Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-24 / 8. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1973. február 24. 10 ■ ehet, ha a fasiszta barbarizmus ezelőtt harminc esztendővel nem vet véget Július Fučík életének, még az élő kommunista újságríó forradalmár születésének 70. évfordulóját ünnepelnénk február 23-án. A munkáscsaládból származó Fučík mindig büszkén emlegette, hogy proletár család sarja és a dolgozók között mindig otthonosan érezte magát. Ismerte életüket, gondjaikat, nyomorukat, apró örömeiket, s ezért tudott oly élethűen írni, az elnyomott proletárok életéről. A szó valódi értelmében, szenvedélyes, forradalmár újságíró volt. A dolgozó emberek ezréhez, százezreihez beszélt napról-napra, segített velük megértetni az átélt történelmi idők jelentőségét, eltöltötte őket azzal az örömteli tudattal, hogy az emberiség, amelyet a forradalmi munkásosztály vezet, a Szovjetunió segítségével hamarosan győz az elnyomók felett. írásaiban rámutatott a kommunista párt szerepére a nemzet érdekében. A legnehezebb percekben megmutatta, hogy értelmezzék a kommunistáknak a nemzethez és a szabadsághoz való viszonyát. Nagyon szerette nemzetét, mégis írásait az őszinte internacionalizmus hatotta át és megbecsült minden népet. Viszont könyörtelenül leleplezte a nép elnyomóit, a legelemibb emberi jogokat sárba taposó kegyetlen fasizmust. Ebben látta élete igazi értelmét és ezért halhatatlanok müvei, amelyek több kötetben jelentek meg, s jónéhány nyelven olvashatják a világ minden táján. De nemcsak olvassák, hanem sokhelyütt az újságírói főiskolákon kötelező tanulmányanyag Fučík publicisztikája, amely bátor kiállásra neveli a holnap újságíróit. De művei örök értékűek valamennyiünk számára és utat mutatnak, hogyan kell harcosan, kérlelhetetlenül művészi tollal írni a boldogabb holnapért. A Nemzetközi Cjságíró Szervezet Bukarestben megtartott kongresszusán nem véletlenül nyilvánították szeptember 8-át, Fučík kivégzésének dátumát az újságírók nemzetközi szolidaritásának napjává és most a Fučík-év keretében nem véletlenül emlékeznek meg szerte a világon a kommunista újságíró harcos életútjáról, amely örök példaképünk lehet. Az éleslátású diák már középiskolás korában kezdett komolyan érdeklődni a kulturális és művészeti élet iránt. Mint főiskolás húsz éves fejjel színházi kritikákat írt. Rövidesen ismertté válik a neve és a Tvorbában és más folyóiratokban megjelent kulturális és színházi élettel foglalkozó cikkei feltűnést keltenek és egyre olvasottabbá válnak. A mindent látni, tudni akaró fiatalember egyre jobban rádöbben a dolgozók kizsákmányolására és az úgynevezett ideális demokrácia népelienességére. A nagyrészt irodalmi és színházi kérdésekkel foglalkozó Fučíkot magával ragadta a párt merész gottwaldi politikája, amely a munkásosztály nagy osztályharcát vezette. 1929-ben búcsút mond a „Kmeň“ irodalmi folyóiratnak, s belép a kommunista párt lapjainak, a Rudé Právonak és a Rudý Vefcerníknek szerkesztőségi kollektívájába. A dolgozókat éhezésre ítélő kapitalista rendszer fokozódó embertelensége végsőkig fellázítja, s a forradalmi harc első soraiban menetel. Mint a Rudé Právo tudósítója, 1929 őszén résztvett az észak-csehországi bányászok harcában. Ott volt a sztrájkőrségben, a bányász-sztrájkbizottság ülésein, a sztrájktörőket védelmező csendőrkordonok elleni harcban és „Štrajk“ néven illegális folyóiratot adott ki. A gazdasági válság idején, egyre jobban kiéleződött az osztályharc az elnyomók és a nyomorba döntött munkások között. A munkát, kenyeret követelő dolgozókra, a magasabbrendű demokráciában több helyütt gyilkos sortűz zúdult. Az eseményeket riportokban felelevenítő élestollú igazszavú újságíró ott volt a tüntetések gyűjtőpontjában és résztvett a harcban. A kiváló publicista a harmincas évek első felében két ízben is járt a Szovjetunióban. Az első szocialista országról írt riportjai a „Szeretet országában“ és „Az országban, ahol a holnap már tegnapot jelent“ címen jelentek meg. Ezekben az írásaiban ismerteti meg a párt és a haladó lapok olvasóit a harmincas évek Szovjetuniójával, a sikerekkel és nehézségekkel, s legelsősorban a szocializmust építő szovjet emberrel. Sokat utazik, bejárja a hatalmas országot, eljut még Közép-Azsia legelmaradottabb vidékeire is, ahol a civilizáció megteremtése szinte lehetetlennek látszott, s mégis meggyorsult, új kulturáltabb élet megteremtődött. Lelkesen ír a kolhozok fejlődéséről, amelyek hihetetlenül sokat léptek előre a második ötéves tervben. „Százával, ezrével érkeznek levelek mostanában a kerületi és központi lapok szerkesztőségeibe.“ — írja a „Hívnak a kolhozok“ című riportjában. Cj kolhoztagok írják, akik csak most értették meg azt, amit eddig nem értek fel ésszel, a nagyszerűt, a gyönyörűt. Unszolja őket a vágy, hogy beszéljenek erről a boldogságról, hogy közöljék érzéseiket azokkal, akiknek még nem osztályrészük.“ Az 1935-ös év a Szovjetunióban végleges győzelmet jelentett a falu szocializálásában, a földművelőknek már a 90 százaléka belépett a kolhoz ba és a termelés örvendetesen nőve kedett. Fučík a Boldog vidám óeszten dő c. riportjában ír erről és a gépe sítés múltját, jelenét, távlati lehetősé geit taglalgatja a mezőgazdaságban Hazatérte után előadások egész so rát tartotta a munkásoknak, földmű Prága, 1934. május 28. a köztársaság téren, héhány lépésnyire a prágai „Representaőnífíüm“-t6l, összeesett egy ember. Éjfél előtt történt szombatról vasárnapra virradó éjszaka, s a járdákon nagy volt a forgalom: színházból vendéglőbe, kávéházból mulatóba siettek a járókelők. Tucatnyian is összecsődültek az elesett ember köré, valaki letérdelt mellé, feltámasztotta a fejét, tanácstalanul fogta a tenyerébe, s mentőkért kiáltott. Valahonnan a sarok mögött felbukkant két rendőr, az egyik méltóságteljesen, a másk zavartan végigmérte a mozdulatlan testet, és szétoszlatták a körülállókat, akik mintegy tiltakozásul, néhány pénzdarabot dobtak még az elesett ember kalapjába. — Hívják a mentőket! — Ml baja van? — Hát... az éhség. — Az ilyeneket nem viszik be a mentők. — Hát akkor mi legyene vele? — Van pénz a kalapjában, ott egy virsliárus... A kövezeten fekvő ember felsóhajtott, magához tért. — Álljon fel! Nem volt ereje hozzá. — Éhes vagyok! — Gyerünk az őrszobára! Reggelre elmúlik. Oszoljunk, uraim! veséknek, értelmiségieknek, ezerféle kérdésre válaszolt a szovjet nép küzdelmeit védve és propagálva. Emiatt a burzsoá rendszer börtönbe is zárta Fučíkot. A fasizmus egyre jobban előretört a harmincas évek derekától. Fučík publicisztikája napról-napra figyelmeztetett a veszélyre, ami végülis a burzsoázia árulása nyomán bekövetkezett. A kommunista sajtót 1938 októberében betiltották. Fučík azt a megbízást kapta, hogy álnév alatt írjon cikkeket a haladó szellemű sajtóban. A nehéz megpróbáltatások idején a Cseh történelem és kultúra nagyjait állítja nemzete elé és meggyőzően bizonygatta, hogy egy olyan nemzet, amelynek olyan történelme van mint a cseh népnek, nem pusztulhat el. A fasiszta német megszállás után megváltozott a helyzet, nem kellett már tekintettel lenni a cenzúrára és a Horák professzor álarc alatt rejtőző Fučík az illegálisan megjelent lapokban, röpiratokban, brosúrákban tesz feledhetetlen kommunista hitvallást és leplezi le a fasizmust és az azokkal szimpatizáló árulókat. Utolsó halhatatlan műve: Üzenet az élőknek. A fasizmus vádiratát a bitófa ámvékáhan abban a tudatban írta, hogy műve megjelenésekor már nem les» w élők sorában. Ez a börtönnapló különös könyv. Olyan alkotás, amelv legnagyobb részben csupán leír, regisztrál, felvázol tényeket, eseményeket rögzít, alakokat villant. Ennek ellenére végrendelete, eszmei és erkölcsi hagyatéka, világnézeti testamentuma a nemzetközi munkásmozgalom és a cseh nép kiváló hősének. , Letartóztatásától kezdve 1943 júli-usáíp több mint egv esztendőn keresztül írta Fučík » feljegyzéseket. A prágai Pankrác börtönben Gestapo fogságában vetette papírra a naplót, amelyet a börtönös segítségével csempésztek ki a fogságból és a háború befejezése után felesége rendezte. Fučík könyve drámai alkotás. A szenvedések, verések. lelkikínzások jeleneteit beszéli el. Életre kelti az egyedüllétet, mindezzel szemben pedig a kommunista helytállás hősiességét és egyszerűségét, a kiszolgáltatott emberek heroikus küzdelmét, a fasiszta brutalitás áradatában. A könvvppk azonban nem ezen részei a leginkább megrázóak, hanem azok, amelyekben a rabok emberségét, közösségvállalását mutatja be az író, ahol az egymáson való seeítség felemelő humánus magatartását ábrázolia. Kommunista író a Pankrác börtönében sem tagadja meg magát: a legborzalmasabb körülmények között is alkot, megeleveníti egy tarthatatlan világ képét, emellett művészi tanúságot tesz eszméinek törhetetlensége, halállal szembenéző értékeivel. Utolsó óráiban is a jövőre gondolt, és felhívta a haladó emberiség figyelmét a fasizmus, a szélsőséges jobboldali téboly veszélyeire. ..Szeretlek titeket emberek, legvetek éberek“. TÖTH DEZSŐ JÚLIUS ÖSSZEESETT FELEMELTÉK, az ember indult velük félájultan — inkább vitték —, reggel majd kiengedik a rendőrségről, s holnap vagy holnapután újból összeesik. Ez ma már mindennapos jelenség. Naponta előfordul, hogy az utcán összeesik valaki az éhségtől. Az újságírók már alig figyelnek fel ilyesmire, a rendőrt tudósítók már nem is adnak hírt róla, [vagyis túlnyomó többségük), csak a börtönben élhetnek legális életet. A munkanélküliek börtönön kívüli élete minden vonatkozásban törvénytelen. De a halál, a nyomor okozta halál, az éhhalál — nem, ez semmiképpen nem ellenkezik a rendszer törvényeivel. Ebben a társadalomban a munkanélkülieknek törvényes joguk van az éhhalálra. Ezért áll a rendőr mindig oly tanácstalanul az éhségtől összeroskadt ember mellett, aki a kövezeten fekszik. Mit csináljon vele? Nem tett semmi rosszat. A társadalmi rend törvénye rém tiltja meg neki, hogy FUCÍK: AZ ÉHSÉGTŐL éhen haljon. A törvény azt sem írja elő, hogy nem kell éhen halnia. Ezért nem hívják a mentőket, ezért nem kerülhetnek kórházba az éhezők. Az éhség nem olyan betegség, amelyet ez a társadalmi rend gyógyítani akarna, amelyet le akarna küzdeni. De ha csődület támad az éhségtől összerogyott ember körül — <5, az egészen más, arra rendelet van, az ellen fel lehet lépni, hiszen engedély nélkül tilos a gyülekezés —, csak az éhezővel nem tudnak mit kezdeni. Hiszen ha éhen hal, csak a munka nélküli állampolgárok tisztes jogával él. MILYEN KÉTSÉGBEESETTEN veszik ezt tudomásul azok, akik öt napja nem ettek! A Köztársaság-tértől gazdag utca vezet a Václav-térig. Mindössze huszonnégy órával ezelőtt, hogy a „Representačnl-dúm“ mellett összeroskadt az a munkanélküli, egy másik állástalan ember fejjel nekiment egy kirakatnak, betörte a vastag üveget, s törni-zúznl kezdte a kirakott árukat. Ez már idegen tulajdon rongálása, a törvény bünteti, a törvény Őrei tehát nem lehetnek tanácstalanok. Le is tartóztatták a munkanélkülit, s az őrszobán kiderült, hogy csak színlelte az őrültséget, mert a bolondokházába akart kerülni. De éppúgy megnyugodott akkor is, amikor közölték vele, hogy tettét legalább börtönnel fogják büntetni. Bolondokháza vagy börtön: végre egy darabka törvényes élet, miután két évig csavarognia kellett, mert a társadalom rendje megfosztotta munkájától. Bolondokháza vagy börtön: már nem is jelkép, hanem valóság, a jelenlegi rend kézzelfogható megnyilvánulása. ÉS TI? Tegnapelőtt este valaki összeesett az utcán az éhségtől. Ma, holnap megint összesik valaki. Emberek? Ti, akiket megdöbbentenek e társadalmi rend borzalmat, s akik szemet hunytok, hogy ne lássátok az okait, azt gondoljátok, ti nem vagytok felelősek? Ti, akik azt hiszitek, hogy van valami jó is ebben a rendben, akik hallgattok, s nem tiltakoztok, amikor a ti érdeketekkel próbálják azonosítani e rendet — azt gondoljátok hogy nem vagytok magatok is e rend őrét? Nem, nincs az az erő, amely ezt a rendet fenn tudná tartani, a ti vakságotokon kívül. Nincs az az erő, amely fenn tudná tartant, ha kinyílik a szemetek. HIDEG SZÉL FÚJT Hideg szél fújt, téli álom verte még a földeket de a szivek ablakán már ifjú tavasz zörgetett, piros zászlót bontogatott s alája gyűlt mind a nép, megvédeni örökét. Február volt s Prága felett havas tornyok integettek, február volt s utcák során hangja kelt a néptömegnek, zúgva, mint a tenger árja, hömpölygött a gyár, a bánya megindult az ország minden igazlelkíí proletárja. Milicisták vállán fegyver: munkás, paraszt fegyvere, sapkájukon fényes csillag, új napoknak új jele. Dübörgött a föld alattuk, ' mintha szikla omlana, mintha zengő zivatarban sötét erdő hajlana. Hideg szél fújt, de a szívek katlanában forrt a vér, százezer hang szerte zúgta: béke, munka és kenyér. Ököl-erdő nőtt až égre, megmutatta erejét, elkergette árulóit, s új hazára lelt a nép. így olvadt fel februárban, fgy szakadt fel, lám, a Jég, hogy nyomában felragyogjon, mosolyogjon föld s az ég. Zúgva, mint a tenger árja, hömpölygött a gyár, a bánya, s elindult a béke útján, az épülő jövő útján hazánk minden proletárja. DENES GY.
