Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-03-11 / 10. szám

\

Kissé csapdának volt szánva a vallomás egy újdonsült vadászieleségnek. Ogy éreztem nehéz dió lesz, amikor az asszonyka kezére néztem, nem tudtam elképzelni, hogy legékesebb szónoklásomat latba vetve is megszerettessem vele legkedvesebb barátaimat, a cső dás aranybarna magyar vizslát, vagy a harcias, kackiás kis foxit is. Nem jog ez az aszszony soha őszintén és önfeledten játszani és hancúrozni egy négylábú cimborával, és meg sem fogja érteni. Pedig ha két tenyeredbe fogod a kutyus fe jét es csak hosszan nézel rá, a szeme melegen csillog és olyan boldogságot látsz abban, amit úgysem lehet szóval kije jezni. Áz óriási sóhaj, ami ilyenkor elhagyja bordát börtönét, elmondja, hogy érzi: megértették.

Mindez egy pillanat alatt ötlött fel bennem, még úgy helyezkedtünk el a szobában, hogy áldozatom halló távolsá gon belül maradjon. Nem is neki, hanem közvetlen szomszédomhoz intéztem szónoklatomat, ami egyébként nagy örömömre szolgált. Végre kedvenc témámról szabadon és végnélkül locsoghatok. Hál végtére is, én is... na de ezt úgyis tudják.

Tudja mivel fogadott az anyósom, amikor délben hazamentem? A kutyák megint megszöktek! No, elő a kerékpárt, irány a halastó. Tudtam már mi a kedvenc útvonaluk. Hogy miért beszélek többesszámban? ja, nem egy kutyáról volt ám szó, nem kettőről, de még há romról sem. Kereken hét kedves aranybarna, laskafülű vizsla oldott kereket tudtunk és beleegyezésünk nélkül. Ledobtam a kerékpárt és szaladtam a parton, a keskeny úton az erdő és a tó között. — Dorka! Dorkái — üvöltöttem és a sírás már a torkomat fojtogatta. Se-Szeretni is kell...

Olyan társaságban, ahol kedves téma és nem ismeretlen a jó vadászfegyver, a szarvasbőgés, a szalonka húzás, a disznóles és az én szívemhez legközelebb álló, a vadászkutya, vallomást kellett lennem a kiityahüségrúl, a kiityaszereletröl.

hol semmi, csak a nád zöld haját jésulgetl a déli szél. redek kopár domboldalon kis körmenetet látok vonulni. Elöl az a betyár, az a nyughatatlan és utána a többi, engedelmesen, libasorban, a fűből alig látszanak ki. Gyors döntés. Szólni nekik, akkor visszafordulnak és nekivágnak a víznek, hogy hozzám jussanak, vagy a még veszélyesebb forgalmas országút fenyegeti őket. — Dorkái — harsam a hangom, és az a szép, nemes, okos feje felém

szőr zsombékrúl zsombékra szökellve, nyüszítve, kétségbe esetten. De akkor már az én szukám ájultan roskadt le mellém a fűbe. Ekkor gondolkodás és késlekedés nélkül léptem a hideg, feketeiszapos vízbe.

Indultam befelé, szerencsére a víz nem volt mély és ahogy bírtam, biztattam a kiskutyákat. Dorka boldogan vetette magát rám ott a vízben és csurom sárrá varázsolta a még száraz ruhadarabjaimat. Mire összenyaláboltam a hat, féle-I

Es egyszeresük a keskeny halastó túlsó oldalán; еду те fordult. Ha látta volna az arcát, igen az arcát, amikor felismert!

Mielőtt a „maradni!“ parancs elhangzott volna behúzta a fejéi és mint egy kilőtt nyíl vetette magát felém. Bele a tóba. Igen ám, ő jön, de a hat kis szökevény nem tud úszni. Es mégis elindulnak befelé, elő-EMBER ÉS VAD

A természetimádók és az izgalmas, érdekfeszítő, kalandos történetek olvasói bizonyára hálásak lesznek a kellemes percekért, amelyeket Milan Rajský: EMBER ÉS VAD című elbeszéléses kötete szerez nekik. A könyv huszonhárom lebilincselő elbeszélést tartalmaz, amelyekben a szerző a természet leírásán kívül szerepet ad hősei jó és rossz tulajdonságainak is. A jellem ugyanis az élet kritikus pillanataiban mutatja igazi arculatát, s a rossz tulajdonságok különösen ilyenkor nyilvánulhatnak meg tragikusan. A teremtés koronája — az ember — alkalomadtán néha megfeledkezik magasztos küldetéséről és felsőbbrendűsége tudatában, emberi mivoltából kivetkőzve pusztítja a természetet s nem emberhez méltó módon viselkedik a vaddal, vadászkutyájával és felebarátjával szemben. Rajský elbeszéléseiben rokonszenves, jellemes, megindító sorsú hősök is szerepelnek. A könyv tartalmaz vidám, humoros, de komoly, sőt tragikus elbeszéléseket is, hiszen a vadászélet is lehet vidám, komoly, sőt tragikus. A szerző az eseményeket elbájoló természeti keretbe helyezte, amelyben első számú hős az ember, második a vadászkutya, harmadik pedig a vad. Rajský lebilicselő és érdekfeszítő vadásztörténetei — amelyek közül három első díjat nyert a Szlovákiai Vadászok Szövetsége Központi Bizottságának irodalmi pályázatán —, nemcsak a vadászok kedves olvasmányai lesznek, de meghitt, kellemes perceket szereznek a természet-kedvelőknek és az olvasni szerető ifjúságnak. Milan Rajský EMBER ÉS VAD című könyve 206 oldalon szórakoztatja az olvasót. Ara kötve 16,50 korona. (I,i)

lemtől és hideg víztől remegő állatkát úgy néztem ki, mintha tetőtől talpig iszappakolást kaptam volna. Addigra motoron odaért a férjem és kihúzott bennünket a fekete léből. A veszély elmúltával persze nagyokat nevettünk az én hableány kosztümömön,

A tankon, a hátizsákban hat csöpögő kiskutya mélázott az élet kiszámíthatatlanságáról, a hátsó ülésen a harcos indiánnő ölében a megtérő bűnös. Így indultunk hazafelé.

Vadász barátunk ijedt pillán tást vetett rám. Ha ez így megy, és még egy ilyen rém történetet elmesélek, az aszszonyka ugyancsak jóindulata az ebek irányában végleg kialszik.

Jaj, de igaz, igaz valami vidámat! Vidámat? Hát ez nem volt vidám? ■ Hisz minden jő, ha a vége jő. Hát a kis sár és ■ hidegvíz, ami közben volt, nem okozott nagy gondot. De ennek vidám történet kell. Pedig egy kutyához való ragaszkodást nemcsak történetekkel lehet elmondani.

Képzelem, hogy elfintorítaná az orrát, ha elmondanám, hogy zimankós időben, a konyhában aludtak a kutyáink. Kint nem volt mire vigyázni, most mindent belepett a nyakigérő fehérség, és udvarunk olyan volt akár a széles határ. De bent, hát bent rám vigyáztak, ha a gazdival nem akadt tennivaló kint a kerületben. Neki már biztos „gáza" lesz, ami alatt nem tudok elképzelni olyan igazán jó szunyókálást. mint az

öreg ,zspór" alatt. Akkor ezt nem is mondom el.

De azt sem, hogy mindennap külön főztem nekik. Három Iá bas a konyha különböző sarkaiban, és az osztóbíró, a rend felelős a korbácsos istennő középen. Aztán konyha felmo sás.

Eszembe futott az is, amikor fentnevezelt Dorka kutyussal távolsági autóbuszon utaztunk és ő helyszűke miatt kétlábon állt és a karomra támaszko dott. Mellettem felvisított egy hölgy: — Egy kutyaI Vigyék ki! Aztán az én hangom. — Hogyne! Neki még drágább jegye van, mint önnek asszonyom. Ha-ha! Lihegett a dühtől, de csöndben maradt.

Elmondhatnám neki, hogyan őrzött engem az én három paj tásom, amikor az avar illatú, tündén színekben pompázó őszi erdőben makkot gyűjtöttem. Együtt dolgoztunk, együtt ettünk és az üres kosarat vígan lóbálva felváltva ők vitték haza este. Kicsit elfog a reménytelenség, bár látom az asszony arcán, kihallgatta, amit elme séltem.

Emlékszem, egyszer — kezd tem el megint miután bátori tóan megbízómra hunyorítottam — szikrázó téli reggelen útnak indítottam a két vadászt. Mármint a kétlábút és a négylábút. Már a völgyben jártak, amikor még mindig a konyha ablakból figyeltem őket és a napozó őzeket a szemközti domboldalon. Aztán eltűntek a szemem elől és a párás ablakra verebeket rajzoltam az ujjammal. Kis idő múlva kaparászást hallok az ajtón. Dorka jött egy papírral vissza. — Küldd a napszemüvegemetI Egy dobozkával a szájában. „Ovalo san“ jelszóval indítottam a boldog és szolgálatkész barátunkat. Mint egy fénylő dárda surrant el a keményre fagyott havon, alig érintve a lábával. Ereztem, hogy ez egy kissé „sovány“ történet, de nem akartam arról beszélni, mikor kutyám beteg volt, vagy megverték őt, hogyan és mivel kezeltük. Es hogy milyen hálás, ha megszabadítjuk a fájdalmától. Az is történet, nekünk szép, de neki?

— Es mindenre meg lehet tanítani? — Kérdezte, és én felvillanyozva boldogan feleltem.

— Mindenre, mindenre az ég világon! felekből ért, és tekin tétből. Persze szeretni is kell...

— Es mondd, mibe kerül egy ilyen kis dög?

Bennem felsírt az a főbbik, az a kutyaszerető énem. Dög, dög, azt mondta. Ennek én már nem tudok válaszolni. Mit mondjak neki? Azt, hogy anynyiba, amit ő soha nem tud megfizetni, mert nincs neki mivel. Mert nem csak azért a rongyos pénzért adják a kutyahű séget.

Barátunkra pillantottam, és minden igyekezetem ellenére elárulta a szemem, hogy. nem jól választott hivatást —• vagy feleségei.

KISS KORNELNE

A házinyúl pároztatása és elválasztása

Szakkönyvekből, újságcikkekből megtanulhatja a tenyésztő, hogy az anyanyulak 3—4 hetes szoptatás után ismét pároztathatók és hogy a leválasztás 4—6 hetes korban történik. Ezek az adatok útmutató jellegűek, meghatározzák, mire képes egy fiatal anyanyúl.

A pontos meghatározás valójában nyulanként változik. Ezt az anya teljesítmnyének nevezzük, amit a tenyésztőnek kell megállapítania. Ez mindig az adott kondíción múlik s mérésekkel, szemmel és tapintással állapítható meg.

Ha egy anyanyúl pároztatáskor mért súlyához viszonyítva

4 hetes szoptatás után lényegesen veszít súlyúból, logikus, hogy a 3 vagy 4 hétre tervezett pároztatúst el kell halasztanunk 1—2 héttel. Ismerve a nyúl tejének összetételét, az anya olyan nagymérvű ásványi anyag ős vitaminhiányt szenved, hogy ilyen rossz kondíció esetén képtelen optimálisan fejlődőképes utódokat nevelni.

A fiatalok leválasztását is a korukhoz viszonyított kondíció határozza meg. Tudvalevő, hogy az állatok — így a nyúl — fejlődési erélye is, az elfogyasztott takarmány arányában fiatal korban a legmaximálisabb és egyben a leggazdaságosabb. Eb

bői adódik, hogy az olyan fiatalok, melyek választási súlya nem kielégítő (rossz az Indulásuk) később már nehezen pótolják lemaradásukat s lényegesen romlik takarmányértékesítésük is. Olyan anyákat fogjunk tenyésztésbe tehát, melyek fiataljai (7 egyed) 6 hetes korra elérik az 1,20 kg-os, de legalább az 1 kg-os étlagsúlyt. Ezek már 4—5 hetes korban leválaszthatók.

Igen hasznosnak tartom a részleges leválasztást, mert az elmaradottabbak egyrészt több tejhez jutnak, másrészt elősegítik az anya fokozatos elapasztását.

A megfelelő választási súly másik lényeges szempontja pedig, hogy csak így érhető el három hónapra a leadási súly, s a kívánt állomány-forgó.

Felcsuti László

<=

A francia kosorrú házinyúl teste a belga óriásétól rövidebb és zömökebb. A kosorrúság vagyis a széles, domború homlok különösen a bakra jellemző. Testsúlya 4—5 kg.

—k—

Baromfitartás Libanonban

A baromfiszakember Libanonban otthon érzi magát. Mindenütt az ismerős nevek: Lohmann és Ну-line, Arbor Acres és Cobb, Big Dutchman és Purina. A baromfitermelés az utóbbi 10 év során ugrásszerűen, világszerte párját ritkítóan fejlődött. Libanon importálóból rövid idő alatt exportáló állammá vált. A jelenlegi tojástermelésnek mintegy 50 l a és a brojlernek 2—3 %-a kerül más arab államok piacaira. Ezt jelentősen megkönnyíti Libanon kedvező földrajzi és politikai helyzete.

A statisztikai adatok önmagukért beszélnek: 1960-ban az évi tojástermelés 57,5 millió voll, 1970-ben pedig ennek tízszerese. A tojástermelő farmok általában 10 ezresek s mintegy harmaduk húszezres. A broilerfarmok heti teljesítménye a hatvanas évek 500 áról hatezerre ugrott; sok farm állít elő már hetente 20 ezret.

Az egy főre jutó évi tojás- (körülbelül 100] és baromfihúsfogyasztás (6 kg) még hagy némi kívánnivalót maga után, de mindenütt tapasztalható a növelésre irányuló erőfeszítés.

Ahol a baromfitenyésztés nagymértékben folyik, világszerte három fő fejlődési fok figyelhető meg. Az első teljesen kisüzemi jellegű, kezdve attól, hogy a termelő sajátmaga keltet, egészen addig, hogy maga vágja le a csirkét. A második lépcsőfok már növekedéshez vezetett, de rövid tetőzés után beköszönt a csődje: a végtermék előállításának tevékenységét egy és ugyanazon területre terjesztik ki, az utolsó szabad helyig. Ez áthidalhatatlan higiéniai problémák sorát hozza magával. Csak egy megoldás lehetséges: a harmadik fokozat. Ez az intenzív baromíitartást folytató országokban már általános: a špecializáciu, a- tojótyúkok és broilerek, a nevelési és a tojóidőszak szétválasztása, a megkülönböztetett tartás életkor szerint, a keltetők, tojúsgyiijtoiielyek és vágóhidak központosítása.

Az országban látni még farmokat, ahol együtt tartanak különböző korú állatot, jércét és tojótyúkot, sőt broileit és tojótyúkot is. Ezt minél előbb fel kell számolniuk. Libanoni

viszonyok között ez kissé elképzelhetetlennek tűnik, ugyanis a broilertartók hozzászoktak, hogy saját kis vágóhídjukról szállítgatnak hetente, és erről a látszólag kézzelfoghatóbb bevételről semmiképpen sem esik ínyükre lemondani. De egy napon — és ekkor már nem önszántukból és esetleg jelentős anyagi veszteségek árán — rákényszerülnek, hogy engedjenek az idők szavának. A német baromfitartók is tanúbizoyságot tettek maakcs individualizmusukról, s egy napon keserű tapasztalatok révén, megtanul Iák, hogy az adott tényék alá rendeljék magukat.

A jelenlegi teljesítmények a következők: 500 nap alatt 220 tojás egy beólazott tyúkra számítva, és 1:2,4 takurmányértékesítéssel 1250 g os brotlersúly 50 napos korban. Az előállítási költségek meglehetősen magas hányadát fordítják gyógyszerekre: tojótyúkok esetében 4,2 %-ot, brojlereknél pedig 2,1 °/ó-ot annak ellenére, hogy az oltási költségek egy részét az Egészségügyi Szolgálat (FANAR) fedezi. A legnagyobb problémát a légzési megbetegedések és a Marek-féle betegség okozzák.

Nagy szükség lenne egy hatékonyan működő ellenőrző szervre, amelynek feladatai közé tartozna bizonyos minőségi követelmények szem előtt tartása révén a termékek állandó, megbízható javítása. Nagy figyelmet kell íordítaniuk a higiéniai hiányosságok megszüntetésére, a tojásgyűjtő helyeken és vágóhidakon, ellenőrizni kell a csomagolást. A követelményeknek nem megfelelő üzemek kizárása nemesebb cél érdekében történik, így tehát feltétlenül indokolt. Ennek következményeként kevesebb üzem működik majd ugyan, de a fennmaradóak nagyobb élettérre szert téve, nyugodtabb körülmények között, jelentősen növelhetik termelésüket.

Jó szakemberekben nincs hiány Libanonban sem és a töretlen fejlődés útjában álló akadályok remélhetőleg csak átmenetiek.

(Deutsche Gefl. Wirtschaft)

A kö.vapus testnagyságú

** ty'ik legfeljebb 50 méterig Iái élesen. A törpe tyúk látásának határa 30 m körüli. A liba látása 120, a kacsáé 70—80 méterre terjed. A baromfi látásmezeje teljes, de a mélységet nem észleli, a baromfi síkban lát. A tárgyat váltakozva jobb és bal szemmel nézi, fejét forgatva és cikk' cakkban közelítve.

Az élelmet nagyság szerint válogatja. A tyúk, a pulyka, a fácán az alakot részesíti előnyben, először a hosszúkás, ovális formájú táplálékot választja, a gömbölyű csak ez után következik. A kacsa és a galamb érzéketlen a mag vagy morzsa alakjával szemben.

A színekre a tyúk másképpen reagál, mint az em-A baromfi

érzékszervei

bér. A tyúk számára a fény különböző fokai fontosabbak, mint a színek. Az utóbbiakat az embertől eltérően látja. A tyúknak a sárgavörös 3—4-szer világosabb, ezt követi a sárga szín. A kék és lila iránti érzékenysége igen gyenge, egyheted része az emberének. Másfelől a csibe egyformán gyakorta keresi fel a kékre festett ládikót, mint a vörösre festettet, hogy abból csipegesen. A rövid hullámhosszú fények közöl a tyúk látási határa a kékeszöldnél van, látási sávja a 700 —715 és a 395—405 millimikron közé esik. A vörös iránti növekvő érzékenysége az állat fejlődése során beálló recehártya módosulás következménye.

A csibe hallás alapján a sötétben 15 m távolságig tud tájékozódni. A tyúk hallótávolsága körülbelül 50 m-ig terjed, a hívást ettől kezdve hallja.

A tyúk érzelmi kifejező készsége 10 különböző hangig terjed.

Tapintó szemölcsökkel baritól a csőrüreg, a torok és a nyelv. A baromfi ezekkel érzékeli a tápanyag nagyságát, alakját, felületét és anyagát. A bőr mély rétege és a nagyobb tollak alatl, valamint a lábtön és a külső csőrön is találhatók tapintószemülcsök.

(Le Courrter Avicole)

Iť»’1 ^..1- » ". • ’'V —J