Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1973-02-24 / 8. szám

4 1973. február 24, SZABAD FÖLDMŰVES. SZÖVETSÉGI SZEMLE A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA Példás együttműködés eredményes munka A MARTINI FELHÍVÁS VISSZHANGJA: A szövetkezetek ez idei zárszámadó közgyűléseivel kapcsolatban több já­rásban úgy döntöttek, hogy — a Feb­ruári Győzelem 25. évfordulájára való tekintettel — két részben tartják. Az elsőben megvitatják a múlt évi gaz­dasági eredményeket, értékelik a kö­telezettségvállalásokat, valamint jó­váhagyják az 1973. évi termelési­­pénzügyi tervet. A másik rész ünnepi jellegű lesz, amelyen megemlékeznek a Győzelmes Február 25. évforduló­járól, megvitatják és jóváhagyják a szövetkezet társadalmi tevékenységé­nek tervét, s összegezik — az egyéni munkafelajánlások alapján — a szö­vetkezet kötelezettségvállalásait. Ahol a körülmények megengedik, ott a köz­gyűlés mindkét részét egyszerre is megtarthatják. E kérdések rendezésével foglalko­zott a szövetség Nové Zámky-i (érsek­újvári) járási bizottsága is. Megálla­podott abban, hogy olyan képviselő­ket küld az efsz-évzárógyűlésekre, akik közérthetően megmagyarázzák a CSKP politikáját, a szövetség felada­tait, g küldetését. Az említett járási bizottság téli munkatervében első helyen szerepel a „Mindenki szocialista módon“ moz­galom fejlesztése, eredményeinek népszerűsítése, valamint a Győzelmes Február 25. és a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettség szervezése, meg­• Miben látja az egyesítés előnyeit? — A három szö­vetkezet egyesíté­sével megteremtet­tük a fejlődés, a munkatermelékeny­ség emelésének reális lehetőségeit. Így majd alkal­mazhatók a tudományos-műszaki vív­mányok; megvalósulhat a termelés szakosítása, a termelés fokozottabb gépesítése, a gépek maximális ki­használása, s a társadalmi tevékeny­ség Is kibontakozhat, hatékonyabbá válhat. ф Elképzelései a munkaszervezés területén? — Első és legfontosabb feladatnak tekintem az ú] vezetőség aktivizálá­sát, melyben az üzemi pártszervezet­re, a kommunistákra támaszkodom legfőképpen. A régi fonákságok el­kerülése érdekében a vezető kádere­ket úgy osztjuk szét, hogy az a leg­célszerűbb legyen. S mindenkitől kö­vetkezetességet, felelősségérzetet, az emberek tudásának, tehetségének maximális hasznosítását, a munkaidő kihasználását követeljük. Szeretnénk elérni, hogy elsősorban a vezetők mutatnának példás magatartást, mind a közösségi, mind a társadalmi tevé­kenység, mind pedig a családi élet szakaszán. Fokozottabb ellenőrzésre, a munkafegyelem megszilárdítására törekszünk. 0 Mik a termelési célkitűzéseik? — A 2390 hekráros egyesített szö­vetkezet vezetősége, illetőleg tagsága a közös gazdaság továbbfejlesztésé­nek lehetőségét látja az egyesítésben. Többet, jobbat, olcsóbban akarunk termelni! Első feladat volt tehát az állatállomány átcsoportosítása, az állattenyésztés szakosítása. Így pél­toldva a Vietnami akcióval kapcsola­tos vállalások szorgalmazásával. Segíti a járás szövetkezeteit az is, hogy a martini és a Banská Byslrica-i járás felhívásait a járás sajátos kö­rülményeihez módosították, s ebbe bekapcsolódjanak elsősorban a szo­cialista brigádmozgalom munkaközös­ségei (jelenleg 19 közösség versenyez a szocialista brigád megtisztelő cí­mért!). A versenyző munkaközössé­gek iránti gondoskodás, valamint a szocialista munkakötelezettségek rendszeres értékelése a szövetség já­rási bizottsága és a szövetkezetek vezetőségének kötelessége. A szocia­lista brigádmozgalom eredményei sza­vatolják sikeres előretörését. 0 Például a Bajtavai (bajtai) Efsz egy növénytermesztő és egy állat­­tenyésztő brigádja terven felüli vál­lalását (200 cukorrépa, 25 mázsa ba­romfihús) igen számottevően túltelje­sítette. • A Hűli Efsz hat versenyző mun­kaközössége negyedmillió korona ér­tékű mezőgazdasági termék terven felüli termelését vállalta. Felajánlá­sukat 190 ezer korona értékkel túl­teljesítették. 