Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)
1972-09-23 / 38. szám
Ц<Ж1ТИ AZ EGZOTIKUS £ MADARAK szlovákiai kiállítását ez év ^ szeptember 23—24-én Prie- Ž у vidzán az Ismeretterjesztés $ Ž Házában (Dom osvety) ren- £ dezik meg. —ar— í I A FESTŐANYAGOK ÉS A GYÖNGYTYÚKOK \ SZÍNE 1 A gyöngytyúkok bőrének ^ j! színe a kereskedelmi minő- ž í ség fontos tényezője. A bőr- J у szín nagymértékben függ az 4 ' у adott takarmány karotinoid í ž tartalmától. Sok karotinoi- g dot tartalmaz a lucernaliszt 4 z és a kukoricasikér. A kísér- ž 2 letekben a legintenzívebb £ narancsszíneződés • apokaro- 2 у tén észterrel volt elérhető, 2 • '/ Ez a szer, valamint a lucer- 4 í nából, a paprikából és a í í lucernalisztből kivont xan- ž Ž tofill a növekedésre és a 4 I takarmányértékesítésre ha- 2 у tást nem fejt ki. 2 \ (Avieoitura) 2 nyulainkat a mérgezéstől Házinyúl-állományunk csaknem teljes egésze a falvakban és a városok peremkerületeiben található, ahol nagy lehetőség nyílik kora tavasztól késő őszig a zöldtakarmányok hasznosítására. Ezt a szinte ingyenes lehetőséget nyúltartóink széles körben ki is használják, mert így természetszerűbbé és lényegesen olcsóbbá tehető a nyíllak takarmányozása. Ez a lehetőség mindenképpen hasznos, de ugyanakkor sok veszélyt is rejteget magában. Arról van szó, hogy a vegyszeresen gyomirtott területekről vagy azok szomszédságából begyűjtött fű és egyéb zöldnövények igen érzékeny károkat idézhetnek elő a nyúlállományban. Ezenfelül mérgezést idézhet elő a vizenyős kaszálókról, más állatok által beszennyezett legelőkről, árokpartokról és trágyatelepek közeléből begyűjtött fű, valamint a mérgező növények feletetése. A legnagyobb méretű elhullást a vegyszeresen gyomirtott területekről, a permetezett fák alól kikerülő zöldnövények, szénák okozzák. A növények levelein és levéltöveiben összegyűlt és ott beszáradt vegyszerek csaknem koncentrált állapotban kerülnek — elfogyasztás esetén — a nyíllak szervezetébe. A különböző hatóanyag tartalmú gyomirtó, rovar- és gombaölő szerek eddig is igen sok elhullás előidézői voltak. A vegyszer által mérgezett nyulat arról lehet felismerni, hogy nagyfokú elesettséget mutat, remeg, görcsökben szenved, nyálkás és véres hasmenés jelentkezik nála, de láza nincs. A vemhes anyanyúl elvetél, súlyosabb esetekben pedig egész rövid idő alatt elhullik. Azt tanácsoljuk, hogy ismeretlen helyről ne gyűjtsünk be semmiféle füvet, gyomnövényt, falombot. De nemcsak a vegyszerek, a permetlevek és porozószerek okozhatnak mérgezést és elhullást. A gyomnövények között mindig ott él a mérgező növény is. Ilyen mérgező növény a beléndek, a boglárka félék, a bürök, a fehér- és a sárgavirágú somkórő, a fekete ebszőlő, a vérehulló kecskefű, a mocsári gólyahúr, a mérges maszlag, a vadrepce, az iszalag, a zsázsa, a fürtös repcsény, a gyilkos csomorika, a szarkaláb, konkoly és még igen sok ismert és ismeretlen gyomnövény. Rendkívül óvatosnak kell lenni a szőlő tetejezéséből származó hajtások begyűjtésénél is. A háztáji kertekből is csak olyan növényféleségeket gyűjtsünk be és adjunk nyulainknak, amelyek semmiféle vegyszerrel nem érintkeztek. Legcélszerűbb az utak szélére salátát, takarmánykáposztát, takarmányborsót, a kert sarkába lucernát és csicsókát vetni. Egy miniatűr méretű vetésforgóval kora tavasztól késő őszig a természetszerű vitaminokat és növényi fehérjebázist megtudjuk nyulaink számára termelni. Ezenfelül a konyhakertekből is jelentős mennyiségű zöldnövény kerül ki. A zöldtakarmány sok természetes vitamint tartalmaz és igen jó étrendi hatása van, a széna pedig télen-nyáron a nyúl kenyere. Az akáclomb pedig több növényi fehérjét tartalmaz, mint a lucerna. Az a fontos, hogy begyűjtésüknél igen körültekintően járjunk el, mert a mérgezett, a fertőzött, a mérges növények nagy méretű elhullásokat idézhetnek elő, pontosan abban az időszakban, amikor az árutermelésben csúcsidény van. (szikora) A pulyka nevelése és hizlalása (Folytatás a 3. oldalról) 3—4. héten: 20 % hizlalótáp 50 % kukoricadara 5 % főtt burgonya 25 °/o szemeskukorica + 0.6 % só 2.6 % takarmánymész, A—D3 vitamin és 0.5 % antibiotikum készítm. Naponta három alkalommal etessünk, s este adjunk szemeskukoricát is. A hizlalás időtartama alatt végezzünk ellenőrző méréseket. Ha a hízók között beteg, beteggyanús egyedet találunk, emeljük a falkából ki és különítsük el. Ugyancsak el kell távolítanunk a verekedő pulykákat is. Ä' sarjúpulykákat a feljavító hizlalás kezdetéig intenzíven kell táplálni. Ä nevelés egész időtartama alatt maximális felvevőképességükig kell a táptakarmányt biztosítanunk. A több fehérjét tartalmazó takarmány etetésével a tökéletes kitollasodást is elő tudjuk segíteni. A keveréktakarmányt ajánlatos fölözött tejjel nyirkosítani. Amennyiben tejet használunk a hizlaláshoz, az etetöedények tisztántartására fokozott gondot fordítsunk. A sarjúpulykák önhizlalását az alábbi összetételű keveréktakarmánnyal javaslom előkésziteni: 1. héten: 40 % nevelötáp 40 % hizlalótáp 5 % főtt burgonya 15 % szemeskukorica + 0.2% só 0.5 % takarmánymész, A— D3 vitamin 0.2 % antibiotikum készítm. 2. héten: 20 % nevelőtáp 40 % hizlalótáp 20 % kukoricadara 5 % főtt burgonya 15 % szemeskukorica 0.3 % só 0.8 % takarmány mész, A—D vitamin 0.3 % antibiotikum készítm. 3—4. héten: 20 % nevelőtáp 20 % hizlalótáp 45 % kukoricadara 15 % szemeskukorica 0.4 % só 1.5 % takarmánymész, A—D3 vitamin készítm. 0.4 % antibiotikum készítm. A hizlalás ideje alatt soha ne maradjon el az állatok rendszeres jártatása, mozgatása, mert az istállózott és szűk kifutón tartott hízók étvágya elromlik. A baromfifeldolgozo ipar I. osztályú minőségben az egészséges, száraz és teljes tollazatú — nem tokos — ép végtagú, egyenes melicsontú, a bőrszövet alatt jelentékeny zsírossággal rendelkező, sérülésmentes, ivar szerinti súlyfeltételeknek megfelelő hízott pulykát veszi át. Mivel a pulyka különösen érzékeny a durva bánásmóddal szemben, úgy a minősítésnél, mint a szállításnál ezt tartsuk szem előtt, mert a piacon csak ütődéstől mentes árut lehet kifogástalan minőségben értékesíteni. A pulykanevelés 25— 30 %-os tiszta hasznot biztosít. Nagyon megéri tehát úgy a háztáji gazdaságokban, mint a nagyüzemekben a pulykanevelés minél kiterjedtebb felkarolása és továbbfejlesztése. KERÉNYI ERVIN, mérnök PARATLAN TIZENKETTES Pontosan tíz évvel ezelőtti vadászzsákmány emlék-gyöngyszemeiből próbálom élménnyé sűríteni azt a pillanatot, ami sok-sok vadásznak hőn óhajtott vágyai beteljesülését jelenti. Szeptember 25-öt mutat a naptár. Kora délután van. Mindennapi munkámat igyekszem befejezni, s ha a valóságot akarom megírni, akkor azt is be kell vallanom, hogy ez a munka bizony nem ér egy fabatkát sem. Gondolataim egészen más témán kalandoznak. Itt van a „főbőgés“ ideje!, amikor egy igazi vadász — bocsánat az őszinteségért — nem tud teljesértékü munkát végezni, hacsak Hubertus, a vadászok istene meg nem könyörül rajta, és terítékre nem hozza a még tavaly, kiszemelt „öregurat“, a páratlan tizenhatost. Merengéseimből feleségem zavart fel, aki nagyon is megértő vadászszenvedélyemmel kapcsolatosan. — Hagyd abba a munkát, majd én befejezem! Menj és lődd már meg azt a sokat emlegetett nagy bikát! Nem kellett megismételni a felszólítást. Pár perc és készen állok a vadászfelszereléssel. Útközben még beszólok egyik barátomnak, Bartók Gyuszinak, aki igaz, nem vadász (hivatásos halász ugyanis a helyi halgazdaságban), de a vadászatot legalábbis annyira szereli, mint munkáját, amely végzéséért mindig megbecsülésben van része. Gyuszit sem kellett kétszer kérni. Hogy hamarább érjünk a Paklanra, motorkerékpárján vitt ki, igaz, útközben olyat slappantunk, mint a béka, mikor a halastóba ugrik a gólya elől. — No, ez jól kezdődik — mondom Gyuszinak. Inkább hagyjuk itt a motorkerékpárt és folytassuk az utunkat gyalog. Hátha hamarább odaérünk. Be is toltuk a gépet egy sűrű galagonyabokorba és igyekeztünk a kiszemelt helyre, a Paklanra, amely Hrhovtól (Görgőtől) délnyugatra eső vadászterület kimagasló dombocskája. Ez volt a beváltó helye a páratlan tizenhatosnak. Beültünk egy mélyedésbe. Szokás szerint rágyújtottam egy cigarettára, ami egyesek szerint, nem vadászos cselekedet. Megállapítottuk a szél irányát, ami viszont nagyon kedvező volt. — Mintha valami megrecscsent volna — súgja Gyuszi. Én is figyelek, de semmi további recsegést nem hallok. — Hívd meg a bikát! — szólal meg ismét. Ekkor veszem észre, hogy a bőgőkürt a nagy sietségben otthon maradt. Nincs más kiút, minthogy „tölcsért“ alakítok a kezemből és úgy próbálkozók hívni. Sokáig semmi válasz. — Talán egy kicsit felmelegedett a levegő és ma nem is lesz jó szarvasbőgés — súgom a barátomnak. Mindenesetre megpróbálok egy fiatal kereső bikát utánozni, hátha meggondolja magát a keresett öreg „nagyságos“ és mérgében besétál a puskám elé. S ekkor alig száz, százötven lépésre tőlünk megszólal egy fiatal bika. Hosszan, elnyújtva adja tudtunkra, hogy 6 is itt van. Kezd izgalmassá válni a helyzet, hiszen egy „ministráns“ már itt ólálkodik, várja a nagy lehetőséget, hogy becsapja a „hárempasát“, és ő is beleszóljon a szaporodás törvényszerűségébe. kel haladnak át a tisztáson. Rájuk „bőgök" teljes erőmből. Valamennyi megáll, a tizes bika pedig harci állást foglalva kihívóan rám ordít. Szinte zeng tőle a fülem. Gyuszi mutatja, hogy lőjem. Nemet intek a fejemmel. Nagy kár volna érte, hiszen olyan reményteljes bika, hogy pár év múlva még sokra viheti az agancsával. így hát hallgattunk, ők pedig továbbálltak. Úgy látszik, a páratlan tizenhatos már nincs az élők sorában, hej pedig még most is fülemben cseng az elmúlt évek bőgési idényében meg-megszólaló fergeteges hangja. Vajon vadászmódra múlt-e ki, vagy pedig hozzá nem értő lesipuskás küldte át az örök vadászmezőkre? Ha igen, akkor kár volt érte, hogy elengedtem az elmúlt év szarvasbőgésének idején. Figyelő szarvasok. (J. Židický pasztellrajza). (K. Sz. felv.) Mégegyszer megszólaltatom a kezemből képzett „hívót“, riasztóan a fiatal bikára, de ő ám nem tágított. Pár percen belül parázs veszekedés, szócsata kezdődött kettőnk között, amit ha emberi nyelvre lehetne fordítani, a durvaság szótárát állíthatnék össze a nyelvészek örömére. Úgy látszik a páratlan tizenhatos áttette váltóját más helyre, mert ebbe a veszekedésbe úgy hiszem, ő is beleszólt volna, ha nem is szőfecsérléssel, de az öreg bikák kimért meggondolatlanságával. Most megtörök néhány galylyat és böffentek hozzá. Ekkor mint a villámcsapás, zörögcsörög a haraszt. Mintha megindult volna az erdő valamenynyi fája. Alig harminc lépésre tőlünk a sűrűből kidugja fejét egy szarvastehén, utána még három, s legvégül egy fiatal tizes bika. Szinte tereli maga előtt a teheneket. Gyors léptekMég egyszer megpróbálkozom utánzásával, és a megszokott az öreg hárempasa indulatainak fáradt, únott hangot próbálom kiművészkedni a kezemből csinált bőgőkürtből. Magasan felettünk a hegyoldalban megszólal az ismert bika, a páratlan tizenhatos. Válasza kurta volt, éppen hogy csak bejelentette közelségét. Gyuszival összenéztünk,, s bizonyára egyet gondoltunk: „bárcsak lőtávolságban mutatkozna!“ Különös izgalom vett rajtam erőt, pedig nem szokott vadászlázam lenni, azonban az otthon maradt hívókürt nagyon boszszantott. Most nem adnám — ahogy szokták mondani — „egy vak lóért". De hát ha nincs, továbbra is a kezemre vagyok ráutalva. Újból tölcsért csinálok és az útonállót, a rablót, a hölgyek bolondítóját próbálom mézédesen utánozni, ami sikerül is, hiszen nyomban válaszol az öreg „nagyságos". Nem valami szívhez szólóan, de érezni lehet, hogy nemtetszését fejezi ki. Mintha csak azt mondta volna: „Ki próbált az utamba állni?!“ Megint megszólalok a csavargók hangján, de már sokkal rafináltabban. A bőgésbe nyugtalan visszavágást, bizonyos kihívást is belevittem. Mély csend. Sokáig semmi válasz. Most egy ágreccsenés, majd ismét nagy csönd uralkodik. Újra próbálkozom az útoriállők felfegyverkezett erősebb hangján hívni. A válasz egyértelmű és határozott: Elfogadom a kihívást! Most már csak az a kérdés, hogy nekem kell-e közelebb mennem, vagy pedig ő jön be hozzám. Az utóbbi történt. Alig harminc méterre befutott. Távcsőmmel haragos szemét, tágranyílt orrlyukát láttam, majd bőszült hangon adta tudtul jelenlétét. Itt vagyok! Hol van a vetélytárs, az ellenség? És a legnagyobb ellenség, az Ember, modern golyóspuskával és céltávcsővel már kereste a halálos megsebzés helyét. A puska dörrenése végighasította a Paklan környékét. Még pár lépést tett a bősz, majd földrerogyott. Előttem feküdt a derék harcostárs, igaz, már csak páratlan tizenkettes volt. Visszarakott agancsa, főképpen a balszárny azt mutatta, hogy viselőjének sok verekedésben lehetett része, amit mi sem bizonyított jobban, mint az, hogy egy hosszú, élesrefent kardra emlékeztetett. Volt-e örömem? Igen, de az öröm mellett ott bujkált egy fura érzés. — Kár, hogy hazánk nagy erdeinek koronázatlan büszke királya, sok éves, tapasztalt fejjel ilyen könnyen be hagyta magát csapni. A páratlan tizenkettesnek megadtuk a végtisztességet, az utolsó „harapást", ami egy bükkfa legszebb ága volt. Barátom pedig átadta nekem, nem vadász létére a „töretét“. Sajnos, ez a szép vadásztradíció ma már mindinkább feledésbe megy, pedig a megelőző izgalmak legszebb, utolsó aktusát jelenti. Fogatért indultunk haza. Szőtlanok voltunk. Lassan szürkült. Távolról egy erős bika hangját hozta felénk a levegő áramlata: Mintha semmi sem történt volna. Tovább folyik a szarvasbőgés, a párzás. Ez az élet rendje, biztosítani kell á szarvasok jövő nemzedékét. TÖRÖK LÁSZLÓ, Hrhov (Görgő)
