Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-03-04 / 9. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1972. március 4. 10. CSdDSÁOS Tudom, akik előtt ez ismeretlen, — szörnyű háború — sokszor így szólnak a világkatasztrófa élű tanúihoz; „Próbáljátok elfeledni — ne beszéljetek róla“. Meg lehet őket érteni — megértésre is találnak. De ezzel párhuzamosan a kérdés feloldóinak kötelessége megjelölt kilométerkőnél, ünnepnapon így fordulni a résztvevőkhez; „Kik átéltétek, emlékezzetek!“ EGY KOMMUNISTA ASSZONY ÖNFELÁLDOZÓ TEVÉKENYSÉGÉRŐL Mtnt a többi korosabb asszony — ö is a családdal van elfoglalva, örül az unokáinak, igyekszik a ktsebbnagyobb problémákat nagynagy türelemmel és hozzáállással megoldani. Igen, az a jelen. S milyen értelmű mondatokból áll majd múltjának idézése; Mint a többi... De nem. Ez esetben nem folytatódhat így az ábrázolás. Kevés asszonytársnak jutott ki abból a szívrázó, hősies cselekedetekkel tűzdelt sorsból, mint HOLBA MARGITNAK, a levicei fLéva) kommunista asszonynak. A vele készült riport ereje is mindössze morzsa nagyságban képes visszapergetni a közel hét évtized főbb eseményeit, teljességre itt hasztalan a törekvés. A sokat megélt, kitartó kommunisták iránti tiszteletadáskor kell — mint ez esetben is — az említett teljességet kamatoztatnunk, kifejeznünk. Holba Istvánnéval, született Herda Margittal a maga egyszerű folyamatában zajlott a beszélgetés. Az őszhajű asszony olyan átéléssel adta vissza a történteket, hogy ráncokkal ültetett arcának szinte minden egyes mozdulata illusztrált, megsokszorozta szavainak súlyát. — 1905-ben születtem Bélán IBéla) mint negyedik gyermek a tizenegy testvér közül. Sokan voltunk — borzasztó szegénységben éltünk — kezdte az asszony a szomorú mondatokkal. — Rossz emlékeim vannak ebből az időszakból; olyan emlékek, melyek sok mindent véglegesen elhatároztak bennem. Ahol laktunk, orosz foglyokat dolgoztattak nagy kegyetlenkedések közepette. A csontig aszadt emberek étele a döghúsnál kezdődött... Az akkori kiszolgáltatottság, s ezek a képek még ma is ökölbe szorítják a kezem... Már ekkor tudtam, hogy ez ellen a nyomor ellen küzdeni kell, s ezt csakis a kitartó harc szüntetheti meg. Mikor édesapám és bátyáim hazaérkeztek a háborúból, nem Időztek otthon sokáig. Esztergomba mentek, s jelentkeztek a Vörös Hadseregbe. Apámat hazaküldték' azzal, hogy egy családból elég két katona. De ő itthon is megtalálta- a harc módját. A kommunisták körében bizalmi férfi volt, sztrájkszervezésben vett részt. Letartóztatták, börtönbe vetették. Három hónapig raboskodott... 1922-ben Leoicére jöttem, s mint szolgálólány kerestem a kenyerem. Még ebben az évben férjhez mentem, s ekkor kerültem szorosabb kapcsolatba a kommunista párttal. Illegálisan működtünk, s volt munkánk — nem is kevés. A válságos időszak akkor következett be — amikor titkárjainkat, vezetőinket elhurcolták. Nem nyugodtunk bele — nem hallgattunk. Emlékszem, mindig négy vagy öttagú küldöttséggel mentünk a törvény elé, s követeltük szabadlábra helyezésüket. 1932 után ts, mikor már tényleges tagja voltam a pártnak, ez többször is megismétlődött. Ügye ma már ez egészen hihetetlen, mivel logikus következtetéssel fel lehet ismerni, hogy mi ts várt az ilyen küldöttség tagjaira. Később sztrájkokat szerveztünk, s nem hiába. Egy két alkalommal béremelést sikerült kicsikarnunk az egyes földbirtokosoktól. Kevéske siker volt ez, de mégis sikernek számított. Sok tüntetésünk persze vérrel, gumibottal, kihallgatásokkal volt keserítve. Személy szerint engem el is ítéltek ... Ez volt néhány szó erejével a közbeeső rész. Azután jött a történelem korommal és vérrel írt szakasza — ismét a háború ... Az asszony a küzködés, emberirtás jeqyében festette le a további eseményeket. Az ő sorsa a bizonytalanság idegtépő vaskarmába került — az élei puszta lehetősége számára a minimumra csökkent; a bíróság 1944 nyarán kétéves munkatáhori fogságra ítélte .. ■ A törvény kimondta, hogy a bünteletlnek 1945. január 12-én kell megjelennie n Sahyf (Ipolyság) bíróságon, innen szállítják majd el a börtön színhelyére, A kilátások szomorúak vol ták. A háború alatt raboskodókkai nem sokat bíbelődtek; létük szüntelenül veszélyben forgott. De az élet és harc nem állt meg, az események szakadatlanul peregtek tovább. — Ezerkilencszáznegyvbnnégy szeptember 1-én egy váratlan esemény lépett a családi életünkbe — folytatta az asszony. Egy orosz orvostanhallgatót, egyben ápolónőt szólított hozzánk a sors, kit a németek hurcoltak magukkal egészen idáig. Hogy ne szállítsák munkatáborba, bújtatnunk kellett öt. Szegény mindig mondogatta: — „Idu nasi... idu nasi...“ — ami nagyon jól esett mindanynyiunknak. Sajnos, azonban a helyzet akkor még nagyon kilátástalan volt. Az állandó járőr cirkálások ... nyilas megmozdulások ... Ha valaki érdeklődött utána, ilyen esetben mindig azt állítottam róla; — ukrán menekült ... rokonom ... Hogy ne vágjak az események elejébe, férjem szeptember 8-án megkapta a „sas“ behívót. A többiek szintén, barátok, ismerősök, párttagok. Határoztunk; kommunisták vagyunk, nem harcolunk a szovjetek ellen! A szót tett követte. A behívókat elégettük, — mivel a határt már nem lehetett átlépni — úgy döntöttünk, hogy nálunk rejtőznek el. A feladat nem volt egyszerű. Még akkor nem volt meg a hozzáépítés, mint ahogyan most lakunk. Szűk, kicsi volt a háború alatt ez az újtelepi — tizedik utcai lakásunk. Egy háromszor három méteres helyiséget , fölöztünk be — ez volt a búvóhely. Ide bejutni csak a padlásról lehetett, ahol emeletes ágyakat állítottunk össze ... Levicén is — mint másutt, a nyilasok veszettül szervezkedtek, ítéletet osztottak, öltek. Kilátástalan volt Holba aszszony bújtatottjainak sorsa is, mivel csak egy picike áruló jel, s a „kivégzőosztag fegyverei ismét eldördülnek..De bíztak és próbálták sorsukat irányítani, nem a szerencsére bízni; az egyik szintén itt rejtőző kommunista, Iván Imre fiát beépítették a nyilasőrségbe. Ö informálta aztán a kis csapatot, mikor lesz razzia, milyen a légkör a „testvérek“ berkeiben. Levice felszabadulási emlékei Igen bő anyagot nyújtanak az érdeklődőknek, a krónikák fogalmazóinak. Személy szerint az itt történteket én is elég behatóan ismerem. Ez késztetett arra, hogy elbeszélés formájában örökítsem meg 1941-től 1945-ig a Levicén történt események főbb mozzanatait. Mivel Holbáné tevékenysége is benne foglaltatik, hadd szolgáljon folytatásul ebből egy most aktuális részlet: ☆ „A ladányi úton hatalmas kosarat cipel egy fejkendős asszony. Időnként leteszi a terhet, fáradt kezét dörzsölgeti — majd ismét tovább halad. A negyedik utca sarkán — hirtelen — két létratermetű nyilas jelenik meg, s szembe — a kosaras asszony felé veszik Útjukat. — Mit cipel, anyuskám? — Kérdezi gúnyos hanglejtéssel az asszonyt a fiatalabbik karszálagos. — Hízólibákat, fiam — felel a kosarat vivő, de kissé látszik rajta, hogy tekintete vésztsejtően megrándul. — Hallja, jól tömhette azokat a libákat, ha ilyen nehezek. Nem nézzük meg, hogyan festenek? — kérdezi röhögve a szőke az öregebbtől. — Menjetek a dolgotokra. Inkább a nektek való libákat nézegessétek a korzón, — szól az asszony. Erre már az idősebb nyilas is nevetésre húzza vékonyélű ajkát, int a kosár közelében settenkedő társának, majd parancsoló hangsúllyal szól feléje: — Menjünk, Frigyes. Nem időzhetünk tovább... A bújdosóknak fegyverre volt szükségük. Fegyverre, mellyel csapást mérhettek a fasisztákra, mellyel céljukat támogatták. Holba MargitQt még a veszélyben is ezek a gondolatok éltették — akkor is, mikor legendás . kosarának tartalmát kishífán felfedték... De mi volt. az az ördöngős forrás, ahonnan ezek az automata alkotmányok, gránátok származtak? Ki, kik képviselték azt az erőt, ami ezeket a náci gyártmányokat a kommunisták hatáskörébe játszották? Felelet: a nyilasok „városvédelmére" beirányzott fegyverraktára — Csernák Gyula, Halász Károly kommunisták, kik Dr. Hetényi Rezső alispánon keresztül csel állal szerezték meg a fegyvereket. 1944. december 20 a város történelmében jelentős dátum. Délelőtt, ezen a napon Levice macskaköves főterén a nyilasok propaganda hangszórói így üvöltötték a beléjük táplált „igét“: — „Éljen a német birodalom. .. Éljen Szálasi... Nincs az az isten, aki a bolsikat beeresztheti közénk.. A Denk-féle szálló éttermében a tisztikar emberei a déli harangsző után gondtalanul ebédeltek. Balabán Rudolf, a magyar hadtest lévai szárnyának parancsnoka így emelte fel poharát: — „az elkövetkezendő győzelmünkre...