Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-11-25 / 47. szám
Útvesztő vagy kaptárkérdés — A méhészeti írók folytonosan és következetesen a kaptárkérdésről vitatkoznak. így látott napvilágot a leveles kaptár, a dülénykaptár, a fekvő henger kaptár, a vonatos-kaptár stb. MILYEN LEGYEN A KAPTÁR? Mert aki a méhészet tekervényes útjain járatlan, rendszerint 1—2 parasztkassal kezd méhészkedni, s ha van ismerősei között egy okszerű méhész, annak tanácsait követve, olyan kaptárakat szerez be, aminoket útbaigazító ismerősénél lát — írja könyvében id. Boczonádi Szabá Imre, a híres Boczonádikaptár feltalálója, majd így folytatja: — Ha pedig a kezdőnek a közvetlen megfigyelésre és útbaigazításra alkalma nem nyílik, akkor a szerkesztőségtől kérdi meg szerényen: melyik a legjobb kaptár, milyenben kezdje meg ö a méhészkedést? S a szerkesztőtől azt a választ kapja: „Ma már annyiféle a kaptár, hogy se szeri, se száma. Minden kaptárfeltalálú a sajátját tartja a legjobbnak... Mi az egyesületi állókaptárt ajánljuk. Mit ajánl a mi újságunk méhészeti rovata? Határozott kiállással semmit (hisz nem is lehet), ellenben annyiféle kaptárról ír ismertetést, amennyiről csak írnak a lap külső munkatársai és levelezői. Ez határozott szocialista újságszerkesztésre vall, ami megengedi á hozzászólást is, az őszinte bírálatot. Itt nem az újságíró szava szent, mint Boczonádi idejében, hanem a tömegek meggyőződése a mérvadó. Lapunkban egy pár évvel ezelőtt parázs vita folyt arról, hogy félkeretes, illetve hizlalt lépes mézkamra a jobb vagy az egészkeretes, nem hizlalt építményű. Én akkor a lap szerkesztője voltam, könnyen ment á vélemény-nyilvánítás. De az ellenvélemény is hangot kapott a szakmelléklet soraiban és nem én lettem a győztes. Többek között a sokaság élén szegény megboldogult édesapámmal a hizlalt keret oldalán törtünk lándzsát. A kisebb tábor megmagyarázta, hogy nagyot fordult a világ, a méhészet világa is ... A tarlót leszántják, nincsen tisztesfű, a gyomirtó szerek sok mezei virágot tönkretesznek, ami hátrány az egy helyen való méhészkedésre. Az apró- és olajos magvak tömeges terjesztése pedig jó mézforrást jelent, jövője csak a vándorkaptáraknak van. Okoltam a vitából és ma már egyetlen olyan kaptáram sincs, amilyent akkor dicsértem. Az olvasók körében is nagyobb foganatja lett az ellentábornak. A mi oldalunkon az idősebb és a hagyományt tisztelő fiatal méhészek maradtak. Kár volt értük is. Es kár volt azért is, hogy ily későre hagytam „páltordulásum“ megírását. Must akarok törleszteni. Sajnos, ez érzékenyen érinthet sokakat és szófukarrá tehet olyan méhészeket, akiknek cikkeit alig várjuk. A lapban több magyarországi tapasztalat lát napvilágot, ami ott jó, de nálunk néni. S akad olyan is, amelyiknek se ott, se nálunk nincs jövője. Lehet-e ilyet szónélkül hagyni? A magyarnyelvű méhészek körében a magyar sajtónak nagy a befolyása. Magam is abból merítettem többet, a szlovák nyelv hiányos ismerete miatt. Most új kezekben a gyeplő. Több lehetőség nyílik a szlovák és a cseh nyelvű testvér lapokból való átvételre és ilyen nyelvű szakírók, levelezők megnyerésére. Igaz, hogy nekik sem ugyanaz a gondjuk, bajuk, bánatuk a méhészet terén mint nekünk, hazánk déli részén élő méhészeknek. Itt új hangot kell adni. a méhészrovatnak, illetve szakmellékletnek. Olyan hangot, amelynek hallatára sohasem merüljön fel olyan kérdés, hogy van-e értelme annak, hogy azon az útou járjunk, amelyen elindultunk. A hazai szabadalmazott kaptárak merőben mások, mint a magyarországiak. Ezekről jóformán se jőt, se rosszat nem írtunk. Csoda hát ha kevesen ismerik, akiknek ismerniük kellene? Nagyon csábítók a magyarországi eredmények, amelyekről tanulmányaink során hallunk. „A maszekok már többször elértek egy mázsa kipergetelt mézet a Boczonádi kétanyás vagy kétcsaládos fekvőkaptárakból." Magam is beszéltem olyan méhészekkel, akik ezt elérték. A feleségemet csodálatba ejtette a csábító hír és sajnálta az eladott Boczonádi kaptárakat és azt mondta, ha már el is adtuk őket, miért neui készítettünk helyettük új Boczonádi kaptárakat, de nem rakodókat, hanem fekvókaptárakat. Én azt válaszoltam, hogy azért nem készítünk olyat, mert nekünk nincsen debreceni Nagyerdőnk, ahol már napi 28 kilogrammos mézhordást is elértek családonként. (Én a felével is beérném.) De van rengeteg fenyőerdőnk, ahol egy kilenckeretes B-tlpusú hazai kaptárból egy kanna mézet termelnek. Itt meg kell jegyeznem, hogy ez éven is 40 kanna mézet termelt, 40 családjától, egy környékbeli méhész! Másoldaion pedig ugyanily kaptárakkal rendelkezett a szövetkezetünk méhészete, amely annyit sem tudott termelni évek hosszú során, ami a méhész bérére elegeudö lett volna. Ezért patomáron elprédálták a méheket. Magyarországon talán jobb a helyzet a nagyüzemi méhészet terén? Talán még rosszabb. Itt a jő példa segítene a legtöbbet. Csak az a kérdés, hogy kinek a példáját mutatjuk be. járásunkban a Kosice-vidiek (Kassa-vidék) járásban a legnagyobb eredményt a hínii Buhenko András bácsi érte el, Kis- Boczonádi álló kaptáraival. A felszabadulás után egy mázsa akácmézet pergetett családonként. Mi csak a felét, mert akácerdőnk nincs. Mi Nagy- Boczonádi kaptárakkal méhészkedtünk, arai Boczonádi szerint is jobb és nagyobb termést érhetünk el vele. Kit állítsunk tehát jó példának, minket vagy Bubenko bácsit? Én Bubenkot ajánlom! Nem a rekord inéztermelésért, hanem azért, hogy egy olyan méhész fiat nevelt, aki nagyüzemi méhészmester lett és a magán méhészeknél is több mézet termelt, a Tornai Állami Gazdaságnak, a hazai В-típusú kaptárakkal. Több száz családdal érte el kimagasló eredményeit. Annak idején a fiatal Bubenko is lapunk rendszeres levelezője volt. Sokat írt arról, hogy hogyan kell méhészkedni, csak arról nem írt, hogy ő hogyan éri el eredményeit. Talán nekem kellett volna róluk írni, de valahogy mindig halasztgattam a dolgot. Tavaly már rászántam magam, de késő volt. A fiatal Bubenkót kiemelte az állami gazdaság a méhészetből és megtette gazdasági vezetőnek. Itt is bevált. Sok mnnkája mellett továbbra is méhészkedik. Méhészeti funkciót is betölt. Körzeti egyesületünk elnöke, de a nagyüzemi méhészet hiányát érzi. A fekvőkaptárban nem gyűjtenek fölösleges mézet a méhek. A napi hozam csak né-v hány kiló. Csak tétlenkednek és fellép bennük a rajzási ösztön. Ellenben a rakodó kaptárak vontatott mézelésnél is sok fölösleget, a szaporításhoz szükséges mézet is a mézkamrában tárolják. A rakodókaptár szerényebb munkára serkenti a méheket. Hazánkban tavasztól őszig több fohurdás