Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-04-15 / 15. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1П72. április IS. 6 C Műtrágyaelosztás Я Я | ■ (r I RH I ШШ I kulonteie szemszögből A CSKP XIV. kongresszusa egyértelműen igazolta a párt mezőgazdasági politikájának helyességét, mely a munkásparaszt szövetség szüntelen szilárdítására irányul, s arra serkenti a földműveseket, hogy feladataikat becsülettel teljesítsék. Pártunk fő^feladatként tűzte ki a saját termelésű élelmiszerek növekvő igényének kielégítését. Az ötéves tervidőszakban — ennek velejárójaként — egyötödével bővül a gabonafélék vetésterülete, s a mezőgazdasági termékek felvásárlása 18—19 százalékkal növekedik az 1970-es évi valósághoz képest. A kitűzött célok elérésére az ötéves tervben az egy hektár mezőgazdasági földterületre eső műtrágya mennyiségét több mint 220 kg tiszta hatóanyagban kell biztosítani. Ezek a feladatok nem éppen könnyűek, azonban megvalósíthatók. A növények életfenntartásához bizonyos elemek szükségesek. A növények ezeket sajás testük fgyökerek, levelek, fás részek) felépítésére, részben az utódok számára szükséges tartalékanyagok képzésére, s végül az élet fenntartására használják fel. A levegőből való tápanyagszerzést nincs módomban befolyásolni, a földből valót azonban a tápanyagok ésszerű pótlásával szabályozhatjuk. A növények a tápanyagokból éppen azokat képesek felvenni a legjobban, amelyek vízben oldódnak. Olyan növények alá, melyeknek tápanyagfelvevő képessége nagy, nehezebben oldódó tápanyagokat tartalmazó műtrágyákat használunk. Nézzük csak, hogyan foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel a galantai járásban. Ján Kncžo, a járási mezőgazdasági társulás föagronómusa megemlítette, hogy a műtrágyával való ellátásban akadnak fogyatékosságok. Ugyanis néhány szövetkezetben le kellett állítani a kukorica vetőtalajának előkészítését, mert nem kaptak elegendő szuperfoszfátot. Állítólag Szlovákiában felsőbb intézkedésre 20 százalékkal csökkenteni kellett a foszfortartalmú műtrágyák forgalmazását. Sajnos ezt a mezőgazdasági üzemek érezni fogják. Ugyanakkor hiánycikk a káiitartalmú műtrágya is. Ezzel szemben van elegendő nitrogéntrágya. Fennakadás mutatkozik a kombinált (NPK) műtrágyáknál is, mivel a Salai (Vágsellye) Vegyi Kombinátban gyártási problémák vannak. Ha ez továbbra is így lesz, semmiképpen sem számíthatunk olyan hektárátlaggál, mint a múlt évben. Tavaly például egyes szövetkezetek kalászosokból s kukoricából, valamint a többi terményből nagyon jő hektárhozamot értek el. Búzából a járási átlag 42,2, kukoricából pedig — májusi morzsoltbau — 49,7 mázsa volt. Ez az átlag már jónak mondható. Az egyes szövetkezetek valóban szép eredményt mutattak gabonafélékből. Például Mostován (Hidaskürt) 65,3, Diakovcén (Deáki) 64,6, Nededen és Salán (Negyed és Vágsellye) 63,4 és Tešedikovon (Pered) 62,9 mázsás liektárhozamot értek el kukoricából morzsoltam A tešedikovol szövetkezet például egy hektár mezőgazdasági földterületre 18 490 koronás nyersjövedelmet ért el, s piaci termelési értéke egy hektárra 15 162 korona volt. A salai szövetkezet egy hektárra számítva 15 678 koronás nyersjövedelmet és 13 ezer koronás árutermelést mutatott ki. így sorolhatnánk a többieket is. Búzából nagyon jő hektárátlagot ért el a Pusté Sady-t (52,6 q), a mostovái (50,2 q), a matuskovoi (49,1 q) és a Čierný Brod-i (49 q) szövetkezet. A gyengébben gazdálkodó szövetkezetek vezetőit mindez a munkaszervezés tökéletesítésére s a műtrágya helyes felhasználására ösztönzi. Ugyanis a hektárhozamot nagyban befolyásolják a műtrágyák, de egyben nagyon fontos tényező a talaj előkészítése s a vetőmagvak kiválasztása is, s ezért a követelményeket nagyon fontos betartani. Az eddigi eredmény a gazdag tapasztalattal rendelkező agronómiái szolgálatnak is köszönhető. Sajnos, akadnak még olyan szövetkezetek, melyek nem dicsekedhetnek kielégítő eredménnyel, sőt olyan is előfordul, hogy a két szomszédos szövetkezet hektárhozama közt óriási a különbség. Ilyen például a Hurbanova Ves-i szövetkezet, ahol kukoricából 60, s a szomszédos Hruby Sur-i efsz-ben pedig csak 40 mázsás hektárhozamot értek el. A fogyatékosság abban van, hogy a műtrágyát a mezőgazdasági üzemek nem kapják időben és igényelt menynyiségben. Igaz, hogy a termányfelvásárlő és ellátó vállalat nem rendelkezik műtrágya tárolókkal, ez azonban nem ok arra, hogy a mezőgazdasági üzemek ne legyenek ellátva műtrágyával. Fontos, hogy a vegyi üze- 5 mek az Igényelt mennyiségben küld-, * jék a műtrágyát, hogy a mezőgazdasági üzemek elvégezhessék a vetési feladataikat. Olyan intézkedéseket Ц kellene tenni, hogy egyes gazdaságok közt létrejöjjön a műtrágya helyes elosztása. így például az öntözött területekre 300—350 kg tiszta hatő- ■ anyagot tartalmazó műtrágya menynyiséget terveznek hektáronként, az öntözetlen területek hektárja pedig j 200—260 kg tiszta hatóanyagot kap. A mennyiséget természetesen a mezőgazdasági üzemekben a talajok i összetétele szerint szabják meg. Kubík mérnök a terményfelvásárló és ellátó vállalat dolgozója ugyanazokat a hiányosságokat jelölte meg, * mint a járási agronómus. A műtrágyaellátásban észlelt hiányosság valóban J érzékenyen érinti a járás mezőgaz- j* dasági üzemeit, mert foszfortartalmú műtrágyákból tiszta hatóanyagban 121 vagonnal kapnak kevesebbet, g mint gondolták. Hiánycikk továbbá а в kálitartalmú trágya is, melyből 31 mázsa (tiszta hatóanyag) a hiány. Vannak olyan mezőgazdasági üzemek, melyek a múlt évi készletből kellő mennyiségű műtrágyával rendelkeznek. Tény, hogy idén a műtrágya iránt | nagy az érdeklődés. S ez a jövőben még nagyobb lesz. Sajnos, ebben az * évben csak annyit adhatnak a mezőgazdasági üzemeknek, amennyit a g múlt esztendőben. A mezőgazdasági a üzemek hiányolják, hogy az idehaza gyártott műtrágyákból sem kapnak * eleget. Ezzel szemben az importált a műtrágyákból a mezőgazdaság megkapja a kívánt mennyiséget. Nem gyárt például elegendő műtrágyát a Bratislava! Jurij Dimitrov Vegyi Üzem, « s ugyanez a helyzet a Pferovi Vegyi Kombinátnál és más műtrágyagyártó vegyüzemnél is. Ezért szükséges, hogy j! az illetékesek a problémákkal foglalkozzanak, és tegyenek intézkedést az igényelt műtrágyák gyártására és szállítására. Gál Jeremiás * ♦♦♦ .•* ♦*« ♦♦♦ «$* •*< ♦$* «5» v v ♦> ♦> *1* *|* *1* ♦> ♦> v ♦> ♦> ♦> ♦> *♦* ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> *!♦ ♦> ♦> ♦♦♦ ♦♦♦ ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦♦♦ ♦> ❖ *X* *1* *t* Hatékonyabb segítség # Megalakult a gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági gépjavító üzemek főigazgatósága # Üj felatlataik-További munkájukról tárgyaltak a gép- és traktorállomások igazgatói. Fent: Novotný elvtárs, a Nové Zámky-i gép- és traktorállomás Igazgatója felszólalása közben. Lent: A résztvevők egy csoportja. (Fotó: Milan Richter) Szocialista mezőgazdaságunk létrehozása óta eltelt csaknem negyedszázad alatt a gép- és traktorállomások szervezésében, életében számos változás, módosítás következett be. Az elgondolások és a koncepciók változása a fejlődés megtorpanását, több esetben visszafejlődést is idézett elő. Az útkeresés évei végre megérlelték a döntést s az elmúlt napokban megalakult a gép- és traktorállomások, valamint a mezőgazdasági gépjavítőüzemek munkáját irányító szerv a GTÁ-ok főigazgatósága, élén Pavol Molnár mérnökkel. E csúcsszerv hivatott arra, hogy egységes tartalommal irányítsa a gépállomások tevékenységét és így a mezöagzdaság még gyorsabb ütemű fejlődésének hatékony elősegítőjévé tegye. Az új felettes szerv megalakításával kapcsolatban munkaértekezletre jöttek össze a gép- és traktorálloinások igazgatói, hogy megvitassák munkájuk eddigi hiányosságait és új feladataikat. A vitában felszólalók felsorolták a munkájukban eddig mutatkozó akadályokat, hiányokat. A legtöbb felszólaló az ésszerű munkamegosztás létrehozásának szükségessége mellett foglalt állást. Ezt pedig csakis a szakosítás megvalósítása által lehet a legbiztosabban elérni. , A szakosításról ugyan már a múltban is sok szó esett a gépállomásokkal kapcsolatban. Ez érthető is, mivel nem lehet eredményesebb munkakörülményeket kialakítani, ha minden egyes gépállomás minden fajta mezőgazdasági gép javítását végzi majd továbbra is. jobb munkaszervezést lehet bevezetni ott, ahol csupán néhány géptípus javítását végzik, s az alkatrész ellátás is ilyen módszerrel sokkal jobb lehet. A szakosítás érdekében a múltban megtett első lépések az e téren legkedvezőbb helyzet kialakítására irányultak, de sajnos a gyakorlatban a jó elgondolást maradéktalanul nem valósították meg. Ennek ellenére az elmúlt időszakban az egyes kerületek gépállomásai közül komoly fejlődést mutathattak fel a Nové Mesto nad Váhom-i, a prievidzai, a vranovi és kežmaroki gép- és traktorállomások. A jelenlegi helyzetet elemezve örvendetes tényként könyvelhető el, hogy a gép- és traktorállomások munkájának egyre nagyobb hányadát a kemizálás teszi ki. A vegyszeres nöról tárgyaltak a gépállomások igazgatói A gyorsabb ütemű szakosítás nagyban elősegítheti a gépállomások jobb munkáját @ vényvédelem így a múlthoz mérten sokkal hatékonyabban segíti elő a mezőgazdasági termelés nagyobb rentabilitásának elérését. Nem lehetünk azonban elégedettek a gépállomások gépjavító tevékenységének eddigi alakulásával, valamint az általuk géppel végzett mezei munkák terjedelmével, mivel e munkák terjedelme 35 gépállomás közül 18-ban nem növekedett. A gépállomások munkájában jelentős tartalék lelhető fel az állattenyésztés gépesítését elősegítő munkák elvégzése terén. A gépesítésnek ez az ágazata elég gyenge szinten mozog. Ugyancsak elgondolkoztató az is, hogy sok gépállomás milyen különböző és egyenlőtlen fejlődést mutat ki. A felszólalók közül többen a gépállomások szakképzett kádereinek utánpótlásáról is szót ejtettek. Véleményük szerint a gépállomások hátrányos helyzetben vannak a szövetkezetek és az állami gazdaságokkal szemben, mivel traktoristáiknak nem adhatnak stabilizációs pénzügyi hozzájárulást a lakásépítéshez. Ugyancsak kifogásolták azt is, hogy a gépállomások anyagellátása hiányos. Kendet keli végre teremteni a pótalkatrészek mennyiségének tervezésében és szállításában. — Sajnos, hogy mindaz, amit már régebben és többször felemlítettünk, eddig alig talált meghallgatásra, mivel az egyes hiányosságokra már régebben is rámutattunk — mondta az egyik felszólaló. — Remélhetőleg azonban a gépállomások irányításában komoly javulás várható, hogy így jóval nagyobb segítséget tudjon