Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-08-07 / 31. szám
így öntözzünk! ■^oha a szőlő hosszú ideig képes elviselni a csapadékhiányt, a tenyészidőben vannak olyan periódusai, amikor nagyon megsínyli a víz hiányát. A zavartalan fejlődéshez kedvező eloszlásban évente mintegy 500—660 milliméter csapadék szükséges, és ha 400 milliméternél kevesebb esik, csak öntözéssel termeszthető. A csapadékban szegény, aszályos vidékeken (a Földközi-tenger mindkét partján, Ázsiában, Dél-Afrikában, Ész-ak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában) ezért mindenütt és régóta öntözik, elsősorban a csemegeszőlő ültetvényeket. Ez érthető is, hiszen a jól kifejlett, üde fürtök és bogyók csakis kedvező vízellátás esetében fejlődnek ki. A külföldi tapasztalatok alapján az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az optimális idejű és mennyiségű öntözés a csemegeszőlő termésének minőségét is javítja, hatása azonban leginkább a hajtások erősebb növekedésében és a bőségesebb termésben mutatkozik meg. MIKOR? A szőlőnek a tenyészidő különböző szakaszaiban eltérő a vízigénye. Sok vizet kíván a tavaszi erős hajtásnövekedés idején, a virágzás után, a zöldbogyók növekedésekor és az érés kezdetén. A virágzás idején és a zsendüiés után már kevesebb vízre van szüksége. Az öntözésnek így általában három időpontja van: 1. a szőlő virágainak kötődése után, 2. a bogyók borsónagyságú állapotában és 3. a bogyók zsendülése kezdetén. A virágzás előtt és a bogyók zsendülése után lehetőleg ne öntözzünk. Az előző esetben ugyanis a virágok nagyfokú elrúgását, a rossz termékenyülést, az utóbbiban pedig a bogyók nagymérvű rothadását segítjük elő. A zsendüiés utáni öntözések ezen kívül leronthatják a szőlő minőségét is (vízízűek lesznek a bogyók), valamint hátráltatják a veszszők beérését. A szükséges időszakban végrehajtott öntözés azonban mindenképpen megéri a fáradságot. Az öntözés a házikertben elsősorban közművesített, tehát vízvezetékkel ellátott helyeken ajánlható. Nagy mennyiségű víz szükséges ugyanis hozzá, és azt nagyobb felületre vödörrel hordani igen fáradságos. MENNYIT ÉS HOGYAN? Az öntözővíz mennyiségét igen sok tényező (talaj, hőmérséklet, páratartalom, öntözési mód stb.) dönti el. Tapasztalat szerint egy-egv alkalommal, hosszabb száraz időszak után, laza talajokon 40—60 liter, kötöttebb talajon 20—40 liter vizet kell adagolnunk négyzetméterenként. Kevesebb víz használatától nem várhatunk nagy eredményt. Az Öntözés legegyszerűbb módja — ha a terület a sorok irányával párhuzamosan és egyenletesen lejt — a barázdás. Ehhez az öntözés előtt a sorközök közepén egy, esetleg két árkot húzunk kapával, és lassan, csörgedeztetve engedjük bele a vizet, amíg az árok meg nem telik. Ezután a másik árokba irányítjuk a vizet. Ha szőlőskertünk felülete hullámos, és a víz egyenletes elfolyását nem tudjuk biztosítani, ott esőztetö öntözést alakítunk ki. Természetesen ehhez a berendezés költséges, viszont nemcsak az öntözővizet, hanem a tápanyagot és a növényvédőszereket is kijuttathatjuk vele. Pár tőkéből álló lugas esetén kútból, vödörrel hordott vízzel is öntözhetünk. Ebben az esetben a tőkék körül, távolabb a törzstől, több helyütt ásóval árkot vagy gödröt ásunk, és abba öntjük a vizet. Forró napokon a nagyfokú párolgás elkerülése végett lehetőleg hajnalban vagy este öntözzünk. TRÁGYÁZZUNK IS Az öntözés mindig fokozottabb tápanyagigénnyel jár együtt. Barázdás öntözéskor a műtrágyákat az öntözés befejeztével mindig a vizesárokba egyenletesen szórjuk ki, majd az árkokat a nagyfokú elpárolgás megakadályozása céljából kapával húzzuk be. A műtrágyákat tápoldat formájában is kijuttathatjuk, vezetékbe iktatott műtrágyaoldó berendezéssel. Lugastőkék esetében inektálással — az e célra házilag készített vasfúróval — végezhetjük el -a tápoldatos öntözést. E beöntözési módnál azonban — különösen nitrogén- és káliműtrágya használatakor — vigyázni kell, hogy az oldat töménysége 20 % fölé ne emelkedjen, különben könynyen gyökérperzselést okozhatunk. NAGYOBB FIGYELEMMEL Az öntözés lényegesen módosítja a tőkék agrotechnikáját; az erőteljesebb növekedés miatt a tőkék terhelését növelni kell. A növényvédelmi munkákat úgy kell szervezni, hogy ne öntözés előtt, hanem utána permetezzünk. így nem kell a szükségesnél többször permeteznünk, s nem is kell félnünk a nagyobb fokú peronoszpóra vagy szürkerothadás fertőzéstől sem. Az öntözés anyagi áldozatot is kíván, azonban sok és jó minőségű terméssel hálálja meg a szőlőtőke. Hatására a termés mennyisége legtöbbször 20--40 százalékkal növekszik, és száraz, aszályos nvarú években a termés minősége is jelentősen javul. Füri Józseí Szőlőfugas gyors kialakítása új lakás Kertem talaját 1964 tavaszán, odaköltözésemkor mintegy 50—60 cm vastagon törmelék borította. Szerettem volna szép kertet létesíteni. A felszínen levő törmeléket félrerakva, az eredeti talajt mintegy 40—50 cm mélyen kiszedtem, a tégla- és kőtörmeléket kiválogatva a földszerű apró törmeléket alulra helyeztem. Erre raktam azután 40—50 cm vastagon az eredeti talajt. Az eredeti talaj eléggé kötött, humuszban gazdag fekete agyag. Lazítás céljából 1965 tavaszán az egész területre egyenletesen elosztva mintegy 3 cm vastagon rostált kályhasalakot terítettem, és egy ásónyomnyi mélyen beforgattam. Az így előkészített területre még abban az évben virágokat, részben egynyáriakat, részben évelőket ültettem. 1936 taavszán szamócát is ültettem a virágok közé. 1967 tavaszán a 120 cm magas vaskerítés mellé egymástól 60 cm-re szőlőt ültettem, gödrökbe, mert a forgatás már alaposan megülepedett. Az oltványok között Saszla. Mathiász Jánosné muskotály és Ottonel muskotály volt. A telepítés igen jól sikerült, az oltványok szépen, egyenletesen fakadtak. Megfigyelések céljából az Ottonel muskotályon a hajtásválogatáskor csak egy (a legerősebb) hajtást hagytam meg. A többi fajtát hagyományosan neveltem. Az Ottonel muskotályon nyár folyamán minden fejből kinövő hajtást, valamint a hónaljhajtásokat is eltávolítottam. A fő hajtást nem csonkáztam le, és így mintegy 240—250 cm hosszúra megnőtt. Őszre már jól beérett, törzsnek alkalmas vesszőt kaptam. Ezt 1968 tavaszán a 120 cm magas kerítés mellé kötöttem. A kerítés felett még 5 rügyet hagytam,- ott vágtam viszsza. Visszavágás után ezt a részt vízszintesen kötöttem ki. Tavasszal valamennyi rügy kihajtott. A törzsnek meghagyott függőleges részről 25 rövid hajtást távolítottam el. Mindegyiken 2—3 fürtkezdemény volt. A legalsó kettőt biztosítócsap céljából meghagytam. U- gyancsak meghagytam még két hajtást az elhajlításnál. így tőkénként 9 hajtás maradt meg. Hajtásonként 2— 3 fürtkezdemény volt. A felső hajtásokon átlagban 3 fürtkezdeményt találtam. Egy tőkén szeptember közepére 23 fürt szőlő érett be. A többi telepített fajta Is hozott termést, de ezeken csak 2—3 fürt termett. 1967 és 1968 tavaszán és nyarán napfényes volt az időjárás. A hiányzó csapadékot öntözéssel pótoltam. Meleg napokon frissítő öntözést is végeztem. Ilyenkor a szőlő lombját is finom permetezésben részesítettem. Az öntözéssel együtt nyár folyamán 3 alkalommal tőkénként 3—4 dkg-nyi vegyes műtrágyát szórtam a tőkék töve körül, ezt az öntözővíz oldotta fel és juttatta a talajba. Ezt a kezelést az összes szőlőtőke megkapta. A köztudomásúlag gyenge növekedésű Ottonel muskotály tőke kimagasló terméseredményét a gondos öntözésen és tápanyag-utánpótláson kívül az egyszál as - nevelésnek tulajdonítom. A nagy termés ellenére a tőke szépen fejlődik. Veszszői a fajta jellegének megfelelő vastagságúak. Mazuch Géza Méhlakások berendezésének indoklása SZELLŐZTETŐ ÉS ETETŐ NYILASSAL ELLÁTOTT TAKARÓDESZKA A berendezésnek ez a kelléke a korszerű méhészkedés szempontjából fontos. Amint ismeretes, a méhek odúban, kasban a lépeket a felső tetőzethez rögzítik. A lépek között néha átjárókat rágnak ki, de egyik léputcából a másikba leggyakrabban csak a lépek szélein vagy alján járnak át. A fejlődés időszakában ez teljesen elegendő és lehetséges is, mert az időjárás megengedi. A természetes méhlakásoknak tehát eltávolítható fenti takarásuk nincs. A méhészeti gyakorlat régóta ismert a méhek lépépítési ösztönét, mely az ősrégi lassú fejlődés eredménye. A méhek emberi közbelépésre, tökéletes, természetes lépeket építhetnek, még pedig úgy, hogy a méhcsalád szabályszerűsége és kiegyensúlyozottsága nem lesz megzavarva, hanem ellenkezőleg, lia a méhész szakismerete jó, ennek a fontos törvénynek a rendelkezéseit kiválóan elő tudja segíteni. A méhészeti gyakorlat ezzel oldotta meg, hogy belenyúlhat a méhcsalád életébe gyorsan, könnyen, s a méhcsalád számára mondhatjuk sokszor szinte észrevétlenül vagy csak minimális zavarással. A takarodeszka segítségével oldottuk meg a felülről történő kezelést, mely nem is a méhlakás. de elsősorban a kiváló termlési eszköz sajátossága. Ám a tökéletes méhlakásnak, s egyben a korszerű termelési eszköznek még sok különleges sajátosságokat is meg kell oldania. Mi tudatában vagyunk, hogy az egységes kaptár — mint méhlakás s egyben termelési eszköz — minden kiváló sajátosságát tökéletesen megoldani csak úgy tudja, ha az anyagi ráfordításra nem leszünk figyelemmel. Tömeges, népies használatra szánt Ilyen eszköz előállításánál a nagy luxust azért még sem engedhetjük meg. Mi a takaródeszkátől három fontos feladat legjobb megoldását követeljük meg. aj a fészek vagy mézkamra teljes takarását, megfelelő hőszigetelését és a pára áteresztését, b) a vándorláskor elmaradhatatlanul szükséges szellőztetést, c) a könnyű és gyors eleségpőtlást. A kaptár falait alulról és oldalairól rétegesen építjük. Önként adódik tehát a kérdés, hogyan oldja meg ezt a rétegeződést a takaródeszka: Ennek a kérdésnek elsősorban akkor van jelentősége, ha a kaptár a szabadban áll. Ek-7 kor a feisötakarás rétegeződését a szellőztetőfeeretes tető segítségével oldjuk meg. A kaptár tető nélkül a szabadban amúgy sem állhat. A tetőt olyan magasra építjük, hogy aláférhessen a légfékes etetőüveg is. Télen pedig a szellőztetőkeretet szalmával töltjük ki, s így felülről is olyan réteges takarást kapunk, mely elegendő még a legnagyobb hidegben Is. Méhesben, kaptárházban más a helyzet. Ha az időjárás hűvösebb nemezlapot, szalma- vagy gyékénypárnákat, takarókat, kiselejtezett ruhaneműt boríthatunk még a takaródeszkára, hogy ez a takarás is réteges legyen. A tetőre ilyenkor nincs szükségünk. Legnagyobb védelmet természetesen a méhes vagy a kaptárház falai nyújtanak. A takaródeszkát úgy készítjük, ahogy azt az jjtéves terv kaptároknál láttuk. Ez lényegében két colos deszka vastagságnak felel meg. Az egyik deszka a fészek vagy mézkamra keretei fölé úgy van besülylyesztve, hogy a keretek és a takarodeszka között egy cm rés maradjon és teljesen takarja a fészek vagy mézkamra üregét. A másik az elsőhöz kapcsolódik és az egész kaptár terjedelmén fél peremet képez. így magán a fészken vagy mézkamrán 5 cm vastag deszkatakarás van. Ennek elülső részében van vájva az etetőtányér kerek nyílása és hátsó részének egész terjedelmében a szellőztetőnyílás, melyre 3 mm rostaszövetet szögezünk. Ha az etetőtányér nincs a nyílásban, akkor öt cm vastag dugóval zárjuk el, a szellőztetőnyílást pedig öt cm vastag szalma vagy gyékénypárnával, melyet alulról szorítunk bele. Ez a betét kiváló páraáteresztő. egyben hőszigetelő is, ami éppen a téli pihenés- és a koratavaszi fejlődés időszakában rend kívül előnyös, a fő fejlődés időszakában pedig hűsít, mert lassabban melegszik fel. Ez a takaródeszka és a szel lőztetőkeretes tető megoldja a vándorlás alkalmával feltétlenül szükséges menekülőtér és szellőztetés kérdéseit is. Rend kívül nagy ielentőség.e van zsúfolt családok vándoroltatása esetén vagy ha permetezés miatt családjainkat rövidebb időre bent kell tartanunk. A klasszikus méhészkedőt szerint úgy láttuk, hogv vándorlásra különleges, iólépítet! „vándorkaptárra“ van szükségünk. Ma tudjuk, hogv a kaptár csakis „egységes“ lehet és egységes tulajdonsága biztosít arról, hogy vándorlásra is alkalmas. A takaródeszka és a szellőz tetőkeretes tető a vándorlás kétféle változatát teszi lehetővé. Nálunk az első vándor lásra csak fészekkel Indulunk és a mézkamrát ott szoktuk megnyitni. Ha vándortanyánk nincs messze, elegendő ha a takaródeszka szsllőztetőnyílásából eltávolítjuk a szalmavagy gyékénypárnát és így ennek helyén nyitunk menekülőteret. Ilyenkor a takaródeszkát szárnycsavarokkal rögzítjük a fészekhez. A menekülő fürtöt tanácsos vízzel permetezni. Ilyenkor a vándorlásra történő előkészület mindössze abból áll, hogy eltávolítjuk a párnát, eltömjük a röpnyílást és felzárjuk a röpdeszkát. A tetőt feltehetjük, de külön is szállíthatjuk a további szükséges felszereléssel. Ha vándortanyánk messzebb lesz, akkor a takaródeszkát kivesszük, külön a felszereléssel szállítjuk, s a fészekre feltesszük a tetőt, melybe a szellőztetőkeret van beépítve, eltömjük a röpnyílást, felhajtjuk a röpdeszkát és a tetőt elől, hátul pánttal rögzítjük a fészekhez, s így vándorolunk. Ennek közelebbi leírását majd a tetővel kapcsolatosan adjuk meg. Végül az etetőnyílás oldja 'meg az etetés legegyszerűbb, leggyorsabb és legközvetlenebb módját. A takaródeszka egyaránt használható fészekre vagy mézkamrára, tehát eleségpótlásra mindenkor alkalmas. Az etetés ilyen módjára használjuk az etetőtányért és ballónüveget. Ügy véljük, hogy a korszerű méhészkedésben minden munka egyetlen közbelépéssel legven elvégezve és az eszköz maga lehetőleg mindig több feladat megoldására szolgáljqn. Ennek a követelménynek ez a takaródeszka legjobban megfelel. A takarás megoldását a méhészeti gyakorlat sokféleképpen oldotta meg. Nem foglalkozhatunk mindegyikkel, csak a leggyakoribb hibákra figyelmeztetünk. Különösen télen hátrányos a fészekre borított bőrlemez, igelitlap, nylonlap, filmlapok, több réteges újságpapír stb., mert meggátol ja a keletkező párák átereszlését. Kényelmetlen és nagy időveszteséget jelent az olyan takarás, ahol három-négy, sőt többféle dolgot kell előbb eltávolítani, amíg a keretekhez jutunk. Ilyen szerencsétlen megoldást választottak tervezőink az egységes kaptárunknál A kere'ek közé léceket, teszünk. Ezek fölé 4 mm-re kilenc db 0.5 cm vastag deszkalapot rakosgatunk. Erre hobralapot és még erre nemezlapot kell fektetni. Egyetlen deszkalap leemelése helyett tehát a pepecselgetés mondhatjuk tömegét kell elvégezni. Kétségtelen, hogv -• akaros elsőrendűen réteges, de vajon mit szól ehhez az méhész, aki egymaga kezel 100— 120 családot, mert a korszerű gyors és egyetlen munkaelvet az egységes kaptár takarást módja semmi esetre sem oldja meg. Ezek az indokok késztetnek arra, hogy a takaródeszka legcélszerűbb megoldását az elmondottak szerint alkossuk meg. Foglalkoztunk még azzal a gondolattal is, hogy a takaródeszkát lehetne esetleg műanyagból sajtolni, de törékenysége miatt és főképpen azért, mert a párák áteresztésér lélen részben gátolná, enné' s jelenlegi legalkalmasabb anyagnak a deszkát tartjuk. Szirmai ístwáti
