Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-19 / 20. szám
4 10 SZABAD FÖLDMŰVES 1973. május 19. TÖMÖRKÉNY ISTVÁN: A kapásunk lánya volt az Etel, sugár növésű, karcsú teremtés, de talán egy kissé sudárabb ts, mint kellett volna. Nem jó matéria — vélte felőle az apja, az öreg Kánya Sebők Tóni, aki nem sok ügyet vetett az egész életre, mert már az ötvenes években a plemontézerek ellen verekedett az olasz földön és sokszor volt a halállal szemközt. Szolgált vagy nyolc esztendeig, mindig oda alá, hol a Venédigbe, hol a Pádovába és sokszor évődött az öreg nazarénus szomszéddal, kétségbeeftvén ezen Istenfélő embert a régi katona-tréfáival. Tudvalevő ugyanis, hogy ha valaki a nazarénusságra tér, mindenkitől engedelmet kell kérni, akit eddig megbántott. Ha valakinek kárt tett, vissza kell térítenie. Ha valakit valaha meglopott, el kell mennie ahhoz az emberhez bűnbánatiul, mondván: ennyit loptam ekkor meg ekkor, itt van az ára és kérem a bocsánatot. Ezt mind meg lehet tenni, ha valaki rászánta magát az út életre, de itten az volt a bökkenő, hogy a nazarénus annakidején Kánya Tőnival szintén lent volt a piemontézek ellen és jó egynéhányat elküldött belőlük a nyugalomnak csendes éjjelébe. Kérdezte hát Tőle olykor csendes tanyai gúnnyal Kánya Tóni: — Hát azoknak hogy adod vissza azt, amit elvettél tüllilk, aztán hogy kérsz tüllük becsánatot? — amely kérdésre az újhitű nemigen tudott felelni, csak ingatta a fejét, mert erre vonatkozólag nem talált utasítást a könyveiben. Ilyen legény volt az öreg Kánya, aki a nagy sasorrától kapta ezt a gúnynevet, egyébként a derék és jeles sebőkhegybeli Sebök-hegyhez tartozván. Mindig úgy nézte a világ sorsát, mintha katona volna, úgy is ment el az életből nagy hirtelenséggel, mintha kilőtték volna belőle. Alighanem azzal sem sokat törődött, mint ahogy az volt mindennemű dolgok felől a nézete, hogy egyszer, valaha, valamikor már mindenféle dolog megtörtént, s ez a nézete tág teret engedett neki mindenféle furfangok előtt, amit azzal indokolt, hogy a király se mindig a katonákkal veszi be a várat, hanem fehérlovat áldoz érte. Etel tehát — azazhogy a szebb szavú tanyai nyelvben Etái — Ilyen észjárások között élt az özvegy, vén katona kisded kapást lakásán: nem lehetne mondani, hogy valami sok törődés történt volna vele, mert nem is történt. Az öreg Kánya abban a véleményben volt, hogy a száraz betegség ellen nincsen orvosság, és kinek milyen sors van kimérve, olyan éri. Karcsú volt tehát az Etái, de karcsúbb, mint kellene, bár a járása olyan gyors és sebes, mint az ünőszarvasé. Ez a szarvasjárása, vékony formája tette alighanem, hogy szívesen váltott vele szót egy erős termetű legény, csupa tzom, olyan, mint a vasék. aki napszámba járt a tanyára, s a forró homokon, a szőlővenyigék között való fulladt melegekből gyakran bement az udvarba, mert nem vitt magával vizeskorsót. Jobb volt mindig a kútból meríteni, az udvarban, ahol láthatta Etáit is. Így történt, hogy Idővel ez a fiatal Antal legény azt mondta az öreg Antalnak, hogy elveszi az Etáit, amire a sasorrú Kánya olyanformán legyintett a kezével, hogy: ha eddig csizmában jártál, ezentúl járhatsz mezítláb. A- zonban ez mindegy, mtndenkt azt csinál, amit akar, miután a sorsok amúgy is meg vannak írva a láthatatlan nagy könyvben és az égi lámpásokban, amiket a tanyai pásztor nyári éjszakákon át hanyattfektéből olykor addig bámul, míg csak szét nem fosztanak. Tóni meg az Etái így összekerültek, bár többen mondták, hogy ennek nem kellett volna megtörténni, mert miért párosodjon az egészség a betegséggel és az olyan katonaviselt legény, mint Dicső Tóni, másfele is szétnézhetett volna a tájékon, mert elég messzire el lehet rajta látni, amúgy. Azonban lehet, hogy az úgy van, hogy az egészség átruházódik a tiszta és erős szerelemben, de az alig is lehet másként, mert napszámba jártak mind a ketten és bírták. Etái még sudárabb lett, még karcsúbb, s bírván az aratási marokverést, az öreg Kánya ismét csak belegyőződött abba, hogy minden megtörténhetik a világon. S látván pedig, hogy élettapasztalatainak nagy igazságai így beteljesülnek, nagy hirtelenséggel meghalt, azt sem mondván, hogy befellegzett. Ilyen körülmények között az öreg Dicső nem tehetett mást, mint, hogy szintén meghalt, amit annál könnyebben megtehetett, mert a zsenéreknél szolgált, és azok szokva vannak a föld alatt való létezéshez. így, az öregek Abrahám ölében találván meg a másik lakást, a földi dolgokat itthagyták ezeknek. No, nem túlságosan hagytak, annyit nem hagytak, hogy abból ezek ketten is élhessenek, de ketten hagytak anynyit, hogy ezek ketten rajta élhettek, a maguk munkája nyomán. Az egészség átadta a maga felesleges részét a betegségnek és az a szó vert szét a tájon, hogy nincsen takarosabb asszony a környéken az Etáinál. Történt azután, hogy a nagybajuszú és nagyszakállú királyunk „kiszólt a szőr közül* a tanyákra, hogy aki katonának érzi magát kint a homokon, ne várjon tüllem levelet, mert ögyéb dolgom ts van most, nini, mint hogy mindön katonámnak leveleket irkáljak, nini... Tóni elköszönt tehát Etáitól, mint ahogy azt a régiek is tették annakidején, ha a szó szétvert a tájon, és elment még a tavalyi nyáron, mert rendes ember nem marad ilyenkor takarásban. Mehetett könynyen, mert kisdedet nem adott nekik az Isten. Etái pedig azt mondta, hogy ami dolog van azon a kettejük élhetésére való kis földön, elvégezheti maga is. Tóni meg ismerte már a szolgálatot, az igaz, hogy szolgálatban még nem verekedett, de verekedett odakint eleget, mikor gúnyolták azért, hogy a betegséget akarja elvenni. Ment, aztán oda van mostig. Levelezi Etáit. Okos ember volt az a katona, aki kitalálta, hogy rózsaszínűek legyenek ezek a levélkártyák: így szebbek, mikor érkeznek, és már a rájuk való tekintés is csendes örömet lop a szívekbe. Etáit sűrűn leveleit ilyen kártyával Tóni, de nem a tanyára címezi, hanem be a városba ipamékhoz, mert azt a helyet hamarább megtalálja a messziről jött levél, mint a tanyai postán, mivelhogy ezeken a helyeken még mindig áll az a régi igazság, hogy arra közelebb, erre hamarább. A rózsaszínű kártyapapíroson Tóni egészségkívánatokat küld mindazoknak, akinek a jó egészségben levését óhatja. Ez a levél bekezdése és ez a levél vége is. Minden népies levél ilyen szokott lenni, ez a szokás a régi latin levélformáknak a maradványa, s úgy lehet, hogy a latinok is más népektől tanulták, mert a távolban levő mindig egészséget szokott kívánni az otthoniaknak. Dicső Tóni is ezt teszi csak, amidőn a bornyű hátán a levelet írja, és amelyben a neve aláírásával tudatja Etallal, hogy jól van. Tudatja vele, hogy hol van. Ez persze most már megint más dolog, s az ilyesmit a városi észjárás előtt világossá kell tenni. Etáinak ugyanis ott kint a homokon az teljesen mindegy volna, ha Dicső tudathatná vele, hogy odafent olyan helyiség körül van-e, amit Ztksównak, vagy Wókzlsznek neveznek, mert ebből úgysem okosodna ki. Etái azt akarja kitudnt a piros kártyából, hogy Dicső a tűzvonálban van-e, vagy a második vonalban, vagy pedig a munkásosztálynál, mert a remény és a kétség eszerint váltakozik a lelkében az életpárja iránt. A levelet tehát Dicső sehonnan sem írja, mert nem is szabad valahonnan írni. Ellenben megegyezés van az Etallal, hogy ha a levélkártya alján a neve megkezdését, a Dö betűt így kanyarítja, akkor hátul van, ha pedig emígy, a nyomtatott Dö betű formájára rajzolja, akkor az első tűzvonalban van. Erről Etái megérti azt, ami neki kell és küldi a dohányt, mert Dicsőnek csak az a baja, hogy kevés a dohány. Amt levelet most küldött Dicső, abban nem szól a dohányról. Sok szép egészségkívánás van az elején és a végén. A közepében pedig benne, vonalazott sorokban (alighanem a bajonéttal vonalozta): Szeretet kedves párom, szeretet feleségem, kedves jó párom, itt jó idő van, virágzik a barackfa és a körtefa, szeretet kedves párom. A levél a nyomtatott Dö betűvel van jelezve, mutatván, hogy Dicső a tűzvonalból tudatja Etallal, hogy ott a körtefa virágzik. Mennyire vágyhat ennek a tanyainak a lelke haza, mikor itt virágba van borulva az egész Sebőkhegy ilyenkor, s mégsem tudat mást, csak hogy némely fa már ott is virágzik. Megérti azonban ezt is Etái, mert hiszen nemcsak politikából, hanem telkekből is lehet a sorok között írni. Etái, mikor a mását küldi a levélnek, ezt írja benne: — Ne tarts semmltül, Ditső, learatok magam is. Egy sort levágok, aztán markot verők. Ezután mögint egy sort levágok, aztán mögint markot verők. Azután van segítő is. Ugyan aki ide jár segíteni, arrul mind azt mondják, hogy a szeretőm, de hát hagy mongyák... Rózsaszín levelezőkártyák így váltakoznak egymással. Tóni erősen áll a határon és Etái erősen áll a földeken. Ebben az évben rendezik meg a K „Puskin emlékverseny“ népszerű vetélkedő 15. jubileumi évfolyamát. E verseny résztvevői a szovjet és az orosz költészet és széppróza előadásában versengenek. Az idei Puskin emlékverseny előkészítését már a múlt év végén két jelentős évforduló jegyében kezdték meg: a Szovjetunió megalakulásának 50. és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55. évfordulója tiszteletére. Az egyes iskolákon e verseny fordulóit már a múlt év novemberében és decemberében megtartották. A legjobbak az iskolák közötti verseny további fordulóiba léptek. A Puskin emlékverseny idei jubileumi évfolyamában már az első selejtező versenyeken különös figyelmet fordítottak a felkészülés és az előadási színvonal értékelésére. A versenybizottságok örömmel állapíthatták meg. hogy az orosz nyelv iránti érdeklődés évről-évre fokozódik. Ezt bizonyltja a résztvevők növekvő száma. Az általános iskolák 6. osztályainak tanulóitól kezdve a felnőttekig minden korcsoport képviselve volt. A Bratislavában rendezett selejtező versenyeken összesen 5275 versenyző vett részt. Az iskolák közötti versenybe Szlovákiában 10 893 résztvevő jutott tovább. Közülük a körzeti Közkedvelt verseny versenybe 214 előadót tartottak érdemesnek a döntőbe jutásra. Az emlékverseny körzeti fordulói magas színvonalról tanúskodtak. Az emlékverseny bratislavai fordulóját ez év április 9-én tartották meg a Csehszlovák—Szovjet Barátság Bratislavai Kultúrközpontjában. Ezen 75 előadó vett részt. Különösen örvendetes az a tény. hogy hosszabb szünet után a verseny 15. évfolyamában ipari tanulók is indultak, és a versenybe az eddiginél nagyobb mértékben kapcsolódtak be a főiskolák, különösen a Műszaki Főiskola gépészeti tanszéke, a Komenský Egyetem bölcsészeti tanszéke és a Műszaki Főiskola természettudományi tanszéke. Sajnos kisebb érdeklődés mutatkozott a magyar nemzetiségű diákság köréből. A verseny bratislavai városi fordulója a versenyzők kiváló' felkészültségéről tanúskodott. A verseny befejezéseként ünnepi akadémiát rendeztek, amelyen a kulturális program keretében a Puskin emlékverseny négy győztese is fellépett. Az ünnepi akadémia vendégei között volt P. J. Goroskin elvtárs, a Szovjetunió bratislavai konzulja, valamint állami és társadalmi szervezeteink vezető képviselői. A verseny városi fordulójának győztesei 28 tárgyi dijat és oklevelet nyertek, ezenkívül a verseny minden résztvevője orosz könyveket, valamint a Puskin emlékverseny 15. évfolyamának jubileumi kék jelvényét kapta. A verseny szlovákiai döntőjébe a városi verseny 15 résztvevője került. Ez alkalomból szeretnénk az elismerés hangján köszönetét mondani az orosz nyelvszakos tanítóknak