Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-26 / 21. szám
Legaktuálisabb probléma: a méhcsaládok előkészítése a következő méhészeti évre A romániai Méhészet ez év márciusi számában a fenti címen Elisabeta és Constantin Antonescu méhész testvérpár tollából olvashattunk cikket, és mivel annak majdnem minden sorával egyetértek, úgy érzem, jó szolgálatot teszek, ha azt fontosabb részeiben ismertetem az olvasókkal. Előre bocsátom, a zárójelben írtak a saját nézeteimet tartalmazzák. A méhészek nemcsak a szakirodalomból, hanem saját tapasztalatukból is tudják, hogy csak erős, egészséges, tevékeny családokkal érhetnek el mézből, viaszból és más méhészeti termékekből állandó’ nagy hozamot. Ezért mindent elkövetnek, hogy családjaik minél jobban megfeleljenek ezeknek a követelményeknek. Egyeseknek aránylag kevés fáradsággal és költséggel sikerül ez — még a méhészetre kedvezőtlen esztendőkben is — mások viszont sok munkát és pénzt fektetnek méhészetükbe és jövedelmük mégis a lehetőségek alatt marad. Mindez azért van, mert méhesükben gyenge méhcsaládokat tartanak, amelyek sok esetben nem is egészségesek. (A gyengeség oka leggyakrabban a fertőzöttség.) Kétségtelen, hogy a méhcsaládok termelékenysége elsősorban a természeti feltételektől — a méhnevelésre és gondozásra kedvező méhlegelőtől — függ, de a családok életét Ismerő és azok tevékenységét irányitó méhész, igen nagymértékben befolyásolhatja a dolgok állását: — a méhcsaládokat a tevékeny időszak teljében kell a következő méhészeti évadra előkészíteni, mert csak így biztosíthatjuk a család kielégítő telelését és tavasszal normális fejlődését, anélkül, hogy ezért külön közbelépésekre lenne szükség. Ha a méhcsaládokat nem készítjük elő megfelelően a telelésre, már a tevékeny időszak alatt, ez elkerülhetetlenül a családok rossz teleléséhez és termelő erejük csökkenéséhez, egyes esetekben annak elvesztéséhez vezethet. A méhészek ezt az állapotot jól ismerik s ezért a szakirodalomban, tapasztalatcserében, méhészeti tanfolyamokon élénken vitáznak, valószínűleg azért, mert a méhészeti évet összetévesztették a naptári esztendővel. Egyes méhészek nem erősítik és nem is tartják megfelelő szinten méhcsaládjukat. Ezért szükségesnek tartottuk vita tárgyává tenni a különböző erősségű méhcsaládokkal rendelkező méhészek tapasztalatait. Mi rendszeresen a meg nem felelő méhanyákat kicseréljük és a méhészeti évad főhordásaiból gondoskodunk a csaló dók téli és koratavaszi élelemtartalékáról. Mindig arra törekszünk, hogy a méhcsaládoknál júliusban és augusztusban jó fenntartó hordásokat biztosítsunk, aminek kettős célja van: 1. A főhordások alatt megcsappant és elhasználódott családok megerősítése, hogy a nyár végén és ősz elején kikelt fiatal méhekből álló családokat teleltessünk be. 2. A méz és a méhkenyértartalék kiegészítése a telelőfürtöt alkotó lépeken. Fölöslegessé válik a közepes és gyenge családok hideg elleni gondos takarása, a téli és koratavaszi kockázatos beavatkozás az élelemtartalék kiegészítése s a családok fiasításnevelésének serkentése. Megfigyelhetjük, hogy az erős családok koratavasszal egyedül takarítják ki a kaptárak fenekét és jobban fejlődnek, mint a méhész által „segített“ családok. így sok munkától szabadulunk meg a méhesben és a családok fészkébe is ritkábban kell nyúlnunk! (Amit eddig a méhcsaládok felerősítéséről olvastunk, úgy ítélhetjük meg, hogy mind einem nyújtunk a liléiteknek természetes, vagy mesterséges hordáspótló etetést a megcsappant létszámú, kimerült családok nem jönnek helyre, nem bírnak megerősödni és nem gyűjtenek elég élelemtartalékot a veszteségmentes telelésre és a tavaszi normális fejlődésre. A helyzeten az sem változtat, ha a méhész télen és tavasszal közbelép, mert az ilyen közbelépések nem egyeznek meg a méhek természetével. Tanulságos példa erre egy Bukarest környéki lelkes méhész esete, aki fekvő kaptárakban 30 méhcsaládot gondoz. Méhésztársunk a múlt év tavaszán megkért bennünket, hogy látogassuk meg és állapítsuk meg: — mi fékezi méhcsaládjainak fejlődését, mert ő már a tél óta tömi őket .„serkentő“ és gyógyszeres etetésekkel? Adjunk neki tanácsot, mit csináljon a családok fiasítás nevelésének fokozása és az akáchordásig való fejlődésnek meggyorsítása érdekében? Tavaly áprilisban látogattuk meg méhésztársunkat, aki azt állította, hogy méhcsaládjait a múlt nyár végén a napra-Külföldi tapasztalatok kalmas a következő évadra való előkészítésre. Különösen értékes tanácsa a természetes méhlegelöről való gondoskodás. A rendszeres anyacserélésre utaló figyelmeztetésből hiányzik a közelebbi hiba meghatározása az anyáknak. Ilyen pl. a koron túli, vagy születéstől örökölt szervi hiba, netán a Noszémás fertőzöttség. Nagyon érdekes, hogy a méhcsaládok felerősítéséről szólva eddig szó nem esett a tartalékcsaládokkal történő felerősítésekről. Ezzel szemben a természetes táplálékból meghagyott bőség jelentőségének kidomboritása az, amire a két cikkíró testvérpár a hangsúlyt helyezi.) Az ország déli részén — ahol méhészkedünk — de az ország más övezetében is a természeti viszonyok nem mindig felelnek meg a fenti kivánalmaknak. Ilyen esetben, a jól ismert „serkentő“ etetéshez folyamodunk, de csak júliusban és augusztusban. Ezekkel az etetésekkel ugyanolyan kedvező eredményeket érhetünk el, mint a természetes hordással, különösen akkor, ha bármilyen csekély virágporhordással társul. (A főhordás utáni időszakot, július, augusztus hónapokat a porcukor etetéssel jól pótolhatnánk, gondtalanabb és veszélytelenebb a szirupos etetéseknél.) Ha nyár végén, ősz elején forgó vándortanyán hagyta, hogy ott „megerősödjenek“ éš amikor szeptember közepén hazahozta őket 3—4 lépet fedtek, méztartalékuk pedig 1—1,5 kg volt. Elmondta, hogy az élelemtartalék kiegészítésére október közepéig 5—6 kg cukorszörpöt adagolt családonként, amit azonban a méhek nem fedtek le teljesen. 2—2 családot teleltetett egy fekvő rendszerű kaptárban és a fészkeket pótválasztó-deszkákkal és kifogástalan takaró párnákkal védte a hideg ellen. Január közepén végzett ellenőrzés alkalmával, hat éhségtől és hasmenéstől elpusztult családot talált, míg a lépeket részben fedő fürtök alatt, fedett és fedetlen mézes sejtek voltak. Fumidil B—Š és terramicines pogácsa adagolására tért át, hogy a többi családot gyomorvész, amerikai és európai költésrothadás ellen védje. Február végétől kezdve gyógyszeres cukorszörppel serkentő és betegség-megelőző kezelést is alkalmazott. Ennek ellenére látogatásunkkor a méhcsaládok népessége nem haladta meg a betelelési létszámot és a keretek fölött egy-egy Fumidil—B-s és terramicines félig elfogyasztott pogácsát, valamint két vályúetetőt találtunk, az egyikben streptomicines a másikban sulfatiazolos cukorszörppel. Olvasóink könnyen elképzelhetik maguknak a családok állapotát, a serkentő és gyógyszeres etetések hatástalanságát éspedig azzal, hogy méhésztársunk elmulasztotta a családok előkészítését az előző év július és augusztusában. Magától értetődő, hogy semmiféle csodatevő tanácsot nem adhattunk méhésztársunknak, hogy családjai akácig felerősödjenek. Méhésztársunk az 1972. évben tanácsunkat megfogadva, a tevékeny időszak alatt a családokat előkészítette és azok augusztus végéig rendbejöttek, a méhes ekkor már más képet öltött. (A fentebb olvasottakból nem nehéz megállapítani, hogy a családok betegségét a késő ősszel nyakló nélkül etetett „serkentő“ szörpös, gyógyszeres etetés okozta. Kár, hogy a szerzőpár méhésztársak nem tesznek említést a lépek koráról és annak állapotáról, de a kaptárakban tapasztalt higiéniáról sem. A sok bábinges lépek megszívták magukat az élelem víztartalmából, a léputcák autothermikus hőszabályzó rendszere a lucsok miatt felmondta a szolgálatot, életre keltek a Noszéma spórái, majd a kórokozók befúrták magukat a fiatal méhek emésztő rendszerébe. A spórákra ugyanis a gyógyszerek semmilyen hatást nem gyakorolnak, csak az életrekelt kórokozókra.) Sajnos, az ilyen esetek nem elszigeltek. Egy tirgivistei méhész 40 gyenge, és méztartalékkal nem rendelkező családját 1970 októberében és novemberében cukorszörppel etette és 1971 tavaszáig családjainak több mint 90 százaléka elpusztult. 1969-ben egy perisi méhész ugyanígy járt el és 38 családjából 36 elpusztult. A helytelen gondozás következtében nagyon sok méhcsalád pusztul el és sok esetben elmarad a méhcsaládok hozama. Nálunk Magyarországon is találkozunk hasonló esetekkel. Ahol a cukorszörpös etetésre helyezik a hangsúlyt, ott van a legtöbb panasz, különösen akkor, ha az őszi ún. „serkentő etetést“ szeptemberre, októberre halasztják. Főleg az etetésre alapító méhészek azok, akik állományukkal nem tudnak elérni olyan átlagos termelési szintet, amelyet a szörpetetést mellőző méhészek játszva elérnek. Fogadjuk meg hazai és romániai méhésztársaink jótanácsait, minél kevesebb vizet vigyünk kaptárainkba ősszel és kora tavaszszal. Végül közlöm a cikkíró testvérpár pontosabb címét: Elisbeta és Constantin Antonescu, Bucuresti str. Virgiliu nr. 7 cettor 7. Németh László. (Nógrádszakál, MNK] MÉHÉSZÉT A SZABAD FÖLDMŰVES MELLÉKLETE A korszerű 1 A korszerű ipari termelés maga után vonta a mezőgazdaság korszerűsítését, ez pedig megkövetelte a korszerű méhészkedést. Aki jó méhész akar lenni, annak tudnia kell, hogy a mézhozam nemcsak a méhektöl, hanem magától a méhésztől és egész sor tényezőtől is függ, melyek egybekapcsolódnak és kiegészítik egymást. Nem elég például a legmodernebb kaptárt beszerezni anélkül, hogy bőséges legelőről, gondoskodnánk, ugyanúgy mint ahogy nem elég a méhek bőséges táplálékáról gondoskodni anélkül, hogy a kaptárak higiéniájáról és a méhcsaládok egészségéről gondoskodnánk. Nem elég csak a méhcsaládok számát növelni, a méhész szakmai felkészültsége, ismereteinek bővítése nélkül. A modern méhészet mindegyik láncszemének megvan a jelentősége. Ezeket a méhésznek ismernie kell. Megfelelő mézelő alap nélkül nem lehet méhészkedni. Minél nagyobb a méhes, annál bőségesebb és annál változatosabb méhlegelöt kell biztosítani, hogy a kérdéses hordás alatt minden család mézzel tölthesse meg a kaptárát. Ha ezt otthon nem tudjuk bebiztosítani, vándorméhészkedéshez kell folyamodnunk. A ''méhlegelök közül nálunk jobban az erdőkre támaszkodunk, azért úgy válaszszűk meg, hogy lehetőleg vegyes erdőkre vándoroljunk, amelyekben a virágport nyújtó növényeken kívül, túlnyomóan mézharmatot termelő fák vannak, s az erdei legelőről a méhek látogathassanak egyéb mézelő növényvetéseket is, például a vörösherét, a lucernát és a napraforgót. A méhcsaládok a túlzsúfolt legelőn nem tudnak mit gyűjteni, ha azonban kevés a méhcsalád a nektár egy része veszendőbe megy. Szükséges, hogy a méhlakás tágas legyen, bőséges fiasításnevelés céljából, s a nektár raktározására. Kifogástalan életkörülményt biztosít a családnak télen-nyáron egyaránt. A kaptár méreteinek megválasztásánál vegyük figyelembe a vidék hordási viszonyait és azt, hogy milyen méhészetet akarnak. Melegebb, akácerdőkkel övezett vidéken, vagy bőséges mézharmatot adó erdős körzetekben, csak nagyobb kaptárakkal lehet eredményesen méhészkedni. Ugyanez vonatkozik a vándorméhészetre is. Az erdőktől távoli, zsenge mezei legelőkön a kisebb méretű kaptárak is jók. A kisméretű kaptár sok probléma elé állítja a méhészt: a család fejlődése és léte is kétséges. A zsúfoltság elkerülhetetlenül rajzáshoz és annak végzetes következményeihez, a méz és a viaszhozam csökkenéséhez, végül a családnak a pusztulásához vezethet. Az anya a család alapja. Tőle függ annak gyors fejlődése, népessége a méz és a viaszhozam mennyisége. Az anya származásával és minőségével komolyan kell tehát foglalkoznia a méhésznek. Fontos, hogy nagy, súlyos, testes, egészséges, hibáktól mentes, kiválóan petéző legyen. Februártól szeptember végéig megszakítás nélkül petézzen, és egészséges, termelékeny, szelíd, rajzásra nem hajlamos családból származzon. Két termelési év után az anyákat kicseréljük. De amelyik kiváló teljesítményt ért el azt csak a harmadik év után. A születési évet nem számítjuk kell beteleltetni. Olyanokat, melyeknek nagyobbik részét fiatal méhek alkotják. Kora tavasszal meglepően befolyásolják a fiasítás gyors, erős és nagyon korai nevelését. Az természetes, hogy a méhek száma a főhordás alatt 40—50 ezerre emelkedhet, nagymértékben befolyásolja a méztermelést. Csak az ilyen család jövedelmező. Bőségesen megtéríti a ráfordított munkát és a költséget. A méhek állandó rendelkezésére álló méz- és virágpor készletét tápláléknak nevezzük. Fontos, hogy ez a szükségletnél több legyen. A méhcsaládok táplálásánál megengedhetetlen a fukarság vagy az eleség dekára való kiszámítása, mert annak az első tavaszi hordásig biztosítania kell a fiasításneveléshez és a család fenntartásához szükséges mennyiséget. A méhek csak annyit fogyasztanak, amennyire szükségük van. Nem helyes az állítás, hogy ha biztosítva látják táplálékukat, lustálkodnak. Ahol a méhész nem tartja be a higiéniai előírásokat, méhbetegség üti fel a fejét s emiatt csökken a termelékenység. Ez csak hanyagságra vall! A betegméhészei a termelés évének. Ilyen anyák nélkül a méhészkedés kockázatos kísérletté, sok költséget és fáradságot igénylő, kétes és minden esetben bizonytalan kimenetelű próbálkozássá válnék. A nyilvántartott anyanevelő állomások, májustól november végéig szavatolt, értékes anyákat bocsátanak a méhészek rendelkezésére. Kisebb méhészetek részére sokkal helyesebb ilyen helyről vásárolni, mint esetleg kellő felkészültség nélkül saját méhesben anyaneveléssel foglalkozni, mert az sokkal költségesebb. Egy anya ára egyenlő 2 kg méz árával. Ugyanakkor két- esetleg három évig használható. Kora tavasztól (februártól) a méhek, illetve a dajkák száma határozza meg az anya petézésének ütemét, vagyis a család gyors vagy lassú fejlődését. Sok dajkaméh sok Hasítást melegít, sok álcát etet, — kevés méh keveset. Az előbbi család gyorsan, a másik lassan fejlődik. Tavasszal a noszémában szenvedő családoknál a dajkák nem képesek az álcákat megfelelően etetni, ilyen családokban a legjobb anyák sem boldogulhatnak. Ahhoz, hogy tavasszal népes legyen a család, ősszel ugyancsak népes családokat 5. SZÁM 1973. MÄJUS 28. • A TARTALOMBÓL • Alkalmi- és vérbeli ф Vitafórum • A méhek nemesítése • A méhcsaládok termelőképessége főhordás kezdetén Ф A tavaszi etetés ф Méhész évzáró Bodrogközben V. Ф Legaktuálisabb probléma: a méhcsaládok előkészítése a következő méhészeti évre ségektől megtizedelt családban egyre kevesebb a gyűjtő méh s ez pusztulásához vezethet. A veszteség kétszeres, mert nemcsak a hozam marad el, hanem a család is elpusztul. Sokkal könnyebb és hatásosabb megelőzni' a méhek megbetegedését, mint harcolni a fellépett, sokszor kíméletlen betegségek ellen. A lelkiismeretes méhész minden egyes méhcsaládját, a méhest és annak környékét állandóan kifogástalan higiéniai viszonyok között tartja. Az időjárási viszonyok is befolyásolják a mézhozamot, mint pl. az erős hideg, a túl nagy nedvesség, a perzselő hőség, a szárazság stb. Ezek káros hatását bizonyos fokig a méhész is csökkentheti, mégpedig élelem tartalékkal a kaptárak árnyékolásával stb. Az egész országra vonatkozó kimondottan rossz méhészeti esztendő, mint pl. az 1972-es volt, ritkán fordul elő. A korszerű méhészkedés egyik legfontosabbb tényezője maga a méhész. Ha elméletileg ésgyakorlatilag alaposan felkészült, kitartó és kezdeményező képességgel rendelkező, akkor sokban hozzájárulhat a méhészkedés sikeréhez. A méhész mint elképzelő és végrehajtó tényező, időszerű intézkedésekkel, tudományosan vezeti a méhészkedést. Ezt pedig csak úgy érheti el, ha állandóan bővíti elméleti tudását, szemmel kiséri a méhészet fejlődését. Az a vélemény alakult ki, hogy 1—2 év alatt, méhésszé válhat az ember; ténylegesen és döntő módon hozzájárulhat a méhészeti termeléshez. Fontos, hogy a kezdő gyönge eredmény ne kedvetlenítse el, hanem igyekezzen megállapítani, mit- és hol hibázott, hogy a jövőben eredményesebben dolgozzon. A méhésznek a mesterségbeli önképzésre számos eszköz áll rendelkezésére: a szakkönyvek, a szakfolyóiratok, tanfolyamok és tapasztalatcserék, azonban az évek során gyűjtött tapasztalat a legfontosabb! Antal Z. tényezői
