Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-07-31 / 30. szám

Az özvad tenyésztése (V.) AZ ELHULLAJTOTT ÖZAGANCSOK Az elhullajtott agancsok a kérdéses területen igen jó út­mutatóul szolgálnak a bakok minőségének megítélésére. Re­ménytelen azonban, hogy a jö­vő évben az elhullajtott agancs alapján a megfigyelt bakot fel­ismernénk. Tartózkodási he­lyén felbukkanhat egy másik bak, hasonló agancsai. VISELKEDÉS ÉS TESTALKAT A bak életkorát csupán az agancs szerint lehetetlen meg­határozni. Az agancs formájá­ról és erősségéről mindössze azt állapíthatjuk meg, hogy az megfelelő-e vagy sem. Az élet­kort megközelítőleg a bak test­alkatáról és viselkedéséről ítél­hetjük meg. Az egyéves bak keskeny, de telt fejéről „gyerekes“ arcáról ismerhető fel. Nyaka vékony és karcsú, törzse rövidnek, összelapultnak látszik. Tipikus jelenség a játékos ugrándo­­zás. Az említett jelek, főleg a vékony nyak, nem vehető száz­­százalékosnak. Tömörebb teste, ovális kopo­nyája van a két-hároméves baknak. Nyaka már rövidebb­­nek látszik. Az egészséges, jó­minőségű egyedek június ele­jén átvedlenek, simák és vö­rösek. Az erősebb bak tartóz­kodási helyén nyugtalan, gyak­ran felfigyel. Kerüli az idő­sebb bakot, még akkor is, ha agancsa erősebb mint az idősé. Gyakran riaszt, ha valami gya­núsat észlel. Koraeste kijön a mezőre vagy a rétre és álldo­gál. Gyenge nyakán ülő fejét feltartja, test hátsó része feltűnően karcsú. Hosszabb agancsszárai vannak, amelyek között hézag látható. Ez való­színűleg reményteljes bak, ame­lyet kímélni kell. Négy- és többéves bakok ter­mete erőteljes, nyaka erős, homloka széles. Bár egészsé­ges, június elején mégsem ved­lik át. Az erős agancsokon kí­vül jellemző rá a nyugodt, hin­tázó fejmozgás. Fejét alacso­nyan hordja, ütemesen integet vele. Nyakán borzolt szőr ta­lálható. Tartózkodási helyén más erős bakot nem tűr meg, s különösen a két-hároméves bakokat üldözi. Legeléskor bizalmatlan, pil­lanatok alatt felismeri a ve­szélyt, gyorsan és biztonságo­san megugrik. Ereje a mély és gyakori kaparásokból ismerhető fel. AZ ÖREG ŰZBAKOK ISMERTETŐ JELEI Jellemző rájuk az általános testerősség, a feltűnően erős nyak, testük hátsó része már karcsú, a szokottnál később vedlenek. Az öreg bak szőrszí­ne sötétbarnásból vörösbe ját­szó, de sohasem világos vörös. A vén bakok őszes-szürkék, de nyakuk gyengébb. Fejük egy része őszes-szürke, ami azon­ban családi jelleg is lehet, ha az a szeme körül szemüveg alakjában látható. Az öreg bak későn jár lege­lőre, óvatosan meg-megáll és figyel, fejét vízszintesen tartja, csak látszólag legel. Nem jár ki szívesen a nyílt rétekre vagy mezőkre, inkább a kis­erdei réteket, tisztásokat kere­si fel. Legszívesebben a sűrű­ben tartózkodik, nagyon óvatos és ha megzavarják, gyorsan, csendben eltűnik. A vén bak alakra olykor erős, legjobb korban levő bak­nak látszik, máskor viszont alakra a két-hároméves bakra hasonlít. Sokéves tapasztala­taim szerint magányosan él. Mielőtt legelőre megy, sokáig figyel. Kaparáskor, egancstisz­­tításkor lustán mozog. A fiatal őzsuta viselkedésé­vel hasonlít az egyéves bakra. Alakja