Szabad Földműves, 1972. július-december (23. évfolyam, 26-52. szám)

1972-08-12 / 32. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1972, augusztus 12, I Igy vélem, sok gazdász gond­terhelt arccal figyeli az idő­járás alakulását. Szeretné, ha a gondjaira bízott gabona csépelten a raktárban lenne. A kánikulai forrósá­­got gyakran hirtelen lehűlés váltja fel s a hőkülönbség sokszor megha­ladja a 15 fok C-t is. A légköri egyen­súly megbomlása rendszerint viharos erejű széllel, záporesővel, felhőszaka­dással, sokszor jégveréssel párosul. A kitűnőnek ígérkező termés szemünk előtt károsodik. A napokban a viharos erejű szél Morvaországban okozott nagy károkat s most nálunk veri ki a viaszérés elején lévő gabonát. Személyesen győződtem meg róla, hogy nemcsak a Miranovszkája búza­fajta kalászaiban gyengén ülő sze­mek terítik meg a talaj felszínét, ha­nem a kevésbé pergő Jubilejná, az Auróra és Kaukaz búzafaiták szemei is. Elsősorban az állóbúzák kalászai­ból verte ki a szél a szemet, melyek­ben reménykedtünk, hogy jó termést adnak. Még az aratás jelentékeny része hátra van. Addig is sok minden tör­ténhet a gabonával. Ismételten bevált a régi közmondás, hogy jó termésről csak akkor beszélhetünk „ha a mag magtárban van“. Az aratás idén sem lesz könnyű. Éjt nappaiá kell ten­nünk s a szabad szombatokat, vasár­napokat is munkanappá kell változ­tatnunk, hogy helytálljunk. Minden hasznos kézre szükség van s úgy hi­szem a brigádmunka sem maradhat el a munkaszervezésből, hogy meg­mentsük a bű termést. A kenyércsala a közeli napokban döntő fordulatot vesz. Persze az idő­járásban nem bízhatunk, ezért min­den percet használjunk ki az aratás­ra. Természetesen a gabona raktáro­zása a felvásárló üzenteknek is gon­dot okoz. Ott, ahol korszerű szárító­berendezéssel rendelkeznek, nem lesz probléma. Altul azonban nincsenek ilyen berendezések, számolni keli a problémákkal. A kesergés persze nem segít, ezért ma már előbbre kell néznünk s a jö­vő évi bő termés alapjait kell lerak­nunk. Ezt célozta a július 12-én Nit­­rán a Mezőgazdasági- és Élelmezés­ügyi Minisztérium, valamint a CSMA Tudományos Információs Intézete nit­­rai kirendeltségének közreműködésé­vel megtartott szeminárium is, mely többek között a kalászosok talajelű­­készítésével foglalkozott. A közmondás azt tartja „aki előre akar jutni, ne nézzen hátra“, de mi mezőgazdák ezt nem tartjuk a terme­lésben érvényesnek és követendőnek. A mezőgazdasági termelés körforgása s folytonossága azt követeli, hogy a GAZDA GONDOK termelőmunkát ott kezdjük, ahol ab­bahagytuk. A „kaszát kövesse az eke“, mert a tarlóhántás szerves függvénye a régiből az újba való át­menetnek. A talaj elpusztult biológiai életének felújításával a tarlómarad­­ványok céltudatos elkorhasztásával az inhibíciós folyamat gyorsabb le­vezetésével a jövő termelési felada­tok agrotechnikai alapját vetjük meg. A talaj kiszáradásának a megakadá­lyozása az állati és növényi kártevők irtása, a nyári csapadék jobb felvé­teli lehetőségeinek a biztosítása,' a harmat talajvízgazdálkodási jelentő­sége aszályos nyáron csak egyes részepizódjai azoknak a folyamatok­nak, amelyek a talajban véghemen­­nek és előkészítik a biológiai szem­pontból inaktívvá vált vagy legyen­gült talajok aktivitásának felújítását. Bizony mindez nem olyan egyszerű feladat, habár maga a művelet (tar­lóhántás) egyszerűnek is tűnik. Nagy a különbség a jó és a russz, az idő­ben és késve végzett tarlóhántás kö­zött. Ez természetesen nemcsak a tarlóhántásra vonatkozik, de lánc­reakcióban az összes utána következő agrotechnikai műveleteknek, időbeni elvégzésére is, amit küznyelven az agrotechnikai határidő helyes betar­tásaként emlegetünk. Az elmondottak alapján azt láthatjuk, hogy a tarió­­hántás nem egy agrotechnikai nyitó művelet, de egy befejezett termelési műveletnek az új termeléssel való összekapcsolására szolgáló folyamat, amely biztosítja a termelési konti­nuitást. Az értekezleten sok felszólaló han­goztatta az elövetemények megvá­lasztásának fontosságát. Rámutattak arra, hogy nemcsak a jő, jobb, vagy a rossz búza elovetemény megállapí­tása fontos, de azoknál az agrotech­nikai műveleteknek a beállítása is, melyek a jó előveteinényt jobbá vagy rossszabbá, a kevésbé jó vagy rossz eiőveteményt jóvá vagy jobbá tehe­tik. Az elövetemények terén uralkodó bizonytalanságot csakis a jól átgon­dolt és tudományosan megalapozott talajmüveléssci lehet irányítani. Az elovetemény határozza meg az agrotechnikai műveletek megválasz­tásának mikéntjét és a takarékos mű­veleti rendszerek bevezetésének le­hetőségét. A kimondottan jó elövetemények után (hüvelyesek) rendesen semmi akadálya sincs a szántást helyette­sítő tárcsázásnak, de csak abban az esetben, ha a talaj legalább minden második évben őszi mélyszántást ka­pott. Még jó elővetemény esetében sem tárcsázhatjuk a nehéz kötött, összefolyásra hajlamos talajokat. Itt az eke talajforgató munkája nem nélkülözhető. A szántás nélküli lalajművelési rendszer veszélyeinek szemmel tartá­sával szabad csak ezt az agrotechni­kát alkalmazni ott, ahol erre a lehe­tőségek adva vannak. Mégis úgy ér­zem, erről a talajművelési módról korai lenne dicshimnuszokat zengeni, mert veszélyei nagyabbak mint elő­nyei, melyekre átmeneti sikere miatt hivatkozni lehet. A lassan járj, to­vább érsz elve a meggondoltság és bölcsesség mértéke. A monokulturális termelés biológiai feltételei nem te­szik indokolttá a termelésnek ezt a látszólag reutábilis módját. Az idei év rendkívüli időjárási vi­szonyai sokakat arra csábítanak, hogy a talajforgatás és porhanyítás nélküli talajművelési rendszer szó­szólói legyenek de vigyázzunk! Bizo­nyosan egyszerre megváltozna e ta­nok hirdetőinek a véleménye, ha tör­ténetesen tavaszi és nyári aszályos száraz idő uralkodott volna. Hazánk déli gabonatermő vidéke a kontinen­tális időjárás hatása alá tartozik, ahol a szélsőséges klímahatások évenként változnak. Jó lesz erre gon­dolni. Szó volt az egyszeri és többszöri szántás közti taiajmúvelési különb­ségről is. A többszöri szán ást az ősziek alá valu talajelökészíté ;böl ki kell zárni, nemcsak ökonómiai, de agrotechnikai és talajbiológiai okok­ból is. A talajok átszántása káros, kerülendő, csak olyan növéi veknél jöhet számításba, ahol az i lovete­­mény jellege (gabona, őszi repce, mák, mustár) megköveteli a közbe­eső agrotechnikát. Minden má s eset­ben az egyszeri ágyszántás indokolt, egyidejű a talajporhanyítással és ta­lajzárással. A hengerelésnek t ínyész­­idöben történő lalajnyitásnál (szán­tás) talajzáró szerepe van, meiy meg­akadályozza a levegő, meleg i is nap­fény talajba hatolását, s ani ak ki­száradását, biológiai pusztuló iát. Az ilyen talajok nem érnek be s így szerkezeti állapotuk sem kiel igitő. Különös figyelmet érdemel at olyan elövetemények talajművelése, melyek sok szerves gyökér és szármaradvány visszahagyása miatt lazává teszik a vetóágyat és télen át közvetlen oko­zói a növényi gyökerek elfagyásának és a búzák tavaszi ritkulásának. Ilyen többek közt a lucernának és más évelő takarmánynövények tarlója. Itt a gyíírűshengerek és altalajtö­mörítők bevetése a talajelokészítcs­­nél nélkülözhetetlen, s hatásuk nem­csak a téli kifagyás elleni küzdelmet szolgálja, de az inhibíció és nitrogen­­depresszió káros hatásának csökken­tését és okszerű szabályozását is. Világos, hogy az ilyen talajelókészí­­tés növeli a termelés költségét, mely azonban a magasabb terméshozam­ban minden körülmények között visz­­szatérül. Az utónövény jó magágyának a biztosítása céljából ismét előtérbe került az elvetett őszi búzák vetés utáni hengerelésének problémája. Be­bizonyosodott. hogy az eddigi kuta­tások kétségen felül igazolták a ve­tés utáni hengerelés szükségességét. A gyors és egyenletes kelés biztosítja az őszi búzák megerősödését, jó be­­telelését, dchydratizációját, s fagy­állóságuk növelését. Az őszi és tava­szi növényegyed számbavétel mz-ként mindennél jobban beigazolta a tö­mörítő eszközök előnyös hatását a kifagyás ellen. Habár itt teljesen nem kiküszöbölhető a fajlajellege sem, mert pl. a Kaukaz búzafajta átlagban legkevésbé reagált a kifagyás elleni védelem szempontjából a tömörítő eszközök hatására. Tehát a fajta agrotechnikájának jelentőségét eddiginél jobban figye­lembe kell venni. Írásom befejezését ismét azzal vég­zem, amivel kezdtem, a klíma és kli­matikus viszonyok hatásával a nö­vényre. Az idei rendkívüli csapadék­­dús év taiáu sok keserűségtől és csa­lódástól mentette volna meg azokat a termelőket, akik a könnyű és olcsó siker reményében természetesnek ta­lálták a gabona után vetett búzák monokulturáiis módszerét, ha az idő­járás szélsőséges volta nem hozta volna soron kívül a felmerült nehéz­ségeket. A sok gabona betegség le­gyen riasztó jel s intő figyelmezteiés a természet törvényeinek megszegői számára. Tehát gabonát gabona után csak kivételesen vessünk és a vetés­forgó agrotechnikai szabályait tart­suk be! Így nem leszünk kitéve olyan kellemetlen meglepetésnek, mint ami­lyenben idén volt részünk. Prof. Dr. Dr. h. e. ing. A. FRIDECZKY Dr. Se. A mezőgazdasági termelés idényjellegénél fogva gyakran küzd a szélsőséges időjárási viszonyok következtében felme­rült problémákkal. Persze nem mindent lehet az időjárásra fogni, mert hiszen az ember azért felsőbbrendű lény, hogy a természetet amennyire csak lehetséges „befogja“. Ennek megfelelően a szálkái 0) élet földművesszövetkezet hat esztendővel ezelőtt tért rá a hízómarhák szintetikus takar­mányozására. Kezdetben száz állat hizlalását kezdték ezzel a módszerrel. Akkoriban persze akadtak olyanok Is, akik nem jó szemmel nézték a szinteti­kus etetés ilyen nagylétszámú állatnál való bevezetését, de a gazdaság lelai (Leiéd) részle­gén Vladimír Kostelnik mérnök főállattenyésztő és Kégli Nán­dor részlegvezető elnök fel­ügyelete mellett bebizonyítot­ták mi mindent el lehet érni • e módszer következetes, pontos bevezetésével. Őszintén meg kell mondani, a szintetikus takarmányozás bevezetése kényszerítő körül­mény volt a szövetkezetben. Nagyon kevés jó minőségű szá­­lastakarmánnyal rendelkeztek, s az állatállomány egy hektár­ra eső számátlaga sem volt ki­elégítő, s a fejlesztéshez ele­gendő jó minőségű takarmány kellett, főleg a tehénállomány számára, melynek tejhasznos­sága még ma is sok kívánni­valót hagy magaután. Ma több mint 300 szarvas­marhát hizlalnak szintetikus takarmánnyal. Érdemes elmon­dani, hogy a kezdeti esztendő­ben a kényszerítő körülmény folytán szinte átmenet, azaz alaposabb ismeret nélkül tér­tek rá az új takarmányozási módszerre, s éppen ez adott okot arra, hogy egyesek ag-Racionális hústermelés szintetikus takarmánnyal gódjanak, de a szövetkezet szakemberei óvatosan bár, de mégis vállalták a kockázatot, mert aki nem kockáztat, leg­feljebb csak egyhelyben topog­hat. Tehát a szakembereknek tudniuk kell, hogy meddig me­hetnek a kockázat vállalásá­ban. A „ráfutási idő“ kezdetben tíz napot vett igénybe, s ma is ennyire van szükség. Ez idő alatt az állatok ugyanis teljesen megszokják az új eleséget. A 200 kilós súlycsoportba tartozó állategvedek naponta 3 kg ku­koricatorzsa zúzalékot, 1,75 kg folyékony melaszt, 0,05 kg 20 százalékos szintetikus készít­ményt és 1 kg abrakot kapnak. Későbben az eleség súly- és korcsoport szerint módosítha­tó. Például egy 550—600 kg-os állat már 10 kg kukoricator­zsa. 4—5 kg melasz, 1 kg szin­tetikus készítmény, s 1—2 kg abrak keverékét kapja. A ta­karmány összekeverését az ada­golás előtt 24 órával végzik. A gazdaság a kukoricatorzsa 50 százalékát maga termeli, hátralévő hányadát pedig a környező gazdaságoktól vásá­rolja. Természetesen az állatok vágóértéke mindig a napi ab­rakmennyiség etetésétől függ. A szövetkezet a hízómarhákat az esetek többségében kiváló minősítéssel értékesíti. Gyakori náluk a külföldi érdeklődő, aki egyszerre egész istálló hízó­marha állományát is kész len­ne átvenni. Ez is bizonyítja a minőség kiválóságát. Hat esztendővel ezelőtt a szövetkezet 13—14 vagon w gó­­marhát adott társadalmunk el­látására, s a múlt évben nár 21 vagon kiváló minőségű tús­­marhát szállított a felvásár ok­nak, s idén is ilyen men íyi­­ségre szerződött. A föállí tte­nyésztő megjegyezte, hogy eb­ben az évben 95 kg marhahúst értékesítenek a mezőgazdasági földterület hektárjára, s a múlt esztendőben e tekintetben a járási ranglista első helye­zettjei közt szerepeltek. A gazdaság arra törekszik, hogy a szerződéses áruterme­lést kevesebb számú állat­­egyeddel teljesítse, ezért 500 kg-on aluli súlyú egyedet nem szállítanak a felvásárlóknak. El keli mondani azt is, hogy a szintetikus takarmányozás következtében mintegy 30 szá­zalékkal kisebb lett a marha­­hizlalás költsége, tehát 1971- ben 1 kg marhahúst 10 korona költséggel termeltek, ami na­gyon kedvező eredménynek számít. A munkatermelékeny­ségről persze elmarasztalélag kell beszélnünk, mert a hizla­lással aránylag sokan foglal­koznak, ezért az egy dolgozóra eső termelékenység ugyancsak kívánni valót hagy maga után. A realizálási ár export pél­dányok esetén kg-ként 16 ko­rona. Az állományból nyolcva­nat már a külföldi partner át­vett, de további 110 állatra igényt tart, de a szövetkezet csak 70 darab értékesítésére hajlandó. A fentebb említett eleségtöl az elöhízlalda állategyedeinek napi gyarapodása 70 deka, a hizlaldában pedig elérik az 1,16—1,17 kg-os súlygyarapo­dást. A szövetkezet a marhahízla­­lás stabilizálása mellett nagyon fontos feladatának tekinti a tehénállomány bővítését, gon­dos szelekció révén hasznossá­gának a tökéletesítését. A marhahízlaldában naponta három ízben etetnek, hogy a szintetikus eleség nitrogénje több adagban kerüljön az álla­tok elé. Ezáltal ugyanis jobban értékesítik az elfogyasztott ta­karmányt. Ha Ismeretlen betoppanna a takarmányelőkészitőkbe, nem látna egyebet mint zúzott ku­koricatorzsát, folyékony me­laszt, a raktárban szintetikus készítményt és abrakot, esetleg kész szintetikus takarmányt, melyet az állatok kapnak. Leg­érdekesebb a dologban, hogy egy-egy istálló teljes hízómar­­ha állománya esetenként csu­pán egyetlen függősíneken fu­tó csille tartalmát kapja, tehát naponként mindössze három ilyen csillével s ez a mennyi­ség teljesen elegendő az emlí­tett súlygyarapodás eléréséhez. Azt mondhatjuk, hogy ese­tünkben a szintetikus takarmá­nyozás az etetők és a felelős vezetők gondossága mellett (egyetlen esetben sem történ­tek bonyodalmak) nagyon elő­nyös, racionális megoldás a marhahús termelésében és dol­gozó népünk húsigényének ki­elégítésében. —hai— Nagy felfedezők (IV.) . A mezőgazdasági tudományok szempontjából is nagyon fontosak Ch. R. Darwin,' G. j. Mendel, Pas­teur és M. Millardet felfedezései. Darwin (1809—82) tudományos életpályája azzal kezdődött, hogy 1831-ben fizetés nélkül felvették a „The Beagle“ nevű természettudo­mányi kutatóhajóra. Öt év alatt körülhajózták a Földet. Darwint nagyon érdekelték a növény- és állatvilág jelenségei. Visszatérése után a háziasított állat- és növény­fajok vizsgálatával foglalkozott. 1859-ben jelent meg „A fajok ere­dete“ című munkája, melyben nyilvánosságra hozta a közismert evolúciós elméletét. Ez az elmélet a kor felfogásaihoz képest na­gyon idegen volt és sok ellenzőre talált. Később azonban döntő je­lentősége lett. Erős ösztönzést adott a növények és az állatok nemesítésére. Darwin egész életművét legjob­ban ez a mondat fejezi ki: „Ha a természet beavatkozás nélkül min­denre képes, miért nem érhetne el az ember még többet a termé­szeti törvények tudatos felhaszná­lásával ...“ G. J. Mendel (1822—84) egy brnói kolostor kertjében 1858-ban folytatta kísérleteit közönséges kertiborsóval. Azért választotta a borsót, mert az kedvez az önmeg­termékenyítésnek. Egyszerre 22 fajtát próbált ki. Felfedezte, hogy egymástól különböző fajták ke­resztezésekor az eltérő tulajdon­ságok előre meghatározható arány­ban Öröklődnek. Erről Irt közle­ménye 1866-ban sajnos egy alig Ismert folyóiratban jelent meg. Ez volt az oka, hogy 34 évig elke­rülte a tudósok figyelmét. Darwinét is, aki biztosan korábban fs felis­merte volna felfedezése jelentősé­gét. Érdekes, liogy az emberek Pas­teur felismerése előtt az élet spon­tán keletkezése hitében éltek. Arisztotelész azt állította, hogy a legyek és szúnyogok a korhadó növényből keletkeznek. Utána töb­ben is közöltek módszereket, mi­szerint a békát a mocsári iszapból, a férget pedig a rothadó húsból származtatták. A tudósok is sokan vallották ennek igazát, mert nem voltak tökéletes módszereik s így közülük néhányan hevítés után is1 találtak mikroorganizmusokat a kísérleti anyagokban. Pastuernek sikerült megállapí­tania, hogy a környezetben min-f denütt jelen vannak a mikroorga­nizmusok, melyek betegségeket, erjedést és gombásodást okoznak. 1859-ben a Francia Tudományos Akadémia díjat tűzött kt annak a jutalmazására, aki ezen folyama­tok okát megmagyarázza. Pasteur szemléletes kísérlettel mutatta be elméletét. Hosszúnyakú lombikban forralta az erjeszthető folyadékot, néhánynak a nyakát forrón beol­vasztotta, a többit pedig vattával zárta vagy tartalmát szabadon hagyta kihűlni. A nyitott edények a levegő baktériumától megfertő­ződtek és tartalmuk zavaros lett. Az elzártak pedig tiszták marad­tak. A baromfikolera vizsgálatai so­rán véletlenül fedezte fel az im­munitás jelenségét s későbben a veszettség elleni vakcinás védeke­zést. Akkor sikerült meggyőzni minden ellenzőjét, amikor 1881- ben a nyilvánosság előtt bemutat­ta kísérletét a lépfene ellen beol­tott és be nem oltott juhokkal és J. Meister nevű fiún alkalmazta a veszettség elleni oltást. Az 1880-as években rakta le szerencsés véletlen folytán a fran­cia származású M. Millardet a nö­vényvédelem alapét. Régen a francia szőlősgazdák az iskolás fiúkat úgy riasztották el a szőlő dézsmálásától, hogy a szőlőt (tőke) bepermetezték mész- és rézszulfát keverékével. A bordeuxi egyetem professzora a lisztharmat vizsgá­lata alkalmával megfigyelte, hogy a befecskendezett tőkéken a liszt­harmat nem fordul elő. E véletlen - adta az emberek kezébe az első növényvédőszert, melyet napjaink­ban is használnak. TÁRS GYULA mérnök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents