Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-15 / 2. szám
10 SZABAD FÖLDMŰVES 1972. január 1$. KA М3 лают A SZ/fiWN — Még most ts elfog a szégyen, ha eszembe jut. Jó régen történt. Egyszer, hosszú kódorgás után sikerült munkához jutnom, — magyarázta ismerősöm. — Kétfelé törölte bajuszát, nagy barna szemeit rámszegezte, hunyorogva nézett az erősen tűző napba, majd folytatta: — Igen, tgen kopott csákányom volt, de hosszú idő óta nem dolgoztam, nem tudtam újat venni, ismerőseimtől sem kaptam kölcsön. Volt a cégnek néhány csákánya, csak a nyelek voltak rosszak, sebesre törte az ember markát; nekem ftnom, könynyű, vörösfűzfa nyelem volt, gondoltam, szerzek egy csákányt erre a jó nyélre. Azért határoztam el, mert láttam, a többiek ts ki-kicserélték a kopott csákányokat. Gondoltam, könynyebb lesz a munka, jobban lehet fejteni a kemény márgát, mint kopott tompa csákányommal, ami már nem volt egyéb, mint csonk. Vertem, kopácsoltam, nem haladtam. Csontomig hasított a félelem, ml lesz, ha elküld a pallér, mert nem lesz megelégedve a munkámmal? Htsz — milyen nehezen jutottam ehhez a kincshez ... Kincs volt, mert legalább 8—10 hetes munkának látszott, —■ felért egy kisebb nyereménnyel! Egész nap törtem a fejem, hogy ütöm le a nyélről a csákányt és dugom hosszú kabátom alá, hogy a pallér fel ne fedezze ... Sok mindent forgattam a fejemben. Eszembe jutott a gyerekkorom, csíntevéseim, nemcsak az enyém, a többi gyereké ts, akik belevittek, kényszerítettek a csínytevésekbe. — Tavasszal, mikor a pöszméte érett, szedtük a tüskés bokorról. Milyen jó volt ropogtatni — a fogunk elvásott. Később megettük a zöldszilvőt, végigkísértük a kertek minden ajándékát, amivel az embereket megajándékozták a gyümölcsfák. Zöldéiléstől érésig kísértük. Kísértük? Fogyasztottuk ... Míg megszedtük az ingderekat, posztokat állítottunk, akik ha baj volt, a két Ujjúkat szájukba vették, éles füttyszóval jelezték; Vigyázzatok, veszély kOzeledikl Volt Ilyenkor rohanást... Meg sem tudom mondani, hányszor ficamodon ki a bokám, miközben jajveszékelve futottam, meg ne fogjon a csősz, vagy a kert tulajdonosa, mert, akkor baj lesz! — Az az őszi nap is eszembe jutott, amikor szőlőéréskor összefogtunk húszán, „kirakjuk a degeszt szőlővel“ — mondtuk. Meg is pakoltuk az Ingderekat, de meg ám! Mikor már mindnyájan megrakodtunk, ugatott a csősz kutyája. Elfogott a rémület bennünket és usgyi, árkon, bokron keresztül... Szegény megboldogult Szász Lajos bácsinak, a csősznek, — aki egyben kertész is volt, — puskája sóval volt megtöltve; utánunk kiabált: — Álljatok meg, mert lövök... Megálljuhk, mikor tele van az ingderék? Nem vagyunk bolondok. Rakjuk ki a szőlőt, ráadásul megfopozzon ... Futottunk, ki merre látott. Némelyikünk alig bírt felkapaszkodni, a mély árok fenekéről, vtssza-visszacsúszott. A kutya közelünkben csaholt, jelezvén: itt a gazda is! Volt aki stvalkodott félelmében. Szívünk vert, zakatolt, majd szétrepesztette mellkasunkat. Mindenki kíkecmergett az árokból, futottunk... Vissza, visszanéztünk, mintha kacagtunk volna: — Ha, ha... jöhet kend Lajos bátyám utánunk ... A kiskutya beleharapott a