Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-15 / 2. szám
jťlWNI KETRECELT TYÜKOK NÄTRIUM IGÉNYE A Mtssissippi-i Egyetem munkatársainak kísérletei szerint a ketrecben tartott tyúkok nátriumszükségletff nagyobb, mint az almon tartottaké. A 0,15 százaléknál kevesebb konyhasó adagolása esetén a kukoricára és szójára alapozott takarmánykeveréken tartott tyúkok tojásainak súlya csökkent, ha azokat ketrecben tartották. Összesen 0,20 százalék konyhasót találtak elegendőnek a tojássúly kívánt nagyságának biztosításához. Ezzel szemben az almon tartott- tyúkok sóigénye Jóval kevesebb: 0,10 százalék elegendőnek bizonyult. (Poultry Digest) JÉRCÉK NEVELÉSE PADLÓN ÉS KETRECBEN A Floridai Egyetemen végzett kísérletek szerint a ketrecben nevelt tojótípusú jércék 4—20 hetes kor között nagyobb súlyt értek el, mint az almon neveltek. A ketreceitek termelése Jobb volt, elhullási arányuk kevesebb, a takarmányértékesítésben pedig nem találtak különbséget. В MIÉRT TÖRIK A TOJÁSHÉJ? A szilárdság hiányára vezethető vissza, ez viszont a tojás formájának függvénye. A héj deformálndúsa messzemenően függ a megterheléstől, az egy négyzetcentiméterre eső pórusok számától, valamint a héj egyenetlenségétől. A relatív páratartalom emelkedésével nő, a tojás korával csökken a deformálódás veszélye. (Deutsche Gefl. Wirtsch.) Ne fertőzzük egymás Nagy veszélyt rejt magában a jelenlegi állattartási mód: miszerint a községek többségében közös legelőre járnak a libák, a kacsák, az utcákon egymás mellett legelésznek a tyúkok, csirkék. Sokféle kellemetlenség forrása lehet ez, még akkor is, ha egészségesek ugyan, viszont az egyes állattartók állományai különböző korúak, fajtájúak, fejlettségnek. Hát még ha egyik-másiké beteg, fertőzött! Tetézi a bajt, ha a beteg állatok gazdája mit sem törődik a másokéval, s az egészségesek közé ereszti sajátjait. (A rosszindulatról, a kárörvendő gonuszságrúl, amikor egymás udvarába hajítják az elhullott jószágot, „megetetik*^ szomszéd vagy a haragos állatait, most ne essék szó.) Inkább arra kell nyomatékosan felhívni a figyelmet, hogy a falu állattartói vigyázzanak a saját és az egész falu állatainak egészségére. Ha valakinek az udvarában betegség lámad. s gondatlanul jár el, saját helyzetén nem könnyít, viszont veszélybe sodorhatja mások állatait. Egyes lelkiismeretlen emberek például, ha baromfi pusztul el azt udvarukba, árokba, patakokba, közterületekre dobják. Olyan is előfordult már, hogy gyógyíthatatlan, fertőző betegségben szenvedő nyíltakat a temetőben eresztette szélnek a gazdája — „látni se bírtam már őket“ indokolással. Mi történik ilyenkor? Az elhullott állat oszlásnak indul, kutyák, kóbor macskák, legyek járnak rá, a benne lévő fertözuanyag emberek lábbelijére tapad s a kijáró állatokat fertőzi meg. A levegő meg a gépkocsi és a szekér kereke távoli helyekre is elviheti a fertőzést, fgy közelben és távolban egyaránt feltámadhat a betegség, amely megelőzhető lelt volna. A tudatos kártevés és hanyagság határa nehezen állapítható meg ebben a kérdésben. Hogy tudatos kártevő, aki az állati hullát szomszédja udvarába, vagy az árokba, patakok vizébe dobja, nem kétséges. De, hogy mindössze hanyagságnak tekinthetö-e, ha valaki beteg állatot enged a falu legelőjére, a közös úsztatóra. vagy akárcsak az utcára — kétleni való. A végeredmény ugyanaz, -az egész falu állatainak veszélyeztetése, fertőzése. A