Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-03-18 / 11. szám
л méhészet és a mező ^ gazdasági termelés elválaszlliatatlan egymástól. Kölcsönösen egymásra vannak utalva. Az utolsó évtizedben a mezőgazdaság ro hamosan fejlődött, de kevésbé a méhészet. Emiatt a közöttük lévő szoros kap csolat meglazult, sőt a mezőgazdaságban szakképzettséggel nem rendelkező dől gozók helytelen permetezés sei a méhek tömeges pusztulását okozzák. A mezőgazdaság fejlődésével a méhek elvesztették természetes legelőjüket. A többtermelés érdekében a kultúrnövények is állundó nemesftési folyamaton esnek keresztül, nagyobbak. A méhek számára a kultúrnövények nagyobb hányada nem nyújt táplálékot, mivel méheink szipókájuk rövidsége miatt nem tudnak hozzáférni. Ezek után a méhcsaládok hozama alig emelkedik, így a méhek tartása nagyobb mértékben már nem gazdaságos. Évről évre több mezőgazdasági üzem likvidálja a méhészetét, mivel a méhészetből származó közvetlen jövedelmük, nehezen fedi a kiadásokat. A méhek egyedüli természetes legelője az erdő, bár a fejlődő erdőgazdaság az erdei legelőket is korlátozza. Az erdőkben megszüntetik a tarlóra vágott virágos, málnás domboldalakat, a maina kiszorul az erdő szélére, így az erdei legelők közül egyedül az akác és a mézharmat marad. A méhek a mezőről visszahúzódnak az eredeti helyükre az erdőbe, pedig szükség lenne rájuk. A legelők szűkülésével szemben az 1960-as években a méhcsaládok száma rohamosan emelkedett, így magától értetődik, hogy emelkedett a méztermelés is. Ami azonban az egy családra eső hozamot illeti, 1961- től 1969-ig 7,9 kg-ról csak 12,3 kilóra emelkedett, ami a szomszédos országokhoz viszonyítva alacsony, bár mi kapjuk a legnagyobb állami támogatást. Nálunk legmagasabb a méz felvásárlási ára. Az egészségügyi gondoskodás a méhekről kifogástalan. Az utóbbi években évente százezer korona államsegélyt kapunk fiatal anyák vásárlására. A kaptáruk és felszerelések árára sem panaszkodhatunk, mégsem mondható, hogy elégedettek vagyunk méhészetünk fejlődésével. A méhészek száma 1961- től 1969-ig 10 ezerrel, a méhcsaládok száma pedig 98 ezerrel emelkedett. Mi segítette elő ezt a jelentős emelkedést? Talán megemlíthetném azt az igazmondást, ha valaki a természet és a méhek szeretetétől válik méhésszé, élete végéig TöroGll méhész marad, de aki csupán anyagi érdekekért lett méhész, hamarosan megválik tőlük. Az igazi méhész a méhektöl nem megy nyugdíjba, és a méhészcsaládokban új méhészek születnek. A méhészkedés mint hobby, a természet szeretete, örülünk ha valamikor jutalmazzák a munkánkat. Az ötvenes évek vége felé és a hatvanas évek elején a méhcsaládok emelkedését elősegítették a szocialista szektor méhészetei, de sajnos, 1961-től 1969-ig méhcsaládjaink száma 15 400-al csökkent. Ez a szocialista szektor állományának 25 százaléka. 1970 és 1971 ben számos nagyüzemben a méhészetet teljesen lividálták. Mi méhészek ezt tudjuk. A méha legtöbb nem is tartja a méhészetet hivatásának csak foglalkozásának és előnybe részesíti a saját méhészetét. Ismertem egy állami gazdaság méhészét, aki 100 családot kezelt, de egy kaptárban sem tudta, mi van. így nem lepett meg, hogy tavaly az egész méhészetet likvidálták. Most feltehetnénk a kérdést, hogyan tovább? Ha egy helyben topogunk, terveket szövünk, s abból semmi sem valósul meg, akkor javulás nem várható. Olyan méheket kell tartanunk, amelyek alkalmazkodnak a mai mezőgazdasághoz, lépést tartanak a mezőgazdaság átalakulásával, annak rohamos fejlődésével, akkor a méhészet újból a mezőlegelő javításával a szoc. szektorok nem törődnek, pedig erre nekik van lehetőségük. A legtöbb gazdasági üzem vezetőjének nincs vonzalma a méhekhez, így a méhészet vezetője nem talál megértésre, s elveszti munkakedvét. A 12,5 kg átlaghozam, de a 15 kg is alig fedezi a méhekkel kapcsolatos kiadásokat, így a méhek tartását nem tartják gazdaságosnak. Igaz, hogy a növények megtermékehyítésénől (beporzásánál) keletkezett nagyobb magtermés jövedelmét is a méhek jaisvára kellene írni. Tudják, hogy ez az ő méheik nélkül is megtörténik, hiszen a legelők túlterheltek, a hereféléket, — ahol a legnagyobb szükség lenne a méhekre — a méhek alig látogatják. Kevés nagyüzem rendelkezik megfelelő méhésszel, gazdaság elválaszthatatlan egységévé válik. 1970-ben örömmel olvastuk a „Vöelárban“, hogy méhészszövetségünk tervbe vette a kaukázusi méh behozatalát a krajnai méhével történő keresztezés céljából, mivel ezeknek a fajtáknak van leghosszabb szipókája, így a kultúrnövényeket jól kihasználják és a mezőgazdaságnak nagy szolgálatot tesznek a herefélék beporzásával. Lengyelországban ezt a keresztezést elvégezték s a hibridekkel meglepő eredményeket értek el a lóhere megtermékenyítésénél, egyúttal a lóheréről gyűjtött mézzel. Néhány hónap múlva újabb híreket olvastunk, mégpedig azt, hogy a kaukázusi méheket nem hozzuk be, mivel a lengyelországi eredmények azt mutatják, az oltani krajnai méhek is gyűjtöttek a helybeli méhészeknél annyi mézet a lóheréről, mint a hibridek, de hozunk be jugoszláviából krajnai méheket. Talán ezt a második tervet mi is jobbnak láttuk, hiszen a mi méheink túlnyomó többsége krajnai méh szintén. Azonban nagyon rányomta bélye gét az északi fekete és az olasz méh kereszteződése. A krajnai méh behozatala lenne a legmegfelelőbb, mivel nem beszélhetnénk idegen fajták behozataláról, és könnyen alkalmazkodna a helyi viszonyokhoz. Rendelkezünk hat körzeti anyanevelö állomással és 8 kiváló regisztrált anyanevelővel, akik továbbtenyésztenék, és szélküldenék a szlovákiai méhészeknek, ľgy fokozatosan kiszorítanánk az északi, a legrövidebb szipókájú méhet, ami már a mai mezőgazdaságban nem érvé nyesül. Sajnos, többet semmit. Pedig szerintem néhány anya behozatala továbbtenyésztés céljából aligha jelentene jelentősebb anyagi, esetleg valuta meg terhelést. Sok anyanevelő még maga is vállalná az ezzel járó költségeket. Most tekintsünk a határainkon túlra, ahol lépést tartanak a fejlődéssel. A „Vüelárstvi“-ben olvastam, hogy a cseh körzeti nemesítő állomások Ausztriából hoztak 28 darab krajnai anyát Troiseck törzset továbbtenvésztésre, amiknek utódját szétküldlék a regisztrált anyanevelőknek. A lengyel kísérleti állomások az élen járnak az idegen méhiajták keresztezésével és annak meghonosításával. A „Včelárstvi“ 8/1971 számában idézem, hogy Alois Dürminger osztrák méhész öt év alatt 15 700 darab termékeny és 1700 terméketlen krajnai anyát szállított külföldre. Ebből a legtöbbet a Szovjetunióba 3500, Franciaországba pedig 1000 darabot. A „Včelár“ 12/1971 számából idézek: „A Szovjetunióból az utóbbi években a kaukázusi anyákat külföldre is szállítják, Francia, Német, Lengyelország, Bulgária és az Egyesült Államokba.“ Ebből látjuk, hogy nincs mit félnünk az idegen mé hek behozatalától, inkább cselekedni kellene. A Szovjetunióban 1963-ban az egy családra eső termelés 26 kg volt, de már 1970-ben elérték a 50 kilót. Még akkor is, ha jobb hordási viszonyaik vannak, próbálkozásuk eredménye megvan, hogy importálnak és exportálnak méhanyákat. Hasonló nagy hozammal dicsekedhetnek az osztrák méhészek is. Antal Zoltán Fólia alatti konzervuborka termesztés A nyugateurópai szakirodalomban gyakran olvashatunk cikkeket, melyek a konzervuborka fólia alatti termesztésével foglalkoznak. Magyarországon szintén kipróbálták ezt a módszert és mivel igen kedvező eredményeket értek el, számításaink szerint a termelési eredményeknek hasonlóaknak kell lenniük, mint szomszédainknál, de feltétlen kedvezőbbeknek, mint pl. az NSZK, NDK, valamint Hollandiában! Mivel indokolhatók ezek a feltevések? Például Hollandiában a konzervuborkát üvegházban termelik, s ennek költségterhei (csak a legfontosabbakat említve: amortizáció, karbantartás, kamat, stb.) jóval magasabbak, mint pl. az NDK- ban, vagy a Magyarországon legújabban kifejlesztett és a gyakorlatba is kikerült vasvázas. nagylégterű fóliasátraké. A mi dél-szlovákiai efsz-eink fóliasátrai pedig a konzervuborka termesztésére éppen úgy megfelelnek, mint a holland üvegházak és még a német fóliaházaknál is olcsóbbak. Minthogy fűtési költségek nincsenek (vagy akár a fűtött üvegházakban is relatíve alacsonyak), valamint a többi költségek is, mint az istállótrágya és a munkabérek nálunk hasonlóan alacsonyabbak, mint pl. Magyarországon, megfelelő szakértelemmel olcsóbban is termelhetünk, mint a hollandok, németek és a magyarok. De kiállja az összehasonlítást a fóliatermesztés a szabadföldi konzervuborka termesztéssel is. Önköltsége mind Hollandiában, mind az NDK ban a szabadföldi termesztés körül mozog. Ez az első pillantásra szinte hihetetlenül hangzik, hiszen a hajtatás önköltsége a többi növényeknél rendszerint jóval magasabb, mint a szabadföldi termesztésé. Pedig néhány tény birtokában ez is könnyen belátható: a) A termesztőberendezés, a Hitetlen vasvázas fóliasátor évi amortizációs, kamat-' és karbantartási költsége fóliapótlással együtt m2-ként kb. 18—17 korona, a fűtött sátoré kb. 24 — 34 korona. Minthogy az uborkán kívül a sátrak még minimálisan is legalább egy-két (esetleg háromj növénnyel hasznosíthatók, s az uborka a legkevésbé igényelt időszakban (május, szeptember) foglalja el a helyet, — a költségeknek mindössze a fele, egyharmada, intenzív hasznosításnál egynegyede terheli az uborkát, vagyis fűtés nélkül 6—7, fűtéssel pedig 8—13 korona m2. Ez az összeg az elérhető átlagár szerint 1—1,4 kg termésnek felel meg. b) A hajtatott uborka szedési költsége alacsonyabb, mint a szabadföldié, mert zsinórra futtatjuk, így könnyen látható, nem kell a lomb alatt keresgélni a termést és egyszerre ugyanakkora területről jóval több termés szedhető le. c) jóval magasabb átlagárak érhetők el, mert az első 1—2 kg még primőr áron értékesíthető. Azonban feltehető az is, hogy a konzervipar — szerződéses termesztés esetén — a szezonban is valamivel magasabb árat fizet majd, mert a fóliás termesztésben az évi és szezonon belüli termésingadozás kisebb. Így a konzervipar feldolgozó gépeit is jobban kihasználhatnánk. d) A fólia alatti uborka minősége sok tekintetben jobb! Sokkal kevesebb a görbe, torz termés, egyöntetűbb a színeződés, kevesebb a szennyeződés. e) Munkatervezés tekintetében előnyös, hogy a fóliás uborkatermesztés lehetőséget nyújt a munkások folyamatos foglalkoztatására, továbbá az időjárás szeszélyessége sem befolyásolja. Fűtött sátrakban megfelelő ulóveteményekkel könnyen megoldható az alkalmazottak téli foglalkoztatása is. f) A mezőgazdasági világirodalom adatai szerint a hajtatott konzervuborka átlagtermése Hollandiában — fűtés nélkül 10 kg, fűtéssel 14 kg; az NDK-ban fólia alatt 8, illetve 12 kg. Ez a termés a délszlovákiai szabadföldi termésátlagnak 9—14-szerese. A hajtatással járó többletköltségeket tehát elsősorban a nagy termés fedezi, nem a sokszoros primőrár, niiot más növények hajtatásánál. A fóliás konzervuborka-termesztés közvetett előnyeként jelentkezik az is, hogy leggazdaságosabban a szabadföldi palántaneveléssel kombinálható, paprika- és paradicsompalánták utónövényeként. Ez a lehetőség kedvezően hat vissza a palántanevelés költségeire, hiszen az invesztálásból eredő költségek egy részével az uborka termelhető. Közismert ugyanis. hogy a melegkedvelő növények (mint pl. a paradicsom, paprika, dinnye) után, a gazdaságos utóhasznosítást a régi ablakos melegágyaknál nem lehelet! megoldani. A fóliasátrakban történő pa lántaneveiés közvetlen előnyei egyébként önmagukban is oly nagyok az ablakos palántanevelö magágyakkal szemben, hogy akár a létesítmény teľ«S amortizációs terhét is el tudja viselni. Ismeretes ugyanis, hogy a régi ablakos melegágyak 2— 3-szoros közvetlen költségük ellenére a gazdaságos utóhasznosításra alkalmatlanok. A ^nagylégterű, jól mechanizálható fóliasátrak bevezetése tehát kettős haszonnal jár: 1. megoldja a palántanevelés régi problémáját és 2. lehetőséget nyújt a gazdaságos utóhasznosításra is. Végezetül megjegyzendő, hogy az uborkaliajtatás igen magasfokú szakismereteket követel és a modern mechanizált palántanevelés is teljesen új technológiát igényel. Azonban vitán felüjl áll, hogy mindkettő a zöldségtermesztés fejlődésének leghatékonyabb új módszere és mielőbb bevezetésükhöz Üél-Szlovákiában a jelenlegi helyzetben is viszonylag kedvezőek a feltételek. — ERMI—■ Eredmények a szőlőperonoszpóra és a botritisz elleni új növényvédő szerekkel Tavaly a Bayer A. G. (NSZK-beli) és a Chémia Wien (Ausztria) vállalatok eddig Magyarországon forgalomba nem hozott — szőlőorbánc peronoszpóra és a botritisz ellen hatásos — új növényvédőszereivel az ország különböző szőlőtermő vidékein (a Duna—Tisza közén, a Villány-Siklósi, Egri, Mátraalji, Tokajhegyaljai) borvidéken működő állami gazdaságokban üzemi kísérleteket állítottak be. Az új kísérleti szerekben a már ismert Ortho Phaltan, Antracol, Euparen, tehát kaptán, propineb és dichlórfluanid hatóanyaghoz a réz is kapcsolódik, amely a hatástartam növekedését eredményezi. Az említett három rézkombináción kívül szerepelt a kísérletben még egy szer, a Mycodifol, amelynek hatóanyaga difolatánphaltan kombináció. A Mycodifol használata a múlt években már több országban elterjedt s a oszőlőpernoszpőra és a botritisz elleni védekezésben mnidenütt jól bevált. A kísérletek eltérő művelés módú és különböző fajtájú szőlőültetvényeken folytak, kétszeres ismétlésben a következő szerekkel: 1. Mycodifol 0,2 %, 2. Cupfer Antracol 0,2 %, 3. Cupfer Phaltan 0,2 %, 4. Cupfer Euparen 0,2 °/o. Mind a négy szert 0,2 °/o-os, Lebaycid 40 WP-vel kombináltuk. A szerek felhasználása az állami gazdaságokban a rendelkezésre bocsátott tematika alapján történt. A termés betakarítása előtt — szakemberek bevonásával — záró értékelésre került sor. A szemléket rögzítő jegyzőkönyvek fontosabb megállapításait a kö vetkezőkben összegezhetjük. Az 1970 es nyár átlagosnál csapadékosabb viszonyai között is sikerült a szerkombinációkkal a szőlő lombozatát és a fürtöket nyolcszori kezeléssel megvédeni a peronoszpóra ellen. A négy szerváltozat közül a Mycodifollal és a Cupfer Euparennel érték el a legjobb eredményt. E szerekkel kezelt szőlősorokban a hajtásoknak, a lombozatnak elenyésző volt a peronoszpóra által okozott károsodása, továbbá a Mycodifollal permetezett parcellákban a lom bozat mélysötét színe elütött a többi kezelt növénytől. Megállapították azt is, hogy az e szerekkel kezelt szőlősorokban a fürtök és a bogyók fejlődése, növekedése erőteljesebbnek bizonyult a többi szerváltozat és az összehasonlító táblákban más-más organikus szerrel kezelt növényállomány vegetatív fejlődésénél. A kísérleti eredmények alapján, valamint a termelőgazdaságok kívánságának eleget téve, az idén kisebb mennyiségű Mycodifol és Cupfer származékokat hoztak forgalomba. Amennyiben a tavalyi kedvező eredmények az idén is ismétlődnek, a kilátások biztatóak arra, hogy az ismertetett hatástartamú, gazdaságos kísérleti gomba ölő-szereket a szőlőtermelő gazdaságok már beszerezhetik. Faltitschek Géza (Chémia, Wien)