Szabad Földműves, 1973. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-17 / 7. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1973. február 17, A KIS LEAPASZT! Gönczi Kis Barna szegény család hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot. Már nem is kellett volna, hogy a világra jöjjön, hiszen nélküle Is heten ülték körül a sokszor nagyon Is szegényen megtérített asztalt. Dehát a közmondás szerint szegény családoknál úgy szaporodik a gyerek, mint Jó földben a krumpli. Szülei szegénységük ellenére a maguk módján szerették egymást, szép emberpéldányok voltak. Az ember váltig hajtogatta, hogy az elődei nagygazdák és reformátusok voltak, erre ő mindvégig büszke volt. De sajnos őreá a nemesi hangzású nevén kívül már semmi sem maradt. Szegény kis vályogházuk úgy lapult meg a falu szélén, mint a fecskefészek az eresz allán. Isten csodája, hogy valami szélvész el nem sodorta a fejük felöl. Az asszony hasonló szegény sorsú lány volt. Mikor összeházasodtak, csak a szegénységük és a gondjuk növekedett meg. Napszámosok voltak, munkába jártak a gazdag parasztokhoz. Nyaranta sikerült aratást vállalni, s így a kenyérke megvolt a gyermekek számára akik majdnem évenként jelentkeztek. Télen az ember jeget vágott a folyón, majd tüsköt hasogatott, fát szerzett be, hogy némi meleg legyen kis viskójukban. Az asszony a mézel munkán kívül mosnt, takarítani járt, majd sóskát, gombát szedett s azt árulta. Pár fillér így mindig jutott a konyhára. Küzdelmekkel, gondokkal telítve ment el felettük az élet. A gyermekek, ahogy nőttek, a maguk módján szintén hozzájárultak a kenyérkeseséshez. Koruk szerint ki libapásztor volt, ki klsbéres, később szolgák — szolgálóleányok. Amelyikük odahaza volt, az állandóan a határt járta — baromfinak, kismalacnak zöldet meg miegymást szerzett be. Gönczi Kis Barna ts még csak az első osztályt járta ki, amikor az apja elvitte őt Csordás Nagy Elekhez, kora nyáron libapásztornak. Barna megszeppenve lépte át a hatalmos portára nyíló kapuajtót. Soha még ilyen közelről nem szemlélhette meg azelőtt a gazdagok portáját. Nézelődéséből a gazda hangja riasztotta fel: ,hát eljöttek?" — reccsent a hangja, mint a fa, amikor megreped. — Eljöttünk, gazduram — mondta Barna apja. — Legalább keres egy kis pénzt cipőre a gyerek, hisz őszre újra iskolába kell mennie. — No, itt jó helye lesz — mondta a gazda. — Kend haza mehet. — A helyed itt lesz az istálló melletti színben. Nyár van, meleg van, nem fázol meg — mondotta a gazda. — Asszony, adj neki valami vacsorát — szólt be a konyhába. Barna félénken az asztal sarkához kuporodott és kezdte eszegetni a jó savanyú bablevest, majd utána a maradék sonkadarabokat. — Lám, jó az Isten — suttogta az anyjától hallott szavakat, amikor belebújt a szín alatt lévő ágyába, — megsegített, itt majd legalább annyit ehetek, amennyi jól esik — ezzel a boldog tudattal szenderedett álomba. Csordás Nagy Elekék gyermektelen házasok voltak. Amúgy sem szerelemből, csak a vagyon miatt házasodtak össze. Ami kevés szeretet volt bennük, azt már kiölte az együtt eltöltött évek sivársága, az örökös robot, pénzhajsza. Barnára keserves napok virradtak, nemcsak a libákat kellett őriznie, hanem reggeltől késő estig volt mit tennie. Korán reggel a libák, mikor hazajött, vizet kellett hordania a baromfinak. Majd répalevélért ment a kacsáknak, amelyet meg ts kellett vágnia. Majd az ebédet vitte a gazdaszszonnyal a határba a napszámosoknak. Délután újra frtss vizet vitt a határba. Estefelé ismét libákkal, s így ment napról-napra. Közben még az ólakat ts kellett takarítania, konyhára fát, vizet hordania. Ide menj, oda menj, szegény gyerek este holt fáradtan dőlt le a heverőre. Pedig hát kis eszecskéjével el akarta önmagával hitetni, hogy nagyon jó helye van. Hogyisne, htszen reggelire tejeskávé gőzölgött az asztalon. Majd elszédült az illatától, délre leves, hús, estére palacsinta. Soha nem látott, nem ízlelt ételek sorakoztak előtte. — Ettől jobb életem sohasem lesz — gondolta, és evett, amennyit csak bírt. Később mégis lesoványodott, kis testét megviselte az örökös koránkelés, az egésznapi lótás-futás. Nyaka megvékonyodott, csak nagy barna szemei villogtak melegséggel erre a világra, amely megfosztotta őt a gyermekkor örömétől a játszópajtásoktól. Egyre gyakrabban gondolt haza a házikójukra, ahol, ha szegénység van is, de szeretik őt, egyre jobban hiányzott neki édesanyja szerető símogatása. A libákkal, azokkal szeretett járni a legjobban. Leült a félkereszt tövébe, elnézegette a felkelő napot, amint bíbor-vörösre festette a keleti ég alját. Megbámulta a tovaszálló bárányfelhőket, hallgatta a pacsirták dalolását, s nézegette, amint a méhek egyik mezei virágról a másikra szállnak, halk zümmögéssel. Elnézte, hogy őrködik a gúnár a libacsapat felett, fél szemét az égre fordítva tatarászott, beszélgetett a ludakkal, libák kai. Kis Barna talán már a nyelvüké' is értette. Itt szeretett lenni legjobban a határban, ahol minden ismerős volt. ahol oly csodálatos szépséggel virítottak a vadvirágok. Itt a tarlón a búzaföldeken eljátszott a többi, vele egyidős s hasonló sorsú gyermekekkel. Majd csak eltelik a nyár s aztán.,. Aztán másképp történt. Pedig ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A Nap ugyanúgy kelt, a libák ts ugyanolyan gágogással jöttek ki a rekesztékból — minden a megszokott hanggal, zörejjel kezdte az új napot. Gönczi Kis Barna sem gondolta, ml ért aznap. A dolog úgy történt, hogy délután, vizet vitt a malacok ketrecébe, s nyitva felejtette az ajtót. A koca a kismalacokkal együtt persze abban a pillanatban kint termett az udvaron, s két szép rózsaszínű kismalac a trágyaleves gödörbe fúlt. Barna, mikor meglátta, Ijedtében majd a szívverése állt meg. Mi lesz most?! Or Isten, mi lesz most? — motyogta, s a jélelem úgy összeszorította a torkát, hogy hang nem jött ki rajta. így talált rá a gazdasszony, akt, mikor meglátta a kimúlt malacokat, éktelen jajveszékelésbe kezdett, „jézus Mária, agyoncsap az uram ha hazajön, menten agyoncsap“. Szegény gyerek se élő, se halott nem volt estéig. Mi lesz? Mi lesz? Egyre ezt motyogta magában és közben hangtalan zokogás rázta Sovány kis vállait. Csak néha-néha érezte a szája szélén a szeméből végiggördülő könnyek sős ízét. Estébe hajlott az idő, amikor a kapu előtt felharsant Csordás Nagy Élek hangja — hó hó, szólt a lovakra —. Az asszony szaladt kaput nyitni. Majd amikor a gazda kezdett kifogni, utána jött a felesége és rámutatott a két élettelen malacra, majd Barnára, aki az ólak mögé húzódott félelmében. A gazda rettentő dühbe gurult —* M a keserves úrtstenit, mit csináltál mi-l-i?! — ordított olyan hangon, hogy még a lovak is beleremegtek. Gyere ide te-e-e, bitangI Barna Inkább élőhalottra emlékeztetett, amikor elővánszorgott. Ahogy közeledett, a gazda olyat húzott rá nehéz ostorával, hogy menten jelrepedt a bőre. A többi ütést azonban nem várta meg, lélekszakadva rohant ki a portáról, ki az utcára, hazafelé. De csak fél útig ért el. Kis szíve nem bírta tovább az izgalmakat, ott esett össze az árokparton. Mikor kocsira tették, görbe kis teste úgy meredt a körülállőkra s a mindenségre, mint egy nagy kérdőjel: mikor lesz már véged, te sanyargató, átkozott világ? CSEKEI ERNŐ A disznóölés mindig nagy esemény volt egy-egy család életében. Nem volt ez másképp Clrjákéknál sem. Már előtte való napon nagy volt a sürgés-forgás. Készítették az edényeket, megtisztították a fokhagymát. A gazda elkészítette a szalmát, és nagy szakértelemmel megélesítette a késeket. A disznót megfogni meghívta a szomszédokat Is. — Jó korán jöjjenek — mondta —, hogy idejében végezzünk és estére nyugodtan ülhessünk a disznótoros vacsorához. Elment Gazsi komájához Is. Ot Is meghívta. — Megyek komám, már hogyne mennék, mihelyt elharangozom a hajnalt. ö volt ugyanis a község harangozója. Másnap Cirjékéknál már hajnalban világot gyújtottak. A gazdasszony betüzelt, a gazda is készült a nagy napra. Nemsokára Jöttek a szomszédok Is. Mint ahogy ilyenkor szokás, már előre felhajtottak egy-két kupi-DISZNÓÖLÉS cával. Miközben fogyasztgatták a tüzes törkölyt, Cirjákné lélekszakadva rohan be. — A disznó, János, a disznó... Uramisten, megszökött, megérezte, világgá ment... A férfiaknak a torkukon akadt a szó is, a pálinka is. Mindannyian rohantak ki az ól felé. Az ajtó tárvanyitva, a disznó sehol. Mielőtt valami okosat kisütöttek volna, rémületüket Gazsi koma, a harangozó ijedt segélykiáltása fokozta mág jobban. — Emberek, komám, gyertek gyorsan, kísértet van a templomban. Egyszerre megfeledkeztek saját bajukról. Mindannyian rohantak a közeli templomba, hogy megnézzék, mi történik ott. — Harangozás előtt kinyitottam a templomajtót, hogy szellőzzön egy kicsit. Amikor lejöttem a toronyból, s be akartam csukni az ajtót, zörgésre lettem figyelmes. Megijedtem, gyorsan becsuktam az ajtót és rohantam értetek — meséli Gazsi koma. Azonban nem kellett sokat beszélni, mert ahogy a templom elé értek, jól lehetett hallani a furcsa zajt. — Ez csak kísértet lehet — mondták többen Is. Még teljesen sötét volt. Mi lesz most? Ki megy be elsőnek? Cirják bátyánk úgy gondolta, hogy mégiscsak az egyetlen komája a harangozó, ő a leghivatottabb erre a feladatra. A víkendhézak egész sora épül a tavak partján, fenyvesek alatt és különböző nyaralóhelyeken. A felvételen egy szép stílusban épült nyaralóházat láthatunk. amelynek az alsó része kovácsolt vassal van díszítve. Gazsi koma élete legnehezebb percei következtek. Nagy óvatossággal és félelemmel lassan kinyitotta az ajtót. A mély csendben a nehéz faajtó minden csikorgása ágyúdörgésnek tűnt. Még akkor senki sem sejtette, hogy a templomban Cirjákék disznója tartózkodik. De nem Jól érezhette magát, mert amint kinyílt az ajtó, menekült kifelé. Egyenesen Gazsi koma lába közé. Nagy volt a disznó, kicsi a harangozó. Így találta magát a disznó hátén. Az meg futott vele. Ijedtében csak ennyit tudott kiáltani: — Isten veled komám, engemet már visznek. A disznó meg futott. Egyenesen haza, az ólba, hátán a harangozóval. De mivel az ól ajtaja alacsony volt, Gazsi koma fennakadt, majd lehuppant. Bezzeg volt nagy kacagás, amikor a faluban megtudták, hogy a harangozó meglovagolta a komája disznaját. Ф Négyen az iskola tánccsoportjából. Sokoldaiaan készülnek az életre A munkásosztly Februári Győzelmének negyed százados évfordulóján a tömegtájékoztatási eszközök sokat foglalkoznak a mezőgazdaság fejlődésével. Ez nem véletlen, hiszen a népgazdaság olyan ágazatáról van szó, amely a szocializmus útjára lépett országban a kisgazdaságokból nagyüzeművé lett átszervezve. A megtett út igazolja, mennyire helyes volt a szövetkezetek megszervezése mind politikai, mind gazdasági szempontból. Azóta erősödött meg igazán a munkás-paraszt szövetség és emelkedett a mezőgazdasági termelés olyan szintre, amelyre valamennyien büszkék vagyunk. Az eredményesebb gazdálkodáshoz azonban nem volt elegendő a kollektivizálás, sőt még a nagyfokú gépesítés sem. Szakmailag felkészült vezetők nélkül mezőgazdaságunk fejlődése nem lenne összhangban a követelményekkel. Bár az elmúlt évtizedek során sok gyakorlati szakember fejlődött ki a szövetkezetekben, mégis a szakemberképzés terén a legjelentősebb a különböző fokú mezőgazdasági iskolák sokoldalú tevékenysége. A középkáderokat a különböző irányzatú mezőgazdasági technikumokban képezik. Ezek közé tartozik a Šahy-i Mezőgazdasági Műszaki Középiskola, amely növénytermesztési és állattenyésztési irányzatú. Jelenleg van egy osztályuk, ahol ökonómiát tanulnak a diákok. A jőnevű äahyi (Ipolysági) iskolában sokan képezték tovább magukat távúton is. Közülük legtöbben felelős beosztásban tevékenykednek s vannak közülük akik elnöki funkciót töltenek be, vagy agronómusai, zootechnikusai, főkertészei, ökonómusai valamelyik szövetkezetnek. Az évek során végzett 580 technikus közül legtöbben a "“ezőgazdasági üzemekben helyezkedtek el. Jónéhányan elvégezték a főiskolát, vagy most folytatják tanulmányaikat Nitrán és másutt. De tudományos dolgozók és újásgírők is kerültek ki az iskolából. (Az utóbbiak jelenleg az Oj Szó és a Szabad Földműves szerkesztőségében dolgoznak.) A technikumban mindig törődtek a fiatal tudósítókkal s minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a hivatásos újságírók és a különböző lapok levelezői között az egykori diákok soraiból sokan vannak. Ebben az esztendőben 34 diák érettségizik a technikumban. Közülük 28-an a termelésben kívánnak elhelyezkedni és hatan főiskolán szeretnék folytatni tanulmányaikat. A végzősök rendszerint alaposan felkészülnek és ezért ritka eset, ha valakinek KÖNYVEK KÖZÖTT A falu kulturális életében nagy szerepet Játszik a népkönyvtár. Természetesen csak akkor van Jelentősége, ha látogatottsága arányos a község lakosainak számával. A közelmúltban ellátogattunk az okod (Ekecs) könyvtárba, hogy meggyőződhessünk arról, mennyire szeretnek olvasni a falu lakosai. Nem csalódtunk, mert tíz perc leforgása alatt öten adták át egymásnak a kilincset. Az egyik közülük Vérady János, 19 éves szakmunkás volt, aki legszívesebben Gárdonyi Gézét, Móricz Zslgmondot, a költők közül pedig Petőfit és Adyt szereti olvasni. Hazai magyar Irodalmunk írói közül Fábry Zoltán, Dávid Teréz és Duba Gyula művei ragadták meg figyelmét. Szalay Katalin, a népkönyvtár vezetője