Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-14 / 15. szám
Tavaszi teendők Negyvennégy évvel ezelőtt, amikor a méhészkedésl kezdtem, £ az idősebbektől többször hallottam, hogy a méhészkedés Ieg- í у nagyobb mestersége a méhcsaládok sikeres átteleltetéseben ^ rejlik. Ma már elismerem ezt, de merem állítani, hogy igényes £ szaktudást követel a méhek tavaszi előkészítése is, főleg ha I у azt akarjuk, hogy a család az akáchnrdásra erős legyen. Ezzel kapcsolatban szeretném ismertetni jól kipróbált mód- ^ szereimet, de nem azt akarom, hogy minden méhésztárs, főleg | a kezdők példámat kövessék sablonszerűén, hanem azt, hogy ^ saját tapasztalataikkal kiegészítsék. Minden méhész tudja, hogy a család alapja az anya. Ezért ^ szükséges, hogy a család jó tulajdonságó anyával rendelkez- § zen. További fontos tényező a kaptárban lévő meleg. A méhcsaládok tavaszi fejlődése függ a telelés minőségétől. ^ Nem mindegy, hogy télen mint takarjuk a családokat. A téli ^ takarást rendszerint két réteg lemezzel és újságpapírból var- ^ rótt vékony párnával végzem. Télen a családnak elegendő a ^ 18—20 C fokos hőmérséklet, melyet a család maga termel. ^ A petézés után ezt a meleget 34—35 C fokra növeli. Ez a csa- | Iád egészséges fejlődéséhez szükséges, s egyben gátolja a no- ^ széina fejlődését is. ^ POLTEV, szovjet tanár megállapította, hogy a noszéma „vég- ^ lény“ spórái 31 C fokos hőmérsékleten szaporodnak a legjob- ť у ban (osztódással). ^ A kutatók mesterséges úton megkísérelték (villanyárammal) ž у szabályozni a családokban lévő hőfokot, de ez sikertelenül ^ végződött. Emberi beavatkozással csakis úgy könnyíthetünk ^ a méheknek, ha az első tavaszi bontásnál megfigyeljük a csa- í у Iád állapotát és aszerint szűkítjük a fészket. A szűkítést úgy ^ kell végezni, hogy a léputcákat sűrűn lepjék el a méhek. Bi- ^ zonyitékaink vannak arra, hogy egy másfélkilós család 10 | kereten nem érzi magát olyan erősnek, mint egy 80 deka- | grammos család négy léputcán. Dr. BÜDEL, híres méhész-fiziológus arra lett figyelmes, hogy ^ ha a méhcsaládoktól, amelyek nincsenek szűkítve, elve- ^ szünk egy lépet, utána a család tevékenysége láthatóan élén- í kül, mert a kisebb területet könnyebben fűtik s jó egypár méli ^ felszabadul élelem gyűjtésre. у A kaptárban lévő hőmérsékletet a keretek, lépek és a leve- ^ gő is befolyásolja. Ezek igyekeznek a fizikai törvényszerűség- ^ hez alkalmazkodni, a hőmérsékletet a fészek melegétől átven- | ni. Ezért tavasszal, a fölösleges keretek eltávolításával, vala- g mint hőszigetelő záródeszkával védjük a fészek melegét. A záródeszkát „welit“ lemezből és többrétegű „impregnált“ ^ a méhészetben papírból készítem. Előnye, hogy nem veszi fel a nedvességet, kitünően szigetel s hogy a méhek a szélét meg ne rágják, ugyanúgy keretbe helyezem, mint a lépet. Így jobban simul a kaptár falához. A kaptár fenekétől kb. 10 mmrel feljebb helyezem, hogy alatta a méhek közlekedhessenek. Mivel a felső léc is úgy készül, mint a többi kereten, tetszés szerint oda akaszthatom, ahol arra szükség van. A gyengébb családokat két szorosan egymásmellé akasztott válaszdeszkával védem. A hőszigetelő deszka és a fészek között nem tanácsos üres keretet hagyni. Azokat a kereteket, amelyeket szűkítéskor elvettünk a családoktól — mivel még téli élelmet tartalmaznak — akasszuk a hőszigetelő deszkák mögé, hogy az élelmet a méhek viszszahordhassák a fészekbe. Ez a mézkészlet könnyen emészthető s a méheknek nincsen ezzel nagyobb munkájuk, hiszen ősszel feldolgozták gyümölcs- és szőlőcukorrá s a kész tápanyaggal gyorsabb a serkentés. A cukorral, vagy cukorlepénynyel való serkentésnek az a hátránya, hogy tavasszal rossz időjárás esetén, amikor a méhek nem repülhetnek ki, a cukrot fogyasztják s a garatmirigyeikben „invertáze enzimet“ termelnek, amely a pempőtermelés rovására megy. A gyomorvész elleni küzdelemben előnyös, ha a családokat télen nem takarjuk. Nem szabad takarni őket akkor sem, amikor a fiasitás terjedni kezd. A fészekben a 35 C fokú hőmérséklet ilyenkor két célt is szolgál: 1. kedvez a fiasításnak, 2. gátolja a noszéma szaporodását. Kajtáraim másfélcolos deszkából készültek, s melegépítményűek. A keretek mérete 39X31 cm. A kaptárak eleje duplafalú, a költőtér hátsó része, pedig hőszigetelő válaszfallal van ellátva. .Télen a kaptársor hátsó részét kátránylemezzel védem. Március közepe táján — az időjáráshoz alkalmazkodva — a kaptárakat szorosan egymáshoz teszem, s közéjük welitlemezeket helyezek, hogy a kaptárak oldalfalai is szigetelve legyenek. így a fiasitás is oldalirányba terjed. Továbbá nagy gondot fordítok arra, hogy az anyának állandóan helye legyen a fiasításra, szükség esetén lépeket is akasztok a fészekbe. Elelemhiány esetén a válaszdeszkák mögé keretes élelemkészletet helyezek. Előnyös az is, hogy kaptáraim 12 keretesek. Megjegyzésül még annyit: akáchordás kezdetén a méhész törekedjen arra, hogy minden család sok gyűjtőbogárral rendelkezzen, a fiasitás terjedelme ne legyen nagy, ugyanis a nyílt fiasitás sok mehet leköt, ami a mézhozamban kedvezőtlenül visszatükröződik. SVANCER Ĺ. A Malacky-I Állami Gazdaságban jó szolgálatot tesznek a Tatran B/ll típusú kaptárak. (K. Sz. felv.) Szervezetünk ételéből A Szlovák Méhészek Szövetségének nenincei (nényei) helyi szervezetének tagsága nagyon aktív tevékenységet fejt ki a méhészet szakszerű elsajátítása terén. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy múlt évi szeptemberi tagsági gyűlésükre Magyarországról is hívtak szakelőadót. Kovács István (Örhalom) személyében, akit a Szabad Földműves szakmellékletének olvapő tábora is nagyon jól ismer nfegjelent cikkei nyomán Kovács méhésztárs előadásában ismertette tapasztalatait, a fekvő és rakodó kaptárakban elért méhészkedésl eredményeit. Beszédének nagy részét a méhbetegségek keletkezésére, valamint az ellenük való védekezésre mérte. Továbbá közölte tagságunkkal, hogy náluk a balassagyarmati járásban még nem észlelték ragályos méhbetegség terjedését, pedig a 6 — 10 m széles Ipoly vize ebben nem lenne akadály, mert azt a méhek könnyen átrepülik. A tagság ideológiai fejlődésére is gondot fordítunk. Egyes időszakokat kirándulások szervezésére használunk ki, hogy tagságunk nagy része megismerje hazánk szépségeit. Tavaly pl. Bojnicén voltunk kirándulni, s hazafelé megálltunk Prievidzán, ahol helyi szervezetünk elnöke, Sonar Béla bácsi virágcsokrot helyezett el Dr. Koloman Novácky emlékművénél. A kirándulások már szinte hagyományossá váltak helyi szervezetünknél. Méhészkedésünkről még anynyit, hogy méheink nagy része a fő hordás idején egy nagy akácerdőben gyűjtik a nektárt és a virágport. CSESZKVEN JÄNOS 6 MERRE HALAD MÉHÉSZETÜNK? Az újesztenoő elején szokása az embernek, hogy számbavegye az elmúlt év eredményeit és ezek alapján mérlegelje a kilátásokat a következő évre, esetleg többéves időszakra. Örömmel nyugtázzuk a jó eredményeket, de sajnos, néha felmerülnek aggályok is. Főképp akkor, ha munkánkban akadályokkal találkozunk, amelyeket saját erőnkből nem tudunk elhárítani, és tűrnünk kell, hogy az általunk elképzelt haladás útján nem előre, hanem viszszafelé haladunk. Ilyenkor igyekszünk meggyőzni magunkat, hogy pesszimisták vagyunk és a „Ne szólj szám — nem fáj fejem“ közmondás alapján beletörődünk a megváltoztathatatlanba, nem törődve azzal, hogy hallgatásunkkal népgazdaságunknak és társadalmunknak kárt okozunk. Meggyőződésem szerint a szocializmust építeni akaró méhészek a nagyüzemi méhészetekben látták hazánk méhészetének a felvirágoztatását. A földművesszövetkezetek méhészeteit — fáradságot nem ismerve — mindig segítettük és örömmel ajándékoztunk rajokat, hogy ezek a méhészetek minél előbb a kellő szintre emelkedhessenek. Hová jutottunk ezen a téren? Minden mezőgazdász tudja, hogy a méhek a növények beporzásával, körülbelül tízszer nagyobb hasznot biztosítanak, mint az általuk kitermelt termékekből. Csakhogy ezt a szocialista mezőgazdaság képviselői, főleg az efsz-ek vezetőségei nem akarják a méhészetek értékelésénél figyelembe venni, és csak az eladható terméket veszik alapul. Ezért érthető, hogy a méhészetek passzív eredményt mutatnak ki, s ezért megszüntetik. Ezt az eljárást nem helyeslem. Minden foglalkozásnál a szakképzettség a haladásnak az alapja. Ezért minden bizalmunk a hazánk egyetlen méhészeti szakiskolájának, (amely Lipt. Hrádokon működött) sikeres munkájában volt, amely hivatott volt a méhészek utánpótlását fedezni. Szomorúan vettük tudomásul, méhészeti szaklapunk a „Včelár“ közlése alapján, hogy ez az iskola tanulóhiány miatt, nem egész húszéves tevékenység után, megszűnt. Mi okozhatja a tanulóhiányt? Valószínű, hogy a nagyüzemi méhészkedésre nem kérik a fiatal szakembereket és így a méhészet fejlesztése továbbra is magánméhészekre hárul. Nézzük meg, hogy milyen lehetőségek mutatkoznak a magánméhészetek fejlesztése terén? Szerintem azok legnagyobb része a méhek iránti szeretetből méhéezkedik. Igaz, vannak olyanok is, akiket a méhészetből eredő haszon serkent e tevékenységre. A méhészet nem könnyű és nem is kellemes munka, de a legodaadóbb méhésznek sem lehet közömbös, hogy a munkájának van-e eredménye vagy nincs. A magánméhésznél — a saját munkáját nem számítva — ha a bevétel a kiadásokat csak egy kissé is túlhaladja, meg van elégedve. A régi (maradi) földművelés időszakában a mi vidékünkön a méhészetre ritkán volt ráfizetés. Volt néhány sikeresebb év és sok olyan, hogy a bevétel fedezte a kiadásokat. Ha nem sikerült a hordás az akácról, bizakodtunk a tisztesfű mézelésébe. Ma a talaj rekultivációja sokhelyen az akác eltűnését eredményezi. Tudjuk azt is, hogy a modern agrotechnika nélkül mezőgazdaságunk már el sem képzelhető. „A kombájn után az ekel“ munkamódszer kikerülhetetlen és így a „tarlóvirágról“ a méhészek a jövőben nem is álmodozhatnak. A haladóbb méhészek (és akiknek az anyagi helyzete ezt megengedi), méhészeti ténykedésüket rentábilissá tudják tenni a vándorlással. Sokhelyen azonban a különféle méhbetegségek miatt a vándorlást betiltották, s emiatt a méhészkedés ráfizetéses. Akadnak méhészek, akik ezért a méheiket is olcsón eladják és ha ez nem sikerül, akkor elhanyagolják. Azok a méhészek, akik tagjai a Szlovák Méhész Szövetségnek részesülhetnek családonként 25 koronás betelelési hozzájárulásban. Pénzügyi intézményeink segítik a magánméhészek munkáját, hogy rentábilis legyen, azzal, hogy a mézeladás után 15 méhcsaládig mentesíti a méhészekét a megadóztatás alól. Sajnos, de sok helyen a nemzeti bizottságok dolgozói ezt nem veszik tekintetbe és így sok méhésznek elveszik a kedvét a méhészettől, és vagy megszüntetik méhészetüket, vagpedig a piacon értékesítik mézüket. Szocialista nagyüzemi méhészeteink építésének idejében az 1950-as években iskoláink, úttörőházaink és iskolaigazgatási szerveink segítségével igen sok méhészeti szakkört alaktíottak, és ezek munkája nagyon eredményes volt. Voltak tanulók, akik megszerették a méhészetet. Ez abból is kitűnik, hogy abban az időben, a méhészeti szakosztály nem küzdött tanulóhiánnyal. Az utóbbi időben ezen szakköreink munkáját nem értékeljük kellően, s ennek az lett a következménye, hogy sokhelyen megszűnt, és a megmaradottak munkája pedig korlátozódott, mivel nem kapnak kellő támogatást. Remélem, hogy hiányosságainkat kiküszöböljük. Mezőgazdaságunk vezető szervei kell, hogy értékeljék a méhészet fontosságát a mezőgazdaságban (a növények beporzásánál), nem fogják engedni a méhészetek további megszüntetését a mezőgazdasági nagyüzemekben. Nem tartom lehetetlennek az iskolák természettudományi szakköreinek keretében a méhészeti szakkörök munkájának a felújítását, hogy a tanulóinkkal megszerettessük a méhészetet és Így bebiztosítsuk a kiöregedő méhészeink utánpótlását. Lehet, hogy akadnának jelentkezők a méhészeti szakiskolára is, és azt újra meg lehetne nyitni. Tekintettel arra, hogy a méhészkedés több éven ráfizetéses (főképp azon méhészek számára, akik nem vándorolhatnak), utasítani kellene a nemzeti bizottságokat, hogy tartsák be az érvényes rendeleteket, és ne rójanak ki adót azokra a méhészekre, akiknek tizenöt családnál kevesebb a méhállományuk. A Szlovák Méhész Szövetség alapszervezetei az év első hónapjaiban tartják az évzáró közgyűléseiket, amelyeken részt szoktak venni a központi bizottság kiküldöttei is. Remélem, hogy a vitában elhangzó helyes megjegyzéseket és javaslatokat feljegyzik, s azokat majd felhasználhatják a központi bizottság munkájában, hogy méhészeteink munkáját nagyobb siker kisérje, mint a közelmúltban. BANZI BOLDIZSÁR cSfflilľdlDD «типы»* A ZAVARÄS HATASA A FIASÍTÁSRA (Románia). A nemzetközi méhészeti szervezet hivatalos lapjában az „Apimondia“-ban, a belga Laere azzal foglalkozik, hogy a nyugalmi időszakban a családok megzavarása miképpen befolyásolja a fiasítást. Kísérletei igazolták azt, hogy a zavarás korai fiasításra ösztökéli az anyát. A MÉHSZURKOS MUNKÄSMEHEKROL (USA). Morse érdekes titkokat árul el a méhszurkot (propolist) gyűjtő munkásméhről. Az ilyen méh ritkán fiatalabb 15 naposnál. A ragasztót lábára halmozza, ahogy a virágport szokta. A kaptárban csak ritkán próbálkozik terhének eltávolításával. Megvárja, míg olyan méh nem siet hozzá, melynek ragasztóra van szüksége. Ez aztán leszedi rágójával a méhszurok egy részét. A méhszurok teljes eltávolítása egy vagy több órát is igényel. Megesik, hogy csak másnap szedik le a tapasztó méhek. A méhszurok ekkorra már megkeményedik. A méh néha kimegy a kaptárkijáró környékére sütkérezni, hogy ragasztója megpuhuljon és ezt társai könnyebben leszedhessék róla. A MÉHEK TÄNCA Helyi ismeretekkel nem rendelkező méhek számára más méhek lebegő táncukkal jelzik, hogy a kaptárból milyen irányban találhatók jó méhlegelők. Tapasztalatok szerint ezeket az információkat az újoncok hasznosítják és a jelzett irányba indulnak el. A kísérletekben — amit a szerző részletes cikkben elemez — az újoncok két eltérő irányban lévő méhlegelöre vonatkozó jelzést is figyelembe tudtak venni. A szerző vitatja Wenner és társai álláspontját, akik szerint a méhek lebegő táncának nincs információt közlő szerepe. —szí—
