Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-07-08 / 27. szám

v1

10

SZABAD FÖLDMŰVES

pöttömnyi „legénykoromban’ se■ hogy sem tudtam megérteni, vasárnap miért nem szabad azt csinálni, amit más napokon. Bármit is kezdtem, az anyám mindig rámszólt: „Tedd le a bicskát, mert a kezedre ütök. Nem tudod, hogy ünnepen nem szabad faricsgálni? Hagyd abba azonnal azt a sárfészek gyúrást. Tedd le a kalapácsot.“ Még gomboznt sem volt szabad és anyám gyakran hangoztatta: „Aki vasárnap dolgozik, megveri az isten.“

Vasár• és ünnepnap a jobbik gúnyánkat kellett felvenni. Ha véletlenül hiányzott róla egy gomb (ami gyakran előfordult], anyám jelesebb ünnepeken azt sem volt hajlandó felvarrni. Egyszóval az ünneplő ruha felhúzása azt jelentette, úgy kell viselkedni, mint egy szentnek. Nem lehetett leülni a földre, fára mászni, lovazni, egyszóval semmit, ami a gyermekvilág kedvenc szórakozásai icözé tartozik. Emellett minden ünnepnap templomba kellett menni. Hosszú prédikációkat hallgattam végig, amiből ió)ormán semmit nem értettem. A templom bejáratánál lévő „szegények házában“ szoktam ülni a nagymamámmal. Isten házának ebben a sötét elejében meghúzódó kopott, feketeruhás asszonyseregtől jóformán semmit sem láttam. Unalmamban az orrom piszkáltam, körmöm rágtam, és a kezembe nyomott olvasót tépegettem, amíg a mamám szigorúan rendre nem utasított.

Mise, litánia, terefere a ház előtti kispadon, s nekünk ott kellett ücsörögni a szülők mellett. így volt ez évről-évre, míg apám kölcsönpénzen nem vett két hold földet. Régi vágya, álma valósult meg az „tstenhátamögöttt" két holddal. Kora tavasztól az esténkénti beszélgetés témája a földdel való gond és öröm volt. „Nincs pénz a szántásra..." — mondogatta apám. „Majd ledolgozod“ — bíztatta anyám. Aztán a „mi“ kukoricánkról beszéltek, amely szépen sorolt, a burgonyánkról, amely kivállott.a többiek közül. „Olyan a búzánk, mint a nád“

— dicsekedett apám.

Apám akkoriban harmadmagával aratott szakmányt egy nyakas pa-. rasztnál. Közel 50 hold várt évente a három kaszásra. A forró júniusi-júliusi napokon volt mit csinálni látástól vakulásig. Ment is minden simán, amíg csak a gazda gabonájával volt a gond. De mióta volt a föld, sokszor csak az apám kaszája suhintott Tóth Pál földjén, gondolata a kis birtokán kalandozott. Ott is beért már a búza, erősen kunkoordtak a kövér kalászok.

— Aratni kellene már ott Is — sóhajtotta esténként a halálra fáradt apám.

Egyszer szólt is a gazdának, engedje el egy napra.

— Megbolondultál? — hangzott a felháborodott válasz — Majd ha az enyémet befejezted. Különben egész vasárnap otthon lazsálsz ...

— Vasárnap ... aratni — botránkozott meg apám.

— Miért, talán félsz, hogy elvisz az ördög — gúnyolódott a bivalynyakú.

— Lesz, ami lesz gazduram — szólt közbe Kovács Pista, apám aratótársa

— vasárnap mégsem aratunk. Azon úgy sem lenne az isten áldása.

— Én egy szóval sem mondtam, hogy arassatok — mondta a gazda és felugrott kétkerekű bricskájára.

Apám két este is elkezdte, míg végre kinyögte a vasárnapi aratást.

Anyám nem akart hinni a fülének. Végül lehordta mindenféle eretneknek, istentagadónak. Apám megszontyolodva hallgatott el. De másnap újból előhozakodott. S végül anyám kötélnek állt.

Vasárnap pirkadat előtt indultak. Anyám nem igen aludt, mert a frissen főtt bab az ételhordóban gőzölgőit, jócskán vittek belőle, jusson reggelire-ebédre is.

Már tizedmagával sütött a nap, s mi még mindig az ágyban hancúroztunk. Csak az éhség húzott ki a csatatérré változott pacokból. Bekanalaztuk a babot, aztán meg a konyha közepén lyukat vájtunk és elkezdődött a gombozás. Bátyám rövidesen az összesét elnyerte tölünk. (Azt is, amit a nadrágomról levagdostam.) Mivel nem volt hajlandó kölcsönözni, abbamaradt a játék. Persze, előbb jól összeverekedtünk. Mit tehettem mást, előszedjem apám fejszéjét, és a falvágó tőkét'faricsgáltam. Közben kibékültem a bátyámmal, lovaztunk, vályogot gyúrtunk.

Gondtalan játékunkat a templomba hívó harangszó zavarta meg. Egy pillanatra összerezzentünk. De aztán eszünkbe jutott, most\ minket az nem hív. Senki nem mondja: „siessetek, gyerekek, mert elkésünk“.

jó délutánba nyúlt az idő, amikor távoli dörömbölés zavarta meg önfeledt játékunkat. Mintha valahol meszsze hordókat gurítanának le a hegyről.

— Zeng, — állapította meg a bátyám.

Csak most vettük észre, hogy a merőlegesen tűző napot komor felhők gyorsan eltakarják. Egy-kettőre gyászba borították az egész égboltot. Hirtelen éles villámlás hasította ketté a sötét felleget, amelyet hátborzongató mennydörgés követett. A kert elején kapargálő kotlák ijedten szaladgálták körül kicsinyeiket. A csibesereg hangosan csipogva rohant krácsáló anyjuk után.

Mi is ott hagytuk a félig kész várat és indultunk befelé. Közben kíváncsi ijedtséggel tekintettünk a szürkésfehérré vált felhők felé, amelyen mindenféle formában cikkázott a villám, recsegett-ropogott az egész égbolt.

A konyhában megszeppenve bújtunk egymáshoz.

— Megver az isten, mert faricsgáltunk, gyúrtuk a sarat — súgta ijedten a bátyám.

Vakító fény, éles csattanás, recsegés. Egyik csattanás a másikat érte.

A bátyám halálraijedten bújt az ágy alá. Én sem engedtem el a nadrágjátA

Már csak az eső zúgását hallottuk,f de kibújni mégsem mertünk. Nagysokára bátyám megemberelte magát.

— Gyorsan gyere ki — kiabált izgatottan —, ilyet még nem láttam.

Az udvar ezüstös fehérségben ragyogott. Kiszaladtunk és belegázoltunk a nyári furcsaságba. A bokáig érő jég kellemesen hütötte a lábunkat. Nagyokat kacagtunk, szívből örültünk az újfajta játéklehetőségnek. Örömünk nem soká tartott, mert a szétfoszladozó felhők közül utat törő, hevesen tűző naptól szennyes vízként folydogáltak tovább.

Tehetetlenül búslakodtunk a menthetetlen jégfillérek fölött, amikor kasza villanyt a napfényben. Apám meg anyám furcsán hatottak a rájuk száradt ruhában. Összehúztuk a nyakunkat. mert apám rendszeresen haragos volt, ha kiverte az eső a határból. Csudák-csudájára most mosolyogva szólt hozzánk.

— Nem féltetek, legények?

— Mitől? — hencegett a bátyám.

Apám a javágó tőke közelében a

szilvájára akasztotta kaszáját.

— Jaj, csak észre ne venné, elf a- tricskáltam a tőkét — gondoltam izgat ott an.

Észrevette. Az első pillanatban szígorúan ránknézett, de aztán felengedett az arca és mosolygott a szeme.

— A fejszét a helyére lehettétek volna — mondta egykedvűen.

— Mindjárt agyoncsaplak benneteket — ripakodott ránk anyánk. — Hányszor a szátokba rágtam már, hogy vasárnap nem szabad dolgozni — ragadta meg dühösen a bátyám fülét.

Az szabadulni igyekezett, de sikertelenül.

— Nektek szabad volt aratni?! — kiabálta a bátyám kétségbeesetten —, nektek minden szabad?

— Hallgass! — lepdült pofonra anyám keze.

— Hagyd békén a gyereket. — A pofonra lendült kéz lassan lehanyatlott. A bátyám ijedten ugrott apámhoz, aki megsimogatta szöszi fejét.

— Az egész évi kenyerünket mentettük meg — mondta szinte bocsánatkérőén —, legyen ma békesség! — lágyult el a hangja, gondolatban végigtekintett a büszkén sorakozó harminc kereszten. Majd hirtelen összeszűkült a szeme és elborult az arca.

— Pistáék is eljöhettek volna__—

mondta szomorkásán. Minden bizonynyal szívből sajnálta a szomszédja földjén derékbe tört, száraz, kivert, lehullott búzakalászokat.

Tóth Dezső

\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\V\\\\\\\\\\\V\\\\V\V\\\\\\\V\\\\\\V\\V\\\V\\\V\\^^^

A hagyomány érlelődik

..Galántai népiskola, mezítlábas pajtásaim, rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém, ötven év ködén át. Hajigáló verekedő, jészekktszedő, semmitől meg nem ijedő, talpig derék fiúk, dalos, táncos, illedelmes, jádolgú lányok, hova lettetek?“

Kodály Zoltán: Előszó a Biclnia Hungarica c. gyűjteményéhez.

Ha az alap szilárd, van mire építeni. Amikor 1969-ben Galántán a CSEMADOK, a Népművelési Intézet, a járási és a városi szervek karöltve nagyszabású és ünnepélyes keretek közt emlékeztek meg a világhíres magyar népzenekutatóról. KODÄLY ZOLTÁNRÓL, megteremtették előfeltételeit egy gyönyörű hagyománynak, mely, ahogy az idén bebizonyosodott, egyre gazdagodik.

Az idei, a közelmúltban megtartott II. Kodály Napok, a nagy zeneszerző születésének 90. évfordulója jegyében zajlottak le. A halhatatlan mester életéről és munkásságáról volt tanítványa. és később munkatársa Dr. V ikár László, a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjának fnmunkatársa és V a s s Lajos Erkel-díjas zeneszerző és karmester számolt be. A szeminárium népes közönsége nagy érdeklődéssel és nem kis meghatódottsággal hallgatta Kodály életének néhány érdekes mozzanatát, mely azt is megmutatta, hogy nemcsak a zene terén volt ériás, de mint ember, mint humanista is példaképül szolgáit tanítványainak, kollégáinak, közönségének.

Kodály Zoltán életét és munkásságát bemutató kiállítás még közelebb hozta hozzánk n nagy mestert.

Köztudott, hogy a háromszoros Kossuth díjas zeneszerzőt erős szálak fűzték Galántáhnz, hiszen gyermekkora talán hét legszebb esztendejét töltötte „mezítlábas kis pajtásai“ között e városkában. Itt ismerkedett meg a betűvetés todományával és itt készítette édesanyja szűrőkanalából az első kis játékhangszerét. Ez a hét esztendő nagyon szilárd kapocsnak bizonyult. Kodály többször is visszatért Galántára. Huszonhárom esztendős korában 1905-ben éppen innen indult nagyjelentőségű népzenegyűjtést útjára. Sokat barangolt Mátyusföld falvaiban, ismerkedett az egyszerű emberekkel és zenéjükkel. A romlatlan parasztemberek tisztacsengésű ősi énekei annyira a hatalmukba kerítették, hogy a későbbiek során tudományos munkáinak nagy része is főként a népzene problémáival foglalkozik.

Kodály 1927-ben újra felkereste Galántát. ellátogatott a három tantermes öreg Alma Materbe, ahol annyi felejthetetlen boldog órát töltött. Hála

Galántához való ragaszkodásának és kimondhatatlan szeretetének született meg a híres „Galántai táncok“ című műve, melyet hamarosan az egész világ zeneszerető közönsége megismert és olyan kimagasló egyéniség is vezényelt, mint Toscanini.

Kodály Zoltánt 1943-ban, 29 évvel ezelőtt a város díszpolgárrá választotta. Akkor járt utoljára gyermekvilága „meseországában“. Nagy elfoglaltsága és 1967. március 6-án bekövetkezett halála miatt már nem tudta valóra váltani terveit, és nem jutott el ismét Galántára.

június 17-éo és 18-án bebizonyosodott. hogy a Kodály Napok rendszeres megrendezésével lehet a legjobban és legméltóképpen valóra váltani Kodály hagyatékát. A rendezóbizottság nemes elgondolása termőtalajra talált, mert a kórusmozgalom hívei, a népdal és a népzene szerelmesei két emlékezetes napot töltöttek Galántán. A szlovák és magyar gyermekkarok járási fesztiválján kívül a matuškovoi (Taksony) kultúrházban Kodály Zoltán 90. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi esten fellépett a múlt évi írországi nemzetközi fesztivál nagydíjának győztese a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, és az Ifjú Szívek vegyeskara. Ezzel egyidőben a szomszédos községek kultúrházaiban Szlovákia több legjelentősebb kórusa mutatkozott be. Másnap a szabadtéri színpadon zajlott le a szlovákiai magyar énekkarok III. országos fesztiválja. O. V.

4V444V444V444XXXXXXX\XXXXXXX\XXXXXXX4XXXXX4XXSXXX4XXXXX4XXXXXXXXXXXX4X4XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX4XS.XX4SNoNoNoX\KXX\VXXXXXXXXS4X44XXX4\^XXXXVXVCX4XXVXXXXXXXXXXVXX

1972. július 8.

s

A MADÁCH Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban több áj könyv jelent meg. Az alább ismertetett könyvek megvásárolhatók a Slovenská kniha n. v. összes könyvesboltjaiban.

Egri Viktor: TISZTA FORRÁSOK

című könyve közre adja a nemzetiségi díjas írónk harmincöt év alatt írt könyvismertetéseit és kritikáit.

Ára 24,— korona.

*

Karel Capek:

BARANGOLÁSOK EURÓPÁBAN

A szerző éppen azokról a dolgokról nyújt áttekintést korunk turistáinak, amelyeket útikönyvekből megismerni, megtanulni már nem lehet.

Ára 18,— korona.

*

Jack London: AZ ÉNEKLŐ KUTYA — regény A híres amerikai író akkor is emberekről mesél, ha történetesen állat a regény hőse. E könyvben Mihályt, a töméntelen kalandon, megpróbáltatáson keresztülvergődő okos és hűséges „éneklő kutyát“ mutatja be.

Ára: 20,— korona.

Lion Feuchtwanger: AZ OPPERMANN TESTVÉREK — regény Azt a megdöbbenést, azt a heves Indulatot tükrözi e regény, amellyel

Európa haladó értelmiségének közvéleménye reagált a német fasizmus í felháborító cselekedeteire.

Ara: 24,— korona.

Marie Kubátová: AZ IFJÜ WERTHER SZÉDELGÉSEI — regény A szerző a fiatalok lelkivilágát tárja az olvasó elé. S arra a következtetésre jut, hogy a 'fiatalok méltauankodnak, háborognak, cinikusak, de világmegváltó tervekkel állnak elő, s egy jottányival sem rosszabbak, mint a „régi“ fiatalok voltak.

Ára: 10,— korona.

Barsi Imre: EMBEREK, AKIKKEL TALÁLKOZTAM

A szerző bemutatja azokat az embereket, akikkel találkozott. S akik között voltak olyanok, ha csak egy pillanatra is, levetették álarcukat, hogy fejfedjék kilétüket, de többen voltak azok, akik álarcuk alatt újabb maszkot viseltek, köpönyegük alatt pedig tőrt és mérget rejtegettek.

Ára: 12,— korona.

K. J. Benes: ELOPOTT ÉLET — regény E regény két hősnője egy ikerpár, akik megszólalásig hasonlítanak egymáshoz. Az „Ellopott élet“ a negyvenes évek híres filmszínésznőjének, Elisabeth Bergnernek főszereplésével az akkori Idők legnagvobb filmsikere volt.

Ára: 19,— korona.

ük

Rudyard Kipling: A DZSUNGEL KÖNYVE

A szerző beutazta a világot és hírneves író lett. De soha semmi nem férkőzött olyan közel szívéhez, mint a dzsungel, és soha semmit nem írt olyan szépen, mint a vadon népének életét.

Ára: 34,— korona.

Tatay Sándor: KINIZSI PÁL — regény E regényben új életre kel a legendás hírű hős, és vele új színben csillogjak az örök életű Mátyás-anekdoták.

Ára: 8,50 korona.

„ *

Molnár Ferenc: A PÄL UTCAI FIÜK — Ifjúsági regény A századforduló pesti gyerekeinek élete elevenedik meg a regény lapjain. Izgalmas és meghatóan szép történeteket beszél el az író az iskolás gyerekekről.

Ára: 14,—-korona.

*

Verseskötetek:

A. Sz. Puskin: ANYEGIN Ara: 6,— korona.

Veres János: HOMOKVIRAG Ara: 12,— korona

Petrik József: NYOLCSZtNÜ SZIVÁRVÁNY - gyermekversek.

Ara: 8,— korona.

Xomkó Sirató Károly: PINTY ÉS PONTY — gyermekversek Ara: 7 — koron*

i