0 Nagyon szép eredményeket ért el az Uľany nad 2itavou-i (zsitvafö­­démesi) Efsz növénytermesztési, ille­tőleg állattenyésztési brigádja; az dául Bésben főleg a tejtermelésre, Iskében a sertéstenyésztésre, Vaján­­ban pedig a lűdtenyésztésre orientáló­dunk. Máris vásároltunk 3300 libát, valamint keltetőberendezést. Már erre az évre 42 ezer liba értékesíté­sére kötöttünk szerződést, továbbá 5 ezer hízéludat adunk belföldi piac­ra, sőt exportra is jut: NSZK-ba és Franciaországba. Tízezres törzsállo­mányt akarunk kialakítani. Növény­­termesztésben a fő célunk; a búza­­termesztés minőségi javítása, a zöld­ségtermesztés megalapozása [üveg­házi és szántóföldi), a közelben ren­delkezésre álló hőenergia hasznosí­tása. 0 MI a helyzet a szakkáderek szakaszán? — Terveinkben fontos helyet ka­pott az iskolázott káderek biztosítá­sa, valamint a szakképzettség meg­szerzésének elősegítése. Végzős fő­iskolásokat szerződtettünk, s fiatalo­kat küldtünk mezőgazdasági iskolák­ba. Ugyanakkor sokoldalúan gondos­kodunk a tagok szociális-kulturális szükségleteinek kielégítéséről. 0 Saját elképzelései, vágyai? — Bízom abban, hogy a három község kedvező termelési adottságai­val, a szövetkezeti tagok szoros egy­sége, összefogása s szorgalma révén képesek leszünk az Igényes felada­tok megvalósítására. Természetesen, ez nem lesz könnyű, hiszen mégis­csak három község lakosságának né­zeteit, munkaviszonyát, akaraterejét kell összehangolni, közös nevezőre hozni. Ettől eltekintve remélem, hogy a három község kommunistái, s vala­mennyi dolgozó összefogásával, a ve­zetők következetes irányító, vezető és ellenőrző munkájával sikerül mind­azon nehézségeket, amelyekkel szá­molunk, s valóra váltani az Igényes tervfeladatokat. előbbi 183, az utóbbi 186 százalékra teljesítette kötelezettségvállalását. A szocialista brigádmozgalom fej­lesztését nagy mértékben elősegítette az SZLKP járási bizottságának mező­­gazdasági és élelmezésügyi osztálya, amely levélben felhívta alapszerveze­tei figyelmét, hogy támogassák e moz­galmat, továbbá a munkafelajánláso­kat, amelyek jobbára a tervfeladatok túlteljesítésére és az efsz-tagok mun­ka- és életkörülményei javítására irá­nyuljanak. Példásnak mondható a szövetség e járási bizottságának együttműködé­se a Nemzeti Front járási bizottságá­val, a SZISZ járási szervével. A szö­vetség járási bizottsága segítette a SZISZ-szervezetek megalakítását az efsz-ekben, amelyek elősegítették a szövetkezeti ifjúság tevékenységének kibontakoztatását; a SZISZ-tagok pe­dig segítik a szövetséget abbéli törek­vésében, hogy az ifjúsági munkacso­portokban elősegítsék a szocialista munkaverseny meghonosodását. Ugyanakkor a két járási bizottság együttműködése segítette elő, hogy a példás SZISZ-tagok résztvehettek a Szovjetunióba induló Barátságvonaton való utazásban, s a február 7—13 kö­zötti prágai IX. országos mezőgazda­sági találkozón. Ugyancsak jól együttműködik a szövetség járási bizottsága a Szlová­kiai Nők Szövetsége járási bizottsá­gával. Ennek eredménye az is, hogy nemrég közösen rendezték meg a szovjet asszonyokkal való baráti ta­lálkozást, amelynek jó visszhangja volt a járás szövetkezeteiben. Efféle baráti találkozó előkészítését és meg­rendezését mindkét szövetségi szerv tevezi a jövőre vonatkozóan. Természetesen, az illető szövetségi szerv nagy gondot fordít a járás szö­vetkezeti tagjai kül- és belföldi üdül­tetésére, valamint az arra rászoruló efsz-tagok gyógyfürdői kezelésére, így például az őszi üdültetéseken a járás 16 szövetkezetének 214 tagja (52 az udvardi, 35 a jasovai, s kisebb számban a többi efsz-ből). A téli üdül­tetésen viszont már jóval többen, vagyis közel ötszázan vettek részt, legtöbben a Öechy-i (csekeí) Efsz-böl (58 fő) és a Bešeňovi (zsitvabese­­nyői) Efsz-ből (53 fő). A moszkvai mezőgazdasági kiállításon négy tur­nusban 109 szövetkezeti tag vett részt. Gyógyfürdői kezelésre pedig 44 efsz­­tag kapott beutalást. Annak ellenére, hogy a szövetség járási bizottsága az üdültetés szaka­szán szép eredményeket ért el, szá­mos szövetkezet vezetősége mindmáig még kevés figyelmet fordít a tagok munkaképességének felfrissítésére. Hiszen a jó üdülés elősegíti a tagság egészségi állapotának szilárdítását, munkabirőképességének növelését, amely elengedhetetlenül szükséges az igényes feladatok teljesítéséhez. A szövetkezeti tagok munkafelaján­lásaikat 1972-ben, majdnem minden járásban „A kiváló mezőgazdasági eredményekért“ jelszó jegyében tet­ték. Azon szocialista felajánlásokon kívül, amelyek hivatottak voltak nö­velni a terméseredményeket, több olyan kötelezettségvállalás is szüle­tett, amelyek a gazdasági udvarok „arculatának“ szépítését, valamint a dolgozók munka- és életkörülményei­nek javítását segítették elő. Az év végi mérleg készítésekor nemcsak a gazdasági eredményeket értékelték, hanem a munkafelajánlásokat is. A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságainak egyik feladata a tömegpolitikai téren gondoskodni a szocialista munkaverseny fellendíté­séről. Több járási bizottság ezért már 1972. év végén értékelte a szocialista munkaverseny menetét, s javasolta a hibák eltávolftását, és új versenyfel­tételek elfogadását. 0 Például a szövetség r o ž ň a v a i (rozsnyói) járási bizottsága értékelte a környezetszépítési eredményeket. Az élenjáró szövetkezetek; a hroneci, hrhovi (tornagörgői), Vlachovi, licin­­cei (licei), Gemerské Poloma-i és brzotini (berzétei) efsz. E szövetke­zetek a járási bizottságoktól kétezer korona jutalomban részesültek. 0 A szövetség Stará Ľubov­ňa - i járási bizottsága értékelte a szövetkezeti tagok szociális és kultu­rális szükséglete, valamint élet- és munkakörülményeinek megjavítását célzó szocialista munkaversenyt. Ez a szocialista verseny a szövetkezetek körében nagy visszhangra talált. A járási bizottság a járási mezőgazda­­sági igazgatósággal karöltve e ver­senyt rendszeresen figyelemmel kí­sérte és értékelte. A versenyfeltéte-Látogatás Vártuk a havat, a zimankót, az igazi telet. Nos, az időjárás eléggé megtréfált. Le kellett mondanunk a fehér télről. Viszont január néhány napja kárpótolt. Zuzmararuhát öltöt­tek a fák, bokrok. Egy ilyen napon indultunk el a Nové Zámky-i (érsek­vári) járás néhány községébe... Ahogy Veiké Lovce (Nagylót) hatá­rába érkeztünk, a ködöt áttörő nap­sugarak színözöne, felvidított, ke­délyt varázsolt bennünk. EMBEREK KÖZÖTT A nemzeti bizottságon is felmele­gedett a hangulat. Kedves vendégként fogadtak. Galbavý titkárral akartam szót érteni, de Fortuna — mint min­dig —, Ismét félrevezetett. Az agilis, munkabíró embert a jnb-re vezényel­te. Megkérdeztem volna tőle, miként osztja be Idejét, hogy minden feladat teljesítésére fussa. Miért szeretik annyira a faluban? fis munkatársai, a lakosok segítségével ennyit hogyan változhatott a falu arculatán? Mert változtatott! Aki sosem járt e domb­háton, az Is hamar észreveszi. Vol­tam itt néhányszor. A késői szövetke­zetesítés éveiben Is, amikor a hajda­ni zsellérek bizony foggal-körömmel ragaszkodtak a falszabadulás után kapott földjeikhez. Változó, szépülő életünk azonban meggyőzte őket ar­ról, hogy a fejlődés kerekét megállí­tani nem lehet. Rendezett utcák, csi­nos családi házak épültek azóta. Hí­­re-nyoma sincs már a vendégmarasz­­talő sárnak. Tiszta gyalogjárók, s ke­mény útburkolat kínálja hátát az ide­érkezőnek, bennszülöttnek. E falu már levetkőzte maradiságát, magába­­zárkőzottságát. S mindez néhány év alatt történt. Sosem hittem volna, hogy ilyen forradalmi fejlődésnek le­szek a tanúja. JÖJJÖN AZ ELNÖK Keresek valakit, de kit... Azt az embert, aki elém tárja e falu sokré­tű életét. Szavaiból, mint nyitott könyvből szeretnék olvasni, lám, ezt a községet is mennyire megsüvegelte az idő. Kalapot emelt előtte, mint én tettem, amikor lakóival, vezetőivel találkoztam. Mégis, ki legyen az, aki beavat falujának titkaiba?___Az ad­minisztrátornő az elnököt javasolta. Hát jöjjön az elnök? Egy telefonhívás — és eleget tett kérésünknek. Rövid­del utána Szilágyi Ferenccel paroláz­­hattunk, aki régi ismerősünk. A hév, a lendület, amivel a község lakosai­nak ügyeit, gondjait intézi, nem le­pett meg. Minden patrióta dolgozik aki tisztában van azzal, hogy hová tartozik ... Mennyivel könnyebb a dolgom, amikor dicsérhetek. Mert az elmarasztalásnak itt helye nincs. HÄZRÖL-HÄZRA... Tudjuk már, hogy a járás elfogadta lek szerint az első helyre a jarábi­­nai, másodikra a čirči, harmadikra pedig a kamienkai szövetkezet került. A szövetkezetek pénzjutalomban ré­szesültek. A versenyt az idén is foly­tatják. A szövetség egyéb járási bizottságai is az efsz-ek vezetőségével együtt meghatározzák az ez évi szocialista munkaverseny feltételeit. A versenye­ket a Februári Győzelem 25., illetve a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfor­dulója tiszteletére rendezik. így pél­dául a szövetség žilinai járási bizott­sága a mezőgazdasági igazgatósággal karöltve kibocsátott versenyfelhívása felhívja a szövetkezetek funkcionáriu­sait és tagjait, hogy fő figyelmüket — a felajánlásokat illetően — a terme­lési feladatok túlteljesítésére, vala­mint a munka- és életkörülmények javítására fordítsák. 0 A szövetség zvolení járási bizottsága versenyt hirdetett a me­zőgazdasági gépek jó elraktározása, konzerválása, üzemképessége, vala­mint a gép-központ tetszetős munka­­környezete érdekében. Kidolgozták a versenyfeltételeket, kitűzték az elér­hető jutalmakat, éspedig két kategó­riában: egyesített efsz-ek önálló efsz-ek 1. díj 6000 korona 3000 korona 2. díj 4000 korona 2000 korona 3. díj 2000 korona 1000 korona Most, amikor az egyes munkahe­lyekre és munkacsoportokra lebont­ják a szövetkezetek termelési-pénz­ügyi tervének egyes mutatóit, és a szövetkezetek az évzáró taggyűlése­a végeken a martini járás felhívását. Vajon mit tesznek, lent, a helyi nemzeti bizott­ságok vezetői, képviselői, hogy reali­zálódjék? Itt sokat. Házról-házra Jár­nak, elbeszélgetnek a lakosokkal. Meghallgatják kérelmeiket, Javasla­taikat és a választási program ez idei feladatainak a teljesítésére szervezik a honpolgárokat. Ottjártamkor is ezt tették. Bujdová Anna például körzeté­ben 384 óra társadalmi munkára ka­pott Ígéretet. Vállalásokat viszont nemcsak az egyének, hanem a társa­dalmi- és tömegszervezetek is tettek. Így a SZISZ tagjai elhatározták, hogy a sportpálya, az ifjúsági klub és kör­nyékét rendbehozva, 800 óra társa­dalmi munkát végeznek. Ezenkívül arra kötelezték magukat, hogy meg­rendezik a szomszédok vetélkedőjét, amibe a környező falvak fiataljait is bekapcsolják. A versenykérdések po­litikai-, kulturális és történelmi jel­legűek. Természetesen a község éle­tét, sokoldalú fejlődését felölelő kér­désekről is szó van. Az ifjúsági klu­bok második fesztiváljának megren­dezésén kívül előadásokat tartanak a fiatalok részére. HÄROM PONT A LÉNYEG Szilágyi hnb-elnök a martini felhí­vás helyi viszonyaikra feldolgozásá­nak a lényegét három pontba foglal­ta össze. Céljuk: 1. a kulturális mun­ka megjavítása, 2. politikai- és szak­előadások tartása, 3. a falu arculatá­nak szebbététele. Gondolnak itt a színjátszó együttesek aktivizálására, esztrádestek rendezésére, politikai-, történelmi és kulturális évfordulók méltó megünneplésére. A politikai és szakelőadásokat majd a társadalmi és tömegszervezetek rendezik. A falu­szépítésbe valamennyi lakos bekap­csolódik. Elsősorban tovább folytatják a járdák építését. Befejezik a sport­pálya építését. Főjavítást végeznek a közvilágítási hálózaton. Átadják a Jednota új élelmiszerüzletét, s kör­nyezetét csinosítják. Vállalási mozgalmuk: Pintér János és Zimula János például 30—30 óra társadalmi munkára vállalkozott. Ez csak két ember a sok közül, s hisz­­szük, hogy a felajánlások összegezé­se nagyon is exkluzív eredményt hoz. JÖL ELŐKÉSZÍTETTÉK Ahogy a faluval újraismerkedtem, s az emberek szavaiból kivettem, ta­lán ez volt a legjobban előkészített akciő. A nemzeti bizottság vezetői többször megvitatták az általános fel­adatokat, s a megvalósításra a párt­­szervezet Is javaslatot adott. Bízunk abban, hogy ez akció sikeréért min­dent megtesznek majd a falu honpol­gárai, amit majd kézzelfogható ered­mények bizonyítanak. TÖTH JÁNOS, Nové Zámky (Érsekújvár) két tartják, látható, hogy a szocia­lista munkaverseny sem „mostoha­­gyerek“. A dolgozók komolyan vitáz­nak az egyes telepeken, munkahelye­ken, valamint azon kollektívákban, amelyek a szocialista brigád címért versenyeznek. Az elsők között van — akik értékes felajánlást tettek — a humennéi já­rás chlmeci P t a v a Efsz-e is. A fel­ajánlásának összértéke 934 500 koro­na. Azon munkafelajánlásokon kívül, amelyeknek célja a tervezett terme­lési értékek gyarapítása, a felajánlá­sok jó része a munka- és életkörnye­zete javítását tartja szem előtt, így pl. a tagok részére üzemi konyhát léte­sítenek, kiültetnek 300 díszbokrot és gyümölcsfát, rendbehozzák a gazda­sági udvarokat, a szövetkezet tagjai egyenként 20 társadalmi munka le­dolgozását vállalták. A kiselejtezett szerszámokat és munkagépeket bead­ják a Kovošrotba, az ellenértékét a gépészek munkakörülményeinek javí­tására használják. A legkiválóbb ta­gok részére tanulmányokat szervez­nek. 0 Megdicsérendő a Nová Bod­­v а - i Februári Győzelem Efsz is (košicei járás), amelyben részletesen kidolgozták a társadalmi tevékeny­ség tervét, s ez a termelési-pénzügyi terv elválaszthatatlan része. Most az egyes munkahelyeken, munkacsopor­tokban dolgozzák ki a szocialista fel­ajánlásokat. A szövetkezet összesített munkafelajánlásait az évzáró taggyű­lésen hirdetik ki. 0 A Lipt. Mikulás i járás L i p t. O n d r e j - i Május 1 Efsz-ben a Feb- Februári Győzelem 25. évfordulója tiszteletére 350 000 korona értékű szo­cialista munkafelajánlást fogadtak el. (PS) A cél tehát világos. A fellendülés útja ismert. Most már csak a Vajáni Efsz pártszervezetén, a vezetésben munkálkodó kommunistákon — és nem kommunistákon —, illetőleg a szövetkezet valamennyi tagjának el­kötelezettségén, erkölcsi-politikai egységén, a bírálat és önbírálat lenini elvének érvényrejutásán, a személyes felelősségérzet elmélyítésén, s követ­kezetességen múlik, hogy célkitűzéseik megvalósuljanak. Beszélgetett:IHós Bertalan Egységben, összefogásban az erő A CSKP XIV. kongresszusa részletesen meghatározta a mezőgazdasági termelés továbbfejlesztésének, s hatékonyságának irányelveit. Ezzel a kér­déssel ugyancsak behatóan foglalkozott a CSKP KB múlt év áprilisi ple­náris ülése is. Vagyis, a párt célkitűzései megvalósításénak egy igen fontos előfeltétele: a nagyobb mezőgazdasági üzemek kialakítása. A tre­­bliovi (toketerebesi) járásban már e téren előrehaladás történt: az elmúlt napokban 12 efsz-ből 5 egyesitett szövetkezetét hoztak létre. Ezek közé tartozik a Vojany-i (vajáni) egyesített szövetkezet is, amelybe a beiai (bési) és az iikovcei (iskei) szövetkezet „olvadt be“. Elbeszélgettünk az újonnan egyesített Vojany-i Efsz elnökével, Rezes Sándorral, arról mik a terveik, elképzeléseik. ★ (jp) A munkaverseny a termelés hajtóműve

Next

/
Thumbnails
Contents