Szabad Földműves, 1971. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-17 / 28. szám
1971. július 17. SZABAD FÖLDMŰVES I Képzett szakembereket Az egész népgazdaságban, s így a mezőgazdaságban is komoly gondot okoz a munkaerőutánpótlás. Minden szakágazatban és a mezőgazdasági üzemekben úgy kell ezt a fontos kérdést megoldani, hogy mind menynyiségileg, mind minőségileg jól képzett szakmunkásként lépjenek a fiatalok az életbe. Csernyánszky Károllyal, a Dunaszerdahelyi járási Mezőgazdasági Társulás dolgozójával beszélgettünk arról, hogy az 1965-ben kiadott 521. munkatörvény milyen lehetőséget biztosít a fiatalok képzésére és hogyan használták ki a lehetőséget a mezőgazdaságban. Először vizsgálják meg az elmúlt évet a mezőgazdaságba került fiatal káderek szempontjából. Tavaly 63 szaktanintézetet végzett fiatal került a dunaszerdahelyi járásban a mezőgazdasági üzemekbe. (Professziók szerint növénytermesztő, gépesítő, kovács, bognár, kertész-gyümölcsész, villany- és vízvezetékszerelő szakmában.) A munkába lépő fiatalok hároméves szerződést kötnek a mezőgazdasági üzemekkel. A belépéskor állami alapokból 1000 vagy 800 koronát kapnak. Persze az már főleg a mezőgazdasági üzem irányítóitól függ, hogy a szerződés lejárta után is helyén maradjon a fiatal szakember, vagyis végleges foglalkozásnak válassza a mezőgazdaságot. Az említett kormányhatározat lehetőséget ad arra, hogy az alapiskola IX. osztályát sikeresen elvégző diákok azonnal munkába állhassanak, és a tél folyamán tanfolyamot végezzenek, s úgy dolgozzanak mint szakmunkások. Eddig ezzel a lehetőséggel nagyon kevés járásban éltek, s a dunaszerdahelyi járásban is csak ebben az évben próbálkoznak elsőízben. A 142 órás tanfolyamon a növénytermesztés és állattenyésztés alapjait tanulják, ismerkednek a mezőgazdaságban használt gépekkel, a munkabiztonsággal. Ebben az évben 120 kilencéves iskolát befejezett serdülőt szeretnének tovább képezni a rövidlejáratú kurzuson. A téli iskolázás bentlakásos lesz és a fenntartási költségeket a mezőgazdasági üzemek fedezik. A szervezésről és az előadókról a járási mezőgazdasági társulás gondoskodik. Az iskolázás idején a résztvevőkre ugyanaz a jutalmazás érvényes, ami a szaktanintézetben levő tanulókra vonatkozik. Ezek szerint a szaktanintézetekbe főleg olyan fiatalok kerülnek, akik a 6., 7. és a 8. osztályban fejezték be az alapiskolát. Azt hiszem, ez egy kicsit elgondolkoztató. A járási terv alapján a szaktanintézetekben 160 fiatalnak kellene tovább tanulni. Eddig az erőfeszítések ellenére is mindössze 88-an jelentkeztek. Ezek közül is legtöbben az ipari jellegű ágazatokba (gépjavító, villany- és vízvezetékszerelő). Ezek mellett még aránylag nagy az érdeklődés a kertészet, gvümölcsészet, szőlészet iránt. Leány jelentkező elenyészően kevés. Kritikus a helyzet a somorjai szaktanintézetben (kétéves növénytermesztési és gépesítő irányzatú), ahová 70 fiatalt szerettek volna felvenni. Eddig az előirányzott tervet 50 százalékra sem teljesítették. A mezőgazdasági műszaki középiskolában végzett káderekből 33-an lépnek munkába. Ebből 18 ökonómiai, 15 növényi és állattenyésztési szakon végzett. Szomorú, hogy gépesítés vonalán egy középkáder sem került a járás mezőgazdasági üzemeibe. jelenleg 376 mezőgazdasági iskolát végzett technikus dolgozik a járásban. Legnagyobb gond, hogy közülük kevés a mechanizátor, s ezen a téren mi ügyként kell kezelni. Érthető, hogy a szülők többsége gyermekét gimnáziumba szeretné járatni, s később főiskolára, egyetemre. Kevés szülő ismeri el, hogy gyermeke képessége kevés ehhez. Az élet persze mást igazol, s annak ellenére, hogy a követelmények nem is maximálisak, sok diák bukdácsol a középiskolában, jónéhányan kimaradnak, s többen csak a jó kapcsolatok árán érettségiztek le. Mi lehet az ilyen fiatalemberből az iskola elvégzése után? Természetes, hogy főiskolára nem veszik fel, s ezért valahol munkát kell vállalnia. Igen ám, de a gimnáziumban végzett fiatalok nem állják meg úgy a helyüket, mint a tanonciskolában végzettek. Mit ér tehát az ilyen érettségi? Vajmi keveset, s óriási csalódás éri az „érett“ fiatalembereket. Az anyagiakról ne is beszéljünk, mert tőlük a szakmunkás jóval többet keres. Azt hiszem a baj az alapiskolában kezdődik. Ha a pedagógusok reálisabban osztályoznának, s valóban csak a tehetségesek kerülnének gimnáziumba, más lenne a helyzet. Az is vár a mezőgazdaság javulás sem várható, mivel nincs érdeklődő a gépészeti technikum iránt. Az érettségizett fiatal szakemberekkel a mezőgazdasági üzemek hat, vagy tizenkét hónapra kötnek szerződést, s ez alatt az idő alatt mint gyakornokok dolgoznak. Erre az időre állami alapokból 800—1200 koronáig kapnak. Természetesen, ha a fiatal szakember szorgalmas, a mezőgazdasági üzemek is hozzájárulnak az anyagi juttatás kiegészítéséhez. A mezőgazdasági főiskolát végzettek közül ebben az évben 14-en helyezkedtek el a járásban. Ezidáig 92 mezőgazdasági mérnök tevékenykedik a mezőgazdasági üzemekben. A már említett utánpótlás lényegében elegendő is lenne. A szépséghiba ott van, hogy a járásból mindössze ketten végeztek ebben az évben mezőgazdasági főiskolán. A jövő már biztatóbb, mert a középiskolákban végzettek közül 29-en jelentkeztek mezőgazdasági főiskolára. A mérnökök gyakorlati ideje szintén 6 és 12 hónap. Erre az időszakra a járási társulás 1200—1600 korona fizetést biztosít a fiatal szakembereknek. Természetesen ha igyekeznek, a munkahelyen sem garasoskodnak. A felsoroltakból láthatjuk, hogy a legnagyobb gondot a szakmunkás továbbképzés okozza. Pedig, ha felülvizsgálnánk az átlag életkort az egyes járások mezőgazdasági üzemeiben, szomorú képet kapnánk, s ez igazolja a legjobban, milyen sürgős feladattá vált az utánpótlás megoldása. Ezt pedig az élelmiszer és a nyersanyagellátás szempontjából fontos társadalhiba, hogy az utóbbi években a tanítók sokhelyütt „megfeledkeznek“ a mezőgazdaság megszerettetésére nevelni a felnövő nemzedéket. Öreg a szövetkezeti tagság, ezért az utánpótlás egyre égetőbb feladat, s ezt minden körülmények között meg kell oldani, méghozzá szakmunkásokkal. A mezőgazdaság egyre gépesítettebb lesz, amely sokoldalú szakembert követel. Korparancs tehát, hogy a munkában levő fiatalok ismerjék a technika vívmányait. A szakosítás a mezőgazdaságban is egyre szükségszerűbbé válik. Üdvös lenne tehát, ha a szaktanintézetek minden szakaszon háromévesek lennének, s két évig altalános ismeretekkel foglalkoznának, majd az utolsóban pedig azzal a szakkal, ahol dolgozni szeretnének. Persze el lehetne azon is gondolkozni, hogy a szaktanintézetek érettségivel végződhetnének. Azt hiszem arra a szakra kaphatnának érettségi bizonyítványt, amelyet az utolsó évben választottak. Lehetséges, hogy ez megnyugtatná a szülőket és szívesebben adnák gyermekeiket a szaktanintézetekbe. Az pedig fontos társadalmi feladat, hogy a meglevő szaktanintézetekben legyen elegendő tanuló, akik az iskola elvégzése után felkészülve lépnek a munkába, s a korszerű gépesített mezőgazdasági üzemekben helyt is tudnak állni. TÖTH DEZSŐ A répát kapáló munkások szóváltása, kacagása messzire hallatszott a határban. Előző nap csendesen megeredtek az ég csatornái és ezért utána üdébb volt a levegő és könynyebben ment a munka is. Faluhelyen a szárazság után egy kiadós eső mindig ünnepi hangulatot varázsol az emberek leikébe. A városi ember ezt a megnyugtató, örömteli érzést nem ismeri, mert nincs a röghöz kötve és nem tudja mekkora a csendes, meleg eső jelentősége. A falusi ember nagyon szereti lakhelyét, azt a vidéket ahol felnőtt. Faluját többre becsüli akármelyik városnál. Egyszer egy falusi magyar paraszt Bécsben járt és pipáját szivogatva egykedvűen nézte a kapitalista óriás értékű ékszerkirakatát. — No, bácsi, mit szól mindehhez? — szólítja meg őt lelkesen egy bécsi úr. A paraszt szótlanul, egykedvűen nézi a brilliánsokat, oldalra sercint egyet, azután megfelel: — Többet ér ettől Csallóközben egy jó eső. A bécsi űr lepipálva, csalódottan ódalgott tovább. Faluhelyen a kietlen szárazság után a bő termést elősegítő langyos esők mindig jókedvet teremtenek. A megszépülő határban kisimul a parasztok homloka. Kapálás közben állandóan folyik a tréfa, furfangos esetekről beszélgetnek, vagy épp olyasmiről, ami mindenkit érint. Az egyik például azt mbndja: — Minden rendben menne, csak a répával együtt ne nőne a gyom, meg a szúnyogok, mind kiszívják a vérünket. Bizony a szúnyog a nyár átka. Főleg napnyugta felé egész rajok kínozzák a szorgalmas földműveseket. Alig észrevehetően jönnek, szerény zümmögéssel, de ravaszul rábuknak az ember nyakára, majd hosszú, injekciós tűjüket az izzadt dolgozók bőrébe szúrják. Aztán gyorsan, mohón szívják a vérét. Hasuk úgy bővül, mint egy felfújható, piros gumiballon. Testükhöz képest rendkívül nagy mennyiségű vért tudnak magukba szívni. Bizony, ha Egri bikavérből a munkások testsúlyukhoz képest annyival többet tudnának inni, mint a szúnyogok, akkor rövidesen dobra ütnék még a portájukat is. A munkás egyrészt dolgozik, másrészt a szúnyoggal viaskodik. Nem is az az egy csöpp vér bosszantja, hanem a kellemetlen szúrás. Ráadásul a szúnyog még a tűjét sem fertőtleníti. Hát ezt már megtorlás nélkül nem lehet elviselni, és a dolgozó úgy nyakon vágja saját magát, hogy csak úgy csattan. A szúnyog ilyenkor vagy ügyesebb és elillan a csapás elől, vagy életével fizet kapzsiságáért. A munka pedig megy tovább. A Výčapy-Opatovce-i szövetkezet (nyitrai járás) már két évtizeddel ezelőtt hozzálátott a dohánytermesztéshez. Ebben az évben 20 hektáron ültettek dohányt. A növényzet jól fejlődött, jónak ígérkezik a termés. Így aztán nem is csoda, hogy a szövetkezet „asszonyai“ nagy buzgalommal serénykedtek az első „szüret" elvégzésén. Kép és szöveg: -bor-A KEZDET SOSE ZÖKKENŐMENTES A kelet-szlovákiai síkság — melynek túlnyomó részét a sajátos természeti feltételekkel rendelkező Zemplén képezi — a kelet-szlovákiai kerület dél-keleti részén terül el. A többnyire sík területű Zemplén előnyös földrajzi fekvésénél fogva Szlovákia legproduktívabb körzetei közé tartozik. A keletszlovákiai síkság a maga 100—150 méteres átlagos tengerszint feletti magasságával a legmélyebben fekvő területnek számít. A szőbanforgó terület jelentős részét jó minőségű, termékeny földek alkotják. A vízgazdálkodási viszonyok elrendezése hozzájárult a terület gazdaságosabb kihasználásához, valamint a melegkedvelő zöldségféleségek termelésének fokozottabb elterjedéséhez is. A zöldségtermesztésnek ezen a vidéken már gazdag hagyományai, a termesztőknek pedig kellő tapasztalataik vannak. Mivel a zöldségféleségek túlnyomó részét ebben a körzetben termelik, szükséges volt, hogy a feldolgozásról is gondoskodjanak. A gondolatot tett követte, s így született meg az elhatározás, hogy Trebišovon egy új konzervgyárat építenek. Erre az intézkedésre nagy szükség volt, mert a kellő konzerválás! kapacitás hiányában nagy problémák mutatkoztak az ellátásban. A kerület fokozott mértékű iparosodása és benépesedése következtében tovább romlott a helyzet. A konzervált zöldségfélékből csak 55, kompótokból 69, kész ételekből 45, uborkából 44, babból 70, lecsóból pedig csak 52 százalék erejéig tudták fedezni a piaci keresletet. Olyan készítmények, mint a konzervált paradicsom, vagy a sterilizált borsó, általában hiánycikknek számított. Az ésszerűség azt diktálta, hogy ott kell felépíteni a konzervgyárat, ahol a legtöbb nyersanyagot, vagyis zöldséget termelnek. így esett a választás Trebišovra. Az ünnepélyes alapkőletételre 1967 májusában került sor. Lassan, de biztosan haladt, illetve halad az építkezés, mert a munkálatok még most sem fejeződtek be. A magasfokú gépesítéssel és automatizációval rendelkező üzem hazánk egyik legmodernebb konzervgyárává válik. 