Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-07-29 / 30. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1972. július 29. SZÖVETSÉGI SZEMLE A SZÖVETKEZETI FÖLDMŰVESEK SZÖVETSÉGÉNEK FÓRUMA Feltárni es hasznosítani a termelési lehetőségeket A szövetség Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járási bizottsága plenáris ülésén megtárgyalta mindazokat a feladatokat, amelyek reá hárulnak a CSKP XIV. kongresszusa, valamint a CSKP KB áprilisi plenáris ülése, és az efsz-ek VIII. országos kongresszusa határozataiból adódnak, s kijelölte a legközelebbi időszak feladatait. A járási bizottság tagjai mindenekelőtt hatékony politikai-szervező munkával igyekeznek hozzájárulni a járás egyes mezőgazdasági üzemei közötti Indokolatlan különbségek kiegyenlítéséhez, a termelési szintet illetően. Megállapítást nyert, hogy a járásban az 1967—1971 közötti időszakban 23 százalékkal emelkedett a mezőgazdasági nyerstermelés, viszont az árutermelés 27 százalékkal. Ugyanakkor az állóeszközök értéke 33,3 százalékkal növekedett. Emellett növekedett a szövetkezeti parasztság anyagi és kulturális színvonala, javultak az élet- és munkakörülményei, javult a falvak közellátása 22 százalékkal az 1967. évi viszonyokhoz arányítva. Mindezen eredmények ellenére a járás mezőgazdasági üzemeiben még sok a kihasználatlan termelési lehetőség. Az egyenlő, vagy hasonló természeti adottságú efsz-ek eredményei nagyon eltérőek egymástól. Míg a Vei. Blh-i (nagybalogi) Efsz tavaly 40,7 q/ha-t ért el gabonából, viszont a Rim. Seő-i (rimaszécsi) Efsz csak 31,6 q/ha-t. Hasonló hektárhozam-különbségek mutatkoztak a Simonovcei (simonyi) Efsz, illetőleg a Jesenskéi (feledi) Efsz, vagypedig a Vőelincei (méhi) és a Strkovcei (kövecsesi) szövetkezet között. Ugyancsak sok még a kihasználatlan lehetőség az állattenyésztés, főleg a tejtermelés szakaszán. Tavaly például az egy tehénre számított évi tejhozamkülönbség 1042 liter volt. Tejeladás szempontjából — 2500 literen felüli átlaggal — a legjobbak közé tartozott a Veľké Teriakovce-i, a chanavai (Hanva), a hodejovi (várgedei) és a kálošai (kálošai) Efsz; a gyengébbek közé pedig Otrocok (Otrokocs), Simonovce (Simonyi), Gortva, Lenártovce (Lénártfalva), Skerešov (Szkáros) és Rimavská Sec (Rimaszécs) szövetkezetei. Tekintettel arra, hogy a járás az ötéves tervidőszakban az országos átlagnál nagyobb termelési és felvásárlási növekedéssel számol, tehát nem kis feladat hárul a mezőgazdasági üzemekre: nyerstermelést 41,8 %-kal, a vágómarha eladását pedig 31,3 %jkal kívánja növelni. A növénytermesztés legfontosabb feladatai közé tartozik a termőtalaj ésszerűbb hasznosítása, a talajjavítás, a talajvízháztartás egyensúlyban tartása, folyószabályozás, törpevízmű létesítése 9tb. Az állattenyésztés szakaszán javítani kell a tenyészállat-minőségét, az állatorvosi gondoskodást, kihasználni az üzemek belső szakosítása lehetőségeit (egyesített efsz-ek). Nagy kapacitású férőhelyek, tenyésztelepek létesítése (szociális és kulturális létesítményeket is beleértve) ugyancsak tervezve van. Ami az efsz-tagok járáson belüli évi átlagjövedelmét illeti, elérte már a 16 244 koronát, s ez az összeg tovább növekszik. Fizetett szabadságolást vezettek be a járás csaknem minden efsz-ében. Nagy jelentőségű lesz majd a jutalmazási