falu rendjéért felelőseknek mindkét esetben fellépni kötelessége. A betegség nem addig veszélyes, ameddig több-kevesebb állat betegnek látszik, hanem amíg fertőző anyag található bárhol a faluban: állatban, udvarban, legelőn, úsztatón. Ezt meg kell előzni, hogy sehol ne legyen betegség. A beteg állatok szigorú elkülönítésével, gyógykezelésével, továbbá fertőtlenítéssel, az esetleges hullák íuésztejes gödörbe ásásával, a falu és a közterületek rendjének szigorú, fenntartásával hozzájárulhatunk a betegség terjedésének meggátlásához. — 8 — tojóhibridtartók rendszerint alapos megfontolás után 'határoznak afelől, kurtítják-e vagy sem Jércéik csőrét. A kurtítás ellenzői általában arra hivatkoznak, hogy náluk még sohasem volt kannibalizmus, minek bajlódni vele. Akik kurtítanak, egyöntetűen állítják, hogy a kurtított csőrű tyúkok nyugodtabbak, nem csipkednek, valamint válogatás nélkül fogyasztják a takarmányt, nem is szórják annyira szét, mint a nem kurtított csőrűek. A csőrkurtítás világszerte ezen indokok alapján terjedt el. Tény, hogy a nagy tömegben együtt tartott tyúkok a zsúfoltság, a szabad mozgás hiánya következtében gyakran csipkedik egymást, s ez a kannibalizmus okozója lehet. A zártan tartott baromfi koncentrált takarmányt fogyaszt — nem egyszer granuláltat — hamar jóllakik tehát s mert ónja magát,elkezdi a csipkedést. Belterjes A csőrkurtításról tartás esetén egész nap a tyúk előtt áll a takarmány s ha ráadásul az etető magassága, formája sem tökéletes, igen sokat kiszór belőle. A daraszerű takarmányok könnyen szóródnak, ha viszont az alomba kerülnek, a baromfi már nem fogyasztja el, pocsékba megy. A kurtított csőrű tyúk nem csípheti egymást, mert csőrének vége érzékeny, nem is illeszkedik össze annyira, hogy csípni tudjon vele. Másként is eszik mint kurtítatlan csőrű társa: óvatosabban s nem tud válogatni sem. Hosszabb ideig fogyasztja el a takarmányt, amivel egyrészt unalmát űzi, másrészt jobban értékesíti a táplálóanyagokat. Ezek az előnyök szólnak a csőrkurtítás mellett. A művelet elvégzéséről a tojóházba helyezéskor kell határoznunk. Ha kurtítani Az angol parúkás galamb dús fejdísze miatt alig Iát. akarjuk a csőrt, akkor tegyük, amikor még nem tojnak a jércék, mert ha a termelés közepén végezzük, alaposan visszaveti azt. Vannak, akik ollóval szokták levágni a jércék csőrét, mások villamos berendezéssel. Az utóbbi tartósabb eredményt ad. Fontos azonban, hogy szakszerűen végezzük a műveletet, vagy végezzék, akiket megbízunk vele. A szakszerűségen a következők értendők: 1. vagy egyformára kurtítsuk a felső és alsó csörkávát, vagy 2—3 milliméterrel legyen rövidebb a felső. 2. Az orrnyilástól számítva 4—5 milliméter legyen a csőr hossza. 3. Sem a jelsö. sem az alsó káva nem lehet hosszabb előrenőtt, mert akadályozza a tyúkot az evésben, ivásban A jércék csőrkurtításának legalkalmasabb időpontja a nevelés 15—17. hetében van. Kurtítás előtt és után az etetőkben és Hatókban a szokásosnál magasabban álljon a takarmány és a víz. Csőrkurtítás után legalább tíz napig ne változtassuk az addig használt takarmányt, ugyancsak ne változtassuk az ói berendezési eszközeinek helyét, számát, formáját. A csőrkurtítást sokan úgy fogják fel, mint az ember körmének vágását. Ez helytelen. A csőrkurtítás sokkal nagyobb beavatkozás, hiszen a csőr élő szövetének sebzését jelenti. Kíméletesen végezzük