Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-09-23 / 38. szám

A KYflLGEREZM KEZELÉSE A nyúlgereznát szárítással kell tartósítani; ez a helyes tartósítás egyedüli módja. - A nyúlgereznát kifeszítve szá­rítjuk. Még nedvesen eltávolít­juk róla a bőr alatti kötőszöve­teket, a húst és a zsírt. Főleg a zsír hat nagyon kedvezőtle­nül a nyersanyag minőségére. A bőr alatti kötőszövetet, a húst és a zsírt óvatosan távo­lijuk el a gereznáról, hogy meg ne sértsük és át ne sza­kítsuk a bőrt, mégpedig a fa­roktól a fej irányába. Ezután levágjuk a farkot, a talprésze­ket és a fejet. A gereznát ki­feszítjük úgy, hogy ránc nél­küli legyen. A ráncokban a ge­rezna befülledhet avagy meg­rothadhat; ezeken a helyeken aztán feldolgozáskor kihulla­nak a szőrszálak vagy az egész bőrdarabok. Ám a szőrmés bőrt túlságosan sem szabad kifeszí­­teni, mert a szőr megritkul, a gerezna veszít értékéből és nem alkalmas szűcsipari feldolgo­zásra. Legjobb egészben, zsák formájában kifeszíteni a gerez­nát, szőrmés oldalával befelé. Ehhez különféle feszítőfákat alkalmazunk, amelyeket készít­hetünk lécből, deszkából vagy acéldrótból. A feszítőfának leg­alább 80 cm magasnak és alsó végén legalább 25 cm széles­nek kell lennie. Egyszerű fe­szítőfát villás eiágazású faág­ból is készíthetünk. Az ágak legalább 1,5—2 cm vastagok, eléggé rugalmasak, simák és egyenes növésűek legyenek. Minden tenyésztőnek tartalé­kolnia lteilene néhány gerezna­­feszítőt, hogy szükség esetén valamennyi gereznát egyszer­re feszíthesse ki. Nem helyes a gereznákat pa­pirossal kitömni, de szénával, fagyapoltal, levélzettel vagy más hasonló anyaggal sem. Ezekkel az anyagokkal a ge­reznák nem feszíthetők ki jől, tehát rossz alakúak lesznek. Nem ajánlatos a gereznákat táblás formában deszkára sze­gezve szárítani. Ebben az eset­ben ugyanis megtörténhet, hogy a gereznát túlságosan kifeszít­jük, úgyhogy szintén behasad vagy elválik az irha. Különféle gereznafeszítok és azuk alkalmazása; helytelen módon (A, B,) valamint helyesen (C, D,) A kifeszített gereznákat olyan helyen szárítjuk, ahol jő a le­vegőáramlás, de elvből árnyék­ban. Sohase szárítsuk a gerez­nákat napon vagy kályha mel­lett. Hirtelen száradás esetén a gerezna elveszti rugalmassá­gát és nem készíthető ki. Ügyel­jünk arra, hogy a gereznákat ne közelíthessék meg kutyák, macskák és egyéb állatok, mert szétmarcangolhatnák őket. A szárítás lassú lefolyású, mint­egy 6—10 napig tartó legyen. A gerezna rendszerint 14 nap alatt szárad jól ki. Szárítással mintegy 30—60 százalékot ve­szít súlyából, aszerint, mikép­pen történt a leprémezés és mennyi bőr alatti kötőszövet maradi rajta. A száraz gereznákat legjobb haladéktalanul elvinni a felvá­sárló üzembe. Ha nem áll mó­dunkban a gereznákat rögtön értékesíteni, raktározni kell őket. Ez esetben felületükét beszórjuk naftaltnnal és olyan száraz, hűvös helyre tesszük ezeket, ahol a molyok és a rág­csálók nem tesznek kárt ben­nük. Tanácsos a tárolt gerezná­kat időnként felülvizsgálni, ki­porolni és ismét eltenni. A bőr higroszkopikus anyag, ezért a padláson és hasonló helyen kö­dös és nedves napokon magába szívja a nedvességet és pené­szedül kezd. Ezért igyekszünk a gereznákat úgy elraktározni, hogy levegő hatolhasson közé­jük. — k— ШШШИ VE&ricUyh + A BAROMFITENYÉSZTŐ október elsejével kezdheti meg az új tenyésztési idényt. Ettől a naptól kezdődően kíséri fi­gyelemmel és jegyzi fel az A tenyészetben, továbbá а В és a C tenyészetben a tojáshozaniut. Bár az időjárás éjjel már hűvös, ennek ellenére nyitva hagyjuk a tyúkól szelldztetőit. Ellenkező esetben a tyúkok túl érzékeny­­nyé válnának. Az idősebb tyú­kok vedláse még tart, ezért ta­karmányukba a toll növekedé­sét elősegítő ásványi anyago­kat keverünk. • A LÜDTENYÉSZTŐ az új tenyészúl I omány kivé loga fásán fáradozik. Amennyiben nem áll rendelkezésre saját tenyésztés­ből (de nem rokon vérvonalú) megfelelő gúnár, úgy annak beszerzéséről minél előbb gon­doskodni kell, hogy az már a következő hónap elejétől kez­dődően a kiválasztott tenyész­­ludak között tartózkodjék, s így kölcsönösen megszokják egy­mást. Még ebben a hónapban, melegebb időjárás alkalmával harmadszor kopasztjuk meg a hidakat. A A KACSATENYÉSZTŰ már hasonlóképpen előkészítette a tenyészállomány kiválasztását. Ebben a hónapban még ideje van változtatni eredeti elkép­zelésein a törzsállomány össze­­válegatásával kapcsolatban. A kacsák és a ludak istállóterét okvetlenül tisztán kell tartani. Gondoskodunk arról, nehogy a kacsák vagy a libák egy kifutó­ban legyenek a tyúkokkal. Leg­helyesebb, ha mindegyik állat­fajnak külön kifutó áll rendel­kezésére. ■ A HÁZINYŰLTENYÉSZTÖ a harmadik alomból származó nyúlfiókákat elválassza és az idősebb növendék nyulakkal készül a következő len у ész­idényre. Ezért lassanként kí­vánatossá válik a takarmány­adagba történő nagyobb meny­­nyiségű szemestakarmány hoz­záadása. Ne feledjük el meg­vizsgáltatni nyulaink ürülékét a kokcidiozis, esetleg más, gyakrabban előforduló beteg­ség szempontjából. Amennyiben a tenyésztő az elmúlt hónapban még nem végezte el a nagyta­karítást, ezt október végéig okvetlenül végre kell hajtania. A helyesen lenyúzott bőr szak­szerű kezeléséről természetesen gondoskodik. ★ A KECSKETEVYÉSZTÖ el­lenőrzi a következő télre szük­séges terniésiakarmány meny­­nyiségét. Tartalékban kell áll­jon a szükséges szénán kivül a jó minőségű takarmányrépa, amelyekből egyforma hányadú mennyiséget adagolunk a télen hiányzó zöldiakarmány helyett. Az iizekedés időszaka ebben a hónapban eléri csúcspontját, ezért a tenyészbakokra foko­zott figyelmet kell szentelni. Takarmányadagjukat nagyobb mennyiségű szemestakarmány­­nyal (zabbal) egészítjük ki, egészen az nzekedés befejez­­téig. Mivel éjjel az időjárás már hűvös, az állatokat istálló­ban tartjuk, de az összes abla­kot nyitva hagyjuk. Amennyi­ben még található zöldellő le­gelő, a kecskéket legeltetjük, amíg azt az időjárás megen­gedi. * A GALAMBTENYÉSZTO te­­nyészgalambjait legkésőbb eb­ben a hónapban nemek szerint különválasztja. Fokozott figyel­met szentel a galambház tisz­taságának és a helyes takarmá­nyozásnak. A melegebb napo­kon lehetővé teszi a galambok részére a fürdést. A tenyésztő galambjait úgynevezett kalitka drezúrúval kiállításra alkalmas­sá idomítja. Szabad idejében egy-egy galambot önállóan ka­litkába tesz és hozzászoktat az ember közelségére, úgy, hogy pl. helyesen tartsa felfújt be­gyét, a kívánalmaknak megfe­lelően álljon és a standard elő­írásai szerinti legyen megjele­nése, külleme. Egyúttal ellen­őrzi a galambot, hogy nem tar­tózkodnak-e rajta valamilyen élősdiek, mert bírálatakor en­nek következtében lepontozhat­nák. o AZ EGZOTIKUS MADARAK TENYÉSZTŐJE e hónap elején befejezi a tenyésztési idényt. Rövidülnek a napok, hűvöseb­bek az éjszakák, ami a volier­­ben kihatással van a madarak életére. Ezért a volierböl a téli szállásukra helyezzük át a ma­darakat, ahol a következő év májusáig tartózkodnak majd. Minden esetre a kalitkákból is eltávoiítjuk a kis bódékat, ne­hogy a madarak fészkelni kezd­jenek. ■ A NEMES KANÁRIMADA­RAK TENYÉSZTŐJE a lovább­­tenyésztésre kiválasztott nősté­nyeket hűvösebb helyiségbe he­lyezi át, nehogy korán kezdje­nek fészkelni. A hímeket azon­ban fűtött helyiségben tartja. Ezeket már előzőleg egyenként kis ketrecekbe külön helyezte. Később, mivel nem szabad egy­mást látniuk, a hímek ketrecei közé kartonlapot vagy furnér­­lapot helyez. Állandóan figye­lemmel kíséri a fiatal hímek éneklését és a hibás hangú dalnokokat külön helyezi. —ar— 4 A ködbeburkolt siófoki kikötőben hajnali ötkur elhangzott a vezényszó: — Irány északkelet 21c, cél a Rákóczy fa! — Bor­bély Imre kormányos tekintetea vizet kémleli, közben óvato­san mozgásba hozza a parancsnoki bajét. 34 db 400 m-es téli báió. A 18, illetve 32 000 m hálóval az első 23 év átlagában éven­ként 6759 q halat fogtak. Ez a szám az 1931—43-as évek átla­gában 11958 q-ra emelkedett. A mai értelemben vett nagy­háló az 1923—24-es években alakult ki, amikor 2 db 600 m-es hálót összekötöttek és két gőzőssel vontatták. 1925-ben az öt nagytelep (Siófok —B. Szemes—Fonyód — Keszthely—Tihany) már ilyen hálókkal dolgozik, de egyelőre még kézicsörlős húzással. 1928- ban az RT. Ausztriából vásárolt két motoros hajót és a német szakemberek segítségével ki­alakítják a mai értelemben vett kerítő húzó csörlővontatású gé­pesített halászatot. Ojabb hajók vásárlásával és a meglévő gőz­hajók átalakításával 1930-ra a tihanví brieád kivételével befe­Az „A“ hal döntő többségét a süllő alkotja, melynek meny­­nyisége a következők szerint alakult: 1920-1929. 945 q (10 év átlaga) 1930—1939. 1648 q (10 év átlaga) 1945-1949. 916 q (5 év állaga) 1950—1959. 1332 q (10 év átlaga) 1960—1964 1023 q (5 év átlaga) 1965—1967 689 q Í3 év állaga) 1968—1971. 1119 q f 4 év állaga) A Balaton 1 kb jára eső sül­­lőtogás aránylag kévé- Mind­össze 1.2—1 7 ke. ELEK LÁSZLÓ a Balatoni Halgazdaság főagronómusa A Balaton halászata Olvasóink nagy része nyáron csaknem évente eljár a Balatonra, élvezi annak meleg hullámait, gyönyörködik a felületén sikló vitorlás valamint motoros hajókban. Ám halász horgász társadalmunk szeme a hullámok fe­lületén keresztül a mélybe hatol és sok olyan kérdést tesz fel magában, amelyre szakszerű hozzáértéssel csakis a legilletékesebbek adhatnak érdemleges választ. Felkerestük ezért Siófokon a Balatoni Halgazdaság igazgatóját, Horváth Károlyt, valamint a vállalat fő­­agronómusát, Elek Lászlót, s kértük közöljék lapunk hasábjain mindazt, ami a Balaton múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban halászainkat és horgászain­kat érdekelhetné. Kívánságunkat teljesítették, amiért ez­úton is köszönetét mondunk. A szerkesztőség A Balatonon a halászat a környékbeli lakosságnak ősfog­lalkozása volt. Már a tihanyi alapítólevél tíz halászt rendelt az apátság szolgálatába. A kö­zépkor későbbi évszázadaiból a halászatra vonatkozóan kevés az adat. Az bizonyos, hogy a partmenti nagybirtokosok job­bágyai halásztak a vízen. A ló bal bőségéről több adat szól. Evlia Cselebi, a török vi­lágutazó szerint ezernél több halfaj él a Balatonban. Ma már tudjuk, hogy a török világutazó e megállapításában túlzott. Az 1700-as években a bala­toni halászok szervezetten, bok­rokban dolgoztak, céheket al­kottak: Keszthelyen megtalál­ták a céheimért, melynek első feljegyzése 1713-ból való. Az ősi állapotnak az 1860-ban megé|)ített déli vasút, majd az 1863-ban megnyitott Sió zsilip vetett véget. A Balatontól majd feleannyit kitevő berek terület lekapcsolódott, ezáltal az ívó­hely és a táplálék kevesebb lett. Ebben az időben a halász­jog a kisbérlők kezébe jutott, és a tó halászata rendszerte­lenné és áttekinthetetlenné vált. A kisbérlök a Tisza szabá­lyozása után tiszai halászokat telepítettek a Balaton mellé. 