is lehet, például gyümölcsvirágból, málnáról, hársról, akácról, fenyőről. Mind hosszantartóbb a magyarországi fohordásnál, mégsem olyan nagyméretű. Ezért kell másféle kaptárakkal méhészkednünk. Ahol nagy a hozam, ott annyira nő a méhek gyűjtési ösztöne, hogy miudeu irányba raktározzák a mézet, talán még a szennyes edényt is megtöltenék vele, ha a méhész rákényszerítené őket. Nálunk tehát a rakodókaptáraknak van nagyobb jövője. Ilyenekről írnak jobbára magyarországi munkatársaink is... A múltkor szembeötlött az egyik szakcikk címe: „Mézeltetés másfél méteres rendszerű kaptárral ...“ Ügy gondoltam, hogy ez semmilyen rendszerű kaptár nem lehet, hanem inkább rendhagyó. Mikor elolvastam a cikket megértettem, hogy sajtóhiba történt a címben. Ugyanis nem másfél méteres rendszerű kaptárrról van szó, hanem másfél mézkamrásról. A lényegen azonban így sem változtat. A cikk inkább szórakoztató, mint jó tanácsadó. Olvastam egy más hasonló jellegű cikket is lapunkból. „Kell-e minden nap pergetni?... Nálunk még minden héten sem tudunk. Havonként is jó lenne ... A Palóc kaptárról szóló terjedelmes ismertetések is csak a lapot töltötték és nem szolgáltak niéhészgondjaink elűzésére! Hogy mennyi a gondunk, ba(Folytatás a 7. oldalon.) Ebben a hónapban a gyü*■ mölcsfák már lehuliatják leveleiket, amelyet a kér tünkből kitisztított zöld és más hulladékkal keverünk s kom posztot készítünk. A komposzt minősége a belekevert anyagoktól fiigg. Helyét úgy választjuk meg. hogy hozzáférhető legyen, de ügyeljünk arra is, hogy a víz el ne öntse. A komposzt minőségét az is befolyásolja ha a szerves hulladék apró és földdel kevert. Kell, hogy a szerves anyagok a komposzt össz súlyának legalább 80—90 °/*-át tartalmazzák, a többi lehet föld. Nem szabad 1—1,5 innál magasabbra raknunk. Keverjünk hozzá az összsúlyának megfelelően 3—8 % mészsalétromot (Dusíkaté vápno), valamint foszfor ésj kálium tartalmú műtrágyákat. Nem gyúrjuk, mert kiszorítanánk belőle a levegőt s így megszüntetnénk a baktériuiook működésének lehetőségét, amelyek előidézik a szerves anyagok bomlását. Forgatással meggyorsíthatjuk a komposzt éredését. Ne feledkezzünk meg a gyümölcsfák alatti terület megműveléséről sem, hanem műtrágyával (Thomaszsalak, kálisó), (Thomasová múéka, Draselná sof) megszórjuk s ásás után nagy rögöket hagyunk, hogy joblíjíMMBT // ban felfogja a téli csapadékot. Az ásással egyidejűleg a földben áttelelő kártevők a talaj felszínére kerülnek s ott megfagynak, viszont azok a kártevők, amelyek a föld színén, vagy sekély mélységben vannak, alulra kerülnek s ott elpusztulnak. A kertben a munkát még a hó és a fagyok érkezése előtt igyekezzünk elvégezni, mert minél több munkál végzünk el ősszel, annál kevesebb marad tavaszra. Gondoznunk kell a télre elrakott gyümölcsöt is. Ha pincében tároljuk, azt feltétlenül szellőztessük, mert a nyári hónapokban pára keletkezik a pincében s etilén rakódik a falra, mely előidézi a gyümölcs gyors érését, s ez a téli gyümölcsre nézve nem kedvező. A SZŐLŐBEN EBBEN AZ IDŐSZAKBAN nem sokat tudunk tenni. Esetleg a karózott tőkéktől a karót eltávolítjuk és elraktározzuk. Ellenben a régi, kevés termést hozó szőlőtelepítést kár meghagyni. Legjobb, ha a tőkéket kitépjük, a földet fölszántjuk és három éven keresztül