Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)

1971-07-17 / 28. szám

A vadásztörvény a nagyvad­dal rendelkező vadásztársasá­gok részére előírja a vérebek tartását. Sajnos, sok helyen ezt nem veszik figyelembe. A vérebeknek három fajtáját ismertük, a bajor havasi vér ebet. a tőle magasabb hanno­veri vérebet, valamint az an­gol vérebet. A nehezebben hoz­záférhető vadászterületeken a bajor vérebet használjuk, de kimondottan jól dolgozik a hannoveri és az angol véreb is. A vérebet veleszületett, örö­költ adottságai, magasfokú In­­telligenciája. jó szaglása, hal­lása, látása, fürge mozgása és hallatlan kitartása teszi vadá­szatra alkalmassá. Fő feladata a megsebzett nagyvad, főkép­pen a szarvasfélék nyomonkö­­vetése, ami a rálövés utáni többórás időköz után is lehet­séges. Nemegyszer sikerrel járt huszonnégy, sőt harmincórás késedelemmel is megtalálni a sebzett vagy a közben már ki­múlt vadat. A vérebek a többi kutyákhoz viszonyítva közepes nagyságú, erős átlátok. Feltűnő a ráncos pofájuk és a hosszú fülük. Szőrük sima, tömött. Színük vörösbarna, sötétfakő vagy cserszínfi. Az angol véreb há­tán fekete nyeregtakaró van. A megsebzett nagyvadat vér­csapa után kiválóan keresik meg. Kiváló szimatérzékükkel pontosan követik a vérnyomot, amely tulajdonságukról kapták nevüket. Egyébként emberi nyomok követésére is alkalma­sak. A véreb feladata jómagam a szarvasfélék se­lejtezésénél is használni szok­tam a vérebet. Az állat bal ol­dalam mellett jön és már két­­háromszáz méterre a sűrűben, esetleg a szálaserdöben észre­veszi az elfekvő szarvasokat, amire én képtelen vagyok. Ilyenkor a kutya a fejével és megnyúlt testével mutatja a megadott irányt. A jelzés után természetesen nem tesz egy lépést sem. Ekkor megfelelő takarásban gyorsan elfektetem, s mindig ott hagyok mellette egy nálam levő tárgyat, a há­tizsákom vagy éppen a kala­pom. Ezután óvatosan becser­­kellem a magányos, vagy ép­pen „rudliban“ levő szarvaso­kat. Abban az esetben ha fek­szenek, egy erős füttyentés mindig talpraállítja őket. A to­vábbi feladat a megfelelő szak­ismeret alapján történt selejt­­kilövés. De jó lesz talán néhány gya­korlati példát felidézni. ■ Vadásztársammal, H. Bálint­tal és'bajor vérebemmel (Erna zo Starej Vodyj néhány selej­tezésre alkalmas szarvastehe­net mentünk lőni. Bokán felül ért a hó. Erna már messziről észrevette a hóban kaparászó teheneket, amit természetesen jelzett is, persze nem ugatás­sal. Megláttunk köztük egy sebzett tehenet, amelynek a lába volt ellőve. Ügyetlenkedé­sem révén a tehenek észrevet­ték és megugrottak, de én a sebzett tehénre rálőttem. A te­hén „nem maradt tűzben“, de a rálövés helyén sem talál­tunk semmi jelet, ami azt mu­tatta volna, hogy a rá lövésem talált. Körülbelül kétszáz lé­pést mentünk a tehén nyomán s megállapításunk az volt, hogy elhibáztam. Lejöttünk a nyomról, de Er­na visszahúzódott, nem és nem akart lemenni róla. Gondoltam üsse kő, ráteszem a nyomra, hadd lelje örömét. Ugyanis nem szeretem a véletlent Tíz­tizenöt perc múlva a kutya mélyen benn az erdőben ,'.stan­dot“, majd visszajön és újból rámegy a nyomra, és hango­san jelez. Odamegyünk bará­tommal és előttünk fekszik ki­múlva a keresett szarvastehén. Ha nincs velem bajor vérebem, odaveszett volna a szarvaste­hén. ■ Más alkalommal a Zsámáuy­­tetön jártam Tóth J. vadásztár­sammal. Rálöttem egy szarvas­­borjúra. Ez jelezte a találatot, de elfutott. Megnéztük a rálö­vés helyét s megállapítottuk, hogy tUdölövésről van szó. Vadásztársam ment is a vér­nyomon, de egyszerre a vér­nyom elmaradt, ö pedig vissza­jönni kényszerült. Mindketten láttuk, hogy merre ment a borjú. Ernát, mert szintén ve­lem volt, hosszúszíját aláen­gedve tettem a vérre. A kutyát mindaddig ellenőrizni tudtuk, amíg a vér látszott, utána azonban már csak benne lehe­tett bízni. Sőt már nem is bíz­tunk benne, mert az elvezető nyommal majdnem egyirányban néhány méterrel lejjebb visz­­szafordult és — szerintünk — vitt a bizonytalanságba. Néhány perces keresés után .vérebem Itt Is bizonyított. Jő irányban keresett, mert megtaláltuk a kimúlt szarvasborjút. A vérebek használata kifize­tődik, hiszen népgazdaságt szempontból óriási károk ke­letkeznek a rálőtt vad nyom­vesztése miatt. TŰRÖK LÁSZLÓ. Görgő (Hrbov) A szlovákiai sörétes céllövő bajnokság eredményei A Szlovákiai' Vadászok Szö­vetsége KB-nak megbízásából Trenčínben rendezte meg az ottani járási szervezet az idei egyetlen szlovákiai sörétes cél­lövő bajnokságot, céltáblára, fél­­körös lőálláson, skeeten és bat­térián. A bajnokságon Szlová­kia hatvanöt legjobb sörétes lövésze veit részt, hogy össze­mérje egymással ügyességét, tudását az egyes diszciplínák­ban és megszerezze a bajnoki rangot. A legjobb eredmények a következők: Félkörűs lőálláson (vadászati lövészet). 1. Ifj. Tóth Lajos, Komá­rom (Komárno) 46/2/60 találat­tal 1971 bajnoka, 2. Lőrincsik János, Losonoc (Lučenec) 45/3, 3. Karol David, Bratislava 43/2, 4. Rajmund Napaič, Trenčín 40/2, 5. ifj. Hubert Bezačinský mérnök, Čadca 40/2, 6. Kiss Fe­renc, Komárom. ◄----------------------------------A rendezvény legfiatalabb baj пока ifj. Tóth János (jobbról), prof. H. Bezačinský mérnök és a bajnok édesapja. (A szerző felvétele) Skeeten (sportlövészet). 1. Anton Dančišin mér­nök, Kassa (Košice) 86/13/100 találattal 1971 bajnoka, 2. Barsi János mérnök, Komárom 84/12, 3. Ladislav Polaček, Komárom 77/11, 4. Anton Macháček, Bra­tislava 73/6, 5. Anton Druž­backý, Kassa 70/7, 6. Alfréd Kotek mérnök, 69/9. Battérián (sportlövészet). 1. Vladimír Те ku la, Trna­va 94/100 találattal 1971 baj­noka, 2. Kovács Erneszt, Léva (Levice) 92, 3. Ladislav Sokol, Senica 92, 4. Cyril Orešanský, Trnava 92, 5. Ladislav Hluch, Trnava 91, 6. Ferdinand Mik­­šík, Zólyom (Zvolen) 89, 7. Bar­­si László, Zólyom 89, 8. Ján Misik,- Trenčín 89. Kellemes meglepetésként e rendezvényen számos fiatal versenyző mutatkozott be, akik megerősítik és bővítik sörétes versenylövészeiuk sorait. Kár, hogy a bajnokság lefolyását zavarta a skeet műszaki be­rendezésének hibája, ami a rendezvény időtartamát meg­nyújtotta. Ez idegesítette a versenyzőket, amit az ered­mények is mutatnak. M. KATRUŠKIN Hasznosítsuk az udvart Újabban már vidéki városok­ban, sőt községekben is taka­rékoskodnak a telekkel, 200— 250 négyszögöles parcellákat alakítanak ki lakóházépítés céljára. A régebben épült há­zak azonban hatalmas udvarok közepén állnak. Egy-egy régi udvar nagysága nem ritkán e 600—700 négyszögölet is eléri. A kerttel nem, csak pici ud­varral rendelkező ember bizony elborzad annak láttán, hogy sok helyen mennyire nem hasz­nálják ki az óriási udvarokat. Az ilyen nagy udvarokban rendszerint néhány tyúk sza­ladgál, s a kincset érő terület nem szolgál más célt, mint tá­rolóhelye némi tüzelőnek, soha semmire nem használható szer­számnak, szekérroncsnak. A népgazdaságnak, az Ilyen udvarok tulajdonosainak is je­lentős hasznuk lenne abból, ha megszűnne az ilyen állapot. A jelenleg kopár, kőkemény­re taposott nagy udvarokat ta­nácsos lenne művelésbe venni. Mivel talajuk a sok évtizedes taposás kövekeztében összetö­­mödött, terméketlen, Így első lépés az alapos szervestrágyá­zás, majd felszántás, vagy ásás. Az udvar feltöltésekor nem sza­bad takarékoskodni a trágyá­val. Nagyadagú istálló-, tyúk-, vagy sertéstrágya komposztra van szükség ilyenkor, hogy la­zábbá, levegősebbé, szerves­anyagokban gazdagabbá váljon a művelésbe vett terület. A ta­laj lazítása, megforgatása, a szervestrágya bevitele lehetővé teszi a talajélet megindulását, a föld termőképessé válását. Ezután már tetszés szerint használható zöldségféle ter­mesztésére, gyümölcs telepíté­sére. Hogy milyen zöldséget, gyümölcsöt érdemes termeszte­ni? Amilyenre a családnak leg­nagyobb szüksége van, vagy amely a legjobb áron értéke­síthető, illetve a legeredmé­nyesebben termeszthető. A célszerűen beosztott kert­ben — ha szerves- és műtrá­gyával rendszeresen gazdagít­juk talaját — nagymennyiségű zöldséget termeszthetünk. Csak­nem egész évben lesz zöldség­félénk, ha ügyesen kombinál­juk a hosszú és rövid tenyész­idejű növények vetésének, ül­tetésének sorrendjét, ha a nagy helyigényű növények közé ár­nyékot tftrőket is ültetünk. Gyümölcsfákat úgy érdemes telepíteni, hogy kora tavasztól kezdve késő őszig adjanak ter­mést. Korai cseresznye, üveg­be való meggy, majd korai és késői körte, kajszi, szilva és alma szedhető májustól októ­berig a célszerűen beosztott kertben. A köszméte és ribizke legjobb helye a kert szélén, a kerítések mellett van. Ha már munkát fektetünk az udvar hasznosításába, vi­gyázzunk arra, hogy csak ér­tékes, vagy állóképes gyümöl­csöt termő fákat ültessünk. He­lyi értékesítési lehetőség hiá­nyában nem célszerű például lágybélű körtét, szilvát nagy­­mennyiségben termelni, mert ezek néhány nap alatt leérnek, a szállítási nem bírják s befő­zésre is alkalmatlanok. Galambház létesítésével is hasz nosítható az udvar egy része. (Kucsera Szilárd felvétele) — Mi lesz akkor a baromfi­val, a ház körüli jószággal — kérdik a néhány tyúkkal, egy­két malaccal rendelkezők. Egy­szerű a válasz: az ól körül ki­alakított és elkerített kifutóba kerül a baromfi is, a disznó is. A baromfinak nincs szüksé­ge udvarnagyságú szabad te­rületre, mint sokan hiszik. A kopár földön úgy sem talál szóra érdemes táplálékot, ke­rített helyen még a betegsé­gektől is jobban megvédhető. A sertés helye is az ólban és a kis kifutóban van. Sokan nem is gondoltak még arra, hogy az udvart kerítések­kel célszerű felosztani. Először is szükséges elkeríteni az ab­lak alatti, vagy lakóház előtti virágoskertet, s a kaputól az ajtóig vezető járdát, különben nem lesz virág a ház körül, s a járdát és a ház falát nem tudjuk megvédeni a sártól, az állatok piszkától. El kell kerí­teni azonkívül a veteményes kertet, valamint a ház körüli állatok óljának környékét. Az udvar hasznosításáról szólva nem lehet említés nél­kül hagyni az üresen állő épü­leteket, pincéket. Nagyon sok falusi házhoz tartozik ugyanis régebben szarvasmarha és ló számára épült istálló, bortáro­lásra készített tégla vagy be­tonpince. Nem egy helyen eze­ket csibenevelővé, tojőházzá, nyúlistállővá, galambóllá ala­kították, másutt viszont csak lomtárnak használják. Egy át­lagos nagyságú régi istállóban 150—200 tyúkot vagy 500 csir­két lehetne nevelni, tartani, . s tökéletesen megfelelnek nyúl­­ketrecek elhelyezésére, vala­mint galambtartásra is. A szá­raz pincék és padlások is na­gyon jó tyúkóllá alakíthatók. Vétek üresen hagyni a drága épületeket, hiszen jövedelmező tojástermelés, nyúl- és galamb­nevelés folytatható bennük. Úgy kalkuláljunk, hogy az istálló, a pince, sót az átalakított, szi­getelt padlás minden négyzet­­méterén 4—5 tyúkot, egyszeri fordulóban 15 kiló csirkét tart­hatunk, illetve nevelhetünk. Az istálló minden két négyzet­­méterére egy anyanyulat, vagy két pár galambot számítha­tunk. Természetes, ha kisálla­tot akarunk tartani, akkor a hasznosítási cél szerint kell berendezni a helyiséget. A tyúkalom trágyaaknát, tojó­fészkeket, a csibenevelőbe és a tyúkólba etető, itató, világí­tó berendezést, almot kell biz­tosítani. A nyúlnak ketrecre, a galambnak fészekre, röpdé­­re van szüksége. A kerttulajdonosnak már csak azért is érdemes kisállat­­tartással foglalkoznia, mert ily módon trágyához jut, más­részt a kertészet sok hulladé­kát állataival etetheti meg. Érdemes tehát körülnézni a kisvárosi, falusi házak udvarai­ban: jelentős nagyságú terüle­tek, állattartásra alkalmas épü­letek találhatók majdnem min­denütt. Az udvar művelésbe vételével nemcsak friss gyü­mölcshöz, zöldséghez jut a csa­lád, egyúttal célszerűbben el­rendezetté, csinosabbá, jobb le­vegőjűvé. árnyékoltabbá is vá­lik a lakóház környéke. A padlástereken' régi istállókban folytatott kisállattartás jelentős bevételt hozhat. A házkörüli kisállatnevelés, kertművelés nemcsak hasznot hozó foglalatosság, hanem a szabad idő kellemes eltöltésé­nek egyik formája is. DR. GONDA IRÉN *****************************************^*^*****[***^**********i\** **********T************************************************ ********************** *■* *********ь****************************** Fache északfrancia nyúl­­lenyésztö húszéves keresz­tezés! munkával új húsfaj­tát állított elő, amelynek fehér a prémje és szeme érett korban feketés színű. Az új fajtát norblancnak (nnrblannak) nevezte el. A nemesítő a francia íz­lésnek megfelelő típus ki­alakítására törekedett és a keresztezéshez a sampányi ezüst, a bécsi óriás és a kis orosz fajtákat használta fel. Munkájára jellemző, hogy húsz évre volt szük­sége, amíg az orosz fajta egyes nem kívánatos jegyeit ki tudta küszöbölni, és a mai testalakulás állandósá­gát biztosította. A norblanc szabványleírá­sa a következő: Általános jellemzés: For­mája,, alkata szilárd, test­alakulása tömör és göm­­bölyded, fara erős, finom csontozató. Súly: a bak 4— 4,5 kg, az anya 4,5—5 kg. Új francia húsnyúl: A NORBLANC Fej: a baké nagyon erős, az anyáé elnyúltabb. Szem: élénk barna, fejlett állatok­nál feketébe játszó. Föl: nagy, vége enyhén gümbö­­lyödö, felfelé álló, hossza 14—15 cm. All: erős és rö­vid. a szabályos enyhe le­­bernyeg megengedett a nős­ténynél. Test: hosszas, de tömör, kevéssé ívelt gerinc, gömbölyű, erős far. Láb: közepes hosszúságú, erős, izmos. Köröm: fehér, vagy többé kevésbé sötét szaru­szín. Farok. Közepes. Szőr­zet: lágy, fehér, tömött, so­hasem kócos. Kívánatos testsúlyok: 2 hónapos 1,9—2,1 kg 3 hónapos 2,9—3,- kg 4 hónapos 3,4—3,9 kg 5 hónapos 4,-----4,5 kg A tenyésztő közlése sze­rint az anyák folyamatosan 8 fiókát nevelnek fel. (Szá­muk a fialáskor 8—12.) A sampányi ezüsttől jó képes­ségeket örökölt. Hús-kiho­­zatala 85 ■/•. A norblanc takarmányfo­gyasztása 1 kg hús előállí­tásához átlagosan 3,5 kg (1:3,3—1:3,7). (Le Courrier Avicole)

Next

/
Thumbnails
Contents