és tanároknak, valamint a Városi Pedagógiai Intézet dolgozóinak, akik oroszlánrészt vállaltak a versenyzők felkészítésében és a verseny megrendezésében. Mérhetetlen segítséget nyújtottak a CSSZBSZ körzeti bizottságainak, valamint városi bizottságának és nagymértékben járultak hozzá e verseny sikeres lefolyásához. ]ÁN DULKA. az SZSZK Kultúrügyi Minisztériumának dolgozója A sokoldalúbb kulturäis teiffikenvséoért Balázs Béla, a CSEMADOK KB elnökségének tagja, a Februári Győzelem jelentőségét méltatja. A közelmúltban járási konferenciákon értékelték a CSEMADOK szervezetek tevékenységét. A tanácskozások a Februári Győzelem 25. évfordulójának jegyében zajlottak le. Értékelték e jelentős eseményt, amely megnyitotta a szocializmus építésének útját és nekünk, csehszlovákiai magyaroknak megteremtette a szocialista tartalmú, sajátos nemzetiségi jellegű kultúránk ápolásának előfeltételeit. Az elmúlt évek során a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szervezete — a vegyes lakosságú járásokban — sokat tett a szocialista embertípus formálásáért. A szervezetek népművelő és népművészeti tevékenysége sokoldalúan teljesítette azt a feladatot, amelyet a kommunista párt 25 évvel ezelőtt meghatározott számukra. A Bratislava-vidéki járás az elmúlt hónap végén hívta össze a helyi szervezetek küldöttjeit tanácskozásra. A konferencián a járási bizottság beszámolója mélyen elemezte azokat a változásokat, ami az elmúlt negyed században történt, s rámutatott azokra a fogyatékosságokra is, melyek akadályozzák a még szélesebbkörfl népművelő tevékenység kibontakozását. A helyi szervezetek küldöttjei szintén beszámoltak tevékenységükről. Kitűnt, ahol a vezetőség komolyan törődik az irányító és szervezőmunkával (Vefky Bielen, Senecen), ott elkötelezett népművelő tevékenység folyik. De vannak olyan szervezetek is, ahol alig rendeznek évente egy-két akciót. Igaz, a járási irányításnak is voltak fogyatékosságai, de ez különösebben nem befolyásolta azokat a szervezeteket, ahol a vezetők lelkiismeretes munkát végeztek. A járási pártbizottság vezető titkára, Hladík Ján elvtárs mélyen elemezte, hogy milyen nagy jelentőségű feladata van a CSEMADOK nak az internacionalista és a hazafias nevelés terén. Ezzel kapcsolatban bírálóén szólt a tagság létszámáról, amely még az ezret sem éri el. Hangsúlyozta, hogy a szervezeteknek nemcsak akciókat kell szervezni, hanení szisztematikus nevelőmunkát kell végezni a tagság és a magyar dolgozók között. A felszólalók legtöbbje foglalko-Hladík Ján, a járási pártbizottság titkára sokoldalú kulturális tevékenységre buzdította a konferencia résztvevőit. zott az internacionalista nevelés fontosságával. Különösen nagy fontossága van ennek a főváros környékén, ahol a szlovák és a magyar dolgozók együtt élnek. Néhányan bírálták a sajtót, amely aránylag keveset foglalkozik a CSEMADOK szervezetek munkájával. A felszólalók közül többen tették említést a Szenczl Molnár Albert Napokról. A város nagy fiának jövőre ünnepük születése 400. évfordulóját s ezt méltóképpen kell előkészíteni. Ezért javasolták, hogy ne helyi, hanem járási jellegű ünnepség-sorozatot rendezzenek. Balázs Béla, a CSEMADOK Központi Bizottságának küldöttje mélyrehatóan foglalkozott kulturális szövetségünk megalakulásának körülményeivel s e társadalmi szervezet fő küldetésével. Hangsúlyozta, hogy a CSEMADOK az 1968 —1969-es évi válság kivételével, mindenkor teljesítette a párt által meghatározott küldetésével járó feladatait. A járási konferencia határozatban rögzítette a jövö tevékenységének az útját. Most már az lesz a lényeg, hogy az Irányt adó feladatokat a járási bizottság konkrétan feldolgozza és a helyi szervezetek fokozatosan megvalósítsák. —tt— Herdics János, a szenei gimnázium igazgatója a nevelőmunka hatékonyságát boncolgatta.
