Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-13 / 2. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1973. január 13. 10 A szél a hópelyhek vihartáncát járatta a földön, s az ólmos felhőkben még megmaradt csillogó hópelyheket rázta_ szerteszét. A tél mint óriásira nőtt polipkar, ölelte magához a falut, s fütyölve bömbölte szerelmi dalát. A kihalt utcák csendjét csak az ttt-ott kétségbeesetten felhangzó kutyaugatás szakította meg, melybe jafongva sírt bele az üzlet redőnye, melynek lehúzásával az inas baüódott. Bent a pultnál a kapzsi üzletvezető rágta ceruzája végét — s közben dühösen sziszegte: — Kutyavilág, szűk esztendő. Hogy ez hova fog vezetni? Ezen talán már az a mennybéli sem jog tudni segíteni. Már gondolkodni sem érdemes. Eddig még bíztam abban, hogy ha kevesebbet is, de vásárolni csak kell ezentúl az embereknek, mert mezítelenül nem járhatnak. Különben ezt a törvény is tiltja! De a ftzetése.k csökkentése meg a munkanélküliség miatt lassan oda jutunk, hogy az állam lesz kénytelen ruházni az embereket. Akkor aztán végképpen nem lesz ránk szükség. Egy utcával arrébb a paraszlsoron, az egyik kisgazda friss újságot böngészett. Nem azért tette, hogy vele kultúrszomját elégítse — hanem inkább kíváncsiságból. A faluban ugyanis híre ment, hogy az állam takarmányt fog kiosztani a rászoruló kisgazdák között. Erről akart ő most meggyőződni. Sajnos, a keresett hírt sehol sem találta, de talált helyette egy érdekes receptet. „A gazdasági válsággal járó csapásokat talán legjobban a lovak érzik meg. Kevés az abrak, kevés az eleség. Ezért azt tanácsoljuk, hogy a párholdas kisgazdák ló helyett tartsanak inkább több tehenet, s azzal dolgozzanak. Mert a tehén igénytelenebb, s a napi munka mellett még három-négy liter tejet is ad. „A barázda koldusa nem olvasta tovább az ólomba öntött megalázást. Az összegyúrt újságot dühösen vágta a tűzhely alá, amely már napok óta nem teljesítette eredeti küldetését — tűzifa hiányában. Talán még maga a Nap ts belső gondokkal küzdött, mert korát sötétség borult a falura. A vastag hótakaró alatt roskadozó parasztházak ablakai törött gyöngyszemként pislákolnt kezdtek a délutáni sötétségbe — s mint hívatlan vendégek szemérmesen szemlélték a tél és a nyomor szerelmi nászát. A házasságot kötött két fenevad nyomort, bizonytalanságot skócolt a falura, amely elkékült ajakkal, megadó mosollyal viszonozta azt. Az alvégen pásztorház piszkos ablaküvegén átszürődő kósza fénysugár, misztikus sugárnyalábokat vetett a szoba végén álló ágyra, melyben lehúnyt szemmel fiatal férfi feküdt. Csak melle lassú emelkedése mutatta, hogy van még benne élet. Keze élettelenül feküdt a kifakult párnán. Csuklóján feszült a bőr, amelyet szinte átbökött a csont keménysége. A kifordított tenyér mély ráncai szinte belevesztek az ujjak alatt kikérgesedett vastag dudorokba. Ez a fáradt jobb kéz a halál nehéz óráiban tört tükörként maradéktalanul mutatta fel a haldokló egész életét. A közeli kisváros fogolytáborából került a faluba 1916 nyarán, amikor az orosz hadifoglyokat aratási munkára osztották be, a falu nagygazdáihoz. Szikár, magastermetű, 'barnaszemű férfi volt. Egyetlen szál ruhában érkezett, hónaalatt durva papírba göngyölített csomaggal. Ez a csomag jelentette egész személyi tulajdonát, s talán azért is őrizte annyira. Nappal, amikor a mezőn dolgozott, mindig elrejtette, éjjel pedig vánkosként használta. A gyenge koszt, az embertelen hajsza egyre inkább legyengítette a foglyokat. Az egyik reggelen hirtelen terjedt a hír, hogy a foglyok megtagadták a munkát. Ellenszegülésüket a falu gőgös gazdája könyörtelenül megtorolta. Az engedelmetlenkedó hadifoglyokat kiköttette. Borzasztó kínjukat senki sem tudta nézni — kivételt csupán a gazda leánya képezett aki állati kéjjel öntögette le az ájult szerencsétleneket. Kínzás után a foglyok félig eszméletlenül hevertek a szérű körül, egyedül 6 kelt fel. Meggyötörtén összeszorított fogakkal kínzói felé fordult, s tört magyarsággal ennyit mondott: — Lehet kínozni foglyot, de orosz ember nem tűri a megalázást. Talán csak erre vártak a tábori csendőrök, akiknek az eddigi még úgy látszik nem volt elegendő a szadista hajlamaik kielégítésére. A védtelen foglyot kardlappal és puskatussal verni kezdték, s az ütlegelést addig folytatták míg teste egyet rándult. Utána a szinte élettelen testet hanyagul a gazdasági udvar trágyadombjára dobták. Csak a sötétség beállta után merték onnan a falubeliek felemelni és az egyik cselédházba bevinni. Állapota végtelenül súlyos volt, s heteken keresztül viaskodott a halállal. Társait közben visszaszállították a fogolytáborba, s így maradt 6 a faluban. Az emberek egyre jobban megszerették egyszerűen, közvetlenül csak Miklósnak szólították. Vasárnaponként egész hallgatóság gyűlt köré zabos-ládákra és fejőszékekre telepedve, ö beszélt, csak beszélt távoli hazájáról, a Kaukázus alatti kis falucskáról. Esténként pedig, amikor ,a kocsma udvarán citera hangjába belehápogott a duda dörmögö hangja, vígan ropta a táncot a többi legénnyel. Az éneklésből azonban mindig kivonta magát. Főleg, ha víg nótázásra került sor, akkor ő mindig félrehúzódott, s mélyen maga elé meredve gondolkozott. Ilyenkor senki se zavarta, mindenki tudta, hogy a honvágy gyötri. A lányok körében is egyre kedveltebb lett, s egyre több lánynak dobbant hevesebben a szíve, mikor vele táncolt. Miklösnak azonban csak egyetlen lány tetszett, mégpedig Fördős Anna, akivel egy gazdánál szolgált. Annát a falu legszebb lányának tartották, s 6 valahogy nem akarta észrevenni Miklós közeledését. Az egyik télt hajnalon Miklós az Istállóban almozott, Anna pedig éppen fejt. A két fiatal tekintete ekkor találkozott igazán először. A fogoly nagy barna szeme bársonyosan villant, mint a parázs. A lány két térde között megbillent a fejőszék, s a habos tejből tócsányi löttyent a földre. Ez volt az a pillanat, amikor Anna egy életre megszerette Miklóst. Farsangon házasságot kötöttek. E- zen a boldog napon előkerült a féltve őrzött csomag drága tartalma — egy hosszú báránybéléses nagykahát. Ebben a kabátban vezette Miklós oltárhoz a szép Annát. Esküvő után többen meg is jegyezték. — De szép kabátja van, Miklós! — Nem azt nézem én benne, hogy szép, számomra az a fontos, hogy meleg. Nem is annyira testemet, inkább telkemet melegíti. Apám kabátja volt, tőle kaptam, mikor a frontra indultam, s benne van az 6 emléke, a Kaukázus vadvirágainak összes illata, ez hazám egyetlen hagyatéka. Az ifjú pár nagyon boldogan élt, bár lakhelyül csak a pásztorház hátsó helysége jutott. Boldogságukat még fokozták a gyermekvárás örömteli pillanatai, ami egyúttal a gondokat is növelte. Babakelengye, bölcső kellett, s Miklós egyre nehezebben kapott munkát. Megszorult helyzetében kénytelen volt hitelbe vásárolni. Bár kölcsönpénzből, de mindent betererntett, mikorra a kisfiú a világra jóit. . Ezen a téli reggelen, fia születése óta talán a második legnagyobb boldogság érte. Erdei munkára hívta meg egy gazda. Vállán áthelyezett furészszel, boldogan fütyörészve ment végig a falun. Pár óra múlva száron hozták haza társai, egy megcsúszott jeges törzsű akác rádőlt. S most hajnálodik! Meszesedö ereiben még ugyan bujkál a vér. de merev ujjaiban már annyi erő sincs, hogy megsimogassa velük szeretett feleségét, és élete büszkeségét, a kisfiát. Ifjú felesége áll felette,' forró könnyei záporként hullanak az ágy végében lévő kabátra, mely alatt a kisfiú játszadozik. Hirtelen ajtó nyílik. A kereskedő jött a pénzéért. Kapzsin körülnéz a szegényes lakásban, s mivel már ér tékeset nem talál, a kisfiúról leemeli a báránybéléses kabátot. S ekkor mégegyszer. utoljára tillukozóan megmozdul Miklós fáradt keze. Az a kéz, amely maradéktalanul feltárja egész életét, újra ökölbe szorult, s szemében kristállyá merevedett az utolsó könnycsepp. A Csehszlovák—Szovjet Barátsági Hónap keretén belül a košicel Thalia két eseményt is szervezett közönsége részére. Az egyik a nagy sikert aratott „Vihar“ negyedik alkalommal való színrevitele volt (ha a diákelőadásokat nem számítjuk) Košicén a kelet-szlovákiai színházak fesztiválja alkalmából. A siker legnagyobb bizonyítéka, hogy a három telt ház után a košicei nagyszínháznak még a „kakasülői“ is megteltek lelkes közönséggel, s maradt még rajtuk kívül sok elégedetlen, aki nem kapott jegyet erre az alkalomra. Nem ártana, ha a színház vezetősége legalább még egy alkalommal színre tűzné Osztrovszkij „Vihariját, hogy akiknek eddig nem sikerült megtekinteniük e drámát, újra alkalmuk nyíljon rá. A másik esemény a fiatal szerző Alexander Vampilov „Búcsúzás júniusban“ című művének bemutató előadása voit. Vampilov nagysikerű darabját Gál Sándor fordította, akinek ez már a második dráma fordítása orosz nyelvböi, Arbuzov „Én szegény Maratom“ után. Vampilov színpadi művével zárta tehát a barátsági hónap eseményeit a Thália december tizennegyedikén, s ezzel a nagy klasszikus Osztrovszkij mellett a mai szovjet drámairodalomból is kapott a közönség ízelítőt. A „Bűcsúzás júniusban“ fiatal egyetemisták millíőjében játszódik le. A konfliktus tulajdonképpen egyfajta generációs probléma. A mű alapmotívuma tenniakarás szembefordulása a szokványok, a dogmák és modorosságok világával. Веке Sándor rendező szeret az eszközökkel játszani. A Búcsúzás júniusban esetében Is a filmtechnikában megszokott váltásokkal (fény és árnyék segítségével) pergette egyszerre több fázisban a cselekményt. A díszletek, Štefan Bunta, az eperjesi ukrán nemzeti színház díszlettervezőjének munkái, szervesen illeszkedtek bele a rendezői elképzelésbe, s éppen egyszerűségükkel teremtették meg a változatosság, a sokirányú variálhatóság lehetőségeit. Kellemes színfoltja volt a díszletek világának a háttér, a felnagyított hű fényképe, mely állandóan más más alapszínben jelentkezett, mintegy színben jelezve előre a bekövetkezendő események hangulatát. A színészek Játékát elemezve elsősorban Csendes László perfekt alakítását kell kiemelnünk, akinek játékával szemben még a legapróbb kifogást sem emejhetjük. Csendes az egyfajta jóindulatú lázadót, a mindig jobbat kereső ember hiteles profilját rajzolta meg, aki vehemenciája miatt könnyen kerülhet kellemetlen helyzetbe, könnyen okozhat kellemetlenséget, ennek ellenére velejéig jó ember. Lengyel Ferenc Repnyikovja nem volt ennyire egyértelmű figura. Tulajdonképpen talán már a szerző megfogalmazásban Is pontatlanabbra sikerült, mint Csendes Koleszovja. Lengyel ennek ellenére jól alakított, csak hát nem olyan alapossággal, mint ahogy Reiner órása ut$n vártuk. Kövesdi Szabó Marika Tányában valami új fajta szerepformálással próbálkozott, mint eddigi szerepeiben — váltakozó sikerrel. Marika kitűnően dolgozott a groteszk figurával, bemutatkozása alkalmával bebizonyította, hogy erre született tehetsége van, nem tudom, miért nem akarja ezt senki kihasználni?! Boráros Imre jGomira) jó színvonalon hozta a figuráját, bár egy kicsit túlzott, ennek ellenére a közönség egyik kedvence volt. Kusiczky esetében volt érezhető itt-ott a nem természetes erőlködés. Érsek pontosan rajzolta meg a polgárosodó elemet Frolov figurájában. Eszközeiben egyszerű, hatásában dokumentum hűségű figura volt. Ugyanezt mondhatnánk el Kovács József Zalotujevjéről is vagy Gombos Ilona Repnyikovnéjáról. Várady Béla rendőre egyszerre volt groteszk és valódi ellenszemves és poetikusan természetes. Jó alakítás volt. A további szereplőknek is sikerült beilleszkedniük az adott keretbe, s ezt elsősorban a tapasztaltabb Szabó Rózsinak, Gyurkovius Mihálynak és Tamás Jolánnak köszönhető, akik nagy szerepeik után gyermeki őrömmel élvezték epizódfigurájuk Izgalmas vonásait. gagyor Péter Csendes László (Koletzov), Tóth Erzsébet (Mása) és Köveséi Szabó Marika (Tánya) szerepében látható a harmadik felvonás egyik jelecetében. CSIBA LÁSZLÓ, Samorín Csak lenne elegendő tanterem Ha valaki 100 évvel ezelőtt az állította volna, hogy a munkások gyermekei értenek majd a komoly zenéhez, baletthez és a képzőművészethez,'alighanem kinevetik. Akkoriban csak a választott gazdag családok gyermekeinek volt lehetőségük ilyen vonalon képezniök magukat. A komárnoi (Komárom) Művészeti Népiskolával (MN1, melynek Vikartov frma az igazgatónője — jelenleg 622 tanulója van — és 24 tanár tanítja őket. 622 növendékből 61 képzőművészetre, 92 táncra és a többi zenére jár. A komáromi MN 1950. szeptember 4-én alakult meg a szülők kérésére, hogy az általános műveltség mellett a gyerekeknek lehetőségük legyen bővebben megismerkedni a zenével és a képzőművészettel. Ha visszatekintünk a művészeti népiskola 22 éves működésére, elégedettek lehetünk. így például arra, hogy több növendék olyan művészeti fokra jutott, hogy az Iskola elvégzése után pályájának választotta a zenét, balettet vagy a festészetet és tanulmányaikat tovább folytatták a főiskolán. Az 1971-es év különlegesen sikeres volt, mert a kerületi versenyeken több első helyet szereztek a tanulók a zongorázással és hegedüléssel. Az országos versenyen Is jól helytálltak, mert egy 2. helyet és egy 3. helyet nyertek el. A Csehszlovák—Szovjet Barátság ünnepségein belül a „Melódia Priatelstva 1972“ Nitrán egy 2. helyet és egy 3. helyet szereztek. Ha már a szovjet néphez való barátság táplálásáról van szó, akkor el kell mondani, hogy a városban a MN volt az első iskola, amely példát mutatott a többi iskolának abban, hogy a Csehszlovák—Szovjet Barátság ünnepségein fellépjenek kultúrprogrammal. A művészeti működésük tovább úgy nyilvánul meg, hogy az óvodásoktól kezdve a középiskolai tanulókig segítséget nyújtanak a zenében és rajzolásban a többi diáknak, akik nem járnak a MN-ba. Sőt a Komáromi MN tanárai szakirányítást végeznek a kolárovőt (Gutái) és hurbanovoi (ÖgyallaJ Művészeti Népiskoláknak is. A komáromi MN növendékei ott szerepelnek minden politikai, állami és polgári ünnepségeken és ezzel még kedvesebbé és szebbé teszik a jelentős ünnepeket. Kéthetenként rendeznek zenei koncerteket az iskola épületében, néhányat nagyobb színvonalút a Szakszervezetek Házában. A közeit járások hasonló diákjaival közös versenyeket rendeznek. így Dunajská Streda (Dunaszerdahely) és Nové Zámky (Érsekújvár! diákjaival. Vendégszerepeltek már Brnoban, Pferovbau, Győrben és Esztergomban is. December 5-én pedig a Szakszervezetek Házában adtak koncertet a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójára. Sajnos a nagy sikerek mellett vannak nehézségek is. Az Iskolának nincs saját épülete. Jelenleg az „Evangélisták“ plébániáján tanítanak, ahol nincs jó akusztika, nedvesek a falak és nincs váróterem-öltöző a hideg téli hónapokban fagyoskodó gyermekeknek. A helyhiányban szenvedő művészeti népiskola a közelben levő Schmidhauer házban kapott néhány helyiséget, de щ még mindig nem elég. Most a tanári kar az egész házért harcolt, ahol különféle irodák vannak, mint például a, hentesüzletek központja stb. Ha megkapnák ezt a házat az udvar olyan nagy terjedelmű, hogy itt hozzá lehetne építeni. így talán az ötéves terv végéig kibírnák, de a következőben tervezni kellene egy korszerű iskola épületet, mert a jövő emberére valő költség, ha művészetekről van szó, akkor is nagyon kifizetődik. Dr. NAGY GÉZA у>П/ууууууу»1«1«1»А*|*д*ЛАЛЛДеАеАЛЛЛААЛАЛАЛАеЛЛАЛЛЛЛЛЛЛМААеЛЛАЛ0 Szovjet szerzők sikere