1970 júliusában kellett volna kezdődni a próbaüzemelésnek, de az egyes részlegek még nem voltak üzemképesek. A próbaüzemelésre csak ebben az évben kerül sor. A gyár igazgatójával — Podolinský Valent mérnökkel — folytatott beszélgetésem során sok érdekeset tudtam meg az üzemről, annak munkájáról és problémáiról. Megtudtam • például, hogy a jelenleg 240 munkaerőt foglalkoztató üzem ezidáig több mint 90 millió korona értékű beruházást igényelt. Ebből 28 millió koronát a modern gépek vásárlására fordítottak. Az új konzervgyár kishíján 13 hektár területet foglal el. A terebesi konzervgyár 12,3 hektár területet foglal el. A szerző felv. A konzervgyár ezévi termelési terve 61 millió 474 ezer koronában van meghatározva. Hogy ezen''feladatnak eleget tudjanak tenni, ahhoz 12 ezer 635 tonna nyersanyagra van szükségük- összesen 11—13 zöldségféleségre tart igényt az üzem. Az említett mennyiségből 9 ezer tonna konzervárut és 1100 tonna készételt állítanak elő. A feldolgozó üzem körzetében összesen 863 hektáron termesztenek zöldségféleségeket az üzem szükségleteinek fedezésére. Az eltevésre szolgáló uborkán kívül úgyszólván minden egyéb terményből biztosítani tudják a szükséges mennyiséget, bár az is lehet, hogy a további időszakban szükség lesz a szőbanforgó terület növelésére, vagy a termelés struktúrájának megváltoztatására. Ez annál is inkább valószínű, mivel 1975-ben már előreláhatólag 22 ezer tonna nyersanyagra lesz szüksége a konzervgyárnak ahhoz, hogy teljes kapacitással dolgozhasson. A magas színvonalú gépesítéssel rendelkező üzemben többnyire fiatalok dolgoznak. Sikeres tevékenységet fejt ki az ifjúsági szervezet is. A jól megszervezett szocialista munkaverseny nagyban hozzájárul a munkaidő tökéletes kihasználásához, a napi munkateljesítmény állandó fokozódásához. A szocialista munkabrígádok tagjai valóban elismerésre méltó munkát végeznek, de a többi dolgozóra sem panaszkodnak az üzem vezetői. A gyár dolgozói több mint 860 ezer korona értékű kötelezettségvállalást tettek a CSKP megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére. Elhatározták, hogy növelik a gépek kihasználását, megtakarítást eszközölnek a nyersanyag, az energiafogyasztás és egyéb mutatók szakaszán, határozott lépéseket tesznek a munkaidő gazdaságosabb kihasználása, a munkaproduktivitás növelése érdekében, továbbá vállalták, hogy fokozzák a szállító eszközök kihasználását, javítják a termékek minőségét stb. Minden állandó dolgozó bekapcsolódott a „Mindenki szocialista módon“ elnevezésű versenybe. Nem feledkeznek meg a munka- és életkörülmények javításáról sem. Ezzel a céllal ötezerötszáz óra társadalmi munka ledolgozására tettek ígéretet. Elhatározták továbbá, hogy a tervezett nyerstermelést 500 ezer, a piaci termelést pedig 700 ezer koronával teljesítik túl az év végéig. A terebesi konzervgyár a szocialista kötelezettségvállalásokkal benevezett a „Cserszlovák—Szovjet Barátság Üzeme“ megtisztelő címért folyó versenybe. Mint már az elején is említettem, az építkezési és egyéb munkálatok még nem fejeződtek be. Az üzem dolgozói is kiveszik részüket a szóbanforgó teendőkből, de a legjobb szándék ellenére sem képesek a még elvégzésre váró feladatokat a saját erejükből megoldani, mert hiszen 13 hektáron épülő üzemről van szó. A kivitelező vállalat dolgozói sajnos csak „félgőzzel“ dolgoznak, s az egyik határidő a másikat követi, de a munkálatok csak nem akarnak befejeződni. Az eddigi üzemelés során már jelentkeztek egyes apróbb rendellenességek, de az észlelt hibák remélhetőleg hamarosan „orvoslóra“ találnak. Talán a kivitelező vállalat is meghúzza egy kicsit a nadrágszíjat, hogy a legutóbb kitűzött határidő lejártáig eleget tudjon tenni kötelezettségének, s akkor nem marad más hátra, mint remélni, hogy sikeresen végződik majd az új konzervgyár próbaüzemelése, és megoldódik végre a kelet-szlovákiai kerület zöldségtermesztőinek és fogyasztóinak problémája is. KÄDÉK GÄBOR
