Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-07-29 / 30. szám
v I KÜLFÖLD« ifbzefoen Mf.RGEZO E Л HALIKRA? Erre a kérdésre André Po/on, akit a földművelésügyi miniszter nemrég nevezett ki a Legfelsőbb Halászati Tanács tagjává, a következőket válaszolja: a csuka-ikra nein mérgező hatású és mérgezést semmiképpen nem okozhat; de sok ember gyomra rosszul tűri és ezeknél hányást okozhat. Ne fogyasszunk tehát csuka-ikrát. A kérdésre a másik választ Corchus ár, a neves süllőtenyésztő adta: tudtommal az ívási időszakban minden édesvízi hal ikrája tölibé-kevésbé mérgező hatású. Komolyabb bajt azonban csak a márna ikrája okozhat, amely minden időben mérgező. Márciusáprilis-május hónapokban a süllő ikrája hasmenést, sőt, érzékenyebb gyomrű egyéneknél hányást is okoz. (Au bord de l’Eau.) A NAPERNYŐ SEGÍTI A HALÁSZOKAT Az USA-ban a Nat. Fisheries Service halászati kutatói egy új halászati módszert próbáltak ki. Ennek lényege a következő. Az édesvízi tavakra, csendes, hullámmentes tengeröblökre hatalmas, sátorszerüen kiképzett, vlzenúszó, árnyékoló napernyőket helyeznek ki. A halak az erős napfényt kerülve az ernyők alá menekülnek. Egy-egy ernyő alatt sok ezer hal is összekeverödhet. Mihelyt besötétedik — a halászok nagy fényerejű lámpákkal becsalogatják a halakat egy speciális hálólabirintusba, ahol megfogják őket. A módszer kidolgozói szerint, pz ű] eljárás forradalmasíthatja a jövő halászatát. (National Ztg. Sasel) Az emelőháló. (A szerző A kőgátnál valamikor vízimalom volt. Valóban lehetett is, én ugyan nem láttam, de a víz mélysége megfelelő, s ha szerencséje van az embernek, halat is foghat. Azon a helyen azt lehet mondani, mindenféle hal tartózkodik. Kis jóakarattal a halak paradicsomának is nevezhetnék, mert a vágódurbincslól kezdve a harcsáig akad ott minden, néha egy-egy fatörzs is, amit azután nem bír az ember и partra vonszolni, olykor ottmarad az ólom, meg a horog, de ki bánja, ha ezt bőven kárpótolja a sikeresen megakasztott hal. így kényelembe helyeztem fáradt csontjaimat, s mikor a közeli fákon megkezdték reggeli hangversenyüket az erdő énekesei, horgaim már a vízben várták a reggelizni kívánkozó halakat. Úgy nyár derekán általában pontyozni vagy keszegezni szeretek. Ha a pontyokban csalódik az ember, a keszegek biztosan kárpótolják. A főtt krumplitól a vaníliás kovászig meg volt a csalétek, csak az bántott, hogy a földetfúró giliszták nemzetsége nem volt jelen a hadjáratban. Szedésükre előző nap nem jutott Idő. így hát egykedvűen váltogattam, hol tésztát, hol főttkrumplit, s közben egy-két szem főttkukoricát, aszerint, hogy milyen kedvem volt kihúzni a zsineget a vízből. Egyet gondolva elkezdtem gilisztákat keresni a kövek alatt. De mintha megérezték volna a veszélyt, úgy eltűntek, mintha sose lettek volna azon a tájon. Már vagy huszonöt követ felforgattam, de csak húrom giliszta volt a zsákmányom. Ezt a hármat se hagyom hiába elveszni gondoltam, s mindjárt az egyiket fel Is tűztem a horogra. Nem kellett sokáig várni, máris volt kapás. Bevágta. jött is a nagy zsákmány, az első durbincs. A nehozen szerzett giliszták első példánya odalett. De sebaj, rá a másikat gondoltam, ha már egyszer kéznél vannak. Nem telt el nyolc-tíz perc, újabb kapás. Nem holmi rángatás, hanem olyan valódi belemen ős. Vitte a zsineget, hajlott a nyél. Itt már valami más lesz, villant át az agyamon. Bevágásnál éreztem, hogy itt még baj is lehet. Itt már nem babra megy a játék. Vette az Irányt s megállás nem volt. Feszült a huszonötbe szilon, rajta az ötös horog, nagyon fékezni se mertem. Abban bíztam, hogy elég hosszú lesz az anyag, de tévedtem. Meg aztán ha a hal vezeti a horgászt és nem fordítva, mindjárt megvan a baj. Mivel kénytelen voltam engedni húzásának, valami akadályba elakadt, utána csak az üres szilon jött ki a vízből ólom és horog nélkül. Sejtettem, hogy az annyit emlegetett harcsa tehette, de az már így van. Elment. Ki gondolta volna, hogy a keserves körforgatáskor előkerülő három giliszta egyikőre fog éppen rákapni. A többi időt jő napozással és néhány keszeg emelésével töltöttem. A következő nap vasárnap volt. Az igazat megvallva kissé bántott, hogy faképnél hagyott és meg sem mutatta magát. Na, de nem tény az, hogy elment, s nem kíván velem közelebbi ismeretséget kötni. Utána jő néhány hétig nem találkoztunk. Egy őszi vasárnap, úgy kilenc óra felé, azzal a szándékkal mentem a vízhez, hogy ha valami érdemeset látok lefényképezem. De természetesen, ha mást nem Is teszek, legalább egy kicsit blinkerezek. Valahogy kevesen horgásztak azon a napon. De még azok közül se dicsekedett fogással senki. így eljutottam az említett kőgáthoz Is. Két jó ismerősöm horgászott ott. Egyikük Szabó bácsi volt, akivel gyakran együtt járunk a vízhez pihenni. Beszélgettünk, cigarettáztunk s már indulni akartam tovább, amikor látom, hogy kapása van. A horga kishalra volt csalizva. No ezt megA HARCSA baj. Másnapra egyik ismerősöm adott két szép csíkot. A harcsa szereti a csíkot, így a remény megvolt. Akkor már úgy készültem, hogyha megakad, hát én legyek a győztes. Másnap ugyancsak korán á helyszínen voltam. Most már ötvenes szilon dugóval, s rátettem az egyik tiltakozó csíkot. A csíkocska úszkált, de nem történt semmi. A sarkantyúnál (a kőgát végén) a másik horoggal keszegezni kezdtem. Az Illatos vaníliával gyűrt kovász csak úgy etette magát, de valahogy a keszegeknek nem volt étvágyuk. Kapás csak ritkán volt. így azután a közelben emelcsűzö (táplizó, emelőhálóval halászó) horgásztárs kezdett érdekelni. Már jő ideje figyeltem őt, hogyan húzza ki a vízből a hálóját, s a benne ficánkoló keszegeket. Mellettem a keszegező horgom nyele, huszas szilonnal és a kicsi kristályhoroggal. Arra már nagyon nem Is figyeltem. Ha ráakad úgy is jó, ha lelopja a csalit a hal, úgy is jő. Őszintén szólva a csíkra vártam a harcsát. A figyelmem nagyrészét lekötötte az említett horgásztárs erőmflvészete és hurcolkodása egyik helyről a másikra. Egyszer csak zörög a mellém tett botom. Hű az anyád... még elviszed, gondoltam. Mivel előzőleg n dugó mozgását nem láttam, erre fel azonnal bevágtam. Egy őrvénylés a vizen, s újra horog nélkül jött ki a szilon. Újra a harcsa. Kezdett bosszantani az ügy. Hát hogyne, amikor ott a csík, az erős szilon és éppen Ilyenkor kovászra jön étvágya a gát végétől alig három méterre, ahol éppenséggel nem vártam. A várom, gondoltam. Talán lesz egy-két jó felvétel. Gyönyörű kapás volt. A nyél majd a víz szintjéig hajolt. A nyél már a kezében. Bizakodik. Ez meglesz, és ráadásul nem is akármilyen. Készítettem a fényképező gépemet. Nagy harcra van kilátás. Az Ilyen harcról ha sikerül felvételeket készíteni, azok igazán szépek lehetnek. Űjabb húzás, feszül a zsineg. Bíztatjuk, vágjon be! Bevágott! Hajlott a nyél, pattanásig feszült a zsineg, majd meglazult. A harcsának sikerült újra meglógnia. Nem lett a fotózásból semmi. Pedig már dörzsöltem a tenyerem, mert jó felvételeket igazán ritkán sikerül készíteni. Hazabandukoltunk — se a harcsa, se felvétel. Később beszélgettek az esetről, s mesélte, „azt az ákot (mármint a harcsát) mégis meg fogták. Igaz nem horoggal, hanem hálóval. De éppen ott a kőgát végénél“. Majd elmesélte, hogy az az ismeretlen ismerős, aki olt szokott a hálóval halászni, mivel olyan volt a vízállás, hogy lehetett, hát beállt a gát végébe. Szülte a vizet rendületlenül. Akadt ott keszeg, ponty, tölény, ami említést érdemel. De tudja, mondta kissé kesernyésen, a hálóba került a harcsa is. Maga Is találkozott vele, én Is. Nekünk nem volt hozzá szerencsénk. Ö megfogta. Több mint tizenhét kiló volt. Na mindegy, majd jön az új szezon, s reméljük, új sikerek elé nézünk. S talán a jövőben talán mi is eltehetjük egy ilyen harcsa bajuszát emlékbe, ha éppen odaadja. Adamcsik Ferenc, Sala * Á Szabad F.öi'dmüveí s zakmeliékjete VADASZAT es HAIASZAT A házi nyúl ivararányáról Az ivarárány a házinyú! állományban annak nemek viszonylagos megoszlása. Ez alatt tehát azt kell érteni, hogy hány nőstényhez osztunk be egy-egy bakot. Az ivararányt illetően nincs egységes álláspont nemcsak nálunk, de más államban sem. Ennek okát lit megmagyarázni terjedelmes volta miatt nem lehet. Annyi bizonyos, hogy egyesek nálunk Is egy bakhoz 10—12 nőstényt, mások már csak 8—10, a legtöbben azoňban 5—6 nyulat osztanak be. Az ivararány végső fokon a termelési cél függvénye is. Azokban az országokban, ahol kiváló tenyészállomány áll rendelkezésre, ott a szaporításhoz 20 nőstényre számítanak egy bakot. A baknyulat egy éves kortól 4 éves korig tartják tenyésztésben. Itt persze a középnagy testű fajtákat tartják zömmel, hústermelési céllal. A négy évesnél idősebb baknyűi elnehezül és így a kezdeményező készsége is alább hagy, ezért továbbtartásra már nem alkalmas. Ha azt akarjuk, hogy az anyanyulak egyidőben fialjanak és azonos időben válasszuk le a süldőket, akkor egyidőben kell a nőstényeket fedeztetni. Ebben az esetben a baknyulak igen nagy meglerhelésnek vannak kitéve. Ez káros lehet a termékenyítés szempontjából. Legjobb tehát, ha adottságainkat mérlegelve 5—6 nőstényhez osztunk be egy baknyulat. A baknyulat 5 évnél hosszabb ideig a tenyésztésben tartani káros, öt éven túl már szaporodásbiológiai hiányosságok merülnek fel. A baknyúl két éves kortól négy éves korig a legaktívabb. A nagytestű nyulaknál egy bakra mindig kevesebb nőstényt számítanak, mint a közép- vagy kisteslű fajtáknál. Hazai éghajlati viszonyaink közepette a legoptimálisabb ivararánynak a következőket ajánljuk. Nagytestű, óriás nyuiak eseléban 6 + 1 Közép-nagytestű nyuiak esetében 6 4-1 Kistestü nyuiak esetében 74-1 Ha sikerül teljesen lecserélni a helyenként meglévő korcsállományt, akkor a fenti arányokon fokozatosan Javítani lehet. Az új-zélandi fehér fajta esetében a javasolható Ivararány — minden körülményt figyelembe véve — 8-104-1. Ügyelni kell a rendelkezésre álló törzsállatok teljesítményének fokára. A közölt ívararánynyal az egyidőben való fedeztetés, tehát több anyanyúl egyidőben történő fedeztetése megoldható. Az egyidőben végzett fedeztetés, mint azt már említettem az egyidőben végbemenő elles, elválasztás, csoport nevelés és értékesítés alapja. —szikora—-4 15. SZÁM 1972. JOLJÜS 29. • A TARTALOMBÓL F A fiatal ludak hizlalása F A házinyúl tenyésztése F Augusztusi teendők F Naposkacsa kisállattenyésztóknek F A takarmányozási hibák egészségi kihatásai (II.) F fó tudni © A vadászterületek áj rendezése © Ifjú vadászok ... О Ne kövessük! Э Vadásznaptár — augusztus О Szürke medve A A horgász-szerencse hajdan A Külföldi vizeken £ A harcsa A fiatal ládák hizlalása 1 A hagyományos hizlalás során legalább hatliúuapos a liba, amikor elkezdték a tömését. A tavasszal kelt állatokat őszig nevelgctték, legeltették, s csak akkor kezdték hizlalni. Sok húst, zsírt adott így a liba, a májon kívül. A sok húsra, zsírra manapság nines szükség, legfeljebb, ha családi fogyasztásra vágják a ludat. Ez azonban elég ritkán fordul elő manapság: az átlagos létszámú családnak sok egy liba egyszerre, no meg drága is. Nálunk is, más országokban is próbálkoznak azzal, hogy kisebb súlyú, fiatalabb liba adja a májat. Sőt: még engedményeket is tesznek a fiatal libák hizlalásának pártolói. Azt mondják, inkább 5—10 dekával kisebb legyen a máj, de ne kelljen hosszú ideig tartani a libát, így olcsóbb az előállítás költsége, kevesebb kukorica szükséges a hizlaláshoz és a termelő is így jár jobban. Számos kísérlet — és egyre inkább gyakorlat is — az) bizonyítja, hogy érdemesebb 6—8— 10 hetes libákat hizlalni, mint egész nyáron tartani, s többszöri tépés után bízóba fogni uket. Mi a fiatalkori hizlalás előnye? Az, hogy rövidről) ideig (art a nevelés, olcsóbban állítható elő a soványliba. (Szűkül a legeltetés lehetősége, az a jó tehát, ha hielőbb hizlalásra fogják a növendéklibákat.) A fiatal liba kevesebb kukoricával és rövidebb ideig hizlalható, mint az idősebb. Ha fiatal libákat hizlalnak, folyamatosabbá válhat a feldolgozás, vagyis nem ősszel, rövid idő alatt zúdul a feldolgozóba a kövér állat. A fiatal libák mája valamivel kisebb, mint a fejletteké. A fiatal Indák akkor hizlalhatok eredményesen, ha egészséges körülmények közölt s fehérjében gazdag takarmánnyal nevelték őket. Betegséget — főleg libainfluenzát — átvészelt, szűkösen takarmányozott, kiegyenlítetlen lúdállomány májra sem fiatal, sem idős korban nem hizlalható eredményesen. —g—