karcsú, nyúlott. Ha egészséges, úgy júniusban már teljesen átvedlett, színe vörös. A csapatból mindig elsőnek lép ki, állandóan mozog, élénk és kíváncsi. Az őzsuta alakja teltebb, jú­niusban, különösen ha gidát vezet, még nem vedlik át, szőr­zete még szürke és kócos, feje széles. Nyugodtan, de bizal­matlanul viselkedik. Nem buj­kál és hosszabb ideig is rejte­­ken kívül marad. Gyakran fel­figyel, de nem Ijed meg min­den csekélységtől. Embert és kocsit jól kivár. A megöregedett őzsuta so­ványabbnak és szögletesebbnek látszik, szőre kócos. Nyaka keskeny és hosszú,’ homloka széles. Nagyon óvatos, bizal­matlan, könnyen ijedős. Elvét­ve az őzsutának is van agan­csa, melynek ágai leggyakrab­ban gombosak, vagy nyársasak. Az Ilyen őzek üzekednek és gidákat is ellenek. Ez a kü­löncség persze nem kívánatos. Ha az egy- és kétéves bako­kat kilőttük, akkor a kilövési tervet aránylag alacsonyra szabjuk, tekintettel a hibás és az öregebb bakokra. Ahol a vadállomány az őzbakok minő­ségét illetően rosszabb, ott alaposabban kell nyúlni a há­roméves és az idősebb bakok kiválasztásához, hogy a hibás jegyek ne öröklődjenek. Amennyiben a tervezett mennyiségű vadat nem lőttük ki, akkor lőjjük ki a fiatal és megöregedett meddő sutákat, a bakokból pedig csak a leg­gyengébb darabokat. Selejte­zéskor megfontoltan cseleked­jünk, mert a tévedésből kilőtt jó vadat már nem lehét feltá­masztani. Könnyű az olyan vad kilövé­sére elhatározni magunkat, amelynek küllemi jelel jól megállapíthatók, agancsa fel­tűnően gyenge és hibás, test­alkata silány és betegségre vall. / Hiba lenne azonban, ha csak a feltűnően hibás vadat lőnénk ki, s meghagynánk azokat, amelyeken a hibák kevésbé lát­hatók. Azért kell jól ismernünk a vad élettanát és bíznunk va­dásztapasztalatainkban. Megfigyelőképességünket ké­pezni kell. Ne feledjük, hogy a vad megkülönböztetéséhez nélkülözhetetlen segédeszkö­zünk a távcső. JÄN M. HABROVSKÝ, Zólyom (Zvolen) Golyós háromtusa bajnokság A területi golyós háromtusa bajnokságot a Szlovákiai Vadá­szok Szövetsége KB-nak össz­­szlovákiai golyós háromtusa bajnoksága követte, melynek során vadászcélpontokra, neve­zetesen nyírfajd-kakasra, őzre és vaddisznóra lőttek a részt­vevők. A bajnokság két kate­góriában, a seniorok és a ju­niorok csoportosításával került lebonyolításra. Minden célpont­ra húsz lövést kellett leadni, mégpedig a nyírfajdra kisöblű fegyverrel 50 méternyi távol­ságból, őzre golyós fegyverrel puskatávcső és szabadkartá­­maszték alkalmazásával, vad­disznóra pedig állóhelyzetből, támaszték nélkül, 100 méteres távolságról. A legsikeresebben szereplő öt versenyző diplomát kapott, négy versenyző pedig minden kategóriában tárgyi ju­talomban részesült.­A baráti légkörben lezajló versenyben az első nyolc he­lyezés a következőképpen ala­kult: Seniorok: 1. Ing. Miroslav Sivčák, Dol. Kubín 575/600 pont, 2. Ing. Ka­rol Balco, Revúca 558 pont, 3. Milan Kvašňovský, Trnava 539, 4. Jozef Gembický, Spis. Nová eVs 537, 5. Ing. J. Be­liansky, Dol. Kubín 533, 6. Jo­zef Súr, Zvolen 511, 7. Jozef Kopp, Martin 487, 8. Jozef Po­­dolan, Trenčín 480 pont. Juniorok: 1. Ing. Vsevolod Piskun, Zvo­len 530, 2. Stefan Hanzlík, Ér­sekújvár (N. Zámky) 527 pont, 3. Ing. J. Selčan, Rimaszombat (R. Sobota) 520, 4. Ing. J. Blá­ha, Lip. Mikuláš 504, 5. Rudolf Pápež, Érsekújvár 489, 6. An­ton Jurica, Trenčín 486, 7. Ivan Terem, Ban. Bystrica 485, 8. Eugen Slámka, Zvolen 477 pont. Főleg a fiatal versenyzők golyősfegyverrel jobb eredmé­nyeket értek el, mint kisöblű fegyverrel. Ez annak következ­ménye, hogy csak kevés vadász tulajdonában van kisöblű fegy­ver, ami megmutatkozott a há­romtusa eredményeiben is. A versenyzők a rendezvény egész időtartama alatt minta­szerűen viselkedtek, a bírák igazságosan ítélkeztek és a szervező bizottság jól előkészí­tette a versenyt. Mindazoknak köszönet jár, akik a verseny sikeres lebonyolításából kivet­ték részüket. A verseny megkezdése előtt. (A szerző felvétele.) MARTIN KÜLICH Ludak őrzése villanypásztorral A legeltetés legkorszerűbb tormája szarvasmarhák eseté­ben is a szakaszos megoldás. Ennél a legeltetési módszernél az állatok napi takarmányszük­ségletének megfelelő területet jelölnek ki legeltetésre. Ami­kor az állatok ismét az első parcellára kerülnek, addigra ott a fű megnő. E módszerrel lehetővé válik a legelő intenzív ápolása, trágyázása. A szakaszos legeltetést cél­szerű meghonosítani a nagy­üzemi lúdtenyésztésben is. A ludak egy-egy parcellán csak egy-, esetleg néhány napig le­gelnek. Valamilyen módon te­hát el kell határolni a legel­tetett területet a többi résztől. Erre a szarvasmarhák esetében nagyon jól bevált a villanypász­tor. Kézenfekvő a gondolat: kíséreljük meg a ludakat Is villanypásztorral őrizni. Mivel a ludak villanypásztorral törté­nő őrzésére tapasztalatink és irodalmi adataink nincsenek, azért ezzel kapcsolatban az Agrártudományi Egyetem gö­döllői tangazdaságában kísér­leteket végeztünk. A kísérletek célja: tisztázni, hogy a ludak villanypásztorral őrizhetők-e — és ha igen — milyen feltételek mellett. A villanypásztor működése az áramütéstől származó félel­men alapul. A pásztor elektro­mos berendezése az áramfor­rás (rendszerint 6 V-os akku­mulátor) feszültségét feltransz­formálja körülbelül 5000 V-ra. A nagyfeszültségű rész egyik sarkát a szigetelőkön elhelye­zett karámhuzalhoz kapcsol­juk, másik sarkát pedig föl­deljük. Ha az állat testével hozzáér a feszültség alatt álló karámhuzalhoz, az áramkör az állat testén és a talajon ke­resztül záródik, melynek hatá­sára az állatot áramütés éri (2. ábra). Az ütés élettani okokból kifolyólag csak nagyon rövid ideig tarthat. Az állat testén áthaladó áram erőssége nem haladhatja meg a 300 mA-t, a másodpercenként átha­ladó árammennyiség pedig a 2,5 mA-t. Ezért a pásztor elekt­romos berendezése az áram­kört megszakítja úgy, hogy a karámhuzal kb. 0,1 mp-ig van feszültség alatt, utána pedig körülbelül 1 mp-ig a huzalban nincs áram. Az egyes állatfajták nem ké­pesek egyformán elviselni az áramütést. Ezért elsőnek azt vizsgáltuk, kibírják-e a ludak a villanypásztor áramütését (kb. 5000 V feszültség). E cél­ból 1963-ban éves tenyészluda­­kat és háromhónapos növen­­dékludakat hoztunk érintkezés­be — csőrükön keresztül — a feszültség alatt álló karámhu­zallal. Az áramütést mind ki­bírták. A feszültség hatásának tisz­tázására készítettünk egy 12 V-os akkumulátorral működő villanypásztort, amely kb. 25— 30 ezer V-os feszültséget állí­tott elő. A ludak ezt a feszült­séget is kibírták, bár több egy­mást követő ütés után járási zavarok léptek fel, amelyek azonban az ütéseket követően néhány perc múlva megszűn­tek. Az említettel egyidőben kí­sérletet végeztünk annak tisz­tázásra, hogy milyen karám­huzallal őrizhetők a ludak. A kísérlethez 5000 V feszültségű, tranzisztoros villanypásztort használtunk. Egészen kis terü­leten (30 m* 1 2 3) próbáltunk le­geltetni 20 háromhópanos lu­dat. Először a földtől 15—30 cm-re elhelyezett egy szál, majd egymás fölött 15 cm távolság­ra elhelyezett két szál karám­­huzallal kísérleteztünk. Ez a terület a ludaknak kicsi volt (1,5 m2 lúd), azért nem törőd­tek az áramütéssel és a drót alatt kibújtak. Egy másik rendszer szerint ugyanilyen kis területen földre fektetett lécekkel kerítettük be a ludakat. A lécekre egy­mástól 3 cm távolságra két drótot rögzítettünk. A pásztor két nagyfeszültségű kivezeté­sét ezekkel a drótokkal kötöt­tük össze. Amikor a ludak a karámból kimentek, ráléptek a drótokra és a talpukkal rövid­re zárták az áramkört. Ekkor áramütés érte őket. Ehhez ha­sonló tapasztalataink voltak a szigetelőkön elhelyezett karám­huzal esetén is. A terület kicsi volt, és a ludak az áramütés ellenére is átmentek a keríté­sen. A kísérletek azt mutatják, hogy a legeltetéshez megfelelő nagyságú terület kell, más­részt bizonyos idő ahhoz, hogy a ludak a pásztort megismer­jék. A ludak villartypásztoros őr­zésével kapcsolatos kísérletein­ket 1964 őszén megismételtük. A kísérletekhez továbbra is tranzisztoros pásztort használ­tunk. A huzaltartó karókat acélból készítettük úgy, hogy a szigetelők magassági helyze­tét változtatni lehessen. Az őrzésre először 20 cm magas sodronyszerű karámhu­zalt használtunk. Ezt vörösréz antennahuzalból házilag készí­tettük. A sodronyszerű karám­huzal előnye, hogy kerítés jel­lege van, jól látható, így a lu­dak könnyen észreveszik. A karámhuzalt a felső ágá­nál fogva akasztottuk fel a szigetelőre úgy, hogy az alsó ág és a föld' között 20 cm-es távolság maradt. Ezzel a hu­zallal 680 m2 területet kerítet­tünk be. A sodronyszerű karámhuzal­lal első alkalommal 120 sza­­badtartású, frissen tépett, hat­hónapos ludat őriztünk (1. áb­ra). Ezeket két napon át legel­tettük, naponként 6 órát töl­töttek egyfolytában a karám­ban. Egy lúdra 5,7 m2 terület jutott. Első nap három ludat (2,5 százalék) ért áramütés le­­gelés közben. Ezek olyan nagy pánikot keltettek, hogy azután két-három milliméternél jobban a többi sem merte megközelí­teni a karámhuzalt. Másnap már mind óvatosan elkerülték a huzalt, és egyet sem ért áramütés. Ezt követően ugyanazon a területen, két napig 150 szabad­­tartású, nem tépett ludat le­geltettünk. Egy lúdra 4,5 m2 terület jutott. Naponta ezek is 'hat órát töltöttek a karámban. Ezek közül öt kapott az első nap áramütést, amelyek nagy gágogással elriasztották a töb­bieket is a huzaltól. Hátrány ennek a megoldásnak, hogy a sodronyszerű karámhuzal vi­szonylag drága és kezelése ne­hézkes. Két szál alumíniumdrőttal is megpróbáltuk a ludak őrzését. Az előző évi tapasztalatok alapján az első drótot a föld felett 30 cm, a másodikat pe­dig 45 cm magasságban feszí­tettük ki. Kétszáz szabadtartá­­sú, hathónapos ludat hajtot­tunk a 680 m2-es karámba és ezeket három napon át legel­tettük. Egy lúdra 3,4 m2 terület jutott. Ezt a karámhuzalt már sokkal nehezebben vették ész­re a ludak. Az .első nap 26-ot (13 százalék) a másodikon ti­zenkettőt (6 százalék) ért áramütés. A harmadik napra azonban már megismerték a4 pásztort és messze elkerülték a karámhuzalt. Egy szál dróttal is őriztük a ludakat. A drótot a talaj fel­színe felett 30 magasan he­lyeztük el. Az előbbi területen ismét 200 hathónapos ludat legeltettünk. Az egy szál dró­tot még nehezebben vették észre a ludak, és azért az első napon 30 (18 százalék), a má­sodikon 18 (9 százalék),» a harmadikon pedig kettő (1 szá­zalék) lúd kapott áramütést legelés közben. Tehát ezek is megismerték a pásztort és nem mentek ki a karámból. Végül 3000 m2-es területen egy szál dróttal legeltettünk 'három napon keresztül 600 többéves tenyészludat. Az egy lúdra jutó terület 5 m2 volt. Ezek már az első napon is sok­kal eredményesebben őrizhetők villanypásztorral, mint a fiata­lok. Az első napon mindössze hármat (0,5 százalék), a má­sodikon egyet ért áramütés. A harmadik napon már egy sem ért a karámhuzalhoz. A ludak sokkal gyorsabban megismerik a pásztort mint a szarvasmarhák. A szarvasmar­ha csak akkor fél a villany­­pásztortól, ha áramütés érte. Tehát minden állatnak kapcso­latba kell kerülnie a villany­­pásztorral. A ludak esetében elegendő, ha csak néhány ál­lat kap áramütést. Ezek el­riasztják a többit is a karám­­huzaltól. A ludak legtöbbször a nya­kukon és ritkábban a csőrükön keresztül kapták el az ütést. Legelés közben a drót alá té­vedtek és a fej emelésekor a nyak tollazata közé csúszott a drót és így kerültek közvetlen kapcsolatba a feszültség alatt álló karámhuzallal. A test egyéb helyein a tollazat szige­telő hatása miatt (kivételt ké­peznek a tépett ludak) nem tudott létrejönni az áramütés. Érdekes jelenség, ha egy vagy két lúd kerül csak kívül a karámon, akkor azok maguk­tól visszamennek a többihez a karámba. Mégpedig a dróttól való félelmükben magasan át­repülik a karámhuzalt. A karámhuzal le-, illetve fel­­csévélésére vállra akasztható csörlőt készítettünk. Az áttele­pítési idő egy munkás számá­ra — a karám nagyságától függően — 30 —40 perc. A jö­vőben az egész berendezést könnyű kocsin helyezzük el. Áramforrásként 14 amper­­órás 6 V névleges feszültségű akkumulátort használhatunk. A laboratóriumi vizsgálatok azt mutatták, hogy teljesen feltöl­tött, 14 amperórás akkumulá­torral a pásztor 240 óráig üze­meltethető. A gyártó vállalat 50 amper­órás akkumulátort javasol a pásztor üzemeltetéséhez. Ilyen akkumulátorral üzemeltetve elegendő a havonkénti feltöl­tés. DR. KIRÁLY LÁSZLÓ, Agráregyetem, Gödöllő \ villanypásztor működésének sémája.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents