Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-10-21 / 42. szám
10. SZABAD FÖLDMŰVES 1972. október 2Ĺ JÁNOSRA EMLÉKEZÜNK * Arany János а/ egyik leg kiemelkedőbb egyénisége annak a költészeti-eszmei mozgalomnak, melyet népiességnek neveznek, melynek a gyökerei ugyan a romantikába nyúlnak, de eredményei mégis annyira elütnek a romantika céljaitól. Arany és kortársai a költészetet úgy újították meg, hogy annak egyik forrásához, szerintük a legfrfntosabbhoz, a népköltészethez folyamodtak. A fejlettebb országokban a romantika mindenütt a polgárosodást mozdította elé. Magyarországon az a különös helyzet alakult ki, hogy a népiesség is a nemzeti polgárosodás útjává vált, mert a jobbágyság még a felszabadulás előtt állt, amikor a parasztság tömegeit kellett beemelni a polgári nemzetbe. Ez a szükségszerűség, törekvés világítja át Toldit. Toldi estéje pedig a felemelkedés nehézségeire figyelmeztet; arra, hogy milyen hajt szül, ha a nemzeti hagyományt és az új művelődést nem sikerül összeegyeztetni. Arany Toldija a nép felemelkedésének képeként, Ígéreteként, az 1948-as demokratizmussal telítetten, magának a negyvennyolcnak is előkészítője. Arany Petőfi programjának részeseként lép fel még ha neki magának nem is a forradalom a célja. Oe osztozik magában a forradalomban — kétségei, baljós elöérzetei ellenére is — résztvesz feladataiban és sok mindent vállal kockázataiból. A szabadságharc leverése után pedig nem a forradalomtól fordul el, hanem a maga korábbi útján halad tovább, amely nehéz, göröngyös, nagy költotársa nélkül. Arany ' mindig ragaszkodott a nemzeti költői hivatáshoz. Világos után a nemzeti lét tragikus kérdésessége idején olyan válságba került, amely majdnem hallgatáshoz vezetett. „Azonban egy fizikai változásom mindinkább elcsüggesztett, hogy nagyobb művet valaha is befejezhessek. A kisebb költemények ezidötájt felszaporodtak; de minden kísérlet a nagyobbakat egész kitartással révpartra vonszolni csak fájdalmas elégedetlenségben végződött, így lettem én hajlamom, irányom, munkaösztönöm dacára szubjektív költő egyes lírai sóhajokba tördelve szét fájó telkemet,“ — írja a költő az 50-es évek elején. Szerencsére elkeseredettsége nem tart sokáig és balladáiban, majd Buda halálában is, megtalálja a nemzeti költő új szerepét, az öntudat érdemtartásának. illetve a felelősségérzet kifejlesztőinek a hivatását és ez ad új értelmet költészetének. Aranyt úgy kell értelmezni, akár népiesnek, akár nemzetinek látszik, hogy a tudós költőt is észre kell venni benne, aki a kor igényei szerint minél kevesebbet bízott az önkényes leleményekre, hanem a műveiben előforduló eseményekhez és részletekhez a források hitelesítő. följogosító igazolást kereste és mindent megtett azért, hogy a történelmet beleplántálja a nemzet tudatába. Arany jános a nemzetet akarta tanítani, de igényben gyakran túl is lépve a nemzeten. Ahhoz, hogy a költészet ilyen célját megvalósíthassa, végig kellett gondolnia a nemzetinek új, a polgárosodás viszonyai közt nyíló lehetőségeit, tisztáznia kellett magában a népköltészet felhasználásának mértékét, valamint az emberiség felé nyitható távlatokat. A költő gondolatvilágából egész életművének két fontos eleme származik: a humor és a tragikum. Bolond Istók liumnra édesség és keserűség, mosoly és könny egységben. Toldi és Buda halála a tragikus vétség következményeire figyelmeztet minket. Ez a figyelmeztetés azért erkölcsi jellegű, mivel a vétség és a tragikum elkerülhetőségének hitét is magában foglalja. A humor területére átvitt tragikum pedig: a Nagyidai cigányok. De ebben a műben éppúgy, mint Toldi Buda halálában ugyanazon erkölcsi szemlélet, figyelmeztetés foglal helyet. A nemzeti történelem sorsán gondolkodó Arany fölfedezte a nemzeti hibákat, könnyelműségeket, a szélsőségek hajlamát s humoros módon éppúgy óv ellenük, mint tragikailag is. Arany János költészete mind eszmei téren, mind nyelvileg jelentősen gazdagította irodalmunkat, s elbeszélő költeményei az eszményi kor megírása mindig a szívünkbe talál. A magyar költészet egyik kiválósága 1882. október 22-én 90 évvel ezelőtt hajtotta fejét örök nyugalomra. Sokszínű munkája azonban sokáig ét. amelyről ebből az alkalomból is megemlékeznek a tömegtájékoztató eszközök, az irodalom. Az alábbiakban egy kis történetet közlünk az író életéből s két versét. ^ bujdosó Az alábbi történetet Rozvány György, Arany János egyik szalontól Jó barátja mesélte Kolozsvári Aladárnak, a nagyszalontai gimnázium tanárának: Arany a szabadságharc leverése után visszatért Szalontára. Ide menekült akkor Vörösmarty, Bajza és Vachot is. Szalontán előbb Görgel hadserege vonult keresztül és aztán jöttek be a cári seregek. Jövetelük hírére Arany is. elérkezettnek látta az időt a menekülésre. Családfát Rozvány György szüleinél: Rozvány JózseJéknál hagyta — akik őrző gondjaik alá vették Aranynét és ■gyermekeit — s 6 meg sógorával elbújdosott a szalontakörnyéki erdőrengetegben. Az orosz seregek *átvonulása Szalontán csaknem két hétig tartolt. Ez idő alatt Rozványiék házához tábornok vagy ezredes volt beszállásolva. A oroszoktól való általános rettegés nem sokáig tartott, mert az orosz katonák igen fegyelmezettek voltak. Fegyverüket csak szolgálatban viselték. A Rozvány-háznál beszállásolt oroszok egy asztalnál étkeztek a család tagjaival. Egy napon Kaufman orosz tábornok, aki Rozványéknál lakott, váratlanul benyitott az ebédlőbe, ahol legnagyobb meglepetésére egy a házban eddig még nem látott *fiatalasszonyt és két gyermeket pillantott meg. Aranyné volt gyermekeivel. — De megszaporodott egyszerre a Rozvány-család! — mondta csodálkozva a tábornok. — Önök is a Rozvány-család tagjai? — kérdezte Aranynét németül. — Igen, igen... — jelelte sietve és izgatottan Aranyné helyeit Rozvány néni. — A menyem, tábornok úr__A gyerekek meg az onokáim! — Hogy lehet az, hogy eddig még nem találkoztunk? — pödörte elgondolkozva hatalmas bajszát a tábornok, s Aranynéra mosolygoit hamiskásan. Még sokáig vizsgálgatta a dermedten álló Aranynét, aztán újra Rozvány nénihez fordult: — Hát a jia hol van most? — A a... jiam ...? — kérdezte Rozványné zavartan s hirtelenében nem tudta, mit is feleljen. — A fiamat tetszett kérdezni? — Igen, igen — bólogatott a tábornok. — A jiam ... hát tetszik tudni, tábornok úr... nem fut most hirtelen eszembe a város... — No, ne sírjon, asszonyom — veregette meg Rozványé néni vállát, amikor észrevette szemében a könnyeket. — Magyarországra nézve ily siralmas időkben nagyon is meg tudom érteni a magyar anyák zavarát ... Többé nem érdeklődött Arany János felől Aranyné lassacskán meggyőződött arról, hogy a Szalontára beözönlött oroszok egyetlen bújdoső vagy menekült magyart sem bántottak. Ekkor egy parasztlegénykét küldött az ura után az erdőbe. — Aranyné tekintetes asszony küldött — kezdte a legényke, amikor végre megtalálta az erdő sűrűjében jól elrejtett lombsátrat, amelyben a bujdosók: Arany, Ercsey sógora meg még egy páran büjdokoltak. — Hogy él? — kérdezte Arany a fiút. — Beszélj — rázta a legénykét. — Hát a gyerekek? — föl vannak ők is... ntnes azoknak semmi bajuk. Csak a tekintetes asszony szomorkodik a tekintetes úr után ... — Izent valamit? — Igen. Hogy tessen csak nyugodtan hazamenni, mert az oroszok nem bántják a magyart... — Valóban? A faluban rekedt magyarokat sem? — Nem hát — s a fiú átnyújtott egy levelet Aranynak. — A tekintetes asszony küldi, majd hogy magamnál nem felejtettem ... Arany kikapta a kezéből a levelet. „Édes párom és testvéreml Nyugodtan hazajöhettek már, hálistennek semmi veszedelem nem fényé- ' geti többé az életeteket. Az orosz hadsereg az egész vidéket elárasztotta és talán még rosszabb helyzetbe kerültök, ha valahol itt az erdőben fognak el benneteketI Egy orosz tábornok lakik minálunk. Igen rendes, jóravaló s megértő ember. Addig is, míg' meg nem jösztök, beszélek Rólad vele. Várlak édes párom és testvérem. Júlia." Arany végigfutotta a levelet, aztán mégegyszer fennhangon is elolvasta a többieknek. Mély csend volt a válasz. A bujdosóknak odahaza járt most a gondolata. — Ha már egy asszony ezt írfa — törte meg a . csendet az egyik bújdosó —, akkor valóban nyugodtan hazamehetünkl — Nem írná az, ne fél], ha veszedelem fenyegetne — jegyezte meg Ercsey sógor és máris szedelőzködött. — No hát akkor Indulhatunk is, — mondta ki a végszót Arany. — De csak egyenkint! Előbb megyen a legényke. Aztán én, és csak jó ötnegyedóra múltán a kővetkezőI Így ért vissza Arany János Szalontára, 1849-ben, Világos után. S. Gy. Az életet már megjártam, Többnyire csak gyalog jártam, Gyalog bizony’... Legföljebb ha omnibuszon. Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot: S egy a lelkem! Soha meg se’ irigyeltem. Nem törődtem bennülővel, Hetyke úrral, cifra nővel: Hogy’ áll orra Az út szélin baktatóra. Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, — Félreálltam, letöröltem. Hiszen az útfélen ltt-ott, Egy kis virág nekem nyílott: Azt leszedve, Megvolt szívem minden kedve. Az életet, lm, megjártam; Nem azt adott, amit vártam: Néha többet, Kérve, kellve, kevesebbet. Ada címet, bár nem- kértem, S több a hír-név, mint az érdem: Nagyravágyva, Betelt volna keblem vágya. Kik hiúnak és kevélynek — Tudom, boldognak is vélnek: S boldogságot Irigy nélkül még ki látott? Bárha engem titkos métely Föjemésztű az örök kétely; S pályám bére Égető, mint Nessua vére. Mily temérdek munka várt még! ... Mily kevés, amit heválték Félbe-szerbe’, S hány reményem hagyott cserbe’!. Az életet már megjártam; Mit szívembe vágyva zártam, Azt nem hozta, Attól makacsul megfoszta. Egy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat, Kértem kérve: S 6 halasztá évrül évre. Csöndes fészket zöld lomb árnyán, Hova múzsám el-elvárnám, Mely sajátom: Benne én és kis családom. Munkás, vidám örökséget, Hol mit kezdtem, abban véget... Ennyi volt csak; S hogy megint ültessek, oltsak. Most, ha adná is már késő: Egy nyugalom vár, a végső; Mert hogy szálljon, már kinyitva, is, szegett szárnyon? Bár kalitja Rab madár (1877) Lóra, magyar, lóra! Most ütött az óra, Nem is óra jltött; vészharangot vernek: Tűz van! Ég a házad! a világ fellázadt: Most kell talpon állni a magyar