Szabad Földműves, 1972. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-03-04 / 9. szám
1972. március 4. Ara 1,— Kčs XXIII. évfolyam, 9. szám. Szakmelléklet KERTÉSZET-MÉHÉSZET — A gyümölcs- és szőlőtermesztők, — a kertészkedők, — és a méhészek tanácsadója Köszöntő Asszonyaink és leányaink iránti tisztelet jegyében ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot, a világ haladó gondolkozása asszonyai és leányai nemzetközi szolidaritásának napját, a nők egyenjogúságáért folyó világméretű mozgalom méltó szimbólumát. Hálatelt szívvel köszónt.jük az édesanyákat, akik őrzik a családi tűzhely melegét és zokszó nélkül, magasztos anyai küldetésük tudatában vállalták a gyermekneveléssel járó igényes feladatok oroszlánrészét. Őket illeti a dicsérő szó, mert ők fáradhatatlanok. Szeretetüktől övezve formálják a testükből kiszakadt új életet. Őrangyalként járják a göröngyös utat. Őrködve gyermekeik sorsa felett, hogy azokból emberbecsülő nemzedéket, példás hazafiakat, jólétformáló és védemező harcosokat neveljenek. Ők a béke gondolatának, az élet védelmének legőszintébb és legkitartóbb bajnokai. Köszöntjük asszonyainkat és leányainkat! Azokat, akik a termelő munkában erejüket is meghaladó beosztást vállalnak. Akik, mint az erőteljesebb férfiak versenytársai nap, mint nap ott vannak a termelés frontján és munkájukkal szüntelenül gyarapítják a közösség vagyonát. Tisztelettel adózunk annak a sokszázezsr falusi asszonynak és leánynak, akik nagyon sok esetben a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés legnépesebb és legkitartóbb pillérét képezik és az ö munkájuk is elősegíti, hogy qazdaq termést ad az elvetett mag, s hogy javul és mindjobban hasznosodik az állatállomány, hogy a példás munka nyomán szemlátomást emelkedik a falu anyagi és kulturális színvonala. Az asszonyok és leányok hatalmas serege, amely hazánk lakosságának is több mint ötven százalékát képezi, megbecsülést és méltó elismerést érdemel. Nélkülük, a dolgos kezű falusi aszszonyok és leányok nélkül, a gyári futószalagok és munkapadok mellett, valamint a tudor,lányosmüszakt vívmányok fejlesztésén szorgoskodó, az irodákban és a konyhai tűzhely körül ügyeskedő asszonyok nélkül, vagyis társadalomformáló munkájuk hiányában „zátonyra futnánk", képtelenek lennénk elérni fennkölt cáljainkat. A nők jelentős társadalmi szerepének és egyenjogúságának elismerése, gyakorlati érvényesülése a szocialista társadalmunk fejlődését ihlető és szervező kommunista pártunk céltudatos politikájának egyik nagyszerű vívmánya. S az a tény, hogy ma asszonyaink és leányaink hetvennyolc százaléka alkalmazotti, illetve munkaviszonyban van. alapjaiban megdöntötte a nőkről alkotott egykori maradi szemléletet, új helyzetei, kiszolgáltatottságtól mentes egyenjogú életkörülményeket teremtett a nők számára mind az egész társadalmon, mind pedig a családon belül. Hazánk női, különösen azonban a leányok megtanulnak élni egyenjogúságukkal. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy Igyekeznek kihasználni a tanulási lehetőségeket, tehát müveit és sokrétűen fejlett tagjaivá akarnak válni szocialista társadalmunknak. Dícséretos jelenség pél dául, hogy ma az általános műveltséget nyújtó középiskolák hallgatóinak 63, a szakközépiskolák hallgatóinak 57, míg a főiskolák hallgatóinak 43 százalékát leányok képezik. Ezek a kedvező jelenségek azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a jövőben sokkal nagyobb teret kell biztosítanunk a nők érvényesülésének. Lehetővé kell tennünk — mégpedig a társadalmi és gazdasági életünk minden szakaszán —, hogy a nők maximálisan gyümölcsöztethessék rátermettségüket és tudásukat. Ezt kívánja nemcsak a nők, hanem az egész társadalmunk érdeke. Á nők egyenjogúságát méltató és bizonygató ünnepi beszédek közben, valamint a nők. erényeit magasztaló kinyilatkoztatások alkalmából fel kell ismernünk azokat a kedvezőtlen jelenségeket is, amelyek az asszonyok és leányok gyakori mellőzését és képességük lebecsülését tükrözik. S ha valóban őszintén gondoljuk a nők teljes egyenjogúsítását, akkor több helyet kell biztosítanunk asszonyainknak és leányainknak a vezető és irányító munkában >s. Addig ugyanis, míg a nők csak a termelő munkában és alárendelt munkabeosztásokban vetekedhetnek a férfiakkal, a vezetésben pedig csak mutatványpél dányként szerepelnek, addig az egyenjogúság „szépséghibáktól" terhes. Persze, ahhoz, hogy asszonyaink jobban és többen vehessenek részt a felelősségteljes irányító munkában, szükséges, hogy legalább részben mentesítsük őket — a családon belüli célszerű munkamegosztás és a különböző szolgáltatások rendszerének fejlesztése által — a második műszakkal járó gondoktól és fáradalmaktól. Ha ezt a nemes szándékot érzékeltettük asszonyainkkal és leányainkkal a hagyományos köszöntők alkalmából, akkor valóban a jelentőségéhez méltó körülmények között ünnepeljük a Nemzetközt Nőnavot. (Fathó) Itt is ntt is asszonycsapat Kapál, hol majd élet terem. (Oh mégis-mégis élni jó) Erősek és fiatalok S a lábuk térdig mesztelen S a lábuk térdig mesztelen (Ady) A nagy magyar költő e néhány sora gyakran jut eszembe, mikor ríportútjaim során serényen dolgozó lányok, aszszonyok közé kerülök. Nem tudom, annak idején mi ihlette meg Adyt, mikor a „Májusi zápor után“ című verse született, egy azonban biztos: a miniszoknya nem a mi korunk „vívmánya“. íme a bizonyíték, hogy a női térdek már évtizedekkel ezelőtt inspiráltak. De félre a tréfával! Miniszoknyát egyelőre csak a könyvelőnők viselhetnek, a nők többsége a termelésben dolgozik, és ők nem a divatot, de a célszerűséget tartják szem előtt. A Dunajské Kiatov-i (Dunatőkés) tyúkfarm szocialista munkabrigádjának három munkásnője is fehér köpenyben és nadrágban szorgoskodott a kotkodácsoló szárnyasok között. Igaz, mi sem nagyon különböztünk tőlük, hiszen két kalauzunk Magula Antal ökonőmus és Vontszemű Frigyes az üzemibizottság elnöke, előbb minket is „borbélynak" álcáztak, és úgy engedtek be a farm területére. Három asszonyt, illetve lányt, Takács júliát, Horváth Máriát és Csiba Máriát zavartuk meg a „tojásszüretben“, akik jókedvűen, széles mosollyal üdvözöltek. Csak később jöttünk rá, hogy nem a napsütéses időtől vidámak, de fehér kalocsnikban és vagy három számmal kisebb, illetve nagyobb köpenyben mi hatottunk' kissé groteszkül és nyújtottunk okot a diszkrét mosolVgásra. A mosoly azonban máskor sem hiányzik a szocialista munkabrigád huszonnégy nőjének arcáról, hiszen olyan körülmények, feltételek közt dolgoznak, hogy ezt sokan irigyelhetnék. Már maga a romantikus környezet is csodálnivaló. A náddal és fűzfákkal övezett Ahol az elégedettség honol tisztavizű folyócskára mütatva kollégám meg is jegyezte: „tde még sátorozni és horgászni is eljönnék.“ — Csak látnák, majd pár bét múlva, mikor már a virágok is kinyílnak, akkor milyen szép a mi kis meseországunk! — mondotta csaknem egyszerre a három nő. — No persze — toldotta meg Takács Júlia —.ehhez mi is hozzájárulunk, hiszen ha van 10—15 percnyi szabad időnk, máris szépítjük a környezetet, ültetjük, öntözzük a virágokat. A farmon azonban nemcsak a suttogó nádas, a vízben cikkázó halak, daloló madarak érdemelnek figyelmet, hanem elsősorban a korszerű „pavilonok“, melyekben öröm dolgozni. — Én négy kolléganőmmel az állami gazdaság jóvoltából két évet Voderadyban, a továbbképző iskolában töltöttem, almi ugyancsak voltak tyúkfarmok, de távolról sem ilyen korszerűek — büszkélkedett Csiba Marika. — Ez azonban, amit itt látnak, még távolról sem minden — vették át a szót Marika kolléganői. — Érdemes megnézni a szociális helyiségünket, és az ebédlőnket, ahova naponta kihordják az ebédet. Ezenkívül az állami gazdaság gyermekes asszonyainak két óvoda áll a rendelkezésükre, sőt még egy leányszállőnk is van. ' ' — Én legjobban annak örülök — fonta tovább a beszélgetés fonalát Horváth Mária —, hogy a munkán kívül jut elég idő a családra is. Nálunk ugyanis az a gyakorlat, hogy havonta húsz napot dolgozunk, — naponta nyolc és fél órát, — és utána tíz napig szabadunk van. Öt gyereknél, bizony aranyat ér az ilyen munkabeosztás. Férjem sem győzi dicsérni. — Különben sem szakadunk meg a munkában, hiszen minden gépesítve van. Egyedül a tojásokat szedjük ki kézzel. Igaz három évvel ezelőtt még ez is automata szalaggal történt, de több tojás repedt el, ezért aztán, hogy eredményesebb legyen a munkánk, inkább kézzel szedjük ki. Ennek is köszönhető, hogy a múlt esztendőben 105 százalékra teljes!-, tettük a tervet és május elseje' tiszteletére megkaptuk a Szocialista Munkabrigád megtisztelő címet. Az idén a szövetkezeti dolgozók VIII. kongreszszusának tiszteletére 100 ezer tojás leadását vállaltuk terven felül. Felötlött bennem a gondolat, vajon szereti-e a rántottét az, kinek a tojás a „kenyere“? — Már öt éve dolgozom itt, de bizony még mindig szeretem a tojásételeket — vallotta Takács Júlia. — Ezért igyekszem is, hogy minél több legyen belőle. De nemcsak én, hanem valamennyi társnőm. Mikor ebédszünetben leülünk egy kicsit tereferélni, bármiről kezdünk is beszélni, a végén mindig ott lyukadunk ki, hogy „mondd csak, te mennyi tojást szedtél-ki ma?“ A brigád 24 nődolgozója közt akad idősebb, fiatalabb, hajadon és sokgyermekes családanya is. Ennek ellenére, ahogy a három riportalany vallotta, nézeteltérés, féltékenység vagy veszekedés sohasem fordul elő. Csiba Mária a trio legfiatalabb tagja meg is jegyzi: — Sohasem szájaskodunk az idősebbekkel. Ügy a munkahelyen, mint azon kívül nagyon, jól kijövünk. A kollektív szellem elsőrendű és ez nem kis mértékben a szocialista munkabrigádban való részvételnek köszönhető. — Valóban így van — helyeselt Horváth Mária, aki. noha ez nem látszik rajta, már az idősebb korosztály képviselője, hisz neki már katonafia is van. De nem hiába mondja a nóta is, „Bár az idő elszalad, minden asszony szép marad, csak az aki veszekszik, bizony csak a .mérges, asszony öregszik.“ Horváthnénak nincs oka veszekedésre, és olyan fiatalosan, frissen mozog, akár egy húszéves. — Ügy bizony — mondja -veszekedni még álmunkban sem szoktunk. Nemcsak a kolléganőkkel, de a férfiakkal sem. De nincs is rá okunk. Nálunk az emancipáció minden téren érvényesül. — Hogyan készülnek a nőnapi ünnepségekre? — érdeklődtünk. — Ez elsősorban a férfiak dolga — vágták rá. — Várjuk a meglepetést, kíváncsiak vagyunk, vajon mivel rukkolnak majd ki. A hagyományos virágcsokor, a csoki és az uzsonna bizonyára az idén sem marad el. — Tavaly nagyon szép ünnepélyt rendeztek a tiszteletünkre — sóhajtott egy mélyet Takács Júlia. — Remélem az idén sem lesz másképp. — Én már csak arra emlékszem — kapcsolódott a beszélgetésbe Vontszemű Frigyes — hogy a múlt évi nőnapi ünnepség felért egy divatbemutatóval. Mindegyik nő olyan elegáns volt, olyan ruhát, kalapot viselt, hogy az ember azt sem tudta, kit nézzen meg jobban. A közelgő nőnap alkalmából mi is élünk a lehetőséggel és a Dunajské Klatov-i és valamennyi szövetkezetben dolgozó asszonynak további munkájukhoz sok sikert, egyéni életükben pedig boldogságot kívánunk. ORDÖDY VILMOS