1890-ben 100 kh-nál nagyobb mederbirtokok tulajdonosai a Balatoni Halászati Társulatba tömörültek. A társulat 50 tagja — nagyobbrészt főnemesek — 1900-ban bérbe adta a Balaton halászati jogát egy tőkés vál­lalkozásnak, a Balatoni Halá­szati RT-nek. Érdekességként megjegyzem, hogy a RT. induló vagyona 240 ezer korona volt és a vállalko­zás az 1904—1905-ös gazdasági évben már 87 033 korona nye­reséget biztosított a részvénye­seknek. A RT. 1900-tól 1945-ig műkö­dött. Az 1943/5700. sz. rendelet állami tulajdonba vette az ösz­­szes vizek, így a Balaton halá­szati jogát is. A Balatonon 1949. április 1- ével alakult meg a Balatoni Ha­lászati Vállalat, mely 1968. ja­nuár 1 ével Balatoni Halgazda­ság névre változott. A halászat legősibb módja kétségtelenül az egyszemélyes szigonyos halászat volt. Sajnos a partmenti lakosság kamrái­ban Itt-ott még ma Is fellelhe­tő, és a csuka meg a ponty íváskor elő Is kerül. A halászat fejlettebb eszközei a horgok, varsák, emelő, kerítő és eresztőhálók a későbbi ko­rokban alakultak ki. Az utóbbi az ún. kisüzemi halászkorszak legelterjedtebb halfogó eszköze volt. 1880 ban már 20 000 vég­re becsülik e pókliálószerű, fi­nom len, vagy ken dercéméből készült eresztőhálók mennyisé­gét. Az RT. megalakulásával a Ba­laton kisüzemi halászati korsza­ka befejeződött. Az RT. a Bala­ton halgazdálkodását egysége­sítette és a kezdetleges eszkö­zökkel folyó halfogás technikai fejlesztésére, valamint az érté­kes halállomány feljavítására hozott intézkedéssel kijelölte a nagyüzemi gazdálkodás útját. Az 1900-as évek elején be­szerzik az első két vonlatőha­­jót, kidolgozzák a süllő íélmes­­terséges szaporításának mód­szerét. a védett ikrakeltetést és időszakonként, főként ponty­ivadék kihelyezésével ellensú­lyozzák a természetes vesztesé­get. Az RT. századeleji létszáma és felszerelése a következő volt: 50 fő állandó dolgozó, 300 fő nyári halász, 700 fő téli halász, 30 db 600 m-es nyári háló, jeződött a nagytelepek halász­­brigádjainak gépesítése. Az ek­kor kialakított technológiát használjuk ma is. jelenleg a Balatonon 5 nagybrigád dol­gozik 5 nagyháióvai és idősza­konként 3 kisebb brigád 45 vég eresztőhálóval Napjaink­ban tehát az RT. századeleji 18 000, illetve 31 000 méteres hálókapaettásávai szemben csak 5000 m, időszakosan 7000 m. háló fogja a Balaton halát, ami annyit Is jelent, hogy a század­eleji 2,5, ill. 3,6-szoros hálóka­pacitással a felszabadulás utáni időszak éves átlagíogásának csak 47,6 százalékát érték el. Magyarország 70 egynéhány (76—77) halfajtájáből a Bala­tonban 45—46 él. A tó arány­lag gazdag halfaunájából azon­ban a tömeges előfordulása, ill. testmérete miatt mindössze 15— 17 kerül a hálókba. A gazdaságilag fontos halfa­jokat piaci értéküknek megfe­lelően „A“ és „B" csoportba, testsúlyuk szerint I—IV. osi> lályba soroljuk. Az „A“ csoport hala a zsákmányban szereplő nagyságrendjük szerint a kö­vetkezők: süllő, ponty, angolna, harcsa, csuka, ragadozó 6n, kősüllő, compő stb. A „IL" cso­­portba tartoznak a keszegfélék, a garda és a kárász. Céljához ért a hálóval telt nag у csónakot vontató BH—1, ra­­laniinf a halszállító csónakot vontató BH—2 moloroshajó. (Kucsera Szliárd felv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents