Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-10-21 / 42. szám
1972. október 21. SZABAD FÖLDMŰVES Értékes eivüttmukMés a kukoricatermesztés fokozása szolgálatában A Trnovec nad Váhom-i szövetkezet mindössze 600 hektár mezőgazdasági földterületen gazdálkodik, de az utóbbi években elért termelési eredményeik révén méltán emlegetik a galantai Járás mezőgazdasági üzemeinek legjobbjai között. Néhány év alatt úgyszólván minden termelési szakaszon jelentős fejlődést, eredményjavulást eszközöltek. A hektáronkénti mezőgazdasági bruttó termelési érték 23 700 korona volt a múlt évben, ami járási méretben a legjobb eredménynek számít. Ezen érték 75 százalékát az állattenyésztés biztosította. A szövetkezetnek 178 állandó dolgozója van, s ezek mindegyikének átlagos évi produktivitása 163 ezer koronát képvisel. A szóbanforgó gazdaságban sokáig problémát okozott a kukoricatermesztés eredményeinek javítása. Az 535 hektár szántóterület 14 százalékán termeszt kukoricát a gazdaság, s tegyük hozzá, ma már lényegesen jobb eredménnyel, mint a közelmúltban. Két évvel ezelőtt például 43 mázsa, 1971-ben viszont már 48 q volt a szóbanforgó növény átlaghozama. A szö-Dr. Gyulavári Oszkár, dr. Magassy Dániel mezőgazdasági szakmérnök a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet dolgozói és Hlavatá Katarína, a Galantai Mezőgazdasági Felvásárló- és Ellátó Üzem vetőmag osztályának vezetője megtekintik a legjobbnak bizonyult és a termelők körében nagy érdeklődést kiváltó Keszthelyi ЗвО-as hibridet. (A szerző felvétele) vetkezet vezetői idén 53—55 q körüli hektáronkénti termésmennyiségre számítanak. Becsületükre legyen mondva, ez az eredmény sem ragadtatja el őket túlságosan — örülnek a jó munka sikerének, de nincsenek megelégedve vele. — Tudjuk, egyes fajták megfelelő agrotechnikai és ökonómiai feltételek között ennél jóval többre képesek — mondta beszélgetésünkkor a szövetkezet fiatal növénytermesztője, Kolecsányi Dezső mérnök. — Második éve dolgozom az efsz-ben, s a vezetőség többi tagjával együtt azon fáradozunk, hogy lehetőségeinket kihasználva és tudásunkat kamatoztatva a lehető legeredményesebbé tegyük ezt a termelési ágazatot is. Hazánk egyes gazdaságaiban 60—70 q feletti átlaghozamokat érnek el szemeskukoricából. Ez a színvonal véleményem szerint szövetkezetünkben is elérhető. A szövetkezet szakemberei minden lehetőséget kihasználnak törekvéseik sikerességének biztosítására. Egy évvel ezelőtt a véletlen hozta össze őket a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet tudományos dolgozóival. Mint ismeretes, Szegeden foglalkoznak többek között a kukorica fajtanemesíiésével is. így már érthető, hogy termelőink elsősorban az ezirányű tevékenység eredményei felől érdeklődtek. A kísérleti és gyakorlati szakemberek tapasztalatcseréjének vége az lett, hogy a magyar tudományos dolgozók ígéretet tettek, a szövetkezet vezetőinek kérésére összehasonlító fajtakísérletet létesítenek a szóbanforgó gazdaságban, hogy ezzel is hozzájáruljanak a gazdaság kukoricatermesztésének, valamint a két ország, Csehszlovákia és Magyarország ezirányú együttműködésének fejlesztéséhez. A közelmúltban kerül sor a gyakorlatias összehasonlító fajtakísérletek előzetes kiértékelésére. Ezen a rendezvényen a járás mezőgazdasági üzemeinek kukoricatermesztőin kívül részt vettek a fent említett kutatóintézet szakemberei is. Az összehasonlító kísérletekben a legjobb hazai fajtákon kívül több perspektív magyar kukoricafajtát is besoroltak. Az egyes fajtákat 45 áras parcellákon termesztették, ahol az elővetemény őszi búza volt. Az egyes agrotechnikai műveleteket időben és Használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket Nem szükséges hangsúlyozni, hogy a kalciumnak épp olyan fontos szerepe van a növények tápanyagellátásában, mint a nitrogénnek, foszfornak, káliumnak stb. Ha a talaj kalciumhiányban szenved, lassabb, vontatottabb a növények fejlődése, kisebbek a terméshozamok. A kalcium hatással van a. talaj mechanizmusának alakulására s javítja annak fizikális tulajdonságait, struktúráját, valamint kedvező befolyással van a szervesanyagok felbomlására, a talaj mikroorganizmusainak, tehát a talaj biológiai tevékenységének alakulására. A legtöbb kalciumot a hüvelyesek, az olajos termésűek és a takarmányféleségek igénylik, de a kapások, valamint a gabonafélék tápanyagellátásában is fontos szerepe van ezen hatóanyagnak. A mésztrágyázásnak főleg a savanyú kémhatású talajok esetében van nagy jelentősége, ezért ezzel a problémával főleg Közép- és Észak-Szlovákiában kell behatóbban foglalkozni. Persze más helyeken sem árt megvitatni ezt a kérdést, mivel a kimosódás, az egyoldalú növénytermesztés és némely műtrágyafélék (pl. a káliumsó) nagymértékű használata is maga után vonhatja a talaj kalciumtartalmának csökkenését. Itt a talajminták laboratóriumi vizsgálatával megállapított tápanyagtartalom szintjének megfelelő mértékben kell időről időre pótolni a mészhiányt. Évente nagymennyiségű cukorgyári mésziszap halmozódik fel cukorgyárainkban, de a mezőgazdasági üzemek valahogy nem érdeklődnek ez iránt az értékes mésztrágya iránt. A cukorgyári mésziszap esetenként 20—60 százalék vizet tartalmaz, a felmaradó rész viszont szárazanyag, melynek 70 százaléka CaO, 1,3 százaléka P?Os, 0,5 százaléka K2O, 0,5 százaléka MgO, 0,3 százaléka N, 27 százaléka pedig organikus anyag. Kis mértékben tartalmazhat a mésziszap vasat, ként, és egyéb elemeket. Ezek az adatok természetesen aszerint változnak, milyen termelőkörzetből származik a feldolgozásra kerülő répa és milyen munkát végeznek a cukorgyárak. A mésztrágyázást a talaj kalciumtartalma és pH-értéke szerint végezzük. Ha a talaj СаСоз tartalma kevesebb, mint 0,3 százalék, akkor halaszthatatlan a meszezés, ha 0,3 és 1 százalék között mozog a mésztartalom, akkur kisebb adagokat használunk, 1 százalék felett viszont már nem szükséges a mésztrágyázás. A talaj kémhatása szerint a következőképpen alakulnak a cukorgyári mésziszap hektáronkénti adagjai: 4,5 pH-értéknél legalább 65 q, 4,5—5,4 pH-nál 35—65 q, 5,5—6,2 pH-nál 20—35 q, 6,3—7 pH-nál esetleg 10—20 q. Itt szükséges megjegyezni, hogy a cukorgyári mésziszap feltűntetett adagjai egy évre érvényesek, de végezhetünk 4—5 évre szóló tartaléktrágyázást, illetve meszezést is, melynek folyamán 100—400 mázsa mésziszapot juttatunk egy hektárra. Ezek alapján azt hiszem érdemes elgondolkodni a talaj meszezésének kérdése felett, hiszen lényegében minimális ráfurdítással sok tápanyagot juttathatunk a talajba és ezáltal bizosithatjuk a nagyobb hozamok eléréséhez szükséges kedvezőbb feltételeket, (kágé) Jő minőségben végezték el, s egy hektárra számítva 203 kg N, 72 kg P és 200 kg К tápanyagot dolgoztak be a talajba a szántáskor, a vetés előtt, illetve a vegetációs idő folyamán. A vetést a román SPC—6 szemenként vető géppel végezték 70X25 cm-es kötésben, ami annyit jelent, hogy egy hektáron mintegy 57 ezer egyed volt. A mechanikai növényvédelem (3-szor saraboltak, 2-szer kapáltak) után szépen, gyommentesen fejlődött a növényzet, ám a sok csapadék következtében később nagyon elgyomosodtak a parcellák. A kísérlet eddigi műveleteinek ismertetése után a résztvevők megtekintették a kísérleti parcellákat. Kolecsányi elvtárs és Dr. Magassy Dániel mezőgazdasági szakmérnök a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet dolgozója ismertette a besorolt fajták jellegzetes tulajdonságait Mindebből kitűnt, hogy a hazai nemesítésű CE 400, CE 380, CE 260, CE 270 és а То 270 elnevezésű hibridek viszonylag jól megállták helyiiket, bár némely magyar kukoricák még náluk is jobban szerepeltek. A galantai járásban 50 százalék erejéig a CE 400 és CE 380 elnevezésű kukoricákat vetik. A kísérleti parcellákon a CE 380-as mutatkozott jobbnak, fejlettebbnek, s mintegy 10 százalékkal nagyobb átlaghozamot ígért. A KDC—364-es magyar hibrid hazájában idén előzetes elismerésben részesült. A magyarországi kísérletek során nagymértékben megkárosította a fuszáriumos megbetegedés, a növényzet mogdőlt, úgyszólván lehetetlenné vált a gépi betakarítás. Ezért a magyar szakemberek csodálkoztak, hogy nálunk milyen szépen fejlődik. Nézeteik szerint a gyakorlatias kísérletek során a 65 q átlaghozamot is megadja egy hektáron. A KDC—342-es új magyar négyvonalas hibrid kukorica. Magyarországon is most kísérleteznek vele. A Lengyelországban végzett megfigyelések szerint is jól beválik, korábban érik, de hasonló termőképességű, mint a KDC—364-es. Erős, megdőlésnek ellenálló szárú hibrid, tehát a gépi begyűjtés szempontjából megfelelő. Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik a GKTC—339-cs hibrid is. A középmagas, haragoszöld levélzetű, vékony, ám igen erős szárú, fattyasodásra nem, de kétcsövűségre nagyon hajlamos KSC—360 elnevezésű magyar hibrid bizonyult a legjobbnak. Csöve hengeres, a szártól közepesen elálló, a szemsorok jól záródnak, számuk 12—14. Csutkája piros, szemtermése barnás-sárga, széles, léfogú. Ezerraagsúlya 340—36 g. Szilárd szára és a kiegyenlített csőelhelyezkedés érés után is hosszú ideig alkalmassá teszi a gépi betakarításra. Április második felében vetve szeptember első dekádjában begyüjthetd, tehát még jó elöveteménye lehet az őszi búzának. Betegségekkel szemben ellenálló. A provokációs kísérletekben is csak közepesen volt fogékony a golyvás üszögre. Ez a hibrid jó termőképességével is kitűnik. Nagyüzemi körülmények között 65—70 q/ba májusi morzsolt kukoricát terem. A felsoroltakon kívül további jó tulajdonsága, hogy ritkább, esetleg megkárosodott állományban két csövet fejleszt ki, s így bizonyos mértékben kompenzálja a tőszámkiesést. A jő hozam előfeltétele, hogy legalább 50—52 ezer tő legyen a begyűjtéskor e hibrid tábláin. Tápanyagigényét a talaj termőképességétől és az előveteménytől függően, öntözés nélküli termesztésben 350—400 kg/ha vegyes műtrágya hatóanyaggal lehet kielégíteni. A szélsőséges talajtípusoktól eltekintve, általában az 1—1,5 :1:1 N'PK arány a legkedvezőbb. Öntözéses termesztés folyamán 500—550 kg/ha vegyes műtrágya hatóanyagot is jövedelmezően hasznosít. Ez a hibrid Keszthelyi 360 néven idén nyert előzetes elismerést Magyarországon. Nemesítoi Németh J., dr. Gyulavári Oszkár és társaik. A magyar szakemberek kijelentették, hogy elégedettek ezen hibrid tulajdonságaival, s a közeljövőben minden érési osztályba ilyen tulajdonságokkal rendelkező hibrideket kívánnak létrehozni. Ez az öszehasonlító kísérlet a hazai termelőknek és a magyar szakembereknek egyaránt értékes tapsztalatokat nyújtott. A szövetkezet továbbra is folytatni kívánja ezirányű tevékenységét, sőt ha lehet, szeretné azt kiterjeszteni a silókukoricára és a gabonafélékre is, mert szeaintük a szerzett tapasztalatok nagymértékben hozzájárulhatnak a termelés eredményesebbé tételéhez. A Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet szakemberei hangsúlyozták, hogy továbbra is fenntartják a kapcsolatot a szövetkezettel és hazánk tudományos dolgozóival, s jövőre már az NDK-val közösen létrehozott nagyhozamú BEKE-270 silókukorica hibridet is besorolják az összehasonlító kísérletekbe. Reméljük, hogy ez az együttműködés hamarosan meghozza mindkét fél számára a várt sikert. KÁDEK GÄBOR 3 чтшш úitág A Sevin és a 61-58 kombinált alkalmazd A Sevint a keleti gyümölcsmolyok elleni harcban nagyobb hatásfok elérése céljából szisztemikus inszekticidekkel kombinálva alkalmazták. jó eredményt adott a Bi—58 oldatába vitt Sevin. Vízzel történt hígítás után az inszekticid oldat 30—40 percig emulzió maradt, ami a permetezés szempontjából megfelelő. Kora tavasszal, hűvös időjárás esetén a Bi—58 szert 30—40 °C-ig felmelegítették. A könnyebb kezelhetősőg érdekében 15 °/o-os törzsoldatot készítettek a szerből. A kezelést szántóföldi és laboratóriumi körülmények között termo őszibarack fákon hajtották végre, a keleti gyümölcsmoly elterjedésének gócpontjában az Abház SZSZK-ban. Az emulzió 0,1 °/o-os oldatának rendszeres használatával az Lt—£з fejlődési fokozatú lárvák 100 %osan elpusztultak, és még az 1,4—Lő fejlődési fokozatú lárvák 85—90 %-a is elpusztult. A 0,2 °/o-os emulzió valamennyi fejlődési fokozatú lárvát elpusztította még a hajtások belsejében is. A kártevő IV. nemzedékének lárvái ellen, melyek az őszibarack és az alma gyümölcs belsejében táplálkoznak, a fent említett koncentrációk nem eléggé hatásosak, viszont a koncentráció további emelése lehetetlen a fitotoxikus hatás miatt. A Bi—58 és a Sevin külön-külön felhasználva 20—30 %-os effektivitást mutatott. A gyakorlat számára javasoljuk az I—II. és III. nemzedék elleni permetezéseket 0,2 %-os emulzióval, mikor a kártevők nagy százaléka a hajtásvégekben károsít (főleg csonthéjasokban). A kezeléseket úgy kell végrehajtani, hogy a növényvédöszer a növény valamennyi részét egyenletesen borítsa. Szükségszerűnek látszik azonban e vegyszer kombináció más ökológiai viszonyok között történő kipróbálása is. (Zascsita Rasztenij, 1971 Ji Halta szivattyúk A bulgáriai GE0RGI DIMITROV gépgyártó üzem a közelmúltban kezdte meg a többlépcsős szivattyú gyártását. Az új szivattyúk elsősorban ipari és közületi vállalatok számára készülnek. Bulgária történetében első Ízben készülnek a 130 °C hőmérsékletű víz szállítását végző speciális szivattyúk sorozatgyártására. A szóbanforgó üzem további újdonságai közé tartoznak a folyékony takarmányok szállítását elősegítő különleges szivattyúk is, melyeknek sorozatgyártását szintén a közeljövőben kezdik meg. SOFIAPRESS Modern nagyüzemi méhészetek a Szovjetunióban A modern ipari-nagyüzemi munkamódszerek bevezetésével kifizetődő termelési ágazattá varázsolható a méhtartás. Ezt igazolják a Szovjetunió Lipeck körzetében működő „Pobeda“ kolhoz tapasztalatai is. Ebben a gazdaságban kialakítottak egy méhészettel foglalkozó modern, teljesen gépesített komplexumot, melyhez a méz és a különböző melléktermékek begyűjtésére és feldolgozására szolgáló 2 épületegység, valamint a mesterséges takarmányok előkészítésére szolgáló részleg tartozik. A speciális méhtakarniányok receptjeinek kidolgozásában a legjelesebb szovjet tudományos dolgozók vettek részt. Sikerült olyan takarmánykeveréket összeállítaniuk, melynek értéke alig éri el a méz értékének felét, tehát rendkívül rentábilis a készítése. A jövőben szakosított laboratóriumokban készítik a speciális tej, alma, sárgarépa stb. mézet. Az első kísérleteket már végrehajtották. Megállapítást nyert, hogy az új termékek vitaminokban, fehérjékben, vasban és egyéb ásványi anyagokban gazdagabbak, mint a korábbi termékek. A kaptárak szállítása teljesen gépesítve van, s az előzetes tapasztalatok szerint, feltételezik, hogy egy dolgozó mintegy 200 méhcsalád gondozását lesz képes elvégezni az említett feltételek között. — k—• Habszőnveg permetezés helyett Amikor reggelenként nekiállunk kellemetlen napi feladatunknak, a borotválkozásnak, nem is gondolunk arra, hogy vajon miért is használunk szekáltunk megpuhítására szappanbabot. Nos. a legfontosabb ok kétségkívül az, hogy a kisebb-nagyohb buborékokból álló habréteg hosszú ideig tartja vissza a nedvességet arcunkon. Kézenfekvő a gondolat, hogy olyan munkaműveleteknél, ahol a nedvességet hosszú időn át meg kell őrizni, szintén habréteget használjunk. i Ebből az alapgondolatból született meg egy, a mezőgazdaságban teljesen újszerű eljárás, a habterltéses növényvédelem. Az új technológia kezdi kiszorítani a szokásos permetezési eljárásokat vegyi gyomirtásnál, kártevők elleni védekezésnél, fagy- és Iángvédclemnél egyaránt. Az eljárás igen fiatal. Először 1966-ban használtak primitív eszközökkel készített habterítöket, s azóta tekintélyes gyárak kezdték el a szükséges vegyi anyagok és gépi berendezések gyártását. A habterítés számos előnnyel dicsekedhet a permetezéssel szemben: Sokkal kisebb az inproduktiv szóródás. Ennek különösen szeles időben van nagy jelentősége. Valamennyien tudjuk, milyen tekintélyes veszteség lép fel ilyenkor. A gazdaságos felhasználás tehát sokkal jobban és az időjárási körülményektől függetlenül biztosítható. A kísérletek szerint 15—20 km/h sebességű szélnél, amikor permetezésről már szó sem lehet, a habterítés még kielégítően végezhető. A habterítés pontossága összehasonlíthatatlanul jobb. A kezelt felületek pontosan elhatárolhatók, nem kell tartani a növények nem kívánt vegyi ártalmaitól. Érdekes alkalmazás például a szigetelő habréteg képzése lánggal történő gyomnövény égetésnél. Mivel a habréteg a nedvességet hosszabb ideig megőrzi, sokkal intenzívebb a vegyi anyagok hatása. Ez viszont azt jelenti, hogy kevésbé tömény oldattal ugyanazt az eredményt lehet elérni, s a gazdaságosság jelentős mértékben javul. A végzett munka minősége közvetlenül ellenőrizhető. A habszonveget ugyanis látni lehet, szemben a permetezéssel, melynél az ellenőrzés sokkal nehezebb és bizonytalanabb. Maga a habképzés, mint eljárás igen egyszerű művelet. A kívánt vegyszerekkel kevert habképző folyadékba nagy nyomással levegőt juttatunk. Az anyagtól, a levegő mennyiségétől, nyomásától és sebességétől függően 1:5 aránytól 1:200 arányig tetszőleges folyadék-hab térfogatviszony alakítható ki. Természetesen nem közömbös a buborékok mérete sem, mert ezzel függ össze a habréteg tartóssága. Lehetséges, hogy ez az érdekes és még nem teljesen kikisérletezett eljárás új szakaszt nyit meg a növényvédelemben és növényápolásban. (Mezőgazdasági Technika, 1972)