Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-31 / 13. szám

GyépüSö madárvilágunk védelmében

Herman Ottó, a század elején elhunyt Európa hírű magyar természettudós, a madarakról szóló egyik könyvében ezt írja: „A madarak szavától hangos az erdő, s lelkemből lágyan kelnek útra ezek a dallamok, felerősödve, mint a bércek visszhangjai!“ Majd felsorolja azokat a fajokat, amelyek léptennyomon ott zengenek a feje felett, erdei sétái idején.

Ma a szántóföldek, gyümölcsösök és más ültetvények szinte mind mesterséges életközösségek, s rajtuk többé-kevésbé sikeres lehet a kártevők elleni védekezés. Ezzel szemben az erdő ma is közel van ősi természetes életközösségéhez, így itt a vegyszeres védekezés veszélyesebb, mint más helyeken. A vegyszeres védelem nemhogy helyreállítaná erdeink életfontosságú biológiai egyensúlyát, hanem sok rovart, állatot elpusztítva még jobban tönkreteszi.

Tekintettel az erdőségek nagyságára, az ilyen mesterséges beavatkozás csak kisebb területeket érinthet. Azért a szakértők is keresik a védelem „természetesebb“ útját. A legfontosabb és egyelőre az egyedül járható út — az erdőben fészkelő madarak mesterséges úton való telepítése, mivel egyre kevesebb a cserjés aljnövényzet és a fészkelésre alkalmas korosabb odvas fa.

Az odúlakó madarak számát felszaporíthatjuk fészekodúk kihelyezésével, mint ahogyan

erről már az előzőkben is szóltunk. Az így kialakított „madárvédelmi bázisból“ a távolabbi erdőrészekbe is eljuthatnak. Természetesen télen etetőket is ki kell helyeznünk, hogy biztosítsuk a megcsappant élelmet.

Az erdőn élő madarak a talajszinttől egészen a koronaszintig, sőt a felette lévő légiteret is egyenletesen kitöltik. Aszerint, hogy melyik régióban zajlik életük nagy része, feloszthatjuk őket: a talajon élőkre, a cserjéket, bokrokat kedvelőkre és a koronaszintben tartózkodókra.

Az erdő talaján élők közül említést érdemel legkisebb madarunk egyike, az ökörszem. Csak valamivel nagyobb a királykánál. Súlya 7,5—11 gramm. A nyirkos talajú erdőségek, patakvölgyek madara. Jóformán kizárólag állati táplálékkal, főleg rovarokkal él. A legrejtettebb rovartanyákat kutatja fel, főleg bogarakat fogyaszt (apró ormányos és levélbogarait). Ezen kívül kedveli az apró csigákat, legyeket, hernyókat és a hangyákat is.

A búbos banka legszívesebben az erdőszéleken tartózkodik. Tarka, rigónagyságú madár, fején kettős tollsorból álló bóbitával. A földön gyűjti öszsze apró káros rovarokból álló táplálékát. El-ellátogat az erdővel határos rétekre, legelőkre, parkokba, de a nagyobb háztáji kertekbe is. Szántásokon pusztítja a drótférgeket,

sáskákat, főként a lótetűt. A citromsármány elkerüli ugyan a zárt edőket, de a tisztásokat és erdőszéleket felkeresi. Veréb nagyságú. Nagyon hasznos, főleg rovarokkal táplálkozik, s kicsinyeit is ezzel eteti. Nagy ellensége a burgonyabogárnak. Téli vándorlása idején gyommagvakkal, gazdasági udvarok hulladékával él.

A feketerigó felkutatja az erdő avarját és az ott rejtőző bábokat, petékét, rovarokat pusztítja. Legfontosabb tizedelője a szúnyogálcáknak, a pattanóbogarak lárváinak, és a bagolypille bábjainak. Fogyasztja a meztelen csigákat is.

A baglyok közül az erdei fülesbagoly, a macskabagoly és a kuvik pusztítja az erdők egér- és pocoktanyáit, de nem vetik meg a rovarokat sem.

Cserjék és bokrok lakója a fülemüle. A hímek szép hangja közismert. Rovartáplálékát az avar közül szedi össze vagy az ágakról és levelekről gyűjti. A fatörzseken tevékenykednek a harkályok, ezeknek az erdő életközösségében lezajlott szerepükről már nagyon sok vita folyt. Igaz ugyan, hogy a fák héjának kilyuggatásával, felsértésével némi kárt is okoznak, de közvetlen és közvetett hasznuk ezt százszorosán felülmúlja. Nyári táplálékuk 40—50 százalékban a farontó rovarok álcái. Pusztítják az apácalepke szőrös hernyóit, a cserebogarakat és fenyőcincér lárváit. A tölgyilonca elszaporodásakor

szinte kizárólag ezzel táplálják fiaikat a nagy fakopáncs fejlett példányai. Ugyanúgy az erdészetnek hasznos a közép és kis fakopáncs, valamint a fekete harkály is. Közvetett hasznuk, hogy az általuk készített odúkba fészkelhetnek később más hasznos énekesek is.

Erdeink koronaszintjében —

a fák és cserjék lombja között — többféle cinegét találunk. A kék cinege kimondottan erdőlakó madár, de a fákban gazdag kertekben is megmarad. Naponta 600—700 kisebb rovart fogyaszt. 80 százalékban él rovarokkal, ebből 78 százalék kártevő fajta. A többi cinegefajok is fel-felkeresik az erdőket, főként ősszel és a tél folyamán.

A gerle nagyságú kakukk szintén szorgoskodik az erdők koronaszintjében. Nagy rovarpusztítása miatt szintén a leghasznosabb erdei madarak egyike. A sárgarigó viszont nagy mennyiségű lágytestű hernyót és igen sok cserebogarat pusztít.

Végezetül legalább név szerint megemlítjük még azokat a hasznos madarakat, amelyek segítenek megteremteni az erdők biológiai egyensúlyát. Ilyenek a csuszka, fakusz, erdei pacsirta, vörösbegy, tövisszúró gébics, a szörke és az örvös lágykapó stb.

JUHÁSZ ÁRPÁD, prom. biológus

ZÖLDSÉGTERMESZTÉS. Hajtatóházban a tápanyagokat fejtrágyázással (trágyalé, műtrágya-oldatok) pótoljuk. Permetezzünk a kártevők és betegségek ellen. Melegágyi hajtatásban az uborka elsőrendű oldalhajtásait vissza kell csípni 4—5 levélre.

A palántanevelő ágyakban a palántákat levegőzéssel, később az ablakok leszedésével eddzük, így előkészítjük azokat a kiüitetéshez. A melegágyakban elvégezzük a gyomlálást és permetezést. Nem szabad elhanyagolni a rendszeres öntözést sem. A kiültetett palánták után visszamaradt melegágyakat hajtatással (paradicsom, paprika, uborka) hasznosítjuk.

Szabadföldön — a hosszéra nyúló igen enyhe, lavaszias tél következtében eltolódott munkák sürgősségi sorrendjét állapítsuk meg és gondoskodjunk

az esetleges változtatás szükségleteiről. Fejezzük be a burgonya és a dughagyma, továbbá a hidegre kevésbé érzékeny palánták kiültetését, a borsó és az aprómagvú zöldségfélék vetését. A korábbi vetéseket fogasoljuk. Ültessük ki a maghozó dugványokat. Készítsük elő a talajt az előnevelt palánták kiültetéséhez, valamint a szabadföldi ágyakat a hosszútenyészidejű káposztafélék palántaneveléséhez. Ápoljuk gondosan a melegágyi pótvetéseket, hogy palántahiány miatt veszteségünk ne legyen. A kiürült palántanevelő ágyakat hasznosítsuk hajtatással.

Ültetéshez, vetéshez a talajelőkészítést tárcsázással, boronálással végezzük. Előnevelt káposztafélék, saláta, esetleg a hónap végén az időjárástól függően a paradicsom kiültetése is sorra kerülhet. Vessük el a kabakosokat (uborkát stb.). A kiültetett növények és a kikelt magvetések talaját porhanyítsuk.

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS. Termógyümölcsösben a tavaszi munkák befejeztével kiadósabb csapadék után lazítsuk a talajt. Bőséges termés jelentkezése esetén célszerű a talajmunka

előtt fejtrágyázni. Végezzük el az időjárásnak megfelelően az esedékes terméstvédő permetezéseket, különös súlyt helyezve az almamoly, a varasodás, a lisztharmatfertözés és a polos kaszagú darazsak, valamint a levéltetvek elleni védekezésre. Az almagyümölcsűeket nagy termés jelentkezése esetén fejtrágyázzuk termőfa-egységenként 2—3 kg, a csonthéjasgyümölcsííeket pedig 1—1,5 kg nitrogén műtrágyával.

Fiatal gyümölcsösben a fákat a levéltetvek kártétele ellen —■ amint megjelenésük megfigyelhető — permetezzük. A fiatal fák tányérját kapáljuk meg sekélyen és árnyékoljuk le szalmás trágyával, tőzeggel. Száraz időjárás esetén elsősorban az újonnan telepített fákat öntözzük meg, ritkábban, de bőségesen.

Bogyósgyümölcsűeknél fejtrágyázással egybekötött sekély talajmunkát végezzünk. Permetezzünk az amerikai egreslisztharmat, a ribiszke levéltetű, a málna és az eper gombabetegségei ellen.

SZŐLŐTERMESZTÉS. Termőszölűben pótoljuk a hiányzó tőkéket; homoktalajon, illetve saját gyökéren élő szőlőben

bújtatással, esetleg döntéssel, kötött talajon gyökeres oltványnyal vagy aianyvesszőve). A porbújtatásokat lehúzzuk, a szálvesszőket kikötjük. A kilazult karókat helyre igazítjuk, valamint rendbehozzuk a huzalos támrendszert. A télire takaratlanul maradt és gyomosodó szőlőkben mélykapálást végzünk. A hónap második felében elérkezik az első kapálás, a mélykapálás ideje. Amikor talajmenti fagyra számíthatunk, a kapálást szüneteltessük, mert firssen kapált talajon erősebb a lehűlés. Fel kell készülni a kései tavaszi fagyok elleni védekezésre, esöztető berendezések üzembehelyezésével, esetleg füstöléssel.

Oj szőlő símavesszös telepítésénél, ültetéskor a símaveszszöket alaposan szorítsuk be a földbe. Gyökeres vesszőt, illetve oltványt, fúró után gondos tömítéssel — iszapolással, gödörbe pedig alapos betaposással — ültetünk.

Szaporítóanyag előállítása esetén előhajtatott oltványokat iskolázunk: a símavesszöt iskolázás előtt jól beáztatjuk. Iskolázás után következik a sorközök lalajlazítása, kapálása.

BÖZNER MIKLÓS

Az alanyvessző feldolgozása során 1, 2, 3-ríigyes gyökeres alanydugványok előállítására kiválóan alkalmas nagymennyiségű hulladékanyag keletkezik. Ezekből a szabványszerűen feldolgozott alanyvesszőkből több alany rügydugvány elkészíthető. Ha az alanyvesszőt a tél folyamán dolgozzák fel, gondoskodnunk kell (erre alkalmas pincében, vermelőben vagy a szabadban) a dugványozás céljára átválogatott, vesszőanyag minőségének, teljes biológiai értékének megőrzéséről.

AZ ALAPANYAG ELŐÁLLÍTÁSA

(1. év. Gyökeres alany-rügydugvány termelés.)

Rügydugvány-iskolát ősszel 40—60 cm mélységben megforgatott, szerves- és műtrágyákkal jó táperőben tartott talajokon létesíthetünk. Akkor dugványozzunk, amikor tavasszal a talaj hőmérséklete 10 °C fölé emelkedett. Legjobban beváltak a kétrügyes dugványok. Az alanyvessző feldarabolásakor a rügy alatt 0,5—1 cm, a rügy felett 3—4 cm csonkot hagyjunk. Az így előkészített és kötegelt rügydugványt 2—3 napig vízben áztatjuk. Hasznos gyökérserkentőszeres kezeléseket is beiktatni. Sortávolságnak 80— 100, tőtávolságnak 5—7 cm-t ajánlunk. A kitűzdelés 8—10 cm mély árokba történjék, a gyökér- és a szárpólus felcserélése nélkül. A dugványozás során használjuk a drótférgek

és pajorkártevők elleni Lidenál —Gamacid talajfertötlenítőket. Ez után a kétrügyes dugványiskolát 7—10 cm magas bakháttal takarjuk.

Az öntözés a dugványiskola eredésének, fejlődésének egyik legfontosabb művelete. A gyökeresedés és a hajtásnövekedés megindulása után kezdjük el. Az öntözések számát a csapadék természetes mennyiségéhez igazítjuk. Tapasztalatunk szerint jó eredési-gyökeresedési arány eléréséhez 3—5 öntözés is szükséges. Az öntözés során kiválóan érvényesülnek a fejtrágyák is.

A talajmunkák döntően meghatározhatják az alany-dugványiskola fejlődését. Az öntözés, vagy az esőzések után a felcserepedett sorközöket és a bakhátakat egyaránt, állandóan lazán és gyommentesen kell tartani. Az utóbbiakat augusztus közepe után lebontjuk. Ha a hajtások megerősödtek, gondoskodni kell ezek alacsony egy-, vagy kétsoros huzallal történő kitámasztásáról, másképpen elborítják a sorközöket, s lehetetlenné teszik a zöldmunkákat, vagyis a hajtásválogatást (csupán 1—2 legfejlettebb hajtást hagyjunk meg), a hónaljazást, esetleg a hosszú hajtások csonkázását (hegyelését).

Az alany-dugványiskola növényvédelmét az első évben nem szükséges 2—3-szori permetezésnél többre tervezni. Különösen eredményes a permetezéssel egybekapcsolt lombtrágyaszerek használata.

Ősszel, lombhullás után az iskolát kézi vagy gépi erővel befedjük.

OLTVÁNYKÉSZÍTÉS

II. év. Gyökeres alany-rügydugványiskola beoltása helyben, zöldoltással.

Tavasszal, március végén ajánlatos a rügydugványiskolát kinyitni, majd egy rügyre viszszametszeni. Az első és legfontosabb teendő ezúttal a megfelelő, zölden leoltható hajtás nevelés. Különösen nagy gondot kell fordítani a hajtásválogatásra, a hajtások huzalos kitámasztására.

Az előnevelt gyökeres alanyrügydugványokat május közepétől június közepéig zölden, helyben beolthatjuk. Egy dugványon két hajtást is nevelhetünk, mindkettőt beoltva. Ez az eljárás növeli az eredés biztonságát. Ha mindkét oltás megered, az egyiket később, az iskola kitermelésekor esetleg az oltvány elültetésekor eltávolítjuk.

Az előállított oltvány teljes hossza 33—38 cm-es. A begyűjtött oltóhajtásokat lehetőleg azonnal, de árnyékos helyen tartva, még aznap használjuk fel. Minden egyéb módszert felülmúlva legmegfelelőbb a Leskó-féle PVC hüvelyes zöldoltás — 4, 6, 8 mm átmérőjű és 3 cm-es darabokat használunk). A Vitemol 2 paraffinemulzió használata 15—30 Vokal is növeli az eredési. ■

Naponta egy gyakorlott oltómunkás teljesítménye 400—600 oltvány. Tapasztalat szerint e módszer könnyebb, biztosabb, finomabb munkát követel, mint a tőkepótlásnál megszokott alanyhajtások leoltása, mert a megszokottnál gyengébb, vékonyabb alapanyaggal dolgozunk.

Az iskolát 6—10 naponként újra vizsgáljuk át. Távolítsuk el az újrafejlődő alany-hónaljhajtásokat. A meg nem eredt zöldhajtásokat, vagy az előzőleg gyengének talált hajtásokat oltsuk be.

A beoltott alany-rügydugványiskola fenntartásának munkái az oltványiskolákéhoz képest kiegészülnek az alany-hónaljhajtások rendszeres eltávolításával. A túl hosszúra nőtt nemes hajtásrészt az 5—6. rügyemeletnél visszatörjük.

Ősszel, lombhullás után az oltványiskolát felszedjük és megválogatjuk.

Ez az oltványkészítési módszer gazdaságos, mert hulladékanyagot is értékesíthet, elmarad a kézbenoltással készült oltvány előállításának számos, közismert költségtényezője; az eredési arány ez utóbbinak 2— 3 szorosát is eléri, I. osztályú anyagot ad, és biológiailag értékesebb oltványt eredményez. A módszerrel pótolt, vagy telepített ültetvény 1—2 évvel előbb fordul termőre, és fölöslegessé válik a döntés művelete.

Forrásmunka alapján (G. J.)

Ma már a kiskert-tulajdonosok is ismerik a süllyesztett úgyás előnyeit, egyes kora tavaszi és késő őszi növények sikeres termesztésére. Erre a célra a drága deszka helyett a szőlővenyigét is fel lehet használni. Metszés után kötegelve addig tároljuk, amíg a sürgős tavaszi munkák tartanak. Ráérő időben a kötegeket kibontva, nagy edényben 2 */«-os Ortho- Phaltán oldatban „átmossuk“, hogy az esetleges kórokozók elpusztuljanak. A kijelölt ágyáslerületet kb. 50 cm mélységbe kiássuk. Az ágyás fala mentén a földbe szurkáljuk a venyigét, majd szükség szerint a sarkokra vert karóhoz műanyaghuzallal erősítjük. Talajnak komposzttal összekevert földet használunk, s ezzel annyira feltöltjük az ágyást, hogy a belső mélysége 25—30 cm legyen. Ebbe már kevés öntözéssel szamóca palántát vagy más olyan növényt termeszthetünk, amely a rekkenő hőséget nem bírja. Termeszthetünk itt pl. paradicsomot, amely a kora őszi fagyok után is szedhető. Lényeges az is, hogy a föld színe felett 20 cinre vágjuk egyenesre a venyigét. Ezután az ágyást körülrakjuk földdel és tömörítjük. 2—3 év múlva az elkorhadt, apróra vagdalt venyigéből trágyát készíthetünk.

A venyige hasznosítása

vesszőket, magasabb lugasvázat készítünk. A sima vesszőket kis szegekkel keretre erősítjük, s a kerítésrácshoz hasonlóan készítjük el. Tetszés szerint futónövényt vethetünk el — babot, dísztököt, díszbabot, hajnalkát vagy szagosbükkönyt —, amelyek hamarosan felkapaszkodnak a rácsra.

Hasonlóan hordozható sátorárnyékolót is csinálhatunk. Ez nagyon óvatosan mozgatva, fa nélküli keretben bárhol felállítható, és kellemes árnyékkal szolgál gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.

A gyerekek igen kedvelik a nyárson sült szalonnát. Erre a célra ők maguk apríthatnak és kötözhetnek össze 30 cm hoszszú, két marok vastag kis venyige kötegeket. A nyárson sütéshez ez éppen megfelelő mennyiség, és mert túl nagy lángot nem ad, csak tartós parazsat, így kisebb a tűzveszély. Kirándulás alkalmával a hátizsák alján becsomagolva elfér 1—2 ilyen venyige köteg.

A drótkerítés mellé, földbe ásott és a dróthoz erősített venyige is nagyon hasznos, mert az északi széltől megvédi a tavaszi véleményeket. A tönkrement venyigét később — feldarabolva — koniposztha használjuk fel.

forrásmunka Gál

A venyigéből ezenkívül még nyers állapotban az ágyásokra árnyékoló táblákat készíthetünk a nádpallóhoz hasonlóan, de rácsszeriíen, hogy a növény alatta szórt tényt kapjon. Későbbi hűvös éjszakákon erre tesszük majd a fóliát, és csak nappali felmelegedés után szedjük le. Gondolunk itt az október és november hónapra, amikor a paradicsomot pl. a kisebb fagy is tönkreteszi. Ilyen ágyásba ültetjük a téli salátapalántát is.

További módszer, hogy tetszés szerinti méretű keretbe, esetleg kétsorosán erősítve a