Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-15 / 2. szám
/ A tenvésztojások as a keltetogépeh FERTOUENÍTESE Л lex Gordenk. a Merck Co. cég munkatársa az amerikai Broiler Industrynak adott nyilatkozatában így jósolja a baromfitenyésztés jövőjét. 1990-re a broiler tenyésztyúk 12 hónapos termelési időszakban 200 tenyésztojást fog termelni s a keltethetösége eléri a 92 százalékot. Hz azt jelenti, hogy a jelenlegi egy tojóra eső 100 helyett 180 broilercsirke lesz majd tervezhető. A broiler anyaállatokat ketrecben fogják tartani, és mesterségesen termékenyítik. A broilercsirkék kilenc hetes korra 2,70 kg átlagsúlyt érnek el, 2 Vt-nál nem nagyobb veszteséggel és 1,80 kg-us takarmányértékesítéssel. A broilercsirke színe MIT HOZ A JÖVŐ? sárga lesz, fehér altollakkal. Jelentősen megnövekszik majd a sötnivaló nagyobb csirke (a roaster) előállítása is. Az 1980-as években épített barnmfiólak mind idejétmúlt típusokká válnak 1980-ig. A szükséges új technológiai berendezésekhez ezek nem lesznek alkalmasak. Az étkezési tojás termeléséhez használt tojóhibrid átlagsúlya tenyészérett korban 1,70 kg lesz. A minitojót felváltja majd egy középnagy testű állat. A letojatott tyúk húsát a jelenlegihez képest sokkal többre fogják értékelni, és marhahússal (15 % arányban) keverve kiváló árut állít elő majd az ipar belőle. Az egy tojóra jutó éves átlagos tojástermelés eléri a 300 darabot. A tojás héjának minősége nem romlik a termelési időszak előrehaladtával, mint ma még. A Marek-betegséget és a CRD-t rutin-munkával, vakcinákkal és gyógyszerrel fogják elhárítani. Űj, feketetollú tojóhibridek képesek lesznek 18 hónapos termelés alatt a beólazott állatra számított 400-as tojástermelési átlagra. Szerinte 1990-re a feldolgozott pulyka súlyának darabonkénti mennyisége minden más hústípusú állaténál nagyobb lesz. A pulykatenyésztojások termelékenysége átlagosan is eléri a 98 %-ot és a termékeny tojásokból a kelés a 95 %-ot. A tenyészpulyka tojókat kizárólag ketrecben fogják tartani és egy tojótól 150 napospulykát számolnak majd. A jelenleg még sok gondot okozó pulykabetegségek (amilyen a kék comb, lábgycngeség, PPLO és black head) mind kontrolláltak és rutinszerűen kezeltek lesznek. (Broiler Industry) Tekintve, hogy a nagyüzemi barom fitartás gazdaságosságát mind a keltetésre alkalmas tojást előállító üzem, mind pedig a termelt tojások keltetését végző keltetőállomások higiéniai színvonala alapvetően befolyásolja, szükségesnek látszik az egységes — a fertőtlenítés módjait részletesen tartalmazó — komplex technológia kidolgozása. A meghatározott módon rendszeresen végzett fertőtlenítés különösen az olyan betegségek ellent védekezéshez, és kártételük csökkentéséhez nyújt majd jelentős segítséget, amelyek kórokozói nem germinatív úton, hanem a megtojás után a héjra tapadva, és onnan a pórusokon keresztül a tojásba jutva károsítják az embriót (penészedés, rothadás, a Marek-féle betegség heveny alakja stb.), vagy a keltető és a gép légterébe kerülve keléskor fertőzik egészséges társaik egy részét. 4 A higiéniai kívánalmak megvalósításának eredményesebbé tétele érdekében a tojásokat a kővetkezők szerint célszerű fertőtleníteni. 1. A keltetőállomások fertőzéstől való megóvása érdekében nagyon fontos, hogy a keltetni kívánt tojást már a megtojás helyén fertőtlenítsék. Ez úgy a legeredményesebb, ha a -telepen a naponta összegyűjtött tojásokat, a tárolóba rakás után a tárolásukra szolgáló tálcákkal és az egyéb göngyölegekkel együtt formaldehid gázzal csírátlanítják. A gázosításhoz a tojástároló minden légköbméterére 25 g tömény (40 százalékos) formalin, 25 g káliumpermanganátot és 25 ml vizet kell számítani. Az anyagok összeöntésekor formaldehid gáz keletkezik, s ezt 3 óra múlva kell a tojástárolóból ventillációval vagy szellőztetéssel eltávolítani. Az olyan telepeken, ahol a tojás külön helyiségben való tárolására nincs lehetőség, vagy a háztájiban ahol a formaldehides gázosítás a tojástérolő zárhatóságának hiánya miatt nem valósítható meg, a fertőtlenítés a következőképpen végezhető: A tojások gyűjtéséhez merev anyagú, a fertőtlenítő folyadék kicsorgása céljából lyukgatott falú műanyag-, ennek hiányában horgony-vödröt vagy fonott vesszőkosarat célszerű használni. A gyűjtött tojásokat naponként frissen készített, 25—30 C fokú, 2 % formaiint tartalmazó vizes oldatba merítve 3 percig kell fertőtleníteni. Utána gondoskodjunk, hogy az oldat mind a tojásokról, mind a gyűjtésükre használt edényről lecsó1 roghasson. A tojások csak teljesen megszáradt állapotban rakhatók tálcára, és a tojástárólóba. Rendkívül helytelen az a több helyen alkalmazott gyakorlat, miszerint a tojásokat a tálcázás előtt tisztogatás céljából 15—18 C fokos vízben mossák, mert a tojás az állat testéből kijutva 40 CC hőmérsékletű, és csak később, fokozatosan hűl le a környezet hőfokára. Tekintettel arra, hogy a lehűlés során a héj és a tojás belseje nem egyformán húzódik össze, belsejében vákumhatás keletkezik, s így ha a mosásra használt vízben szenynyezőanyag van, különösen az olyan esetetkben, mikor a külső kutikuláris védőréteg Is sérült, a szívóhatás révén nagy tömegű kórokozó juthat a tojásba. Ezt elősegíthetjük azzal, ha a frissen kapott tojást piszkos hideg vízben mossuk. A tojások erős penészedése és rothadása, legnagyobbrészt az ilyen szakszerűtlen tisztogatás következménye. 2. Tekintve, hogy egy egy tojástétel több tojótelepröl összegyűjtve kerül szállításra, a keltetubejutás idején is mód van a tojások fertőződésére. Célszerű ezért a zárt rakodóterű gépkocsival való szállítás esetén a több helyről gyűjtött tojásokat, valamint a tárolásukra és szállításukra szolgáló göngyölegeket a keltetőbe szállítás előtt a gépkocsi rakterén formaldehid gázzal fertőtleníteni. Ez úgy végezhető, hogy a raktér minden légköbméterére 25 g vizet, 25 g formaiint és 25 g káliumpermanganátot elegyítünk, azt a raktérbe helyezzük, majd a kocsi ajtaját zárjuk. A fertőtlenítés a tojásoknak az átvevő helységbe történő kirakásáig, de legalább 20 percig tartson. 3. Az osztályozóba került tojások közül a keltetésre alkalmas, de szennyezett tojásokat célszerű 0,2 % nitrogenol oldatban lemosni. 4. A keltetésre alkalmas, tiszta héjú tojások fertőtlenítését —, ha a tojásoknak a tojástárolóba való szállítás előtti gázosítása nem valósítható meg — célszerű a keltetés megkezdése előtt a már felfűíött gépben elvégezni. A fertőtlenítést és a hozzá szükséges anyagok mennyiségét a 2. pontban leírtak szerint szükséges végezni. A fertőtlenítési idő zárt szellözőnyílásoknál 60 perc. 5. Az első lámpázást követően ismét fertőtleníteni kell. Ehhez minden 5000-es gépegységre 50 g tömény formaiint számoljunk, amelyet vízzel higítva flanel ruhával felitatunk, és ezt a ruhát a gépbe akasztjuk. 8. Az előző pontban leírtakhoz hasonlóan fertőtleníteni kell a tojásokat az előkeltetőből az utókeltetőbe történő átrakás után Is. 7. Az utolsó fertőtlenítés közvetlenül a leszedés előtt szükséges. Ez a már kikelt csibék csírátlanítására szolgál. Célja, hogy a keltetés folyamán a gép légterébe esetleg bekerült és onnan a testfelületre jutott fertőző anyagot elpusztítsuk. 5000-es gépegységenként 15 g formaiint, 35 g vizet és 15 g káliumpermanganátot elegyítünk egy zománcozott vagy üveg edényben és az edényt a gép aljára helyezzük. A fertőtlenítés zárt szellőzönyflásokkal egy percig tart, ezt követően az ajtót azonnal ki kell nyitni és megkezdeni a leszedést. Dr. KEMÉNY ANDRÁS A helyesen végzett fertőtlenítés sok tenyésztojást ment meg a pusztulástól. —ksz— Elhanyagolt halastavak hasznosítása A közelmúltban és még napjainkban is a kis területű halgazdaságok egész sora szüntette be termelését. Egy-egy ilyen tóterülel hasonló benyomást kelt korábbi ismerőjében mint egy felhagyott és teljesen elnémult bányaüzem, ami a szakmáját szereld szemlélőben keserű gondolatokat ébreszt. Feltétlenül meg kell találni a módját annak, hogy a felhagyott területek ne váljanak haszontalan és dísztelen parlagokká, mivel ez a mezőgazdasági területek védelméről szóló törvényünk szellemével sem lenne összeegyeztethető. A már megszüntetett és a jövőben felszámolandó területek üzemének leállítását megelőzően meg kell vizsgálni, a tógazdálkndás változatlanul hagyásával a más szektorba történő átadás lehetőségét. Ahol a tőgazdálkodás további fenntartása a fenti meggondolások után nem látszik indokoltnak. ott is számos hasznosítási formával lehet a területet, kellő körültekintéssel a továbbiakban is hasznossá tenni még akkor is, ha számításba vesszők, hogy a régi tófenékek szinte sohasem száríthalók ki teljesen, és szántóföldi művelésre ritkán lehet gondolni. Kifizetődő hasznosítási mód lehet a halászattal ki nem használt tó területén a kacsa és a liba üzemszerű tartása kizárólagosan is, bár az ilyen vizet szinte „vétek“ hal nélkül hagyni. Hasznos lehet csupán a természetes, illetve trágyázást hozamra ritka kihelyezéssel beállított, külterjesebb haltenyésztési forma is, takarmányozás nélkül. Hasznos mód lehet az itt meg sem említhető sok lehetőségen belül továbbhasznosítási formaként az öntözéses víztárolás is a tóban, amit más használati formákkal is párosítani lehet. Ugyancsak más hasznosítási móddal kombinálva sok tó igen jól használható nád, illetve fonógyékény ipari nyersanyagként való előállítására. A részben kiszárított fenéken nemesfűzvesszö előállítása is lehetséges, kellő művelési mód alkalmazásával. Az elkülönítve kezelt vízterületek iránt megnövekedett érdeklődésre való tekintettel városokhoz közel fekvő és jó közlekedésű helyen tömegigényeket kielégítő horgásztó kialakításának a lehetőségét is meg kell vizsgálni; ez végre a jelentkező igények kielégítését hozná magával, és kulturált továbbhasznosítási módot jelentene. Esetenként fölmerülhet az az elgondolás is, hogy a felhagyott túterület kellő átalakítás után igen jól felhasználható lehet prémesállat (nutria) tenyésztés céljára is, különösen ha számítjuk a visszamaradt és esetleg felszabaduló gazdasági épületek adta lehetőségeket is. Alkalmas körülmények közt újszerű kihasználási lehetőséget jelentene olyan tő kialakítása, ahol a piaci súlyú ragadozó hal előállítása lenne a cél. Ennek megfelelően az állomány behelyezett tenyész ragadozóból és a természetes szaporulatú és oda gyűjtött vadhalból állna, a vadívású pontyivadék kihasználásával, esetleg növényevő fajokkal társítva. Ezzel az eljárással megoldódna a túlburjánzó hínárnövényzet és algatömeg kellő szabályozása és főleg hasznosítása, ami bizonyos értelmű külterjes halgazdálkodási formát jelentene értékes választékú halhús előállításával, abraktakarmány felhasználása nélkül. A felvetett gondolatok első olvasás után bizonyára utópisztikusnak és túlzottan is elméleti felfogásúnak tűnnek, de a lényeget vizsgálva vitathatatlanul látnunk kell annak szükségességét, hogy a leírtakban szereplő tóterületek nem válhatnak teljesen kihasználatlan parlagokká, hanem emlékezetes múltjukhoz méltó módon és kultúrállapat ukat fenntartva továbbra is szolgálják céljainkat. —к— A HALASTÓ vegves és kombinált állománya A gyakorlatból tudjuk, hogy a rendes poutyállomány a halastó természetes táplálékát leljes mértékben nem használja ki és az egyes szakemberek véleménye szerint a halastó kitermelt táplálékának még az 50 °/o-át sem hasznosítja, még a^gazdasági szempontból megindokolt legnagyobb létszámú állomány sem. Kostomarov idézi, hogy Condago szerint a rendes pontyállomány a halastó természetes táplálékának csak 10 %-át hasznosítja. A haltenyésztő feladata, hogy a halállomány a lehető legnagyobb mértékben hasznosítsa a halastó természetes táplálékának egész készletét. Ennek hatásos eszköze a halasító állomány célszerű kombinálása egy fajhoz tartozó halakkal. A mi esetünkben pontyokkal népesítjük be a tavat, mégpedig úgy, hogy az állomány különböző korú és súlyú halakból álljon. Az ilyen állományt kombinált állománynak nevezzük. Kombinált -állomány például az az állomány, amelynél pontyivadékot és másodnyaras pontyokat helyezünk ki a tóba. A kombinált állományon kívül úgynevezett vegyes állomány Is van. A vegyes állományokban különböző fajú halakat csoportosítunk, mégpedig első-7 sorban azokat a halakat, amelyek a táplálékban nem vetél kednek egymással, sőt inkább kölcsönösen segítik egymást (a ragadozó halak például irtják a gyomhalakat, amelyek a táplálkozás terén vetélkednek a ponttyal). A kombinált és vegyes állományok keretében olyan állományt állítunk össze az egyes halastavak halasitására, amely a természetes táplálékot a lehető legjobban ki tudja használni. Lényegében háromféle halasító állományt különböztetünk meg mégpedig: a) egyszerűt, amely egyfajta és egykorú halakból áll, b) kombináltál, amely egyfajta, de különböző korú halakból áll és c) vegyes állományt, amelyet többfajta, rendszerint különböző halak célszerű kombinálásával állítunk össze azzal a célzattal, hogy a halak a táplálékban ne vetélkedjenek egymással, hanem kölcsönösen kiegészítsék egymást. A halastavakban élő halakat a táplálék Iránti igényük szerint három fő csoportra osztjuk: a) planktonfogyasztókra, b) bentoszfogyasztókra és cj ragadozó halakra. Ezt a felosztást azonban a halak egyes fajaira teljes mértékben nem alkalmazhatjuk. A ponty főképp a benloszt fogyasztja, bár fiatal korában inkább a planktont részesíti előnyben. Tógazdasági halaink nagyobbrészt a két utolsó csoportba tartoznak. Kifejezetten planktonfogyasztó halakat halastavainkban nem tenyésztünk, ezért ezeknek a helyét a halastóban a többi halfaj ivadéka foglalja el. A halastavak kombinált vagy vegyes állományok által való jobb kihasználása a következőképpen indokolható: ф 1. Bár békés halaink tápláléka sok hasonlóságot mutat, esetleg csaknem teljesen egyenlő, a táplálék hasznosításában valamennyi halfaj legalább valamennyire különbözik egymástól. # 2. A járulékos rablóhalak besorolása azt jelenti, hogy ezek főképp a darabosabb vizifaunát és azokat a gyomhalakat fogyasztják, melyek közül igen sok vetélytársat jelent a pontynak a táplálkozás terén. Azáltal, hogy a ragadozóhal Irtja a gyomhalakat, a pontytöbb táplálékhoz jut. # 3. A vegyes állományba sorolt járulékos halak, vagy a kombinált állományban az idősebb halakhoz sorolt fiatalabb pontyok mindig a kisebb halak soraiból kerülnek ki, mert ezek a halastó legsekélyebb partmenti részéhez is hozzá tudnak férkőzni. 9 4. A vegyes vagy kombinált állomány létszáma mindig nagyobb, mint az egyszerű állomány létszáma. Bár a kombinált és a vegyes állomány gazdasági szempontból előnyösebb, kihelyezésük azzal a hátránnyal jár, hogy a tógazdaság üzeme lényegesen bonyolultabb, a kombinált állomány kihelyezésekor pedig az a veszély áll fenn, hogy a lehalászáskor a különböző évjáratú halak egyik-másik példányát nehezen lehet megkülönböztetni. Ilyenkor könnyen megtörténik, hogy a fejlődésben visszamaradt egyedeket fiatalabb tenyészhalnak nézzük és így esetleg a jövő tenyészetünket elkorcsosult halakkal árasztjuk el. Hogy ezt elkerülhessük, ennek célszerű módszere az, hogy a kombinált állományba a halak azon évjáratait soroljuk be, amelyek még a legintenzívebb fejlődés mellett sem fejlődnek egyenlő nagyságúra. A hároméves gazdasági időszakban például legcélszerűbb a ponlyivadékot (kivált a gyorsított ivadékot) kétnyaras pontyállománnyal kombinálni. Egy kis gondossággal azonban már a kétéves gazdasági időszakban (turnusban) 1? sikerrel kombinálhatjuk 6 pontyivadékot az egynyaras ponttyal és a fejlődésijén esetleg visszamaradt példányokat; fogyasztásra eladjuk —ra—*
