Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-10 / 10. szám
Baromfigümőkór aj kövesek a tyúkjaim, ezt ” hallom sok háziasszony tói, mert a tyúk májában találnak bizonyos keményedéseket, melyek néha valóságos kövekre emlékeztetnek, csakhogy ezek nem kövek. Hasonló képződmények találhatók még a vesében, a lépben, de más szervekben is, így a belekben, a gyomorban és a csontokban. A válasz rendszerint: gömőkór. Emlős háziállatainkról már régebben elmondhatjuk, hogy országos méretben is mentesek a gümőkórtól, sajnos ez nem mondható el a baromfiról. Még ma is nagy károkat okoz ez a betegség, amely magas elhullásban és a baromfihús értéktelenné válásában nyilvánul meg. Gümőkórban leggyakrabban a tyúkfélék betegednek meg (tyúk, gyöngytyúk, pulyka, de a vadon élő kaparó-baromfi is, a fácán, a fogoly stb.). Kevésbé gyakran betegednek meg a galambok és egészen ritkán betegszik meg a vízibaromfi. A legújabb megfigyelések alapján a verebek majd 5 százaléka fertőződött a gümőkőr mikrobájával. Mint ismeretes télnek idején a verebet háziállatnak is tekinthetjük, tehát mint betegséghordozót is figyelembe kell venni. A baromfigümőkór okozója a Mycobacterium tuberculosis tipus gallinaceus. Más típusokkal a baromfi ritkán fertőződik, de akkor is csak enyhe lefolyású szervi elváltozásokkal jár a megbetegedés. Egészséges állatokat rendszerint a bélsárral fertőzött takarmány vagy ivóvíz tesz beteggé. Nagyobb tenyészetekben, ahol a növendékállatok nem jönnek kapcsolatba az idősebb, beteg állatokkal egy éven aluli állatok nem szoktak megbetegedni. Kis tenyészetekben viszont, ahol a beteg állatok elkülönítése lehetetlen, ott a betegség már kezdetleges időben Is Jelentkezhet. A tartási viszonyoknak nagy szerepe vau a betegség lefolyásában; a jó kondícióban levő állat mindig ellenállóbb a megbetegedéssel szemben mint a gyengébb alkatú. A gümöbacillus a szájon keresztül jut be az emésztőrendszerbe. A későbbiek folyamán a nyálkahártyán keresztül a bél mélyebb rétegeibe kerül a kórokozó, ahonnan már könnyen jut el a véráramba, vagy akár a nyirokrendszerbe is. így jut el a különböző szervekbe, ahol gümős gócok fejlődését idézi elő. Ezen gócok kifejlődése után újabb fertőzésekre kerül sor ami lázas állapotot és anyagcsere zavarokat okoz. Az állatok lesoványodnak és végkimerültségben elpusztulnak. Az elhullást néha az is okozhatja, hogy az elmeszesedett gócokban, és az amúgyis túl törékeny szervekben megpattannak az erek és az állat elvérzik. A baromfigümőkór klinikailag csak hosszú időn után állapíttató meg, amikor már az állat rohamosan fogyni kezd. Mivel hogy a csontgümőkór egyik leggyakoribb formája e betegségnek, így leghamarább a mozgászavarok keltik az első gyanút. Az állatok „nagyokat“ lépnek és meg-megtántorodnak. Könnyen kitapintható a hegyesen kiálló mellcsont. A bélben előforduló gümőkőr néha hasmenéssel is járhat, de ezt nem vehetjük mérvadónak, mert ez a tünet más megbetegedés kísérő tünete is lehet. A betegség pontos -meghatározásának érdekében hívjunk mindig állatorvost, aki személyesen elvégzi vagy beosztott technikusával végrehajtatja az ún. tuberkulináciős próbát. A pozitívan reagáló egyedeknél csomó képződik a beszúrt allergén helyén. A pozitívan reagáló állatokat le kell vágni és értékesíteni addig, amíg a szervezetben nem fejlődik ki egy olyan állapot, hogy a baromfi húsa teljesen élvezhetetlenné válik. A húst csak két órai főzés, forralás után szabad elhasználni. Más konyhai előkészítés szigorúan