lábszáramba. Belerúgtam, de mezítláb nem lehet akkorát rúgni, hogy összeroskadjon. Elsivalkgdjam magam, de futottam tovább, a kutya a nyomomban. Ismét vészes kiáltás hangzott: — Megállj te csirkefogó, megállj, mert belédlövök! A következő pillanatban durrant a fegyver. Forr óságot éreztem a fenekemben, utána mintha parázs égette volna a húsom, csípett, mart. Acsarkodtam, mint a malac, mikor drótozzák. A fájdalomtól alig bírtam szaladni. A szőlő az ingderékban szotyo-. sodott, folyt a leve végig a combomon, de csak szaladtam ... Nem is fogott meg a csősz! — A város másik szélén, egy jázminnal takart árokban lakmároztuk a megszotyosodott szőlőt. Nekem nem ízlett, mert a só ... — Arra gondoltam, hátha ilyen eset. következik be a csákánylopásnál és most már nem vagyok gyerek .. . Meghánytam, vetettem a dolgot, ezt vagy azt mondtam a oallérnak, vagy az éjjeli őrnek, de sokszor hiába tervez az ember, nem úgy sikerül... — Elfőtt az este. Sűrű őszi eső szitált, kemény északi szél fújt. Latyakká ázott a gúnyám, csak a nagykabát maradt szárazon, ami a pallóbódéban volt felakasztva. Egymás hegyénhátán összedobva a többiekével. Délben a cementhez készítettem a csákányt, hogy feltűnés nélkül kábát alá tudjam dugni. Mikor a pallér szólított bennünket, szaladtam, nem akartam, hogy valaki megelőzzön, még arról is elfelejtkeztem, előbb névsorolvasás lesz. Csak később jutott eszembe, olyan izgatott voltam, alig bírtam magammái. Máskülönben táplált a remény; lesz egy új csákányom, amit másnap reggel újságpapírba csomagolva hozok munkába, és jó hangosan, hogy a pallér is meghallja, magyarázom: — Bizony kérem, elég drága, két pengő nyolcvan egy új csákány!. .. De mit csináljon az ember ... a régi csonkkal már nem lehet dolgozni! — Elsőből utolsó lettem a munkaszínhely elhagyásakor. Hol egyik, hol másik oldalra tettem a kabátom alá és fene tudja hányszor kinéztem a szín alól, ríincs-e , közelben valaki, míg végre rászántam magam az elindulásra. Izgalmam fokozódott, mikor az iroda mellett elsiettem. A pallér kinézett utánam, amikor már eltávolodtam, integetett: — jöjjön csak vissza ... A hangra szerettem volna, ha megnyílik a föld. Ne kelljen a pallér, és az éjjeli őr szemébe nézni, aki mellette állt és szinte mosolyogva leste, mi történik most velem? Velem, a tólvajjal, aki meg akarta károsítani a munkaadót, aki hosszú kódorgás után kenyérhez juttatta. Álltam öszszetörve, megsemmisülve a pallér előtt, mint aki isten tudja mekkora bűnt követett el. A' hideg őszi esőben, csontomig hasító szélben, szakadt rólam a veríték. — Nem szégyelli magát... lop ... tolvaj... Szólni akartam, de képtelen voltam, reszketett a szám, a nyelvem nem forgott, magam sem értettem, mit mondok. Szívesebben elviseltem volna, ha pofonvág, belémrúg, vagy tett volna vármit, csak azt ne mondta volna: tolvaj! Ez jobban a húsomba mart, mint a sós lövedék, amit gyerekkoromban a csősztől kaptam ... LJetvennt évvel ezelőtt 1897. január 6-án kopogtatott a gólya Voresék ablakán. Ki tudja a zsellércsaládban mennyire örültek a síró jövevénynek. Akkor még sem a családban, sem Balmazújvároson nem gondoltak arra, hogy Veres Péter néhány éviized múlva Magyarország és a kor egyik legműveltebb, leghatározottabb egyénisége, politikusa lesz, a magyar parasztság ábrázolásának leghűbb tolmácsolója. Pedig úgy kezdődött az élete, mint a többi nyomorgó szegényparasztnak. Megjárta az élét kálváriáját, a kiskondás sorstól a pályamunkáséig. Tollat csak később togott a kezébe. Első nagy vihartkeltő írása 1934-ben ,,Mi lesz a földmunkásokkal“ elmen jelent meg. (Az úri rend börtönbüntetéssel sújtotta érte). Egész életében az foglalkoztatta mi van, mi lesz azokkal, akik művelik a magyar földet. A XX. század 20-as 31) as éveiben a paraszti, szegény sorsból több író rs költő tört fel. (Veres Péter, Szabó Pál, Erdélyi József, Sinka István stb.) Az írásnak olyan művészei, akik belülről látták a parasztvilágot, akik átélték a kisemmizettek életét, a mélyreszorított magyar népét, akik különben emberségben mérhetetlenül gazdagok voltak. Az ö felbecsülhetetlen értékű munkásságuk érdeme, hugy átmentették a parasztvilágot a jövő nemzedékének. A népi írók családjának a legkiforrottabb egyénisége volt Veres Péter. Sorra jelenlek meg elbeszélő kötetet!, regényei a sok kiváló írása közül talán a „Pályamunkások‘‘-at és a „Balog család története“-! lehetne a legmagasabb fokon említeni, mert ezekben a müvekben ecseteli az író leginegrázóbban az egyszerű emberek sorsát. Publicisztikai jelentősége szintén nagyjelentőségű volt. Mindig arról írt, ami a legfontosabb, és hogy mi a legfontosabb, ezt aligha tudta őnála jobban valaki. Kitűnő ismerője voll az ország, rétegek, emberek gondjának, bajának. Ezrek, és ezrek voltak kíváncsiak a mindenről jól tájékozott írónak, politikusnak okos tanácsaira. A hozzá írt levélhalmazok sohasem maradtak megválaszolatlanul. Politikai .szereplese több mint egy félévszázaddal ezelőtt kezdődött. A Magyar Tanácsköztársaság létrejötte óta szerepelt a nép nagyobb nyilvánossága előtt. Ö az, aki 1919 márciusában — a balmazújvárosi jegyző jelentése szerint — Csige István és Kerekes Miklós „hasonlóképpen tapasztalatlan“ fiatalemberek társaságában, miután a debreceni kommunisták előzőleg a maguk részére megnyerték őket a Semsey-kastély erkélyéről meghirdeti, hogy Magyarországon a hatalmat a Tanácsköztársaság, a községben pedig a szegény proletárok tanácsa vette át. „Boldogító elveiket hirdették“ — írta egykoron a jegyző. Veres Péter a boldogító elveket egész életén keresztül vallotta, hirdette. Az о élete bizonyítja a legjobban, mivé válhatik az értelmes szegényparaszt, ha a benne szunnyadó képességeket saját ereje és szívóssága, valamint a kedvezően forduló történelmi kibontakozáshoz segíti. A felszabadulás után a sokoldalú politikus a kibontakozó új rend kimagasló alakja lett. Öt állították az Országos Földbirtokrendező Tanács élére. Később a Parasztpárt elnökévé választották, és az íróember még a hadügyminiszteri tisztséget is betöltötte. A négyelemis Veres Péter mindenütt becsülettel megállta helyét, mért önképzéssel nagy műveltségre tett szert, ismeretei száinbavehetetlenül széleskörűek voltak. Érdekes, a falu népe nem annyira az írót becsülte az ország Péter bácsijában. Elsősorban