókkal, a tudományos intézetekkel, az építőipari szervekkel stb. Minden egyesülésben működik egy igazgatói tanács, hogy a minisztériumi dolgozók a műszaki tudományos haladás és a jobb vezetés problémáira összpontosítsák figyelmüket. Nem véletlen, hogy éppen a műszeripar volt az első ágazatok között, ahol bevezették az automatikus irányítási rendszert. Azzal, hogy az ágazat áttért az önálló elszámolásra, lényegesen kibővülnek a minisztérium gazdasági jogai és lehetőségei. A munkaprogramot az eddigiekhez hasonlóan ötéves állami terv szabja meg. A központilag előírt mutatók számát azonban erősen csökkentették. A megmaradt mutatókat a minisztérium állapítja meg. Az aprólékos feladatok tömege helyett néhány átfogó normát dolgoztak ki, amelyek az iparág munkájának legfontosabb vonatkozásait szabályozzák. Például nem a béralapot határozzák meg, hanem a béralapnak az előállított termelési értékhez mért arányát, és előírják: a nyereség mekkora részét kell befizetni a költségvetésbe és mekkora rész marad az ágazatnál. Nyilvánvaló, hogy a minisztériumoknál és a vállalatoknál egyaránt megnőtt a kezdeményezés lehetősége. Az önelszámoló egyesülések és a minisztérium dolgozói ma ugyanúgy kapnak prémiumot, mint a vállalatok dolgozói: ha nincs tervteljesítés — nincs prémium. Az anyagi ösztönzéssel tehát nagyobb felelősség jár együtt. A kísérlet első eredményei máris összegezhetők. A műszeripari ágazatban gyakorlatban minden vállalat állandóan teljesíti a termékek értékesítésének tervét. Évente mintegy hétszáz új, korszerű tremékfajta gyártását vezetik be.A kilencedik ötéves terv a termelés 2,2- szeres növekedését írja elő, a termelékenységet 82 százalékkal, a nyereséget pedig háromszorosára kívánja emelni. Ezek az adatok határozzák meg a kísérlet további sorsát is. A legközelebbi években sok iparág tér át az önálló gazdasági elszámolásra. Az áttérés konkrét körülményei természetesen némileg különbözhetnek, de az elv — úgy véljük — helyesnek bizonyult. A reform második szintje, mint várható is, valóban magasabb lesz az elsőnél. ALEKSZANDR BIRMAN, a közgazdasági tudományok doktora (APN) I hírek 1 i SiirtMttti ■ PÁRBESZÉD EMBER s ÉS KOMPUTER KÖZÖTT * A Szovjet Tudományos Akadémia S kutatói Viktor Gluskov akadémikus 2 vezetésével, annak a bonyolult fel• adatnak a megoldásán fáradoznak, 5 hogy szavak formájában vihessék 2 be az információkat a számítógé-1 pekbe. Az ember és a komputer ■ közötti párbeszéd megvalósítására 2 jelentős lépés a mesterséges be- 2 szélő gép létrehozása. A gép egyen■ letesen, nyugodtan beszél — ilyen 2 és ehhez hasonló rövid közlemé- 2 nyékét: „folytatni az adatok betáp■ lálását“, „hiba volt a programban“ 2 stb. A kezelőszemélyzetnek ugyan- 2 ilyen rövid mondatokban kell kö■ zölnie utasításait. A komputer szá- 2 mok formájában tárolja a szavak- 2 kai adott információkat, amelyeket ■ könnyű megváltoztatni, kiegészíte- 2 ni. Az ember és a számítógép kö- 2 zötti közvetlen párbeszéd olyan ■ esetekben ígérkezik különösen cél- 2 ravezetőnek, amikor az embernek 2 a számítási feladatokkal egy idő- 2 ben különböző folyamatok iránví- 2 tásában is aktívan részt kell ven- 2 nie. ш S KORRÚZIÖGATLÖ ■ TITÄNBEVONAT 2 A Szovjetunió krími borgazdasá- 2 gában eredményesen vizsgázik egy 2 újfajta bevonat, amelyet a nagy bortároló tartályok falainak korrózióvédelmére fejlesztettek ki. Az epoxigyanta kötőanyagba ágyazott tipánporos bevonat révén az elmúlt években már sokszáz ezer rubelt takarítottak meg. A titánbevonat nagy adhéziója révén kitűnően megtapad a beton- és fémfelületeken, ellenálló mechanikai hatásokkal szemben és hosszú élettartalmú. Biológiailag teljesen semleges, nem változtatja meg a bor tulajdonságait. Nemcsak a bortároló tartályok védelmére használható fel eredményesen, hanem ■ a vegyiparban, a kohászatban, az 2 élelmiszer- és gyógyszeriparban is, 2 a kis koncentrációjú sav- és lúg■ oldatok tárolására, továbbá számos 2 szerves vegyület (ecet-, tej- és bor- 2 sav, fehérje, szénhidrát színezö■ anyagok) tárolására használt szer- 2 kezetek megvédésére is. ■ TÄVMÉRÉS LÉZERREL i A Szovjetunió geodétái (földmérői) egyre szélesebb körben alkalmaznak lézerberendezéseket távolságmérésre, elsősorban a nehezen járható vidékeken, például a sarkvidéki tundrákon. Remélik, hogy a lézerek alkalmazása révén a következő években a felére csökkenthetik a kutatótérképek összeállításának időszükségletét. A „Kvarc“ elnevezésű geodéziai lézerrel nagy pontossággal határozhatók meg a távolságok; a lehetséges eltérés 50 kilométeres távolságon is csupán 1—2 méter. Súlya 33 kilogramm, hordozható, éjjel-nappal használható — csak ködben nem. Egy má-1 sik berendezés, a „Lucs“ lézersu-2 gara viszont a legvastagabb ködön 2 is áthatol. 2 HIDRAULIKUS 2 SZEGGYÄRTÁS ■ 2 Napjaink szeggyártó automatái я tulajdonképpen parányi kovácska- 2 lapácsok. A gépbe vezetett fémhu- 2 zalt először elvágják, majd a ka- 2 lapács alakítja ki ütésével a szeg- 2 fejet. Ezzel egy időben kések he- 2 gyezik ki a másik szegvéget. A gép ■ percenként 900 egymást követő 2 mozgást végez, s ennek megvalósításához fogaskerekek, emeltyűk, körhagyó tárcsa és nagy tömegű lendkerék szükséges. Érthető a szeggyárban hatalmas a zaj. Rövidesen azonban mindez már a múlté lesz: Szimin és Kagarmanov moszkvai mérnökök ugyanis újfajta szeggyártó automatát fejlesztettek ki. Berendezésük csaknem zajtalanul működik, csak a kalapács és a kések mozognak benne. A mozgó gépelemek hidraulikus úton kapják mozgási impulzusaikat. Egy szelep kinyílása után a hidraulikus gyűjtőből a csővezetékbe áramlik a folyadék és összesajtolja az olajat. Az így létrejött lökéshullám mozgatja a duggattyúkat, amelyek működésbe hozzák a gépelemeket, mechanizmusokat. Az új rendszer olcsóbb, egyszerűbb, hosszabb életű, mint a rezgések által igénybevett fogaskerekekből, csapágyakból felépülő. A hidraulikus ütőgép kisebb méretű is, mint a hagyomá- 2 nyos szeggyártógép. (APN)
