Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-04-08 / 14. szám

SZABAD FÖLDMŰVES 1972. április 8. 8. Műsoros est A Vöröskereszt strekoví (Kürt) helyi szervezete Téglás lózsetné elnöknő vezetésével a község la­kosságát műsoros esttel lepte meg. Szavalatok, énekek, táncok, egy­­felvonásos jelenetek szórakoztat­ták a szövetkezeti kultúrteremben összejött közönséget. A műsor ösz­­szeállításáért Szabóné és Szocsné tanítónőket illeti dicséret. Az est fénypontja a tánccsoport bemutatkozása volt. A táncokat lesina Béláné tanította be. A há­romórás műsor egyes jelenetei kö­zött Téglás József igazgatótanító szórakoztatta a közönséget. A mű­sorban a község valamennyi kor­osztálya képviselve volt. Dabczi Mária a nótaesten már bebizonyí­totta tehetségét, de ezen az elő­adáson dalos jelenetével még na­gyobb sikert aratott. A jelenet má­sik kiemelkedő szereplője Kovács László. Külön élményt jelentett Köváry József fellépése. Az elis­merés hangján kell szólni ezenkí­vül Kovács Vilmosnéról, Vida Bé­láról, valamint Lipó L. és Miták T. előadásáról. A vöröskereszt helyi szervezete elérte célját, mert kellemesen szó­rakoztatott és több fiatallal meg szerettette a színjátszást. Pénzes István Válasz „A pult mögött’-re A Szabad Földműves 10. számé ban nagy érdeklődéssel olvastam Bozó Katalin „A pult mögött“ cí­mű cikkét. Nem akarom igazát kétségbe vonni, csupán azt szeret­ném leszögezni, hogy előfordul a cikkben állítottak ellenkezője is. Több olyan helyet is említhetek, ahol az embert kedves elárusítók fogadják. Példának két nagyobb forgalmas üzletet említek. A stú­­rovoi készruha üzletben az eláru­sítók mindenkit kedvesen, udva­riasan fogadnak. Sokszor négy öt öltönyt is leszednek, hogy a vevő vásárlási igényét kielégítsék. U- gyanez elmondható a Nové Zám­­ky-i textil mévteáru üzletben dol­gozó elárusítókról is. — Tessék kivinni az anyagot a napfényre. Ha nem tartja megfele­lőnek, választ majd egy másikat — mondja az üzletvezető. Igen kérem, ilyen elárusítók is vannak, akik a vevőkhöz mindig kedvesek és a sok munka ellenére is akad egy-két kedves szavuk. Bízunk abban, hogy a jövőben csak ilyen elárusítókat találunk majd a pult mögött. Garai Ferenc ■ ■ Ünnepélyes igazolvány-átadás A Zbrojníky-i (Fegyvernek) Alapfokú Kilencéves Iskolában a napokban ünnepélyes keretek kö­zött került sor a személyazonos­sági igazolványok átadására a ti­zenöt éves tanulóknak. Az ünne­pélyen megjelent Kiss Gyula, a helyi pártszervezet elnöke, a hnb tanácsának tagja, az, iskola igaz­gatósága, tantestülete és az út­törők képviselői. Az igazolványokat Kiss Gyula osztotta ki. Utána Kulcsár Béla iskolaigazgató és Behul László igazgatóhelyettes beszédet tartot­tak az állampolgárok jogairól és kötelességeiről, majd az úttörők kulturális műsora következett. Az ünnepélyt teadélután követte. Az iskola és az úttörőcsapat ve­zetősége, valamint a csapattanács nagy körültekintéssel szervezte meg ezt az akciót, figyelembe vé­ve, hogy milyen fontos határkő ez az ember életében. Veress Vilmos Farkas Teréz népdalokat énekel. Mindenki kedvére A Safarikoyo-i (Tornaija) Mező­­gazdasági Műszaki Középiskolában már hagyománnyá vált, hogy min­iden évben megalakul a kultúrcso­­port. Idén is így történt. A kultúr­­csoport munkáját dicsén, hogy már számos előadást tartottak a közeli falvakban. A lelkes közön­ség nagy tapssal jutalmazta a fel- | lépésüket. A mintegy 2 órás műsort | nagyobbrészt jelenetek, népitán- | cok, népdalok és táncdalok alkot- f ják. A zenét iskolánk zenekara a f; „MEGATECH“ szolgáltatja. A kul­­túrcsoportnak ezúton kívánunk ; még több sikeres fellépést. Retkes Lajos Elvégezték a tavasziak vetésének első szakaszát A korán beköszöntött tavasz kissé meglepte a Veiké Ul'any-t Szövetkezet földműveseit, mivel még nem állt rendelkezésükre minden gép. Ennek ellenére nagy iramban folynak a vetési munká­latok a szövetkezet földjein. A 90 lóerős Z—300-as gép ugyan na­gyon hiányzott, de ezt a szorgal­mas emberek szabad szombatok, vasárnapok feláldozásával pótol­ták, hogy a mag minél előbb a földbe kerüljön. Igyekezetük, szocialista munka­­felfogásuknak köszönhető, hogy 1972. március 18-án földbe került az árpa 195, a zab pedig 14 hek­tár területen. Hatvankét hektáron végeztek el herealávetést, míg a tavaszi keverékből 5 hektárt ve­tettek. A földművesszövetkezet agronó­­musa, Varga László munkáját nagyszerű hozzáértéssel végzi. Az agronómus elmondta, hogy most már a földet készítik elő a cukor­répa és a kender alá. Remélhető­leg ezekhez a munkálatokhoz már minden gép a rendelkezésükre áll majd, ámbár más nehézségekkel is küzd a szövetkezet: ez a nehézség a műtrágya hiánya. Hiányt szen­ved a szövetkezet olyan fontos műtrágya fajtából, mint pl. a Szu­­perfosfát. A szövetkezetnek szerződése van a bratislavai Juraj Dimitrov vegyi üzemmel, mely szerint a vegyi üzem ellátja a Veiké Ufany-i Szö­vetkezetét műtrágyával. Ezért ért­hetetlen a műtrágya-hiány problé­­; mája. Varga elvtárs ezt is elma­­". gyarázta: a vegyi üzem teljesíti a szerződést, csakhogy negyedévi, részletekben. A szövetkezetnek pe­dig most, tavasszal lenne a leg­nagyobb szüksége a műtrágyára. A szakirányítók úgy igyekszenek segíteni ezen a problémán, hogy a műtrágyát a Salai (vágsellyei) Duslo-ban vásárolt NPK keverék­kel pótolja. Igaz, ez némely nö vényfajtánál nem válik be, df mégis nagy segítséget jelent. Bízunk abban, hogy az igyekv* tagság munkája meg is hozza gyü­mölcsét, s akkor a közelgő VIII. kongresszus tiszteletére tett csak­nem félmillió korona értékű fel­ajánlást nemcsak teljesíti, hanem túl is lépi. Koluzsi Ernő Kelet-Szlovákiai hírek ÜJ SERTÉSHIZLALDA Még ebben az ötéves tervben befejezik a Košice-i Mezőgazdasági Építkezési Vállalat dolgozói az új sertéshizlalda építését a Košice melletti Košická Polianká-n (Len­gyelfalván). Ennek a hatalmas lé­tesítménynek az építését, — amely az ország egyik legnagyobb ser­téshizlaldája lesz, — 1970-ben kezdték meg. Az építkezésre 127 millió koronát szántak. Az üzemet, ahol 36 ezer sertést hizlalnak majd, teljesen automatizálják, alig lesz szükség emberi munkaerőre. A napi teljesítmény 10 ezer kilo­gramm hús lesz. Az építkezést 1974-ben fejezik be. ÉVFORDULÓ Prešov ebben az évben ünnepli megalapításának 725. évfordulóját. A jubileumot gazdag műsorral ün­nepük meg. Az ünnepségsorozat szeptemberben kezdődik. A neves évforduló alkalmából a Frešovi Városi Nemzeti Bizottság felhívás­sal fordult az üzemek, vállalatok, szövetkezetek dolgozóihoz, hogy egy műszak ledolgozásával járul­janak hozzá a városi sportcsarnok felépítéséhez. A felhívást a legna­gyobb prešovi üzemek, vállalatok és szövetkezetek már el is fogad­ták: -EZ AZTÁN IGEN! A kelet-szlovákiai Tejužemek košicei üzeme február harmadik harmadában 773 513 liter tejet vett át a’tejtermelőktől, tehát 72 513 li­tert terven felül. A tervet így 110,3 százalékra teljesítették. v VAN ELÉG HÜS A Košice-i Mezőgazdasági Felvá- / sárló és Ellátó Vállalat február utolsó harmadában 400 027 kilo­gramm húst vásárolt fel. A tervet 123 százalékra teljesítették. Maga­san túlszárnyalták a baromfifel­vásárlás tervét is. 37 511 kilogram­mot vásároltak fel, így a tervet 125 százalékra teljesítették. ŰJ BAROMFI-FELDÜLGOZÚ ÜZEM A Kohászati Építkezési Vállalat dolgozói Košicén jó hírnevet sze­reztek. Sok új létesítmény dicséri a nevüket. A múlt évben is a leg­jobbak között végeztek. Azt akar­ják, hogy ebben az évben is ha­sonló eredményeket érjenek el, ezért már az első munkanaptól szorgalmasan dolgoznak. Többek között kötelezettséget vállaltak, hogy a Košice-i Baromfifeldolgozó Üzemet a tervezett időben felépí­tik. így akarnak hozzájárulni a város jobb áruellátásához. Pazderák Egy akarattal A múlt év végén lapunk hasáb­jain beszámoltam arról, hogy Ri­mavská Seč (Rimaszécs) labdarú­gó-csapata ősszel az I. B. osztályba jutása óta milyen gyengén szere­pelt. Most az I. B. osztályban való maradásért kell lankadatlanul küzdeniök. Erre az áldozatos, de sportszerű harcra igyekeznek fel­készülni. A szövetkezet támogatá­sa sem marad el, s Ivanics Iván az iskola igazgatója is támogatja ■ munkájukban a futballistákat. — A sportegyesület egyébként most távlati tervét akarja megva­lósítani, — tájékoztatott Haluška Sándor testnevelési tanár. A terv szerint a község sportemberei tár­sadalmi munkában sportpályát és lelátót építenek. Sólyom László Csak tervezni nem elég Tomašovot (Fél) nem sorolhat­juk a kisközségek közé. Sportszer­vezete is erős, hiszen 400 tagot számlál. Ennek ellenére Varga Ferenc, a TJ Družstevník elnöke az évzáró taggyűlésen ismét csak az „egyetlenke“ szerepét betöltő futballszakosztály munkájáról szá­molhatott he. A focistákra egyál­talán nem lehet panasz. A felnőtt csapat a bratislavai járás I. A osz­tályában az őszi rangelső, az ifjú­sági csapat pedig ugyanabban az osztályban a 7. helyen telelt át. Tavaly Ígéretet tettek, hogy kézi­labda-, röplabda- és tekeszakosz­tályt alakítanak, sajnos erre még nem került sor, de remélhetőleg idén ha elkészül a tornaterem, megvalósulnak ezek a tervek. A sportszervezet tagjai a már meg­kezdett tornaterem építésén, az edzőszoba létesítésnél és a villany­­hálózat építésén összesen 4100 bri­gádórát dolgoztak le. Pörsök Pál pénzügyi beszámoló­jában ismertette, hogy tavaly a sportszervezőt tiszta jövedelme 85 883 korona volt. Végezetül ki­hirdették az 1971-es év legjobb­jait. A legaktívabb Mózes Tibor balszélső volt, aki a 92 edzésből 82-őn veit részt. A leggólerősebb csatárnak Konečný Jozef bizo­nyult, a bajnokságban lőtt 11 gól­jával. Mózes Imre Új telepítések A Vrbovka-i (Varbó) Efsz szőlé­szetében nagyarányú rekonstruk­cióra készülnek. A régi telepítés lassan elhalóban van. Pótlását egy, már tavaly termőre fordult új 20 hektáros nemes szőlőterület szol­gálja. Ennek hektárhozama 52 má­zsa, sőt a rizlingbö! 63 mázsa volt. Nagy László mérnök megemlí­tette, hogy a szövetkezetnek ma már sok tapasztalattal rendelkező szakembere van. Badó István sző­­lőmesler a szőlészeti szakiskolá­ban tanultakat Is jól tudja kama­toztatni. Arról is szólt, hogy a szövetkezet már a közeljövőben mintegy 85 hektárnyi mezőgazda­­sági területet kíván szőlőtelepítés­re alkalmasé tenni. Ezek hegyvi­déki területek, ha más mezőgazda­­sági növények termesztésére nem is alkalmasak, szőlőtermesztésre igen. A talajnumkákat ezeken a területeken már 1972 őszén meg­kezdik. Túlnyomórészt nemes riz­­linget fognak termeszteni. 1880-ig már 105 hektárnyi lesz a szövet­kezet szőlészete. —sl— Szorgalmas asszonyok Több mint húsz asszony dolgozik Izán az efsz állattenyésztésében. Bár az idei tél nem volt olyan szi­gorú, mint máskor, mégis sok le­mondásra van szükség részükről, hogy munkájukat becsületesen el­végezhessék. Hétköznap, vasárnap helyt kell állniuk a munkában. Minden reggel négy órakor kerék­párra ülnek, így a gondjaikra bí­zott állatokat idejében megetetik. Az anyakocagondozó asszonyok igen szép eredményt értek el az elmúlt évben. Egy anyakocától a 173 db-os létszám mellett átlag 16,85 db malacot választoltak el. Még ennél Is jobb eredményt ér­tek el Varga Erzsébet és Kuricz Irén állatgondozók, akik 47 anya­kocánál egyenként 18.35 db-os át­lagot értek el. Valóban megérde­melték, hogy a szövetkezet évzáró taggyűlésén példaként említették őket szorgalmas, odaadó munká­jukért. A hízósertéseknél a legjobb súlygyarapodást Bugyi Mária érte el. Nem lépte túl az egy kiló súly­gyarapodásra tervezett takarmány­­szükségletet sem, mégis naponta darabonként 0,59 kg-ot ért el. A szövetkezetben az állattenyésztés tervezett bevétele 6 millió 397 ezer korona volt az elmúlt évben. Ezt 135 ezer koronával teljesítették túl, annak ellenére, hogy a libák elhullása nagy kiesést jelentett. A munkaszakaszokon dolgozó asszonyok nagyban hozzájárultak a szép gazdasági eredmények el­éréséhez. Kurucz Náudorné Betartják ígéretüket Az 1600 hektáros Zemianská OlCa-1 Szövetkezet dolgozói Is föl­mérték lehetőségeiket, s vállalták, hogy az efsz-ek közelgő VIII. or­szágos kongresszusa tiszteletére 1000 q búzát, 2 ezer mázsa cukor­répát, 50 q sertéshúst, 100 q ba­romfihúst és 12 ezer liter tejet termelnek terven felül. Ezzel is hathatósan hozzájárulnak az or­szág dolgozó népének jobb élelmi­szerellátásához. A szövetkezet nem feledkezik meg a dolgozók élet- és munka­­feltételeinek javításáról sem. Idén 20 ezer korona értékben vásárol­nak munka- és védőöltözetet a dolgozóknak, 15 ezer koronát pe­dig a munkabiztonság fokozására fordítanak. — Dolgozóink mindenkor becsü­lettel helytálltak a termelésben, odaadó szorgalommal teljesítik munkafeladataikat — mondta Csé­­my József, a szövetkezet elnöke. A dolgokhoz való pozitív hozzá­állásukat Igazolja a szövetkezeti kongresszus tiszteletére tett 493 ezer 800 korona értékű szocialista kötelezettségvállalásuk is. Megfo­gadtuk, hogy a XIV. pártkongresz­­szus célkitűzéseit, valamint a sa­ját üzemi fejlesztési tervünkben meghatározott mutatókat valóra váltjuk, s mindannyiunk nevében ígérhetem, ha a külső tényezők nem lesznek negatív befolyással munkánk eredményességének ala­kulására, akkor az utolsó szóig betartjuk adott szavunkat. Dankó est A CSEMADOK okoliünái (Ekei) helyi szervezete 1972. március 12- én Dankó estet rendezett. A részt­vevőket Veszprémi János és népi zenekara kísérte. Az előadás na­gyon színvonalas volt. Szeretnénk, ha a jövőben még több ilyen estet rendeznének. Kiss Terézia f -Kerékpár-erdő a Nový Život-i iskola udvarán. Az iskola új és kor­szerű, viszont a közelekedesi eszköz már nem a legidőszerűbb. —tt— (

Next

/
Thumbnails
Contents