Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-07-31 / 30. szám

[ШЩвГ DELFINARIUM A Fekete-tenger part­ján levő batumi grúz halgazdasági kutatóállo­­más területén delfináriu­­mot építenek fel. Ez há­rom zsilipes medencéből áll. A bemutatók célját szolgáló főmedence tér­fogata 40X18 méter, mélysége 6 méter. Eb­ben egyidejűleg 11 del­fin tartózkodhat. A má­sik két medence kísér­leti jellegű lesz. Mind­ezek a vizet a tengerből kapják. A nézők részére 700—800 személyt befo­gadó tribünt emelnek. A delfinárium jövőre ké­szül el. (A Fáklya) EGYMILLIÓ DOLLÁR Ülést tartott a FAO Magyar Nemzeti Bizott­sága. A tanácskozáson Kazareczkl Kálmán mi­niszterhelyettes,- a bi­zottság' elnöke terjesz­tette elő a napirendi pontokat, s Dr. Karosai Károly főtitkár számolt be a bizottság mült évi munkájáról, valamint az idei tervekről. A főtitkár a többi között bejelen­tette, hogy az ENSZ fej­lesztési programjának kormányzó tanácsa ja­nuárban elfogadta a Ti­sza Ii. vízi erőmű és az öntözőberendezéssel kap­csolatos FAO-segítség másik részét, s mintegy egymillió dollárt szava­zott meg erre a célra. (Magyar Hírlap) CSAPŰSÜGÉR TÄPLÄLKOZÄSA McCormack J. C. be­hatóan vizsgálta a 9—29 cm testhosszúságú csa­pósügérek táplálkozását. Megállapította ,hogy fő­ként alsóbbrendű ráko­kat és a talajban élő ál­latokat — elsősorban az ászkarákokat — fo­gyasztják. A nyár végén rendszeressé válik inga­dozásuk, mely apró tes­tű halakra irányul. (J. Animal Ecol.) Ügy igaz, ahogy a közmondás mondja: „A gyakorlat teszi a mestert!“ Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy any­­nyira „mesternek“ érzem ma­gam, de az évek során némi tapasztalatot szerez a sport­horgász is. Erről magam is meggyőződtem. Sokan azt te­szik, hogy egy-egy halfajtára specializálják magukat, vagy pontyoznak, vagy ragadozókra mennek, esetleg harcsáznak s más nem érdekli őket. Vala­mikor én is ezt tettem. Ma már igazodom az adott körülmé­nyekhez, s így jóval kevesebb esetben térek haza üres tarisz­nyával. Ha más nem is, keszeg majdnem mindig akad a horog­ra, de közben néha kellemes meglepetésben van részem. Azon a bizonyos napon ket­ten mentünk a Kis-Duna csen­des partjára halászni. Nagyon szép idő mutatkozott, s őriz­tünk, hogy a heti munka után kellemes pihenésben s jó szó­rakozásban lesz részünk. Álta­lában mint mindig, ha halász­ni megyek, most is felkészül­tem az összes lehetőségre. A kukorica, a főtt- és nyerstész- I ta, a kukaccsomó, végül pedig néhány lótetű, mind-mind ott lapult a hátizsákban. A lótetűk , hiánya kissé bosszantott, de I mit lehetett tenni, többet nem sikerült szedni. Már az úton eldöntöttem ma­gamban, hogy társamat ha­gyom lótetűkkel halászni, mert ahova mentünk, már többször akadt a horogra márna vagy ; harcsa, én pedig szerencsét próbálok más csalival. A vízhez érve kijelentettem, I hogy én ma csak pontyra me­gyek, más semmi nem érdekel. S mivel ő elfoglaltsága miatt ritkán jöhet ki a vízhez, remél­tem, hogy a lótetűre hama­rább fog harcsát vagy márnát. Elképzelésemben nem is csa­lódtam. Rövid idő elteltével segítségül hívott, és egy szép márnát tettünk a haltartóba. Én kissé távolabb próbálgat­tam sorra az összes csalit, de kapás nem volt. A kukorica végképp nem voll kapós, de kukacra is ritkán volt kapás, pedig ahogy a vízbedőlt fa mellett halászgattam, többször láttam pontyugrást közvetlenül a bedőlt fa ágainak a végénél. Az idő múlott, a pontyról már lemondtam, hiszen délelőtt ti­zenegy felé járt az idő, s ha nem augusztus van, talán még bíztam volna, de így ... Gondoltam egyet, hogy még­se menjek haza üres tarisznyá­val, teszek vékonyabb zsineget, kisebb horgot, s a bedőlt fa másik oldalán megpróbálok né­hány keszeget keríteni a ho­rogra. Átültem a fa másik ol­dalára, kukaccal csalizott hor­gomat egészen a fa ágaihoz engedtem és vártam. Az első kapás nem is váratott magára sokáig. Majdnem félkilós ke­szeg volt, majd jött a második, s a harmadik is. Annak elle­nére, hogy meg voltam győződ­ve a pontyok jelenlétéről, ponty nem akadt a horogra. Ezt az előre haladott időnek tulajdonítottam. Ekkor újabb kapást észleltem. A bevágás jól sikerült, s már tudtam, hogy nem keszeg akadt a horogra. Az orsó berregni kezdett, a zsinórból jő néhány méternyi lecsavarodott, mire sikerült megállítani és jobb belátásra bírni a halacskát. Megszákol­­tuk a több mint másfél kilós pontyot. Újra visszatelepedtem arra a helyre. Társam megjegyezte, hogy kár odaülni, egyhamar úgyse fogok ott halat, de én kitartottam a hely mellett, ma­radtam, s nem hiába. Alig telt el tíz, tizenöt perc, megint ka­pás. A bevágáskor már tudtam, hogy újabb pontyot akasztot­tam. Ez még erőteljesebben hú­zott, mint az előző. Valóban jó kétkilós ponty ficánkolt a hor­gon. • Szákolása után nekifogtunk ebédelni. Közben elgondolkoz­tam, hát ez valóban kijött, ilyen a halászszerencse. És még mondja nekem valaki, hogy a nyári hónapokban (igaz, augusztus vége volt) csak a kora reggeli, vagy a késő délutáni órák alkalmasak pontyfogásra. Megebédeltünk és nem kis megelégedéssel in­dultunk haza. Szerencsénk volt. A szerencse mellett egy kis tapasztalattal is gyarapodtunk. Továbbra is kitartok amel­lett, hogy nem kötöm magam egy bizonyos halfajta fogásá­hoz. Vékony zsineggel és arány­lag kis horoggal sokkal gya­koribbak a kapások, természe­tesen jobb a fogás is, még ha egy-egy nagyobb példánynak néha sikerül is meglépnie, — talán ügyetlenségem miatt — a horoggal együtt. Halásztár­saim néha hibáztatnak a vé­kony zsinegért és a kis horo­gért, de szerintem így sokkal sportszerűbb a halászat. A hal­nak is van egy kis esélye a szabadságáért vívott küzdelem­ben. Leszűrve a tanulságot, pontyra is lehet vékony zsi­neggel, kisebb horoggal ha­lászni, de egy kicsit több ügyességgel. Mert kilós, eset­leg kétkilós halat 50—60-as zsineggel, nagy horoggal kirán­gatni igazán gyerekjáték. ADAMCSEK FERENC, Vágsellye (Sala) Ma csak PONTYRA megyek о \£ g s ä ’S 2 U О w A KISÁLIATTENVESZTES HALÁSZAT A Szabad Földműves szakmelléklete VADASZAT ШЙ arga Ernő és neje mun­­” kaidő utáni egyik ked­ves szórakozása a galambte­nyésztés. Felkerestem őket ko­máromi (Komárno) házukban, melynek udvarán, a háttérben álló festői víztorony árnyéká­ban áll az elég nagy galamb­ház. igazi szállodája ez a „ma­daraknak“, ahogy gazdájuk aevezi őket. — Vajon hány galamb szá­mára elég ez a nagyszerű épít­mény? — érdeklődtem. — Tizenöt pár, vagyis har­minc galamb fér el benne ké­nyelmesen. A tisztántartott galambház­ban nagy a sürgés-forgás, tur­­békolás. Galambok pihennek a polcokon, egyesek éppen a to­jásokon ülnek, mások meg a már kiköltött fiókákat melen­getik. Egy részük kékpettyes, a többi pedig hófehér színű, jól­­megtermett galamb. — Milyen fajtájú galambok ezek? — A kékpettyesek lengyel hiúzok, az amott szerelmeske­dő fehérek pedig amerikai kin­­gek, vagyis királygalambok. Az én kingjeim mind nagymére­tűek és fehérek, még véletle­nül sem találni rajtuk egyetlen egy másszínű foltocskát sem. Léteznek persze sárga, fekete, kék, sőt fakókávészínű szín­változatban is. — Milyen élősúlyt ér el a kék fajta? — A kingek legtöbbje eléri az ,1 kg-os élősúlyt, de a tojók általában 80 dekásak. A len­gyel hiúzokról megemlíthető, hogy szintén húsgalambok, amelyek általában 70—80 de­­kás súlyt érnek el és elsőrendű kiállítási galambok. Tíz párat tartok a kékpettyesekből, de egyébként vannak feketék és sárga színűek is. — Volt-e már valamiféle si­kere kiállításon galambjaival? — Az első elismerő okleve­let 1963-ban kaptam Podébrady­­ban a kék római galambom­mal. Súlya meghaladta az egy kg-ot. Kiterjesztett szárnyainak hossza 112 centiméter volt. A másik oklevelet a Trnavai Jubi­leumi kiállításon szereztem 1964-ben, lengyel hiúzzal. A harmadikat a kerületi kiállítá­son kaptam Brnóban, a lengyel hiúzok révén. Azután 1967. de­cember 26-án a Tatabányán megrendezett „Északdunántúli“ galambkiállításon szereztem egy oklevelet szintén a kék­pikkelyes lengyel hiúzaimmal, ahol Fajtagyőztes minősítést értek el. A Magyar Galambte­nyésztők Szövetsége 1969. évi nemzetközi kiállításán igen jó minősítést értem el, szintén lengyel hiúz galambjaimmal. De itt vannak a további okle­velek a prágai kiállításról, a komáromi gazdasági kiállítás­ról és a szintén komáromi „Ki mit tenyészt“ kiállításról. Összesen vagy tizenhárom kü­lönféle fajta és színű diploma bizonyítja igyekezetünket. E- zenkívül több kisebb-nagyobb szép kivitelű ajándék, virág­váza, kristály bonbontartő em­lékeztet az említett rendezvé­nyekre. — Milyen gondozást követel­nek ezek a nemes galambok? — Először is a kínos tiszta­ságot. Naponta legalább két­szer tiszta ivóvizet kívánnak, egyszer pedig tiszta, kútból merített friss vizet, amelyben nem győznek egész nap fürde­ni. Igen mulatságos látvány, amikor négy-öt galamb is für­dik egyszerre nagy lubickolás­sal a fürdővizes edényben. — Hogyan állnak a szaporo­dással, keltetéssel? — Egy lengyel hiúz galamb­pár évi átlagos szaporulata tíz fióka. A fehér king pár hat­hét fiókát költ. Tehát kifize­tődik a velük való bíbelődés. — Miként történik a galam­bok etetése? Ez nem is olyan egyszerű. Galambjaink a vitaminok vé­gett is szerves takarmányt kí­vánnak, mégpedig kukoricát, búzát, árpát, bükkönyt, borsót, napraforgót, kendermagot ke­verve. Nem is beszélve az ola­jos magvakról, amit főleg ved­ieš idején igényelnek.. Itt szót kért Varga elvtárs élettársa, Margitka is nemcsak mint társtenyésztő, hanem mint gazdasszony. Hangsúlyozta, hogy galambjaik megesznek az említett magokon kívül min­dent az égvilágon, ami a kony­háról kikerül, tésztát krump­lit, főzelékféléket. Csupán a zöldségféléket nem. De ugyan­akkor szívesen fogyasztják a friss zöld palántát. Főleg a sós­kát, a karalábét, de szeren­csénkre a virágféléket nem bántják. — Mi ösztönzi a galambok­kal való foglalkozásra? érdek­lődöm Varga elvtárstől. — Mindenekelőtt ízletes hú­suk, azután pedig a kiállításo­kon való részvétel, ami valósá­gos élmény egy galambász szá­mára. Nagyon jó érzés, amikor fáradságos munkánk eredmé­nyeképpen kézhezkapjuk az elismeoő oklevelet. Szlovákiai 15. SZÄM. 1971. JÚLIUS 31. A TARTALOMBÓL + Egy galambtenyésztű házaspárnál. + Nemzetközi kiállítás­ról. Augusztusi teendők. Ludak őrzése villanypásztorral. Jó tudni.-T A vitaminok jelentő­sége a baromfi szervezetére. © Óvjuk a természet kincsét. © Látóhatár. ® Mire vadászhatunk augusztusban? 0 Az őzvad tenyésztése (V.) 0 Golyós háromtusa bajnokság. ÍA Állati eredetű horgászcsalik. Ж Külföldi vizeken. Ж Ma csak pontyra megyek. viszonylatban élvonalban állok a lengyel hiúzok tenyésztésé­ben, amit a konyhánk falát dí­szítő diplomák is bizonyítanak. Röptetéssel azonban egyáltalán nem foglalkozom, azért magas­röptű vagy bukókeringő ga­lambokat nem is tartok. — Előfordult mostanában, hogy a szomszédos galambá­szok elfognak galambjai közül? — Nem fordult még ilyen eset elő. Igaz, én sem fogdo­­som el a másokét. Nemrégen a szomszédom megtalálta egyik galambomat óljában, de más­nap már hozta is vissza. — Milyen gondoskodást kí­vánnak e galambok? — A velük való foglalkozás egy-két órai munkát jelent na­ponta. Élthez tartozik az ete­tés, az itatás, az óltisztítás. Ezek a legfontosabb tenniva­lók ha azt akarjuk, hogy egész­ségesek legyenek galambjaink. Ezt közösen végezzük felesé­gemmel. De kijelenthetem, hogy ez a munka szórakozás, ideg­nyugtató kikapcsolódásnak is mondható. — Mit tesz pártunk megala­kulásának félévszázados évfor­dulója tiszteletére? — A mélyépítő vállalatban betöltött munkahelyemen pél­dásan igyekszem végezni fel­adataimat. Az ifjú galambász generációnak szívesen szolgá­lok szakmai jótanácsokkal és a tenyésztés megkezdéséhez szükséges fiatal galambokkal. Jöhetnek hozzám bármikor azok, akik szép és hasznos ga­lambokat szándékoznak te­nyészteni. (Címem: Komárom, Pionierska u. 11. szám.) Kívánjuk, hogy a galambte­nyésztés továbbra is hasznos szórakozást és örömet szerez­zen a Varga házaspárnak. HOLCZER LÁSZLÓ, Komárom (Komárno J, Egy galambtenyésztő házaspárnál

Next

/
Thumbnails
Contents