tehát a műveletet, bánjunk az állatokkal óvatosan, hogy a csőrkurtítás minél kisebb megrázkód'.atást okozzon számukra. —ksz— — GI— Vadállományunk egészsége mindannyiunk közös ügye A világrészeket és országokat pusztító járványbetegségek veszélye már régóta nem fenyegeti a civilizált emberiséget, amit a jól szervezett egészségügyi hálózatnak és a védekezés magas színvonalának köszönhetünk. Az emberi társadalomhoz hasonlóan az állatvilágnak is megvannak a saját sorból kikerülő egészségügyi „dolgozói“. Ezek eltávolítják a jövőbeni betegség forrása; és így meggátolják a kór továbbterjedését. A különféle vadbeiegségek (kokcidiőzis, tularémia, brucellózis, mixomatózis] sokszor nagy veszélyt jelentenek, mert fertőző jellegük révén átterjednek az emberre is. E veszélyes betegségek terjedését éppen a tisztogató munkát végző állatok akadályozzák meg. Ilyenek a prémes ragadozók, a róka, a farkas, a hiúz és még tökéletesebb beavatkozással a szárnyas ragadozómadarak (sasok, ölyvek, sólymok). A szárnyas ragadozók legjellegzetesebb képviselője a szirti sas (Orol skalný — Aquila chrysaeius). A hegyvidék és a sziklák tipikus lakója. Szlovákiában csekély számban fordul elő, főleg a Magas- és Alacsony Tátrában fészkel. Tolldísze sötétbarna, szárnyainak fesztávolsága eléri az 1,2—1,5 métert is. Élénk tekintetű, csőre kampós végű, lábszára tollas és a ragadozókra jellemző karmokkal végződik. Gyorsröptű, rendkívül szívós és olykor 8—10 kg-os zsákmánnyal is felrepül. Bár a szirti sast a vadászirodalom a kártékony vadak közé sorolja, csekély száma miatt kártékonysága elenyésző. Már régebben bebizonyosodott, hogy a szirti sas, valamint a többi sas és sólyomfélék évente tömérdek rágcsálót pusztítanak el létfenntartásuk érdekében. Hogy az egerek, a pockok és hasonló rágcsálók milyen károkat okoznak a mezőgazdaságban, az eléggé ismert. Ne legyünk elfogultak a jobbára hasznosnak mondott szárnyas ragadozókkal szemben sem. Állíthatjuk, hogy túlzott elszaporodásuk ugyancsak káros kimenetelű lehet bizonyos területen. Ilyen eset történt 1969 telén, nyugat-szlovákiai kerület déli vadászkörzeteiben, ahol nagymértékben elszaporodott a gatyás ölyv (Myšiak severský — Buleo lagopus) állomány. A túlzottan elszaporodott gatyás ölyv bizony megtizedelte a tél folyamán amúgyis legyengült fácán- és fogolyállományt. Ilyen esetben indokolt a céltudatos beavatkozás, a ragadozó madarak irtása. Viszont ilyen engedélyezett akciókra felfigyelnek .a „légpuskás“ gyerekek is, akik nagy lelkesedéssel kiirtanának minden vadat. Éppen ezt kell megakadályozni, mert az irányítás nélküli, barbár módon végzet vadírtás nem vezethet a kívánt eredményekhez. Köztudott, hogy Csehszlovákia vadállományának színvonala és sokrétűsége Európa-szerte elismert. Egy-egy . vadfaj kipusztulása nemcsak anyagi, de erkölcsi kárt Is jelentene. Arra hivatottak vadaskertjeink, vadrezervátumaink, hogy a csökkentlétszámú vadfajokat megóvják a kipusztulástól. Ezért úgy Igyekezzünk leendő vadászok és mezőőrök, hogy a jövő generációja ne csak a tankönyv lapjáról ismerje a napjainkban élő vadfajokat. Ne feledjük, hogy a növényvilág és a benne élő vad alkotja a természet fogalmát, amely mindnyájunk számára pihenést, kikapcsolódást és szórakozást jelent. Mit szólnának akkor, ha a természetből eltűnne a kedves madárfütty, a szarvasbőgés, vagy éppen az arab számokat alakító vadkacsahúzás? Külterjes vadgazdálkodás esetén a vadászgazda áttekintése a körzet vadjának egészségi állapotáról csekély, szemben a zárttéri nevelésben részesített vaddal szemben. így a selejtezőkilövés sem százszázalékos. Mindig maradnak vissza elöregedett, betegségeket terjesztő egyedek, amelyek nem menekülnek el az éleslátású, gyorsröptű ragadozómadarak elől. A megtalált dögöt felemésztik és ily módon lokalizálják a betegségek továbbterjedését. Állíthatjuk, hogy ilyen értelemben nem kártevők köröznek az ég kékjében, hanem „tollasköpenyű szanitécek“. Ha mégis kakast, csibét vagy kisnyulat szemelnek ki áldozatként, bocsássunk meg nekik, és gondoljunk a természet törvényére és a higiéniára. MONCZ LÁSZLÓ, Svodín (Szőgyén) ÉÉLYEGEN A FÁJD Vuslaversenv vándorpohárért Másodszor rendezték meg a levicei (lévai) járás vadásztársulatainak vizsla versenyét a vándorpohárért. A versenyen jól „bevadászott“ kutyák vettek részt. A Horná Seč-i (felsőszecsei) terUleten Lukács Vilmos, a bíráló bizottság tagja, és Majercsik Dezső vizsgaigazgató előbb ismertették a verseny alapszabályait a versenyzőkkel, majd kisorsolták a sorszámokat. Az előírások szerint 12 féle gyakorlatot kell végrehajtania minden versenyző kutyának. A bírálóbizottságnak azonban nem volt könjjyű feladata, amennyiben a tulajdonosok jól felkészítették kutyáikat a gyakorlatokra. A vizslák sorozatosan mutatták a tollas és szőrös apróvad rejtekhelyét. Minden versenyző sorrendben indul és önállóan vadászik vizslájával. A bírálóbizottság rendelkezéseit szigorúan be kell tartani. A kutya munka ját a bizottság bírálati lapon értékeli, amelyen az egyes részmunkák külön minősítést kapnak, mégpedig 1—2—3—4-es osztályzattal. A legjobb a 4 es. Minden részmunkának van egy fontossági szempontból megállapított szorzószáma, amellyel beszorozzák az osztályzatot. A szorzatok összege adja az űssz-pantszámot. Minden vizslatulajdonos elismerést érdemel, aki a kötelező őszi vizsgán felül még versenyre készíti fel vadászkutyáját. A versenyen résztvevők közöl a következő tulajdonosok kutyái kerültek ki győztesen: Az első díj nyertese Holeöka Jozef, Levice (Léva) kutyája, a második díj nyertese Deák György mérnök, Levice Dia nevű szettere. A harmadik díjat Tóth László Jur nad Hronom (Garant györgy) Blanka nevű sima szőrű vizslája nyerte. A negyedik díjat Buéko József Pál, Ceke (Cseke) nyerte Winárska hosszúszörű vizslájával. Jó pantszámot ért még el Béres Károly Jur nad Hronom Bisztra nevű német vizslája. Meg kell említeni, hogy a bírálóbizottság a legnagyobb tárgyilagossággal osztotta ki a díjakat. Ifj. Tóth László Jur nad Hronom (Garamgyörgy) Andorrában nemrég bélyeget adtak ki a fajdokról. A fajdok (Tetronidae-k) általában a hatalmas kiterjedésű, háborítatlan hegységek, erdők madarai. Franciaországban és több európai államban kipusztulóiéiban vannak és jelenleg a legtöbb államban szigorú védelem alatt állnak. Óvatos, félénk madarak, életük jelentős részét e földön töltik, ott is fészkelnek. Fák rügyeivel, bogyókkal, rovarokkal táplálkoznak. A fajdok családjába tartozik a fogolynál valamivel nagyobb császármadár és a hófajd. A bélyegen látható Coq de Bruyere fajdkakas, Franciaországban, Andorrában és más nyugat-európai országokban is honos madár, amely a fácánkakasra és a pulykára egyaránt emlékeztet. Rövidszőrű német vizsla Drótszőrű magyar vizsla (Kucsera Sz. felvételei)
