Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-12-30 / 52. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1972. december 30. 10. A magyar költészetnek, a vi­lágirodalomban legismertebb képviselője Petőfi Sándor, aki­nek születése 150. évfordnlőjit Ünnepeljük. Az évforduló alkal­­méből emlékezzünk röla, eleve­nítsük fel Pozsonyban tett láto­gatásainak történetét. Petőfi elsőlzben, mint soproni katona 1840-ben járt Pozsony­ban. Egészen rövid Időt, kb. egy-két napot tdltött itt. Ez a rövid Ideig tartd Ittléte Is tneg- Ihlette az akkor még csak pá­lyája elején állő költőt. Erre utal Búcsú című verse. Idézzlik néhány sorát: Irigyen a sors boldogságom ellen, Pozsonyi körödből ismét messze hl, Megyek — de dúlva van búcsúzó mellem, Miként váradnak puszta termei. Utánam intesz még Dunád ködéből, S arcomra keserű kOnny árja gördül. *♦“ A messze távol kéklő fátyoléba Takarja már szép képedet Pozsony, Nem lágyul a vad végzet hiába Nyűgei panaszt kesergő ajkamon: Mennem kell! s tán örökre szakadátok Már tőlem el, ti szeretett barátok! A kalendárium 1843. május 12-t jelez, amikor Petőfi Sándor ismét Pozsonyban van. Ida igye­kezett akkoriban az ország színe-java, mert V. Ferdinand, Magyarország királya 1843. má­jus 14-ra összehívta az ország­­gyűlést. A városban nagy a sür­gés-forgás. Erre az alkalomra kicsinosították a Várost. Egy­más után érkeztek az ország­­gyűlési követek. Petőfit azon­ban nem ez az esemény vonzza Ide, hanem a színház. Fekete színigazgató társulatánál akar elhelyezkedni. Ez a kísérlete kudarccal végződik, mart a tár­sulat létszáma már úgyis jéval nagyobb. Hol lakott ebben az időben Petőfi? Sokáig úgy vélték, hogy lakóhelye a róla elnevezett szűk, régi kis utcában volt. Ez az utca a várhegy (Schlossberg) aljában van, szemben a szt. Mártonról elnevezett egykori koronázó dómmal. Csupa apró kis ház húzádott erre abban az időben. Egy földszintes szobát mutogattak itt, mint a költő la­kóhelyét. Ezt az utcát az idő­ben Kisvár utcának hfvták, s később Petőt! utca lett a neve. Petőfi minden kétséget kizá­róan tartózkodott ott, de nem ott lakott. Ezt bizonyítja testi­­lek! jó barátja, Kolmár József is. Kolmár nyolc éven keresztül volt Petőfivel. Pápán 1841—42- ben mint diákok, Pozsonyban 1843-ban, Pesten 1845—1848-ig, Debrecenben 1849-ben voltak együtt. Kolmár 1843. május 19-én érkezett Pozsonyba, a „Galatea“ nevű hajúval, ahogy 6 maga írja „egy tarka kendő­be kötött viselt ruhával és 15 megtakarítót forinttal“. Első la­kása a Landler utca 4. sz. ház első emeleti üres udvari szoba volt, ahol Petőfi Is sokszor megfordult, akivel Pozsonyban a Dnna-parton találkozott. En­nek a találkozásnak mindket­ten nagyon örültek, Petőfi pa­naszkodott, hogy nincsen miből élnie, mert a színház Igazgatója nem vette fel. Kolmár a Zábor­­szky Alajos által szerkesztett „Országgyűlési Tudomások“ kéziratos újságét másolta Iven­ként 20, később 29 girasért. Ezt a munkát Kolmár a Várlépcső 4. sz. házában, amelyik, ahogy Kolmár irta — a várlépcső 24. fokán veit — végezte. Ide ve­zette Kolmár Petőfi barátját Is, akit szintén alkalmaztak. Ennek в nyomorúságos ház­nak, ahol Kőim árral együtt