elmondotta, hogy Jelenleg 5 ezer 743 kötet könyv áll az olvasók rendelkezésáre. A könyvtárnak állandő olvasója 450 fő, ami arányban van a 2 ezer 800 lelket számoló község lakosainak számával. Az elmúlt évben 17 ezer korona értékben vásároltak könyveket. Két író-olvasó találkozót rendeztek, s hagyományossá vált a mesedéluténok megszervezése. A gyerekek körében nagy érdeklődésre talált, ezért az Idén havonta kétszer tartanak majd mesedélutánt. Továbbá az Irö—olvasó találkozók keretében meghívják Dénes Györgyöt és Főnéd Zoltánt. A szeptemberi hónapban vitaestet rendeznek Dávid Teréz (amelyre az Írónőt is meghívják) „Időzített boldogság“ című darabjáról, amelyet a közelmúltban mutattak be a faluban Szalay Katalin a beszélgetés során feltárta a hibákat is. Elsősorban kicsi a helyiség, kevés a könyvállvány és a fűtés sincs kellőképpen megoldva. Reméli azonban, hogy a hnb segítségével ezek a problémák rövidesen megoldódnak. Ml is szívből kívánjuk! NAGY LÁSZLÓ (óváry) meg kell ismételni az érettségi vizsgát. Danis Ferenc mérnök, az Iskola igazgatójának irányításával a tanári kar sokoldalúan törődik a diákok nevelésével. A kötelező tantárgyakon kívül önképző körökben is tevékenykednek a tanulók, A kulturális tevékenység mindig virágzó volt az iskolában. Az Irodalmi kör rendszeresen tevékenykedett s mindig méltóan ünnepelték meg a neves írők, költők kiemelkedő évfordulóit. Legutóbb Petőfi születésének 150. évfordulójára szerveztek a város Iskolái nagyszabású akciókat és ebből jől kivették részüket a jövő mezőgazdászai Is. Több esetben rendeztek már szavalőversenyt és más jellegű Irodalmi vetélkedőt. A színjátszó együttes és az esztrád-csoport — az elmúlt évek során — sokat szerepéit a környékbeli falvakban. A népi tánccsoport szintén rendszeresen tevékenykedik és a különböző alkalmakkor sikeresen szerepel. Az iskolában élénk sporttevékenységet fejtenek ki. A legkedveltebb, a „foci“ mellett más labdajátékoknak is hódolnak a diákok. De rendszeresen szerveznek atlétikai vetélkedőket és a labdajátékokban is versengenek az iskola legjobb csapata címért. Természetesen részt vesznek a városka iskoláinak sportvetélkedőin s mér járási méretben is sokszor bizonyították az alapos felkészültséget. A tanári kar céltudatosan Irányítja és szervezi a kulturális és sporttevékenységet. Tudatában van, hogy a diákok majdnem mindegyike más-más szövetkezetben, állami gazdaságban helyezkedik el, ahol nemcsak mint jó szakember tevékenykedhet, hanem az adottsága és felkészültsége alapján, részt vállalhat a község művelődési és sportéletében, avagy annak Irányításában. A termelésben elhelyezkedett középkádereket sokkal jobban becsülik a mezőgazdasági üzem vezetői, a helyi pártszervezet, nemzeti bizottság, ha odaadóan segítik a falu sokoldalú fejlődését, ha aktív tevékenységet fejtenek ki a SZISZ-ben, a CSEMADOKBAN, sport és más szervezetekben. A Šahy-i Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában komoly, átgondolt nevelőmunka folyik és a tanárok a maximumot követelik a diákoktól. Ennek meg is van az eredménye, mert az iskolából kikerült szakemberek többsége becsülettel helytáll az életben. Az Ipoly és Garam mentéről, Gömörből legszívesebben Ipolyságon tanulnak a mezőgazdaságot választó fiatalok, mert ez részükre közlekedési szempontból is előnyös. TÖTH DEZSŐ