más növényeket termesztünk ezen a területen, csak aztán rigolózzuk és ismét megfelelő fajtákkal betelepítjük. A zöldséges kertben még a fagyok érkezése előtt fejezzük be a talaj művelését. Rendbehozzuk a melegágyak ablakait és száraz helyre raktározzuk. Az oldaldeszkákat 5 % -os Arborol oldattal fertőtlenítjük a kártevők ellen, melyek azon áttelelnének. Egyben így a deszkát is védjük a korhadástól. Télen a rágcsálók (egerek) nagy károkat okoznak a gyümölcsfákon és az elraktározott gyökér zöldségben. A gyümölcsfa kérgét közvetlenül a föld felett rágják meg. A lyukak sokasága árulkodik arról, hogy mennyire elszaporodtak a rágcsálók. (Csak minden negyedik évben szaporodnak el.) A háztáji kertészkedőknek nagy gondot okoz az ellenük való védekezés. Minden esetre ma már tökéletesen lehet a rágcsálók ellen védekezni a „Neragcn“ patrónnal, melyet egyszerre rakunk az összes lyukba, 2—3 cm2-nyi elég belőle egy lyukba. Másik módszer a mérgezett gabonával (Nerazrna) való védekezés, amelyből 10—20 szemet szórunk egy lyukba. Ha ezeket nem tudjuk beszerezni, a drogériában vásárolunk lúgkövet, (hydroxid) s azt az egérlyuk bejáratához szórjuk, ott az egér testére rakódik, s mivel az egér „tiszta állat1* lenyalja a lúgkövet, azzal megmérgezi magát s elpusztul. Hatékonyan védekezhetünk a rágcsálók ellen motorgázzal is, úgy hogy a kipufogóra gumicsövet húzunk s annak végét az egér, hörcsög vagy a patkány járatba (lyukba) helyezzük s így a kipufogó gáz elárasztja a földalatti vajatokat s a rágcsálók elpusztulnak. VLADIMÍR GREČO, mérnök Gyérülő madárvilágunk védelmében KERTJEINK ÉNEKESEI Tavasszal visszatérnek hozzánk a vonuló madarak, hogy az itthon maradt áttelelőkkel együtt — cinkék, verebek, zöl-' dikék, pintyek, rigók — kedves énekükkel felvidítsanak. A poszáták és füzikék rövid pihenőt tartanak nálunk áprilisi vonulásuk idején. Többen le is telepednek és fiókákat is nevelnek, ha találnak kertjeinkben megfelelő búvóhelyet és csendet. Velük ellentétben a seregély és tengelice megszokták a zajos környezetet és a fák ritkább ágaira, huzaldrótokra telepedve vidám dalra kezdenek már érkezésük napján. Március végén, április elején hazatér Afrikából a házi és a kerti rozsdafarkú, hogy elrejtve kicsi fészkét életet adjon kicsi kis fiókáinak. A kerti rozsdafarkú előszeretettel fészkel a kertekbe kihelyezett fészekodúkban is. A háztáji tulajdonosa vagy a madárbarát kíváncsi, mivel is élhetnek a kertjében tartózkodó énekesek és mivel táplálják állandóan éhes kicsinyeiket. Megfigyelhetik, hogy a boldog madárszülők állandóan keresgélnek a gallyak zugaiban, a bokrok mélyén vagy cikázva röptűkben fogják el táplálékuk egy részét. Láthatják, hogy azon az örömön kívül, amit tarka színükkel, kedves énekükkel, fürge mozgásukkal nyújtanak, számottevő hasznot is hoznak a kultúrnövények lombját, gyökerét és termését pusztító kártevők állandó tizedelésével. Sok olyan kártevő él kertjeinkben, az erdők homályában, amelyek létezéséről sokszor csak ükkor veszünk tudomást, amikor azok kártétele már nagyon szembeötlő. Ezek pusztításából is kiveszik részüket madaraink. Igaz ugyan, hogy az éjjel röpülő rovarok, molylepkék nagy része nem lehet zsákmányuk, ezek pusztításáról viszont a denevérek gondoskodnak. Amíg kora tavasszal a levéltetvek még kisebb mennyiségben fordulnak elő, és más rovartáplálékuk nincs, ezek pusztításába is bekapcsolódnak. A fekete rigók, sőt a verebek sem vetik meg azokat. Csak később térnek át a nagyobb „falatot“ biztosító álcákra és hernyókra, azok megjelenésével párhuzamosan. A madarak közül a nyaktekercs a kertekben előforduló hangyák legnagyobb ellensége. Ezek tojásával látja el pelyhes fiókáit. Legtöbb énekesünk a káposztalepke hernyóit nem kedveli, azonban a citromsármány jóízűnek tartja őket. A cinkék, főleg a kékcinke szintén nagy szorgalommal gyűjti a levelek fonákján meghúzódó káposzta- és repcelepke hernyóit. A cinkék május folyamán nagy pusztítást végeznek az araszolók és az almamoly hernyói között. A rügylikasztó bogár lárváit, amelyek a hervadó virágszirmok között húzódnak meg, nemcsak a széncinkék gyűjtik, de a mezei és házi verebek is. Az almamoly meleg tavaszi estéken gyümölcsről gyümölcsre rakja le apró tojásait a mogyorónyi termésekre, s a kikelő lárvák a gyümölcs férgesedését okozzák. Ebben a munkájukban akadályozza meg őket a rozsdafarkú és a vörösbegy. Az alma- és szilvamoly hernyói társasán élnek nagy pókhálószerű szövedékeikben a fák levelei között. Ez a szövedék sok ellenségüktől megvédi őket, de a tengelicék és a zöldikék kedvteléssel gyűjtik őket fiókáik számára. A ribiszke és a pöszméte (egres) araszoló hernyóit azonban nem kedvelik a madarak kellemetlen és visszataszító illatot árasztó váladékuk miatt. A madarak mindenféle rovart pusztítanak, legyenek azok a mezőgazdaság részére károsak vagy hasznosak. Sok rovarfélét kellene felsorolnunk, ha mindenről szólni szeretnénk. Fajtáik előfordulása, azok menynyisége az egyes években eltérő lehet, attól függ, vajon az év folyamán száraz vagy nedves, illetve hideg vagy éppen meleg napok voltak-e túlsúlyban. A monokultúrák is kedvező feltételeket teremtenek egyes rovarfajták nagyobb tömegű megjelenésének. Korunkban egyre több fajta kultúrnövény válik a kártevő rovarok gazdanövényeivé, mivel a nemesítések folyamán a termények rostjai finomabbakká válnak, nedvük cukorban gazdagabb, savanyaguk már nem annyira koncentrált. A levélzst az évtizedes nemesítések folyamán fokozatosan elveszíti természetes ellenállóképességét a rovarok egyes fajtáival szemben. Az intenzív gazdálkodás következtében a nagyüzemi gyümölcsösök kémiai vegyszer használatával a fák lombzónájában teljes pusztítást végeznek. Ilyen helyen a madarak aligha találnak megfelelő menynyiségű táplálékot. Az itt kihelyezett fészekodúk cinkelakóinak messze kell szállniuk élelmet kutatni. Helyesebb, ha az állandó kémiai védelembe részesített gyümölcsösök területén nem helyezünk ki odúkat madártelepítésre. A háztáji gyümölcsösökben, azok környékén sok olyan fa, bokor fordul elő, amely ritkán vagy egyáltalán nincs védve permetanyagokkal. Ilyen helyeken bőven akad „terülj asztalkám“ énekes madarainknak. Ezekben a kertekben sok kártevő pusztul el az év folyamán a madarak közreműködésével. jelenlétük biológiai egyensúlyt idéz elő. Nem lép fel a kártevő rovarok túlszaporodása. A cinkék, tengelicék még a zord téli napokon is szorgalmasan kutatnak élelem után a fák ágai között, a felrepedt kéreghasadékokban, de a gazdasági épületek falrepedéseiben is. JTTHÄSZ ArpAd, prom. biológus