tilos. A beteg állat vérét és az elváltozott szerveket tüzeljük el. Haladott állapotban szenvedő állat egész testét ártalmatlanná kell tenni. A betegségnek nagy fontosságot kell tulajdonítani, mert ez átterjedhet többi háziállatainkra is, leggyakrabban u sertésre, a szarvasmarhára, kutyára stb. A baktériumra érzékeny az ember is. A baromfigümőkór gyógyíthatatlan betegség. Azon kell igyekeznünk, hogy tiszta álló mányukba sohasem kerüljön megbetegedett baromfi. Ha le vágáskor mégis megállapítottuk a megbetegedés jelenlétét, hívjunk állatorvost, hogy hajtsa végre az allergén próbát. Így könnyen el tudjuk különíteni a beteg állatokat az egészségesektől. Nem tanácsos fiatal baromfit nevelni egy udvaron az Idősebbekkel. Ha tudjuk, hogy a gümőkőr udvarunkban fészkel, legcélszerűbb ha két-három egymást követő éven keresztül a fiatal baromfi behozatala előtt az öreg állományt teljesen kiírtjuk. Az ólak fertőtlenítésének sohasem szabad elmaradnia, mert a gümőkórbacillus nagyon ellenálló és egy év után is fertőzőképes. A napsütötte helyeken a mycobacterium elpusztul, de az árnyékos helyeken nem. Végezzünk ezért gyakran alomtísztítást és évente legalább háromszor-négyszer fertőtlenítést. Fertőtlenítéshez 5 százalékos klórmész oldatot, vagy 3 százalékos formaiint használunk, lehetőleg 30—40 C°-ra felmelegítve. MVDr. VARGA IÄNOS, körállatorvos, Kamenica nad Hronom (Garamkövesd) Miért jó a lécrács? A ma is érvényes szaktanácsok szerint a zártan tartott tyúkokból ötöt-hatot célszerű elhelyezni az ól minden egyes négyzetméterén. Többet nem, mert annak káros következményei lehetnek. Ezek közül említésre méltó: az alom hamar elromlik, páncélossá válik, vagy elnedvesedik. Piszkosak lesznek a tojások. Gyakran kell takarítani s ez termelő tyúkállomány esetében nem kívánatos. Mindezek a hátrányok ketrec használatával kiküszöbölhetők: több helyezhető el négyzetméterenként, nem kell aIoml tiszták a tojások. A kétféle tartásmód között azonban létezik egy közbülső is, azoknak ajánlható, akik több tyúkot akarnak ugyan elhelyezni négyzetméterenként a szokásosnál, a ketreces tartásra azonban valamilyen ok miatt nem vállalkoznak. A közbülső megoldás: a lécrács. Nem új módszer ez, egy évtizeddel ezelőtt Nyugat-Európában általános volt, s napjainkban — amikor a ketreces tartás csaknem általánossá vált — is megtalálható. Talán régi, paraszti lóistállók adták az ötletet hozzá, azokban ugyanis hidlást, hézagos deszkapadlót alakítottak ki a gazdák, hogy a vizelet ne az állatok alatt gyűljön össze, hanem folyjon le a deszkák között az alattuk lévő gödörbe. A tyúkólak lécrácspadozata arra való, hogy a trágyától mentesüljön az állatok tartózkodási helye. Lécrács mindenféle istállóban készíthető. Táblából, vagy fahasábból lehet azokat a tartókat elkészíteni, amelyre a keretbe foglalt lécrácselemek fektethetök. A tartóoszlopok B0— 70 centiméter magasak legyenek, az esetben csak állományváltáskor szükséges szétszedni és kitakarítani a trágyateret. A lehetőleg erős fából készített lécek 2—2,5 cm szélesek legye nek s ennyi legyen egymástól való távolságuk is. A lécrács alján, keresztpánt legyen — erre szegelhetők a lécek — s egyúttal a rács simaságát, egyenletességét is biztosíthatjuk vele. A lécrács az istálló teljes területét fedje, úgynevezett kaparóteret szükségtelen hagyni. A lécrács minden négyzetméterén 11—12 tyúk helyezhető el, tehát mégegyszer annyi, mint mélyalmon. Ha tehát átalakítjuk az istállót, akkor meg kell duplázni a tojófészkek szá mát, az etető és itatóhelyek méretét, valamint a szellőztetést is. Célt csak ilymódon érünk el. A lécrácsos istálló nagy ál- Inniánysiírúsége kezdetben ijesztőnek látszik, rövid idő múlva azonban kiderül, hogy a tyúkok így is jól érzik magú kát, természetesen csak akkor, ha elegendő etetőjük. Hatójuk, tojófészkük van és intenziven szellőztetünk. —g— Hogyan neveljük a csirkét? Az eredményes csirkenevelés igen fontos feltétele a gondos szállítás. Az átvételt Is úgy kell megszervezni, hogy mire a csirke 24 órás, a nevelőhelyiségben vagy a ketrecben legyen. A felvásárlóhelyen több napig etetgetett, az úton megfázott vagy befiilledt csirkét ne vegyünk. Az érkezés előtt két nappal legyen készen a nevelőhelyiség. Egy két héttel a csirkék fogadása előtt ezt ki kell takarítani, meszelni, a berendezési eszközöket pedig gondosan megtisztítani, fertőtleníteni. Portól, penésztől mentes szalmával, faforgáccsal vastagon almozni kell. A kisméretű etetők, itatók legyenek a helyükön. Két nappal a csibék érkezése előtt be kell fűteni. Az etetőben takarmány, az itatóban szobahőmérsékletű víz legyen, mire az állatok megérkeznek. Egyes baromfitartók prakti kus nevelőketreceket készítenek. Deszkából, dróthálóból taposórácsos vagy almozott kivitelűt, többszinteseket, hogy kis helyen nagyszámú csirkét nevelhessenek fel. Rendkívüli fontosságú a fűtés. Ha műanyát, infralámpát nem használunk, a nevelőhelyiségnek a csibék magasságában mért hőmérséklete 32—33 Celzius fők legyen. Ember számára elviselhetetlen ez a meleg, a csibének az első napokban szüksége van rá. A kezdő magas hőmérséklet hetenként két fokkal csökkenthető. Ha műanyát, infralámpát is használ a baromfitartó, akkor az említett magas hőmérséklet a műanyák, infralámpák intenzív hatósugarának szélénél értendő, a helyiségben elegendő a 20—24 C fok. A csirkék nevelőhelyiségét fűrészporos-, olaj-, vagy cserépkályhával, kemencével fűthetjük. A vaskályha nem jó, mert nem ad egyenletes meleget. Legjobb ha a csibét indítótáppal takarmányozzuk. Ez a szükséges vitaminokat, gyógyszereket is tartalmazza. A szállítódoboz fedeléből kisméretű, drótválasztókkal ellátott vályúból adagolhatjuk az eleséget. A nehezen tisztítható, kőralakú cserépitató helyett, műanyagcsövet, befőttes üvegből, mü-Csirkeueveléskor a jó almozáson, fűtésen kívül hasznosnak bizonyult a helyiség sarkait tompító háromszög alakú lemez is. (A szerző felv. > anyagdobozból készült, vagy üzletekben is megvásárolható aluminium önitatót használjunk. Ügy világítsunk, hogy a csirkék az etetőt és az itatőt jól láthassák. A nevelés első napjaiban éjjel-nappal világítsunk, de célszerű mielőbb éjszakai sötétséget is biztosítani. Ha nevelötáp hiányában, kukoricadarát etetünk, folyékony vitaminkészítményt (pl. Phylasolt, Huvasant) is itassunk. Három héttel hosszabb Ideig ne etessünk indítótápot, néhány napos átmenettel a nevelőtáp használatára térjünk át. Ha vágócsirkét nevelünk, ezek 7—9 hetes korban értékesíthetők. Ha tojótyúk utánpótlásra neveljük a jércéket, „vékonyabb“ takarmányt etessünk. Tehát ne csupán tápot, hanem árpát, búzát is, hogy ne fejlődjenek túlzottan. A tojóhibridek nevelésére vonatkozó előírásokat tartsuk be. A csirkék jelzik közérzetüket. Ha csendesek, alusznak, esznek, Isznak — jól érzik magukat. Ha fáznak, huzatos a helyük, vagy betegek, akkor éles, sipító hangot hallatnak. Figyeljük viselkedésüket, s ha hiba van, szüntessük meg. Ha kellő gonddal neveljük a qsirkét, elhullásnak nem is tekinthető, minimális kieséssel nőnek fel, az év minden szakaszában, akár almozott nevelőben, akár ketrecben tartjuk őket. —g— Az elletttláda nélkülözhetetlen A nyúl veleszületett, ősidőktől öröklött ' tulajdonsága az üregben való tartózkodás, az ott való eliés és fiókanevelés. Sokan ezt az öröklött és soha meg nem szűnő tulajdonságot nem veszik figyelembe, pedig már tudományos kísérletekkel Is bebizonyították, hogy az anyanyúl sokkal nyugodtabb ha fió kait biztonságban érzi. Ezt pedig a jól megkonstruált és megépített fialtatéláda minden időben biztosítja azt anyaállat számára. Az elletőláda mérete a házinyúl fajta testnagyságának függvénye. Az elletőládákat általában az ellés előtti 4—5-ik napon kell a ketrecbe betenni. Az elletőládának sokféle változata ismert. Nehéz lenne meghatározni, hogy melyik a szakszerűbb, melyik a jobb. Annyi azonban bizonyos, hogy a legprimitívebb kivitelezésű fialtatóláda is jobb, mintha semmi nincs. Előnyös még azért is a fialtatóláda, mivel tetején „védelmet“ talál folyton szopni akaró fiókái elől az anyanyúl. Készítenek favázra rögzített műanyaglemezből is fialtatóládát, de ez nincs annyira elterjedve, mint a deszkából, vagy furnérból készített elletőláda. —szikora— Д gépi keltetés széleskörű elterjedése óta gyakran használatos a kelésgyengeség fogalma, bár nem mindig egyértelműen és helyesen. A fejlődő embriónak sokféle anyagra, fehérjékre, vitaminokra, ásványi sókra stb. van szüksége. Különösen ha a nagy tojáshozam miatt a tyúk egyes tojásai némely anyagból a szükségesnél némileg kevesebnál rendszerint nagyobb szikzacskó-maradványt találunk. A kelésgyengeséget az érkezést követő két napon belül kell vizsgálnunk, később az elváltozások elmosódnak. Csak a köldökgyürü nyitott volta vagy a köldökcsonk megtalálása jogosít fel a kelésgyengeség megállapítására. A vizenyős, folyékony tartalmú szikzacskőmaradék ugyanis az első napokban KELESGYINGESEG bet tartalmaznak. Az embrió fejlődése emiatt vagy egyéb, pontosan ki nem deríthető okokból vontatott lesz, a kelés időpontjára a csibe nem eléggé életerős. Feltöri ugyan a tojás héját, de kibújni csak nehezen tud, vagy csak segítséggel szabadul ki. Az így kelt csibék egy részén nem látunk olyan elváltozásokat, amelyek az életrevalóság hiányát magyaráznák, csupán gubbasztásuk, a táplálkozás hiánya tűnik fel. Más csibéken azonban megállapítható a fejlődés befejezetlensége. Súlyos esetben nem fejeződött be a szikzacskó behúzódása a hasüregbe, ez a hasfalon kidomborodik, a hasfal nem záródott, csak a bőr fedi, a nyitott köldökgyürü látható és kitapintható. Enyhébb esetben a záródás nagyobb mértékű, de a bőrön a köldök csonkja látható, tapintható. Az ilyen csibék hasüregében a normálistörtént megfázás következménye is lehet. A kelésgyenge csibék nem táplálkoznak, az első naptól kezdve növekvő számban elpusztulnak. Az elhullás rendszerint az ötödik nap táján tetőzik és az első hét végére lezajlik. Kelésgyenge állat szórványosan minden keltetési tételben előfordul, tízezres tételekből még a gondos, szakszerű válogatással sem szedhető ki valamennyi csökkent életerejű napos állat. A szavatosság kérdése csak akkor vethető fel, ha a fejlődés befejezetlensége felismerhető és a jellegzetes lefolyású elhullások aránya meghaladja a 2 %-ot. A kelésgyengeséghez hasonló következményekkel járhat a napos baromfi késve kiszállítása, elöregedése is. Néhány napos koplalás után ugyanis az állatok kisebb-nagyobb hányada már nem táplálkozik. —i—