adni a mezőgazdaságnak, mint az eddig eltelt esztendőkben. Ötéves tervünk mezőgazdasági feladatai jelentős szerepet szánnak a gép- és traktorállomásoknak is. Munkájuk további javulása a mezőgazdasági termelés gyorsabb fejlődését segíti elő. OBENAU KAROLY *;♦ *;♦ ♦;« и D 91 4 Я U П 3 m ы ч e No Ш В Я и n n в я я и в ш E а ■ в в к I? n ■ H в в в в в ■ п R к в я в я а в к s я я я в я ■ к? я в я я я и я я м A NÖVEKEDETT AZ AMERIKAI MEZÖGAZDASÄGI TERMÉKEK EXPORTÄRA A mezőgazdasági termékek amerikai exportja a múlt évben 7,7 milliárd dolláros rekordösszeget ért elf- ami 6 százalékkal több az 1970. évi ugyancsak rekordnak tartott exportnál. jórészt ennek köszönhetőleg növekedett tavaly az amerikai külkereskedelmi mérlegben a mezőgazdasági termékek export-többlete az 1970. évi 1,5 milliárd dollárról 1,9 milliárd dollárra. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium szakértői szerint ez a növekedés elsősorban a mezőgazdasági termékek exportárának emelkedése folytán jelentkezett, ami a fokozott külföldi keresletek és a világpiac viszonylag hiányos ellátottságát mutatja: főként szójából, szőjalisztből, pamutból és ipari faggyúból. А KÉT ES FÉI, MILLIARD TONNA A VILÁG KŐOLAJTERMELÉSE A világ kőolajtermelése tavaly az előző évihez viszonyítva, 6,6 százalékkal növekedett, s a folyékony földgázzal együtt összesen 2 484 379 000 tonna volt. Ebből 807 millió tonna esik a Közel-Kelet országaira, az 1970. évi 712,5 millió tonnával szemben. A Közel-Kelet legnagyobb termelője Irán, 226,77 millió tonnával. Mint a korábbi években, így tavaly is az Egyesült Államok termelte a legtöbb kőolajat a világon. Az amerikai termelés az előző évi 527,01 millió tonna nyersolajról 546,775 millió tonnára növekedett. A múlt évre vonatkozó adatokból megtudjuk azt is, hogy az afrikai kontinensen tavaly 27,9 millió tonna kőolajat bányásztak, ami évi 3 millió tonnás növekedésnek felelt meg. A Távol-Kelet és Ausztrália kőolajtermelése 67,61 millió tonnáról 78,5 millió tonnára nőtt. A KGST-országok és Kína a tavalyelőtti 392,04 millió tonnáról tavaly 419 millió tonnára növelték termelésüket. A A PARAFFIN MINT TÁPSZER Olaszországban megkezdte működését az Italprotein nevű társaság. Az új vállalkozás az olajfeldolgozás során nyert paraffinból igen gazdag proteintartalmú lisztet állít elő. Az új termékkel azokat a teheneket és borjakat etetik, amelyeket eddig hal-, szőjaliszttel takarmányozták. A tej és hús minőségét ez nem befolyásolja. Az újfajta táplisztet különleges erjesztő anyaggal és különböző ásványi sókkal dúsítják. Az Italprotein kapacitása évi 100 ezer tonna lesz, vagyis ötször annyi, mint a hasonló angol és francia létesítményeké együttvéve. Mennyiségileg ugyanannyi proteint állít elő, mint amennyi az ország tavalyi halliszt-importja volt. A NÖVEKSZIK A VILÄG napraforgö-termei.Ese A világ napraforgó-termelése az 1971—1972. évi idényben tovább fog növekedni, s az előző idény 9,7 millió tonnájával 10.2 —10,6 millió tonna lesz. A napraforgó termesztésére az idén Igen sok országban — köztük Argentínában, Ausztráliában, Spanyőlországban. Kanadában, Törökországban és Franciaországban is — kedvezőek a feltételek. A szakértők szerint a világ napraforgó-exportja, az idén is a tavalvi, mintegy 700 ezer tonnás szinten lesz. alumínium autöhütök A Román Népköztársaság brassói hűtő- és kábelgyárában kidolgozott új eljárással teljes alumínium autőhűtők forraszthatók össze egyes hűtőcellákból. Az új eljárással nagy mennyiségű réz és bronz takarítható meg.