rendtartás, valamint a jövedelemelosztás szocialista elveinek betartása. Ebben a járásban azt vallják, hogy az 5. ötéves terv igényes mezőgazdasági feladatait csak úgy tudják teljesíteni, ha az egyes mezőgazdasági üzemek elegendő, jó politikai és szakképzettségű dolgozó áll rendelkezésre. A mostani helyzet nem kielégítő: 95 főiskolai és 560 középiskolai végzettségű dolgozót tartanak nyilván. Ogy tervezik, hogy a közeljövőben a szakképzettség gyarapítása, s az életkorátlag megjavítása terén lényeges változásnak kell bekövetkeznie. Az 1972—1975 közötti időszakban 124 mezőgazdasági főiskolai, s 270 középiskolai végzettségű szakkáderrel kell gyarapodni a szakember-létszámnak a járás mezőgazdasági üzemeiben. A szövetség járást bizottságának tagjai és az apparátus dolgozói a jmt-vel és a jnb-vel, valamint a Nemzeti Front tagszervezeteivel karöltve a feladatok teljesítésére törekszik, főleg a szövetkezeti tagok eszmei-politikai nevelése szakaszán. A bizottság tagjai rendszeresen résztvesznek az efsz-ek taggyűlésein, s szót ejtenek arról, mily nagy fontosságú a termelési-nevelési feladatok végrehajtása, ennek népgazdasági jelentősége. A szövetség járást bizottsága — a jnb-vel karöltve — októberben aktívát szervez a jnb- és a hnb-képvlselők soraiból. Ezek az aktivisták felkérnek minden képviselőt arra, hogy minden erejükkel s tudásukkal segítsék elő a választási program-terv megvalósítását. Szorgalmazzák — ott, ahol erre égetően szükség van — a szociális és kulturális intézmények létesítését, közszolgáltatási üzemek fejlesztését, a falvak lakosainak kulturált életkörülményei megteremtését, stb. A szövetség járási bizottsága a szakbizottsági munkájának tökéletesebbé tétele érdekében novemberben Iskoláztatást szervez, főleg azok számára — 15—20 személy —, akik a téli Iskoláztatások megszervezéséről, s szakelőadókról gondoskodnak. Rövidesen — még a nyár folyamán — sor kerül Rimavská Sobotán (Rimaszombat), Hajnáőkán (Ájnácskő) és Veľ. Blhon (Nagybalog) békenapok megrendezésére, valamint a járási aratóünnepség megszervezésére — a járási mezőgazdasági társulással együtműködve. A kulturáltabb munkakörnyezet kialakítása érdekében hirdetett verseny eredményessége végett a szövetség járás! bizottsága tanulmányi kirándulást szervez a szomszédos — e téren élenjáró — járásokba, szövetkezetekbe. A dolgozók egészségvédelméről való fokozottabb, sokoldalúbb gondoskodása végett a téli hónapokban — együttműködve a jnb-vel — egészségügyi előadássorozatot szervez, amelyen megtárgyalják a szociális gondoskodás, a balesetelhárítás stb. kérdéseit. A bizottság gondoskodik arról, hogy a jnb szociális ügyosztályának véleményező bizottságába a szövetség járási bizottsága Is képviselve legyen. Az 1972. év harmadik negyedében megszervez egy 15 tagú kollektívát az efsz-alapító tagok soraiból, akik résztvesznek a mezőgazdasági szakiskolák Ifjúsági összejövetelein. A bizottság arra törekszik — a jnb-vel és a hnb-vel együttműködve —, hogy a nagyobb községekben megalakítsák a nyugdíjasok klubját, amelyek rendelkeznek a szükséges szociális berendezésekkel, étkezdékkel stb. Azon munkálkodik majd a szövetség járási bizottsága, hogy a szocialista munkaverseny fellendüljön, s megteremtődjenek a Mindenki szocialista módon mozgalom előfeltételei számos szövetkezetben. Figyelemmel