dol­gozott, kát Utcára nyílt a front­ja. Az egyik a Várlépcsflre, míg a másik a hajdani Petőfi utcá­ra, ahol sokáig — persze (éve­sen — Petőfi lakását gondol­ták. Ezt Kolmár határozoltan cáfolja. Alighanem egy Ligetben el­­tölitött éjszaka után veszi magá­­hos Ujházy Lajos. Ujházy mint követi Írnok az Iskola ntca (Konvent n.) 8. számú, akkor­­tájban meglehetősen piszkos házban lakott. A szobában csu­pán egy ágy Volt, de Ujházy szerzett egy szalmazsákot és felválttá alndtak az ágyban és a padlón. Szájhagyomány szerint Po­zsony „Zuckermandli“ negyedé­ben lévő Neumann-féle sörőzű­­zőbe is járt Petőfi. A kocsmá­­rosné anyai gyöngédséggel, sze­retettel volt iránta, jobb falato­kat juttatott neki, felvarratta a gombját stb. Kemény Lajos ál­lítása szerint, a költő ebben a vendéglőben írta a Távolból című közismert, megható, örök­szép versét: Kis lak áll a nagy Duna mentében, Oh, mi drága e lakocska nékeml Könnyben úszik kát szemem pillája, Valahányszor emlékezem reája. Majd ezekkel a sorokkal fejezi be: ... Szép hazámba Ismerősök mennek; jő anyámnak Tőlük mit izenjek? Szóljatok be, földiek, ha lészen Utazgatok háza közelében. Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, mert fiának kedves a szerencse ... Ah, ha tudná, mily nyomorban élek, Megrepedne a szíve szegénynek. A Pozsonyban eltöltött keser­ves napok, ami a Távolból című verséből is kitűnik, nem sújtja le a küllőt, ellenkezőleg, fel­­rázza. Itt már nem lr több ver­set, de itteni tapasztalatai, amit a politika és a közélet terén látott, mind kihatással lett to­vábbi magatartására, költésze­tére egyaránt. Reményei, vágyai a színészi pályán nem váltak valóra, ez­zel szemben a költészet terén nevét minden müve népszerűb­bé tette. Pozsonyban időző író­­térsai fit már mint elismert köl­tőt barátságukba fogadták. E- zekkel való ismeretségét legin­kább Llsznyainak köszönhette. Lisznyai ruhaneművel látja el Petőfit. Ezenkívül rendes lakás­hoz is juttatja. Ekkor költözik el Ujházytól ás boldogan vonul a közelben lévő Apár.apályára, a 25. számú Blaskovlts-féle ház­ba. A tanulók akkoriban „diák­kaszárnyának“ hfvták ezt az épületet. Wlllinszky István sza­bómester volt a gazda, a ház­tulajdonos Blaskovlte. A Petőfi szoba a kaputól jobbra a hátsó udvari épület emeletén, a fel* járótól jobbra nyílé udvari szo­ba volt. Itt lakott Jeszenszky Dano (később Temérdek írói álnéven szereplő írőj, Manks Mátyás tanulótársával. A folyamatos másolás és ki­merítő munka egészen elked­vetlenítette Pejőfit. Elhatározta, hogy Pestre megy, miután ott munkára volt kilátása. Egy reg­gel Kolmárnak azt mondja: „Ezt az egy számot, pajtás, még le­marházom veled; de lstenucs­­cse! Igavonó nem leszek, ilyen marhának nem születtem, s mindsem frőmasina legyek, Inkább újra bakabredót eszem. De holnap még egy országos murit csapunk a ligetfalvi jó cimborák között.“ Így is történt. Másnap Vachot Sándor Pető­fivel csakugyan leutazott Pest­re. Vachot Sándornéé volt az érdem, hogy Petőfi e nehéz helyzetéből menekülve Pestre mehetett, ahol Nagy Ignáctól fordítani valót (Koros hölgy és Robin Hood) és később Vachot Imre „Pesti Divatlapjánál szerzett állást. Az 1848. március 15-iki ese­mények után Pesten már türel­metlenül várják az új kormány megalakulását és a törvények szentesítését. Az idő tellk-mú­­lik, de semmi sem történik, sőt az a hír terjedt el, hogy a bécsi kamarilla erősen kezében tart­ja a hatalmat. Erre a Szabadság Csarnoká-ban, ahogy akkor a Pilvax káváházat hívták, a for­radalmi ifjúság elhatározta, hogy küldöttséget meneszt Po­zsonyba. Feladatuk az volt, hogy a március 15-iki pontokat a kormány Becsben követelje. A küldöttségben ott volt Petőfi is. 1849. március 25-én érkez­nek hajóval Pozsonyba. Petőfi­nek ez volt az utolsö látogatása az ősi városban. Kossuth Lajos nem az orszá­gos, hanem a kerületi ülésben fogadta a küldöttséget. Ezért nehezteltek is, hogy ilyen jelen­tős kérdésben nem az országos diéta előtt fogadták őket. Este a „Zöldfa Vendéglőben“ Petőfi és barátai tiszteletére vacsorát adtak. A költő ez al­kalommal elszavalta a „Nem­zeti dal“-t és el is énekelték az egybegyűltek, mert akkor már Egressy Báni megzenésítette, amit a küldöttség magával ho­zott. Két nap múlva Petőfi a küldöttséggel együtt elhagyja a várost és visszatér Pestre. Petőfi többszöri pozsonyi tar­tózkodása nem múlt el minden nyom nélkül. Barátja, Kolmár József társaival együtt megve­tette alapját a pozsonyi Petőfi­­kultusznak. Ennek további éb­­rentartéja az 1873-ban megala­kult Toldy-kör. Ezentúl már jó­formán minden évben tartanak Petőfi Unnenságet. Ezeknek a rendezvényeknek keretében Kol­­máron kívül a pesti Petőfi Tár­saság írói is szót kapnak. A kör helyiségében elhelyezik Petőfi mellszobrát és lakóhelyét az Apácapálya 25. számú házat emléktáblával jelölik meg. Nap­jainkban főleg a CSEMADOK a Petőfi kultusz zászlóvivője. A lánglelkű költő iránti tisz­telet legkiemelkedőbb megnyil­vánulása a szobor lett. Eredeti­leg Fadrusz János, a kiváló szobrász, a város szülötte akar­ta elkészíteni. Ezt a szándékét 1902-ben a város vezetőségének a tudomására hozta azzal, hogy a szobrot saját maga készíti el és saját költségén állíttatja fel. Tervét azonban egy évre rá be­következett halála keresztül­húzta. A szobrot a mester tanít­ványa Radnai Béla készítette el, és azt 1911. IX. 9-én nagy Ün­nepségek keretében leleplezték. A két világháború között a szo­bor a Város marhatstáiléjában feküdt darabokra szedve, ládá­ba csomagolva. Ma a szobor Petőfi szellemé­nek kijáró tiszteletnek megfe­lelően a ligeti park fái között van felállítva, azon a helyen, ahol oly szívesen és sokszor megfordult, \ szép környezetben felállí­tott szobor nem csupán egy ki­váló művészi alkotás, de jelkép is. jelképe a népek együvétar­­tozásának, a népek szabadsá­gának, amit Petőfi nemcsak hirdetett, megénekelt, hanem amiért hősi halált is halt. Kiválóan nagy emberek kép­viselték annak a társadalmi átalakulás előtt állé korszak­nak törekvéseit. A legnagyob­bak közé tartozik a jogainak öntudatára ébredt nép egyik igazi képviselője: Petőfi Sándor. VÖRÖSMARTY GÉZA A prágai Fnöík Park Kongresszusi Palotájában meg­rendezett „A Szov­jetunió 50 éve“ el­nevezésű nagysza­bású kiállításnak volt ebben az esz­tendőben a leg­több látogatója. Sikeres évzáró - szép tervek A CSEMADOK Hontianska Vrbica*i (hontfüzesgyarmati) helyi szervezete a közelmúltban tartotta évzáró taggyűlését. Az évzáróra a szépen fel­díszített kultúrházban került sor, melyen hetvenen vettek részt. A beszámolóból megtudtuk, hogy Hontianska VrbiCán Is kivették részü­ket a társadalmi és politikai életből, hiszen IS CSEMADOK-tag a helyi nemzeti bizottság képviselője. Az elmúlt időszakban szorosan együtt­működtek a SZISZ és a Matice slovenské helyi szervezeteivel. Az ú] kul­­tűrház építésénél 1500 brigádóra ledolgozására kötelezték magukat, me­lyet hiánytalanul teljesítettek is. Szép eredményeket értek el a sajtó­­terjesztésben is, hiszen minden tag járat politikai vagy szakmai lapot. Az elmúlt Időszakban hirtelen, tragikusan elhünyt Kecskés Ferenc, a helyi szervezet elnöke, akinek munkájáról, tevékenységéről sosém feledkeznek meg, emlékét örökké megőrzik — hangsúlyozta az elnök. A főbeszámolé után Erdélyi István pénztári beszámolója, majd tartal­mas, építőjellegű Vita következett. Mocbelchel Ernő, a helyi nemzeti bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy minden téren fel kell venni a harcot a nacionalizmus és sovinizmus ellen. Elemezte a további tömegszervezetekkel, főleg a Matica Slovenská helyi szervezetével való együttműködés formáját és jelentőségét. Dicsérő han­gon beszélt a CSEMADOK tagok társadalmi munkájáról, s megkérte őket, hogy a jövőben is aktívan kapcsolódjanak be a község társadalmi és kul­turális vérkeringésének fokozásába. A vitában felszólalt Veress elvtárs, a járási bizottság képviselője Is, aki ismertette a CSEMADOK tagságát a XI, országos közgyűlés határoza­taival és értékelte azt a munkát, amellyel a CSEMADOK tagsága hozzá­járult a politikai, gazdasági és kulturális élet fejlesztéséhez. Ismertette azokat a feladatokat, amelyek a CSKP KB határozataiból a CSEMADOK-ra hárulnak, különös tekintettel az agitációsmépmüvelő munka fokozása, a pórt Iránti bizalom kiépítése teréh. Továbbá tájékoztatta a tagságot a jelenlegi bel- és külpolitikai eseményekről. Ismertette a jelenlevőkkel azokat a sikereket, amelyeket a Szovjetunió a kommunizmus építése terén elért, valamint azokat a nagyméretű erőfeszítéseket, amelyeket a Szovjetunió, a szocialista tábor és az egész emberiség békéjéért és biz­tonságáért kifejt. Objektiven tájékoztatta az egybegyűlteket a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak teljesítéséről, valamint az ötéves népgazda­sági tervben kitűzött feladatokról. Az új vezetőség megválasztása után a határozat elfogadására került sor. Elhatározták, hogy a CSKP XIV. kongresszusa határozataiból a CSEMA­DOK-ra háruló feladatokat hiánytalanul teljesítik. A népnevelő- és nép­művelő munkát karöltve végzik a többi tömegszervezetekkel, a SZISZ helyi szervezetének hathatós segítséget nyújtanak, tagságuk létszámát tízzel növelik, a faluszépitésl akció keretében 1000 brigádórát dolgoz­nak le. Veress Vilmos BEFELLEGZETT! Ma már kevesen emlékeznek vissza azokra a zord Időkre, amikor a „sze­gény" bankigazgatók néha még éjsza­ka ts kénytelenek voltak ülésezni, tárgyalni, szóval igazgatni. Ezek közé tartozott a városszerte ismert Győzd bácsi, akinek fejedelmi jövedelmet biztosított — a gondviselés helyett — a gondját viselő pénzintézet. Ellen­­súlyozásképpen a sors olyan felesé­get sózott a rettegett bankvezér nya­kába, akinek bársonyos tekintetétől menten megsavanyodott a fehérkávé­ban lappangó tej. Nem csoda tehát, hogy a gyanakvó hitves csakhamar felfüggesztette férje éjszakai mentel­mi jogát. — Vásároljon vadászfelszerelést és tartson velünk kedves kortársi — in­dítványozták a családi tűzhely ferge­­tegeiben megacélosodott bahkhatal­­másságok. — Nem akarok én vadat lőni — szabadkozott a búslakodó tgazgaót. — Éjszakai kimaradásra keresek alibit. — Éppen a vadászkirándulás lesz az alibi! — vigasztalták barátai. — Estet elindulunk és reggel elcsigázott vadászok módjára hazajövünk. — Aztán miféle vadászat lenne az? — érdeklődött a bankvezér, aki néha nehezen „kapcsolt". — Les. — Mire lesünk? — Hogy mire? Hm ... inkább kire. — Vaqy ügyi Akkor hát kit... azaz mit lövünk? — Szarvast, özet s miegymást... — Szarvast? Hol vannak mifelénk szarvasok? — fellineknél van akármennyi. A mat Lentngrád utca 19-es számú dtjáróhái udvarán székelt első köz­társasagunk idején Jelűnek, a vadas. Nem keresztényi áron leszállította a mérsékelt égöv állatvilágának bárme­lyik képviselőjét. Kívánságra fel Is darabolta a marcona vadászok által „leterített" zsákmányt. Fehér bácsi, a bank altisztje azután házhoz szállí­totta az ízes falatokat. Az éjszakai portyázások nemsokára hihetetlen népszerűségnek örvendez­tek bankkörökben, mert sok-sok vál­tozatosságot hoztak az agyonhajszolt igazgatok egyhangú életébe. Győző uramék otthonában azonban újból ki­tört a vihar. Egy éjszakai vadászat előtti estén ugyanis Borbála asszony ágyba dirigálta a prüsszögő urát, és ebből keletkezett a botrány. Mert a következő nap reggelén — Oh borza­lomI — katonás pontossággal megje­lent a mit sem sejtő Fehér bácsi, amit az ágyfogságra ítélt bankvezér már nem tudott megakadályozni. Az „Utolsó ítélet" című drámát esztrádmúsor kezdetét jelző csenge­tésre olyan fogvacogásba fogott Győ­ző barátunk, hogy hűséges nejét ko­moly aggodalmak kezdték gyötörni. Hiába mindenI Fehér bácsi fesszes vigyázzállásba vágta magát és három nyulat nyújtott át — szarvas híján — a ház asszonyának. — Még csak ez hiányzott nekemI — sziszegte a taka­ró alól kikandikáló visszaeső bűnös. — Bár nyílna meg a föld alattam, felltneket is magammal rántanámI Csak kifejezetten vulkanikus jelle­gű tájakon nagyobb tűzhányók kör­nyékén hallani azt a félelmetes föld­alatti morajlást, amelyhez hasonló hangok törtek elő a bősz delnő belse­jéből: — Ki lőtte ezeket a nyulakat? — Az igazgató úr — válaszolta szemtelenül az egykori huszárőrmes­ter aki nem vette észre közben teljes fedezékbe vonult gazdáját a párna­torlasz túlsó lejtőjén. — Nem Igaz, mert feküdt! — mennydörőgte Borbála asszonyság. —■ Az igazgató úr rendszerint fek­ve szokott lőni. Egyszer ugyan állva próbált... — Nem az erdőben feküdt, maga szamár, hanem ágybanI — szakította félbe a felbőszült házitigris. — Mafd adok én neki fekve lőnil Maga meg fogja azokat a büdös dögöket, és ta­karodjonI r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents