Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-06-24 / 25. szám
f 10. SZABAD FÖLDMŰVES 1972. június 24. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX' A CSEMADOK trebišovi járási bizottsága a borsai (Borsi) helyi szervekkel karöltve május 28-án már tizedik alkalommal rendezte meg Boršában, a Bőd rog-parti Rákóczi-parkban — a hagyományos járási népművészeti ünnepélyt. Bodrogköz első szabadtéri színpada, amely csodálatosan szép fák árnyékában épült, még mindig méltó környezetet biztosít járási ünnepély megrendezésére is. A jelenlegi rendezvénynek számos, az eddigiektől eltérő mozzanata volt. Először fordult elő pl., hogy „nem ékeskedtünk idegen toliakkal“. Csak „hazai“, járásunkban működő CSEMADOK csoportok léptek fel, és tegyük mindjárt hozzá, nagy sikerrel. Egyáltalán nem jelentett színvonalcsökkenést a külföldi vendégművészek hiánya. A tárgyilagosság kedvéért meg kell állapítanunk, hogy a „vonzerő“ kisebb és így bizony csak mintegy ezer főnyi közönség volt kíváncsi a műsorra. Az eddigi borsai ünnepélyek közül talán a legkevesebben vettek részt. A második mozzanat — pozitív mozzanat — az, volt, hogy a bodrogközi ünnepélyek történetében első alkalommal lépett fel az alig öt hete alakult 70 tagú Járási Magyar Tanítói Énekkar. Kovács Aladár karvezető irányításával nagyszerű munkát végeztek, melynek bizonyítéka a szebbnélszebb dalok nagy élményt jelentő művészi tolmácsolása. A lelkes közönség minden előadott számot vastapssal jutalmazott. További mozzanat • az volt, hogy nem kevesebb, mint 250 lelkes, öntevékeny szereplő gárda lépett színpadra és gondoskodott a műsor változatos-TIZEDSZER A RÄKÓCZI-PARKBAN ságáról és a közönség szórakoztatásáról. Ez azt bizonyítja, hogy járásunkban is a kulturális tevékenység tömegalapra helyezésének helyes útjára léptünk. A CSEMADOK újra önmagára talált és legfontosabb hivatásával törődik, a kultúra fejlesztésével és terjesztésével. A negyedik — sajnos negatív mozzanata az ünnepélynek — az, hogy a 14 órára hirdetett megnyitásra majdnem kétórás késéssel került sor. Ez a túl nagy késés az egész ünnepély értékét rontotta, és a szervezőknek nagyon komolyan le kell vonni a tanulságot, hogy hasonló mulasztás a jövőben ne isrrtétlődliessen. Az ünnepély a boršai hnb elnöke — Pollák elvtárs — köszöntőjével indult. Ezt követően Mag Gyula, a CSEMADOK JB elnöke megnyitó beszéde következett, melyben többek között a következőket mondotta: „A 10 év távlatából visszatekintve egyértelműen elmondhatjuk! a borsai ünnepélyek nagysikerűek voltak, nyugodtan nevezhetjük Bodrogköz kulturális seregszemléinek. Haladó hagyományápoló, történelmi nagyságaink iránti tiszteletadás szándékával rendeztük 10 évvel ezelőtt Borša községben — II. Rákóczi Ferenc szülőfalujában — az első ünnepélyt. Azóta több név alatt hirdettük meg e kulturális seregszemlét, de mindig meghajtottuk a megemlékezés zászlaját Rákóczi szabadságharca emléke előtt is. Külön öröm, hogy a borsai ünnepély is hagyománnyá, haladó hagyománnyá válhatott azért, mert minden alkalommal hitet tettünk a szocializmus eszméi mellett és állandóan hűek maradtunk Bodrogköz forradalmi, munkásmozgalmi hagyományaihoz.“ A megnyitó utáni ünnepi beszédet a JPB kiküldötte, Botos István, a SZSZK Nemzeti Frontja Járási Bizottságának titkára tartotta, melyből a következőket idézzük: „,1I. Rákóczi Ferenc szabadságharca szimbólummá vált a függetlepségért, az igazságért, az emberi jogokért küzdő elnyomottak millió szemében. Túl az általános történelmi igazságokon számunkra ez annál is többet jelent, mivel az elnyomók elleni harcban kovácsolődott az az őszinte testvériség a magyar, szlovák, cseh, lengyel és más népek között, mely rendíthetetlen alapja szocialista hazánk boldog jelenének és még boldogabb jövőjének is.“ Ezután kezdetét vette a- több mint kétórás változatos és nívós kultúrműsor, melyet Fábián Zoltán, a helyi CSEMADOK szervezet elnöke konferálása indított el. Az első műsorszámot a már említett Járási Magyar Tanító Énekkar adta. A továbbiakban fellépett Maié Trakany-ból (Kistárkány) kél női eneklőcsoport és ritka szép, talán csak Bodrogközben hallható népdalokat adtak elő. Rendkívül jó benyomást keltett a Veiké Kapušany-i .(Nagykaposj Mezőgazdasági Technikum. tanulóinak mindkét tánca. Nagyszerű saját: zenekari kíséretük a jó hatást még növelte. A Kráľ. Chlmec-i (Királyhelmec) Iparitanuló Iskola és a Vei. Kapušany-i gimnázium modern tánccsoportjai is szép teljesítményt nyújtotak. Külön kell szólnunk — és a legnagyobb elismerés hangján — a perbenyíki két női éneklőcsoport tagjairól, akiknek fegyelmezettségük és kultúra iránti szeretetük valóban követésre méltó, mert az ünnepély sikerének növelése érdekében a „búcsúi“ ebédről is lemondtak. A népdal- és táncdalénekesek is elnyerték a közönség tetszését. Zenekari kíséretről a bárkái SZiBILLA együttes gondoskodott. A kultúrműsor befejezése után került sor Ii. Rákóczi Ferenc szobrának megkoszorúzására. A megemlékezés és tiszteletadás koszorúit — a Tanítók Énekkarának dúdolása közepette helyeztük el a Rákóczi szobor talpazatán. Befejezésül nyugodtan leszögezhetjük, hogy a tizedik — jubileumi — borsai ünnepély — a hiányosságok ellenére is — sikeresnek mondható, és a közöúség számára hasznos szórakozást, kikapcsolódást és jó pihenést jelentett. M. Gy. mm Barak László a Košicei (Kassal Gépipari Középiskola hallgatója jelentkezik lapunkban néhány versével. P<2r/bk Erősen összaszoritom szemem s világosan felragyog a kép. Még nem feledtem el g fű bársony melegét. Tán a patak vizében hullámzó képek elmosódtak, de az izgató, selymes szellő újra visszatér. Visszatér a vízióm szent valósággá lesz, mert újra eljön a nyár vérpezsdítő, ttizhafú leány ... vxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Mentsük meg fővárosunk történelmi emlékeit Nem újkeletű az a megállapítás, ségeivel, amelyekből már vajmi kevés hogy fővárosunknak gyönyörű fekvé- van. se van. Az egyik oldalról a Duna ha- Ilyen gondolatok és érzések lesztárolja, a másikról az erdők zöldje, nek úrrá az emberen, ha Bratislava Korszerű szállót építettek Rojnice hazánk egyik legroniantikusa'ub fürdővárosa. Az első 1113-ból származó írásbeli feljegyzés, melyre a zobori apátság kódexében bukkantak, már beszámolt arról, hogy a melegvizű forrásnak csodálatos ereje van. amely visszaadja a betegek egészségét. A gyógyfürdőben jelenleg reuma tikus és idegbetegeket kezelnek. Napjainkban a kinti strandfürdő gyógyvizében nyáridoben ezrek és ezrek lubickolnak. A langyos vízben kitűnően érzik magukat a kirándulók és ott nyaralók. A medence közelében fedett fürdőhely is létesült, ahol 30 40 fokos gyógyvízben fürödnek az oda látogatók. A fürdőhely közelében van a romantikus várkastély. A várat a Nagymorva Birodalom idején építették. Abban az időben fontos hadászati jelentősége volt az erődnek. A vár többször cserélt gazdát a századok folyamán. A mai romantikus formáját a század elején kapta, amikor nagy költséggel középkori lovagvárrá alakították át. A felszabadulás után a várkastély az állam birtokába került. Több évig tartó munkával múzeumot létesítettek a várban. A romantikus épület közelében von Szlovákia legnagyobb állatkertje, amelyet felnőttek, gyermekek egyaránt szívesen látogatnak. Napról-napra ezrek és ezrek utaznak a festőién szép vadregényes tájra, ahol sok a látnivaló. Eddig komoly gondot okozott я szállőkérdés. Az elmúlt évben azonban olyan korszerű hotelt adtak át rendeltetésének, amely a legnagyobb igényeket is kielégíti. hegyek és dombok övezik. A városunkba tévedt idegenek és turisták áradozva beszélnek városunk szépségéről és történelmi múltjáról. Ilyenkor a lokálpatriotizmus büszkesége tölt el bennünket. Akármerre fordulunk, mindenütt a zsivajgó élet jeleivel találkozunk. A régi patinás házakat lassan; de biztosan kiszorítják a modern lakóházak, épülettömbök, a város arculata szinte máról holnapra változik. ' Mikor ezt a rohamosan épülő-szé-‘ pülő várost látja az ember, különös gondolatok és érzések lesznek rajta úrrá. Valamiről mégiscsak megfeledkeztünk a nagy rohanás közben. Városunk patinás múltjáról. Elfelejtettük megőrizni azokat a történelmi kincseket, amelyeket elődjeink oly féltő gonddal hagytak ránk. Gondolok itt elsősorban azokra az épületekre, kisebb-nagyobb palotákra, házakra, melyek felett, egy-két évszázad történelmi vihara zúgott el és melyek emlékének megőrzése tanújelét adta volna a mi felemelkedettebb gondolkodásunknak. Szinte fáj az ember szíve, ha ott látja a pusztuló, romokban heverő házakat, melyeket itt-ott támasz-oszlopokkal akarnak megmenteni a jelennek. Most jöttünk rá arra, hogy minden egyes kődarabnak, téglának óriási jelentősége van számunkra, hisz ezek ékes szószólói a mi történelmi múltunknak és annak a szerepnek, melyet a múltban játszottunk. A vár alatt lassan eltűnik minden, ami a múltra emlékeztet. Itt-ott még látunk egy két házikót, melyet a múlt szinte odaragasztott a vár kőkerítéséhez. És minthogy törvényszerű volt minden vár életében, hogy tövében szegény emberek éljenek, akiknek létük szorosan odakapcsoiódott a vár életéhez, ezekben a házakban is a város szegényei élnek. Az ablakokban ott láthatjuk a szellőzésre kitett, minden jóakarat mellett'fehérnek nem mondható dunyhákat és fehérneműt. Bizony ez nem valami felemelő látvány és az idegen nézőben váltakozó érzéseket kelt. Az idegen nem azért jön városunkba, hogy megtekintse a minden építészeti szépséget nélkülöző, bérkaszárnyákra emlékeztető háztömbjeinket, hisz ezekből saját hazájában is bőségesen van, hanem azért, mert meg akar ismerkedni a város történelmi nevezetestetői felett végignéz a városon. Lehet hogy csak én látok és érzek így. De akárhogy is van, büszke vagyok erre a városra. De talán még nem késő. Mentsük meg azt, ami még menthető. Ezzel tartozunk városunk történelmi múltjának és a jövőnek is. • /Уа/iir (Mai példakép) Senkt sem érti meg őt, Szelleme nem kell már. Lelkében félelem, Szívében csalódás. Birkózik véle a rossz. Ordít, szepegve kiált, Rossz, együgyű a világ. Röhögnek a 'gyávák, Holmi parányok. Fegyverük a metsző gúny, S ez neki fáf, \ "Mégis kell az igaz. /?агак Ti tudtok a napba nézni, Az éjszakától sosem félni. Szemetek tüzében Az akadályok porrá égnek. Ti láttok, nemcsak néztek, Az éjszakát azúrkéknek. A nappalt verőfénynek látjátok, Mert van még igaz ember. A/eí? aatálom letaglózott az álom kisgyermek voltam, aztán dszszakállas aggastyán Elnyelt a vörös,folyó, Andrej Rišňovský mert bómbatölcsér volt a Föld. Egy parasztkórus sikere A Mezökeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet „Repülj páva“ férfi kara nemrégiben lépett fel Košicén (Kassa). Szereplésük kirobbanó sikert aratott. A kórus „óse“ a Mezökeresztesi éneklő társulut“ 1865-ben alakult. A felszabadulás előtti fellépésükből kiemelhetjük a bécsi Opernházban (1933) nemzetközi dalos találkozón való részvételt, ahol jé helyezést értek el. A košicei közönséggel 1939-ben megrendezett országos dalos vetélkedőn találkoztak először. Az utóbbi két évtizedben újabb lendületet vett a kórus élete, és orszá gus hírűvé vált. A dalárda vezetője Engi István és a „gazdája" a termelőszövetkezet. A kórus az évenként megrendezett minőségi hangversenyen négy ízben nyert aranykoszorú fokozatot, s 19Hll-ban a „Kiváló Együttes" címet is megszerezte. Többször szerepeltek a rádióban és a televízióban is. A kórus kamaracsoportja benevezett a „Repülj páva“ felszabadulási nép dalversenybe, bejutott a döntőbe, s ezzel elnyerte a Mezőgazdasági Minisztérium nagydíját. Azóta viselik a „Röpülj páva" elnevezést. Az énekkar elsősorban a népdal-kultúrát ápolja, de műsorukban szerepelnek klasszikus és más szerzők művei is. Mostanában az ötödik országos minősítő hangversenyre készülnek, amelyet Sárospatakon rendeznek meg. Gondosan készülnek, hogy az egyetlen parasztkőrus újból a legmagasabb „dobogón“ álljon. Kiss Bertalan a szövetkezet és az énekkar elnöke, valamint Engi István a kórus művészeti vezetője a következőket mondták a parasztkórusról: — Ükapáink alakították az énekkart — említi az elnök. — Valamenynyien jó gondolkodású, éneket szerető parasztemberek voltak. Mi, az utódok, szeretnénk a nyomdokaikon haladni. Ezért a mai napig őrizzük a kórus régi zászlaját. Még ha kopott is, mindig magunkkal visszük a versenyfellépésekre. \ A kórus vezetője a következőket mondotta: — A népdal szeretete az új magyar műveltség természetes velejárója. A kórus olyan jellegzetes tájszólással énekel, hogy nem lehet beleavatkozni, mert az rontaná a népdalok ízét. Szerintem a paraszténeklés legnagyobb pozitívuma az, hogy hű a népdal formavilágához, hü önmagához. A fellépésünk nemcsak művészi élmény volt, hanem serkentően is hatott az egyik szövetkezetünkre. Üjboldván megalakult éneklő csoport az emlí tett kórus nyomdokán szeretne haladni. GAGYOR PÉTER
