Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-06-17 / 24. szám
ю SZABAD FÖLDMŰVES 1372. június 17. ¥1ш т Alig voltam négyéves, amikor anyám meghalt. Judith nénihez vittek, ő volt аг egyetlen rokonom kerek e világon. Apámat 'soha nem láttam, s ezért egészen kis koromban úgy hittem, nem ts volt soha. Bár ezt egy kissé furesállottam. Abban az időben Judith néni 35 éves volt. Néhány szobát adott ki albérletbe, abból élt. Еду-két éve éltem már nála, amikor ül albérlő, költözött a házba, valami Portman. Egy cseppet sem volt rokonszenves. Az előző lakó ugyanis tisztviselő volt, előtte egy kereskedő lakott ott. Portman azonban más fából volt faragva. Nem dolgozott, csak téblábolt egész nap. Csak estefelé ment el egy kicsit sétálni. Bármilyen kiest Is voltam, már nagyon tudtam gyülölnt. Megsejtettem ugyanis, hogy feleségül akarja venni Judith nénit. Álig еду-két hét után, hogy odaköltözött, máris nevén szólította. Egy napon gyűrűt hozott neki. — Gyémánt? — kérdeztem morcosán. — Természetesen — mondta a nénikém. — Csak nem képzeled, hogy Ered ... Portman úr hamis ékszert vásárolna? XXX Egyszerű, csöndes eküvót tartottak. Nászútr,a se mentek. Еду-két hét múlva Portman úr köntörfalazva bejelentette, hogy életbiztosítást akar kötni Judith néni nevére. — Tudom, hogy semmi sem vigasztalna meg, ha a halál elragadna karjaim közül — mondta lehajtott fejjel —, de itt van ez a kölyök is, az ő lövőjére is gondolnunk kell. — Az ötlet nem megvetendő — bólintott beleegyezően nénikém pár perces gondolkodás után. — Az azonban nem jutott eszedbe, hogy te halsz meg előbb? Tudod, mit csinálunk? Mindketten életbiztosítást fogunk kötni! Az lesz a legjobb. Meg ts beszélték mindjárt, hogy személyenként 5000 font sterlingre szőlő biztosítást kötnek. XXX Nem biztos, hogy az egésznek bármi köze is volt az életbiztosításhoz, de Porter úr néhány héttel később azt javasolta, hogy utazzunk el a tengerre. Órák hosszat feküdtünk a forró homokon, Portman szalmakalapban, a nénikém pedig mulatságos fürdőruhában. Egy szép npon, amikor egy parányi szellő sem lengedezett, Portman azt ajánlotta, menjünk csónakázni. Azzal dicsekedett, hogy fiatalabb korában remek evezős volt. A csónak kicsiny volt, a nénikém és én ott szorongtunk az egyik ülésen Portmannal szemben. A csónakázás remekül kezdődött, Portman úr valóban kiválóan evezett. Amikor letette az evezőket, a part már alig látszott mögöttünk. — Judith — mondta akkor letörölve gyöngyöző homlokát —, adj egy cigarettát. Ott van az ingem zsebében. Színmű a forradalmi Kubáról Л Nyitrai Kerületi Színház nemrégiben mutatta he Ivan Bukovfian: ,,A karnevál első napja“ című drámáját, ami átütő sikert aratott. A drámaíró közvetlen a forradalom után Kubában élt, s így első forrásból szerezte benyomásait a forradalmi országból, ahol kevéssel előbb kegyetlen diktátori uralom volt. Ennek megdöntésére három forradalmár szállt síkra, akiket elfognak és arra akarják kényszeríteni, hogy a televízióban ismerjék el bűneiket. Közben sok minden történik, és a bocsánatkérésre nem kérül sor. A drámát Karol Spišak rendezte. Nem volt könnyű feladata, mert a forradalmárok mindegyikében más-más egyéniséget kellett kidomborítania. Ezt a feladatát kitünően oldotta meg és Dušan Lenci, Vlado Barton és Milan Kiš kiváló alakítást nyújtottak. Iván Bukovfian drámájának nagy sikere volt Bratislavában is és Nyugat- Szlovákia több városában. Bár a színmű tőlünk távnleső országban játszódik le, mégis nekünk szól, feleleveníti a múltat, amelyet, ha egy kicsit más formában is, valamennyien átéltünk. M. L. Proeek Erzsébet magyarnótákat énekel. Betartották A CSEMADOK dunaszerdalielyi és bratisiavai járási bizottsága tavaly első ízben rendezte meg Gabfiíkovon (Bős) a dal- és táncünnepélyt. A CSEMADOK gahfiíknvoi szervezetének vezetői akkor egy kissé restellkedtek, mert mint rendező csoport alig járultak hozzá a műsor sikeréhez. Akkor megfogadták, hogy ők is hasonlóan, mint a szomszédos vrakuniak (Várkony) énekkart szerveznek és más műsort is készítenek. Szavukat betartották és az idén 35 tagú énekkarok sikeresen szerepelt. Emellett csak az elismerés hangján lehet szólni gyer\ gabčíkovoi énekkar. Sikeresen szerepelt a citerazenekar. Nénikém az ölében tartotta az inget. Föl kellett állnia, hogy átnyújthassa a cigarettát. Abban a pillanatban Portman is felállt, a csónak rtngani kezdett. — Vigyázz! — kiáltott ijedten, és két kezét kinyútjva Judith néni felé lépett. Hogy őszinte legyek, nem mernék rá megesküdnt, hogy meglökte a nénikémet. Lehet, hogy csak megbotlott . .. Bármi történt ts, egy biztos, Judith néni a vízbe esett. Ázt hittem, Utána fog ugrant, de csak állt, és telt torokból kiabált: Segítségl SegítségI A nénikémnek azonban nem volt szüksége segítségre. Remekül úszott, és hamarosan már a csónakba kapaszkodott. Azt sem tudnám megmondani, hogy Portman úr nyújtotta-e oda neki a kezét, vagy Judith néni ragadta meg öt. A következő pillanatban azonban már csak azt láttam, hogy Portman úr csapkod a vízben. Segítettem nénikémnek a csónakba mászni. Portman meg ottmaradt. Lehet, hogy kiválóan tudott evezni, úszni azonban már kevésbé. Csak . csapkodott, és rémülten üvöltözött. Egyre inkább eltávolodott a csónaktól. A nénikém megragadta az evezőt, és ügyetlenül kormányozni kezdte a csónakot. Igyekezete azonban visszájára sült el. Ahelyett, hogy segített volna Portman úron, véletlenül fejbe csapta az evezővel. Le is merült a víz alá. XXX Mindenki részvétét nyílvánította... a biztosítótársaság tisztviselője Is. — Látja, milyen okos dolog életbiztosítást kötni — mondta. — Bizony, soha nem lehet tudni, mit hoz a sors. Nénikém szomorú arccal bólogatott. — Szörnyű dolog elveszíteni élettársunkat — törölgette vörös szemét zsebkendőjével. — Ötezer font sterling sovány vigasz. a szavukat mekkórustikról, a hattagú citeraegyüttesről és a tánccsoportról. Tény, hogy a szervezők és Horváthné Szénási Piroska a gyermek- és felnőttkórus vezetője eredményes munkát végeztek. A műsor a gyermekek fellépésével kezdődött és ez azt bizonyította, hogy a népművészeti tevékenységben komoly utánpótlás van. Ezt követően több szólista szerepelt, majd a Bratislava-vidéki járás tomaíovoi (Fél) Kis-Duna együttese, a Podunajské Biskupice-i (Pozsonypüspöki) tánccsoport, valamint a népdalfcsztivál helyezettjeinek tapsolbatott a közönség. A vrakuni énekkar, a fialovo! (Nagymegyer) tánccsoport műsora is elnyerte a közönség tetszését, G o d a Marika énekművésznö pedig oszthatatlan sikert aratott. A magyarországi vendégek az Izsák- I.ajosmizse-i esztrádegyüttes szintén beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A szervezők, különösen a Dunajská Streda-i CSEMADOK járási titkársága já munkát végzett, s a verőfényes júniusi napon közel 7000 néző volt kíváncsi a műsorra, a Dnna-parti kellemes környezetre. A rendezőket dicséri, hogy a legkisebbek szórakozásáról is gondoskodtak. Különösen a sétahajózás marad felejthetetlen élmény a gyerekek számára. A vendégek ellátásáról a Dunajská Streda-i Népi Fogyasztási szövetkezet gondoskodott. A megbízott Gottlieh Ervin irányításával — tanulva a tavalyi hiányosságokból — jól megszervezték az ellátást, s mindenki kedvére válogathatott ételben, italban. —tt— Egy óra UNGVÄRY FERENCCEL Ha nem hallottam vnlna a tiszteletére rendezett ünnepi rádióadást, ha nem láttam volna n dolgozőasztalán tornyosuló dísztáviratokat és üdvözlölevcleket, ha a gratulálók sokasága nem telefonál tízpercenként, szinte el sem hiszem, hogy Ungváry Ferenc az idős- és középgeneráció Ferije és a fiatalok Feri bácsija, a napokban, pontosabban május 31-én töltötte be 80. életévét. E jubileum ürügyén készült az alábbi írás Is. A bratisiavai Öváros Panenská 2/a szám alatti ház semmiben sem különbözik a többitöl. Szürke, régi közömbösséget és hideget árasztó épület. Ám a lakás, a „művész otthona“ baráti melegséggel fogadja a májusi záportól meglepett riportert. Bármerre néz az ember, minden fa! a régi nagyokról árulkodik. Itt Darvas Lili mosolyog, amott Csortos Gyula komolyodik, de nem hiányoznak a legifjabb színészgeneráció dedikált képei sem. Az egyik sarokban a jubiláns Ungváry fotóját is felfedezzük. Az „Éjjeli menedékhely“ Vaszkja Pepel szerepében és egy nagy tablón szemünkbe tűnik a feleség, Ojházy Nusi vagy ötven különböző alakításban. — Hát igen — vallja Ungváry — ilyen illusztris társaságban valóban nem igen unatkozhattunk, noha ... noha naqynéha az az érzésem, hogy egyik-másik az életből eltávozott művész kissé már rosszallóan figyeli, hogy még mindig ott rostokolok az élet létráján. Feri bácsi művészi sokoldalúsága közismert. Tudjuk, hogy nemcsak a színpadon volt otthon, hanem a rádióban Is, ahol rendezői és bemondói minősítésben dolgozott. Ezenkívül igen aktív Irodalmi tevékenységet fejtett ki, hiszen vagy húsz rádiójátékot írt, melyek közül nem egy sok külföldi adó műsorába is bekerült. „A rádió bemondót keres“ című hangjátékát például egy időben 12 európai rádió sugározta. A kérdés tehát önmagától adódik. Mi áll közelebb a művész szívéhez, a színpad vagy a rádió? — Erre gondolkodás nélkül, úgyszólván kapásból válaszolhatok: mind a kettő. Egy azonban biztos, a jó munkába vetett hit nélkül nem évtizedeket, de még éveket sem lehetett volna mindkét posztomon eltölteni. Mindkét „szakma" igen nagy szellemi koncentrációt igényel. Mindkettő teljes odaadást követel. Maga a színház még külön teljes szereptudást. Az igazi, a vérbeli színész egy pillanatra sem veheti félvállról a színházat. Erről ml is meg vagyunk győződve, minthogy arról Is, hogy a komoly és felelősségteljes munka közben akadtak azért humoros epizódok is, úgy a „világot jelentő deszkákon“, mint a mikrofon előtt. — Igen. A számos derűs színházi sztori közül talán első direktorom, Polgár Károly idejéből említenék egy kis epizódot. Egy alkalommal egy igen magas helyről protezsált hölgy lépett fel Polgárnál szerződtetést célból a „Zsuzsi kisasszony“ című operettben. Nos, az előadás rettentő nagyot bukott. Az igazgató a színfalak mögül nézte az énekesnő jelöltet, s egyszerre csak odaszólt g mellette drukkoló rendezőnek: „Látod azt a némbert, úgy énekel, mint egy májbajos páva, hogy az a ..." Ebben a pillanatban lépett ki a színpadról a nevezett hölgy a kulisszák közé. majdcsak hogy fel nem döntötte Polgári, aki ezekkel a szavakkal fogadta: „Fiam, tünemény vagy, csillag. ■ Ügy énekelsz, mint hat fülemüle." Az énekesnő úszott a boldogságtól. „Ezek szerint szerződtet, igazgató úr?" — kérdezte. „Hogyne, hogyne,* — mondta félhangosan Polgár — „szobalánynak". Ungváry Ferenc színészi pályafutása Bratislavában kezdődött, majd a búdat Várszínházban, Egerben, Miskolcon, végül pedig Košicén folytatódott, ahol élete legjelentősebb alakítására került sor: megnősült. A fér) szerepét már 43 esztendeje gyakorolja a košicei színház volt népszerű primadonnájával, a valamennyiünk által jót ismert Ojházy Nusival. Néhány évvel házasságkötése után a rádió magyar adásának rendezője és bemondója lett. — Nem hatott-e furcsán, idegenül, a színház után a mikrofon birodalma? — Tagadhatatlan, hogy különösen a legelején kissé szokatlanul, kicsit árván éreztem magam a rádió stúdiójában a hangfogó kulisszák mögött... és hát, bizony egy-egy sikerültebb adás után önkénytelenül körülnéztem: hol maradt az „egetverő" taps?! De bizony csak egy mélabús gongütés ébresztett fel a még mindig színpadot áhító álmaimból. De aztán megszoktam és megszerettem ezt a „néma színházat". A rendezésen kívül én voltam a magyar hírek bemondója is, ami már azért sem volt éppen veszélytelen feladat, mert akkoriban még nem létezett hangszalag, minden élesre ment. Így hát „fejvesztés terhe mellett" kellett vigyáznunk mindarra, amit a mikrofonba mondunk. Egy-egy baki után könynyen utilapút kötöttek a vétkes bemondó talpára. Az Ilyen Igazán ritka jubileumnál általában háttérbe szorulnak a múlt úgynevezett nagy problémái, keserűségei, emóciói. Ungváry Ferenc rádiós tarsolyából sem kerülnek soha eló. A tiszteletére tartott ünnepi rádióadás során is tréfásan „lengyelországi üdülésnek“ nevezte a koncentrációs táborban töltött időszakot, ahonnan 1945- ben я szovjet hadsereg szabadította ki. — Pokolba a régi esztendők rossz emlékű eseményeivel... Semmi esetre se állítsunk még „külön emléket" az akkori ügyeskedőknek, suba alatt dolgozóknak. De azért talán a mai ifjú generációt ts érdekelni fogja, hogy mint a bratisiavai magyar rádió akkori munkatársa és később vezetője az úgynevezett igen nehéz és veszélyes években 1934-től 1942 végéig mindig és szünet nélkül a magyar-szlovák békés együttműködésért küzdöttünk. Az optimizmusról és humorérzékéről közismert riportalanyunk legcsodálnivalóbb tulajdonsága a szellemi frisseséggel párosuló alkotó tevékenység. A mült évben fejezte be a bratisiavai magyar színjátszás, az idén pedig a bratisiavai Magyar Rádió történetének (1934- től 1942-ig) megírását. Utolsó kérdésünkre, mely a jövő terveire vonatkozott, kapásból kaptam egy tipikus Ungváry-feleletet: — Nos, nem tartom valószínűnek, hogy mégegyszer megnősülök. ORDÔDY VILMOS