azért tisztelték, mert a legmagasabb tisztségek betöltőiéként is büszkén hordta a hagyományos paraszti viseletét és vállalta a falusiak mindennapi gondjainak, igényeinek képviseletét. Néhány évvel ezelőtt a 7(1. életévét már betöltő író még hihetetlen lendülettel dolgozott. Különösen a publicisztikai tevékenysége volt számottevő. Az utolsó kötetének, a Napfordulóknak még ö állította össze az anyagát, s rendezte sajtó alá. A kiadását már nem élte meg. mert 1970. áprilisában 73 éves korában örök álomra hajtotta becsületben megoszült fejét. Elment egy nép Péter bácsija, de hatalmas, felértékelhetetlen irodalmi hagyatékában nagyon soká él még a parasztvilág hu. művészi megrajzolója. — tt— Romantikus táj az Ipoly mentén A MATESZ és a Thália Színház januári műsorterve Januári 15, szombat Selice Cfz január 18, vasárnap Pribeta Chrámcc Január 17, hétfő Véelince Január 18, kedd Štúrovo Rim. Seč Január 19, szerda Filakovo január 20, csütörtök, Öalnvo Šafárikovo Január 21, péntek, Sládkovičovo Rim. Sobota Január 22, szombat Dunajská Streda Rim. : Janovce Január 23, vasárnap Zemné Brzotín Január 25, kedd Levice Január 27, csütörtök Moéa Košice Január 28, péntek Komárno Moldava n. Bndvou Január 29, szombat Orech. Potôň Turň. Nová Ves Január 30, vasárnap Búč 19.30 Érettségi találkozó 19.30 Mirandolína 19.30 Diplomások 19.30 Mirandolína 19.30 Mirandolína 14.00 Kormos ég 19.30 Kormos ég 19.30 Mirandolína 19.30 Mirandolína 14.00 Kormos ég 19.30 Kormos ég 19.30 Mirandolína 19.30 Kaviár 19.30 Mirandolína 19.30 Kaviár 19.30 Mirandolína 19.30 Kaviár 19.30 Mirandolína 19.30 A nagy műtét 19.30 Az anya 19.30 Vihar 19.30 Kaviár 19.30 Vihar 19.30 Az anya 19.30 Vihar 19.30 Diplomások Magyar szerző sikere a Zobor alatt... Praha, Brno és Košice után a Nitrai Kerületi Színház is műsorába iktatta Szakonyi'Károly magyarországi .szerző új darabját „Adáshiba“ címen Moszkva, Berlin, Helsinki, Becs, Bukarest, Belgrád, Hamburg, Varsó mellett Dél-Szlovákia lakói is megtekintették a darabot, mely sikert aratott „Nitrától Komárnóig“. Szakonyi Károly, mint azt a’ nyitrai műsorfüzet is kiemelte, az új magyar Irodalom egyik ígérete, aki eleinte prózai munkáival tűnt fel. Három színdarabja a mai élet problematikájába nyúl: komédiák, melyek rámutatnak jelenünk néhány .fonákságára. A drámaíró egy elpolgáriásödott családot mutat be — a televízió körül, — ahol a fő jellemvonás az egocentrikus önzés. Mindenki csak a saját dolgával törődik, a másik problémái hidegen hagyják. Sajnos, ezt a közönyt sok helyütt látjuk a napi életben és gyakran mégsem teszünk ellene semmit. A darab ezt tárja fel, s elevenbe vág. A nyitrai előadás fő érdeme- az, hogy nagyszerűen domborította ki a darab alapgondolatát — a jól pergő mozzanatokban fejezi ki a szerző kritikai álláspontját. A sikeres fordítás Juraj Horftánsky munkája. Szakonyi darabjának főleg a fiatalok között volt a nagy sikere. A nyitrai színház külön előadást rendezett a mezőgazdasági főiskola hallgatói számára és ez a közönség reagált leghozzáértőbben a darab mondanivalójára. Mártonvölgyl László Gábor Adél és Jozef Bednártk, az „Adáshiba“ előadása közben Nitran.
