Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-03-18 / 11. szám

л méhészet és a mező ^ gazdasági termelés elválaszlliatatlan egymástól. Kölcsönösen egymásra van­nak utalva. Az utolsó évti­zedben a mezőgazdaság ro hamosan fejlődött, de ke­vésbé a méhészet. Emiatt a közöttük lévő szoros kap csolat meglazult, sőt a me­zőgazdaságban szakképzett­séggel nem rendelkező dől gozók helytelen permetezés sei a méhek tömeges pusz­tulását okozzák. A mező­­gazdaság fejlődésével a mé­hek elvesztették természetes legelőjüket. A többtermelés érdekében a kultúrnövények is állundó nemesftési folya­maton esnek keresztül, na­gyobbak. A méhek számára a kultúrnövények nagyobb hányada nem nyújt táplálé­kot, mivel méheink szipóká­­juk rövidsége miatt nem tudnak hozzáférni. Ezek után a méhcsaládok hozama alig emelkedik, így a mé­hek tartása nagyobb mér­tékben már nem gazdasá­gos. Évről évre több mező­­gazdasági üzem likvidálja a méhészetét, mivel a méhé­szetből származó közvetlen jövedelmük, nehezen fedi a kiadásokat. A méhek egyedüli termé­szetes legelője az erdő, bár a fejlődő erdőgazdaság az erdei legelőket is korlátoz­za. Az erdőkben megszün­tetik a tarlóra vágott virá­gos, málnás domboldalakat, a maina kiszorul az erdő szélére, így az erdei legelők közül egyedül az akác és a mézharmat marad. A méhek a mezőről visszahúzódnak az eredeti helyükre az er­dőbe, pedig szükség lenne rájuk. A legelők szűkülésével szemben az 1960-as években a méhcsaládok száma roha­mosan emelkedett, így ma­gától értetődik, hogy emel­kedett a méztermelés is. Ami azonban az egy család­ra eső hozamot illeti, 1961- től 1969-ig 7,9 kg-ról csak 12,3 kilóra emelkedett, ami a szomszédos országokhoz viszonyítva alacsony, bár mi kapjuk a legnagyobb állami támogatást. Nálunk legma­gasabb a méz felvásárlási ára. Az egészségügyi gon­doskodás a méhekről kifo­gástalan. Az utóbbi években évente százezer korona ál­lamsegélyt kapunk fiatal anyák vásárlására. A kaptá­ruk és felszerelések árára sem panaszkodhatunk, még­sem mondható, hogy elége­dettek vagyunk méhésze­tünk fejlődésével. A méhészek száma 1961- től 1969-ig 10 ezerrel, a méhcsaládok száma pedig 98 ezerrel emelkedett. Mi segítette elő ezt a jelentős emelkedést? Talán megem­líthetném azt az igazmon­dást, ha valaki a természet és a méhek szeretetétől vá­lik méhésszé, élete végéig TöroGll méhész marad, de aki csu­pán anyagi érdekekért lett méhész, hamarosan megvá­lik tőlük. Az igazi méhész a méhektöl nem megy nyug­díjba, és a méhészcsaládok­ban új méhészek születnek. A méhészkedés mint hobby, a természet szeretete, örü­lünk ha valamikor jutal­mazzák a munkánkat. Az ötvenes évek vége felé és a hatvanas évek elején a méh­családok emelkedését előse­gítették a szocialista szek­tor méhészetei, de sajnos, 1961-től 1969-ig méhcsalád­jaink száma 15 400-al csök­kent. Ez a szocialista szek­tor állományának 25 száza­léka. 1970 és 1971 ben szá­mos nagyüzemben a méhé­szetet teljesen lividálták. Mi méhészek ezt tudjuk. A méh­a legtöbb nem is tartja a méhészetet hivatásának csak foglalkozásának és előnybe részesíti a saját méhésze­tét. Ismertem egy állami gazdaság méhészét, aki 100 családot kezelt, de egy kap­tárban sem tudta, mi van. így nem lepett meg, hogy tavaly az egész méhészetet likvidálták. Most feltehetnénk a kér­dést, hogyan tovább? Ha egy helyben topogunk, ter­veket szövünk, s abból sem­mi sem valósul meg, akkor javulás nem várható. Olyan méheket kell tartanunk, amelyek alkalmazkodnak a mai mezőgazdasághoz, lé­pést tartanak a mezőgazda­ság átalakulásával, annak rohamos fejlődésével, akkor a méhészet újból a mező­legelő javításával a szoc. szektorok nem törődnek, pedig erre nekik van lehe­tőségük. A legtöbb gazdasá­gi üzem vezetőjének nincs vonzalma a méhekhez, így a méhészet vezetője nem ta­lál megértésre, s elveszti munkakedvét. A 12,5 kg át­laghozam, de a 15 kg is alig fedezi a méhekkel kap­csolatos kiadásokat, így a méhek tartását nem tartják gazdaságosnak. Igaz, hogy a növények megtermékehyíté­­sénől (beporzásánál) kelet­kezett nagyobb magtermés jövedelmét is a méhek ja­­isvára kellene írni. Tudják, hogy ez az ő méheik nélkül is megtörténik, hiszen a le­gelők túlterheltek, a here­féléket, — ahol a legna­gyobb szükség lenne a mé­­hekre — a méhek alig lá­togatják. Kevés nagyüzem rendel­kezik megfelelő méhésszel, gazdaság elválaszthatatlan egységévé válik. 1970-ben örömmel olvastuk a „Vöe­­lárban“, hogy méhészszövet­ségünk tervbe vette a kau­kázusi méh behozatalát a krajnai méhével történő ke­resztezés céljából, mivel ezeknek a fajtáknak van leghosszabb szipókája, így a kultúrnövényeket jól ki­használják és a mezőgazda­ságnak nagy szolgálatot tesznek a herefélék bepor­zásával. Lengyelországban ezt a keresztezést elvégez­ték s a hibridekkel megle­pő eredményeket értek el a lóhere megtermékenyítésé­nél, egyúttal a lóheréről gyűjtött mézzel. Néhány hónap múlva újabb híreket olvastunk, mégpedig azt, hogy a kau­kázusi méheket nem hozzuk be, mivel a lengyelországi eredmények azt mutatják, az oltani krajnai méhek is gyűjtöttek a helybeli méhé­szeknél annyi mézet a ló­heréről, mint a hibridek, de hozunk be jugoszláviából krajnai méheket. Talán ezt a második tervet mi is jobb­nak láttuk, hiszen a mi mé­heink túlnyomó többsége krajnai méh szintén. Azon­ban nagyon rányomta bélye gét az északi fekete és az olasz méh kereszteződése. A krajnai méh behozatala lenne a legmegfelelőbb, mi­vel nem beszélhetnénk ide­gen fajták behozataláról, és könnyen alkalmazkodna a helyi viszonyokhoz. Rendel­kezünk hat körzeti anyane­­velö állomással és 8 kiváló regisztrált anyanevelővel, akik továbbtenyésztenék, és szélküldenék a szlovákiai méhészeknek, ľgy fokozato­san kiszorítanánk az észa­ki, a legrövidebb szipókájú méhet, ami már a mai me­zőgazdaságban nem érvé nyesül. Sajnos, többet sem­mit. Pedig szerintem né­hány anya behozatala to­­vábbtenyésztés céljából alig­ha jelentene jelentősebb anyagi, esetleg valuta meg terhelést. Sok anyanevelő még maga is vállalná az ez­zel járó költségeket. Most tekintsünk a hatá­rainkon túlra, ahol lépést tartanak a fejlődéssel. A „Vüelárstvi“-ben olvastam, hogy a cseh körzeti neme­sítő állomások Ausztriából hoztak 28 darab krajnai anyát Troiseck törzset to­­vábbtenvésztésre, amiknek utódját szétküldlék a re­gisztrált anyanevelőknek. A lengyel kísérleti állomások az élen járnak az idegen méhiajták keresztezésével és annak meghonosításával. A „Včelárstvi“ 8/1971 szá­mában idézem, hogy Alois Dürminger osztrák méhész öt év alatt 15 700 darab termékeny és 1700 terméket­len krajnai anyát szállított külföldre. Ebből a legtöbbet a Szovjetunióba 3500, Fran­ciaországba pedig 1000 da­rabot. A „Včelár“ 12/1971 szá­mából idézek: „A Szovjetunióból az utób­bi években a kaukázusi anyákat külföldre is szállít­ják, Francia, Német, Len­gyelország, Bulgária és az Egyesült Államokba.“ Ebből látjuk, hogy nincs mit félnünk az idegen mé hek behozatalától, inkább cselekedni kellene. A Szov­jetunióban 1963-ban az egy családra eső termelés 26 kg volt, de már 1970-ben elér­ték a 50 kilót. Még akkor is, ha jobb hordási viszo­nyaik vannak, próbálkozá­suk eredménye megvan, hogy importálnak és expor­tálnak méhanyákat. Hason­ló nagy hozammal dicseked­hetnek az osztrák méhészek is. Antal Zoltán Fólia alatti konzervuborka termesztés A nyugateurópai szakiroda­lomban gyakran olvashatunk cikkeket, melyek a konzerv­uborka fólia alatti termesztésé­vel foglalkoznak. Magyarorszá­gon szintén kipróbálták ezt a módszert és mivel igen kedve­ző eredményeket értek el, szá­mításaink szerint a termelési eredményeknek hasonlóaknak kell lenniük, mint szomszé­dainknál, de feltétlen kedve­zőbbeknek, mint pl. az NSZK, NDK, valamint Hollandiában! Mivel indokolhatók ezek a feltevések? Például Hollandiá­ban a konzervuborkát üvegház­ban termelik, s ennek költség­terhei (csak a legfontosabba­kat említve: amortizáció, kar­bantartás, kamat, stb.) jóval magasabbak, mint pl. az NDK- ban, vagy a Magyarországon legújabban kifejlesztett és a gyakorlatba is kikerült vas­vázas. nagylégterű fóliasátraké. A mi dél-szlovákiai efsz-eink fóliasátrai pedig a konzerv­uborka termesztésére éppen úgy megfelelnek, mint a holland üvegházak és még a német fóliaházaknál is olcsóbbak. Minthogy fűtési költségek nin­csenek (vagy akár a fűtött üvegházakban is relatíve ala­csonyak), valamint a többi költségek is, mint az istálló­trágya és a munkabérek ná­lunk hasonlóan alacsonyabbak, mint pl. Magyarországon, meg­felelő szakértelemmel olcsób­ban is termelhetünk, mint a hollandok, németek és a ma­gyarok. De kiállja az összehasonlítást a fóliatermesztés a szabadföldi konzervuborka termesztéssel is. Önköltsége mind Hollandiában, mind az NDK ban a szabadföldi termesztés körül mozog. Ez az első pillantásra szinte hihetet­lenül hangzik, hiszen a hajta­tás önköltsége a többi növé­nyeknél rendszerint jóval ma­gasabb, mint a szabadföldi ter­mesztésé. Pedig néhány tény birtokában ez is könnyen be­látható: a) A termesztőberendezés, a Hitetlen vasvázas fóliasátor évi amortizációs, kamat-' és kar­bantartási költsége fóliapótlás­sal együtt m2-ként kb. 18—17 korona, a fűtött sátoré kb. 24 — 34 korona. Minthogy az ubor­kán kívül a sátrak még mini­málisan is legalább egy-két (esetleg háromj növénnyel hasznosíthatók, s az uborka a legkevésbé igényelt időszakban (május, szeptember) foglalja el a helyet, — a költségeknek mindössze a fele, egyharmada, intenzív hasznosításnál egyne­gyede terheli az uborkát, vagyis fűtés nélkül 6—7, fűtéssel pe­dig 8—13 korona m2. Ez az összeg az elérhető átlagár sze­rint 1—1,4 kg termésnek felel meg. b) A hajtatott uborka sze­­dési költsége alacsonyabb, mint a szabadföldié, mert zsinórra futtatjuk, így könnyen látható, nem kell a lomb alatt keres­gélni a termést és egyszerre ugyanakkora területről jóval több termés szedhető le. c) jóval magasabb átlagárak érhetők el, mert az első 1—2 kg még primőr áron értékesít­hető. Azonban feltehető az is, hogy a konzervipar — szerző­déses termesztés esetén — a szezonban is valamivel maga­sabb árat fizet majd, mert a fóliás termesztésben az évi és szezonon belüli termésingado­zás kisebb. Így a konzervipar feldolgozó gépeit is jobban ki­használhatnánk. d) A fólia alatti uborka mi­nősége sok tekintetben jobb! Sokkal kevesebb a görbe, torz termés, egyöntetűbb a színező­dés, kevesebb a szennyeződés. e) Munkatervezés tekinteté­ben előnyös, hogy a fóliás uborkatermesztés lehetőséget nyújt a munkások folyamatos foglalkoztatására, továbbá az időjárás szeszélyessége sem be­folyásolja. Fűtött sátrakban megfelelő ulóveteményekkel könnyen megoldható az alkal­mazottak téli foglalkoztatása is. f) A mezőgazdasági világiro­dalom adatai szerint a hajta­tott konzervuborka átlagtermé­se Hollandiában — fűtés nél­kül 10 kg, fűtéssel 14 kg; az NDK-ban fólia alatt 8, illetve 12 kg. Ez a termés a dél­szlovákiai szabadföldi termés­átlagnak 9—14-szerese. A haj­tatással járó többletköltségeket tehát elsősorban a nagy termés fedezi, nem a sokszoros pri­mőrár, niiot más növények haj­tatásánál. A fóliás konzervuborka-ter­mesztés közvetett előnyeként jelentkezik az is, hogy leggaz­daságosabban a szabadföldi palántaneveléssel kombinálha­tó, paprika- és paradicsompa­lánták utónövényeként. Ez a lehetőség kedvezően hat vissza a palántanevelés költségeire, hiszen az invesztálásból eredő költségek egy részével az ubor­ka termelhető. Közismert ugyan­is. hogy a melegkedvelő növé­nyek (mint pl. a paradicsom, paprika, dinnye) után, a gaz­daságos utóhasznosítást a régi ablakos melegágyaknál nem lehelet! megoldani. A fóliasátrakban történő pa lántaneveiés közvetlen előnyei egyébként önmagukban is oly nagyok az ablakos palántane­­velö magágyakkal szemben, hogy akár a létesítmény teľ«S amortizációs terhét is el tudja viselni. Ismeretes ugyanis, hogy a régi ablakos melegágyak 2— 3-szoros közvetlen költségük ellenére a gazdaságos utóhasz­nosításra alkalmatlanok. A ^nagylégterű, jól mechanizálha­­tó fóliasátrak bevezetése tehát kettős haszonnal jár: 1. meg­oldja a palántanevelés régi problémáját és 2. lehetőséget nyújt a gazdaságos utóhaszno­sításra is. Végezetül megjegyzendő, hogy az uborkaliajtatás igen magas­fokú szakismereteket követel és a modern mechanizált pa­lántanevelés is teljesen új technológiát igényel. Azonban vitán felüjl áll, hogy mindkettő a zöldségtermesztés fejlődésé­nek leghatékonyabb új mód­szere és mielőbb bevezetésük­höz Üél-Szlovákiában a jelenle­gi helyzetben is viszonylag kedvezőek a feltételek. — ERMI—■ Eredmények a szőlőperonoszpóra és a botritisz elleni új növényvédő szerekkel Tavaly a Bayer A. G. (NSZK-beli) és a Chémia Wien (Ausztria) vállalatok eddig Magyarországon forgalomba nem hozott — szőlőorbánc peronoszpóra és a botritisz ellen hatásos — új növényvédőszereivel az ország kü­lönböző szőlőtermő vidékein (a Duna—Tisza közén, a Villány-Siklósi, Egri, Mátraalji, Tokajhegyaljai) borvidé­ken működő állami gazdaságokban üzemi kísérleteket állítottak be. Az új kísérleti szerekben a már ismert Ortho Phaltan, Antracol, Euparen, tehát kaptán, propineb és dichlór­­fluanid hatóanyaghoz a réz is kapcsolódik, amely a hatástartam növekedését eredményezi. Az említett há­rom rézkombináción kívül szerepelt a kísérletben még egy szer, a Mycodifol, amelynek hatóanyaga difolatán­­phaltan kombináció. A Mycodifol használata a múlt években már több országban elterjedt s a oszőlőpernosz­­pőra és a botritisz elleni védekezésben mnidenütt jól bevált. A kísérletek eltérő művelés módú és különböző fajtájú szőlőültetvényeken folytak, kétszeres ismétlésben a kö­vetkező szerekkel: 1. Mycodifol 0,2 %, 2. Cupfer Antra­col 0,2 %, 3. Cupfer Phaltan 0,2 %, 4. Cupfer Euparen 0,2 °/o. Mind a négy szert 0,2 °/o-os, Lebaycid 40 WP-vel kombináltuk. A szerek felhasználása az állami gazdasá­gokban a rendelkezésre bocsátott tematika alapján tör­tént. A termés betakarítása előtt — szakemberek be­vonásával — záró értékelésre került sor. A szemléket rögzítő jegyzőkönyvek fontosabb megállapításait a kö vetkezőkben összegezhetjük. Az 1970 es nyár átlagosnál csapadékosabb viszonyai között is sikerült a szerkombinációkkal a szőlő lombo­zatát és a fürtöket nyolcszori kezeléssel megvédeni a peronoszpóra ellen. A négy szerváltozat közül a Mycodifollal és a Cupfer Euparennel érték el a legjobb eredményt. E szerekkel kezelt szőlősorokban a hajtásoknak, a lombozatnak elenyésző volt a peronoszpóra által okozott károsodása, továbbá a Mycodifollal permetezett parcellákban a lom bozat mélysötét színe elütött a többi kezelt növénytől. Megállapították azt is, hogy az e szerekkel kezelt szőlő­sorokban a fürtök és a bogyók fejlődése, növekedése erőteljesebbnek bizonyult a többi szerváltozat és az összehasonlító táblákban más-más organikus szerrel kezelt növényállomány vegetatív fejlődésénél. A kísérleti eredmények alapján, valamint a termelő­gazdaságok kívánságának eleget téve, az idén kisebb mennyiségű Mycodifol és Cupfer származékokat hoztak forgalomba. Amennyiben a tavalyi kedvező eredmények az idén is ismétlődnek, a kilátások biztatóak arra, hogy az ismertetett hatástartamú, gazdaságos kísérleti gomba ölő-szereket a szőlőtermelő gazdaságok már beszerez­hetik. Faltitschek Géza (Chémia, Wien)

Next

/
Thumbnails
Contents