“ Ez a markáns felépítésű férfi, ki civilben tanár volt, gondolata mélyén sem hitte, mi lesz itt a néhány órán belül „elkövetkezendő", nem hitte, hogy a melldöngetős szavakat fejvesztett menekülés követi. De hogyan emlékezik vissza a nap fő eseményeire Margit asszony? — Mivel összeköttetésünk úgy a szlovák partizánokkal, mint az angol—szovjet hírszerzőkkel teljes volt, idejében értesültünk csapataink helyzetéről. Az állítás beigazolódott. Délután fél három óra tájban T—34-es harckocst lövedékei szálltak át a városon. Az emberink a padlásról figyelték az eseményeket. Ezután — pillanatokon belül — tankok jelentek meg a Ludany (Ladány) felé vezető úton, s egyenesen a város felé tartottak. Ekkor már biztosan tudtuk: pár perc, s felszabadulunk. Persze, nem volt ez olyan egyszerű... Fehér kendőt vettem magamhoz, 's szaladtam a katonákat fogadni, szaladtam a tankok elé. Integetésemre a félelmetes, de örömöt hozó masinák, mind ahányan csak voltak — megálltak. A legelsőből egy ukrán tiszt szállt ki, s piros arccal — nagy csodálkozás közepette így szólt hozzám: „Sto ti, máma?" Elmondtam, hogy kommunista vagyok, s hogy tizenegy elvtársunk búfdosik a házunkban. Figyelmeztettem őket — ittrekedt német gránátosok vannak szétállva az útvonalon: vigyázzanak! Erre ő így felelt: „Ha az embereidnek vannak fegyverei, képezhetnék a mi előőrsünket." így is történt. Ok tizenegyen vezették be az ukrán hadtestet a városba, fedték fel a még „lélegző" náci fészkeket. A menekülők ugyanebben az időben — sajnos — levegőbe röpítették a Garam hidat. De ez — ez az egetrázó dörrenés jelezte végérvényesen: Levice felszabadult! Hé A kapu felé tartva az unokától érdeklődöm felőle. Az így felelt kedvesen. — A nagymami nagyon jó hozzám. Sokat mesél a jó emberekről ... 0 egy igazi tündér ... Volt valami óriási erő ezekben a gyermeteg, de nagyon igaz szavakban. Erő, megnyugtató biztonság, melyek szinte aranytálcán kínálták a való — lehet még sokáig ismétlődő — gondolatokat: „Szép korban születtél, lurkó ... Már szóból ts alig ismered majd — szörnyű háború ...“ És ezt a te sokat szenvedett, ezüsthajú Tündérednek is köszönheted. KALITA GABOR PAVOL HOROV: Az a láb az a csupasz hófehér láb erdőből mint árnyék lopódzik csendesen mint mikor szárny suhan az éjszakán át s méhedben Kedvesem mintha először mozdul meg halkan az élet bársonyos tétován. És már zeng bár keresi még útját az ének de hozzánk eltalál és fagyos reggelen pocsolyán és sötéten mikor szemöldökön még zúzmara virít. S a róna meleg mohája a rétek s anyag felé, mint az árvíz hagy itt a változás hulláma az édes galamb szorongások ködén át új hírrel siet. Könnyek fátyla alól boldog anyai hang simogatja a kibomló rügyet. Jól sikerült az országos népművelési szeminárium A Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztálya és a CSEMADOK Központi Bizottsága kétnapos országos népművelési szemináriumot tartott Dunajská Stredán (Dunaszerdahely). A Szlovák Szocialista Köztársaság 13 Járásából 53 népművelő vett részt ezen az értékes és fontos akción. A megjelentek között 7 nő ts volt. A szemináriumot Tóth Sándor a Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztályának vezetője, Szarka Erzsébet, az intézet dolgozója, a CSEMADOK részéről pedig Varga Béla és Bodnár Béla Irányította. Az első napon Lőrincz Gyula elvtárs, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, az ÚJ Szó főszerkesztője tartott nagyon értékes előadást „A párt XIV. kongresszusa és a szocialista kultúra“ címen. Előadásában az 1968—69-es események politikai hátterére is rámutatott. Lőríncz elvtárs kihangsúlyozta, hogy a népművelésben Jelentős szerepet kell biztosítani haladó hagyományainknak, pártunk élharcosainak és az ifjúság nevelésének. Az előadást hasznos vita követte. Délután Krocsány Dezső, a Szlovák Szocialista Köztársaság munka- és szociálisügyi minisztere „A csehszlovák nemzetgazdaság fejlődése és távlata a XIV. pártkongresszus határozata értelmében“ címen tartott előadást. Az érdekes témát a számok és konkrét adatok tükrében világította meg. Az 6 előadását is gazdag vita követte. A második napon Balázs Béla, az Oj Szó szerkesztője az állampolgári és világnézeti nevelés formáiról és munkamódszereiről tartott magasszintű előadást. A közelmúltban Dunajská Stredán megrendezett népművelési szeminárium sokat nyújtott a járási népművelés Irányítói és dolgozói részére. —ers—
