Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-04-07 / 14. szám

2 SZABAD FÖLDMŰVES 1973. «prftte % Többet, jobban A lakásépítkezés mint a dolgozók életszínvonala növelésének egyik fontos tényezője, legfelsőbb állami és pártszerveink érdeklődésének közép­pontjában áll. Kihangsúlyozta ezt a CSKP XIV. kongresszusa is, amikor határozataiban az ember felőli gon­doskodást, a dolgozók jobb életkörül­ményeinek kialakítását elsőrendű fel­adatként tűzte ki a legközelebbi esz­tendőkre. „A jelenlegi ötéves tervidőszakban az SZSZK Epitkezésügyi Minisztériu­mának építővállalatai 125 403 lakást adnak át használatba a jóváhagyott tervek szerint, ebből Bratislavában 21980 lakásegységbe költöznek majd be az új lakók“ — mondotta a múlt hét folyamán rendezett sajtóértekez­leten Ján Bróska mérnök, az SZSZK épltkezésügyi minisztere. Szlovákiában ez év folyamán 24 588 lakásegységet adnak át az építkezési vállalatok, ami az előző esztendőkben felépített lakásokkal együtt az ötéves terv éveire kitűzött feladat 54,1 szá­zalékos teljesítését jelenti. Ezáltal minden feltételt megteremtettünk ar­ra, hogy az ötéves terv lakásépítési feladatait idejében, tehát 1975 végéig maradéktalanul teljesítsük, jelenleg a lakások minőségi javítása, jobb kidol­gozásuk, felszerelésük feladata került előtérbe. A lakásépítés minőségi javítását je­lentős mértékben segíti elő az újon­nan létesített bratislava-petržalkai, valamint a prešovi korszerű házgyá­rak, panellkészítő telepek üzembe he­lyezése. Az új konstrukciós rendszer általános bevezetése, amelyet az épít­kezési üzemek gyakorlatilag már ez évben is alkalmaznak, többek között elősegíti az épített lakások jobbminő­ségű kiképzését. Az említett két pa­­nellgyártó telep még a folyó évben 860 új lakásegységet készít el. Az új házgyárak mindegyikének évi kapaci­tása teljes üzemelésük esetén 2000 la­kás előállítása lesz. Pillanatnyilag még komoly hiányos­ságot észlelhetünk a lakótelepek köz­üzemi ellátottsága terén. Számos építkezési vállalat a lakásépítést he­lyezi előnybe, mivel ez nagyobb hasz­not hoz, s így az üzlethálózat és egyéb szükséges közmű építése hátra­marad. Ezért az építkezésügyi minisz­térium az egyes építkezési vállalatok kapacitását igyekszik úgy kihasznál­ni, hogy a közmüvek objektumainak tipizálását szorgalmazva, a lakótele­pek kompletizálásának ez a kelléke se legyen mostohagyerek. Építőipari vállalataink az elmútl időszakkal szemben még nagyobb mértékben használják majd fel a szovjet ház­gyárak, építőipari vállalatok tapasz­talatait, hogy munkájuk eredménye­sebb legyen, s az építkezések minősé­ge tovább javuljon. —en— Д szovjet hadsereg felszabadító harcának második szakasza a szovjet—német front déli szárnyán 1944. október 29-én kezdődött és 1945. február 13-ig tartott. Magyar­­ország felszabadításában a második és harmadik ukrán front katonái vet­tek részt, akik a balatoni védelmi operáció után megkezdték Magyaror­szág felszabadításának második sza­kaszát, az úgynevezett bécsi operáció fedőnév alatt, amely március 16-től egészen 1945. április 4-ig tartott, ami kőris a dicső szovjet katonák teljesen felszabadították Magyarország népét a hitleri fasiszták igája alól. Ennek az operációnak Magyarország felsza­badítása mellett a végcélja Bécs be­vétele volt. A támadó harcokban a balszárnyon, a Dunától délre a második ukrán front, valamint a 46. szovjet hadserg tört előre Győr és Bécs irányába. A jobbszárnyon Tolbuchin marsall pa­rancsnoksága alatt, a harmadik ukrán front 4. és 9. gárdahadsereg, valamint a 6. tank-gárdahadsereg az 1. bolgár hadsereggel mért megsemmisítő csa­pásokat a fasiszta hadsereg maradvá­nyaira Pápa—Sopron és Bécs irányá­ban. A fő feladat az volt, hogy a nagykanizsai térségben északról be kell keríteni a német hadsereget és így annak egységeit felmorzsolni. A bécsi operációt három szakaszra oszthatjuk fel. Az első március 16-tól 25-ig tartott, amikoris a két ukrán front katonái Esztergom és Székes­fehér között áttörték a német védel­mi vonalakat és elérték a Vértes hegység, valamint a bakonyi erdők nyugati lejtőit és így megteremtették a gyors előrenyomulás lehetőségeit Bécs irányába. A második szakasz március 26-tól április 4-ig tartott, amikor a 2. és a 3. ukrán front kato­nái észak-nyugat irányba üldözték az ellenséget és teljesen felszabadítot­ták a sokat szenvedett Magyarország lakosságát. Magyarország fölött tehát 1945. áp­rilis 4-én sok-sok küzdelem és vér­áldozat után végre győzelmesen lobo­gott a szabadság zászlaja. A felszaba­dítók azonban nem pihennek. A szov­jet és bolgár egységek átlépik a ma­gyar—osztrák határt, hogy az ott élő népeknek is meghozzák a szabadsá­got. A bécsi operációt egybekötötték a 2. ukrán front bratislavai és brnói hadműveleteivel, amelyek március 25-én kezdődtek meg. A Duna északi részében lezajlott harcok első szaka­sza április 5-én fejeződött be, amikor a szovjet egységek Nyugat-Szlovákia felszabadítása után elérték a Dunát és a Morva folyót. A 46. szovjet had­sereg sikeres és gyors előrenyomulá­sa Bécs irányában, elősegítette Brati­slava kevés veszteséggel járó felsza­badítását is. Bratislava tehát Magyar­országgal együtt szabadult fel és ezért szintén április 4-én ünnepli azt a felejthetetlen napot, amikor a le­gendás szovjet katonák békét, boldog­ságot hoztak a sok megpróbáltatáson, szenvedésen keresztül ment polgárok­nak. A bécsi operáció nagy politikai és stratégiai jelentőséggel bírt. A szovjet katonák szétverték a német „Süd“ hadsereg csoportját, amely megszáll­va tartotta Nyugat-Magyarországot és Bécset. A 2. és 3. ukrán front katonái az ellenségnek a felszabadítási har­cokban jelentős veszteséget okoztak. Többek között foglyul ejtettek 130 ezer ellenséges katonát és tisztet, 1345 tankot és önjáró ágyút, valamint 2250 ágyút zsákmányoltak. A fasisz­ta Németország elvesztette az utolsó szövetségesét a Szálasiék által rém­uralomban tartott Magyarországot, amelynek fegyveres erejét a szovjet egységek teljesen likvidálták. Ma­gyarország népe számára megnyílt a demokratikus fejlődés és a forradal­mi változások útja. Ján Miőátek, alezredes OTA ŠÍK BUKÁSA Hazánk népe az ország népgazdaságának konszolidációja után egyre nagyobb mértékben elítéli Óta Sík volt csehszlovák közgazdász azon revi­zionista politikáját, amely az ún. piaci politika hangoztatásával káoszt és inflációs jelenségeket idézett elő. Az agyonreklámozott közgazdászt az általa annyira imádott Nyugaton is vereség érte. „A harmadik út“ című legújabb könyvét a nyugati kritikusok is elítélték és egyhangúlag elutasí­tották. Šík szemére vetették a súlyos szakmai tévedéseket és cikkekben, valamint előadásokban rámutattak arra, hogy a gazdasági életben nem létezik semmiféle harmadik út, csak kapitalista vagy szocialista. Síknak szégyenszemre búcsút kellett mondani a bázeli Egyetemnek is, ahol szocializmust gyalázó revizionista előadásait tartotta. Tehát kivetette az a világ is, amelynek megbízásából áruló módra olyan sok kárt tett szocialista hazánknak. 28 éve lobog a szabadság zászlaja Határozottabb politika... Egyiptomban sok belpolitikai küz­delem után felesküdött az új kor­mány. Világszerte találgatások foly­nak, vajon az átalakított kormány enyhébb vagy szilárdabb politikát folytat-e majd az izraeli agresszorral szemben és milyen lesz az álláspont­ja a palesztin felszabadító mozgalom­mal kapcsolatban. Az új kormány élén most Anvar Szadat egyiptomi el­nök áll és helyén maradt Mahammed Hasszán El-Zajjat külügyminiszter és több döntő jelentőségű tárcával ren­delkező miniszter is. A jelentések szerint 16 új miniszter kapott tárcát az egyiptomi kormányban. Tehát a kormánynak 16 új minisztere van. Szadat köztársasági elnök a kormány­­átalakítást azzal indokolta, hogy a hátország maximális felkészítésével az eddiginél jóval nagyobb előkészü­leteket kell tenni a felszabadító harc­ban. Az elnök döntését azzal magya­rázta, hogy az Amerikai Egyesült Ál­lamok továbbra is ellenséges maga­tartást tanúsít a haladásért és függet­lenségért küzdő arab államokkal szemben és az agresszor Izraelnek pe­dig újabb korszerű fegyvereket szál­lít. Ebből pedig arra lehet következ­tetni, hogy az összecsapás előbb­­utóbb elkerülhetetlenné válik. Az USA-nak vannak olyan törekvései, hogy Egyiptomot ún. szakaszos kapi­tulációra bírja Arról van szó, hogy az arab államokat igyekszik egymás­tól elidegeníteni, az egységet az ed­diginél még jobban szétforgácsolni, és végső fokon olyan nyilatkozatokat akar tőlük, amelyekben egyetértenek a megszállt területek jelentős részé­nek feladásával. Napvilágot láttak már olyan javaslatok is, hogy az Ame­rikai Egyesült Államokat az arab or­szágok óriási olajtartalékaival lehet­ne befolyásolni. Azonban, amint a haladó erők erre rámutatnak, erre nincs semmi remény, mert a világ legnagyobb imperialista hatalma hosszú időre az izraeli agresszorhoz szegődött, és a világnak ezt a hábo­rús tűzfészkét totvább szítja. A közel-keleti prognózis egyelőre nem sok jóval bíztat. Az amerikai re­pülőgépek például a Földközi-tenger afrikai partvidéke fölött, különösen az egyiptomi—líbiai tengerpart men­tén rendszeres légi felderítést végez­nek. Ismeretes, hogy líbiai vadászgé­pek az elmúlt napokban egy olyan amerikai repülőgépre nyitottak tüzet, amely megsértve az ország felségte­rületét, kém-felderítést végzett. Az arab országok szóvivői megállapítják, hogy olyan katonai akciókról van szó, amelyeket Izrael javára, az arab álla­mok ellen hajtanak végre. Tehát min­den jel arra vall, hogy az amerikai imperialista kormány a legmesszebb­­menően támogatja Izraelt és ezzel fel­bíztatja azt egy esetleges újabb ag­resszióra. Az elmúlt napokban az izraeli hadsereg nagyarányú hadgya­korlatot tartott a megszállt arab te­rületeken erőfitogtatás céljából. A- zonban az arab országok, főleg az új egyiptomi kormány, egy tapodtat sem hátrál és Szadat elnök már többször is hangsúlyozta, hogy minden erővel támogatják a palesztin ellenállási mozgalmat, amely több túlkapása el­lenére is kérlelhetetlen harcot hirdet az imperialista csatlós Izrael ellen és követeli, hogy hazáját adják vissza a palesztin népnek. Persze Közel-Kele­ten nagyon sokoldalú a helyzet ren­dezéséért való küzdelem. A legna­gyobb probléma az, hogy nem jön lét­re egy olyan erős, egészséges arab egység, amely vérnélküli harccal, dip­lomáciai síkon is meghátrálásra kény­szerítené az agresszort. Sőt a Husz­­szein-terv szerint minden arab állam­ban be kellene szüntetni a palesztin ellenállási mozgalomhoz tartozó ge­rillák tevékenységét és egyes meg­szállt területek átadásával baráti job­bot kellene nyújtani Izraelnek. Az arab országok államférfiéi az elmúlt hetekben több esetben jártak Moszkvában, ahol tárgyaltak a Szov­jetunió legfelsőbb párt- és állami képviselőivel. A Szovjetunió minden esetben messzemenő támogatásáról biztosította a függetlenségükért küz­dő arab népeket. Tömören és szaba­tosan: megfogalmazta álláspontját, amely szerint a megoldás kulcsa az, hogy az izraeli agresszor az összes megszállt területeket visszaadja a pa­lesztin népnek. Az új egyiptomi kor­mány nyilatkozatában is ezt az elvet hangoztatja és minden erejével arra törekszik, hogy ezt valóra is váltsa. Az elkövetkező hetekben úgy látszik a közel-keleti helyzet rendezése újra a világpolitika központjába kerül és több olyan diplomáciai csatározásra számíthatunk, az arab országok, főleg Egyiptom részéről, amelyek végülis elősegítik majd e tűzfészek felszámo­lását és a problémák rendezését. (balia) lazef Lénái etvtárs 50 éves (Folytatás az 1. oldalról.) igyekezett átültetni a XIV. pártkong­resszus Irányelveit, valamint Szlová­kia Kommunista Pártja kongresszusai­nak határozatait. Jelentősen segít megszilárdítani a dolgozók között a párt vezető szerepét. Jozef Lenárt elv­­társ a becsületes, önfeláldozó, sze­rény kommunista, "az igazi csehszlo­vák hazafi mintaképe, akinek élete a nép jobb életéért, a szocialista haza virágzásáért kifejtett termékeny mun­kával van telítve. Mint politikus és államférfi az internacionalista esz­mékhez híven, következetesen töre­kedik a szövetséges Szovjetunióval való barátság elmélyítésére, a szocia­lista világrendszer államaival való sokoldalú együttműködés megszilár­dítására és ezek népei egységének megteremtésére. Aktív tevékenységé­vel hozzájárul a nemzetközi munkás­mozgalom köré tömörült erők egysé­gének megteremtéséhez, valamint a világbéke megőrzéséhez. Jozef Lenárt elvtárs népünk érde­kében kifejtett érdemdús munkájáért számos kitüntetést kapott. Többek között a Februári Győzelem Érdem­rendjével, Az építésben szerzett érde­mekért című kitüntetéssel és több emlékéremmel jutalmazták e harcos kommunista gyümölcsöző munkáját. Születésének évfordulóján olyan igazi osztályhű kommunistát köszönthe­tünk, aki a marxista-leninista elvek­kel felvértezve a legkritikusabb idő­szakban sem ingott meg és követke­zetesen védelmezte a szocializmus alapjait a jobboldali revizionista és antiszocialista erők ellen. Kívánjuk, hogy még sok esztendőn keresztül jó egészségben munkálkodjon szocialista hazánk fejlesztéséért. Jozef Lenárt elvtársat, a CSKP KB elnökségének tagját, az SZLKP KB el­ső titkárát — a vezető párt- és állami tisztségekben kifejtett sokéves oda­adó tevékenységéért — Ludvík Svo­­boda köztársasági elnök a Köztársa­sági Érdemrenddel tüntette ki. E kitüntetéshez, amit Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára nyújtott át az ünnepeltünk, mi is szívből gra­tulálunk. Száműzzük a tetanuszt A Szlovák Szocialista Köztársaságban az egészségügyi dolgozók előtt igen nagy feladat áll, mert 1973—74-ben megközelítőleg 2 millió polgárt kell beoltani tetanusz (merevgörcs) ellen. A nőket 25, a férfiakat pedig 30 éves kortól oltják be. Ez azért alakult így, mert a lányokat 15 éves korukban oltották be az Iskolában, amint ismeretes, a fiúkat pedig a tény­leges katonai szolgálat idején. A tetanusz elleni injekciók hatása átlago­san 10 évre terjed ki. A főhigiénikus tájékoztatása szerint először az üzemek dolgozóinak oltására kerül sor, mégpedig fél év alat három ízben, az egészségügyi körzetekben pedig a tervek szerint szeptemberben kezdődnének az oltá­sok. Bár a tetanuszban megbetegedők száma nem nagy, azonban mégis aktí­van kell ellene küzdeni, mert a betegek 50 százaléka belehal a fertőzésbe. Gyógyításuk a legkorszerűbb módszerekkel Is rendkívül körülményes és költséges. A nagy akcióval teljesen száműzni akarjuk a tetanuszt és ha sikerül minden polgárt beoltani, akkor sebesülések, balesetek esetén nem szükséges majd az azonnali tetanusz elleni oltás. Az oltási akció rendkívüli nagy erőfeszítést követel az egészségügyi dolgozóktól és teljes sikert csak úgy érhetünk el, ha a Vörös Kereszt tagjai, valamint a nemzett bizottságok képviselői is segítenek, a polgárok pedig saját érdekükben fegyelmezetten járulnak oltásra a kitűzött időben. A felsőbb fórumokon elhangzottak olyan javaslatok is, hogy a személy­azonossági Igazolványokba jő lenne két oldallapot meghagyni egészség­­ügyi bejegyzésekre, amelyekben többek között helyet kapna, hogy az Illető polgárnak milyen a vércsoportja, mikor és ml ellen lett oltva és milyen betegségeken ment keresztül. Természetesen erre a közeljövőben még nem kerülhet sor, mert tisztázni kell, hogy jogi szempontból milyen betegséget lehet bejegyezni a személyazonossági igazolványba, de mint kezdeményezés pozitívan értékelhető, mert az a célja, hogy minél ered­ményesebben harcolhassunk a betegségek ellen és többet tehessünk or­szágépítő polgáraink érdekében. —J— Bővítik a A trebiáoví fterebesi) járásban a mezőgazdasági dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása érde­kében már több éve eredményes ver­seny folyik. A sikerek ellenére azon­ban meg kell mondani, hogy egyes szövetkezetekben nem élnek a lehető­ségekkel, többek között ezt bizonyít­ják az egységes földművesszövetkeze­tek zárszámadő gyűlésein elhangzott bírálatok Is. A problémával kapcsolatban elbe­szélgettünk Szűcs Gyula elvtárssal, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságának titkárával, aki elmondotta, hogy felülvizsgálják és elemzik a jelenlegi helyzetet és az előzetes észrevételek alapján máris úgy döntöttek, hogy az eddigi ver­senyt lényegesen bővítik. A mezőgaz­versenyt dasági üzemek dolgozél az előző években utak, szociális berendezések, üzemi lakások építése, közös étkez­dék, szövetkezeti bölcsődék, óvodák létesítése és építése, valamint a gaz­dasági udvarok szépítése érdekében versenyeztek. Az új versenykritériu­mok szerint a kötelezettségvállalások­ban szerepel a javítóműhelyek rend­­bentartása, a kiselejtezett gépek gyors értékesítése és az Istáílőtrágya naponkénti kiszállítása. Ezek szintén hozzájárulnak a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításához és a gazdasági udvarok szebbé tételéhez. A titkár szerint a győztes szövetke­zet már idén 70 000 koronát nyerhet, de emellett az élenjárók közül még jénéhányan részesülhetnek jutalom­ban. —i— • AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLA­MOK kormánya több mint 10 ezer polgári személynek álcázott katonai tanácsadót hagyott Dél-Vietnamban és ugyanakkor fokozza a bábrendszer­nek nyújtott fegyverszállltmányokat is. • A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÄRTJA és a Finn Kommunista Párt küldöttségének tanácskozásáré] köz­leményt adtak ki, amely hangsúlyoz­za, hogy a két ország együttműködé­sére igen pozitív lehetőségek nyíltak. • AZ OJ EGYIPTOMI KORMÁNY akcióprogramja szerint szorosabb lesz az együttműködés a népi gyűléssel és az Arab Szocialista Unióval. Többek között tervbe vették a lakosság meg­élhetési költségeinek csökkentését'is. • AZ UTÓBBI TlZ ÉVBEN a Szov jetunió és a többi szocialista ország közötti árucsere csaknem kétszeresé­re növekedett. Igen nagy jelentősége van az együttműködés szempontjából a Barátság Olajvezetéknek és a Béke energiaszolgáltató rendszernek. Bul­gária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió mintegy 20 milliárd kw/ óra energiacserét bonyolított le. • títo jugoszláv Államfő és pártelnök csütörtökön egy üzemi munkásgyűlésen beszédében hangsú­lyozta, hogy meg kell erősíteni a pártvezetést, mert enélkül nem lehet megoldani a társadalmi és gazdasági problémákat. Árleszállítás A Szövetségi Arhlvatal közölte, hogy 1973. április 1-től leszállították néhány közszükségleti cikk árát. Az árleszállítás a műszálas fehérneműre, a krepp-poliamid női harisnyára, ha­risnyanadrágokra, műszálas függö­nyökre, téli cipőkre, hűtőszekrények­re, villamosított háztartási gépekre vonatkozik. Április 1-től érvénybe lép az átme­neti Ideiglenes elszállásolás egységes árjegyzéke is, ezzel egységessé teszik az elszállásolási intézményekben és a magánlakásokban' levő elszállásolás különböző árait.

Next

/
Thumbnails
Contents