embernek. Északról, keletről, délrdl, naplementről Az egész szomszédság mind ellened zendül; Akivel megosztád falatodnak felét, Legelébb is az köt készakarva beléd. Ezt a szép síkságot, ezt a dús alföldet, Ménedet, gulyádat, irigyelik tőled; Elhagyják a köves, terméketlen rossz tájt, S a tiéden vágynak tenni ingyen-osztályt. Mutasd meg azért is, hogy e puszta róna Halálthozó lakhely másunnan-valóra; Vize, levegője, vart neki vesztére: Szívfájást kap tőle s mind elfoly a vére. (1848) Példás könyvtárosnő' példás könyvtár Pribeta (Perbete) egyike a komárnői járás legnagyobb' községeinek. Esténként el-ellátogatok a község művelődési otthonába, ahol a SZISZ helyi alapszervezet kultúrcsoportja tartja táncpróbáit. Egyik napon a táncos lányok tovább várattak magukra. Gondoltam egyet, felmentem az első emeleten levő helyi népkönyvtárba, ahol a kitűnő könyvtárosnö, Höka Rozália I960, január elsejétől vezeti a pribetal népkönyvtárat, méghozzá kitünően. Bizonyítják ezt az elismerő oklevelek, amelyek a könyvtár falán díszelegnek. Ám a legértékesebb még nincs is berámázva. Ezt a Szlovák Szocialista Köztársaság Kultúrügyl Minisztériuma adományozta, vastagbetűs felirattal „PÉLDÁS KÖNYVTÁR“ címen. A komárnói járásban 1972-ben a Könyv Évében mindössze két könyvtár nyerte el ezt a kitüntető címet az okánikovoi és a pribetai. E magas kitüntetést nagyon sok szorgos munka (mellette tanulás Is) előzte meg. Amikor átvette a könyvtár irányítását, 550 volt a nyilvántartott olvasók száma. Évről évre magasabb mércét állít fel magának, az idei terve 78.1 tag. Ezt már eddig is 12 taggal túlszárnyalta. A község lakosságának 19,78 százaléka tagja a népkönyvtárnak. Az elmúlt évben több mint 17 ezer könyvet cseréltek nála az olvasók. E szép eredmények nem Jöttek maguktól. Belépése után a könyvállomány kibővítését tűzte ki legelső feladatul, hiszen „csak“ 4000 könyvvel rendelkezett a könyvtár. A sok utánjárásnak meg Is lett az eredménye: ma már 9812 könyv közöl választhatnak az olvasók. Munkájában nagy figyelmet szentel az olvasók toborzásának, a propagációs munkának. Gondosan áttanulmányozza az Iskolák tanterveit (a II. ciklusú iskolákét is, mert a községből ezeket is sokan látogatják), ezek alapján bővíti a könyvek számát, hogy segítsen a tanulóknak a kötelező olvasmányok beszerzésében, hozzájutásában. A helyi Iskolások számára rendszeresen rendez mesedélutánokat, amelyek keretén belül a legújabb könyvekből olvas fel. Ezek beváltak, s a tanulóifjúság nagyon kedveli a rendezvényeket. Az új iskolai évben meglepetést tartogat a tanulók számára: a népkönyvtár a „Példás könyvtár“ kitüntetéssel egyetemben 2500 Kčs jutalmat is kapott. Ezen magnetofont vásárolt. A könyvtárosnó figyelemmel kíséri* a Csehszlovák Rádió és a Magyar Rádió műsorait. Feljátssza magnóra a kötelező olvasmányokból készült rádiójátékokat, esetleg folytatásos regényrészieteket, s a könyvtárban közösen hallgatják majd le. Ez a nagyszerű kezdeményezés bizonyára nagy sikert arat majd a tanulók körében. Az olvasnivalók közül legkeresettebbek Berkesi, Szilvás!, Fehér Klára, Bihari Klára, Jókai, Gárdonyi, Mikszáth és Móricz Zsigmond könyvel. Hőka Rozália munkájával meg vannak elégedve a község vezetői. A hnbvel való jó együttműködés csak hasznára van a könyvtárnak. A hnb a közelmúltban egy újabb helyiséget bocsátott a könyvtár rendelkezésére és ki is festette azt. KOLOZSI ERNŐ v
