Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-05-20 / 20. szám
/ , SKÁ kutatók már régen feltételezik, hogy e galambok főként a Nap segítségével tájékozódnak, hiszen felhőtlen napokon, gyakorlatlan madarak is biztonsággal hazatalálnak. A gyakorlott postagalambok azonban borús időben is hazarepülnek nagy távolságokból, ami azt bizonyítja, hogy a Napon kívül valamilyen más „navigációs eszközt“, módszert is használnak. Gyanítják, hogy a Föld mágneses terének erővonalai alapján tájékozódnak, de eddig erre a feltevésre nem volt meggyőző bizonyíték. A New York-1 Cornell Egyetem kutatói ezért ilyen irányú kísérleteket végeztek a galambokkal: hátukra kis A galambok észlelik a mágneses erőteret mágneseket ragasztottak, hogy ezzel megzavarják a földmágnestér érzékelését. Az ellenőrző madárcsoport hátára ugyanakkor bronzlemezkét ragasztottak. A kísérletek egyértelműen bebizonyították, hogy a galambok valóban a mágneses erőket is hasznosítják a tájékozódáshoz. A mágneseket viselő galambok borús időben jobbára eltévesztették az utat, a bronzlemezkét viselő madarak pedig 30—50 kilométer távolságból is teljes biztonsággal hazataláltak. Derűs Időben mindkét madárcsoport egyedei célba érkeztek, ami amellett sző, hogy tájékozódásuk legfőbb eszköze a Nap, a mágneses erőket pedig csak akkor használják fel, ha a Nap nem látható. Érdekes, hogy számos madár a rászerelt mágnesek ellenére borús időben is megtalálta a hazavezető utat. Ebből arra következtetnek, hogy a galamboknak valamilyen más, eddig ismeretlen navigációs tartalékuk is van. A nyúl takarmányértékesítésének tényezői Nagyüzemek és kistenyésztők telepein egyaránt kimutatható, hogy a takarmányköltségek igen jelentősek. Ez azt jelenti, hogy a takarmányértékesítés bármilyen javulása a húsnyúlelőállítás önköltségét csökkentheti. A javulás érdekében pedig gondosan mérlegelnünk kell a nyulak takarmányértékesítését befolyásoló tényezőket. Ezek a következők: ф 1. Fajta, állomány, egyedek. Ismeretes, hogy az egyes fajták takarmányértékesítése nem egyforma. Az újzélandi fehér például lényegesen jobb takarmányértékesítő, mint az újzélandi vörös, vagyis azonos mennyiségű elfogyasztott takarmány ellenében nagyobb súlygyarapodást, élősúlyt produkál. Hasonlóképpen a bécsi kék s a német világos nagyezüst takarmányértékesítése kedvezőbb, mint a csincsilláé. Ennek alapján tehát a fajta megválasztásával már közeledhetünk a jobb takármányértékesítéshez. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy egy-egy adott fajtán belül az egyes állományok vagy családok között is igen nagy eltérések mutatkoznak. E jelenség oka abban kereshető, hogy nyúlfajtáinkat a takarmányértékesítés szempontjából jóformán soha nem szelektálták. Érthető, hiszen a takarmányértékesítés exakt megállapítása korábban nehézségekbe ütközött, így szelekciós szempontként sem szerepelhetett. A szelektálatlanság következménye lehet, hogy a fajtán belül a takarmányértékesítésben esetenként 100 %-nál is nagyobb eltérést észlelünk. A tenyésztő tehát akkor jár el helyesen, ha a takarmányértékesítés megállapítása és feljegyzése alapján a rendelkezésre álló fajtát erre a tulajdonságra is szelektálja. Ez annál fontosabb, mert valószínű, hogy az egy fajtához tartozó, azonos származású állomány önmagában is heterogén lesz a takarmányértékesítés tekintetében. Kimutatták ugyanis, hogy az egyedi eltérések jelentősek, és a gyenge takarmányértékesítő egyedek folyamatos kiemelésével munkánkat gazdaságosabbá tehetjük. О 2. Környezeti viszonyok. Minden tenyésztő tapasztalhatta, hogy télen a növendékek súlygyarapodása lelassul, szinte megáll, ugyanakkor a takarmányfogyasztás nem csökken. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet az egész éven át vizsgált takarmányértékesítést határozottan rontja. Mi az oka a takarmányértékesítés téli romlásának? Tudjuk, hogy az állati szervezet takarmányaiban különböző tápláló- és hatóanyagokat, közöttük energiát vesz fel. Ez az energia kedvező környezeti viszonyok között a súlygyarapodáshoz szükséges, hidegben viszont á szervezet normális hőmérsékletének fenntartására fordul. Magyarán az történt, hogy költségkímélés céljából nyúlházunkat nem fűtjük, viszont maga az állat „takarmánnyal fűt“. A számítások határozottan azt mutatják, hogy ez nagyon drága mulatság. A takarmánnyal történő „fűtés“ munkánk gazdaságosságát jelentősen rontja. Célszerű ezért minél kedvezőbb viszonyokat teremteni a nyulak számára. A ketrecek zárt vagy részben zárható fészerben való elhelyezése, (a hideg elleni védekezés nádpallókkal, a hiányzó ablaküvegek pótlása] feltétlenül gazdaságos. Többnyire még az is kifizetődik, ha valamilyen egyszerű és olcsó fűtési módot találunk. Tapasztalhatjuk azt is, hogy a nagy nyári melegekben a nyúl takarmányfogyasztása csökken és elmarad a várt súlygyarapodás. Csaknem mindenütt van lehetőség arra, hogy nyúltelepeinket védjük a túlságosan nagy meleg káros hatásától. A szabadban álló ketrecek fölé szigetelő tetőt ácsolhatunk, ketreceinket kellően szellőztethetjük, s gondoskodhatunk friss, tiszta és bőséges mennyiségű ivóvízről. Az ilyen és hasonló intézkedések javítják a takarmányértékesítést. 9 3. Egészségügyi helyzet Á különféle nyúlbetegségek kedvezőtlen hatása nem csupán az elhullásokban mutatkozik. A betegségek kezdeti stádiumában az állatok még fogyasztanak takarmányt, de elmarad az ennek ellenében várható termelés. A kokcidiőzis például az egész állomány takarmányértékesítését jelentősen rontja. Az állatorvos által rendelt intézkedéseken túl feltétlenül a ketrecek rendszeres takarítására, az elérhető maximális tisztaságra kell gondolnunk. Sok kistenyésztő példája bizonyította, - hogy a takarításra fordított munka eredménye hamarosan a takarmányköltségek csökkenésében mutatkozik meg. ф 4. A takarmány minősége A nyúl takarmányértékesítését az etetett takarmányok minősége határozottan és alapvetően befolyásolja. A takarmányozással az ä célunk, hogy az állat szervezetébe minél több olyan táplálóanyagot vigyünk be, amely ott termékké alakulhat át. Bizonyos élettani és ökonómiai határok között tehát azonos mennyiségű takarmánynyal minél több táplálóanyagot kell az állat szervezetébe juttatnunk. Az ökonómiai határokon azt értjük, hogy összehasonlítást kell tennünk a takarmányok árai és a termékkel elérhető árak között. Az élettani határok kifejezés pedig arra utal, hogy az eltérő korú, súlyú és hasznosítási irányú nyulak eltérő igényűek a takarmányok táplálőanyagainak menynyisége és arányai iránt. Sajnálatos, hogy jelenleg nagyon keveset tudunk a nyulak táplálóanyag igényeiről. Nem ismerjük pontosan a nyulak fehérje-, illetve energiaigényét, de azt sem, hogy milyen nyersrost-szint esetében értékesítik legjobban a takarmányok táplálóanyagait. Tisztázatlan, hogy mennyi az a nyersrost, amelynek etetése a nyulak takarmányozásában még gazdaságos. Az optimális táplálóanyag-szintek ismeretében leszünk képesek arra, hogy a legjobban értékesülő keverékeket összeállítsuk. Ismereteink hiányos volta ellenére is nyilvánvaló azonban, hogy a jobb minőségű, kellően előkészített takarmányok etetésétől kedvezőbb takarmányértékesítést várhatunk, mint a gyenge minőségű, elfásodott, kiázott, rosszul előkészített takarmányok etetése fejében. Ezekre a körülményekre tehát gondosan ügyelnünk kell. 9 5. Etetőberendezések. Magától értetődik, hogy a takarmányértékesítés annál roszszabb, minél több takarmányt pazarolnak nyulaink, minél több megy veszendőbe. Ennek ellenére nagyon sok tenyészet1 ben látunk helytelenül szerkesztett szénarácsot, etetőberendezést, amelyekből a nyúl pazarol. Kísérletek bizonyították be, hogy a takarmányértékesítés szempontjából az etetővályú hosszúsága ugyanúgy jelentős, mint a csibenevelésben. Azok a 6—6 egyedből álló kísérleti csoportok, amelyek 40 cm etetővályú-hosszúsághoz jutottak, 15—20 %-kal jobb takarmányértékesítést értek el, mint amelyek csak 10 cm-es vályúból fogyaszthatták takarmányukat. A korszerű nagyüzemi technológiákban az etetővályúk hoszszúságát ezért jelentősen növelik. A termelőkre és a kutatókra még egyaránt sok munka vár. Bizonyos azonban az is, hogy egyszerű megoldásokkal, kisebb és nem költséges átalakításokkal több tekintetben is gyors javulást érhetünk el. Dr. HOLDAS SÁNDOR A jövő népélelmezési tömegcikke A Föld lakóinak száma az új évezred kezdetéig, esetleg valamivel később, eléri a hatmilliárdot és senki sem tudhatja, hogy ez a szaporodás hol áll meg: tízmilliárdnál-e, avagy esetleg csak húsznál. A nagy kérdés: Miből fognak ezek az embermilliárdok táplálkozni. A mezőgazdaságilag hasznosítható területek már nagyrészt művelés alatt állnak, bár azok hozama még jelentősen növelhető. De mi lesz azután? Az élelmezéstudománnyal foglalkozók erre a kérdésre megnyugtató választ adnak: Mind a tengerben, mind az édesvizekben hatalmas tartalékok várnak még feltárásra. Mielőtt a fehér bevándorlók az Észak- Amerikai Egyesült Államok területét, amelyen ma 170 millió ember él, mezőgazdaságilag megművelték volna, ezen a területen egymillió indián élt, akik a vadászterületekért egymással állandó harcban állottak. Hasonlóan ritka volt a lakosság a vadásztársadalmakban, mert egy-egy családnak, hogy ne éhezzék, nagyobb területre volt szüksége, mint ma némely nagyközség lakosságának. Halfogás tekintetében pedig még ma is a vadásznépek fejlődési fokán állunk. Iselin, az amerikai oceanográfus, ezt így fejezte ki: „a tengeren nem aratunk, hanem csak vadászunk“, — „megfogjuk azt, ami imit-amott a hálónkba kerül“. ŰJ MDNKAMÖDSZEREK A LEGŐSIBB FOGLALKOZÁSI ÁGBAN A FAO, az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági szervezete, most harcot indított a fogási eredmények fokozása érdekében, ami a jobb halászati munkamódszerek minél szélesebb körű propagálása útján, a hozamot világviszonylatban a mainak duplájára emelheti... a legkisebb befektetés nélkül. A tengerparti sávban élő, gazdaságilag fejletlen népeknél, amelyek úgyszólván teljesen a haltáplálékra voltak utalva és ahol a rossz fogás éhínséget jelentett, a halászat eredménye eddig teljesen a véletlen szerencsétől függött. Holott ez a szerencse nagyon jól irányítható, ha a halászok ismerik az ívóterületeket, a halak megszokott vonulási idejét és annak útjait. Persze ez nem olyan egyszerű. így pl. az indiai makrélát évezredek óta halásszák és ívóterületei még ma is ismeretlenek. De a tengerkutató hajók radarjának és echografjának segítségével az ember fel tudja fedni a természet leggondosabban őrzött titkait is. Innen a kifejezett haltenyésztésig már nem hosszú az út. Egész tengeröblöket, de HAL Űröm a stégen. Nagy a tengeri ha) iránti érdeklődés a párizsi piacon. (Kucsera Szilárd felvételei.) nagy mélységeket és zátonyokat is, amelyben a halállomány különösen bőséges, kezelésbe lehet venni: mint egy pontyos tavat úgy lehet trágyázni, takarmányozni és a kártevőktől védeni. Az ilyen területeken a halak szaporulata ä szokottnak sokszorosára emelkedik. Ha meggondoljuk, hogy a pontyos tógazdaság egy hektárnyi területén több húst leheí termelni, mint a szomszédos rét ugyanilyen kiterjedésű területén, ahol hízómarhák légeinek, elképzelhetjük, mit lehet elérni a tenger óriási halas területein folytatott intenzív gazdálkodással. Skóciában van már egy ilyen tengeri halgazdaság, amit évről évre szuperfoszfáttal és salétrommal trágyáznak. Ennek á területnek halai már kétéves korukban elérik testsúlyuk felső hatarát, amihez azelőtt hat év kellett. A haltenyésztést közvetlenül a rizstermeléssel lehet összekapcsolni. Ezt a módszert évekkel ezelőtt á FAO jánlotta a japánoknak. Ma már a japán parasztok nagy része nemcsak rizst —- hanení halat is „arat“ — ami azelőtt kizárólagos táplálékuk volt. A HALEVÉST MEG KELL TANULNI A fogás növekedésével azonban még nem értünk el mindent. Halat eddig ugyanis csak a parti sávban fogyasztottak, mert nagyobb távolságokra — minthogy romlandó volt, —1 nem lehetett szállítani. Az ország belsejében, távol a tengerparttól csak néha-néha ettefi füstölt heringet, „ruszlit“, vagy nagyon erősen sózott tengóti halat. Ma, hűtőkocsikban, a fél világon át szállítanak halat, de a lakosság jó része még mindig nem fogyasztja, egyszerűen azért, mert ez számára szokatlan. A FAO ezen a téren is nevelő munkát végzett. Egy dán halászati szakember vállalta a feladatot, hogy Zágráb lakosságát lelkes halevőkké neveli. Rendelkezésre bocsájto'tak minden propagandaeszközt: az iskolát, a szakszervezeteket, sőt még a helyi hivatali apparátust is. Halkiállításokat rendez^ tek, az iskolákban halnapokat tartottak, amelyeken a tanító az ehető halkról beszélt. Halászdalokból slágerek lettek, és az eredmény nem maradt el. Az emberek eleinte csak hal iránt érdeklődőkké váltak, majd áttértek a halfogyasztásra. Ez azonban csak a kezdet: a hal egyre fontosabb népélelmezési cikké válik. A Föld területének 70 százalékát víz borítja, amelyben jelenleg bő haltápláléktartaiék található. Ez a víztömeg később talán majd algákban és egyéb tengeri növényekben is bővelkedik.
