Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-17 / 11. szám
A méhészet jelene, méltja és jövője Régebben az oldailécek közvetlen érintették a kaptár falát s ennek következtében a méhek azt a kaptár ie^’-megolgnsztottáK Snnak eltávolftási Aíietősége. Ezt a méhészek meg is oldották, úgy, hogy az oldalléc és a kaptár fala között méhátjártét hagytak s ezt a méhek már be nem építették. Ez a művelet még ma is megmaradt s úgy látszik nem is igényel változást. A méhészkedés nagyban fejlődött, tudományos alapra helyezték. A kaptárkérdés annyira megoldódott, hogy nemcsak a méhcsaládokat, (lakásukkal együtt) lehet az egyik helyről a másikra áthelyezni, hanem egyes részeit is, mint a lépeket, akár fiasítással, akár mézzel együtt más családokba helyezni, vagy felhasználni. Minden szabadon élő lénynél, — növényeknél és állatoknál egyaránt, — érvényesül az a törvényszerűség: „Ami gyenge és életképtelen, annak el kell pusztulnia s nem szabad, hogy megmaradjon fajfenntartás céljára.“ Az ember beavatkozása elősegíti az életképtelen, gyenge méhcsaládok megmentését, erősebb családokból való fiasításos keretek elszedésével. Ezáltal a méhcsaládok felerősödnek. Régebben a cukor használata Ismeretlen volt a méhészetben, s ezért a múlt évszázad végén az édesharmatmézen telelő családokat tizedelte a hasmenés. Freudenstein Henrik (1863— 1935), aki Hessen német tartományban a tanítói pályát felcserélte hivatásos méhészkedéssel, megkísérelte a méhcsaládok téli készleteit cukorszörp feletetésével pótolni. Abban az időben nagyon sok ellentmondója volt, de több volt a helyeslője. A cukor használata a méhészetben, mindinkább nagyobb méreteket öltött s ma már nem is lehetne elképzelni a méhészkedést cukor használata nélkül. A DMtószkedés kereseti forrássi^jgBlt és a méhészek is miijdggP'megtettek annak minél hasznosabbá tételére. Erre a legjobb lehetőséget a méhcsaládokkal való vándorlás adta. Igyekeztek vándorkocsit vásárolni, — s annak ellenére, hogy megvannak a sajátos hátrányai is, — mégis nagy jövő vár rá. Jelenleg Szlovákiában több mint 400 000 méhcsalád van. Ezeknek majdnem egyharmada évről-évre vándorol. A vándoroltatás nagy előnye, hogy az északi területekről délre lehet vándorolni, főleg akáchordás Idején, azután déli vidékekről északabbra fekvő vidékekre, a málna, réti virágok, de főként a tűlevelű növényeken képződő édesharmatra. A méz eddigi felvásárolt mennyiségének az akácméz mintegy harmadát ké..„iv'ömé többsége az érdéi édesharmatméz, melynek külföldön nagy a keletje. Még nem is oly rég a méz eladása nagy problémát jelentett a méhészeknek. A harmincas években bőven akadtak olyan esetek, hogy a méhész kénytelen volt mézét nagyban — kilóját 4 koronáért — eladni. Voltak megfelelő hordási lehetőségek is és a méhészkedés mégsem volt nagyon kecsegtető. Ma az állami szervek bármilyen mennyiségű mézet felvásárolnak 22,50 koronáért kilóját. A felvásárolt méznek mintegy fele a belföldi fogyasztók kielégítését szolgálja, másik felét külföldön értékesítik. Merem állítani, ha nem volna lehetőség a méhcsaládokkal való vándorlásra, s az állam nem vásárolná fel a mézet, a méhcsaládok száma, csapásszerűen, legalább a felére csökkenne. Reméljük, hogy a felvásárlás ezen feltételek mellett a jövőben is fennmarad. Nem ilyen biztos a helyzet a vándoroltatással kapcsolatban. Eddig gyakorlatilag sikerült Szlovákiában a félelmetes atkakórt távol tartani. Az utóbbi években a különböző baktériumok és más mikróbák által előidézett erősen fertőző fiasítás megbetegedés, a nyúlós, de leginkább a — helytelenül elnevezett — enyhébb költésrothadás félelmet előidéző módon gyökeret vert s állandóan terjed. Ezen járványok megfékezése érdekében az Állami Egészségügyi Intézmény (Štátna veterinárna správa) szigorú tilalom alá helyezte a méhcsaládok áthelyezését oly területekről és területre, ahol e járványt megállapították, s ezzel sok vándoroltatási alkalom megszűnt. Ezzel csökken a méhniéreg és a pempő termelése, mely jövedelem-források tetemesen hozzájárulnak a méhészettel kapcsolatos kiadások fedezéséhez. A virágpor-nyerés eddig még nem tudott tért hódítani. Ennek az az oka, hogy nem kecsegtetők az átvételi árak. Ilyen a méhészkedés jelenlegi helyzete. Ha eltekintünk sok más jelenségtől, mint pl. a hordási lehetőségek állandóan rosszabbodó helyzetétől (a tisztesfű — stachis annua — állandó pusztulása a tarlók felszántása következtében). Ezenkívül óriási károkat okoz a méhészetnek a mezőgazdaságban alkalmazott kártevők elleni vegyszeres védekezés. Ami a méhészet jövőjét illeti, igen nehéz pozitív vagy negatív prognózist javasolni. A méhészek legnagyobb óhaját, mely meg is valósítható az alábbiakban sorolnám fel: 1. A méhészkedés alapos szaktudást igényel. Erre nem fordítanak kellő gondot, pedig ez feltétlenül szükséges lenne. Ma még az is méhészkedhet és „tarthat melleket“, aki azt sem tudja, hogy a herének nincs fullánkja. Könnyű volt akkor méhészkedni, mikor még a méhészek mélieikkel nem vándoroltak s így a különböző betegségek nem terjedtek. Igaz, hogy a méhészek nagy része nem rendelkezik még kellő szaktudással. Ma azonban a méhészkedés szakszerű gyakorlati és elméleti tudása feltétlenül szükséges. Csak egy példára mutassak rá. Egy idősebb, egyszerű parasztasszony, aki alig tud írni, olvasni, kertjében néhány méhcsaládot tart, mert amint kijelentette, a méheket nagyon szereti. Kötelező ellenőrzések folyamán kitudódott, hogy ■ két családjában az európai költésrothadás már nagyon elterjedt. Szinte biztosnak vehető, hogy legalábbis 3—4 évvel ezelőtt fertőződtek meg. Jogos a feltevés, hogy ezektől a családoktól azóta több család megfertóződött, s a vándoroltafás által, több más helyen ütötte fel, vagy fogja felütni a fejét a fiasítás rothadás. Ezért helyes a méhészek azon követelése, hogy hatóságilag vonják meg mindazoktól a méhek tartását, akik nem tudják bizonyítani, hogy a méhészkedés alapfogalmaival s a különböző betegségek tüneteivel tisztában vannak. Az említett esetben az államnak sok tízezer koronájába kerül majd a baj gyökeres orvoslása, attól eltekintve, hogy a következő években több száz méhcsalád részére ezen a területen nem lesz vándorlási lehetőség. Méhészkedjen — a különben szinpatikus — munkásasszonyka is, ha abban kedve telik, de ismerkedjen meg alaposan azzal, amit kedvel, hogy ezen ismeretek hiánya következtében más méhészetekben ne tehessen kárt. 2. Szükséges lenne, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium is hozzájáruljon kisebb területek nektárt és virágport nyújtó növényekkel történő bevetéséhez. Jó lenne, ha különböző helyeken nektárt és virágport kínáló növényeket 50—100 ha-ig terjedő területeken vetnének. Ne ragaszkodjanak ahhoz, hogy egyes járásokban csak egyfajta növényt termesszenek. Vannak járások, melyekben kizárólag csak gabonaféléket és cukorrépát szabad termeszteni. 3. Hatóságilag intézkedéseket foganatosítani a méz jé minőségének védelmére. Mézünknek külföldön jó a hírneve. Ezt meg is kell védenünk. Nem helyes, ha egyes egyének, csak saját érdeküket nézve olyan anyagot kínálnak, melynek minősége nem kifogástalan. A jelenleg érvényben lévő határozatok még nem kielégítők. Ha az állami szabvány ki is mondja, hogy mit kell érteni a „méz“ fogalma alatt, hiányoznak a tiltó és büntető határozatok, amelyekre támaszkodni lehetne, ha valaki szándékosan viszszaélne a jelenlegi eljárással a méz átvételénél. 4. Egészségügyi téren olyan intézkedéseket foganatosítani, melyek csökkentenék a méhbetegségek terjedését és elősegítenék azok likvidálását és ezzel nem fékeznék a méhészkedést, főképpen a vándorlást. Szerintem ezek a haladó méhészek legfontosabb, de teljesíthető kívánságai. —S. L.— A vitafórumot e legtö^p njéz- MgýonTJô ’ jelenségnek mutatkozik a tapasztalatcserék és az egyes cikkek részletes megvitatásához. Főleg akkor fog emelkedni jelentősége, ha a fiatal méhészek ebben kifejezik nézeteiket. Az első ilyen fecske már jelentkezett is, reméljük példáját többen követik. Cikke Így szól: Fiatal méhész vagyok, ezért szeretettel olvasom a „Včelár“ és a Méhészet című szaklapokat. A Méhészet 2. számában megjelent (ki) vitázó cikke sok olvasó gondolatát kifejezte és nagyon sokatmondó volt. Szeretnék én is hozzászólni a propagált „többfiókos“ kisrámás kaptárokhoz, melyekről már többet olvastam. Elsősorban a Szovjetunióban és az Amerikai Egyesült Államokban bőhordású vidékeken próbálkoznak velük. Sőt egyesek már nálunk is kísérleteztek vele, de a mi hordási viszonyaink között sosem honosodhat meg. Nagyon helyesnek ítélem (ki) megjegyzéseit az első számú vitázóhoz, és én is helytelennek látom, amikor két méhész egymás Írását támadja, esetleg idézgeti, mint a legutóbbi számban megjelent noszémával kapcsolatos írásban történt. Ilyen helytelen jelenségekre, már többször felfigyelhettünk. Helyesebb lenne, ha a levelezők, a megjelent cikkeiket az olvasókra bíznák, hisz azok között is vannak szép számban tapasztalt méhészek, kutatók, akik a vitafórumban kifejthetik véleményüket. Ne tartsuk a 40 éves tapasztalatokat mindentudónak. Vannak nagy tapasztalatokkal rendelkező méhészeink és kutatóink, — lehet, hogy a fiatalok közt is — és azoknak a cikkeit bármikor szívesen olvassuk. Hiszen a szaklapokat többnyire a fiatal méhészek olvassák, akik még tanulni akarnak és mindig valami újat és érdekeset akarnak hallani, s a szakcikkíróknak ezt kellene figyelembe vennie. Nagyon jónak és érdekesnek tartom a „külföldi aktualitásokat“. A méhészeti tanácsadó rovat szolgáljon tényleg tanácsadóul, hogy adjon útravalót a kezdő méhészeknek, mert a 2. számban ebből nagyon keveset találtam. Ebben a rovatban szívesen olvasnánk Svanczer L. szakember és kutató tanácsait, aki a Včelárban is hasznos tanácsokkal látja el a szlovák méhészeket. —km— Az egyik magyarországi méhésztársunk így nyilatkozik a vitafórumról: Tisztelt szerkesztőségi Három éve előfizetője, illetve olvasója vagyok az Önök lapjának a Szabad Földművesnek. Mint méhész mindig örömmel olvastam a Kertészet—Méhészet szakmellékletét, mert — mint most is — érdekes és hasznos tudnivalókat fedezek fel benne. Jól esett látnom, hogy a januári számtól a melléklet „nagykorúvá“ lett és önállósította magát, melyhez én és minden méhészolvasó, csak gratulálni tudunk. Különösen bátor kezdeményezésnek tartom, — a szaklapokban még eddig ismeretlen — VITA-FÓRUM-ot, amely minden olvasó számára lehetőséget nyújt, hogy kifejthesse véleményét. Dicsérjen, elismerjen, vagy éppen az ellenkező véleményét, tapasztalatát közölhesse. Magam is szeretném kihasználni, az első alkalmat, hogy a januári 1. számban megjelent és bizonyára minden méhész számára érdekes „Könynyebb megelőzni, mint gyógyítani“ című —an— aláírással megjelent írást értékeljem. Sokszor olvastam a Kertészet —Méhészetben különféle címek alatt a noszéma-kór súlyos károkat okozó minden méhcsaládban való jelenlétéről. Gyakran a gyógyításáról Is, de megelőzéséről és az ellene való tartós védekezésről, főképpen Német méhésztárs cikkeiből olvastam. Örömmel olvastam, hogy —an— méhésztárs is ellene van a késő őszi és a kora tavaszi cukoretetésnek, valamint a túl meleg téli takarásnak. ír ugyan a lépcseréről is, meg a keretek és a kaptárak fertőtlenítéséről, de nem indokolja eléggé a lépesére szükségességét. Németh László írásaiban azt állítja, hogy a 4—5 éves barna lépek a betegség kórokozóinak a spóráknak a melegágyai, — és hogy a méhcsaládok — ez időtől kezdve, fokozatosan elvesztik termelőképességüket, az öreg lépek miatt. Erre már engem is többször figyelmeztetett, és ezért hálával tartozom neki, mert az intenzív lépesére az én méhcsaládjaimnak is hasznára vált. Külön érdekesnek találtain —an— méh»o=t<äis javaslatát, hogy a túlzott takarás miatt a fészekben a hőmérséklet ne érje el a 30 C-fokot, mert az azon felüli hőmérséklet a legkedvezőbb a noszéma szaporodására. Őszintén megvallom, hogy ez a tétel eddig előttem teljesen ismeretlen volt. Tehát ezzel bizonyítást nyerne az az állítás, hogy azok a családok, melyek nincsenek takarva és levegőcserésen telelnek, egészségesebben érik meg a tavaszt? Ugyanis Németh méhésztárs írásaiban ez volt az egyetlen, amivel nem értek egyet és nem helyeslem. Ha ez megfelelne a bizonyos megállapításoknak, akkor magam is követném a „Némethľéle rideg teleltetési mődszert“( vagy talán kísérleteznék vele. Ha mégsem lehetetlen, hogy ez a módszer korszakalkotó lenne a méhészetben s ez lényegesen csökkentené a noszémás megbetegedést, akkor Antal Zoltán és Németh méhésztársaknak egyformán köszönet járna. Célszerű a Vitafórum! Azonban nagyon lényeges, hogy mindenkor a méhek érdekében történjen minden. Akár vélemény, vagy tapasztalatszerfi hozzászólásról van sző, mindig higgadt és „fullánk nélküli* legyen, mert a meggyőző érvek, tapasztalatok a mérvadók. Aki a nyilvánsság elé lép, az ne vegye rossz néven, ha bárkinek, esetleg más a tapasztalata, vagy a meglátása. A higgadt, jómodorú vita, eszmecsere tanulságára válhat az olvasónak. A jobb, a célszerűbb gyakorlat a méhek javára való haladásért, hogy a méheket kevesebbet kínozzuk, ebben segíthet minket méhészeket a Vitafórum is, valamint a jó gyakorlati jeliegű írások. Gerhardt Dezső, Budapest MÉHÉSZETI ÉVZÁRÓ A nagykaposi (Vefké Kapušany) körzet méhészei február 18-án tartották a szokásos évzáró gyűléseket, s ezen a [elsőbb szervek képviselői: Dr. Rostok és Rostás elvtársak beszámolójukban ismertették a jelenlévőkkel a méhészettel kapcsolatos alapelveket, jogszabályokat és más tudnivalókat. Többek közt ismertették, hogy milyen nagy szerepe van a propolisznak (méhszurok) mint méhterméknek a gyógyszergyártásnál. Viszont, ha szeszben feloldjuk kockacukorra csepegtetve jó hatással van a légzőszervek bánfaimainak gyógyításánál és az influenza ellen is használhatjuk mint védőszert. Jeso Zoltán méhészbarát arról tájékoztatta a tagságot, hogy a múlt évben tartott prágai méhészeti értekezleten is az előadók (kutatók) úgy értékelték a méhszurkot, mint a bőrbetegségek ellen nagyon jól bevált gyógyszert, melyet a jövőben gyógyszeriparunk gyártani kezd. A vita kiterjedt a vegyszerek használatának káros hatására is, hogy minden előírás betartása nélkül alkalmazzák, úgy a szocialista üzemek, mini a kiskertészkedők, és ezzel nem is tudják, hogy miiyen károkat okoznak mind a méhészeknek, mind önmaguknak. A múlt évben pl. a Vefké Kapiišany-i Efsz felelős dolgozói meggondolatlanul végezték a permetezést, s ez több méhcsalád pusztulását idézte elő. Ezért a járásbíróság végzése alapján kártérítést kell fizetnie a méhcsalád tulajdonosainak. Történtek esetek, hogy a magántermelők akkor is permetezik a gyümölcsfáikat, mikor az virágzásban van, nem tudván, hogy ilyenkor a gyümölcsfa termését jelentősen csökkentik. A gyűlés befejező részében a tagság elégedetlenségét fejezte ki a vezetőség múlt évi tevékenységéért, s ezért egy új vezetőség megválasztását javasolta. így a vezetőség élére az elnöki funkcióba Veres Jánost, Veiké Slemence-i (nagyszelmcnci) lakost, az alelnöki és pénztárosi funkcióval pedig Kovács László ruskai (rtiskai) alapiskola igazgatóját, a titkári funkcióval a tagság Fájdel Andrást Vefké Kapušany (nagykaposi) lakost bízta meg. Ezzel a gyűlés véget is ért, remélve, hogy az újonnan megválasztott vezetőség, sokkal többet tesz a tagság és a méhészet érdekében, mint a volt vezetőség. A munkához mi is sok sikert kívánunk. JAKAB SÁNDOR