kíséri a bizottság a szövetkezetek szociális-kulturális és lakásépítési alapjai pénzeszközeinek helyes felhasználását. E fontos társadalmi tevékenységében támaszai lesznek majd a szövetség járási bizottságának az újonnan választott szakbizottságok tagjai. f Jsknem üreg a falu. Mindössze néhány gyerkőc kergetözlk a virágszegélyes járdákon, s ltt-ott egy motorkerékpár surran el nagysebesen a határba, ahol a kenyércsata folyik. A modern üzlatház is kong az ürességtől, s a közelben levő szolgáltatások háza körül ugyancsak szokatlan a csend. A falu két kocsmájában néhány nyugdíjas kortyolgatja a Jóízű „Aranyfácánt“, s emlékezik a régi, nehéz aratásokra. Megszokott, mindennapi kép ez a munka dandárjában. Minket nem zavart a magány, nyugodtabban szemügyre vehettük a csinos, tiszta falut, alaposabban szemlélhettük az új házak sokasagát. * Zlatná na Ostrove (Csallóközaranyos) is újjáépült a pusztító árvíz után... A községháza is korszerű, emeletes épület. A hnb elnöke, Szemesi Imre és titkára Gubica Erzsébet készségesen tájékoztat e 2400 lakosú falu ügyes-bajos dolgairól. Elsősorban a közellátás, a lakosságszolgálat felől érdeklődünk. — Korszerű az üzletközpontunk, és ami a . fő, az áruellátás is kielégítő. A legkülönbözőbb élelmiszerek, s háztartási cikkek is beszerezhetők. A helyi pékségben sütött kenyér is jó minőségű. Egyelőre nincs panasz arra, hogy valamely fontos árucikk huzamosabb ideig hiányzott volna a pultokról. Sajnos a vendéglőink már elavultak. Az üdítőitalok választéka sem kielégítő. Mustokat, dzsúszokat nem lehet kapni. Az üveges sör terén is, — különösen ilyenkor a kánikulában — hiány mutatkozik. A hűtéssel is gyakorta baj van. Mindennek betetőzésére az üdítőitalok nagy százaléka ihatatlan. Ugyanis a palackozott málnaszörpökben, kofolákban gyakran legyek úszkálnak. Szemesi elvtársék a hiányosságokat a lehetőségekhez mérten igyekeznek is orvosolni, amit kérvények bizonyítanak. — Olyan javaslatot adtunk be a kedvezőtlen helyzet javítására, hogy a Vasút utcai büfféhen csak frissítő italokat szolgáljanak fel. Mivel új vendéglőre csak 1975. után van kilátásunk, addig az újjáépített és rövidesen üzemelő cukrászda nagy segítséget nyújt majd, hiszen meginni egy jő presszókávét, megenni egy-egy süteményt vagy fagylaltot, ma már faluhelyen is természetes dolog. Gubica Erzsébet folytatta a tájékoztatást: — Ami я szolgáltatásokat illeti, ■ I ****** и Nyári orjarat Iszod, nem iszod, nem kapsz mást — avagy „falra hányt borsó“ a reklamálás ...? községünkben borbély- és fodrászüzlet, cipó- és tévéjavító műhely, ruhagyűjtő is található. Annak ellenére, hogy sok a mosógép-tulajdonos, sokan igénylik mosodai szolgáltatásunkat. Hamarosan átadjuk az óvodát is, melyhez — a főjavításon kívül — hozzá is építettünk, úgyhogy 40 helyett 60 férőhelyes lesz. Sajnos, még így sem tudjuk az igényeket teljesen kielégíteni. Az elhángzottakon kívül a frissítőitalok körüli problémák a legsürgőssebben megoldandók, s egyben a legfurcsábbak is, különösen a kenyércsata idején. Hiszen Ilyen panasszal — hogy a frissítő italok szennyezettek — ritkán találkozunk. Nem hiányzik ezekből — amelyről mi is meggyőződhettünk — a légy-trió, a darázs, a dongó, a citromhéj és egyéb „kedves emlék“ sem. — Miként lehetséges az, hogy nyáridőben, amikor az aratók fokozottan igénylik a frissítő italokat, ilyesmi előfordulhat? — kérdeztük a vezetőt. — Hetente sok ilyen üveg gyűlik össze, mint ezek itt — mutatott Szalai István, a 669-es számú vendéglő vezetője, a különválasztot láda italra. — Persze, az is előfordul, különösen a kofolánál, hogy a reklamáló csak azután veszi észre a szennyeződést, miután a poharába öntötte, vagy lenyelte. Eddig hiába reklamáltam, hiába küldöm vissza a őalovol (nagymegyeri) gyártó üzemnek a szennyezett, illetőleg félig öntött üvegeket, nem reagáltak rá. Érthető, ezek után még kollégámnak is csak sörre volt gusztusa, pedig jégbehűtött málnaszörpről „álmodozott“. A gépkocsivezetők, kombájnosok azonban nem olthatják szomjukat az aranysárga nedűvel, s iszod, nem iszod, nem kapsz mást alapon kénytelenek megelégedni azzal, ami van ... S bízni abban, tán éppen az ő üdítő italuk lesz kifogástalan ... Még szerencse, a napi három féle menü bőséges és jóízű. Ezt nemcsak mi konstatáltuk — miután a rekkenő hőség elől behúzódtunk a hűs, tiszta abroszos étterembe, s elfogyasztottunk egy pikáns birkapörköltet —, hanem a cseh vendégkombájnosok Is, akik ugyancsak dicsérték a főzetet és a tiszta környezetet. — A húsellátás terén szerencsére nincs fennakadás — mondotta a vezető —, így napi három féle meleg étel között válogathatnak vendégeink. Ha a készételek netán elfogynának, lehet rántott szeletet vagy cigánypecsenyét rendelni. A kombájnosok naponta háromszor étkeznek, kiadósán (egy-egy étkezésre másfél adagi). Egyébként napi 20—25 az állandó vendégünk, főleg nyugdíjasok. Ezek száma is megcsappant már, mivel az utóbbi években sokat emelkedtek a nyugdíjak. Rövid látogatásunk során sok érdekeset tapasztaltunk Csallőközaranyoson. A rendezett falu, az házak, a modern üzletközpont és a szolgáltatások háza jó benyomást keltett az emberben. Sajnos, szájízünket alaposan megkeserítette az a hiányosság, amely az üdítőitalok terén mutatkozik. Időnkből már nem futotta ellátogatni a őalovoi gyártó üzemhez. Remélhető, hogy e sorokat néhány illetékes szakember, ellenőr is elolvassa, s rövidesen javulás követi. Hiszen higiénia is van a világon! Illene a szóban forgó gyártó üzem dolgozóinak a tisztasági rendszabályokhoz igazodni! Ordödy Vilmos Csallóközben Jól hasznosítják a földalapot Köztudomású, hogy a termőföld hektárhozamat két fő tényező befolyásolja: a szükséges tápanyag (műtrágyák) időbeni alkalmazása és a csapadékmennyiség. Természetesen, az utóbbinak elegenduságe biztosítása végett öntözőhálózatot kell létesíteni, hogy függetlenítsük magunkat az időjárás szeszélyeitől. Különösképpen ott van az öntözöművekre nagy szükség, ahol aránylag kevés a csapadék. Ezért fordítanak különös figyelmet öntözőrendszerek építésére a Csallóközben, Mátyusföldön és általában Dél-Szlovákiában. A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járásban két öntözőrendszer építése folyik; a nagy halósugarú ás a középhatősugarú öntözőrendszereké. Ezek építését ott kezdték meg, ahol a legnagyobb szükség van rájnk. Jelenleg a járásban 22 643 hektáron található meg a beépített öntözömű, amely az Állami Talajjavítási Felügyelőség felügyelete alá tartozik. A nagy hatósugarú öntözőmüvek a szakosított Felsőcsallóközi Meliorációs Szövetkezet irányítása alá tartoznak, amely ZLATÉ KLASY-ban (Nagymagyaron) székel. Ami az 5. ötéves tervidőszakot illeti, az öntözhető földterület 61834 ha kiterjedésű lesz, abból 38 758 hektáron üzemelnek majd a nagy hatósugarú öntözőművek. Ezzel kapcsolatban meglátogattuk a Nový 2ivot-i (újéleti) és a DOLNÝ BÄR-i (albári) Efsz-t, vajon a termelők miként vélekednek? Mármint az öntözésről ... ! Tizenkét évvel ezelőtt egyesült mind közigazgatásilag, mind gazdaságilag Eliásovco (Illésháza), Tonkovee (Tonkhiza) és Vojtechovne (Bélvata), s azóta a község az Cj Élet (Nový 2ívot) nevet viseli. A CSEHSZLOVÁK—MONGOL BARÁTSÁG nevű szövetkezet 1650 hektáros. Éhből az öntözhető terület 1300 hektárnyi, s hosszabbítással fnvábhi 300 hektár öntözhető. Elmondható lehat, hogy földterületük 100 százalékra öntözheti!, ami igen nagy jelentőségű a növénytermesztés, de főleg a takarmány-önellátás szempontjából. Mesterséges legelőt létesítettek 120 hektáron a fejőstehenek számára (zöld futószalag), ami kora tavasztól késő őszig elegendő zöldtakarmányt nyújt. Ezt csakis a rendszeres öntözés teszi lehetővé. A teheneket „villanypásztor“ őrzi, ha már a fű legelésre nem megfelelő, a villanypásztort odábö tessékelik. A cukorrépa és a silókukorica hektárhozamát is nagy mértékben befolyásolja a rendszeres öntözés: tavaly az előbbiből 470 mázsát takarítottak be hektáronként. Silókukoricát 50 hektáron termesztik ezt a takarmánya.láthatőlag — az egyébként homokos, kavicsos talajon! — 350 vagon zöldtömegre számítanak. Iiymódon, jövő évben már csökkentik a szálastakarmányuk vetésterületét, tavaszi takarmány-keveréket pedig egyáltalán néni vetnek. Héttagú az öntözőcsapat, ami szükség szerint 14—15 főre emelkedhet. Érthető, hiszen az 1600 hektár földet nem gyerekjáték idejében mesterséges csapadékkal ellátni. A „vizesek“ vezetője Hegedűs Lajos, aki nagy szakértelemmel, hozzáértéssel irányítja az öntözési munkálatokat. Az efsz-elnök úgy nyilatkozott, hogy ma már szinte el sem tudják képzel' ni öntözés nélkül a növénytermesztést. DOLNÝ BARON (Albar) Bogyal Ignáccal, a közös elnökével beszélgettünk az öntözéses növénytermesztés kérdéseiről. Elmondotta, hogy a szántó háromnegyed részét hálózza be beépített öntözőmű. Tavaly 400 mázsa silókukoricát takarítottak he hektáronként, s az idén már 84 hektáron termesztik ezt a taakrmánynnvényt. A mennyiségen kívül a silókukorica minőségével is törődnek. Öntözték a cukorrépát is; nem véletlen, hogy az ötéves hektárhozamátlagjuk 450 mázsa. Viszont öntözés nélkül 280 mázsánál többet nemigen tudtak elérni hektáronként. Négy-négy tagú a két öntözőcsapatűk. Ha szükséges, kora hajnaliéi késő estig öntöznek; napi két óra kivételével a nagy teljesítményű szivattyúk nem üzemelnek, áramkorlátozás miatt. Az önötzéshez szükséges nagymennyiségű vizet az Sz—7-es csatornából nyerik, amely csatorna a Dunát a Kis-Dunával köti össze. Végül még megjegyzendő, hogy az albáriak közös gazdasága földterületének fele kavicsos, homokos. így aszályos években, bizony nagyon alacsony hektárhozamokkal szerénykedhettek. Létszükségletté vált náluk is az öntözés, ami nagyon elősegítette a növénytermesztés fellendítését. Mindkét szövetkezet öntözéses gazdálkodása méltó a követésre. ÖVÄRY PÉTER J. PRDKEŠ mérnök A. A talaj szomját oltó vízsugár merészen ível az ég felé, hogy aztán permetszerűen aláhulljon.